Unaloműző :D

Sziasztok!!!

Ez a történet sokaknak nem lesz újdonság, de úgy gondoltam, aki netán még nem olvasta volna, az most megteheti:)
Minden szombaton jön ebből egy rész, és nagyon örülnék ha ehhez is kifejtenétek a véleményeteket^^
Ezt a sztorit Karácsonyra és Szilveszterre írtam, szóval ne lepődjetek meg a dátumon!
Na, egy szó, mint száz, jó olvasását:D

Lilluci

Kristen

2008. december 20.

- Kristen, ne butáskodj! – szólt hozzám kissé ingerülten a fürdőszoba túloldaláról, egyik legjobb barátnőm Ashley. – Emiatt a szemét miatt nem maradhatsz itthon, érted?

Én csak ültem a fürdőszoba csempéjén és átkoztam magam amiatt, hogy igent mondtam annak a rohadt Mark Westling-nek. Tudhattam volna, hogy a végén felültet, én mégis hittem abban, hogy talán a kedvemért nem teszi. De tévedtem!

Három hónapja készülök a karácsonyi bálunkra, egy csomó pénzt kifizettem ezért a flancos ruháért, és mindezt a semmiért. És mi fáj az egészben a legjobban? Az, hogy Mark még arra sem méltatott, hogy közölje velem, nem akar velem együtt menni a bálba. Ashley-től kellett megtudnom, hogy a partnerem Rebeca Figgins-t viszi erre a cicomás összejövetelre. Ashley-vel megbeszéltük, hogy ott találkozunk, de mikor ő megérkezett, Mark és Rebeca már egymás szájában számolgatták egymás fogait. Undorítóak!

- Gyere ki! Nehogy már elrontsák ezt a csodás estét – kérlelt szüntelenül.
- Könnyen beszélsz, nem téged ejtettek – visítottam. Persze nagyívbe leszartam, hogy egyedül kell mennem, az mégis sértett, hogy nyilvánosan aláztak meg. Mindenki pontosan tudta, hogy kísérővel megyek, erre beállítok szólóba. Na azt már nem! Inkább itthon maradok és teletömöm magam csokival.
- Ha három másodpercen belül nem vonszolod ki azt a formás kis popódat az ajtón, esküszöm, hogy rád töröm! És tudod, hogy megteszem Stew – fenyegetőzött. Nagyot sóhajtva megadtam magam barátnőmnek. Feltápászkodtam a hűvös padlóról, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem nézek ki egy emberi roncsként, határozottan léptem ki a szobámba.

- Csakhogy megjött az eszed! – vett mély lélegzetet Ash.
- Kijöttem, de ez nem jelenti azt, hogy el is megyek – törtem le hirtelen jött jókedvét egy csapásra.
- Ugye, csak rosszul hallok? Kristen, ezt nem teheted velem!
- Sajnálom, de semmi kedvem most bulizni. Felültettek és ezt elfogadom – mondtam, s elkezdtem kibújni a magas sarkúmból. Amúgy is utálom az ilyen csinos ruhadarabokat, a franc se fog emiatt szomorkodni.
- Most azért nem akarsz eljönni, mert nincs kísérőd? – kérdezte összeszűkült szemekkel. Bingó!
- Az, az egyik ok, igen – vallottam be. Nincs értelme köntörfalaznom, Ashley úgy is kiszúrja, ha vaj van a fülem mögött.
- Ezen könnyen segíthetünk – somolygott mindent sejtetően. Kezdtem megijedni, ha akcióba lendül, megállíthatatlan, és utána a vízözön.

A táskájából előkapta a mobilját és vadul tárcsázni kezdett. Vicces volt, ahogy toporogva várta, hogy valaki felvegye.

