My life would suck without you - 13. rész

Sziasztok!!

Azt hiszem már mondanom sem kell, hogy még mindig nincs internetem! :D
Szerintem totál vicces kezd lenni ez a helyzet.
Mivel a héten is volt ZH-m így nem igazán volt lehetőségem írni, amit ma szerencsésen bepótoltam. ;)
Nagyjából 10 perce lettem kész, szóval átnézni nem igazán volt időm, csak gyorsan átfutottam, úgyhogy a lehetséges hibák miatt a felelősséget természetesen vállalom!!
Köszönet jár nektek, amiért a trehányságom miatt, még mindig vissza-visszajártok a blogra, és szebbnél szebb komikat gyártotok nekem!! (L)
Ennyit szerettem volna dióhéjban elmondani :)
Jó olvasást!

Lilluci

U.i: Kellemes őszi szünetet mindenkinek!!! (Jó nektek, hogy még van ilyen. :D)

Tizenhárom

/Robert/

Kőszoborrá dermedtünk mindketten, ám hezitálásnak helye nem volt. Gyorsan kattogott az agyam, hogy valami ésszerű magyarázattal tudjak előhozakodni. Hisz, valljuk be, nem megszokott látvány, hogy én, A nagy nőfaló, egy lányt csak úgy ölelgessek. Lebukni nem lenne a legszerencsésebb, mivel Kristen felvilágosított a szülei nézőpontját illetően. Vagyis, ne merészeljünk egymásra a munkán kívül gondolni!
Sajnos kelepcébe kerültem, mind magamat, mind a szüleit illetően. Kezdem ugyanis egyre jobban megkedvelni őt, ami annyit tesz, hogy bármikor munkanélkülivé válhatok. El kéne kezdenem bevágódni valahogy após pajtásnál. Tudom, hogy csíp engem, mint befektetést, hisz jó pénz hozok neki a konyhára, de azt akarom, hogy emberileg is érjek számára valamit. Ezen azonban még ráérek dolgozni, bár az igazat megvallva, ha most nem jut eszembe valami hihető magyarázat, nem kell senki jó véleményéért kepesztenem.
- Mi a csudát műveltek ti idekint?! – kért számon minket ingerülten Tim. Kristen remegni kezdett a karjaim között, és látszott rajta, halálra rémült a lebukás lehetősége miatt. Egy tized másodperc alatt játszódott le minden az agyamban. Lehet, hogy dedós kifogás jutott az eszembe, de be kellett dobnom a mentőövet, ha én is Kristen menekülni akartunk.
- Kérdeztem valamit! – idegeskedett tovább feleségével és Megannal az oldalán, Tim. A két nő karba tett kézzel várta a fejleményeket.
- Nyugi – súgtam Kristennek. Értetlenül felnézett rám. Ijesztően fehérré vált az arca, s nyugtalanul rágcsálta az alsó ajkát. – Kristent megtámadta egy kóbor kutya – próbáltam magabiztosan előadni magam. Tim és Jules egymásra sandítottak, s összeráncolt szemöldökkel kezdték méregetni, a még mindig összeölelkezett testünket.
- Valóban? – kérdezte gyanakvóan Jules. Megan értetlenül állt az eseményeket hallgatva.
- Igen, mikor elbúcsúzott Alextől, és indult volna befelé, a semmiből előbukkant egy hatalmas fekete jószág, ami egyenesen felé tartott vicsorogva. Kristen megrémült, és ezzel egy időben megszaporázta a lépteit, de az a dög vérszomjasabban kezdett közeledni felé. Szerencsére én épp idekint cigarettáztam – itt magam elé mutattam, ahol a még mindig égő csikk hevert -, ezért észrevettem, hogy bajban van. Sikerült elkergetnem a kutyát, de Kristen annyira sokkos állapotba került, hogy át kellett őt ölelnem, hogy megnyugodjon kissé – szorítottam meg gyengéden Kristen karját, aki hálásan biccentett egyet. – Még egy kicsit remeg az izgalmak miatt, de hamarosan megnyugszik – ezzel befejeztem hazugságom hálójának szövését.
- Kristen, így történt? – érdeklődött bizalmatlanul az édesapja.
- Pontosan úgy volt minden, ahogy azt Rob az imént elmesélte – erősítette meg a hazugságomat.
- Akkor mindezek függvényében köszönettel tartozunk neked Robert. Ha te nem vagy, ki tudja mit művel az az állat Kristennel – sétált hozzánk Tim, majd kezet nyújtott felém. Huzakodva ugyan, de elfogadtam a „békejobbot”. Bármit megtettem volna, csak hagyjon minket békén. – Na, de ne ácsorogjunk idekint, folytassuk a vacsorát – invitált minket a házba szívélyesen. Ha nem a saját szememmel látom, akkor nem hiszem el, ha azt mondják, hogy egy embernek több személyisége is lehet. Tim kevesebb, mint 5 perc alatt bebizonyított, hogy ez a megállapítás márpedig helytálló.
Kristen lassan elengedett engem, majd ellépett a közelemből.
Egyetlen ok miatt örültem, hogy ránk nyitottak. Ez pedig nem más, minthogy megakadályozták, hogy elhamarkodott kijelentést tegyek. A nyelvem hegyén volt a szeretlek szó. Igen is kedvelem Kristent, de arra még nem vagyok felkészülve, hogy ezt a hatalmas jelentőséggel bíró vallomást kimondjam. Azzal túlságosan kiszolgáltatnám magam, amit ennyire a kapcsolatunk elején még nem engedhetek meg. Idővel eljön az a pillanat, mikor már nem fogok semmitől, és senkitől tartani, és az égbe kiálthatom az érzéseimet.
- Kristen, talán bölcs dolog lenne, ha te most szépen lefeküdnél. Ennyi izgalom épp elég volt mára – tanácsolta lányának, Tim. Kristen megtorpant Megan mellett, s épp csak egy pillantást vetettek egymásra, de ez elegendő volt ahhoz, hogy patthelyzet alakuljon ki.
- Kösz apa a törődést, de ha már az este elején nem lehettem jelen, akkor azt hiszem úgy illendő, ha most csatlakozom – dacosan mindezt Megan szemébe mondta. Én magamban jót derültem féltékeny viselkedése láttán, de aggasztott is, nehogy túlságosan magunkra vonjuk a figyelmet.
Az asztalnál még frusztrálóbb lett a helyzet, ugyanis a két lány közé kerültem. Mintha így akarnának minket tesztelni, ami tudom, teljes képtelenség.
- És milyen volt a randevúd Alexszel? – kérdezte Jules, miközben rágyújtott az asztalnál. Szívesen felvilágosítottam volna, hogy egy csepp lány nem randevún volt, és ezt vésse jól a fejébe.
Kristen nagyot sóhajtott, gondolom neki is valami hasonló játszódhatott le a fejében.
- Jól éreztük magunkat – adott kitérő választ.
- Megismétlitek még? – kíváncsiskodott tovább a pletykára éhes nő.
- Igen, jövő héten megint találkozunk – jelentette ki büszkén. Az asztal alatt, észrevétlenül belerúgtam a lábába. – Aúú – kapott a bokájához. Mivel mindenki felfigyelt erre, gyorsan reagált. – Meghúzódott a bokám, ahogy futottam a kutya elől – pirult el.
- Igen, nos nagyon örülünk, hogy ismét találkozgattok Alexszel. Olyan jóravaló fiú - ömlengett Jules.
- És nagyon helyes is. Irigyellek Kristen, bár, igaz, ami igaz, nekem itt van Rob, aki szintén szuper – karolt belém Megan. Kristen fintorogva elmosolyodott, majd egy jó nagyot kortyolt a vörösborából. Ez az este kezdett egy kissé szürreálisan festeni.
- Épp mondani akartam, hogy gyönyörű párt alkottok Robbal, Megan – dicsért minket tovább az asszony. Kristen mellettem öklendezést imitált. Féloldalasan elmosolyodtam gyermeki viselkedése láttán. Annyira szerettem volna vele négyszemközt beszélni. Meg kellett volna tárgyalnunk ezt az Alex ügyet, és ki kellett volna térnünk Meganra is.
- Asszem nekem ennyi elég volt ebből a családi vacsiból – húzta ki a székét Kristen. Kicsit billegve sikerült felkelnie, holott egy pohár boron kívül nem ivott mást. Persze azt nem tudom, hogy a „randiján” miből, és mennyit sikerült elfogyasztania.
- Mielőtt elmennél, közölni szeretném veled, hogy jövő héten meglátogat minket Teresa. Szeretném, ha nem lennél vele undok – mondta Tim.
- Szuper hír! Még valami? Esetleg álljak fejre? – gúnyolódott Kristen.
- Inkább menj lefeküdni! – intette szponzorom.
- Felkísérjelek? – kérdeztem, s már álltam is fel a helyemről.
- Hagyd csak Robert, megoldja egyedül is, nem igaz? – nézett rá szúrós tekintettel az apja.
- Naná! – szalutált.
Tim meglögybölte a pohara tartalmát, majd egy elbocsájtó kézmozdulattal útjára engedte Kristent. Én a tekintettemmel követtem a lépteit, mígnem eltűnt a lépcsőfordulóban.
Az este további része számomra izgalommentesen telt. Hallgattam a dicshimnuszokat, amik mind nekem szóltak és az aznapi teljesítményemnek. El kellett viselnem Megan ácsingózó tekintetét is, és a tapogatózását úgyszintén. Kezdett dühíteni, hogy azt képzeli, én az ő tulajdona vagyok. Szívesen felvilágosítottam volna, hogy semmi esélye nálam, és keressen magának egy másik pojácát, akit még el tud bűvölni a sekélyes személyiségével.
- Tim, nagyon köszönjük a meghívást, de nekünk lassan mennünk kéne – húztam ki a székemet. Megan arca egyből felderült, gondolom azt hitte, hogy az éjjel további részében is igényt tartok „sziporkázó” társaságára. Pedig rohadtul nem! Alig vártam, hogy levakarhassam magamról.
- Számunkra a megtiszteltetés, hogy eljöttetek – állt fel a helyéről Tim is. – Főleg, hogy megmentett Kristen attól az állítólagos kutyától – a hanghordozásából, és a tekintetéből is valamiféle fenyegetést véltem kiolvasni, kihallani.
- Igen, ez csak természetes – köszörültem meg a torkom. Rob, elég legyen már! Pont most nem veszíthetem el a magabiztosságom. – Ki kell mennem a mosdóba, ha megbocsájtotok – kértem elnézést, majd elindultam a mosdó irányába, hogy kissé leöblítsem az idő közben kipirult arcomat. Tim metsző hangja azonban megállásra késztetett.
- A lenti mosdó nem működik, úgyhogy azt javaslom, használd az emeleten lévőt – intett fel.
- Rendben – bólintottam, s amilyen gyorsan csak tudtam felfutottam az emeletre. A mosdó felé igyekezve elhaladtam Kristen szobája előtt, ahonnan még látszódott kiszűrődni a fény. Egy pillanatra megtorpantam, és megfontoltam, hogy nem kéne-e bemennem, de ezt a kósza ötletet azonnal el is vetettem. Nem lenne túl szerencsés épp az ő házukban lebukni, ezért inkább tovább haladtam eredeti úti célom irányába.
Belépve rögtön megnyitottam a hideg vizes csapot, és jó párszor leöblítettem vele az arcomat. Kész elmebaj, hogy ennyire berosálok Tim Stewarttól. Ki ő, hogy így megfélemlítsen? Oké, a főnököm, de ettől még nem kéne rettegnem attól, hogy bármelyik pillanatban rám törheti az ajtót és belefojthat egy kanál vízbe! Tutira elmentek otthonról, mikor kikezdtem az egy szem lányával. De ez van, szeretem kihívni magam ellen a sorsot.
Egy valamit azonban nem értek. Miért akarják annyira, hogy Kristen újra Alex oldalán feszítsen? Oké, el kell ismernem, hogy Alex tényleg kivételes személyiséggel van megáldva. Valahogy képes mindenkit az ujja köré csavarni, akár egyetlen szavával is. Ritka az ilyen ember, de ő – sajnálatomra – ilyen. Megértem, ha a szülők visszasírnak egy ilyen férfit a lányuk mellé, de azért én se vagyok Isten csapása. Rendben, nekem azért köztudottan voltak viselt dolgaim, de attól még én is lehetek szerethető. Valahogy be kell bizonyítanom a Stewartoknak, hogy igen is érdemes vagyok arra, hogy a lányuk velem legyen. Tepernem kell, és elő kell vennem a legelőnyösebb oldalamat, ha azt akarom, hogy áldásukat adják ránk. Persze ezt csak képletesen értem, eszem ágában sincs megnősülni!
Mire a kis gondolatmenetem végére értem, elöntött a nyugalom. Nem remegett a kezem, és a szívem nem dobogott a torkomban az izgalomtól.
Megtöröltem az arcomat, és magabiztosan indultam vissza a földszintre. Kristen ajtaja előtt ismét elidőztem, és most volt merszem hozzá, hogy benyissak. El akartam búcsúzni tőle.
Lenyomtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Halkan bekopogtam, mire utálatosan kiszólt.
- Nem vagyok itt!!
- Kár, mindössze egy búcsúcsókot akartam csenni tőled, de ha nem vagy itt, akkor meg kell kérnem Megant, hogy kárpótoljon – mondtam. Egy perc se telt el, és már nyílt is a szobaajtó. Kristen állt előttem egy lenge hálóingben, ami szinte semmit sem takart belőle, és a tetejében még roppant átlátszó is volt. Nagyot nyeltem, ahogy végigpásztázott rajta a tekintetem. Irtó szexi és kívánatos volt.
- Na, már nem is akarsz megcsókolni? – kérdezte kacéran, ahogy végigsimított a mellkasomon. Ez volt az egyik gyenge pontom. Olyan gyengéd, mégis olyan felkavaró tud lenni, hogy őrületbe kerget.
Elővigyázatosságból körülnéztem, nehogy valaki rajtakapjon minket, s csak aztán léptem a tettek mezejére. Átfogtam a derekát és határozottan magamhoz húztam. Láttam rajta, hogy nagyon is bejön neki, ha egy kicsit erőszakosabb és határozottabb vagyok. Bár, melyik törékeny nő ne szeretné, hogy a párja határozottan lépjen fel egy ilyen szituációban?
