My life would suck without you - 11. rész

Sziasztok!!

Nagyon sajnálom, hogy megint egy hétre eltűntem számotokra a föld színéről, de a koleszos wifi bemondta az unalmast!!
Sajnos ez a lét ezzel jár :/
Először szeretném megköszönni mindazoknak, akik a múltkori ratyi fejezet alá pozitív véleményt írtak!! (L)
Úgy érzem néha elfogultak vagytok velem kapcsolatban. :) Ha nem tetszik, akkor azt nyugodtan le lehet ám írni, nem fogok senkire neheztelni érte, annál is inkább, mert ez lesz a munkám, és jó lenne már most tisztában lenni a gyengeségeimmel!
Másodszor pedig, ez a rész igazándiból semmiről nem szól. Azt terveztem, hogy már most leírom a Kristen-Alex vacsorát, de valahogy el-elkalandoztak a gondolataim írás közben. :S
Nem is beszélek tovább, mert gondolom erre a rizsára senki nem kíváncsi, szóval jó olvasást nektek!!

Lilluci

U.i: 2 ZH után írtam meg ezt a rész, nagyjából 1,5 óra alatt, és ez meglátszik rajta :/

Tizenegy

/Kristen/

Minden képzeletemet felülmúlta az a fajta szenvedély, ami körüllengett minket Robbal. Minden mozdulatunk és tettünk szinte majdhogynem azonos volt. Nem meglepő, hisz majdnem egy hete – kimondva talán kevésnek hangzik – epekedtünk egymásért. Néha azonban az az érzésem, hogy régebbről ismerjük egymást. Eddig nem merültem bele különösebben ebbe a témába, de olyan érzésem van, mikor Robbal vagyok, mintha mindig is őrá vártam volna. Egy olyan emberre, aki feltétel nélkül szeret, és aki nem akar engem folyton folyvást megváltoztatni se kívülről, se belülről. Mintha a lelki társam lenne. Sőt, nagyobbat mondok: Rob az én másik felem, aki nélkül egy semmi vagyok, érzések és vágyak nélkül. Mellette azonban tényleg nőnek érzem magam, teljesen kiteljesedhetek a közelében.
Mióta belépett az életembe, újra szeretek élni, vagyis inkább újra érzem, hogy élek. Van kiért felkelnem reggelente, és ez volt az, ami már hosszú-hosszú ideje hiányzott. És most, hogy végre tisztáztuk az érzéseinket, nem kell megálljt parancsolnunk a vágyainknak, nyíltan adózhatunk a szerelem oltárán.
Oké, Rob nem beszélt szerelemről, se mély érzésekről, de hangosan is kimondta, hogy kedvel engem, ami számomra felér egy vallomással. Igen, talán sokan most azt gondolják, hogy kevéssel is beérem, de én ezt nem így fogom fel. Gyanítom, hogy Robot a múltban egy súlyos lelki trauma érthette, amitől fél jobban kinyílni másoknak. Én ezt tiszteletben tartom, és nem fogok ráerőltetni semmit addig, amíg ő nincs felkészülve rá, hogy beavasson a titkába. Nem szabad már a legelején erőszakosnak lennem. Meg kell várnom, amíg annyira megbízik bennem, hogy elárulja a zárkózottsága okát. Ezzel együtt fény fog derülni arra is, milyen szörnyűség történhetett vele, ami arra késztette, hogy a világ legszebb érzését – a szerelmet – mellőzze az életéből.

Sikítani tudnék! Nem csak azért, mert boldog vagyok, hanem mert olyan dolgokat művel a szájával, amit nehéz szó nélkül hagyni.
Illetlenség engedni, hogy egy helyes férfi a pólóm alatt nyúlkáljon, miközben a szájával a köldökömet csókolgatja? Lehet, de nem érdekel! Mától semmi, és senki nem érdekel rajta kívül. Amíg Rob engem akar, addig akár fejre is állhat az egész világ. Felőlem, engem ugyan nem fog zavarni, és ahogy érzékelem, Robot se fogja különösebben izgatni a dolog.
- Olyan finom vagy – súgta bele a hasamba. Összerándultak az izmaim, s próbáltam küzdeni a kikívánkozó nevetés ellen, de sajnos csúfos kudarcot vallottam. - Héj, hagyd ezt abba, különben nem tudom folytatni! – szólított fel, de én csak nem bírtam abbahagyni a nevetést.
