Almost Lovers - 17. rész

Sziasztok!!

Először is szeretném megköszönni annak a 9 emberkének, aki megtisztelt a véleményével! (L)
És annak a 43 személynek, aki pipálgatott!
Érdekes, hogy ahhoz a részhez írtok sok komit, ahová egyáltalán nem várom:D
Látom vegyes érzelmeket váltottam ki mindenkiből.
Nyugalom, most kiderül, hogy Rob miért olyan, amilyen;) Legalább is remélem, mindenki megérti a szempontjait, ha nem akkor magyarázkodok kicsit.
Eszméletlen, hogy mindenki milyen összeesküvés elmélettel állt elő, de nem árulom el, hogy igazatok van e :P
Sajnálom ha valakinek nem jön be, hogy bonyodalmat szőttem a sztoriba, de én nem bírom csak a boldogságot.....az élet sem az, szóval próbálom kicsit élethűbbé varázsolni a történetet.
Jézus mennyit pofázok, ezért lehet, hogy bevezetem én is a komikra való válaszolást, úgy egyszerűbb lesz;) (vasárnaponként lesz ilyen bejegyzés)

Jó olvasást!!

Lilluci

U.I: Edina, te kérdeztél az autóversenyes Robról. Ha rámész az áprilisi hónapra ott találsz egy "Ti döntötök" címet. Arra menj rá és meglátod mi az ;) (2. történet lesz)
Ja, és mostantól 3 részen keresztül mindenki örülhet. Csak annyit mondok, ROBSTEN!!



17.rész

/Rob/

Próbálok boldognak látszani, de a felszín alatt folyamatosan üvöltök magamban. Gyötör a lelkiismeret furdalás Kristen miatt, és gyűlölöm magam, amiért képes voltam ezt tenni vele. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá.

Jogos lehetne a kérdés, hogy ennek ellenére miért vagyok mégis boldog. Egyszerű a válasz, épp azt próbálom kitalálni, mit tehetnék annak érdekében, hogy visszaszerezzem Kristent, mégse bántsam meg Camillat. Camilla nem érdemli meg, hogy csak úgy a semmiből közöljem vele: „Ennek, vége!” Ilyen szívtelen nem lehetek. Ő mindig kedves és megértő volt velem, most pedig a gyermekemet várja. Világéletemben fiatal apuka szerettem volna lenni, és mikor meghallottam, hogy állapotos, egy percre levert a hideg veríték – meg persze Kristen távozása miatt is -, de aztán, ahogy tudatosult bennem, hogy egy másik életért is felelős leszek a sajátomon kívül, nem omolhattam össze. Erősnek kell látszanom, ez az apák feladata!
Pár hét, és közlöm vele, hogy ez a kapcsolat már rég zátonyra futott. Várnom kell, mert ha a babának miattam esik bántódása, azt soha nem bocsátanám meg magamnak.

Még most, két nap elteltével is döbbenetes szembesülnöm azzal, hogy Kristen képes volt magában tartani ezt a dolgot, és nem küldött el melegebb éghajlatra. Mert megérdemeltem volna!
Igaz, mikor lefeküdtem Camillaval még nem voltunk „együtt”, mégis hibásnak érzem magam a kialakult helyzet miatt. Elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, nem pedig haragból cselekednem. Tisztán emlékszem, hogy dühös voltam, amiért Kristen jelen lesz a Midnight Sun promotálásán, és gondolkodás nélkül tepertem le Camillat. Hülye barom voltam!

Miután Kristen kisétált az életemből az első gondolatom az volt, hogy utánamegyek, de anya lebeszélt erről a – szerinte – butaságról.
Kész, hogy képes vagyok mindent elrontani, pedig már ott álltunk a győzelem kapujában.
Két lehetőségem maradt. 1: hátrahagyom a „családomat” és Kristent választom, ezzel kivívva a szüleim ellenszenvét, vagy 2: Camillaval maradok és megpróbálom elfelejteni Kristent.
A kettes számú opciót mellett döntöttem, a fent említett okok miatt. A várakozás egy idegőrlő dolog, mégis az egyetlen fegyverem.
Egyébként is Kris nem egy ilyen vesztes alakot érdemel, mint én. Mit adhatok én neki?
Örökös szomorúságot, amit nem akarok.
Tudom, így is szenvedésbe taszítottam, de egy kis idő után talán túllép rajtam és megtalálja a hozzá illő férfit. Persze drukkoltam, hogy ez addig ne következzen be, amíg nem szakítok Camilla-val. Belegondolni is rémes, hogy más hozzá érhet, megcsókolhatja, míg én csak a távolból csodálhatom és szerethetem.