Beleszagoltam dús, barna hajába, amit utánozhatatlan Kristen illat lengett körül. Belecsókoltam a nyakába, s csak ezután tértem át csábosan szétnyílt ajkaira. Mindketten felsóhajtottunk, ahogy nyelveink lassú, majd egyre fokozódó táncba kezdtek a szánkban. Szédülni kezdtem, éreztem, amint a vérem rekordgyorsasággal száguldozik az ereimben. Kristen teljes testét nekem nyomta, mire én belemarkoltam a fenekébe. Éreztem, ahogy belenevet a csókba, s még vadabbul kezdi ostromolni az ajkamat. Téptük egymás száját, most nem volt helye gyengédségnek, se racionális gondolkodásnak. Az elemi erejű vágy mindkettőnk elméjét elborította, s csak az ösztöneink buja szavát hallottuk a fejünkben csengeni. Egy lépést tettem felé, mire mindketten a szobában tartózkodtunk. Kristen ügyetlenül próbálta becsukni mögöttem az ajtót, de a távolság miatt ez nem sikerült neki. Nem szakadva el mézédes ajkától, határozott mozdulattal berúgtam az azt átkozott ajtót, s gondolkodás nélkül araszoltam vele az ágy irányába.
A vágyam elviselhetetlen volt. Bármit megadtam volna azért, hogy szeretkezhessem vele. Érezni akartam őt, benne akartam lenni mélyen. Vágytam rá, hogy a haja fátyolként omoljon a mellkasomra, s őrült szenvedéllyel szeressen engem egész éjszakán át.
De nem lehet. Most még nem! – gyúlt fel a piros lámpa a fejemben. Mikor már Kristen félig az ágyon ült, és azon mesterkedett, hogy magával húzzon a „Paradicsomba”, én kővé dermedve álltam.
- Gyere! – súgta ártatlan hangon, majd széttárta a karjait. Ha akarta volna, akkor akár magamévá is tehettem volna, hisz teljesen kiszolgáltatta magát nekem. Azt tehettem volna vele, amit csak akarok, és nem szégyellek. De nem így akartam az első alkalmat. Nem ezt érdemli. Nem egy gyors numerát akarok vele lerendezni, hanem egy hosszú és szenvedélyes éjszaka keretén belül akarom neki megmutatni mennyire fontos a számomra.
- Ezt most nem lehet – mondtam neki nyúzott hangon. Baromira kívántam, ezt le se tagadhatnám.
- Miért? Talán nem izgatlak fel, vagy…? – esett kétségbe.
- Majd’ szétdurranok a nadrágomban, úgyhogy azzal a részével nincs gond, csak… - haboztam, mire felkelt az ágyáról, és maga köré csavarta a köntösét. Ezzel egy kicsit könnyített a helyzeten.
- Csak meggondoltad magad – hajtotta le a fejét. – Értem én.
- Végighallgatnál? – kérdeztem kissé idegesen. Bólintott. – Nem lenne tisztességes veled szemben, ha hagynám, hogy 3 perc alatt lerendezzük a dolgokat. És főleg rossz, hogy a szüleid és Megan odalent várnak rám. Semmit se akarok jobban, mint veled szeretkezni – fogtam a kezeim közé az arcát.
- Tényleg? – csillantak fel a szemei.
- Igen butus, tényleg – viccelődtem vele. Lehajoltam hozzá, majd fuvallatszerű csókot váltottunk.
- Sajnálom a ma estét – mondta esdeklőn.
- Eléggé elcseszett volt, az egyszer biztos – helyeseltem.
- Azért voltak jó pillanatok – kacsintott. Az arcom egyik pillanatról a másikra elkomorult, ahogy az eszembe ötlött az egyik mondata. – Mi a baj? – kérdezte, amint végigsimított a szemem alatt húzódó karikán.
- Volt egy megjegyzésed az este, ami reményeim szerint nem igaz.
- Melyik volt az?
- Hogy jövő héten újra találkozol Alexszel – juttattam újra eszébe. Eddig fogalmam se volt a féltékenységről, most pedig percenként mardos belülről ez az érzés. Sajnos dolgozik bennem a tulajdonvédő vágy. – Igaz?
- Igen, igaz – ellépett tőlem, s elkezdett kifelé kémlelni az ablakon.
- Megkérdezhetem, hogy miért egyeztél bele még egy találkába? – kicsit felelősségre vonás szaga volt a kérdésemnek, holott csak félek attól, hogy Alexnek ismét sikerül nagy benyomást tennie rá, amitől én elveszítem őt.
- Rob, azt hittem ezen már túl vagyunk – sóhajtott. – Én barátként tekintek Alexre, akivel jó egy kicsit elbeszélgetni erről-arról.
- Gondolom én is terítékre kerültem – mondtam gúnyosan.
- Ha annyira tudni akarod, igen.
- Á, biztosan mindenféle hülyeséggel etetett téged velem kapcsolatban – gyanakodtam.
- Nem, egyáltalán nem. Sőt, drukkol, hogy működjön köztünk a dolog. Nem mindenki csak a rosszat látja az emberekben Rob – fordult szembe velem. – Nem értelek. Az előbb kis híján letepersz, most meg megint jön ez az elmebaj. Azt hittem megbeszéltük lent a dolgainkat – tette csípőre a kezeit.
- Meg is beszéltük, csak kissé váratlanul ért, hogy már meg is egyeztetek egy újbóli találkozásról – magyaráztam kifakadásom okát.
- El kell fogadnod, hogy Alex mindig is az életem része lesz.
- Keserű pirula, de megpróbálom lenyelni – ígértem.
- Köszönöm – halványan elmosolyodott, de aztán ő is komoly arcra váltott. – Én se kérdezgetlek Meganról, meg a többi nődről.
- Mert nincs is mit kérdezni. Tudod jól, hogy apád hívta meg és nem én.
- Persze, de az a nő úgy tekint rád, mint egy bálványra – kezdte. – Vagy inkább, mint a személyes tulajdonára. Kikaparnám annak a viperának a szemét – húzta fel magát.
- Hm, imádom, ha harcos amazonná válsz – húztam magamhoz megint a csípőjénél fogva. – A legjobban a sütis akciód tetszett, emlékszel? – juttattam eszébe az első találkozásunkat.
- Hogy is felejthetném el?! – temette az arcát a mellkasomba. – Megérdemelted, mivel túl rámenős voltál.
- Már akkor megbolondultam érted – pusziltam meg a feje búbját.
- Hiszi a piszi! Akkor csak a bugyimba akartál bemászni, semmi más nem motivált – mondta rosszallóan.
- És mitől vagy olyan biztos benne, hogy most nem ez a szándékom? – kérdeztem kíváncsian.
- Érzem – lehelte pár centire a számtól. – Itt lett volna a lehetőség, de te a rám való tekintettel megálljt parancsoltál magadnak. Énnél több bizonyosság nem kell – átható tekintete lenyűgözött.
- Bravó! – dicsértem. – Viszont, ha legközelebb is egy falat semmiben nyitsz ajtót, akkor nem lesz megállj – figyelmezettem.
- Talán nem is akarom, hogy következő alkalommal leállj – a szemében mintha vágy, és szerelem kettőse villant volna meg.
- És mikor legyen a következő alakalom?
- Az majd adja magát, mi pedig boldogan fogunk élni vele – kulcsolta át a kezeit a tarkóm körül.
- Megőrjítesz, ugye tudod? – néztem farkasszemet vele.
- Te is kellőképp felcsigázol engem, úgyhogy egálban vagyunk.
Magam se tudom meddig állhattunk összeölelkezve, de mérhetetlen boldogságot, és nyugalmat éreztem vele a karjaimban. Mintha hazaértem volna egy hosszú és kimerítő útból, s végre érzem, hogy élek!
- Sajnos mennem kell – bontakoztam ki a kezei közül. Szomorúan bólintott, s elkísért egészen az ajtajáig. Óvatosan kinyitotta, majd jelezte, kimehetek, mivel tiszta a levegő. – Holnap látjuk egymást, ugye?
- Persze. Holnap lesz a reklámfilm forgatás – juttatta eszembe azt a borzalmat. A fotózásnál már csak egy rosszabb van, a reklámforgatás. Az a sok eszelős hülye, akik fel-alá futkároznak, és parancsokat osztogatnak egyfolytában. Kész őrület!
- Akkor reggel jövök érted – csókoltam arcon.
- Alig várom! – bújt hozzám búcsúzóul.
Nagy nehezen sikerült elválnunk egymástól, majd rossz szájízzel ugyan, de lesétáltam a többiekhez. Megan már útra készen ácsorgott az ajtóban, mellette Julesszal és Timmel.
- Azt hittük elnyelt a föld – vihogott ostobán Megan. Inkább meg se szólalna, azzal legalább szolgálná a köz érdekeit, de az enyémet mindenképpen.
- Nem, csak kaptam egy telefont, az tartott ennyi ideig – magyaráztam ki maradásom okát.
- Remek este volt Robert, remélem lesz alkalmunk rá, hogy megismételjük – nyújtotta a kezét Tim.
- Én is bízom benne – válaszoltam, bár reméltem, hogy többé nem kell ilyen kínos szituációba keverednünk.
Miután mindenki mindenkitől elbúcsúzott, Megannal az oldalamon indultam el az autóm felé. Nem ittam sokat, csupán egy pohár vörösbor volt bennem, ami nem akadályoz meg abban, hogy biztonságban hazafuvarozzam Megant, aztán magamat. Miután illedelmesen kinyitottam Megan előtt az ajtót, átsétáltam a saját térfelemre, de még egy utolsó pillantást vetettem Kristen szobája felé. Nem bíztam benne, hogy leskelődik, de hála Istennek azt tette, így még egyszer láthattam őt. Mosolyt váltottunk egymással, aztán beszálltam és indítottam is.
Megan megállás nélkül locsogott, én azonban egy teljesen más dimenzióban jártam. Kristen érintéseit éreztem magamon, az ő hangja csengett a fülemben. Nem is ismerek magamra. És nem is értem magam. Miért voltam ennyire ellene ezeknek az érzéseknek? Hisz annyira csodálatos, és kellemes. Tudni, hogy valaki feltétel nélkül szeret, és te vagy a világot jelentő személy a számára, felemelő és felettébb megható gondolat.
- Nyuszi, olyan jó volt az este – lelkendezett Megan, ahogy leparkoltam a háza előtt. Utáltam, ha valaki kisállat néven szólított. Minek néz, egy lökött tinédzsernek?
- Aha, klassz volt – válaszoltam, és alig vártam, hogy kiszálljon a kocsimból. Totál elviselhetetlen, és idegesítő. Pedig volt idő, hogy majd’ megvesztem érte. Mondjuk akkor sem a személyisége miatt kavartam vele, sokkal inkább lyukra játszottam. Most már tudom, semmit sem jelentett, csak egy volt a sok közül. Egy szürke pont, semmi más.
- Nincs kedved meginni egy italt? – burkolt célzást tett, ami nevetséges volt.
- Kösz, de nem. Mennék haza, ha nem gond?– rá se néztem, úgy mondtam.
- Ugyan, Rob! Tudom, hogy te is akarod – azzal elkezdte simogatni a combom belső felét. Egy kicsit se mozgatott meg, sőt irritált az érintése.
- Megan, kérlek! – toltam el a kezeit. – Menj most be szépen – átnyúltam rajta, s kinyitottam az ajtaját. Kérdőn nézett rám. Persze, nincs hozzászokva a visszautasításhoz, főleg nem tőlem.
- Most hülyéskedsz velem?! – a hangja, ha lehetséges 6 oktávval feljebb csúszott. Hangtompító kéne hozzá, mert így halálos.
- Eszem ágában sincs – csóváltam a fejem.
- Kristen az oka, igaz? – erre már ránéztem. Egy mérhetetlenül visszataszító grimasz terült el az arcán.
- Nem tudom miről beszélsz – kezdtem. – Nincs kedvem ma hozzád!
- Olyan átlátszó vagy, mint a többi férfi. Az ujjai köré csavart a kis nebáncsvirág – nevetett rajtam jóízűen.
- Kurvára nincs közöd hozzá! – megragadtam a karját, s vérben forgó szemmel rivalltam rá. Nem hagyom, hogy így beszéljen Kristenről!
- Lehet, hogy nekem nincs, de Tim papának annál inkább – lett egyre magabiztosabb a mosolya.
- Mire megy ki ez az egész? – érdeklődtem.
- Én csak nem akarom, hogy fájdalmat okozz Kristennek. Mindketten tudjuk, hogy te nem vagy jó ebben a párkapcsolat nevezetű dologban. Én csak meg akarom óvni őt egy újabb csalódástól – ártatlanra vette a figurát, miközben belül örvendett magának. Gusztustalan egy hiéna!
- Gyalázatosan viselkedsz! – eresztettem el a karját.
- Inkább te vagy gyalázatos, és a kis titkod. Azt hiszed nem tudom mit műveltetek odakint?
- Már mondtam, hogy megvédtem Kristent egy veszett kutyától – ismételtem el megint.
- Én meg maga vagyok Szűz Mária, nem?!Ugyan kérlek! Épp segítettem behordani a süteményeket Julesnak, mikor hangokat hallottam a bejárat felől. Odaléptem az ablakhoz és láttam, amint beszélgettek, majd megölelitek egymást. Nem volt ott semmilyen veszett kutya, csupán két szerelmes idióta – fröcsögte antipatikusan. – Ha ezt apuci és anyuci megtudja, ott lesz ám nemulass – vigyorgott gyomorforgatóan.
- Nem hinnének neked! – vágtam rá, ezzel elárulva magunkat. Sajnos elöntötte a szar az agyamat, és ilyenkor képtelen vagyok ésszerű döntéseket hozni.
- Nem olyan biztos az drágám. Tim egész este gyanakodott, ha nem vetted volna észre. Nem lennék meglepve, ha eltávolítaná Kristent a közeledből – folytatta vérlázító lejárató darabját.
- Te vagy a legaljasabb nőszemély, akivel valaha találkoztam!
- Ú, ez most szíven ütött Rob – gúnyolódott nevetségesen. – Ugye nem szeretnéd, ha Tim megint drágalátós Kristenen verné el a port?
- Nem… - válaszoltam. Kristennek így is pokol a szülei mellett az élete, nem kell, hogy még emiatt is csesztessék.
- Én hallgatok, ha… - zsarolt meg.
- Mit akarsz?
- Szerintem nagyon jól tudod, mi a kívánságom – súgta a fülembe sejtelmesen.
Amilyen jó volt pár perccel ezelőtt az estém, most olyan szinten vált pokollá. Két lehetőségem van. Vagy hagyom a csudába Megan gyerekes zsarolási kísérletét, kockára téve így Kristen és az én sorsomat, vagy engedve a kicsinyes bosszújának belemegyek az alkuba, elárulva így Kristen érzéseit. Akárhogy döntök, mindenképp ő lesz a kárvallottja a dolognak.
Veszítse el a szülei, vagy veszítse el a férfiakba vetett hitét? Mert biztos vagyok benne, ha lefekszem ma Megannal, azzal érzelmi ronccsá változatom őt.
- Ketyeg az óra, szépfiú! – sürgetett Megan.
Döntöttem, s ha ezzel megóvhatom őt, vállalom. Mindegy mekkora fájdalmat fogok érezni utána!