- Sajnálom, de csikis vagyok – majd’ megfulladtam az érzéstől, mivel a száját direkt a kezével váltotta fel. Kis szemét, azt hiszi, hogy ezt nem fogom neki kamatostul visszaadni? Dehogynem, csak jöjjön el az én időm! – gondolatban vállon veregettem magam, ördögi tervem kigondolása miatt.
- Észrevettem drága – azzal fölém kerekedett és gyengéden megcsókolt. Átfogtam a tarkóját, ezzel is közelebb húzva magamhoz enyhén borostás arcát. Imádtam, ha egy kicsit szúrt, így legalább valóban érezhettem, hogy megcsókol, és nem csak beképzelem magamnak a dolgot. Annál is inkább, mivel utána az egész arcom piros lesz, és kissé fáj is.
Annyira férfias és szexi…és én megint rohadtul nem bírok magammal. És persze, hogy újra elterelte a gondolataimat az édes bosszúról. Nagy tehetség a fiú, azt meg kell hagyni!
Teljes testemmel nekidörgölőztem, mire belenyögött a számba. Ennél több bizonyosság nem is kell a vonzalmáról. Eddig is tudtam, hogy bejövök neki, mint nő, de a helyzetünk most módosult kissé. Nem egy újabb skalp vagyok azon a bizonyos képzeltbeli listán, hanem az a nő, akit tisztel, és akinek tényleg mindent meg akar adni önzetlenül. Hittem ebben, hisz ez az egyetlen reményem vele kapcsolatban.
Szegény pára nem bírta tovább, mikor a lábaimmal átkulcsoltam a derekát.
- Meg akarsz ölni? – kérdezte lihegve.
- Dehogy! – néztem rá ártatlan, ám vágyódó tekintettel - Akkor nem tudnám ezt megtenni – a pillanatnyi gondolkodás kizökkentette, így lehetőségem nyílt rá, hogy hanyatt döntsem őt a kanapén. Ráültem a csípőjére, majd hosszan a szemébe nézve megnyaltam a szám szegletét. Nagyot nyelt, majd rekedtes hangon megszólalt:
- Egyáltalán nem vagyok olyan szende, mint amilyennek eddig gondoltalak.
- Szende?! – tettem csípőre a kezeimet. – Egy szende kislány megmerné ezt tenni? - kérdeztem kacéran.
Kérdőn nézett rám, de én időt se hagytam neki a tények feldolgozásához, azon nyomban feltűrtem a pólóját, és végigcsókoltam izmos felsőtestét. Láttam már meztelenül, de érezni őt az ajkaimmal egészen más volt, mint csupán elképzelni milyen lehet, ha a szám érinti ezt a kissé barna felületet. A fantáziámban élő kép se volt kutya, de a valósághoz képest csak egy torz utánzat volt az az ábránd. Az íze csak még jobban elbódított. Vajon ott is ilyen…? – a gondolataim kissé elkalandoztak, és elmentek enyhén perverz irányba.
Lejjebb is merészkedtem volna, de egy ismerős hang megakadályozott benne.
- Robert, idebent vagy? – kérdezte apa feltehetőleg az ajtóban állva. Villámgyorsan leszálltam Robról, majd amilyen gyorsan csak tudtam, az ablakhoz rohantam. A szívem a torkomban dobogott, de ezért nem Rob volt a felelős. Az apámtól való rettegés volt az, ami kiváltotta ezt a heves reakciót.
- Nyugi, nem fog rájönni – próbált Rob nyugtatni, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Te nem ismered őt. Mindent egyből kiszúr, és ha erre rájön, akkor… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó.
- Ó, azt hittem egyedül vagy Robert – nézett ránk meglepetten apa. Zavaromban idétlenül mosolyogni kezdtem, Rob pedig idegesen a hajába túrt. Bezzeg ilyenkor nem tud közömbös arcot vágni! – morogtam magamban.
- Kristennel épp a holnapi nap programját tárgyaltuk meg. Igaz? – áldottam a találékonyságát.
- Aha – nyögtem ki nagy nehezen.
- Értem – apa nem látszott túl meggyőzöttnek, de szerencsénkre nem firtatta tovább a dolgot.
