My life would suck without you - 12. rész

Sziasztok!!

Nagyon restellem magam, amiért szó szerint felszívódok mostanában a föld színéről, de még mindig nincs internetem, úgyhogy legelőször csak ilyenkor (pénteken) tudok felnézni a blogra!
Mintha a kőkorban élnék...röhej! -.-"
Na, de most, hogy lehetőségem nyílt rá, volt szerencsém elolvasni a nekem írt kommenteket ^^ Mind nagyon aranyos volt, és köszönöm a sok szép elismerő szót! (L)
A 81 rendszeres olvasónak is rettentően örülök! (Nem is érdemlem meg)
Most, hogy mindezt elmondtam nektek, nincs más dolgom, mint jó olvasást kívánni!

Lilluci

U.i: ma reggel írtam meg a fejezetet, szóval...

Tizenkettő

/Kristen/

Mire észbe kaptam már vasárnap este fél nyolc volt. Néha elképesztő milyen gyorsan múlik az idő. Észre sem veszi az ember és eljár felett az idő vasfoga. Ezért kell minden percünket úgy megélni, mintha az lenne az utolsó. Én is szívesen élnék a kedvem szerint, de sajnos a szüleimnek hála ez teljességgel lehetetlen. Helyettem hoznak döntéseket, ők rendelkeznek velem teljes mértékben. Csoda, ha elvágyom innen?
Az abszurd komédia azonban ma vette kezdetét. Életem legjobban várt napja lett volna a mai, mivel Rob első olyan futama lett volna, amin én is érdekelt vagyok. Testközelből akartam látni a győzelmét, vele akartam lenni ebben a dicső pillanatban, csakhogy hála az atyai szigornak, ez nem valósulhatott meg. Anyám és apám együttes erővel összefogtak ellenem, hogy az amúgy is boldogtalan életemet (ami Robnak hála mostanra már nem olyan kilátástalan és sivár) még egy fokozattal rosszabbá varázsolják. Mint egy óvodás kisgyereknek, megtiltották, hogy élőben tekintsem meg a versenyt. Mi volt az ok? Ó, hát ez nagyon egyszerű. Nekem most az Alexszel való vacsorára kell koncentrálnom. Hallott valaki ennél hülyébb érvet?! Azt hiszem egyikőtök se tette föl most a kezét. Meg is értem. Ennél elmebetegebb és abszurdabb dolgot ritkán hall az ember lánya. Tessék, ilyen szülőkkel vagyok megáldva.
Enyhén gyanús nekem ez az ellenkezés azzal szemben, hogy találkozzak Robbal. Eddig apa foggal-körömmel küzdött azért, hogy egy percre se hagyjam magára Robot, most pedig azon mesterkedik anyámmal karöltve, hogy a lehető legtávolabb tudjon legújabb felfedezettjétől. Mintha sejtené, hogy nem csupán munkakapcsolat van köztünk.
Neeem! Kizárt, hogy bármit is tudjon az éppen csak elkezdődő románcunkról. Ha sejtene bármit is, akkor már rég hallgatnám a sok ezer hegyi beszédet, amik arról szólnak, hogy legyek olyan kedves és illedelmes kislány, és ne szegény apuci új szerzeményével kezdjek, mivel tudjuk, hogy ezek a kapcsolatok hogyan végződnek. Valami ilyesmi lenne a beszélgetésünk tárgya, mindössze annyiban módosulna az egész, hogy elhangzana jó pár tintafestéket nem tűrő kifejezés, illetve azt hiszem zárdába küldenének. Szóval ezeket latba véve állítom, hogy a szüleim EGYENLŐRE nem tudnak rólunk.
Mivel mostantól próbálom minimalizálni a konfliktusokat a szüleimmel, szó nélkül fejet hajtottam a döntésük előtt. Rob tajtékzott, de ő is megértette, hogy a mi helyzetünkben jobb, ha ki se nyitjuk a szánkat.
Egy pozitívum azonban akadt a nap folyamán, méghozzá az a nagyszerű tény, hogy Rob az élről indulva simán verte az egész mezőnyt, így több mint 15 ponttal vezeti a világbajnokságot, a második helyezett Alex előtt. Mondanom sem kell, hogy rettentő büszke vagyok rá.