Ma ennyi fért csak bele ma!
Remélem azért kellőképp felcsigáztam mindenkit. :)
Örülnék, ha a szokott kis csapatom ismét írna nekem, bár az sincs ellenemre, ha új nevek kerülnek terítékre!!
Köszönöm (L)

My life would suck without you - 12. rész

Sziasztok!!

Nagyon restellem magam, amiért szó szerint felszívódok mostanában a föld színéről, de még mindig nincs internetem, úgyhogy legelőször csak ilyenkor (pénteken) tudok felnézni a blogra!
Mintha a kőkorban élnék...röhej! -.-"
Na, de most, hogy lehetőségem nyílt rá, volt szerencsém elolvasni a nekem írt kommenteket ^^ Mind nagyon aranyos volt, és köszönöm a sok szép elismerő szót! (L)
A 81 rendszeres olvasónak is rettentően örülök! (Nem is érdemlem meg)
Most, hogy mindezt elmondtam nektek, nincs más dolgom, mint jó olvasást kívánni!

Lilluci

U.i: ma reggel írtam meg a fejezetet, szóval...

Tizenkettő

/Kristen/

Mire észbe kaptam már vasárnap este fél nyolc volt. Néha elképesztő milyen gyorsan múlik az idő. Észre sem veszi az ember és eljár felett az idő vasfoga. Ezért kell minden percünket úgy megélni, mintha az lenne az utolsó. Én is szívesen élnék a kedvem szerint, de sajnos a szüleimnek hála ez teljességgel lehetetlen. Helyettem hoznak döntéseket, ők rendelkeznek velem teljes mértékben. Csoda, ha elvágyom innen?
Az abszurd komédia azonban ma vette kezdetét. Életem legjobban várt napja lett volna a mai, mivel Rob első olyan futama lett volna, amin én is érdekelt vagyok. Testközelből akartam látni a győzelmét, vele akartam lenni ebben a dicső pillanatban, csakhogy hála az atyai szigornak, ez nem valósulhatott meg. Anyám és apám együttes erővel összefogtak ellenem, hogy az amúgy is boldogtalan életemet (ami Robnak hála mostanra már nem olyan kilátástalan és sivár) még egy fokozattal rosszabbá varázsolják. Mint egy óvodás kisgyereknek, megtiltották, hogy élőben tekintsem meg a versenyt. Mi volt az ok? Ó, hát ez nagyon egyszerű. Nekem most az Alexszel való vacsorára kell koncentrálnom. Hallott valaki ennél hülyébb érvet?! Azt hiszem egyikőtök se tette föl most a kezét. Meg is értem. Ennél elmebetegebb és abszurdabb dolgot ritkán hall az ember lánya. Tessék, ilyen szülőkkel vagyok megáldva.
Enyhén gyanús nekem ez az ellenkezés azzal szemben, hogy találkozzak Robbal. Eddig apa foggal-körömmel küzdött azért, hogy egy percre se hagyjam magára Robot, most pedig azon mesterkedik anyámmal karöltve, hogy a lehető legtávolabb tudjon legújabb felfedezettjétől. Mintha sejtené, hogy nem csupán munkakapcsolat van köztünk.
Neeem! Kizárt, hogy bármit is tudjon az éppen csak elkezdődő románcunkról. Ha sejtene bármit is, akkor már rég hallgatnám a sok ezer hegyi beszédet, amik arról szólnak, hogy legyek olyan kedves és illedelmes kislány, és ne szegény apuci új szerzeményével kezdjek, mivel tudjuk, hogy ezek a kapcsolatok hogyan végződnek. Valami ilyesmi lenne a beszélgetésünk tárgya, mindössze annyiban módosulna az egész, hogy elhangzana jó pár tintafestéket nem tűrő kifejezés, illetve azt hiszem zárdába küldenének. Szóval ezeket latba véve állítom, hogy a szüleim EGYENLŐRE nem tudnak rólunk.
Mivel mostantól próbálom minimalizálni a konfliktusokat a szüleimmel, szó nélkül fejet hajtottam a döntésük előtt. Rob tajtékzott, de ő is megértette, hogy a mi helyzetünkben jobb, ha ki se nyitjuk a szánkat.
Egy pozitívum azonban akadt a nap folyamán, méghozzá az a nagyszerű tény, hogy Rob az élről indulva simán verte az egész mezőnyt, így több mint 15 ponttal vezeti a világbajnokságot, a második helyezett Alex előtt. Mondanom sem kell, hogy rettentő büszke vagyok rá.
- Megvan már, mit veszel fel? – kérdezte anyám, miközben kiszedett egy dromedár csirkét, vagy pulykát a sütőből.
- Nem fogom túlzásba vinni a dolgot. Egy egyszerű, ám elegáns fehér felsőt veszek fel, fekete szoknyával – tettem le a kiivott poharat a kezemből. Anya 360 fokos fordulatot vett, és összeráncolt szemöldökkel méregetett.
- Ezt meg se hallottam Kristen – kezdte. – Ott van az a szép ezüstös ruhád, amit tavaly Olaszországból hoztam neked – vetette fel a szerinte zseniális ötletet.
- Az igazán túlzás lenne erre az estére – tiltakoztam. Annál kevesebbet takaró gönc nincs is a gardróbomban.
- Semmi sem túlzás kislányom! – letette a kezében lévő dolgokat, majd karon ragadott.
- Mit csinálsz? – sipákoltam kétségbeesetten. Nagyon rossz előérzetem támadt.
- Mégis mit gondolsz? Kipofozlak a randevúdra – mosolygott rám vidáman. Nagyon megrémített ezzel a hirtelen jött jókedvvel.
- Anya, ez nem randi! – szögeztem le ma már ezredjére ezt a tényt.
- Oké, nem tudom, hogy a mai fiatalok, hogyan nevezik, de mindegy is – kinyitotta az ajtót, s egyszerűen belökött rajta. – A lényeg, hogy elragadóan fess – leültetett a pipere asztalom elé – amit hozzá kell tennem, hogy ebben az életben jó, ha kétszer igénybe vettem -, majd összefogva a hajamat megnézte mit lehet kihozni belőle. Lófarokba fogta, aztán kontyot varázsolt belőle, volt azonban, hogy hagyta szabadon lógni. Én csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, mivel ilyet ezelőtt soha nem csinált. Egyszer se kérdezte meg, hogy segítsen-e készülődni, mindig rám hagyta az ilyen dolgokat, most meg majd’ nyakát szegi nagy igyekezetében.
- Anya, ez igazán felesleges – közöltem vele, mikor már az ezredik csatot akarta a hajamba varázsolni.
- Ha azt szeretnéd, hogy Alex újra beléd szeressen, akkor ez elengedhetetlen.
- Nem akarom őt visszaszerezni! – jelentettem ki határozottan.
- Ne légy buta Kristen! Alexnél jobb partit aligha találhatsz magadnak. Addig kell megfognod, amíg elérhető – mintha valami gagyi szappanoperát hallgattam volna. Ott szoktak előadni ilyen vérlázító, és csapnivaló szövegeket.
- Mi a fenéről beszélsz? – kérdeztem.
- Csak arról, hogy legyen eszed, és ne szalaszd el éltedet nagy lehetőségét! – sejtelmes hangját hallva felállt a hátamon a szőr.
- Márpedig eszem ágában sincs újra járni Alexszel! – téptem ki magam a kezei közül. Szembefordultam vele, és úgy meredtem rá. Dacosan nézett, jól láttam rajta, hogy alig bírja visszafogni magát attól, hogy lekeverjen egy pofont.
- Alexen kívül mást nem akarunk az oldaladon és a házunkban látni, megértetted?! - fenyegetett meg. Eddig tartott a ritkaságszámba menő vidámsága és kedvessége.
Nem tudtam mást tenni ebben a lehetetlen helyzetben, mint mosolyogni. Mosolyogtam rajta, és a szánalmas próbálkozásán, és mosolyogtam azon is, hogy rokoni kapcsolatban állok vele. Semmi közös nincs bennünk, és imádkozom, hogy soha, de soha ne váljak olyanná, mint ő.
- Mindent kristálytisztán értek anyám – válaszoltam neki gúnytól csöpögő hangon.
- Akkor jó – nyugodott meg. – Vedd fel a ruhádat, Alex pár percen belül itt lesz érted – adta ki az újbóli utasítást, s azzal távozott is a szobámból.
Tudhattam volna, hogy egy újabb fenyegetés áll a szívélyessége hátterében. Miért hittem akár egy percig is, hogy én számítok neki? Ahogy a mondás is tartja: Saját kárán tanul az ember. Jó lenne végre ezt a fejembe vésni.
Nem fűlött hozzá a fogam, hogy felvegyem azt a sokat mutató ruhát, mégis valami belső hangnak engedelmeskedve magamra húztam azt az átkozott anyagot.
Csinosnak csinos voltam benne, de annyira eltért ez az öltözék az egyéniségemtől, hogy úgy éreztem magam, mintha két külön személy lennék, egy testbe zárva.
Este nyolcra sikeresen elkészültem, s szépen csendben várakoztam a „lovagomra”. Kissé izgultam, amiatt, hogy Alexszel kell töltenem az egész estét, de kíváncsiság is vegyült belém, mivel érdekelt, hogy miképp fogunk tudni egymáshoz viszonyulni.
Mégis egy valaki jobban lekötötte minden gondolatomat. Nem nehéz kitalálni ki lehetett ez az illető. Persze, hogy Rob! Szomorú voltam, hogy két külön helyen kell ma este lennünk, de vigasztalt a tudat, hogy a holnapi napomat vele oszthatom meg. Egy reklámfilm forgatásra megyünk, ami reggeltől egészen késő estig fog tartani, egyszóval egy nagyjából 24 órás műszakba leszek beosztva a szerelmem mellé. Ez azért elég jó!
Harsány dudaszóra lettem figyelmes. Elhúztam a függönyömet, és azonnal megláttam Alex sötétkék sportkocsiját. Mit meg nem adtam volna azért, hogy ezt a sportcsodát, egy régi, piros masina váltsa fel!
Nagy levegőt vettem, és a táskámmal a kezemben indultam le a lépcsőn, hogy mielőbb kezdetét vegye ez a cirkusz. Leérkezve konstatáltam, hogy apám ismét kegyeibe fogadta volt támogatottját. Alexszel összeölelkezve álltak az ajtóban, anyám pedig mellettük tanyázott, hatalmas mosollyal a száján. A haditerv elkészült ellenem, s ha akarnék se tudnék változtatni rajta. De a szüleim nem is sejtik, hogy nekem is vannak rejtett tartalékaim ehhez a csatához. Nagyon nincs még lejátszva ez a meccs!
- Khm! – köszörültem meg a torkomat felhívásképp. Apám nagy nehezen elengedte Alexet, aki kikerekedett szemmel bámult rám.
- Kristen, káprázatosan festesz! – dicsért meg elismerően Alex. Halványan elmosolyodtam, mert igen is jól esett az elismerése.
- Látod, mondtam, hogy nagy sikere lesz a ruhádnak – anyám megint próbált reflektorfénybe kerülni. - Mondtam neki, hogy egy randevún csak illendő öltözékben szabad megjelenni – kontrázott még rá.
- Hányszor mondjam, hogy ez nem randi!! – kissé ingerült állapotba kerültem.
- Csillapodj, vendégünk van! – utasított apa.
- Nos, Kristennek igaza van, ez nem randi, csupán szerettem volna elnézést kérni tőle bizonyos dolgok miatt – Alex, csak úgy, mint régen, most is a megmentő szerepében tetszelgett.
- Te igazán nem tartozol bocsánatkéréssel fiam – kezdte apa. Alex kérdőn nézett felém, én pedig gyorsan megráztam a fejem, figyelmeztetve így őt, hogy a szüleim semmit az ég egy adta világon nem tudnak a szakításunk körülményeiről.
- Alex, mi lenne, ha mi lassan elindulnánk? – ajánlottam. Mielőbb szabadulni akartam ebből a kínos szituációból.
- Felőlem semmi akadálya – nevetett, és úriember módjára kitárta a karját, hogy belé karolhassak. Egy nappal ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy hálás leszek Alex jelenlétének, azt nagyon csúnyán kinevetem, most viszont áldom az eget, hogy Alexet küldte a megmentésemre.
- Várjátok meg, amíg Roberték ide érnek – sodort minket félre az útjából apa. Én először nem is kapcsoltam, hogy ezt hogy érti, de miután, mint egy forgószél arrébb lökött bennünket, feltűnt, hogy két alak közelít a sötétben a házunk felé. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim izzadni kezdtek. Szörnyen féltem.
- Nyugi, különben a szüleid egyből kiszúrják, hogy valami nem kóser köztetek - figyelmeztetett Alex. Megrökönyödött őzike szemekkel néztem fel rá, rajta azonban nem látszott más, mint a teljes kiegyensúlyozottság. – Úgy remegsz, mint a nyárfalevél. Próbálj laza lenni.
Behunytam a szemeimet, elszámoltam háromig, majd mosolyogni kezdtem. Ahogy Rob és az a ribanc láthatáron belülre kerültek, nem lehetett megmondani rólam, hogy majd’ meghalok az idegtől. Egyfolytában mosolyogtam, és olyan szorosan karoltam bele Alexbe, hogy nem lenne csuda, ha szegény keze belilult volna. Ahogy láttam Megan is eképp cselekedett Robbal.
- Kristen?! – hallottam meg a nevemet anyám szájából. Megráztam a fejem, s elvörösödve fordultam felé.
- Igen? – kérdeztem vissza remegő hangon. Nyugi, csak egy kicsit tarts ki még!
- Robert beszél hozzád, de te mind egy félőrült, csak mosolyogsz rá – csóválta a fejét rosszallóan. Rögtön az említett felé kaptam a tekintetemet, aki csak összeráncolt szemöldökkel meredt rám. Úgy festett, mint egy fancsali citrom.
- Bocsáss meg, Rob. Mit kérdeztél? – a hangom olyan higgadtan csengett, hogy nehéz volt elhinni, hogy én szólaltam meg.
- Csupán annyit mondtam, hogy szép vagy ma este – vont vállat, mintha semmi jelentősége se lenne a mondandójának. Pedig ha tudná, hogy ez az egy árva mondat milyen nagy jelentőséggel bír számomra!
- Ó, köszönöm – köszörültem meg a torkom, még mielőtt elbőgném magam. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, és szenvedélyesen megcsókoltam volna.
- Nézd el a zavartságát Robert, nagyon izgatott Alex miatt, csak úgy, mint mi az édesapjával.
Anyám aztán tényleg tudja, hogy mikor és mit kell hozzátennie ahhoz, hogy taccsra vágja az ember jókedvét.
- Elhiszem – motyogta Rob összeszorított ajakkal.
- Elnézésüket kérem, de asztalfoglalásunk van, úgyhogy… - húzott ki minket a csávából Alex.
- Persze, menjetek csak! – veregette hátba apa.
Alex kissé megszorította a kezemet, majd óvatosan maga után húzott. Nem nézhettem vissza Robra, az túl feltűnő lett volna. Éreztem, hogy feszült a szituáció miatt, és az csak rátett egy lapáttal, hogy anyám beszólt. Reménykedtem benne, hogy nem értett félre semmit, és tudja, hogy nekem csak ő létezik ezen a Föld nevű bolygón.
Holnap mindenképp tisztáznom kell ezt a kellemetlen helyzetet.
Alex kinyitotta előttem az ajtót, én pedig azonnal beszálltam. Szinte ugrottam, hogy minél előbb eltűzhessünk innen. Alex is elfoglalta a vezető ülést, majd gázt adva süvítettünk is az éjszakában.
- A szüleid semmit sem változtak – kezdte.
- De, még rosszabbak lettek, mint voltak – mondtam elhúzott szájjal.
- Rob még nem sejti, hogy mi vár rá, ha meg akar hódítani téged – kacsintott rám. Erre elnevettem magam.
- Én nem féltem őt. Elég talpraesett.
- Igen, de ki tudja a szerelem milyen hatással van rá, na meg persze a szüleid.
- Ezt hogy érted? Szerinted egy este a szüleimmel elegendő ahhoz, hogy kiábránduljon belőlem? – kezdtek egyből bajsejtelmű gondolataim támadni.
- Nem tudom mennyire elszánt veletek kapcsolatban – emelte fel a kezeit. Beharaptam a szám szegletét. Nem tudtam Alexnek felelni, mivel ezzel én magam se voltam tisztában. Nem tudom, hogy Rob hosszútávra tervezi-e velem a kapcsolatot, vagy csak egy kis fellángolás vagyok a számára. – Ajaj, úgy hiszem, te se tudod erre a választ!
