My life would suck without you - 10. rész

Sziasztok!!

Hatalmas elnézést a késés miatt, de mint az tudjátok múlt héten betegeskedtem, ezért nem volt nagyon alkalmam írni :S
Ma azonban bepótoltam az elmaradást, és megírtam a végét a fejezetnek. Hát mit ne mondjak nekem nagyon nem tetszik, szóval előre bocsánatot kérek tőletek a förtelmes nyelvezete, és hibássága miatt!!
Egy pozitívum azonban van, teljesen átírtam a végét, úgyhogy lesz okotok az örömre....végre :)

Jó olvasást!!

Lilluci

Tíz

/Kristen/

Feszültséggel teli izgalommal vártam az időmérő végeztét. Aggódtam, nehogy Robbal történjen valami szörnyűség, és egyben alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne rohanjak a pályára, és ne rángassam ki az autóból, hogy végre megbeszélhessük a köztünk kialakult helyzetet. Az idő, mintha ellenem dolgozott volna. Baleset balesetet követett, amivel csak még idegőrlőbbé vált az amúgy is nehezen elviselhető szituáció. Görcsösen járkáltam fel s alá a Paddock-ban, várva, hogy végre történjen valami, de mintha minden létező erő azon munkálkodott volna, hogy ez a beszélgetés ma köztem és Rob között ne jöhessen létre.
Miért nem lehet egyszer ebben az elcseszett életben az én kedvemre tenni?!