- Megvan már, mit veszel fel? – kérdezte anyám, miközben kiszedett egy dromedár csirkét, vagy pulykát a sütőből.
- Nem fogom túlzásba vinni a dolgot. Egy egyszerű, ám elegáns fehér felsőt veszek fel, fekete szoknyával – tettem le a kiivott poharat a kezemből. Anya 360 fokos fordulatot vett, és összeráncolt szemöldökkel méregetett.
- Ezt meg se hallottam Kristen – kezdte. – Ott van az a szép ezüstös ruhád, amit tavaly Olaszországból hoztam neked – vetette fel a szerinte zseniális ötletet.
- Az igazán túlzás lenne erre az estére – tiltakoztam. Annál kevesebbet takaró gönc nincs is a gardróbomban.
- Semmi sem túlzás kislányom! – letette a kezében lévő dolgokat, majd karon ragadott.
- Mit csinálsz? – sipákoltam kétségbeesetten. Nagyon rossz előérzetem támadt.
- Mégis mit gondolsz? Kipofozlak a randevúdra – mosolygott rám vidáman. Nagyon megrémített ezzel a hirtelen jött jókedvvel.
- Anya, ez nem randi! – szögeztem le ma már ezredjére ezt a tényt.
- Oké, nem tudom, hogy a mai fiatalok, hogyan nevezik, de mindegy is – kinyitotta az ajtót, s egyszerűen belökött rajta. – A lényeg, hogy elragadóan fess – leültetett a pipere asztalom elé – amit hozzá kell tennem, hogy ebben az életben jó, ha kétszer igénybe vettem -, majd összefogva a hajamat megnézte mit lehet kihozni belőle. Lófarokba fogta, aztán kontyot varázsolt belőle, volt azonban, hogy hagyta szabadon lógni. Én csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, mivel ilyet ezelőtt soha nem csinált. Egyszer se kérdezte meg, hogy segítsen-e készülődni, mindig rám hagyta az ilyen dolgokat, most meg majd’ nyakát szegi nagy igyekezetében.
- Anya, ez igazán felesleges – közöltem vele, mikor már az ezredik csatot akarta a hajamba varázsolni.
- Ha azt szeretnéd, hogy Alex újra beléd szeressen, akkor ez elengedhetetlen.
- Nem akarom őt visszaszerezni! – jelentettem ki határozottan.
- Ne légy buta Kristen! Alexnél jobb partit aligha találhatsz magadnak. Addig kell megfognod, amíg elérhető – mintha valami gagyi szappanoperát hallgattam volna. Ott szoktak előadni ilyen vérlázító, és csapnivaló szövegeket.
- Mi a fenéről beszélsz? – kérdeztem.
- Csak arról, hogy legyen eszed, és ne szalaszd el éltedet nagy lehetőségét! – sejtelmes hangját hallva felállt a hátamon a szőr.
- Márpedig eszem ágában sincs újra járni Alexszel! – téptem ki magam a kezei közül. Szembefordultam vele, és úgy meredtem rá. Dacosan nézett, jól láttam rajta, hogy alig bírja visszafogni magát attól, hogy lekeverjen egy pofont.
- Alexen kívül mást nem akarunk az oldaladon és a házunkban látni, megértetted?! - fenyegetett meg. Eddig tartott a ritkaságszámba menő vidámsága és kedvessége.
Nem tudtam mást tenni ebben a lehetetlen helyzetben, mint mosolyogni. Mosolyogtam rajta, és a szánalmas próbálkozásán, és mosolyogtam azon is, hogy rokoni kapcsolatban állok vele. Semmi közös nincs bennünk, és imádkozom, hogy soha, de soha ne váljak olyanná, mint ő.
- Mindent kristálytisztán értek anyám – válaszoltam neki gúnytól csöpögő hangon.
- Akkor jó – nyugodott meg. – Vedd fel a ruhádat, Alex pár percen belül itt lesz érted – adta ki az újbóli utasítást, s azzal távozott is a szobámból.
Tudhattam volna, hogy egy újabb fenyegetés áll a szívélyessége hátterében. Miért hittem akár egy percig is, hogy én számítok neki? Ahogy a mondás is tartja: Saját kárán tanul az ember. Jó lenne végre ezt a fejembe vésni.