Mivel apának elég hivatalos feje volt, jobbnak láttam nem belefolyni az ügyeikbe, ezért próbáltam volna szép csendben kisurranni az ajtón, hogy minél távolabb kerüljek apám figyelő tekintete elől. A tervem jól kigondolt volt, azonban apa figyelmét nem kerülte el. Néha az az érzésem, hogy nem is menedzser, hanem detektív vagy titkos ügynök. Ijesztő!
- Hova-hova, ha szabad kérdeznem? – állított meg azzal a gyanakvó hangjával. Kirázott tőle a hideg akárhányszor így szólt hozzám. Mintha tudná az összes gondolatomat és titkomat. Azt hiszem ez egyáltalán nem normális. Legalábbis a normális családokban a lányok gondolataiban nem él félelmetes kép az apjukról. Én viszont szó szerint rettegtem tőle, és a haragjától.
- Nem akarlak titeket zavarni. Gondolom, sok megbeszélnivalótok van – próbáltam kihúzni magam a szorult helyzetből. Rob kikerekedett szemmel nézett rám. Eddig nem vettem észre, hogy tartana az apámtól, de most szó szerint könyörgött nekem a nézésével, hogy nem hagyjam őt vele kettesben.
- Nem állt szándékomban munkáról beszélgetni. A jövetelem oka sokkal inkább magánjellegű – összeszűkültek a szemei a mondat végére. Én már gondolatban temettem mind magamat, mind a boldog jövő képét Robbal.
- Miről lenne szó konkrétan Tim? – szólalt fel kissé bátortalanul Rob. Apa lassan felé fordult, s olyan mosollyal, amelytől meghűl az ember ereiben a vér, rámosolygott.
- Konkrétan arról, hogy holnap gyere el hozzánk vacsorára – veregette vállon Robot bíztatólag. – Szinte már családtagnak számítasz a köreinkben.
- Ó… - Rob ennyit tudott hirtelenjében reagálni. Nem csodálom, már szinte láttam magam előtt apám tajtékos ábrázatát, amikor megtudja, hogy Rob és én… - Nem is tudom mit mondjak, ez igazán megtisztelő – ocsúdott fel Rob első megdöbbenéséből.
- Akkor úgy vélem, ezt vehetem igennek – előzte meg Robot, apa. Rob hirtelen felém kapta a tekintetét, s egy „Ez most ugye nem komoly?” ábrázattal meredt rám. Enyhén vállat vontam. Én se értettem apám hirtelen jött lelkesedését. Oké, nagyon kedvelte Robot, ez első pillanattól kezdve nyílt titok volt – sőt, néha az az érzésem, hogy Rob, apám soha meg nem született fiát helyettesíti -, mégis fura, hogy ilyen hamar a kegyeletébe fogadta. Nekem nem volt ellenemre, hisz így több időt tölthetünk együtt, de azért frusztráló, hogy a szüleimet kell kijátszanom azért, hogy kettesben lehessünk. Ha ők folyamatosan rajtunk tartják a szemüket, akkor nehéz lesz pár lopott percet eltöltenünk egymással.
- Nem látszol túl lelkesnek – mérte végig tetőtől talpig Robot. – Történt köztetek valami? – fordult számon kérően felém. Persze, ha baj van, akkor az csak az én hibámból keletkezhet!
- Semmi se történt. Rob már mondta, hogy a holnapi nap programját egyeztettük - válaszoltam unottan.
- Remélem is – morogta a bajsza alatt. – Ha arról van szó, hogy a barátnődet is hozni akarod, felőlem semmi akadálya – erre hirtelenjében felkaptam a fejem.
- Én nem… - szegény Rob próbált volna szabadkozni, mindhiába. Apa uralta az egész beszélgetés menetét. Mondjuk ez inkább hasonlított egy közleményre, mint kommunikációra, hisz nem volt adott két személy, aki beszélgetni tudott volna.
- Nem kell semmit mondanod, mivel én már meghívtam azt a bájos hölgyeményt – az állam a padlón koppant.
- Tim, ez igazán felesleges volt, mivel én és Megan… - Rob újra nekikezdett, de megint nem ért a mondandója végére. Apa, mint egy mérgezett egér csak mondta, és mondta a magáét.
- Ne mondd nekem, hogy nincs köztetek semmi, mert azt nem veszem be édes fiam. Ahogy rátok nyitottunk, az félreérthetetlen volt – kacsintott rá. Az én arcom égett, Rob pedig megsemmisülve állt, és hallgatta apám badarságait. Istenem, ha tudná mi is van valójában! – Különben is, az a kislány már elfogadta a meghívást, így nem lenne túl illendő visszamondani.