- Szia édes, én vagyok! – a hangja egy szempillantás alatt változott át mézes-mázassá. Fúj, a szerelemtől tényleg mindenki meggárgyul. – A bátyád ott van a közeledben? Remek! Akkor mond meg neki, hogy 10 perce van, hogy haptákba vágja magát, aztán ti ketten szépen eljöttök Kristenhez és felvesztek minket, rendben? – ontotta magából megállíthatatlanul az utasításokat. Nyugtató volt, hogy nem csak rajtam éli ki diktátori hajlamait. Pár lélegzetvételnyi szünet után a vonal túloldalán lévő személy kielégítő választ adott, barátnőmnek.
- Á, tudtam, hogy elintézed szívi! Szeretlek és várlak – azzal kinyomta a kicsiny készüléket. Felvont szemöldökkel álltam a szoba kellős közepén.
- Xavier elhozza a bátyját, szóval a kísérő probléma kilőve – az arcán egy, már-már félelmetesnek mondható mosoly terült szét. Ezt komolyan nem hiszem el! Lett volna egy estém teljesen egyedül a lakásban, erre Ashley elintézi, hogy egy csomó szerelmes tinit nézegessek egész álló este. Király, ennél boldogabb már nem is lehetnék!
- Ennyire azért nem kell örülnöd Kris.
- Nem is örülök – fintorogtam, mire egy gyilkos pillantást kaptam. Jobb ha a hátralévő estére meghúzom magam.
- Na, de amíg a fiúk ideérnek téged szépen kezelésbe veszlek– a karomnál fogva megragadott, és leültetett a pipereasztalomhoz.
- Ash, ne! Már kész vagyok, ha nem látnád – mutattam magamon végig.
- Na, ne csacsiskodj! Nem mehetsz ebbe a nagymamás ruhába – intett le azonnal. Nagymamás?! Persze ha Markkal megyek, simán elengedett volna, de most, hogy Xavier bátyjával megyek, hirtelen nagymamás lett az öltözékem. Várjunk csak, azt se tudom, hogy néz ki Xavi testvére. Semmit nem tudok az ürgéről, lehet egy perverz állat, a barátnőm meg úgy cicomázgat, mintha nem is tudom, de az esküvőmre készülnék.

- Ashley mondd csak, milyen ez a tesó? – érdeklődtem a titokzatos fiú iránt. Legalább is nagyon reméltem, hogy fiúból van!
- Rob?! – kérdezte. Mintha tudnám, hogy, hogy hívják….istenem ez a csaj! – Nagyon rendes, és JÓKÉPŰ – emelte ki. – Csak kicsit magának való – vont vállat. Ez mit jelent? Nem szereti az emberek társaságát, vagy full nagyra van magával? Ha ez előbbi, akkor jól ki fogunk jönni, mivel én is rühellem a homo sapienseket, de ha az utóbbi, akkor a barátnőm már most tárcsázhatja Xaviert, hogy el se hozza, mert egy öntelt bunkóra, ma végképp nincs szükségem.

- Kész is vagy! – veregetett vállon. Bele se mertem nézni a tükörbe, féltem, hogy legkedvesebb barátnőm, aki jelen esetben felér egy hajcsárral, kurvává változtatott. Ez a bőr ruha – amit fogalmam sincs, hogy honnan szedett elő, az ÉN szekrényemből -, egy kissé túl kihívó volt a számomra.
- Hogy tetszik? – kérdezte csillogó szemekkel. Most legyek bunkó, vagy játsszam el, hogy mennyire isteni ez a gönc? Az utóbbi mellett döntöttem, elég, ha ma csak nekem van szar kedvem.
- Imádom Ash! Kösz – öleltem át.