Nem fűlött hozzá a fogam, hogy felvegyem azt a sokat mutató ruhát, mégis valami belső hangnak engedelmeskedve magamra húztam azt az átkozott anyagot.
Csinosnak csinos voltam benne, de annyira eltért ez az öltözék az egyéniségemtől, hogy úgy éreztem magam, mintha két külön személy lennék, egy testbe zárva.
Este nyolcra sikeresen elkészültem, s szépen csendben várakoztam a „lovagomra”. Kissé izgultam, amiatt, hogy Alexszel kell töltenem az egész estét, de kíváncsiság is vegyült belém, mivel érdekelt, hogy miképp fogunk tudni egymáshoz viszonyulni.
Mégis egy valaki jobban lekötötte minden gondolatomat. Nem nehéz kitalálni ki lehetett ez az illető. Persze, hogy Rob! Szomorú voltam, hogy két külön helyen kell ma este lennünk, de vigasztalt a tudat, hogy a holnapi napomat vele oszthatom meg. Egy reklámfilm forgatásra megyünk, ami reggeltől egészen késő estig fog tartani, egyszóval egy nagyjából 24 órás műszakba leszek beosztva a szerelmem mellé. Ez azért elég jó!
Harsány dudaszóra lettem figyelmes. Elhúztam a függönyömet, és azonnal megláttam Alex sötétkék sportkocsiját. Mit meg nem adtam volna azért, hogy ezt a sportcsodát, egy régi, piros masina váltsa fel!
Nagy levegőt vettem, és a táskámmal a kezemben indultam le a lépcsőn, hogy mielőbb kezdetét vegye ez a cirkusz. Leérkezve konstatáltam, hogy apám ismét kegyeibe fogadta volt támogatottját. Alexszel összeölelkezve álltak az ajtóban, anyám pedig mellettük tanyázott, hatalmas mosollyal a száján. A haditerv elkészült ellenem, s ha akarnék se tudnék változtatni rajta. De a szüleim nem is sejtik, hogy nekem is vannak rejtett tartalékaim ehhez a csatához. Nagyon nincs még lejátszva ez a meccs!
- Khm! – köszörültem meg a torkomat felhívásképp. Apám nagy nehezen elengedte Alexet, aki kikerekedett szemmel bámult rám.
- Kristen, káprázatosan festesz! – dicsért meg elismerően Alex. Halványan elmosolyodtam, mert igen is jól esett az elismerése.
- Látod, mondtam, hogy nagy sikere lesz a ruhádnak – anyám megint próbált reflektorfénybe kerülni. - Mondtam neki, hogy egy randevún csak illendő öltözékben szabad megjelenni – kontrázott még rá.
- Hányszor mondjam, hogy ez nem randi!! – kissé ingerült állapotba kerültem.
- Csillapodj, vendégünk van! – utasított apa.
- Nos, Kristennek igaza van, ez nem randi, csupán szerettem volna elnézést kérni tőle bizonyos dolgok miatt – Alex, csak úgy, mint régen, most is a megmentő szerepében tetszelgett.
- Te igazán nem tartozol bocsánatkéréssel fiam – kezdte apa. Alex kérdőn nézett felém, én pedig gyorsan megráztam a fejem, figyelmeztetve így őt, hogy a szüleim semmit az ég egy adta világon nem tudnak a szakításunk körülményeiről.
- Alex, mi lenne, ha mi lassan elindulnánk? – ajánlottam. Mielőbb szabadulni akartam ebből a kínos szituációból.
- Felőlem semmi akadálya – nevetett, és úriember módjára kitárta a karját, hogy belé karolhassak. Egy nappal ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy hálás leszek Alex jelenlétének, azt nagyon csúnyán kinevetem, most viszont áldom az eget, hogy Alexet küldte a megmentésemre.
- Várjátok meg, amíg Roberték ide érnek – sodort minket félre az útjából apa. Én először nem is kapcsoltam, hogy ezt hogy érti, de miután, mint egy forgószél arrébb lökött bennünket, feltűnt, hogy két alak közelít a sötétben a házunk felé. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim izzadni kezdtek. Szörnyen féltem.