- Én… - haboztam. – Szerintem nagyon elszánt – szögeztem le. Nehéz beismerni, de mindezt csak azért mondtam, hogy magamat nyugtassam. Egyáltalán nem tudtam Rob érzéseiről és gondolatiról semmit.
- Most is pont úgy festett, mint egy eltökélt férfi – gúnyolódott a maga stílusában. Alex nem akart senkit szánt szándékkel megbántani, pusztán volt benne egy olyan vágy, hogy egy kicsit odapörköljön mások orra alá. Ehhez elég sok magabiztosság kell.
- Csak váratlanul érte, hogy még mi is ott vagyunk – keltem a védelmére.
- Én úgy vettem észre, hogy nem bízik benned, és alig tudja magát visszatartani attól, hogy péppé vejen engem – ültette a bogarat a fülembe.
- Miért ne bízna bennem? Ez hülyeség, megmondtam neki, hogy ez a vacsora csak egy múltfelejtő, kapcsolatépítő dolog lesz kettőnk között.
- Kristen… - sóhajtotta. – Látszik, hogy nincs sok tapasztalatod a férfiak terén.
- Mi van?! – fordultam felé teljes testemmel. – Igen is sok tapasztalatom van! – elárultam magam, ugyanis túl sokat dadogtam a mondat közben.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét. – Mégis, hány férfival volt dolgod? – kérdezte. Hezitáltam a válaszadással. – Nyugodtan engem is beleszámolhatsz – ajánlotta fel.
- Oké, veled együtt összesen hárommal – adtam meg magam.
- Akkor nem csoda, ha nem érted a körülötted zajló eseményeket. Figyelj, vázolom neked nagy vonalakban Robot, oké? – meg se várta a válaszomat, már folytatta is az eszmefuttatását. – Rob baromi magabiztos férfi, aki után döglenek a nők. Nos, te voltál az egyetlen olyan nő, aki nem adta meg magát elsőre, ezért stratégiát váltott, hogy megszerezhessen magának. Eddig, stimmt? – nyitott szájjal bólintottam. Kíváncsi voltam a végére. – Elkezdett szépen lassan közel férkőzni hozzád, mígnem azon kapta magát a híres skalpvadász, hogy fülig beléd zúgott. Mit tehet ilyenkor egy – eddig csak a farkával gondolkodó – hím? Hát persze, hogy visszavonulót fúj! Ő nincs még felkészülve rá, hogy elkötelezze magát egy nő mellett, és erre ékes példa volt a ma este, kedves Kristen – hagyta abba ezt a – számomra – ostobaságot.
- Mi volt ékes példa? Én semmi szokatlant nem vettem észre, csupán zavarta, hogy veled megyek ma el.
- Pontosan! – itt már teljesen elvesztettem a fonalat.
- Alex, az Isten szerelmére, beszélj már világosabban! – förmedtem rá. Mintha egy helyben toporognék a vaksötétben.
- Zavarta bizony, hogy velem jötté el, ami azt eredményezi, hogy a fiú fejében most ezer meg ezer kérdés motoszkál azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e erőfeszítéseket tennie miattad, vagy hagyja a csudába az egészet és térjen vissza a jól megszokott kis felelősségmentes életéhez. Érted már?
Kellett jó pár perc, mire letisztultak a fejemben a hallottak. Vajon Rob most tényleg épp azon gondolkodna, hogy – még mielőtt kialakult volna köztünk valami – elhagyjon? Nem ér neki annyit az első nő, aki iránt gyengéd érzelmeket táplál, hogy kitartson és küzdjön érte? Mi van akkor, ha ezekre a kérdésekre egytől-egyig igen a válasz? Belehalnék a fájdalomba. Nem bírnám elviselni, ha egy ilyen kis semmiség miatt, mint ez a vacsora, meggondolná magát és visszavonulót fújna.
- Nem hiszek neked – meredten bámultam ki a kocsi szélvédőjére.
- Nézd, Kristen… – leállította a kocsit az út szélén, majd megfogta az ölemben pihenő kezeimet. – Én lennék a legboldogabb ember, ha nem lenne igazam, és Rob nem tántorodna vissza attól, hogy meghódítson. Azok után, amit én elkövettem ellened, megérdemled, hogy végre találj egy olyan férfit, aki megbecsül, és teljes szívéből szeret. Nem akartalak megbántani azzal, amit mondtam, csupán csak felvázoltam a férfi logikát. Ha Robnak egy csöpp esze van, akkor nem hagy veszni egy ilyen főnyereményt, mint annak idején én – elgyötört arcát látva megsajnáltam.
- Jól esik mindaz, amit mondtál. Tényleg – szorítottam meg biztatásképp én is az ő kezét. – Ha a kapcsolatunk utolsó két hónapjában is ilyen vagy, akkor azt hiszem még ma is együtt lennénk – mondtam, és ezt tényleg így is gondoltam.
- De én megbocsájthatatlan dolgokat műveltem veled! Megcsaltalak, és kis híján megöltelek – kék szemei könnytől csillogtak a holdfényben.
- Azt mondtad, hogy ezen az estén nem beszélünk, se a múltról, se a jelenről, ehhez képest szépen kiveséztük mindkettőt – derültem fel, ugyanis nem akartam búskomoran eltölteni ezt az estét.
- Bocs, valóban nem kellett volna beleártanom magam a magánéletedbe. Már rég nincs jogom hozzá.
- Egy jó barát tanácsára mindig szükségem van – tettem a vállaira a kezem.
- Kristen, te túl jó vagy! Hogy tudnál barátként nézni rám, azok után, hogy a diplomaosztód éjjelén én a dékánoddal csaltalak meg? Vagy, hogy miután közölted velem, hogy vége, én bedrogozva betuszkoltalak az autómba, és balesetet okozva, majdnem megöltem mindkettőnket? Nem érdemlem meg a barátságodat, csupán… - elharapta a mondat végét, és életében először – legalább is, én most láttam őt először – elsírta magát.
- Alex, héj! – lökődtem meg finoman. – Mindenki követhet el hibákat, te is megtetted, de én megbocsájtok neked. Tudom, hogy nem vagy rossz ember, csupán a gyorsan jött siker áldozata lettél. Fiatalok voltunk, mikor összekerültünk, és túl gyorsan akartunk mindent. Mindketten hibáztunk. Én azzal, hogy rád erőltettem a lánykérést, holott láttam rajtad, hogy még nem állsz készen rá, te pedig azzal, hogy a szakítás helyett megcsaltál – abbahagyva Alex szorosan magához ölelt és halkan a fülembe súgott egy köszönömöt.
Az eddigi boldogtalanságomhoz, ha közvetve is, de hozzájárult a dolgok tisztázatlansága Alexszel. Most, hogy erre sor került, egy fekete folt végre kifehéredett az életemben.
Miután a lelki fröccsnek vége szakadt, szép nyugodtan megvacsoráztunk. Egész idő alatt nevettünk, beszélgettünk, és meghallgattuk egymás jövőre vonatkozó terveit. Egy-kettőre éjfél lett, nekem pedig ideje volt hazamennem.
- Nagyszerű este volt! – konstatálta Alex, már a házunk előtt állva.
- Igen, remekül éreztem magam – értettem egyet vele.
- Remélem, nem kell újból hónapokat várnom arra, hogy megismételjük – húzott közelebb magához a karomnál fogva, ám ebben semmiféle hátsószándék sem volt. Mint barátok incselkedtünk egymással.
- Én semmi jónak nem vagyok az elrontója – támasztottam meg a kezeimet a mellkasán.
- Hát, akkor azt hiszem jövő hétre is beírom magam hozzád – kacsintott huncutul.
- Rendben – egyeztem bele. – Jó éjt, Alex – búcsúztam el tőle.
- Szép álmokat, Kristen – lovagiasan kezet csókolt nekem. – Sok sikert Robbal – tette még, hozzá. Biccentettem neki, ő azonban addig nem mozdult az autója mellől, amíg én be nem léptem az ajtón.
Felocsúdni sem volt időm, mivel erős karok ragadtak meg és rántottak be az előszobai gardróbba. Kissé felsikkantottam, mivel a vak sötétnek hála semmit sem láttam.
- Sss, csak én vagyok – suttogta az a kellemesen rekedtes hang. A kezét még mindig az ajkamra tapasztotta, de ahogy kitapogattam az arcát, és végigsimítottam rajta, eleresztett.
- A szívbajt hoztad rám! – löktem meg enyhén.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni.
- Pedig sikerült – vettem én is suttogóra a hangom. Egy kicsit közelebb léptem hozzá, mire éreztem, megmerevedik a teste. Mint egy élő kőszobor, úgy állt velem szemben. – Mi a baj? – érdeklődtem. Már szinte el is felejtettem mindazt, amit Alex mondott nekem. Féltem, hogy talán most jön el a pillanat, hogy Rob közli velem, köszöni szépen, de nem kér belőlem.
- Semmi – morogta. Újra bátorkodtam közelíteni felé, s ráhelyeztem a kezeimet a mellkasára. – Miért csinálod ezt? – kérdezte elfúlt hangon. A lélegzetvételeink lihegésnek hatottak a kicsiny helységben.
- Mert félek – válaszoltam.
- Félsz? Tőlem? – érdeklődött.
- Nem, hanem a következményektől.
- Értem – hajtotta le a fejét. A szemem ennyi idő alatt hozzászokott a szűrt fényhez, így Rob körvonalait tisztán láttam.
- Rob…
- Nem mondj semmit, csak érezz! – még mielőtt észbe kaptam volna, már szorosan magához ölelt, és szenvedélyesen megcsókolt. Kétségbeesést és tehetetlenséget olvastam ki, mind a csókjából, mind a mozdulataiból. Mintha attól tartana, hogy eltűnök, mint egy szellem. Azonban a rettegés, az elhagyástól való félelem engem is cselekvésre késztetett. Beletúrtam a hajába, majd óvatosan megharaptam az ajkát. Felszisszent a durvaságomra, de ettől csak még inkább beindult. Nekilökött a gardrób ajtajának, belemarkolt a fenekembe, majd arra ösztökélt, hogy a lábaimmal kulcsoljam át a derekát. Készségesen engedelmeskedtem neki. A melleim az érintése nyomán megkeményedtek, én pedig elalélva vártam, hogy ne csak a keze, hanem az ajka is érintsen meg. Mintha olvasott volna a gondolataimban, végigszántotta a szájával a nyakam vonalát, majd áttért a kulcscsontomra, hogy aztán feltűrje a pólómat, és végigpuszilja a mellem körüli kis területet. Ennél erotikusabb helyzetben talán még sosem voltam. Fűtött a vágy, és epekedtem érte, hogy akár tized annyit visszaadhassak neki, mint amennyit ő adományozott most nekem. A kezeim felfedezőútra indultak Rob izmos hátán. Beférkőztem velük a pólója alá, s így simítottam végig rajta többször is. Mindketten kezdtünk egyre hangosabbá és követelőzőbbé válni.
- Abba…abba kehl ezt hagynunk – nyögtem, amint megéreztem Rob egyik kezét a melltartóm alatt. Vágytól elhomályosult szemekkel nézett rám, és befejezésképp újra érzékien megcsókolt.
Finoman leemelt a derekáról, nekem azonban neki kellett támaszkodnom az ajtónak, ha két lábon akartam maradni.
- Fel fog tűnni a többieknek, hogy több mint tíz perce eljöttél – jutott eszembe, hogy nem csak mi ketten létezünk, és Rob ma nálunk vacsoravendég.
- Leszarom! És különben is, nagyjából húsz perce ácsorgok itt, arra várva, hogy végre be gyere – előhúzta a zsebéből a cigarettáját, majd a szájába helyezte, de én kihúztam a kicsiny szálat az ajkai közül.
- Itt nem gyújthatsz rá – lóbáltam meg a kezemben a bagóját. Kelletlenül elvette tőlem a cigit és zsebre vágta.
- Akkor menjünk ki a friss levegőre, attól talán a fejem is kitisztul kissé – arrébb emelt az ajtótól, kinyitotta azt, majd alaposan körbekémlelt, s miután megbizonyosodott róla, hogy tiszta a levegő, kilépett. Követtem őt, mivel számtalan kérdést fel akartam neki tenni furcsa viselkedése miatt.
Újból előkerült a fehér szálacska, de már sercegve égett Rob szájában. Megigézve néztem őt. Beteg vagyok, de nekem még a cigi szívási technikája is bejön.
- Őőő, hogy értetted azt az előbb, hogy húsz perce vársz rám? – érdeklődtem.
- Úgy, hogy húsz perce szobrozom az ablak előtt, és várom, hogy végre faképnél hagyd azt a pojácát – fújta ki lazán a füstöt.
- Ezek szerint leskelődtél utánunk? – virultam fel.
- Ezek szerint… - vont vállat. Utáltam, ha ezt csinálja. Mintha szarna bele az egészbe!
- Megkérdezhetem, hogy mi bajod van? És ne hogy azt mondd, hogy semmi, mert azt nem veszem be – hívtam fel a figyelmét a mellébeszélés elkerülése végett.
- Azt akarod hallani, hogy egész este kurvára el volt baszva a kedvem, mert azon agyaltam, hogy ti ketten épp mit művelhettek egymással? Vagy azt, hogy percenként néztem rá az órára, és minden egyes autóhangnál eszeveszettül rohantam az ablakhoz megnézni, hogy esetleg nem ti jöttök-e haza?! – vágta le a lábai elé a még javában égő csikket. – És mikor végre itt vagytok, azt látom, hogy kurva nagy az összhang köztetek.
- Csak barátok vagyunk – dadogtam. Az imént elmondottak alapján vészesen közel kerültünk ahhoz, amit az est elején Alex felvázolt nekem.
- Aha, jó vicc! – nevetett fel.
- Kérlek, ne hazudtolj meg! – figyelmeztettem. – Ha jól emlékszem, én már mondtam neked, hogy szerelmes vagyok beléd, és, hogy bízhatsz bennem, te ennek ellenére semmilyen biztosítékot nem adtál nekem arra nézve, hogy a jövőben belém szerethetnél! És mégis, te kételkedsz bennem? – a mondandóm végére már üvöltöttem. Összehúzott szemöldökkel és szájjal gondolta át mindazt, amit a fejéhez vágtam. – Tudod, ha ennyitől elveszik a bizalmad irányomba, akkor ennek az egésznek, ami kialakulóban van, nincs értelme – fájt, hogy ezt ki kellett mondanom, de ezt a kapcsolatot csak akkor lehet elkezdeni, ha nem gyanúsítgat egyfolytában.
- Igazad van – sóhajtotta. – Én bízom benned – azzal elém lépett, és felemelte az arcomat az államnál fogva. – Saját magamban nem bízom.
Felnéztem rá, és láttam a kétségbeesést a tekintetében.
- Bármikor csinálhatok valami akkora hülyeséget, amitől faképnél fogsz hagyni. De rettegek attól is, hogy egyszer rájössz, én egy selejt vagyok. Aggódom, hogy eleged lesz a hisztis viselkedésemből, és elhagysz még mielőtt elkezdtük volna. És most, ahogy láttam, hogy te meg Alex felszabadultan nevetgéltek, elgondolkodtam, hogy én eddig csak bánatot okoztam neked – kiöntötte nekem a szívét, ami többet ért, mint a legszebb szerelmi vallomás. Végre beláthattam a vastag, biztonságot nyújtó páncélzata alá, és megláthattam azt a férfit, aki attól fél, hogy elhagyják. Esze ágában sem volt kidobni engem, inkább attól tartott, hogy én adom ki az útját. Istenem, milyen ostobák vagyunk!
- Soha nem foglak elhagyni! Érted? Soha!!! – magamhoz öleltem őt. Érezni akartam a teste melegét, és akartam, hogy tudja, én oltalmat nyújtok neki, és segítek neki tisztázni az érzéseit, és abban is segítő jobbot nyújtok, hogy merje kimutatni, és kimondani azokat.
- Kristen? – szólított meg.
- Igen? – néztem bele abba a csodás szürkéskék szempárba.
- Én…szere… - nem tudta befejezni a mondatot, mert a bejárati ajtó recsegve kitárult, s három megrökönyödött szempár meredt összeölelkező testünkre.