A csengő ebben a pillanatban megszólalt, mi meg úgy rebbentünk szét, mintha rajtakaptak volna minket valamin. Ashley egy ezer wattos vigyorral a képén szaladt le az emeleti szobámból, hogy üdvözölhesse, csaknem húsz perce nem látott szerelmét. Kristen, ne légy bunkó!
Én még pár percig elidőztem a tükör előtt. Valahogy rosszul éreztem magam ebben a szűk fekete ruhában, és a csaknem negyven centiméteres cipőben. Hol az én jól megszokott dorkóm? – sóhajtottam. Nem néztem ki rosszul, noha én soha nem tetszem magamnak, mégse én néztem vissza magamra a tükörből. De nagy nehezen félretettem ezt a gondolatot, és egy kardigánt elővéve a szekrényemből, leindultam a többiekhez.
Leérve láttam, hogy Ash beinvitálta barátját, és annak – egyenlőre még nem tudom, hogy jóképű-e, vagy sem – testvérét.

- Váó Kristen, elképesztően jól nézel ki! – ocsúdott fel a beszélgetésből Xavier.
- Kösz, de ez mind a barátnőd műve – mutattam a szóban forgó egyén felé. Xavier közelebb vonta magához kedvesét, és lágyan megpuszilta az arcát. Tüneményesek voltak együtt, én mégse bírtam elképzelni magam egy ilyen kapcsolatban, ahhoz én túl bohém természetű vagyok.
- Mekkora egy tapló vagyok! – vágta fejbe magát Xavi. – Kristen, had mutassam be neked egyetlen és utánozhatatlan testvéremet Robertet – azzal az eddig ismeretlen fiú, előlépett a szoba sötétjéből. De, bár ne tette volna! A szám is tátva maradt a döbbenettől. Mit is mondott Ashley az imént? Ja, hogy jóképű…..hát azt hiszem eddig ennek a szónak nem ismertem rendesen a fogalmát. A szobában álló fiú több volt, mint jóképű. Nem is tudok rá megfelelő jelzőt mondani…..szexi volt a javából. Rövid barnás haja, zöldeskék szemei voltak, arcát enyhe borosta fedte. Nyálcsorgatóan dögös volt. Egy szürke öltönyt viselt, barna inggel. Xavit is helyesnek tartottam, de míg ő nálam csupán a tízes skálán egy hetes volt, addig Rob megütötte a maximum pontszámot.

- Nagyon örvendek – nyújtotta felém szexi mancsát, egy még szexibb féloldalas mosoly kíséretében. Azt hittem, azonnal spontán öngyulladok ettől az ábrázattól. Kellet pár perc mire rendesen összeszedtem a gondolataimat. Fejemet megráztam, hogy kiűzzem onnan, a nem épp odavaló képeket.
- Úgyszintén – fogadtam a barátságos kézfogást.
- Akkor, ha már mindenki ismer mindenki, talán elindulhatnánk, nem? – türelmetlenkedett Ashley. Xavier a karját nyújtotta felé, amibe ő készségesen belekarolt.
- Csak utánad – mondta Rob azon az ellenállhatatlan hangján. Hogy-hogy soha nem találkoztam még vele? Jó, Ashley és Xavier nem járnak három hónapnál hosszabb ideje, mégis illet volna bemutatnia a családját, főleg Robot. Jaj Kristen, dugulj már el!
- Kösz – mondtam megilletődve, majd kimasíroztam a lakásból és bezártam azt.

Mindnyájan beszálltunk az autóba, amit legnagyobb meglepetésemre Rob vezetett. Csendben ültem hátul, kellemes volt nézni a mellettünk elsuhanó tájat.
A sulihoz érve, eddig soha nem tapasztalt stressz tört rám. Ezt az egészet Rob jelenlétének tudtam be. Mi másért lennék ideges? Úriember módjára, miután leparkolt kinyitotta nekem az ajtót és kisegített. Nem voltam hozzászokva az effajta bánásmódhoz. A fiúk, akikkel eddigi életem során – kemény 18 év – kapcsolatom volt magasból tojtak az illemszabályokra. Persze én ezt soha nem vetettem egyikőjük szemére sem, hisz én se vagyok az a kimondott nebáncsvirág típus. Lassan araszoltunk az Ashley-Xavier páros után.