Apa azt hitte, hogy ezzel bűntudatot ébreszt akárkiben is? Ha igen, akkor nagyon ostoba.
- Akkor köszönjük a meghívást – sóhajtotta Rob fanyalogva. Nem haragudtam rám, hisz kelepcébe csalta az én drágalátos apukám. Ha Robnak fontos a versenyzés – márpedig neki nagyon sokat jelent -, akkor apám szavának mindig szentnek és sérthetetlennek kell lennie, különben fel is út, le is út. Pápá szponzor, pápá világbajnoki esélyek. Neki sincs más lehetősége, mint a meghunyászkodás.
- Remek! Akkor este 8ra szeretettel várunk benneteket. Jules egy remek régi családi csirke receptet talált ki, szóval az étel garantáltan mennyei lesz – biztosításképp megnyalta az egyik ujját. Én már a szemeimet forgattam tehetetlenségemben. Miért büntet engem Isten ilyen szülőkkel? – Kristen, nagyon szépen kérlek, ne késs! – bökött felém az ujjával.
- Én már elígérkeztem máshová – tudtam, hogy most fog robbanni a bomba. Nem is csalódtam.
- Micsoda?! – értetlenkedett. – Nem tudnád egy estére nélkülözni azt a részeges barátnődet, és eltölteni egyetlen estét a szüleid, és a főnököd társaságában?!
Apám hevessége néha igen komikus volt. Az elvörösödött feje, a homlokán kirajzolódott izmok, olyanná tették, mint egy mérges mesehőst. Csak a gőz hiányzott a füléből.
- Ha nagyon tudni akarod, akkor nem a részeges barátnőmmel találkozom, ahogyan te nevezted őt - akinek a neve egyébként Hilarie, és nem mellesleg az egyik legjobb barátod lánya -, hanem Alexszel lesz találkozóm – mosolyogtam rá bájosan.
- Alexszel?
- Igen, vele. Talán baj? Nem te akartad, hogy újra jóban legyek a konkurenciával? – enyhe gúny hallatszott ki a hangomból, apát persze, mintha a fejére ejtették volna, semmit nem érzékelt az egészből.
- Ez…ez remek hír Kristen! – csapta össze a tenyereit.
- Egyszóval, nem kell holnap megjelennem a családi összeröffenésünkön?
- Most az egyszer elnézem, ha nem leszel ott. De legközelebb nem fogadok el semmilyen kibúvót, megértetted? – a diktátori, s egyben erőfitogtatói énje most se hagyta cserben.
- Persze.
- Csodás! Akkor én nem is zavarok tovább, csupán ezt akartam közölni veletek. Szép estét Robert! – fordult újra hozzá.
- Viszont, Tim! – fogott vele kezet Rob.
- Kristen, ne tartsd fel túlságosan sokáig Robot, neki holnap nagy napja lesz – azzal fogta magát, és távozott az öltözőből.
A légkör egykettőre újra felszabadulttá vált, ám köszönhetően apám szívmelengető kis belépőjének, egy kissé még feszélyezettek voltunk.
- Ez nem volt semmi! – roskadt vissza a kanapéra Rob. – Tudtam, hogy egyszer sor kerül egy após-vej beszélgetésre, de ez hideg zuhanyként ért – a tekintetét a plafonra szegezte, majd nagy levegőt vett. Felderültem erre a mondatra. Szívet melengető kijelentés volt, az egyszer biztos.
- Hidd el, ez még semmi volt. A nagy előadás még várat magára – huppantam le én is mellé. Azonnal szorosan magához húzott, s belecsókolt a nyakamba. – Hm, ez nagyon kellemes.
- Tetszik, mi? – rekedtes hangjától a hátamon szánkázott a hideg.
- Nagyon – nyögtem fel, ahogy enyhén belém harapott.
- Legalább már tudom, hol van az egyik erogén zónád – bazsalygott, mivel eme cselekedetétől be kellett harapnom az alsó ajkam.
- Szemét vagy! – löktem el magamtól, amint észleltem, hogy rajtam mulat.
- Lehetséges, hogy az vagyok, de ennek ellenére ellenállhatatlan is, nem? – feszítette tovább a húrt.