- Nyugi, különben a szüleid egyből kiszúrják, hogy valami nem kóser köztetek - figyelmeztetett Alex. Megrökönyödött őzike szemekkel néztem fel rá, rajta azonban nem látszott más, mint a teljes kiegyensúlyozottság. – Úgy remegsz, mint a nyárfalevél. Próbálj laza lenni.
Behunytam a szemeimet, elszámoltam háromig, majd mosolyogni kezdtem. Ahogy Rob és az a ribanc láthatáron belülre kerültek, nem lehetett megmondani rólam, hogy majd’ meghalok az idegtől. Egyfolytában mosolyogtam, és olyan szorosan karoltam bele Alexbe, hogy nem lenne csuda, ha szegény keze belilult volna. Ahogy láttam Megan is eképp cselekedett Robbal.
- Kristen?! – hallottam meg a nevemet anyám szájából. Megráztam a fejem, s elvörösödve fordultam felé.
- Igen? – kérdeztem vissza remegő hangon. Nyugi, csak egy kicsit tarts ki még!
- Robert beszél hozzád, de te mind egy félőrült, csak mosolyogsz rá – csóválta a fejét rosszallóan. Rögtön az említett felé kaptam a tekintetemet, aki csak összeráncolt szemöldökkel meredt rám. Úgy festett, mint egy fancsali citrom.
- Bocsáss meg, Rob. Mit kérdeztél? – a hangom olyan higgadtan csengett, hogy nehéz volt elhinni, hogy én szólaltam meg.
- Csupán annyit mondtam, hogy szép vagy ma este – vont vállat, mintha semmi jelentősége se lenne a mondandójának. Pedig ha tudná, hogy ez az egy árva mondat milyen nagy jelentőséggel bír számomra!
- Ó, köszönöm – köszörültem meg a torkom, még mielőtt elbőgném magam. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, és szenvedélyesen megcsókoltam volna.
- Nézd el a zavartságát Robert, nagyon izgatott Alex miatt, csak úgy, mint mi az édesapjával.
Anyám aztán tényleg tudja, hogy mikor és mit kell hozzátennie ahhoz, hogy taccsra vágja az ember jókedvét.
- Elhiszem – motyogta Rob összeszorított ajakkal.
- Elnézésüket kérem, de asztalfoglalásunk van, úgyhogy… - húzott ki minket a csávából Alex.
- Persze, menjetek csak! – veregette hátba apa.
Alex kissé megszorította a kezemet, majd óvatosan maga után húzott. Nem nézhettem vissza Robra, az túl feltűnő lett volna. Éreztem, hogy feszült a szituáció miatt, és az csak rátett egy lapáttal, hogy anyám beszólt. Reménykedtem benne, hogy nem értett félre semmit, és tudja, hogy nekem csak ő létezik ezen a Föld nevű bolygón.
Holnap mindenképp tisztáznom kell ezt a kellemetlen helyzetet.
Alex kinyitotta előttem az ajtót, én pedig azonnal beszálltam. Szinte ugrottam, hogy minél előbb eltűzhessünk innen. Alex is elfoglalta a vezető ülést, majd gázt adva süvítettünk is az éjszakában.
- A szüleid semmit sem változtak – kezdte.
- De, még rosszabbak lettek, mint voltak – mondtam elhúzott szájjal.
- Rob még nem sejti, hogy mi vár rá, ha meg akar hódítani téged – kacsintott rám. Erre elnevettem magam.
- Én nem féltem őt. Elég talpraesett.
- Igen, de ki tudja a szerelem milyen hatással van rá, na meg persze a szüleid.
- Ezt hogy érted? Szerinted egy este a szüleimmel elegendő ahhoz, hogy kiábránduljon belőlem? – kezdtek egyből bajsejtelmű gondolataim támadni.
- Nem tudom mennyire elszánt veletek kapcsolatban – emelte fel a kezeit. Beharaptam a szám szegletét. Nem tudtam Alexnek felelni, mivel ezzel én magam se voltam tisztában. Nem tudom, hogy Rob hosszútávra tervezi-e velem a kapcsolatot, vagy csak egy kis fellángolás vagyok a számára. – Ajaj, úgy hiszem, te se tudod erre a választ!