- Ne haragudj, hogy Ash belerángatott ebbe – kértem elnézést barátnőm hirtelen jött agyszüleménye miatt.
- Egyáltalán nem bánom. Sőt, végre hasznosan tölthetek itt egy kis időt – vigyorodott el.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem, mert fúrta az oldalamat a kíváncsiság.
- Tudod, én Angliában élek, és mikor eljövök meglátogatni a hibbant öcsémet, jórészt csak nála dekkolunk – adott kielégítő választ. Akkor ezért volt, olyan fura a hanghordozása!
- Miért nem költözöl ide te is? – kérdeztem szendén.
- Mert minden Angliához köt. Ott van a családom, a munkám, és egyébként se vonz ez a nagy Amerikai álom dolog.
Kissé csalódtam. Mennyivel jobb lenne ha itt élne!

- A családodon a barátnődet érted? – ezt most tényleg kimondtam?! Bakker! Rob kíváncsian meredt rám. Persze egy lökött csajnak tart, aki tíz perccel a megismerkedésük után egyből a párkapcsolata iránt érdeklődik. Hülye, hülye, hülye! – Bocs, nem kell válaszolnod – kértem tőle elnézést, holott nagyon is érdekelt.
- Semmi gond, ez nem államtitok vagy ilyesmi – megint az-az ellenállhatatlan féloldalas mosoly, minek következtében egy gödröcske jelent meg a szája szélén. Mindjárt elolvadok. – Nincs barátnőm – kacsintott csibészesen. Hogy?! Az angol lányok tuti elmebetegek!
- És neked van valakid, Kristen? – olyan halkan és érzékien mondta ki a nevem, hogy attól borsózni kezdett a hátam.
- Nincs – nyeltem egy nagyot.
- Ezt örömmel hallom – kezeinket összekulcsolta, úgy húzott a táncparkettre. Mit akar ez jelenteni?
- Rob, ez nem túl jó ötlet! – próbáltam szépen a tudtára adni, hogy nem vagyok egy tánc világbajnok.
- Nyugi, majd én vezetlek – súgta a fülembe, ezzel is túl közel hajolva hozzám, olyannyira, hogy bőrömön éreztem meleg leheletét. Ledermedtem, ettől kezdve csináljon velem azt amit akar, persze szigorúan csak is a parketten. Legnagyobb sajnálatomra egy lassú szám következett. Ekkora egy peches állat is csak egy van, én! Ha legalább a DJ megkönyörülne rajtam és egy pörgős számot nyomna, el tudnám titkolni botlábúságomat.
Rob szorosan tartott a karjaiban, teljes testemmel hozzásimultam. Profi táncos volt, érezte a ritmust és mindig a jó irányba vezetett. Én természetesen egész idő alatt görcsösen figyeltem a lábamat, nehogy rálépjek az övére. De a folytonos lábszuggerálás ellenére is sikerült egyszer kétszer jól rátaposnom. Restelltem is magam érte rendesen, fülig pirulva kértem minden egyes elvétett lépés után bocsánatot.

- Ne is törődj vele. Meg se éreztem – válaszolta bocsánatomra mindig Robert. Azt hittem ennek a rémálomnak – amit nem Rob közelsége miatt éreztem – sose lesz vége. Amint meghallottam, hogy zene átvált egy újabb lassú számra kitéptem magam Rob szorító karjai közül és a puncsos tál felé vettem az irányt. Egymás után húztam le a piros színben pompázó, ám annál fanyarabb ízű alkoholos nedűt. A harmadik pohár után kezdtem oldottabb lenni, olyannyira, hogy a mellettem álló Markkal elegyedtem egy kedves kis beszélgetésbe.
- Kösz, hogy felültettél, köcsög – a nyelvemmel alig bírtam a szavakat megformálni.
- Ezer bocs Kris, de jobb ajánlatom akadt – bökött a kezével a „szépséges” Rebeca irányába.
- Igen, ő talán megengedte neked, hogy a buli után megfektesd.
- Bizony – röhögött kajánul. Felfordult a gyomrom a kijelentése következtében. Pontosan emlékeztem arra a beszélgetésre, ami köztünk zajlott, és pont erről volt szó. Azt akarta, vagyis követelte annak fejében, hogy eljön velem ide, hogy a bál végeztével feküdjek le vele. Határozottan elutasítottam ezt, aminek ez lett a következménye. Persze egy cseppet se bánom, hogy nem ezzel a felfuvalkodott hólyaggal kell az egész estémet töltenem.