Kristen és Rob az este folyamán :)


Örülnék, ha megosztanátok velem a véleményeiteket! ^^
Köszönöm(L)

My life would suck without you - 11. rész

Sziasztok!!

Nagyon sajnálom, hogy megint egy hétre eltűntem számotokra a föld színéről, de a koleszos wifi bemondta az unalmast!!
Sajnos ez a lét ezzel jár :/
Először szeretném megköszönni mindazoknak, akik a múltkori ratyi fejezet alá pozitív véleményt írtak!! (L)
Úgy érzem néha elfogultak vagytok velem kapcsolatban. :) Ha nem tetszik, akkor azt nyugodtan le lehet ám írni, nem fogok senkire neheztelni érte, annál is inkább, mert ez lesz a munkám, és jó lenne már most tisztában lenni a gyengeségeimmel!
Másodszor pedig, ez a rész igazándiból semmiről nem szól. Azt terveztem, hogy már most leírom a Kristen-Alex vacsorát, de valahogy el-elkalandoztak a gondolataim írás közben. :S
Nem is beszélek tovább, mert gondolom erre a rizsára senki nem kíváncsi, szóval jó olvasást nektek!!

Lilluci

U.i: 2 ZH után írtam meg ezt a rész, nagyjából 1,5 óra alatt, és ez meglátszik rajta :/

Tizenegy

/Kristen/

Minden képzeletemet felülmúlta az a fajta szenvedély, ami körüllengett minket Robbal. Minden mozdulatunk és tettünk szinte majdhogynem azonos volt. Nem meglepő, hisz majdnem egy hete – kimondva talán kevésnek hangzik – epekedtünk egymásért. Néha azonban az az érzésem, hogy régebbről ismerjük egymást. Eddig nem merültem bele különösebben ebbe a témába, de olyan érzésem van, mikor Robbal vagyok, mintha mindig is őrá vártam volna. Egy olyan emberre, aki feltétel nélkül szeret, és aki nem akar engem folyton folyvást megváltoztatni se kívülről, se belülről. Mintha a lelki társam lenne. Sőt, nagyobbat mondok: Rob az én másik felem, aki nélkül egy semmi vagyok, érzések és vágyak nélkül. Mellette azonban tényleg nőnek érzem magam, teljesen kiteljesedhetek a közelében.
Mióta belépett az életembe, újra szeretek élni, vagyis inkább újra érzem, hogy élek. Van kiért felkelnem reggelente, és ez volt az, ami már hosszú-hosszú ideje hiányzott. És most, hogy végre tisztáztuk az érzéseinket, nem kell megálljt parancsolnunk a vágyainknak, nyíltan adózhatunk a szerelem oltárán.
Oké, Rob nem beszélt szerelemről, se mély érzésekről, de hangosan is kimondta, hogy kedvel engem, ami számomra felér egy vallomással. Igen, talán sokan most azt gondolják, hogy kevéssel is beérem, de én ezt nem így fogom fel. Gyanítom, hogy Robot a múltban egy súlyos lelki trauma érthette, amitől fél jobban kinyílni másoknak. Én ezt tiszteletben tartom, és nem fogok ráerőltetni semmit addig, amíg ő nincs felkészülve rá, hogy beavasson a titkába. Nem szabad már a legelején erőszakosnak lennem. Meg kell várnom, amíg annyira megbízik bennem, hogy elárulja a zárkózottsága okát. Ezzel együtt fény fog derülni arra is, milyen szörnyűség történhetett vele, ami arra késztette, hogy a világ legszebb érzését – a szerelmet – mellőzze az életéből.