- Én… - haboztam. – Szerintem nagyon elszánt – szögeztem le. Nehéz beismerni, de mindezt csak azért mondtam, hogy magamat nyugtassam. Egyáltalán nem tudtam Rob érzéseiről és gondolatiról semmit.
- Most is pont úgy festett, mint egy eltökélt férfi – gúnyolódott a maga stílusában. Alex nem akart senkit szánt szándékkel megbántani, pusztán volt benne egy olyan vágy, hogy egy kicsit odapörköljön mások orra alá. Ehhez elég sok magabiztosság kell.
- Csak váratlanul érte, hogy még mi is ott vagyunk – keltem a védelmére.
- Én úgy vettem észre, hogy nem bízik benned, és alig tudja magát visszatartani attól, hogy péppé vejen engem – ültette a bogarat a fülembe.
- Miért ne bízna bennem? Ez hülyeség, megmondtam neki, hogy ez a vacsora csak egy múltfelejtő, kapcsolatépítő dolog lesz kettőnk között.
- Kristen… - sóhajtotta. – Látszik, hogy nincs sok tapasztalatod a férfiak terén.
- Mi van?! – fordultam felé teljes testemmel. – Igen is sok tapasztalatom van! – elárultam magam, ugyanis túl sokat dadogtam a mondat közben.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét. – Mégis, hány férfival volt dolgod? – kérdezte. Hezitáltam a válaszadással. – Nyugodtan engem is beleszámolhatsz – ajánlotta fel.
- Oké, veled együtt összesen hárommal – adtam meg magam.
- Akkor nem csoda, ha nem érted a körülötted zajló eseményeket. Figyelj, vázolom neked nagy vonalakban Robot, oké? – meg se várta a válaszomat, már folytatta is az eszmefuttatását. – Rob baromi magabiztos férfi, aki után döglenek a nők. Nos, te voltál az egyetlen olyan nő, aki nem adta meg magát elsőre, ezért stratégiát váltott, hogy megszerezhessen magának. Eddig, stimmt? – nyitott szájjal bólintottam. Kíváncsi voltam a végére. – Elkezdett szépen lassan közel férkőzni hozzád, mígnem azon kapta magát a híres skalpvadász, hogy fülig beléd zúgott. Mit tehet ilyenkor egy – eddig csak a farkával gondolkodó – hím? Hát persze, hogy visszavonulót fúj! Ő nincs még felkészülve rá, hogy elkötelezze magát egy nő mellett, és erre ékes példa volt a ma este, kedves Kristen – hagyta abba ezt a – számomra – ostobaságot.
- Mi volt ékes példa? Én semmi szokatlant nem vettem észre, csupán zavarta, hogy veled megyek ma el.
- Pontosan! – itt már teljesen elvesztettem a fonalat.
- Alex, az Isten szerelmére, beszélj már világosabban! – förmedtem rá. Mintha egy helyben toporognék a vaksötétben.
- Zavarta bizony, hogy velem jötté el, ami azt eredményezi, hogy a fiú fejében most ezer meg ezer kérdés motoszkál azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e erőfeszítéseket tennie miattad, vagy hagyja a csudába az egészet és térjen vissza a jól megszokott kis felelősségmentes életéhez. Érted már?
Kellett jó pár perc, mire letisztultak a fejemben a hallottak. Vajon Rob most tényleg épp azon gondolkodna, hogy – még mielőtt kialakult volna köztünk valami – elhagyjon? Nem ér neki annyit az első nő, aki iránt gyengéd érzelmeket táplál, hogy kitartson és küzdjön érte? Mi van akkor, ha ezekre a kérdésekre egytől-egyig igen a válasz? Belehalnék a fájdalomba. Nem bírnám elviselni, ha egy ilyen kis semmiség miatt, mint ez a vacsora, meggondolná magát és visszavonulót fújna.
- Nem hiszek neked – meredten bámultam ki a kocsi szélvédőjére.
