Almost Lovers - 8. rész

Sziasztok!!

Hát, íme megszületett a legújabb rész:D
Itt is elmondom nektek, hogy ezentúl nem fogom kiírni, hogy mikorra várható a friss, mert egyszerűen nem jönnek akkor a dolgok, ha meg van szabva, hogy mikorra kell kész lennem:S
Sajnos azt éreztem a másik történetem befejezésénél is, hogy lehetett volna jobb....de már nem tudok, mit tenni:/
Na, de elég ebből a hasztalan fecsegésből!!
Szeretném megköszönni az előző fejezethez írt kommenteket, mind nagyon aranyos volt(L)
Ehhez a részhez csak annyit, hogy igazából nem történik benne semmi, csak egy olyan nyugis - nem mondom, hogy konfliktusmentes -, rész lett:P
Jó olvasást hozzá!!

Lilluci

8. rész

Nem tudom, hány perce ülhetek itt néma csendben, de, hogy fogalmam sincs a körülöttem zajló eseményekről az is biztos. Szüntelenül csak a nevemet firkantom fel egy-egy őrült rajongó könyvére, vagy épp mosolyt erőltetve pózolok egy fotóhoz. Dög unalom az egész, pont, mint öt éve. Csak azért nem csapok patáliát, mert 1-Stephenie nem érdemli meg, 2-kicsapnám a biztosítékot néhány embernél, 3- és tudom, talán ez lesz életem legönzőbb vallomása-, de nem akarom, hogy megcsappanjon a rajongótáborom. Színész vagyok, az egyetlen reményeim ezek az elvakult emberek!
Ahogy oldalra pillantva megláttam, Kristen kissé gondterhelt arcát, jó magam is kezdtem fusztráltá válni. Rám ragasztotta a pesszimizmusát az autóban. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha nem kéne többé titkolóznunk. Semmire se vágyom jobban, csakhogy őt bűntelenül a karjaimban tarthassam, és akkor és ott csókolhassam meg, ahol, és amikor nekem tetszik. De ezzel még várnunk kell! Végtére is, én ragaszkodom az illő szakításhoz Mike-kal és Camilla-val.
Nem bírom tovább ezt az egyhelyben ülést. Ha még egyszer valaki megkér, beszéljek neki Edwardosan, tutira tökön döföm magam! Az emberek, komolyan mondom elmebetegek!
- Ki kell mennem levegőzni – álltam fel a helyemről ingerülten, és meg se várva a reakciókat, gyors léptekkel siettem a kijárat irányába. Vagyis nem a kijáraton mentem ki, hanem egy eldugott kis zugban volt engedélyezett az elvonulás. Mint egy rab a börtönben.
Remegő kézzel kutattam a zsebemben a megváltó cigaretta után, de az öngyújtómat sehol se találtam.
- A kurva életbe! – dobtam a földre a szál cigimet.
- Adjak tüzet? – kérdezte Kristen, és lehajolva a cigimért, bedobta a kukába és egy újjal kínált.
- Kösz – fogadtam el, mind a cigit, mind a tüzet.
- Látom, nem vagy épp topp hangulatban – gyújtott rá végül ő is.
- Jó meglátás – doboltam szüntelenül a lábaimmal. Nem tudom mi miatt lettem ennyire ingerült. Szeretném hinni, hogy mindez csak abból fakad, hogy kijöttem a gyakorlatból. Utoljára két éve volt közöm Edward Cullen-hez és a Twilight-hoz. Persze, az azt követő másfél évben csak ez volt a téma, de aztán szép lassan feledésbe merült ez az egész vámpír mizéria.
- Tehetek érted valamit? – kérdezte kedvesen.
- Nem. Csak szeretném, ha végre vége lenne – nyomtam el a csikket végül.
- Ezzel nem vagy egyedül – húzta a száját.
- Gyere ide – kértem és felé nyújtottam a kezem.
- Bárki megláthat – aggodalmaskodott újból. Kezdtem elveszíteni a béketűrésemet.
- Leszarom! Megakarlak csókolni, és ha ez valakinek nem tetszik, annak a saját kezemmel töröm be a képét.
Kristennek se kellett több, elhajította a szájából az égő cigarettát, majd fittyet hányva előbbi aggályára, odasétált hozzám, s nyakam köré kulcsolta a karját, majd éhes vadként vetette magát az ajkaimra. Nem voltam rest viszonozni a felettébb szenvedélyes csókot, sőt, olyannyira beindultam, hogy nekilöktem a falnak, és combját simogatva becézgettem őt tovább. Kristen a hajamba túrt és kezét kettőnk közé vezette, és kíméletlenül végigsimított a kis dudoron, ami a nadrágom elején keletkezett. Belenyögtem a csókba, de ő boszorkánymód tovább ingerelt.
- Hagyd abba – kértem nem túl határozottan.
- Biztos? – kérdezte ördögi vigyorral az arcán.