Sikítani tudnék! Nem csak azért, mert boldog vagyok, hanem mert olyan dolgokat művel a szájával, amit nehéz szó nélkül hagyni.
Illetlenség engedni, hogy egy helyes férfi a pólóm alatt nyúlkáljon, miközben a szájával a köldökömet csókolgatja? Lehet, de nem érdekel! Mától semmi, és senki nem érdekel rajta kívül. Amíg Rob engem akar, addig akár fejre is állhat az egész világ. Felőlem, engem ugyan nem fog zavarni, és ahogy érzékelem, Robot se fogja különösebben izgatni a dolog.
- Olyan finom vagy – súgta bele a hasamba. Összerándultak az izmaim, s próbáltam küzdeni a kikívánkozó nevetés ellen, de sajnos csúfos kudarcot vallottam. - Héj, hagyd ezt abba, különben nem tudom folytatni! – szólított fel, de én csak nem bírtam abbahagyni a nevetést.
- Sajnálom, de csikis vagyok – majd’ megfulladtam az érzéstől, mivel a száját direkt a kezével váltotta fel. Kis szemét, azt hiszi, hogy ezt nem fogom neki kamatostul visszaadni? Dehogynem, csak jöjjön el az én időm! – gondolatban vállon veregettem magam, ördögi tervem kigondolása miatt.
- Észrevettem drága – azzal fölém kerekedett és gyengéden megcsókolt. Átfogtam a tarkóját, ezzel is közelebb húzva magamhoz enyhén borostás arcát. Imádtam, ha egy kicsit szúrt, így legalább valóban érezhettem, hogy megcsókol, és nem csak beképzelem magamnak a dolgot. Annál is inkább, mivel utána az egész arcom piros lesz, és kissé fáj is.
Annyira férfias és szexi…és én megint rohadtul nem bírok magammal. És persze, hogy újra elterelte a gondolataimat az édes bosszúról. Nagy tehetség a fiú, azt meg kell hagyni!
Teljes testemmel nekidörgölőztem, mire belenyögött a számba. Ennél több bizonyosság nem is kell a vonzalmáról. Eddig is tudtam, hogy bejövök neki, mint nő, de a helyzetünk most módosult kissé. Nem egy újabb skalp vagyok azon a bizonyos képzeltbeli listán, hanem az a nő, akit tisztel, és akinek tényleg mindent meg akar adni önzetlenül. Hittem ebben, hisz ez az egyetlen reményem vele kapcsolatban.
Szegény pára nem bírta tovább, mikor a lábaimmal átkulcsoltam a derekát.
- Meg akarsz ölni? – kérdezte lihegve.
- Dehogy! – néztem rá ártatlan, ám vágyódó tekintettel - Akkor nem tudnám ezt megtenni – a pillanatnyi gondolkodás kizökkentette, így lehetőségem nyílt rá, hogy hanyatt döntsem őt a kanapén. Ráültem a csípőjére, majd hosszan a szemébe nézve megnyaltam a szám szegletét. Nagyot nyelt, majd rekedtes hangon megszólalt:
- Egyáltalán nem vagyok olyan szende, mint amilyennek eddig gondoltalak.
- Szende?! – tettem csípőre a kezeimet. – Egy szende kislány megmerné ezt tenni? - kérdeztem kacéran.
Kérdőn nézett rám, de én időt se hagytam neki a tények feldolgozásához, azon nyomban feltűrtem a pólóját, és végigcsókoltam izmos felsőtestét. Láttam már meztelenül, de érezni őt az ajkaimmal egészen más volt, mint csupán elképzelni milyen lehet, ha a szám érinti ezt a kissé barna felületet. A fantáziámban élő kép se volt kutya, de a valósághoz képest csak egy torz utánzat volt az az ábránd. Az íze csak még jobban elbódított. Vajon ott is ilyen…? – a gondolataim kissé elkalandoztak, és elmentek enyhén perverz irányba.
Lejjebb is merészkedtem volna, de egy ismerős hang megakadályozott benne.
- Robert, idebent vagy? – kérdezte apa feltehetőleg az ajtóban állva. Villámgyorsan leszálltam Robról, majd amilyen gyorsan csak tudtam, az ablakhoz rohantam. A szívem a torkomban dobogott, de ezért nem Rob volt a felelős. Az apámtól való rettegés volt az, ami kiváltotta ezt a heves reakciót.
- Nyugi, nem fog rájönni – próbált Rob nyugtatni, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Te nem ismered őt. Mindent egyből kiszúr, és ha erre rájön, akkor… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó.
- Ó, azt hittem egyedül vagy Robert – nézett ránk meglepetten apa. Zavaromban idétlenül mosolyogni kezdtem, Rob pedig idegesen a hajába túrt. Bezzeg ilyenkor nem tud közömbös arcot vágni! – morogtam magamban.
- Kristennel épp a holnapi nap programját tárgyaltuk meg. Igaz? – áldottam a találékonyságát.
- Aha – nyögtem ki nagy nehezen.
- Értem – apa nem látszott túl meggyőzöttnek, de szerencsénkre nem firtatta tovább a dolgot.
Mivel apának elég hivatalos feje volt, jobbnak láttam nem belefolyni az ügyeikbe, ezért próbáltam volna szép csendben kisurranni az ajtón, hogy minél távolabb kerüljek apám figyelő tekintete elől. A tervem jól kigondolt volt, azonban apa figyelmét nem kerülte el. Néha az az érzésem, hogy nem is menedzser, hanem detektív vagy titkos ügynök. Ijesztő!
- Hova-hova, ha szabad kérdeznem? – állított meg azzal a gyanakvó hangjával. Kirázott tőle a hideg akárhányszor így szólt hozzám. Mintha tudná az összes gondolatomat és titkomat. Azt hiszem ez egyáltalán nem normális. Legalábbis a normális családokban a lányok gondolataiban nem él félelmetes kép az apjukról. Én viszont szó szerint rettegtem tőle, és a haragjától.
- Nem akarlak titeket zavarni. Gondolom, sok megbeszélnivalótok van – próbáltam kihúzni magam a szorult helyzetből. Rob kikerekedett szemmel nézett rám. Eddig nem vettem észre, hogy tartana az apámtól, de most szó szerint könyörgött nekem a nézésével, hogy nem hagyjam őt vele kettesben.
- Nem állt szándékomban munkáról beszélgetni. A jövetelem oka sokkal inkább magánjellegű – összeszűkültek a szemei a mondat végére. Én már gondolatban temettem mind magamat, mind a boldog jövő képét Robbal.
- Miről lenne szó konkrétan Tim? – szólalt fel kissé bátortalanul Rob. Apa lassan felé fordult, s olyan mosollyal, amelytől meghűl az ember ereiben a vér, rámosolygott.
- Konkrétan arról, hogy holnap gyere el hozzánk vacsorára – veregette vállon Robot bíztatólag. – Szinte már családtagnak számítasz a köreinkben.
- Ó… - Rob ennyit tudott hirtelenjében reagálni. Nem csodálom, már szinte láttam magam előtt apám tajtékos ábrázatát, amikor megtudja, hogy Rob és én… - Nem is tudom mit mondjak, ez igazán megtisztelő – ocsúdott fel Rob első megdöbbenéséből.
- Akkor úgy vélem, ezt vehetem igennek – előzte meg Robot, apa. Rob hirtelen felém kapta a tekintetét, s egy „Ez most ugye nem komoly?” ábrázattal meredt rám. Enyhén vállat vontam. Én se értettem apám hirtelen jött lelkesedését. Oké, nagyon kedvelte Robot, ez első pillanattól kezdve nyílt titok volt – sőt, néha az az érzésem, hogy Rob, apám soha meg nem született fiát helyettesíti -, mégis fura, hogy ilyen hamar a kegyeletébe fogadta. Nekem nem volt ellenemre, hisz így több időt tölthetünk együtt, de azért frusztráló, hogy a szüleimet kell kijátszanom azért, hogy kettesben lehessünk. Ha ők folyamatosan rajtunk tartják a szemüket, akkor nehéz lesz pár lopott percet eltöltenünk egymással.
- Nem látszol túl lelkesnek – mérte végig tetőtől talpig Robot. – Történt köztetek valami? – fordult számon kérően felém. Persze, ha baj van, akkor az csak az én hibámból keletkezhet!
- Semmi se történt. Rob már mondta, hogy a holnapi nap programját egyeztettük - válaszoltam unottan.
- Remélem is – morogta a bajsza alatt. – Ha arról van szó, hogy a barátnődet is hozni akarod, felőlem semmi akadálya – erre hirtelenjében felkaptam a fejem.
- Én nem… - szegény Rob próbált volna szabadkozni, mindhiába. Apa uralta az egész beszélgetés menetét. Mondjuk ez inkább hasonlított egy közleményre, mint kommunikációra, hisz nem volt adott két személy, aki beszélgetni tudott volna.
- Nem kell semmit mondanod, mivel én már meghívtam azt a bájos hölgyeményt – az állam a padlón koppant.
- Tim, ez igazán felesleges volt, mivel én és Megan… - Rob újra nekikezdett, de megint nem ért a mondandója végére. Apa, mint egy mérgezett egér csak mondta, és mondta a magáét.
- Ne mondd nekem, hogy nincs köztetek semmi, mert azt nem veszem be édes fiam. Ahogy rátok nyitottunk, az félreérthetetlen volt – kacsintott rá. Az én arcom égett, Rob pedig megsemmisülve állt, és hallgatta apám badarságait. Istenem, ha tudná mi is van valójában! – Különben is, az a kislány már elfogadta a meghívást, így nem lenne túl illendő visszamondani.
Apa azt hitte, hogy ezzel bűntudatot ébreszt akárkiben is? Ha igen, akkor nagyon ostoba.
- Akkor köszönjük a meghívást – sóhajtotta Rob fanyalogva. Nem haragudtam rám, hisz kelepcébe csalta az én drágalátos apukám. Ha Robnak fontos a versenyzés – márpedig neki nagyon sokat jelent -, akkor apám szavának mindig szentnek és sérthetetlennek kell lennie, különben fel is út, le is út. Pápá szponzor, pápá világbajnoki esélyek. Neki sincs más lehetősége, mint a meghunyászkodás.
- Remek! Akkor este 8ra szeretettel várunk benneteket. Jules egy remek régi családi csirke receptet talált ki, szóval az étel garantáltan mennyei lesz – biztosításképp megnyalta az egyik ujját. Én már a szemeimet forgattam tehetetlenségemben. Miért büntet engem Isten ilyen szülőkkel? – Kristen, nagyon szépen kérlek, ne késs! – bökött felém az ujjával.
- Én már elígérkeztem máshová – tudtam, hogy most fog robbanni a bomba. Nem is csalódtam.
- Micsoda?! – értetlenkedett. – Nem tudnád egy estére nélkülözni azt a részeges barátnődet, és eltölteni egyetlen estét a szüleid, és a főnököd társaságában?!
Apám hevessége néha igen komikus volt. Az elvörösödött feje, a homlokán kirajzolódott izmok, olyanná tették, mint egy mérges mesehőst. Csak a gőz hiányzott a füléből.
- Ha nagyon tudni akarod, akkor nem a részeges barátnőmmel találkozom, ahogyan te nevezted őt - akinek a neve egyébként Hilarie, és nem mellesleg az egyik legjobb barátod lánya -, hanem Alexszel lesz találkozóm – mosolyogtam rá bájosan.
- Alexszel?
- Igen, vele. Talán baj? Nem te akartad, hogy újra jóban legyek a konkurenciával? – enyhe gúny hallatszott ki a hangomból, apát persze, mintha a fejére ejtették volna, semmit nem érzékelt az egészből.
- Ez…ez remek hír Kristen! – csapta össze a tenyereit.
- Egyszóval, nem kell holnap megjelennem a családi összeröffenésünkön?
- Most az egyszer elnézem, ha nem leszel ott. De legközelebb nem fogadok el semmilyen kibúvót, megértetted? – a diktátori, s egyben erőfitogtatói énje most se hagyta cserben.
- Persze.
- Csodás! Akkor én nem is zavarok tovább, csupán ezt akartam közölni veletek. Szép estét Robert! – fordult újra hozzá.
- Viszont, Tim! – fogott vele kezet Rob.
- Kristen, ne tartsd fel túlságosan sokáig Robot, neki holnap nagy napja lesz – azzal fogta magát, és távozott az öltözőből.
A légkör egykettőre újra felszabadulttá vált, ám köszönhetően apám szívmelengető kis belépőjének, egy kissé még feszélyezettek voltunk.
- Ez nem volt semmi! – roskadt vissza a kanapéra Rob. – Tudtam, hogy egyszer sor kerül egy após-vej beszélgetésre, de ez hideg zuhanyként ért – a tekintetét a plafonra szegezte, majd nagy levegőt vett. Felderültem erre a mondatra. Szívet melengető kijelentés volt, az egyszer biztos.
- Hidd el, ez még semmi volt. A nagy előadás még várat magára – huppantam le én is mellé. Azonnal szorosan magához húzott, s belecsókolt a nyakamba. – Hm, ez nagyon kellemes.
- Tetszik, mi? – rekedtes hangjától a hátamon szánkázott a hideg.
- Nagyon – nyögtem fel, ahogy enyhén belém harapott.
- Legalább már tudom, hol van az egyik erogén zónád – bazsalygott, mivel eme cselekedetétől be kellett harapnom az alsó ajkam.
- Szemét vagy! – löktem el magamtól, amint észleltem, hogy rajtam mulat.
- Lehetséges, hogy az vagyok, de ennek ellenére ellenállhatatlan is, nem? – feszítette tovább a húrt.
- Inkább beképzeltnek neveznélek – azzal összeborzoltam a haját. Megpróbálta lefogni a kezeimet, de én ügyesebbnek bizonyultam nála. Valahogy mindig sikerült kicseleznem őt, ami nem igazán nyerte el a tetszését. Mivel a férfiúi büszkesége nem bírta elviselni, hogy egy nő, szemfülesebb nála, a lehető legaljasabb módszerhez nyúlt, ami csak létezik. Csikálni kezdte az oldalamat. Világéletemben allergiás voltam erre, mivel akárhol érnek hozzám, én könnyfolyásig, sőt néha tovább, nevetni kezdek. – Neh, neh, neeeeeeeee – rikácsoltam, mint egy bajbajutott rosszabb fajta énekesmadár.
- Mi az, talán nem tetszik? – pimaszkodott.
- Kéh….kéérleek ne…ne csináááld ezt! – ismét majd’ megfulladtam, annyira rám jött a röhögő görcs.
- Mit kapok cserébe, ha ezt most befejezem? – kezdett volna alkudozni a drága.
- Nem kínozlak halálra.
- Ááá, ez nagyon gyenge. Próbálkozz még! – csóválta meg a fejét elutasításképp, majd újra akcióba lendült. Úgy festettünk, mint két óvodás, akik nem tudnak közös nevezőre jutni, vagyis Rob egy csepp hajlandóságot sem mutatott, hogy ez lenne a célja, én azonban kitartóan küzdöttem ellenne, nem sok sikerrel. De még ez a gyerekes viselkedés is tetszett. Jó volt, hogy végre nem civakodtunk, és cinkeltük egymást. Felszabadultnak és leírhatatlanul boldognak éreztem magam. Talán ez a kapcsolat lehet a vízválasztó az életemben!
- Oké, feladom! – adtam meg magam. – Kérhetsz, amit csak akarsz, de kérlek, hagyd abba – kifogytam a szuszból a mondat végére.
- Bármit? – dévai mosoly kúszott az arcára. Tudtam, hogy a saját vesztembe rohanok, ha kiszolgáltatom magam neki, de a „terrort” nem bírtam tovább. – Hm, ezt alaposan át kell gondolnom – abbahagyta a csikálásom, de még mindig szorosan tartott a karjaiban. Teljes biztonságban éreztem magam, általa sérthetetlenné váltam.
- Ne hamarkodd el! – szólaltam meg, nagyjából 10 percnyi csend után. Rosszallóan nézett rám, én pedig azonnal kiengeszteltem őt egy csókkal. Feltérdeltem, majd a két kezem közé vettem az arcát. Először végigsimítottam az orcáján, majd mélyen a szemébe nézve lejjebb hajoltam, s az ajkainkat leheletfinoman összeérintettem. Ő se, és én se voltam mohó. Szeretettel akartam megcsókolni, hogy érezze, mi mindent mozgat meg bennem puszta önmagával. Nem nyelves csók volt ez a mostani, hanem igazi szerelmes, amit két mély érzésű ember válthat csak egymással.
Óvatosan elváltam tőle, Ő azonban az arcomat cirógatva akadályozott meg abban, hogy akár egy millimétert is távolodjam tőle. Nem állt szándékomban ilyet tenni.
- Azt hiszem, kvittek vagyunk – pusmogta, mire arcon pusziltam Őt.
- Örülök, hogy a kedvedre tehettem.
- Ezt úgy mondod, mintha kényszer alatt álltál volna, mikor megcsókoltál – nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Dehogy! – tiltakoztam, mielőtt még hülyébbnél-hülyébb összeesküvés elméletekkel állna itt elő nekem. – Kérlek, ne forgasd ki a szavaimat – néztem rá ártatlanul.
- Ne haragudj – kért elnézést. – Kicsit új még nekem ez a helyzet, ezért előfordulhat, hogy nem a megszokott módon fogok reagálni az ilyen dolgokra – sütötte le a szemeit.
- Olyan édes vagy, mikor zavarba jössz – pusziltam meg most én a nyakát.
- Egyáltalán nem jöttem zavarba! – kérte ki magának. Mintha magamat hallanám. Teljes tagadásban van ilyenkor az ember, miközben belülről villog a piros lámpa, hogy pontosan beletrafált az illető az igazságba. Tudom, ezt én is átéltem, méghozzá pontosan vele.
- Okééé – emeltem fel a kezeimet. – Mit szólnál, ha fegyverszünetet kötnénk? – vetettem föl a mentőötletet.
- Benne vagyok – végre újra elmosolyodott. Ezt szerettem, mivel ilyenkor még szívdöglesztőbb, mint egyébként. Nehéz űberelni az ilyesfajta vonzerőt, de ő naponta megcáfolja ezt a kijelentést. – Viszont van valami, amit még megtehetnél – törte meg a csendet.
- Mi volna az? – én totál valami betegesen perverz dologra asszociáltam ebből az egyetlen árva mondatból.
- Ne menj el holnap vacsorázni Alexszel.
Mindenre gondoltam, ami csak számításba jöhet a kéréseit illetően, csak erre az egyre nem számítottam.
- Tudod, hogy ez nem randi lesz.
- Igen, de esélyt se akarok arra, hogy ő mást higgyen! Márpedig azt fogja képzelni, hogy van esélye – egy pillanatra bizonytalanságot véltem felfedezni a tekintetében, holott ő a megtestesült két lábon járó magabiztosság.
- Alex nem fog semmi ilyet hinni, mivel kerek-perec megmondtam neki, hogy közöttünk egyszer, s mindenkorra vége. Ez csak egy amolyan „Fátylat a múltra” vacsora lesz, semmi több.
- Épp ez az! – csapott a térdeire. – Kristen, mi férfiak másképp gondolkodunk és működünk, mint ti nők. Ha megbocsátasz neki, akkor azt úgy fogja venni, mintha a múltban semmi se történt volna, és engedélyt adsz arra, hogy újrakezdjétek – görcsösen próbálta nekem bizonygatni az igazát. Hízelgett a féltékenysége, viszont aggasztott, hogy ilyen könnyen elcsábítható, és hiszékeny fruskának tart.
- Alex semmi ilyet nem fog hinni, és ha mégis, akkor sincs esélye.
- De…
- Hallgass! – hogy végre befogjam a bagólesőjét, a mutatóujjamat a szájára helyeztem. - Téged szeretlek, úgyhogy nincs mitől tartanod, oké? Légyszives többé ne is hozz fel ekkora sületlenségeket!
- Bassza meg, hogy én mekkora kretén vagyok! – csapta fejbe magát. – Sajnálom. Tudod, te vagy az első igazi barátnőm, ezért kicsit szokatlan még ez a helyzet. Megpróbálom a jövőben visszafogni magam.
- Köszönöm. És ne gondold, hogy jól fogom érezni magam holnap este.
- Remélem is!
- Hogy te milyen kedves vagy – öltöttem rá nyelvet.
- Igyekszik az ember – vont vállat.
- Az egész vacsora alatt azon fogok agyalni, hogy az a szuka vajon rád mozdul-e megint – fontam keresztbe a karjaimat a mellem előtt.
- No lám, csak nem féltékeny vagy? - csipkelődött.
- De, nagyon is. És ne mondd, hogy nincs rá okom. Ami az időmérő előtt történt az elég megrázó volt számomra, jobb, ha tudsz róla.
- Azt is sajnálom. Úgy látszik ma mindent sikerül jó alaposan elcsesznem! – mérgelődött. – Megan egy régi…
- Ki ne mondd! – tapasztottam a kezeimet a fülemre. Tudni se akartam annak a lotyónak a titulusát.
- Oké, nem beszélek róla, se a többi nőmről.
- Ez úgy hangzott, mintha több tucat lett volna – pislogtam nagyokat.
- Ebbe inkább tényleg ne menjünk bele – intett le. – Mostantól te leszel az egyedüli nő a számomra – mondta sejtelmes hangon.
Az egyedüli – visszhangzott a fejemben ez a szó. Szép, és jó volt ezt hallani, ám nehéz egy olyan ember szavára adni, aki már jó pár nőn túl van. Feltétel nélkül szeretem őt, de a bizalmam irányába még nem áll teljesen szilárd lábakon. Nekem és neki is dolgoznunk kell azon, hogy ez a kapcsolat ne csupán egy fellángolás legyen, hanem egy hosszú és boldog párkapcsolattá nője ki magát.
Rögös út áll még előttünk, de csak egyszer kell elkezdenünk kitaposni az ösvényt, s onnantól kezdve kisebb-nagyobb göröngyökkel ugyan, de elindulhatunk a közös boldogságunk felé.