- Rob, lefoglaltad már a jegyeket L.A-be? – kérdezte Camilla a fürdőből.
- Még nem, egy pillanat.
Magamhoz vettem a laptopom és bekapcsoltam. Halkan felnyögtem, ahogy megláttam a hátteremet. Még mindig Kristen mosolygott rám, olyan elragadóan, ahogy élőben is szokott.
Soha nem leszek képes őt kitépni a szívemből!
Gyorsan felléptem a netre, de majdnem megállt a szívem, ahogy megláttam az egyik cikk címét, na meg a hozzá tartozó képet.

Kristen Stewart, Bella Swan az életben is?

Két vasat tart a tűzben, de könnyen lehet, hogy két szék közül a padlón végzi

Alighogy kihűltek a képek az ifjú színésznőről, Kristen Stewart-ról (Welcome to the Riley’s, On the Road, Snow white and the Huntsman) és volt kollégájáról, Robert Pattinson-ról (Bel Ami, Cosmopolis, Unbound Captives), már is itt a legújabb szenzáció.
A minap ugyanis az ifjú hölgyet, hivatalos barátjával, Michael Angarano-val karöltve látták egy neves Los Angeles-i szórakozóhelyen. Bennfentesek elmondása szerint a párocska felszabadultan beszélgetett egymással, és igen csak félreérthetetlen pillantásokat váltottak. Egy szemtanú így nyilatkozott: „Nagyon aranyosak voltak, és Kristen többször is megsimogatta Mike karját, aki puszival jutalmazta ezt.”
De mit szól ehhez Pattinson, aki jelen pillanatban Londonban tartózkodik, ahová Kristen is követte? Ám Stewart szóvivője cáfolta azt a hírt, miszerint Kristen és Rob együtt mentek volna Nagy Britanniába.
„Kristen nem tudott Rob ott tartózkodásáról, egy véletlen folyamán kerültek ugyanazon helyre.”
Hát eléggé sántít a sztori, már csak azért is, mert a két fiatal együtt promotálta a Twiligt saga ötödik kötetét, a Midnight Sun-t. Nehéz elhinni, hogy Rob és Kristen ne tudott volna a másik utazási szándékáról.
Annyi bizonyos, hogy bármi is volt a két színész között, az most nagy valószínűséggel véget ért. De lehet, hogy Kristen jobb szeret két vasat tartani a tűzben? A hölgyemény nagyon is hasonlít a múltban alakított Bella Swan-ra, aki csakugyan két férfit szédített. Akkor a Pattinson által alakított Edward Cullen került ki győztesen. Hogy most is a jóképű britté lesz-e a lány szíve, csak ők tudhatják, de azért megnéznék Robert arcát, mikor meglátja ezt a képet.



A szám is tátva maradt. Alig akartam hinni a szememnek, pedig a kép majd’ kiszúrta a szememet. Soha nem hittem az ilyesfajta szemét cikkeknek, de ez most szíven ütött.
Ilyen hamar túllépett rajtam? Ezt nem tudom elhinni, ilyen a világon nem létezik! Az előbb kívántam, hogy találja meg a boldogságot, na de ne hernyó Mike oldalán!
Kétségbeestem. Valamit tennem kell. Na, de mit? A világ másik oldalán vagyok, mit tudnék tenni, amivel kideríthetem ennek a cikknek a valóságalapját?
Bingó! Fel kell őt hívnom és a saját szájából kell hallanom a cáfolatot, hogy mindez szemenszedett hazugság, és ez a kép évekkel ezelőtti.
De, hogy hívhatnám fel? „Szakítottunk”, nem zaklathatom ilyen hülyeségekkel. Mégis, addig nem lesz nyugtom, míg meg nem tudok valamit erről az ügyről.