- Igen… - nyögtem, bár képes lettem volna itt, mindenki szeme láttára a magamévá tenni. Túl sokáig tartóztattam meg magam tőle.
- Ez csak egy kis ízelítő volt abból, ami ma még vár rád. Tudod, a liftes incidens miatt – kacsintott, és ellökte magát a faltól. Kecsesen ringatta a csípőjét, így tűnt el ismét a szemem elől. Nagyot fújtam, ahogy elképzeltem, mi mindent fogunk mi még az este folyamán csinálni. A képek felettébb izgatóak voltak, de nem volt helyénvaló sem az idő, sem a hely, ahhoz, hogy ilyesmiket fantáziálgassak.
Nagy nehezen visszavánszorogtam a könyvesboltba, hogy ismét több órán keresztül írogassam a Robert Pattinson nevet. Kezdett ínhüvelygyulladásom lenni, mikor a megmentő hang megszólalt:
- Mára ennyi, holnap újra találkozhattok kedvenc szerelmespárotokkal! – terelte ki a tinédzserekből álló tömeget egy bennfentes tag. Megkönnyebbültem, hogy mára megszabadulok ezektől az emberektől. Soha nem értettem mi olyan érdekes rajtam. Oké, eljátszottam a kedvenc könyvük főszereplőjét, de azon kívül semmi extra nincs bennem. Én is ugyanolyan vagyok, mint akárki más. Egy ember, aki szeretne békében és nyugodtan élni, hódolva a szenvedélyének, ami esetemben a színészkedés.
- Robert, annyira jó téged újra látni – lépett hozzám csillogó szemekkel Stephenie, a Twilight könyvek szülőanyja.
- Téged is – mondtam őszintén.
- Örülök, hogy te és Kristen csatlakoztatok hozzám. A Midnight Sun nélkületek semmit sem érne.
- Ugyan – legyintettem. – Nem miattunk vagy ennyire sikeres, hanem önmagad miatt, mert egy nagyszerű író vagy – ontottam magamból a bókokat.
- Steph, ideje indulni. Oprah nem igazán szeret várakozni – jött oda hozzánk feltehetőleg az írónő menedzsere. Stephenie egy lemondó sóhaj kíséretében elbúcsúzott tőlem, majd távozott.
- Mi is megyünk? – kérdezte Kristen izgatottan.
- Persze, de előbb ebédeljünk – vigyorogtam. Vicces volt, ahogy a mosoly az arcára fagyott. Kinyújtotta rám a nyelvét, és tetetett felháborodással hagyta el a termet.
Az ajtó előtt már várt ránk az autó, ami elvitt minket egy közeli étterembe. A napszemüvegemet gondosan felhelyezetem, persze evvel is simán felismerhető vagyok, de nyugodtabb a lelkiismeretem ha rajtam van. Kristen az étteremig vezető úton is játszotta a jégkirálynőt. Mindenhová nézett, csak rám nem. Vicces, hogy ennyire kikészül attól, hogy nem kaphat meg azon nyomban. Végigsimítottam a combján, de ő lesöpörte a kezemet magáról. Mosolyogva csóváltam a fejem. Mint egy óvodás kislány.
- Most komolyan, azért vagy rám mérges, mert nem mentünk rögtön haza és nem rendeztünk orgiát? – kérdeztem nevetve.
- Ühüm – helyeslően rázta a fejét.
- Hidd el, én se vágyom másra – súgtam a fülébe csábosan.
- Akkor?! – kérdezte feszülten.
- Kicsim, erőt kell gyűjtenem a teljesítéshez – kacsintottam rá.
- Szerintem neked ilyesmire nincs szükséged – öltötte rám ismételten a nyelvét. Még mielőtt válaszolhattam volna valami frappánsat, Kristen kiugrott az álló autóból és rohamléptekkel közelítette meg a kicsiny, ám annál meghittebb éttermet. A legtávolabbi asztalt választotta. Ez mindig mentsvárat nyújt a rajongókkal szemben….legalább is egy kis időre.
Miután kényelembe helyeztük magunkat egy kedves pincérnő lépett oda hozzánk.
- Mit hozhatok önöknek? – kérdezte. Kristenre néztem, aki még mindig feltűnően bújta az étlapot.
- Két Heinekkent kérnénk egyelőre, köszönjük – adtam le a rendelést. A pincérnő lefagyott, és úgy cikázott a tekintete köztem és Kristen között, mintha szellemet látott volna.
- Ti vagytok…. – folytatta volna, de én leintettem.
- Igen, és nem szeretnénk nagydobra verni, hogy épp itt kajálunk. Szóval, ha kérhetnénk a diszkréciódat, azt nagyon megköszönnénk – villantottam rá, a sokak szerint, idézem: „szexi mosolyomat”.
- Persze, tőlem nem tud meg senki semmit – pirult el egy pillanat alatt. – Viszont egy autógrammot kérhetek? – kérdezte szendén.
- Természetesen – vágtam rá. Ma már ki tudja, hány milliomodik aláírásomat osztottam. Átnyújtottam volna a papírt Kristennek is, de a pincérlány kikapta a kezemből.