- Inkább beképzeltnek neveznélek – azzal összeborzoltam a haját. Megpróbálta lefogni a kezeimet, de én ügyesebbnek bizonyultam nála. Valahogy mindig sikerült kicseleznem őt, ami nem igazán nyerte el a tetszését. Mivel a férfiúi büszkesége nem bírta elviselni, hogy egy nő, szemfülesebb nála, a lehető legaljasabb módszerhez nyúlt, ami csak létezik. Csikálni kezdte az oldalamat. Világéletemben allergiás voltam erre, mivel akárhol érnek hozzám, én könnyfolyásig, sőt néha tovább, nevetni kezdek. – Neh, neh, neeeeeeeee – rikácsoltam, mint egy bajbajutott rosszabb fajta énekesmadár.
- Mi az, talán nem tetszik? – pimaszkodott.
- Kéh….kéérleek ne…ne csináááld ezt! – ismét majd’ megfulladtam, annyira rám jött a röhögő görcs.
- Mit kapok cserébe, ha ezt most befejezem? – kezdett volna alkudozni a drága.
- Nem kínozlak halálra.
- Ááá, ez nagyon gyenge. Próbálkozz még! – csóválta meg a fejét elutasításképp, majd újra akcióba lendült. Úgy festettünk, mint két óvodás, akik nem tudnak közös nevezőre jutni, vagyis Rob egy csepp hajlandóságot sem mutatott, hogy ez lenne a célja, én azonban kitartóan küzdöttem ellenne, nem sok sikerrel. De még ez a gyerekes viselkedés is tetszett. Jó volt, hogy végre nem civakodtunk, és cinkeltük egymást. Felszabadultnak és leírhatatlanul boldognak éreztem magam. Talán ez a kapcsolat lehet a vízválasztó az életemben!
- Oké, feladom! – adtam meg magam. – Kérhetsz, amit csak akarsz, de kérlek, hagyd abba – kifogytam a szuszból a mondat végére.
- Bármit? – dévai mosoly kúszott az arcára. Tudtam, hogy a saját vesztembe rohanok, ha kiszolgáltatom magam neki, de a „terrort” nem bírtam tovább. – Hm, ezt alaposan át kell gondolnom – abbahagyta a csikálásom, de még mindig szorosan tartott a karjaiban. Teljes biztonságban éreztem magam, általa sérthetetlenné váltam.
- Ne hamarkodd el! – szólaltam meg, nagyjából 10 percnyi csend után. Rosszallóan nézett rám, én pedig azonnal kiengeszteltem őt egy csókkal. Feltérdeltem, majd a két kezem közé vettem az arcát. Először végigsimítottam az orcáján, majd mélyen a szemébe nézve lejjebb hajoltam, s az ajkainkat leheletfinoman összeérintettem. Ő se, és én se voltam mohó. Szeretettel akartam megcsókolni, hogy érezze, mi mindent mozgat meg bennem puszta önmagával. Nem nyelves csók volt ez a mostani, hanem igazi szerelmes, amit két mély érzésű ember válthat csak egymással.
Óvatosan elváltam tőle, Ő azonban az arcomat cirógatva akadályozott meg abban, hogy akár egy millimétert is távolodjam tőle. Nem állt szándékomban ilyet tenni.
- Azt hiszem, kvittek vagyunk – pusmogta, mire arcon pusziltam Őt.
- Örülök, hogy a kedvedre tehettem.
- Ezt úgy mondod, mintha kényszer alatt álltál volna, mikor megcsókoltál – nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Dehogy! – tiltakoztam, mielőtt még hülyébbnél-hülyébb összeesküvés elméletekkel állna itt elő nekem. – Kérlek, ne forgasd ki a szavaimat – néztem rá ártatlanul.
- Ne haragudj – kért elnézést. – Kicsit új még nekem ez a helyzet, ezért előfordulhat, hogy nem a megszokott módon fogok reagálni az ilyen dolgokra – sütötte le a szemeit.
- Olyan édes vagy, mikor zavarba jössz – pusziltam meg most én a nyakát.
- Egyáltalán nem jöttem zavarba! – kérte ki magának. Mintha magamat hallanám. Teljes tagadásban van ilyenkor az ember, miközben belülről villog a piros lámpa, hogy pontosan beletrafált az illető az igazságba. Tudom, ezt én is átéltem, méghozzá pontosan vele.
- Okééé – emeltem fel a kezeimet. – Mit szólnál, ha fegyverszünetet kötnénk? – vetettem föl a mentőötletet.