- Nézd, Kristen… – leállította a kocsit az út szélén, majd megfogta az ölemben pihenő kezeimet. – Én lennék a legboldogabb ember, ha nem lenne igazam, és Rob nem tántorodna vissza attól, hogy meghódítson. Azok után, amit én elkövettem ellened, megérdemled, hogy végre találj egy olyan férfit, aki megbecsül, és teljes szívéből szeret. Nem akartalak megbántani azzal, amit mondtam, csupán csak felvázoltam a férfi logikát. Ha Robnak egy csöpp esze van, akkor nem hagy veszni egy ilyen főnyereményt, mint annak idején én – elgyötört arcát látva megsajnáltam.
- Jól esik mindaz, amit mondtál. Tényleg – szorítottam meg biztatásképp én is az ő kezét. – Ha a kapcsolatunk utolsó két hónapjában is ilyen vagy, akkor azt hiszem még ma is együtt lennénk – mondtam, és ezt tényleg így is gondoltam.
- De én megbocsájthatatlan dolgokat műveltem veled! Megcsaltalak, és kis híján megöltelek – kék szemei könnytől csillogtak a holdfényben.
- Azt mondtad, hogy ezen az estén nem beszélünk, se a múltról, se a jelenről, ehhez képest szépen kiveséztük mindkettőt – derültem fel, ugyanis nem akartam búskomoran eltölteni ezt az estét.
- Bocs, valóban nem kellett volna beleártanom magam a magánéletedbe. Már rég nincs jogom hozzá.
- Egy jó barát tanácsára mindig szükségem van – tettem a vállaira a kezem.
- Kristen, te túl jó vagy! Hogy tudnál barátként nézni rám, azok után, hogy a diplomaosztód éjjelén én a dékánoddal csaltalak meg? Vagy, hogy miután közölted velem, hogy vége, én bedrogozva betuszkoltalak az autómba, és balesetet okozva, majdnem megöltem mindkettőnket? Nem érdemlem meg a barátságodat, csupán… - elharapta a mondat végét, és életében először – legalább is, én most láttam őt először – elsírta magát.
- Alex, héj! – lökődtem meg finoman. – Mindenki követhet el hibákat, te is megtetted, de én megbocsájtok neked. Tudom, hogy nem vagy rossz ember, csupán a gyorsan jött siker áldozata lettél. Fiatalok voltunk, mikor összekerültünk, és túl gyorsan akartunk mindent. Mindketten hibáztunk. Én azzal, hogy rád erőltettem a lánykérést, holott láttam rajtad, hogy még nem állsz készen rá, te pedig azzal, hogy a szakítás helyett megcsaltál – abbahagyva Alex szorosan magához ölelt és halkan a fülembe súgott egy köszönömöt.
Az eddigi boldogtalanságomhoz, ha közvetve is, de hozzájárult a dolgok tisztázatlansága Alexszel. Most, hogy erre sor került, egy fekete folt végre kifehéredett az életemben.
Miután a lelki fröccsnek vége szakadt, szép nyugodtan megvacsoráztunk. Egész idő alatt nevettünk, beszélgettünk, és meghallgattuk egymás jövőre vonatkozó terveit. Egy-kettőre éjfél lett, nekem pedig ideje volt hazamennem.
- Nagyszerű este volt! – konstatálta Alex, már a házunk előtt állva.
- Igen, remekül éreztem magam – értettem egyet vele.
- Remélem, nem kell újból hónapokat várnom arra, hogy megismételjük – húzott közelebb magához a karomnál fogva, ám ebben semmiféle hátsószándék sem volt. Mint barátok incselkedtünk egymással.
- Én semmi jónak nem vagyok az elrontója – támasztottam meg a kezeimet a mellkasán.
- Hát, akkor azt hiszem jövő hétre is beírom magam hozzád – kacsintott huncutul.
- Rendben – egyeztem bele. – Jó éjt, Alex – búcsúztam el tőle.
- Szép álmokat, Kristen – lovagiasan kezet csókolt nekem. – Sok sikert Robbal – tette még, hozzá. Biccentettem neki, ő azonban addig nem mozdult az autója mellől, amíg én be nem léptem az ajtón.
Felocsúdni sem volt időm, mivel erős karok ragadtak meg és rántottak be az előszobai gardróbba. Kissé felsikkantottam, mivel a vak sötétnek hála semmit sem láttam.