- Te vagy a kedvenc színészem! – kezdett könnyezni. Kezdődik! Én csak jó kisfiú módjára bólogattam, mintha ezt most hallanám először. Folyton ezek a közhelyek. Te vagy a kedvenc színészem blabla….aztán azt se tudják, hogy az Alkonyaton kívül miben szerepeltem még. Persze, tisztelet a kivételnek. A szóáradat csak úgy ömlött belőle, és én már kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Kristen, szó szerint feküdt a röhögéstől a pad alatt.
- Figyu csajszi, nem hoznád ki végre azt a két rohadt sört?! – kérdezte meg végül – és mentett meg engem – Kristen. A pincérlány megállt Edward tanulmányozásában, és kelletlenül Kristen irányába fordult. Mintha csak most tűnne fel neki, hogy ő is jelen van.
- De, máris hozom! – azzal durcásan eloldalgott tőlünk.
- Végre – sóhajtottam fel.
- Azt hittem menten agyfaszt kapok – mondta Kristen, és nyugtalanul fészkelődni kezdett a helyén. – Miért nem írta ki egy táblára, hogy Robert Pattinson, kérlek dugj meg?! – nevetése feszültté vált.
- Nyugi, ez csak egy pincérlány – próbáltam nyugtatni, de a férfi egómnak nagyon is bejött, hogy a szeretett nő féltékeny.
- Akkor is, majdnem felfalt a szemével – tört le teljesen.
- Lehetséges, de én észre se veszem ezeket – legyintettem. Már profi szinten ment, a rajongókon való átnézés. Vagyis, csak nőként nem néztem rájuk, mivel a fanok nagytöbbsége alig múlt tizenöt. Én meg nem vagyok pedofil!
- Camilla-t soha nem zavarta ez a fajta figyelem, amit a lányoktól kapsz? – kérdezte kíváncsian.
- Nem, nem hiszem. De most nem akarok Camilla-ról beszélgetni.
Mivel elég nyilvános helyen tartózkodtunk, nem tehettem semmi „szokatlant”. De, mivel nem bírtam meglenni Kristen közelsége nélkül, az asztal alatt kutattam a keze után. Meg is találtam azt, és ujjaimat összekulcsoltam az övéivel. Hálásan rám mosolygott.
- Azt italok! – tért vissza hozzánk a pincérlány. A tálca csak úgy csattant az asztalon, és minden szempár ránk szegeződött. Na fasza, mindjárt lebuktat minket ez a hisztérika!
- Köszönjük – köszöntem meg végül. A lány csábosan rám nézett és odatolt elém egy cetlit, majd fenék riszálva távozott. Kristen gyorsabb volt nálam, így előbb vehette szemügyre, mi van a papírlapra írva.
- Kis ribanc – nézett a lány után, aki a pultból még mindig engem bámult. – Megadta a telefonszámát, sőt, még a címét is! – emelte fel a hangját.
- Nincs jelentősége – téptem ki a kezéből a papírt, majd zsebre vágtam.
- Te elteszed? – kért számon. Ez viszont nagyon nem tetszett. Én, vele ellentétben, meg tanultam kezelni a rajongók túlzott „szeretetét”.
- Kristen, ezt fejezd be! – rivalltam rá. A hisztit senkitől nem tűröm el.
- Te meg bazd meg! – idegbetegül felkelt a helyéről, majd távozott az étteremből. Mi a jó büdös franc volt ez? – kérdeztem magamtól értetlenül.
Ismertem már annyira, hogy tudjam, ilyen esetekben jobb hagyni, hogy lehiggadjon. Kell neki pár óra, míg fortyog, aztán lenyugszik.
Megittam a sörömet, fizettem, aztán elindultam a szálloda felé. Gyalog mentem, hisz egy köpésre volt.
Elgondolkodtam az étteremben történt kis incidensről. Összegeztem magamban az elmúlt nap eseményeit. Két napja vagyunk „együtt” Kristennel, és már két veszekedés van a hátunk mögött. Jó arány! De még ezekkel a veszekedésekkel együtt is megőrülök érte. Ez hozzá tartozik az ő lobbanékony természetéhez, és ez volt az egyik ok, annak idején, hogy mérhetetlenül beleszerettem.
A forró feje miatt, hányszor ugrottunk egymásnak a forgatások alatt….Te jó ég, számtalanszor!
Lassan visszaértem a szállodába, de a recepciónál megtorpantam. Mérlegeltem a lehetőségeimet. Az első lehetőség, hogy most felmegyek a saját szobámba, hagyom, hogy Kristen kidühöngje magát – jogtalanul -, és majd csak reggel találkozom vele újra. Vagy, második számú alternatíva, most megyek fel hozzá, és bebizonyítom neki, mennyire megőrjít.
A döntés hamar megszületett a fejemben. A kérdés már csak az, Kristen rosszkedvét mennyire tetőzöm vele?!

A pincérlány:P