Amikor kétórányi hasztalan száguldozást követően lefújták a kvalifikációt, alig bírtam egy helyben meglenni. Az örömömet csak tetőzte az a tudat, hogy a holnapi rajtot Rob az élről kezdheti majd meg. Az övé lett ugyanis a leggyorsabb kör, utána következik Rafael, majd Alex.
Dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy az én pártfogoltam lett a legeredményesebb ezen a héten is. Persze nem szabad előre innom a medve bőrére, de szinte teljesen bizonyos vagyok benne, hogy a holnapi versenyen sem kell szégyenkeznem Rob teljesítménye miatt.
A pilóták szépen lassan kezdtek szállingózni az öltözőik felé, ám Robot sehol sem láttam. Gondoltam, hogy valamelyik szemfülesebb riporter kaphatta el, hogy meginterjúvolhassa a győztes. A pokolra kívántam mindenkit, aki megakadályozza, hogy végre kettesben lehessünk. Azonban a várakozás hevében sem feledkezhettem meg arról a nem elhanyagolható problémáról, ami pontosan az időmérő előtt következett be. Vagyis, hogy Rob majdnem lefeküdt egy másik nővel. Nem hunyhatok szemet efölött, még ha számomra kecsegtető ajánlattal áll is elő nemsokára. Jó, nem vagyunk egy pár, hogy jogosan felróhassam neki ezt a bakit, de egy kis dorgálást megérdemel a fiú, amiért tilosban járt.
Olyan szeleburdinak érzem magam jelen állapotomban, hogy kétlem, akár egy szót is pazarolnék arra a riherongyra. Most csakis az számít, hogy Rob végre bevallja nekem mit érez irántam, és onnantól kezdve elfelejtődik minden múltbéli sérelem, beleérve ezt is.
- Kristen, de jó, hogy összefutottunk! – lépett be az öltözőbe Rafael. A csapzott külsejét elnézve jó alaposan meghajthatta a gépét, de még így is sármosan festett. Hogy létezhetnek olyan férfiak, akiknek még a kemény fizikai munka is jól áll?
- Had gratuláljak neked – mosolyogtam rá, majd gyengéden átöleltem.
- Hm, ha tudom, hogy a második helyezett is királyi fenségjogokat élvez, akkor folyamatosan csak erre a pozícióra hajtanék – viccelődött velem. – Apropó, csak nem őkirályi felségét várod? – kérdezte, miközben lehúzta magáról a tűzálló overálját.
- De igen – pirultam el kissé, de reménykedtem benne, hogy Rafael ezt csak a hűség számlájára írja. – Tudod esetleg merre jár? – kérdeztem izgatottan, miközben a pólómat húzkodtam.
- Esetleg tudom – nézett rám felvont szemöldökkel. Megint játszadozik velem, mint régen oly’ sokszor.
- Mi az ára, hogy elmondd? – tudtam, hogy vár valamit az információért cserébe. Nem is kellett csalódnom, serényen bökdöste a jobb arcát a mutatóujjával. Régen is ezzel tudtam őt lekenyerezni. Beadtam hát a derekamat, és puszit nyomtam az orcájára.
- Istenem, de szeretem a megvesztegetést – sóhajtott fel, mire oldalba löktem.
- Nos? – érdeklődtem újfent.
- Kint téblábol néhány rajongóval, akik nyertek pár kósza percet vele – legyintett semmitmondóan. Bizonyára nőneműek ezek a rajongók, de ezt nem mertem megkérdezni Rafaeltől. Az túl átlátszó és gyerekes lenne.
- Értem – válaszoltam nyugodtan, azonban legszívesebben egyesével téptem volna ki a hajszálaimat, amiért ennyire akadályoznak az előrejutásban. – Most jut eszembe, hogy meg kéne ismerkednem a barátnőddel – jutott eszembe a minapi beszélgetésünk. – Hol találom ezt a csodálatraméltó hölgyet?
- Épp interjút készít. Tudod ő az egyik sportlap tudósítója, szóval ilyenkor ő is dolgozik - válaszolta. – Ha nem sietsz, akkor találkozhatsz vele.
Dünnyögtem valami igen félét, ugyanis nem akartam egyértelműen rábólintani az ajánlatra. Ki tudja, hogy alakulnak a dolgaink Robbal. Lehet, hogy mire Rafael barátnője ideérne, mi már árkon-bokron túl lennénk és… Úristen milyen perverz gondolataim támadtak hirtelen! – haraptam be az alsó ajkam.