Hát ez lenne az a gyorsan összecsapott munka! :S Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, legyen az komi vagy pipa! Köszönöm (L)

My life would suck without you - 10. rész

Sziasztok!!

Hatalmas elnézést a késés miatt, de mint az tudjátok múlt héten betegeskedtem, ezért nem volt nagyon alkalmam írni :S
Ma azonban bepótoltam az elmaradást, és megírtam a végét a fejezetnek. Hát mit ne mondjak nekem nagyon nem tetszik, szóval előre bocsánatot kérek tőletek a förtelmes nyelvezete, és hibássága miatt!!
Egy pozitívum azonban van, teljesen átírtam a végét, úgyhogy lesz okotok az örömre....végre :)

Jó olvasást!!

Lilluci

Tíz

/Kristen/

Feszültséggel teli izgalommal vártam az időmérő végeztét. Aggódtam, nehogy Robbal történjen valami szörnyűség, és egyben alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne rohanjak a pályára, és ne rángassam ki az autóból, hogy végre megbeszélhessük a köztünk kialakult helyzetet. Az idő, mintha ellenem dolgozott volna. Baleset balesetet követett, amivel csak még idegőrlőbbé vált az amúgy is nehezen elviselhető szituáció. Görcsösen járkáltam fel s alá a Paddock-ban, várva, hogy végre történjen valami, de mintha minden létező erő azon munkálkodott volna, hogy ez a beszélgetés ma köztem és Rob között ne jöhessen létre.
Miért nem lehet egyszer ebben az elcseszett életben az én kedvemre tenni?!

Amikor kétórányi hasztalan száguldozást követően lefújták a kvalifikációt, alig bírtam egy helyben meglenni. Az örömömet csak tetőzte az a tudat, hogy a holnapi rajtot Rob az élről kezdheti majd meg. Az övé lett ugyanis a leggyorsabb kör, utána következik Rafael, majd Alex.
Dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy az én pártfogoltam lett a legeredményesebb ezen a héten is. Persze nem szabad előre innom a medve bőrére, de szinte teljesen bizonyos vagyok benne, hogy a holnapi versenyen sem kell szégyenkeznem Rob teljesítménye miatt.
A pilóták szépen lassan kezdtek szállingózni az öltözőik felé, ám Robot sehol sem láttam. Gondoltam, hogy valamelyik szemfülesebb riporter kaphatta el, hogy meginterjúvolhassa a győztes. A pokolra kívántam mindenkit, aki megakadályozza, hogy végre kettesben lehessünk. Azonban a várakozás hevében sem feledkezhettem meg arról a nem elhanyagolható problémáról, ami pontosan az időmérő előtt következett be. Vagyis, hogy Rob majdnem lefeküdt egy másik nővel. Nem hunyhatok szemet efölött, még ha számomra kecsegtető ajánlattal áll is elő nemsokára. Jó, nem vagyunk egy pár, hogy jogosan felróhassam neki ezt a bakit, de egy kis dorgálást megérdemel a fiú, amiért tilosban járt.
Olyan szeleburdinak érzem magam jelen állapotomban, hogy kétlem, akár egy szót is pazarolnék arra a riherongyra. Most csakis az számít, hogy Rob végre bevallja nekem mit érez irántam, és onnantól kezdve elfelejtődik minden múltbéli sérelem, beleérve ezt is.
- Kristen, de jó, hogy összefutottunk! – lépett be az öltözőbe Rafael. A csapzott külsejét elnézve jó alaposan meghajthatta a gépét, de még így is sármosan festett. Hogy létezhetnek olyan férfiak, akiknek még a kemény fizikai munka is jól áll?
- Had gratuláljak neked – mosolyogtam rá, majd gyengéden átöleltem.
- Hm, ha tudom, hogy a második helyezett is királyi fenségjogokat élvez, akkor folyamatosan csak erre a pozícióra hajtanék – viccelődött velem. – Apropó, csak nem őkirályi felségét várod? – kérdezte, miközben lehúzta magáról a tűzálló overálját.
- De igen – pirultam el kissé, de reménykedtem benne, hogy Rafael ezt csak a hűség számlájára írja. – Tudod esetleg merre jár? – kérdeztem izgatottan, miközben a pólómat húzkodtam.
- Esetleg tudom – nézett rám felvont szemöldökkel. Megint játszadozik velem, mint régen oly’ sokszor.
- Mi az ára, hogy elmondd? – tudtam, hogy vár valamit az információért cserébe. Nem is kellett csalódnom, serényen bökdöste a jobb arcát a mutatóujjával. Régen is ezzel tudtam őt lekenyerezni. Beadtam hát a derekamat, és puszit nyomtam az orcájára.
- Istenem, de szeretem a megvesztegetést – sóhajtott fel, mire oldalba löktem.
- Nos? – érdeklődtem újfent.
- Kint téblábol néhány rajongóval, akik nyertek pár kósza percet vele – legyintett semmitmondóan. Bizonyára nőneműek ezek a rajongók, de ezt nem mertem megkérdezni Rafaeltől. Az túl átlátszó és gyerekes lenne.
- Értem – válaszoltam nyugodtan, azonban legszívesebben egyesével téptem volna ki a hajszálaimat, amiért ennyire akadályoznak az előrejutásban. – Most jut eszembe, hogy meg kéne ismerkednem a barátnőddel – jutott eszembe a minapi beszélgetésünk. – Hol találom ezt a csodálatraméltó hölgyet?
- Épp interjút készít. Tudod ő az egyik sportlap tudósítója, szóval ilyenkor ő is dolgozik - válaszolta. – Ha nem sietsz, akkor találkozhatsz vele.
Dünnyögtem valami igen félét, ugyanis nem akartam egyértelműen rábólintani az ajánlatra. Ki tudja, hogy alakulnak a dolgaink Robbal. Lehet, hogy mire Rafael barátnője ideérne, mi már árkon-bokron túl lennénk és… Úristen milyen perverz gondolataim támadtak hirtelen! – haraptam be az alsó ajkam.
- Úgy látom Robnak nehéz az elválás – bökött a fejével a bokszutca elejére. Reflexszerűen kaptam oda a fejemet, de a látvány egyáltalán nem tetszett. Nem tévedtem, ezek az állítólagos rajongók egytől egyik nőneműek voltak, és olyan szemérmetlenül csimpaszkodtak Robba, hogy az ember gyomra felfordul a puszta látványtól. Nem is értem mi leli ezeket a nőket? Azt hiszik azzal, hogy kurválkodnak jobban felhívják magukra a figyelmet?
Sajnos a válasz: igen. Melyik pasinak ne jönne be, ha egy szemrevaló lány illegetné-billegetné magát előtte egy szál semmiben? Mindegyik férfi csak egy bizonyos szervével tud ilyenkor gondolkodni, úgyhogy…
Dühödten léptem ki a szobából és indultam el a kis csapat felé, de megtorpantam, mikor észrevettem, hogy Rob igen is kapatos erre az olcsó behálózó trükkre. Mikor az egyik lány szempilla rebegtetve felvihogott, Rob a kezébe fogta hosszú hajzuhatagát, majd csavargatni kezdte azt. Most ez komoly?!
Istenem Kristen mi a francért áltatod magad? Robert Pattinson soha a büdös életbe nem fog egy fikarcnyit sem érdeklődni irántad, szóval tegyél le arról a nevetséges álomképről, hogy ti valaha is együtt lesztek!
Dühös voltam, csalódott és szánalmas.
Elhatároztam, hogy egyenlőre nem adom át magam a mérhetetlen bánatnak és szomorúságnak. Nem szeretném, ha mások is látnák rajtam, mennyire kiborít ha Rob mással henceg.
Nagyot sóhajtva megfordultam, hogy visszatérhessek Rafaelhez, hogy együtt megvárjuk a barátnőjét, ám egy lépést se tudtam tenni, ugyanis egy kemény mellkasba ütköztem. Meg is szédültem, de egy kéz utánam kapott még mielőtt a földön landoltam volna.
- Mintha az első találkozásunk játszódna le újra – hallottam meg az ismerős hangot egyenesen a fülembe felcsengeni. Kótyagosan ráemeltem a tekintetemet. Tényleg ő volt az, nem csak hallucinálok. – Ennyire fájt ez a kis összekoccanás? – kérdezte, majd végigsimított az arcomon, én azonban egyből kitéptem magam a karjai közül, s szikrázó szemekkel meredtem rá. Valóban olyan volt az egész, mint mikor először összefutottunk. Akkor is elbotlottam – a saját lábamban természetesen -, mire ő utánam kapva szorosan a karjaiba zárt. Az azonban más helyzet volt. Akkor felcsigázott az érintése, most azonban undorodtam tőle, és főleg magamtól, amiért egykoron gyengéd szálak fűztek minket össze. – Kristen, jól vagy? – kérdezte, mivel nem válaszoltam az előző kérdésére.
- Ja – köptem felé a szót.
- Ennyire nem kell örülnöd nekem – nyájasan elmosolyodott, és beletúrt szőke hajába.
- Megnyugtatlak, egyáltalán nem örülök, sőt… - fintorba torzult az arcom, ahogy ránéztem.
- Megérdemlem, hogy utálj, de nincs itt az ideje elásni a csatabárdot? – ártatlan szemeket meresztett rám.
- Egy jókora tökön rúgásnak lenne itt az ideje, te szemét! – emeltem fel a hangomat erélyesebben. Ne adja már elő itt nekem a nagy halált, mert nem veszem be!
- A heves vérmérsékletedből nem vesztettél hála Istennek.
- Majd mindjárt megtapasztalod mennyire heves vagyok, ha most azonnal nem takarodsz el innen!! – fröcsögtem undokul.
- Ácsi Kristen! – emelte magasba a kezeit védekezésképp. – Nem állt szándékomban összebalhézni veled, csupán üdvözölni akartam egy régi, számomra oly’ kedves ismerőst – szívére helyezte a kezeit.
- Alex, baszd meg, oké? – ezt már nem durcásan közöltem vele, hanem úgy, hogy az fájjon is. Mosolyogtam.
- Nézd Kristen, tudom, hogy a múltban csúnyán kihasználtalak, amiért most szeretnék elnézést kérni – őszintének tűnt, én még se tudtam ilyen könnyen túltenni magam az ügyön.
- Még van pofád idejönni és bocsánatot kérni?! Miért nem jutott ez 3 hónappal előbb eszedbe, mikor szinte magatehetetlenül feküdtem otthon miattad!!!
- Kérlek, ne itt beszéljük ezt meg – lépett közelebb hozzám, ugyanis az üvöltözésemre sokan felénk kapták a fejüket.
- Ne, akkor mégis hol gondoltad?! – érdeklődtem csak úgy mellékesen.
- Szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni holnap, a futam után – megrökönyödtem a kijelentésén. Szívózik velem, vagy mi a szar?
- Alex, eszednél vagy? Életem utolsó tette lenne veled elmenni bárhová is. És ezt vésd jól a fejedbe! – böktem meg a mellkasát.
- Kristen… - kezdett volna újra próbálkozni, csakhogy feltűnt a színen szuperhős Robert.
- Valami gond van esetleg? – kérdezte metsző hangon, s azt a pontot nézte, ahol még mindig az ujjam tartózkodott, vagyis Alex mellkasát.
- Ez nem tartozik rád – szólt vissza neki Alex nyugodtabban. Nem akart balhét, ezt látszott rajta.
- Kristen az én asszisztensem, szóval rám is tartozik!
Hát persze, ennyi vagyok neki csupán. Egy alkalmazott, egy szerencsétlen asszisztens, akit meg kell védeni a csúnya ex-baráttól. Nem leszek a rohadt játékszere!
- Mikorra legyek kész vasárnap? – kérdeztem Alextől, aki ugyanolyan meglepett fejet vágott, mint Rob.
- De az előbb… - értetlenkedett Alex, mire gyorsan közbevágtam.
- Átgondoltam, és jó lenne végre egy kicsit nosztalgiázni a régi szép időkről – álmosollyal keretezett arcomat látva senki nem mondhatta volna meg, hogy belül ordítottam. Az események áldozata lettem.
- Igen, én is ezt szeretném – felelte Alex boldogan. Rob értetlenül nézett hol engem, hol Alexet. Persze, hogy nem érti. Miért is értené?
- Kristen, jönnél? Nekünk még van egy pár megbeszélnivalónk – ragadta meg a karomat nem túl gyengéden Rob, de én kirántottam a szorításából magam.
- Rob, elég tiszteletlen dolog a részedről, hogy csak úgy félbeszakítod mások beszélgetését - Rob hátrahőkölt erre, majd ökölbe szorította a kezeit.
- Jönnöd kell, mert én azt mondtam!! – mordult rám, mint egy igazi diktátor.
- Nem vagyok marionett bábú, akit csak úgy ugráltathatsz. Menj vissza a kis rajongóidhoz – intettem a kis szőkeségek felé, akik még mindig nyál csorgatva bámulták a bálványukat.
- Kibaszott nagy hülye vagy! – azzal fogta magát és egy szó nélkül lelépett. Néztem a távolodó alakját, de nem tettem semmit annak érdekében, hogy maradásra bírjam. Lehetséges, hogy én értelmeztem félre mindent, és itt lett volna a nagy áttörés, de ezt már soha nem fogom megtudni. A döntés megszületett bennem, így ezzel a „Mi lett volna, ha…?” kezdetű mondatocskával kell tovább élnem.
- Ejha, ez nem volt semmi – füttyentette Alex. Róla már teljesen meg is feledkeztem. – Akkor holnap este nyolcra érted megyek, rendben? – csillogó szemeit látva megrémültem. Én csakis a hecc kedvéért adta be a derekam, egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy együtt töltök vele egy estét.
- Nézd Alex, ne kertelek, nem akarok elmenni veled sehová!
- Gondoltam, hogy nem a két szép szememért gondoltad meg magad egyik pillanatról a másikra – kezdte. – Látom én, hogy mi folyik itt – mért végig tetőtől talpig.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem.
- Csak Rob miatt egyeztél bele a vacsorába. Őt akartad féltékennyé tenni – még Alex is rájött a titkomra. Hát ez kész!
- Marhaság! – legyintettem. – Nem mondom, hogy örültem a találkozásnak. Szervusz Alex – azon voltam, hogy elmenjek, de ő megakadályozott benne. Elém állt, elzárva így az útvonalat. – Mit akarsz? – néztem rá kelletlenül.
- Egy vacsorába igazán nem halsz bele. Nem beszélünk se a múltról, se a jelenről, ígérem – esdeklőn nézett le rám. Hogy a fene vinné el azt a nagy szívemet.
- Oké – adtam meg magam.
- Nagyszerű – csapta össze a két tenyerét.
- De most mondom, hogy ez az utolsó alkalom, hogy kettőnknek köze van egymáshoz - figyelmeztettem.
- Értettem – szalutált.