- Kristen, ez a srác molesztál téged? – jött oda hozzám a főnyeremény. Mark, amint meglátta a mellettem megálló félistent félrenyelte az olcsó löttyit.
- Nem, épp menni készült – emeltem rá jelentőségteljesen a tekintetem. Sec perc alatt hordta el magát az a féreg. Rob, miután Mark távozott töltött magának is egy pohár puncsot.
- Ácsi, nem te vezetsz haza? – kérdeztem még mielőtt beleivott volna.
- Mi értelme buliba jönni, ha nem ihat az ember? Épp erre találták ki a taxit, drága Kristen – kuncogott rajtam.

Az este hátralevő része ugyanilyen jó hangulatban telt, köszönhetően a jóképű angol fiúnak, aki ezen az estén a legjobb társaságot biztosította a számomra. Áldottam Ash agyát, amiért kitalálta, hogy ne jöjjek egyedül. Ő és Xavier ugyanis egész este el se szakadtak egymástól, és hol egymást nyalták falták az asztalunknál, hol majomként csüngtek egymáson a táncparketten. Hisz szerelmesek, ez természetes.
A bál befejeztével, ők ketten külön taxival indultak el Ashley lakása felé.

- Hazakísérlek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Rob. Bólintottam. A taxis kitett minket a lakásom előtt, Rob pedig ma már másodjára játszotta el a gentlemant.
- Kérem, várjon egy percet – szólt a taxisnak.
Elkísért egészen az ajtóig, amin egy jót mulattam.
- Túl elővigyázatos vagy – röhögtem rajta jóízűen.
- Az bizony. Tudod, nem venném a lelkemre, ha bajod esne – ezt teljes komolysággal a hangjában mondta.
- Köszönöm ezt a csodást estét Rob. Ha te nem lettél volna, azt hiszem megölt volna az unalom.
- Örülök, hogy örömödet lelted a társaságomban. Jó éjt, Kristen – köszönt el, azon a pimaszul bársonyos angol hangján.
- Jó éjt – ahogy kimondtam, ő már sarkon is fordult és beszállt a taxiba, majd az elhajtott vele. Furcsa érzésem támadt. Méghozzá az, hogy nekem ezt a fiút mostantól mindig látnom kell. Elmosolyodtam ezen. Rob nagyon szimpatikus benyomást keltett bennem, és nem hazudok ha azt mondom, vele talán el tudnám képzelni ezt a szerelmesdit. Persze ettől még fényévekre vagyok, de, hogy ezt – igaz magamban -, de kimondtam, komoly előrelépést jelent az én esetemben.

Másnap kaptam egy telefonhívást. Legkedvesebb barátnőm hívott, hogy közölje velem a rossz hírt, miszerint Rob a napokban elhagyja az Egyesült Államokat. Rettentő szomorú lettem. Elmegy mielőtt bármi is kialakulhatott volna köztünk. Arcomat a párnámba temettem és üvöltöttem. Nincs mit tenni Kristen, egy jó pasit ismersz, aki nem kőbunkó, de még az is elmegy. Ilyen az én formám! Örök magányra vagyok ítélve, ez már bizonyos. Ó, kuss már, 18 vagy az istenért!

A komiknak örülnék^^