- Úgy látom Robnak nehéz az elválás – bökött a fejével a bokszutca elejére. Reflexszerűen kaptam oda a fejemet, de a látvány egyáltalán nem tetszett. Nem tévedtem, ezek az állítólagos rajongók egytől egyik nőneműek voltak, és olyan szemérmetlenül csimpaszkodtak Robba, hogy az ember gyomra felfordul a puszta látványtól. Nem is értem mi leli ezeket a nőket? Azt hiszik azzal, hogy kurválkodnak jobban felhívják magukra a figyelmet?
Sajnos a válasz: igen. Melyik pasinak ne jönne be, ha egy szemrevaló lány illegetné-billegetné magát előtte egy szál semmiben? Mindegyik férfi csak egy bizonyos szervével tud ilyenkor gondolkodni, úgyhogy…
Dühödten léptem ki a szobából és indultam el a kis csapat felé, de megtorpantam, mikor észrevettem, hogy Rob igen is kapatos erre az olcsó behálózó trükkre. Mikor az egyik lány szempilla rebegtetve felvihogott, Rob a kezébe fogta hosszú hajzuhatagát, majd csavargatni kezdte azt. Most ez komoly?!
Istenem Kristen mi a francért áltatod magad? Robert Pattinson soha a büdös életbe nem fog egy fikarcnyit sem érdeklődni irántad, szóval tegyél le arról a nevetséges álomképről, hogy ti valaha is együtt lesztek!
Dühös voltam, csalódott és szánalmas.
Elhatároztam, hogy egyenlőre nem adom át magam a mérhetetlen bánatnak és szomorúságnak. Nem szeretném, ha mások is látnák rajtam, mennyire kiborít ha Rob mással henceg.
Nagyot sóhajtva megfordultam, hogy visszatérhessek Rafaelhez, hogy együtt megvárjuk a barátnőjét, ám egy lépést se tudtam tenni, ugyanis egy kemény mellkasba ütköztem. Meg is szédültem, de egy kéz utánam kapott még mielőtt a földön landoltam volna.
- Mintha az első találkozásunk játszódna le újra – hallottam meg az ismerős hangot egyenesen a fülembe felcsengeni. Kótyagosan ráemeltem a tekintetemet. Tényleg ő volt az, nem csak hallucinálok. – Ennyire fájt ez a kis összekoccanás? – kérdezte, majd végigsimított az arcomon, én azonban egyből kitéptem magam a karjai közül, s szikrázó szemekkel meredtem rá. Valóban olyan volt az egész, mint mikor először összefutottunk. Akkor is elbotlottam – a saját lábamban természetesen -, mire ő utánam kapva szorosan a karjaiba zárt. Az azonban más helyzet volt. Akkor felcsigázott az érintése, most azonban undorodtam tőle, és főleg magamtól, amiért egykoron gyengéd szálak fűztek minket össze. – Kristen, jól vagy? – kérdezte, mivel nem válaszoltam az előző kérdésére.
- Ja – köptem felé a szót.
- Ennyire nem kell örülnöd nekem – nyájasan elmosolyodott, és beletúrt szőke hajába.
- Megnyugtatlak, egyáltalán nem örülök, sőt… - fintorba torzult az arcom, ahogy ránéztem.
- Megérdemlem, hogy utálj, de nincs itt az ideje elásni a csatabárdot? – ártatlan szemeket meresztett rám.
- Egy jókora tökön rúgásnak lenne itt az ideje, te szemét! – emeltem fel a hangomat erélyesebben. Ne adja már elő itt nekem a nagy halált, mert nem veszem be!
- A heves vérmérsékletedből nem vesztettél hála Istennek.
- Majd mindjárt megtapasztalod mennyire heves vagyok, ha most azonnal nem takarodsz el innen!! – fröcsögtem undokul.
- Ácsi Kristen! – emelte magasba a kezeit védekezésképp. – Nem állt szándékomban összebalhézni veled, csupán üdvözölni akartam egy régi, számomra oly’ kedves ismerőst – szívére helyezte a kezeit.
- Alex, baszd meg, oké? – ezt már nem durcásan közöltem vele, hanem úgy, hogy az fájjon is. Mosolyogtam.
- Nézd Kristen, tudom, hogy a múltban csúnyán kihasználtalak, amiért most szeretnék elnézést kérni – őszintének tűnt, én még se tudtam ilyen könnyen túltenni magam az ügyön.
- Még van pofád idejönni és bocsánatot kérni?! Miért nem jutott ez 3 hónappal előbb eszedbe, mikor szinte magatehetetlenül feküdtem otthon miattad!!!