- Sss, csak én vagyok – suttogta az a kellemesen rekedtes hang. A kezét még mindig az ajkamra tapasztotta, de ahogy kitapogattam az arcát, és végigsimítottam rajta, eleresztett.
- A szívbajt hoztad rám! – löktem meg enyhén.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni.
- Pedig sikerült – vettem én is suttogóra a hangom. Egy kicsit közelebb léptem hozzá, mire éreztem, megmerevedik a teste. Mint egy élő kőszobor, úgy állt velem szemben. – Mi a baj? – érdeklődtem. Már szinte el is felejtettem mindazt, amit Alex mondott nekem. Féltem, hogy talán most jön el a pillanat, hogy Rob közli velem, köszöni szépen, de nem kér belőlem.
- Semmi – morogta. Újra bátorkodtam közelíteni felé, s ráhelyeztem a kezeimet a mellkasára. – Miért csinálod ezt? – kérdezte elfúlt hangon. A lélegzetvételeink lihegésnek hatottak a kicsiny helységben.
- Mert félek – válaszoltam.
- Félsz? Tőlem? – érdeklődött.
- Nem, hanem a következményektől.
- Értem – hajtotta le a fejét. A szemem ennyi idő alatt hozzászokott a szűrt fényhez, így Rob körvonalait tisztán láttam.
- Rob…
- Nem mondj semmit, csak érezz! – még mielőtt észbe kaptam volna, már szorosan magához ölelt, és szenvedélyesen megcsókolt. Kétségbeesést és tehetetlenséget olvastam ki, mind a csókjából, mind a mozdulataiból. Mintha attól tartana, hogy eltűnök, mint egy szellem. Azonban a rettegés, az elhagyástól való félelem engem is cselekvésre késztetett. Beletúrtam a hajába, majd óvatosan megharaptam az ajkát. Felszisszent a durvaságomra, de ettől csak még inkább beindult. Nekilökött a gardrób ajtajának, belemarkolt a fenekembe, majd arra ösztökélt, hogy a lábaimmal kulcsoljam át a derekát. Készségesen engedelmeskedtem neki. A melleim az érintése nyomán megkeményedtek, én pedig elalélva vártam, hogy ne csak a keze, hanem az ajka is érintsen meg. Mintha olvasott volna a gondolataimban, végigszántotta a szájával a nyakam vonalát, majd áttért a kulcscsontomra, hogy aztán feltűrje a pólómat, és végigpuszilja a mellem körüli kis területet. Ennél erotikusabb helyzetben talán még sosem voltam. Fűtött a vágy, és epekedtem érte, hogy akár tized annyit visszaadhassak neki, mint amennyit ő adományozott most nekem. A kezeim felfedezőútra indultak Rob izmos hátán. Beférkőztem velük a pólója alá, s így simítottam végig rajta többször is. Mindketten kezdtünk egyre hangosabbá és követelőzőbbé válni.
- Abba…abba kehl ezt hagynunk – nyögtem, amint megéreztem Rob egyik kezét a melltartóm alatt. Vágytól elhomályosult szemekkel nézett rám, és befejezésképp újra érzékien megcsókolt.
Finoman leemelt a derekáról, nekem azonban neki kellett támaszkodnom az ajtónak, ha két lábon akartam maradni.
- Fel fog tűnni a többieknek, hogy több mint tíz perce eljöttél – jutott eszembe, hogy nem csak mi ketten létezünk, és Rob ma nálunk vacsoravendég.
- Leszarom! És különben is, nagyjából húsz perce ácsorgok itt, arra várva, hogy végre be gyere – előhúzta a zsebéből a cigarettáját, majd a szájába helyezte, de én kihúztam a kicsiny szálat az ajkai közül.
- Itt nem gyújthatsz rá – lóbáltam meg a kezemben a bagóját. Kelletlenül elvette tőlem a cigit és zsebre vágta.
- Akkor menjünk ki a friss levegőre, attól talán a fejem is kitisztul kissé – arrébb emelt az ajtótól, kinyitotta azt, majd alaposan körbekémlelt, s miután megbizonyosodott róla, hogy tiszta a levegő, kilépett. Követtem őt, mivel számtalan kérdést fel akartam neki tenni furcsa viselkedése miatt.