- Benne vagyok – végre újra elmosolyodott. Ezt szerettem, mivel ilyenkor még szívdöglesztőbb, mint egyébként. Nehéz űberelni az ilyesfajta vonzerőt, de ő naponta megcáfolja ezt a kijelentést. – Viszont van valami, amit még megtehetnél – törte meg a csendet.
- Mi volna az? – én totál valami betegesen perverz dologra asszociáltam ebből az egyetlen árva mondatból.
- Ne menj el holnap vacsorázni Alexszel.
Mindenre gondoltam, ami csak számításba jöhet a kéréseit illetően, csak erre az egyre nem számítottam.
- Tudod, hogy ez nem randi lesz.
- Igen, de esélyt se akarok arra, hogy ő mást higgyen! Márpedig azt fogja képzelni, hogy van esélye – egy pillanatra bizonytalanságot véltem felfedezni a tekintetében, holott ő a megtestesült két lábon járó magabiztosság.
- Alex nem fog semmi ilyet hinni, mivel kerek-perec megmondtam neki, hogy közöttünk egyszer, s mindenkorra vége. Ez csak egy amolyan „Fátylat a múltra” vacsora lesz, semmi több.
- Épp ez az! – csapott a térdeire. – Kristen, mi férfiak másképp gondolkodunk és működünk, mint ti nők. Ha megbocsátasz neki, akkor azt úgy fogja venni, mintha a múltban semmi se történt volna, és engedélyt adsz arra, hogy újrakezdjétek – görcsösen próbálta nekem bizonygatni az igazát. Hízelgett a féltékenysége, viszont aggasztott, hogy ilyen könnyen elcsábítható, és hiszékeny fruskának tart.
- Alex semmi ilyet nem fog hinni, és ha mégis, akkor sincs esélye.
- De…
- Hallgass! – hogy végre befogjam a bagólesőjét, a mutatóujjamat a szájára helyeztem. - Téged szeretlek, úgyhogy nincs mitől tartanod, oké? Légyszives többé ne is hozz fel ekkora sületlenségeket!
- Bassza meg, hogy én mekkora kretén vagyok! – csapta fejbe magát. – Sajnálom. Tudod, te vagy az első igazi barátnőm, ezért kicsit szokatlan még ez a helyzet. Megpróbálom a jövőben visszafogni magam.
- Köszönöm. És ne gondold, hogy jól fogom érezni magam holnap este.
- Remélem is!
- Hogy te milyen kedves vagy – öltöttem rá nyelvet.
- Igyekszik az ember – vont vállat.
- Az egész vacsora alatt azon fogok agyalni, hogy az a szuka vajon rád mozdul-e megint – fontam keresztbe a karjaimat a mellem előtt.
- No lám, csak nem féltékeny vagy? - csipkelődött.
- De, nagyon is. És ne mondd, hogy nincs rá okom. Ami az időmérő előtt történt az elég megrázó volt számomra, jobb, ha tudsz róla.
- Azt is sajnálom. Úgy látszik ma mindent sikerül jó alaposan elcsesznem! – mérgelődött. – Megan egy régi…
- Ki ne mondd! – tapasztottam a kezeimet a fülemre. Tudni se akartam annak a lotyónak a titulusát.
- Oké, nem beszélek róla, se a többi nőmről.
- Ez úgy hangzott, mintha több tucat lett volna – pislogtam nagyokat.
- Ebbe inkább tényleg ne menjünk bele – intett le. – Mostantól te leszel az egyedüli nő a számomra – mondta sejtelmes hangon.
Az egyedüli – visszhangzott a fejemben ez a szó. Szép, és jó volt ezt hallani, ám nehéz egy olyan ember szavára adni, aki már jó pár nőn túl van. Feltétel nélkül szeretem őt, de a bizalmam irányába még nem áll teljesen szilárd lábakon. Nekem és neki is dolgoznunk kell azon, hogy ez a kapcsolat ne csupán egy fellángolás legyen, hanem egy hosszú és boldog párkapcsolattá nője ki magát.
Rögös út áll még előttünk, de csak egyszer kell elkezdenünk kitaposni az ösvényt, s onnantól kezdve kisebb-nagyobb göröngyökkel ugyan, de elindulhatunk a közös boldogságunk felé.

Hát ez lenne az a gyorsan összecsapott munka! :S Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, legyen az komi vagy pipa! Köszönöm (L)