- Kérlek, ne itt beszéljük ezt meg – lépett közelebb hozzám, ugyanis az üvöltözésemre sokan felénk kapták a fejüket.
- Ne, akkor mégis hol gondoltad?! – érdeklődtem csak úgy mellékesen.
- Szeretném, ha eljönnél velem vacsorázni holnap, a futam után – megrökönyödtem a kijelentésén. Szívózik velem, vagy mi a szar?
- Alex, eszednél vagy? Életem utolsó tette lenne veled elmenni bárhová is. És ezt vésd jól a fejedbe! – böktem meg a mellkasát.
- Kristen… - kezdett volna újra próbálkozni, csakhogy feltűnt a színen szuperhős Robert.
- Valami gond van esetleg? – kérdezte metsző hangon, s azt a pontot nézte, ahol még mindig az ujjam tartózkodott, vagyis Alex mellkasát.
- Ez nem tartozik rád – szólt vissza neki Alex nyugodtabban. Nem akart balhét, ezt látszott rajta.
- Kristen az én asszisztensem, szóval rám is tartozik!
Hát persze, ennyi vagyok neki csupán. Egy alkalmazott, egy szerencsétlen asszisztens, akit meg kell védeni a csúnya ex-baráttól. Nem leszek a rohadt játékszere!
- Mikorra legyek kész vasárnap? – kérdeztem Alextől, aki ugyanolyan meglepett fejet vágott, mint Rob.
- De az előbb… - értetlenkedett Alex, mire gyorsan közbevágtam.
- Átgondoltam, és jó lenne végre egy kicsit nosztalgiázni a régi szép időkről – álmosollyal keretezett arcomat látva senki nem mondhatta volna meg, hogy belül ordítottam. Az események áldozata lettem.
- Igen, én is ezt szeretném – felelte Alex boldogan. Rob értetlenül nézett hol engem, hol Alexet. Persze, hogy nem érti. Miért is értené?
- Kristen, jönnél? Nekünk még van egy pár megbeszélnivalónk – ragadta meg a karomat nem túl gyengéden Rob, de én kirántottam a szorításából magam.
- Rob, elég tiszteletlen dolog a részedről, hogy csak úgy félbeszakítod mások beszélgetését - Rob hátrahőkölt erre, majd ökölbe szorította a kezeit.
- Jönnöd kell, mert én azt mondtam!! – mordult rám, mint egy igazi diktátor.
- Nem vagyok marionett bábú, akit csak úgy ugráltathatsz. Menj vissza a kis rajongóidhoz – intettem a kis szőkeségek felé, akik még mindig nyál csorgatva bámulták a bálványukat.
- Kibaszott nagy hülye vagy! – azzal fogta magát és egy szó nélkül lelépett. Néztem a távolodó alakját, de nem tettem semmit annak érdekében, hogy maradásra bírjam. Lehetséges, hogy én értelmeztem félre mindent, és itt lett volna a nagy áttörés, de ezt már soha nem fogom megtudni. A döntés megszületett bennem, így ezzel a „Mi lett volna, ha…?” kezdetű mondatocskával kell tovább élnem.
- Ejha, ez nem volt semmi – füttyentette Alex. Róla már teljesen meg is feledkeztem. – Akkor holnap este nyolcra érted megyek, rendben? – csillogó szemeit látva megrémültem. Én csakis a hecc kedvéért adta be a derekam, egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy együtt töltök vele egy estét.
- Nézd Alex, ne kertelek, nem akarok elmenni veled sehová!
- Gondoltam, hogy nem a két szép szememért gondoltad meg magad egyik pillanatról a másikra – kezdte. – Látom én, hogy mi folyik itt – mért végig tetőtől talpig.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem.
- Csak Rob miatt egyeztél bele a vacsorába. Őt akartad féltékennyé tenni – még Alex is rájött a titkomra. Hát ez kész!
- Marhaság! – legyintettem. – Nem mondom, hogy örültem a találkozásnak. Szervusz Alex – azon voltam, hogy elmenjek, de ő megakadályozott benne. Elém állt, elzárva így az útvonalat. – Mit akarsz? – néztem rá kelletlenül.
- Egy vacsorába igazán nem halsz bele. Nem beszélünk se a múltról, se a jelenről, ígérem – esdeklőn nézett le rám. Hogy a fene vinné el azt a nagy szívemet.
- Oké – adtam meg magam.
- Nagyszerű – csapta össze a két tenyerét.
- De most mondom, hogy ez az utolsó alkalom, hogy kettőnknek köze van egymáshoz - figyelmeztettem.
- Értettem – szalutált.