Újból előkerült a fehér szálacska, de már sercegve égett Rob szájában. Megigézve néztem őt. Beteg vagyok, de nekem még a cigi szívási technikája is bejön.
- Őőő, hogy értetted azt az előbb, hogy húsz perce vársz rám? – érdeklődtem.
- Úgy, hogy húsz perce szobrozom az ablak előtt, és várom, hogy végre faképnél hagyd azt a pojácát – fújta ki lazán a füstöt.
- Ezek szerint leskelődtél utánunk? – virultam fel.
- Ezek szerint… - vont vállat. Utáltam, ha ezt csinálja. Mintha szarna bele az egészbe!
- Megkérdezhetem, hogy mi bajod van? És ne hogy azt mondd, hogy semmi, mert azt nem veszem be – hívtam fel a figyelmét a mellébeszélés elkerülése végett.
- Azt akarod hallani, hogy egész este kurvára el volt baszva a kedvem, mert azon agyaltam, hogy ti ketten épp mit művelhettek egymással? Vagy azt, hogy percenként néztem rá az órára, és minden egyes autóhangnál eszeveszettül rohantam az ablakhoz megnézni, hogy esetleg nem ti jöttök-e haza?! – vágta le a lábai elé a még javában égő csikket. – És mikor végre itt vagytok, azt látom, hogy kurva nagy az összhang köztetek.
- Csak barátok vagyunk – dadogtam. Az imént elmondottak alapján vészesen közel kerültünk ahhoz, amit az est elején Alex felvázolt nekem.
- Aha, jó vicc! – nevetett fel.
- Kérlek, ne hazudtolj meg! – figyelmeztettem. – Ha jól emlékszem, én már mondtam neked, hogy szerelmes vagyok beléd, és, hogy bízhatsz bennem, te ennek ellenére semmilyen biztosítékot nem adtál nekem arra nézve, hogy a jövőben belém szerethetnél! És mégis, te kételkedsz bennem? – a mondandóm végére már üvöltöttem. Összehúzott szemöldökkel és szájjal gondolta át mindazt, amit a fejéhez vágtam. – Tudod, ha ennyitől elveszik a bizalmad irányomba, akkor ennek az egésznek, ami kialakulóban van, nincs értelme – fájt, hogy ezt ki kellett mondanom, de ezt a kapcsolatot csak akkor lehet elkezdeni, ha nem gyanúsítgat egyfolytában.
- Igazad van – sóhajtotta. – Én bízom benned – azzal elém lépett, és felemelte az arcomat az államnál fogva. – Saját magamban nem bízom.
Felnéztem rá, és láttam a kétségbeesést a tekintetében.
- Bármikor csinálhatok valami akkora hülyeséget, amitől faképnél fogsz hagyni. De rettegek attól is, hogy egyszer rájössz, én egy selejt vagyok. Aggódom, hogy eleged lesz a hisztis viselkedésemből, és elhagysz még mielőtt elkezdtük volna. És most, ahogy láttam, hogy te meg Alex felszabadultan nevetgéltek, elgondolkodtam, hogy én eddig csak bánatot okoztam neked – kiöntötte nekem a szívét, ami többet ért, mint a legszebb szerelmi vallomás. Végre beláthattam a vastag, biztonságot nyújtó páncélzata alá, és megláthattam azt a férfit, aki attól fél, hogy elhagyják. Esze ágában sem volt kidobni engem, inkább attól tartott, hogy én adom ki az útját. Istenem, milyen ostobák vagyunk!
- Soha nem foglak elhagyni! Érted? Soha!!! – magamhoz öleltem őt. Érezni akartam a teste melegét, és akartam, hogy tudja, én oltalmat nyújtok neki, és segítek neki tisztázni az érzéseit, és abban is segítő jobbot nyújtok, hogy merje kimutatni, és kimondani azokat.
- Kristen? – szólított meg.
- Igen? – néztem bele abba a csodás szürkéskék szempárba.
- Én…szere… - nem tudta befejezni a mondatot, mert a bejárati ajtó recsegve kitárult, s három megrökönyödött szempár meredt összeölelkező testünkre.

Kristen és Rob az este folyamán :)


Örülnék, ha megosztanátok velem a véleményeiteket! ^^
Köszönöm(L)