Idegesen kaptam elő a telefonomat a zsebemből, és nem törődve az idővel, tárcsáztam Kristen számát.
Kicsöngött, ami jó jel volt. Hogy miért, azt nem tudom, de megnyugtatott.
Már a tizedik csörgésnél jártam, mikor fel akartam adni, hisz nyilvánvalóan meglátta a nevemet a kijelzőn és nem akart velem beszélni, mikor egy álmos, rekedtes hang beleszólt a készülékbe.
- Halló? – egy ásítást is elnyomott.
- Kristen, te vagy az? Rob vagyok – érdeklődtem, mert a vonal kissé recsegett, így alig hallottam valamit.
- Hát, ha Kristen időközben férfivá változott, akkor igen – próbált vicces lenni a férfi.
- Hol van Kristen? – kérdeztem ingerülten. Ki ez a hapsi, és mit keres nála Kristen mobilja?!
- Éppen zuhanyzik – kuncogott.
- És kihez van szerencsém? – érdeklődtem feldúltan.
- Mike vagyok – mondta, mintha ez olyan magától értetődő lenne. Az a csúszómászó mi a fészkes fenét keres Kristen lakásán?
- Szabad tudnom, hogy mit keresel te ott?
- Nem, nem szabad – vágott vissza. Hú, de menő valaki! – Jobban teszed, ha leszállsz róla. Így is teljesen kivan miattad, nem kell, hogy zaklasd is – azzal lecsapta a telefont.

Ezt nem hiszem el! Most Kristen tényleg visszament hozzá? De hülye vagyok, hisz külön se mentek az én hibámból. Én nem akartam telefonon szakítani, ezért esélye se volt kidobni őt. Idióta, idióta, idióta!
Nem bírok azzal a tudattal élni, hogy ők ketten még mindig…
Ah, mekkora lúzer vagyok, édes istenem!


Otthon csak még feszültebbé váltak a dolgok. Nem bírtam enni, se aludni, folytonos zakatolásban volt az agyam, és valamiféle megoldáson gondolkodtam.
Cefetül fájt, hogy elvesztettem Kristent, de valahogy megérdemeltem. Mégse bírtam nyugodni, látnom kell őt, vagy csak hallani a hangját. De akárhányszor hívtam, kinyomta, vagy csak szimplán nem vette fel.
Kezdett reménytelenné válni a helyzet, mikor egy rendkívüli dolog jutott az eszembe. Persze ehhez kellett az is, hogy este lássak egy sztárösszefoglalót, ahol elmondták, Kristennek holnap tárgyalásai lesznek egy új filmmel kapcsolatban.
Kapva kaptam az alkalmon és felbéreltem egy autót, ami a kijelölt helyre viszi majd Kristent, ahol termesztésen a stáb helyett én fogom várni. Briliáns terv, már csak Camillat kell leépítenem valahogy.
Egyfolytában a nyomomban van, és éjt nappallá téve a gyerekről csacsog. Persze engem is érdekel a pici, de nem a nap huszonnégy órájában. Ez már kissé sok!

- Reggel el kell intéznem valamit, csak későn jövök – mondtam neki, miközben borotválkoztam.
- Szabad tudnom, hogy mi dolgod van? – vonta fel az egyik szemöldökét. Miért kell neked mindig mindenről tudnod? Megőrjít!
- Egy munkatárgyalásra megyek, a forgatókönyvemmel kapcsolatban – elégítettem ki a kíváncsiságát.
- Nem mehetek veled? – kérdezte, miközben mellém trappolt.
- Majd inkább máskor. Elég hosszúnak ígérkezik, és nem akarom, hogy kifáradj – nyomtam egy puszit az arcára.
- Fúj, most tiszta borotvahab lettem – rikácsolta és elkezdte letörölni magáról a habot. Bezzeg Kristen még a kutyanyálat is tréfának vette.

Miután végeztem, befeküdtem az ágyamba. Camilla vészesen közel feküdt hozzám, és simogatni kezdte a mellkasomat, aztán a száját is bevetette, csakhogy semmit sem ért el nálam.
- Ezt most inkább hagyjuk – húztam magamra a takarót és hátat fordítottam neki. Lemondóan sóhajtott egyet, de még hallottam, ahogy puforog.
- Terhesen kívánósabb vagyok ám Rob! – világosított fel. Hurrá, ennek igazán örülök!
- Aha – intéztem el ennyivel, majd becsuktam a szememet, hogy mihamarabb elaludjak. Alig vártam a reggelt.