Na ebből vajon mi fog kisülni?

/Robert/

Rohamtempóban vágtattam vissza az öltözőmbe, s még attól sem zavartattam magam, hogy az ajtó majd’ kiszakadt a helyéről, ahogy teljes erőmből becsaptam. Nem fogom folyton miatta emészteni magam. Épp most akartam neki megvallani - a számomra - kissé nyálas érzéseimet, erre a képembe dörgöli, hogy márpedig Alexszel megy el vasárnap este vacsorázni. Meg van húzatva?!
Nem kéne, hogy foglalkoztasson, mégis legszívesebben laposra verném Alex tenyérbemászó képét. Igen, féltékeny vagyok. Na bumm! Látott már ilyet a világ, nekem viszont teljesen idegen ez a fajta érzés.
Hallottam a hátam mögül nyílni az ajtót, de különösebb figyelmet nem szenteltem neki. Edward bizonyára fejmosást tart túl heves kikelésem miatt.
- Nem fog többé előfordulni, ígérem – mondtam reflexszerűen.
- Ezt már hallottam egy párszor – szólalt meg az az utánozhatatlanul káprázatos hang. Hirtelen felé kaptam a fejem. Nem egy fantazma volt csupán, hanem a húsvér valóság, ami közvetlenül előttem állt.
- Mit keresel te itt? – kértem számon kissé indulatosan.
- Ezt kérdezem magamtól én is – pirult bele a válaszadásba. Csak ne lenne ennyire gyönyörű! – Úgy éreztem igazságtalan voltam veled. Túl hamar ítéltem – lehorgasztott fejjel beszélt hozzám.
- Áááá, tudhattam volna, hogy azok miatt a fruskák miatt akadtál ki – csibészes mosolyra görbítettem a szám szegletét.
- Nem akadtam ki! – kérte ki magának. – Csupán rosszul esett, hogy háttérbe szorítasz miattuk – vont vállat, mintha semmi jelentősége se lenne a dolognak.
- Nem jó szántamból lógtam velük ezt elhiheted – bátorkodtam egy lépéssel közelebb lépni hozzá. Nem húzódott el, mint ezidáig oly’ sokszor. Sőt, ő is közelített felém. Kartávolságra álltunk egymással szemben, s megbűvölve kémleltük a másik arcát. – Te Alexszel viszont… - kezdtem volna felróni neki az előbbit, csakhogy egy nem várt pillanatban a szája már a számon volt, s szenvedélyesen kezdtük csókolni egymást. Gyengéden a karomba zártam, és megpróbáltam lágyan, szeretettel csókolni őt. Azonban meglepett a belőle áradó felfokozott vágyakozás és vadság. Ahogy én cirógatni próbáltam az arcát, ő belekapott a hajamba, és vehemensen birtokba vette az ajkaimat. Nem volt ellenemre, de ebben a felemelő pillanatban nem szerettem volna elkapkodni a dolgokat, ellenkezőleg, lassítani akartam. Kiélvezni minden egyes percet, amit vele tölthetek. Nyálasabbnál nyálasabb dolog jár az eszembe, amióta Kristen belépett az életembe. Először idegenítettek ezek a gondolatok és cselekedetek, de most ölni tudnék, hogy egy kicsivel visszább vegyünk a tempóból.
Mintha olvasott volna a gondolataimban. Előbb lassított, majd elszakadt tőlem. Kótyagosan néztem őt. Kristen zavartan pislogott, mintha most tudatosulna benne, hogy az előbb kissé elszaladt vele a ló. Édes látványt nyújt, amint az egész arcát pír borítja be, és nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Akkor most mi is van? – tettem fel magamban a kérdést. Velem akar lenni, vagy Alex pajtással? Nyilván nem csókolózna velem, ha nem kedvelne, de nem menne randira Alexszel sem, ha közömbös lenne iránta. Most mondja nekem valaki, hogy a női lélek egy egyszerű szerkezet.
- Khm, a holnapi vacsorád Alexszel áll még? – érdeklődtem.
- Igen – válaszolta bátortalanul.
- Értem – sóhajtottam kelletlenül.
- Csak azért megyek el vele, mert ideje tisztáznunk pár dolgot. Nem haragudhatok rá egy életen át – magyarázkodott.
- Nem tartozol számadással.
- De, igen is tartozom – nézett rám csillogó szemekkel. – Rob, hát nem érted mi folyik itt? – kérdezte gyámoltalanul.
- Azt hiszem sejtem – nyeltem egy nagyot. Elérkeztünk a nagy vallomások fázisba.
- Sejted… - ismételte meg halálra vált arccal, s elvékonyult hangon. Nem voltam benne száz százalékosan biztos, hogy mi miatt rémült meg ennyire. Talán avégett, hogy csak sejtem az érzéseit, nem pedig biztosra tudom őket, vagy épp amiatt borult ki, hogy gyanítok valamit.
- Kristen, nem kell félned én… - próbáltam önteni belé a lelket.
- Igen is félek – ismerte el.
Biztatólag megfogtam a kezét. Hallani akartam azt a kilenc betűs szót. Még ha én nem is tudom viszonozni ezt a csodás vallomást, vágytam rá, hogy egyvalaki, főleg egy ilyen nemes és tiszta lelkű ember, mint Kristen, mondja el nekem a legbensőbb érzéseit.
– Félek, hogy újra csalódni fogok. Egyszer már megégettem magam, és ha ezt megint át kell élnem, azt nem élem túl. Többé már nem vagyok képes ezt elviselni.
- Nem fogok neked csalódást okozni, ígérem.
- Nem ígérj olyat, amit nem fogsz tudni megtartani.
Megértettem az aggályait velem szemben. Nem vagyok túl megbízható férfi. Eddig valljuk be, lábtörlőnek használtam a nőket. Nem érdekeltek az érzéseik, a véleményük vagy a vágyaik. Csak saját magammal voltam elfoglalva, és hogy az én szükségleteim ki legyenek elégítve. Ezt megkapva azonban nem érdekelt, hogy kinek mekkora és milyen fokú csalódást vagy fájdalmat okozok. De ez most más. Ha Kristennek fájdalmat okoznék, azt soha nem bocsátanám meg magamnak.
- Kristen, kérlek higgy nekem! Egyelőre nem tudom szóban kinyilvánítani az érzéseimet, de hidd el, hogy elég mélyek és erősek ahhoz, hogy vigyázzak rád, és nem okozzak bánatot neked. Kedvellek, jobban, mint azt valaha is képzeltem volna – halvány mosoly jelent meg a szája szegletében, amitől egyből elbűvölővé vált kerekded arca. – Azt hiszem ez volt életem legnyálasabb megnyilvánulása – nevettem fel. Kristen abban a pillanatban oldalba bokszolt.
- Ezzel elrontottad a pillanat varázsát – háborodott fel viccesen.
- Még visszahozható, ha kimondod a szót.
- Ennyire fontos neked?
- El se hiszed mennyire – néztem bele igézően zöld szemeibe. Szinte megbűvölt a puszta nézésével.
- Rob… - kezdett ismét játszani az amúgy is kötélen táncoló idegeimen. – Én… - megköszörülte a torkát, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam a folytatást. - …szeretlek.
A csuklójánál fogva rántottam magamhoz a testét. Egyik kezével megtámasztotta magát a mellkasomon, a másikkal pedig a tarkómnál fogva vonta közelebb magához a fejemet. Ajkaink pár milliméterre voltak csak egymástól, de mi inkább egymás szemébe nézve szavak nélkül közöltük egymással a pillanatnyi érzéseinket. Én mérhetetlen boldogságot és felszabadultságot éreztem, míg Kristenen a teljes extázis vette át az uralmat.
- Ne haragudj rám, de én még nem állok készen hangosan is kimondani ezt – suttogtam, nem akartam megtörni ezt az idilli állapotot.
- Nem baj, az a lényeg, hogy éreztesd velem, hogy te is valami hasonlót érzel irántam – cirógatta meg a tarkómat.
- Éreztessem? – vontam fel a szemöldökömet.
- Perverz! Neked csak azon jár az eszed? – csóválta meg a fejét.
- Mivel pasi vagyok, a legtöbbször ezen járnak a gondolataim, igen. De mentségemre legyen mondva, hogy te vagy a partnerem közben.
- Ez a szerencséd – azzal megszüntette az ajkaink közti távolságot, s a leggyengédebb csókot ajándékozta nekem, amit valaha csak kaphattam. Szinte nem is érintkezett a szánk egymással, de már annyi elfojtott szenvedély munkált mindkettőnkben, hogy azok percek alatt felszínre törtek. Nem bírtunk tovább megálljt parancsolni magunknak, s csak engedtük, hogy az ösztöneink vezessenek minket, és mérhetetlen magasságokba repítsenek minket.

Hát lánykák ennyi lenne! Tényleg sajnálom, hogy nem tudtam az elvárt szintet hozni, jövőhétre megpróbálom összeszedni magam.
Örülnék azért, ha valaki írna nekem komit, vagy pipálna!! Ezt előre is köszönöm (L)