Na ebből vajon mi fog kisülni?

/Robert/

Rohamtempóban vágtattam vissza az öltözőmbe, s még attól sem zavartattam magam, hogy az ajtó majd’ kiszakadt a helyéről, ahogy teljes erőmből becsaptam. Nem fogom folyton miatta emészteni magam. Épp most akartam neki megvallani - a számomra - kissé nyálas érzéseimet, erre a képembe dörgöli, hogy márpedig Alexszel megy el vasárnap este vacsorázni. Meg van húzatva?!
Nem kéne, hogy foglalkoztasson, mégis legszívesebben laposra verném Alex tenyérbemászó képét. Igen, féltékeny vagyok. Na bumm! Látott már ilyet a világ, nekem viszont teljesen idegen ez a fajta érzés.
Hallottam a hátam mögül nyílni az ajtót, de különösebb figyelmet nem szenteltem neki. Edward bizonyára fejmosást tart túl heves kikelésem miatt.
- Nem fog többé előfordulni, ígérem – mondtam reflexszerűen.
- Ezt már hallottam egy párszor – szólalt meg az az utánozhatatlanul káprázatos hang. Hirtelen felé kaptam a fejem. Nem egy fantazma volt csupán, hanem a húsvér valóság, ami közvetlenül előttem állt.
- Mit keresel te itt? – kértem számon kissé indulatosan.
- Ezt kérdezem magamtól én is – pirult bele a válaszadásba. Csak ne lenne ennyire gyönyörű! – Úgy éreztem igazságtalan voltam veled. Túl hamar ítéltem – lehorgasztott fejjel beszélt hozzám.
- Áááá, tudhattam volna, hogy azok miatt a fruskák miatt akadtál ki – csibészes mosolyra görbítettem a szám szegletét.
- Nem akadtam ki! – kérte ki magának. – Csupán rosszul esett, hogy háttérbe szorítasz miattuk – vont vállat, mintha semmi jelentősége se lenne a dolognak.
- Nem jó szántamból lógtam velük ezt elhiheted – bátorkodtam egy lépéssel közelebb lépni hozzá. Nem húzódott el, mint ezidáig oly’ sokszor. Sőt, ő is közelített felém. Kartávolságra álltunk egymással szemben, s megbűvölve kémleltük a másik arcát. – Te Alexszel viszont… - kezdtem volna felróni neki az előbbit, csakhogy egy nem várt pillanatban a szája már a számon volt, s szenvedélyesen kezdtük csókolni egymást. Gyengéden a karomba zártam, és megpróbáltam lágyan, szeretettel csókolni őt. Azonban meglepett a belőle áradó felfokozott vágyakozás és vadság. Ahogy én cirógatni próbáltam az arcát, ő belekapott a hajamba, és vehemensen birtokba vette az ajkaimat. Nem volt ellenemre, de ebben a felemelő pillanatban nem szerettem volna elkapkodni a dolgokat, ellenkezőleg, lassítani akartam. Kiélvezni minden egyes percet, amit vele tölthetek. Nyálasabbnál nyálasabb dolog jár az eszembe, amióta Kristen belépett az életembe. Először idegenítettek ezek a gondolatok és cselekedetek, de most ölni tudnék, hogy egy kicsivel visszább vegyünk a tempóból.
Mintha olvasott volna a gondolataimban. Előbb lassított, majd elszakadt tőlem. Kótyagosan néztem őt. Kristen zavartan pislogott, mintha most tudatosulna benne, hogy az előbb kissé elszaladt vele a ló. Édes látványt nyújt, amint az egész arcát pír borítja be, és nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Akkor most mi is van? – tettem fel magamban a kérdést. Velem akar lenni, vagy Alex pajtással? Nyilván nem csókolózna velem, ha nem kedvelne, de nem menne randira Alexszel sem, ha közömbös lenne iránta. Most mondja nekem valaki, hogy a női lélek egy egyszerű szerkezet.
- Khm, a holnapi vacsorád Alexszel áll még? – érdeklődtem.
- Igen – válaszolta bátortalanul.
- Értem – sóhajtottam kelletlenül.
- Csak azért megyek el vele, mert ideje tisztáznunk pár dolgot. Nem haragudhatok rá egy életen át – magyarázkodott.
- Nem tartozol számadással.
- De, igen is tartozom – nézett rám csillogó szemekkel. – Rob, hát nem érted mi folyik itt? – kérdezte gyámoltalanul.
- Azt hiszem sejtem – nyeltem egy nagyot. Elérkeztünk a nagy vallomások fázisba.
- Sejted… - ismételte meg halálra vált arccal, s elvékonyult hangon. Nem voltam benne száz százalékosan biztos, hogy mi miatt rémült meg ennyire. Talán avégett, hogy csak sejtem az érzéseit, nem pedig biztosra tudom őket, vagy épp amiatt borult ki, hogy gyanítok valamit.
- Kristen, nem kell félned én… - próbáltam önteni belé a lelket.
- Igen is félek – ismerte el.
Biztatólag megfogtam a kezét. Hallani akartam azt a kilenc betűs szót. Még ha én nem is tudom viszonozni ezt a csodás vallomást, vágytam rá, hogy egyvalaki, főleg egy ilyen nemes és tiszta lelkű ember, mint Kristen, mondja el nekem a legbensőbb érzéseit.
– Félek, hogy újra csalódni fogok. Egyszer már megégettem magam, és ha ezt megint át kell élnem, azt nem élem túl. Többé már nem vagyok képes ezt elviselni.
- Nem fogok neked csalódást okozni, ígérem.
- Nem ígérj olyat, amit nem fogsz tudni megtartani.
Megértettem az aggályait velem szemben. Nem vagyok túl megbízható férfi. Eddig valljuk be, lábtörlőnek használtam a nőket. Nem érdekeltek az érzéseik, a véleményük vagy a vágyaik. Csak saját magammal voltam elfoglalva, és hogy az én szükségleteim ki legyenek elégítve. Ezt megkapva azonban nem érdekelt, hogy kinek mekkora és milyen fokú csalódást vagy fájdalmat okozok. De ez most más. Ha Kristennek fájdalmat okoznék, azt soha nem bocsátanám meg magamnak.
- Kristen, kérlek higgy nekem! Egyelőre nem tudom szóban kinyilvánítani az érzéseimet, de hidd el, hogy elég mélyek és erősek ahhoz, hogy vigyázzak rád, és nem okozzak bánatot neked. Kedvellek, jobban, mint azt valaha is képzeltem volna – halvány mosoly jelent meg a szája szegletében, amitől egyből elbűvölővé vált kerekded arca. – Azt hiszem ez volt életem legnyálasabb megnyilvánulása – nevettem fel. Kristen abban a pillanatban oldalba bokszolt.
- Ezzel elrontottad a pillanat varázsát – háborodott fel viccesen.
- Még visszahozható, ha kimondod a szót.
- Ennyire fontos neked?
- El se hiszed mennyire – néztem bele igézően zöld szemeibe. Szinte megbűvölt a puszta nézésével.
- Rob… - kezdett ismét játszani az amúgy is kötélen táncoló idegeimen. – Én… - megköszörülte a torkát, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam a folytatást. - …szeretlek.
A csuklójánál fogva rántottam magamhoz a testét. Egyik kezével megtámasztotta magát a mellkasomon, a másikkal pedig a tarkómnál fogva vonta közelebb magához a fejemet. Ajkaink pár milliméterre voltak csak egymástól, de mi inkább egymás szemébe nézve szavak nélkül közöltük egymással a pillanatnyi érzéseinket. Én mérhetetlen boldogságot és felszabadultságot éreztem, míg Kristenen a teljes extázis vette át az uralmat.
- Ne haragudj rám, de én még nem állok készen hangosan is kimondani ezt – suttogtam, nem akartam megtörni ezt az idilli állapotot.
- Nem baj, az a lényeg, hogy éreztesd velem, hogy te is valami hasonlót érzel irántam – cirógatta meg a tarkómat.
- Éreztessem? – vontam fel a szemöldökömet.
- Perverz! Neked csak azon jár az eszed? – csóválta meg a fejét.
- Mivel pasi vagyok, a legtöbbször ezen járnak a gondolataim, igen. De mentségemre legyen mondva, hogy te vagy a partnerem közben.
- Ez a szerencséd – azzal megszüntette az ajkaink közti távolságot, s a leggyengédebb csókot ajándékozta nekem, amit valaha csak kaphattam. Szinte nem is érintkezett a szánk egymással, de már annyi elfojtott szenvedély munkált mindkettőnkben, hogy azok percek alatt felszínre törtek. Nem bírtunk tovább megálljt parancsolni magunknak, s csak engedtük, hogy az ösztöneink vezessenek minket, és mérhetetlen magasságokba repítsenek minket.

Hát lánykák ennyi lenne! Tényleg sajnálom, hogy nem tudtam az elvárt szintet hozni, jövőhétre megpróbálom összeszedni magam.
Örülnék azért, ha valaki írna nekem komit, vagy pipálna!! Ezt előre is köszönöm (L)