Az első óracsörgésre kipattantam az ágyból, majd villámgyorsan készülődni kezdtem. Nem törődtem vele, hogy mit veszek fel, csak magamra kaptam az első ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe kerültek.
- Milyen jól nézel ki – nyalta meg a száját Camilla, ahogy rám nézett. Lenéztem magamra, de semmi extrát nem láttam. A szokásos sötét farmer, egy mintás póló, rá egy ing és a fekete Nike cipőm. Ez olyan nagy szám?!
Vállat vontam, és indulni készültem, de ő megállított.
- Nem felejtettél el valamit? – érdeklődött és egy helyben toporgott. Egy percig gondolkodtam, aztán eszembe jutott.
- Á, a napszemüvegem – csettintettem és visszaszaladtam érte. – Kösz, hogy figyelmeztettél – mosolyogtam rá. Durcásan keresztbefonta a karjait a melle előtt.
- Nem a hülye szemüvegedre gondoltam – húzta fel az orrát. Na nem mondod? Valahogy sejtettem. – Adnál egy csókot?
Lehajtott fejjel indultam el felé. Mintha legalább is hetvenéves házasok lennénk. Lehajoltam hozzá, ő pedig azonnal rám vetette magát. Vadul csókolt, s elkezdte feltűrni a pólómat.
- Héj, héj… - toltam el magamtól. - Mennem kell, különben elkések.
- Hát jó – szomorú arcot vágott, amitől megszántam, és egy utolsó csókot leheltem az ajkaira.

Ezután aztán tényleg az úti célom felé vettem az irányt.
Még szerencse, hogy annak idején az ügynököm rávett, vegyek még egy házat a közelben. Akkor hülyeségnek tartottam, de azért belementem, hisz ki tudja, mikor van az embernek szüksége még egy lakásra. Most áldottam őt, ezért az ötletért.
Senki nem tudott erről, még Camilla sem, sőt Kristennel se közöltem.
Tízpercen belül oda is értem a házhoz, ami szépen rendbe volt tartva. Felbéreltem ehhez értő emberkéket, akik szinten tartják a lakást, így nekem semmi gondom nincs rá.
Bementem a házba és leültem a kanapéra. Nem terveztem előre semmit, majd kialakulnak maguktól a dolgok. Persze lélekben felkészültem, hogy Kristen elküld melegebb éghajlatra és rám csapva az ajtót, soha többé nem akar látni.
Csak beszélni szeretnék vele, és főleg bocsánatot kérni, amiatt, amit akaratomon kívül tettem vele.

Nem volt több időm ezen morfondírozni, ugyanis egy autó fékezett le a ház előtt. Csakis ő lehet az.
Izzadni kezdett a tenyerem, a szívem pedig a torkomban dobogott.
Halk és bizonytalan kopogás hallatszott az ajtó felől.
Magabiztosan indultam ajtót nyitni. Kifújtam a levegőt. Jöjjön, aminek jönnie kell!
Ahogy megpillantottam, azonnal a karjaim közé akartam zárni, és addig csókolni őt, amíg bírom szusszal.
Csodaszép volt, bár látszott rajta, hogy a szemei enyhén piros árnyalatot kaptak, gondolom a sok sírástól. Egy utolsó szemétláda vagyok!
- Te… - kezdett bele, de nem nagyon tudta folytatni, látszott rajta, hogy meglepte a látványom.
- Kérlek, gyere be – tártam ki előtte szélesebben az ajtót. Vonakodott. – Beszélni szeretnék veled.
- Ez nem valami jó ötlet – talált rá a hangjára. Szegény, olyan elesettnek tűnt.
- Kristen, kérlek – néztem rá könyörgőn és megfogtam az egyik kezét, amit lágyan simogatni kezdtem. Az arcvonásai ellágyultak és becsukta a szemeit.
- Csak pár percig maradhatok – emelte rám a tekintetét figyelmeztetően. Elengedtem a kezét, hogy be tudjon jönni.
Bólintottam.

Besétált mellettem, s ezzel megcsapta az orromat az ellenállhatatlan illata.
Megállt a folyosó közepén, várakozó állást vett fel.
- Hallgatlak – mondta közönyös hangon. Megérdemlem, sőt ennél durvábbat is.
- Nem akarsz leülni? – mutattam a dívány felé.
- Hagyjuk a formaságokat. Azt mondtad beszélni akarsz velem, hát beszélj – keményebb volt, mint hittem.
- Nos… - kezdtem. – Bocsánatot szeretnék kérni – nagyon hülyén hangzott, ahogy kimondtam.
Kristen szájára egy cinikus mosoly ült ki.
- Így már sokkal jobb – csapta össze a kezeit. – Nos, ha ennyi lett volna, akkor én távoznék is – megindult az ajtó fele, de én elálltam az útját. Nem koptathat le ilyen gyorsan!
- Miért vagy velem ilyen távolságtartó és goromba? – kérdeztem, miközben lefogtam az ajtót. Persze a viselkedése érthető volt, a sárba tiportam az érzéseit, nem mentem utána, hagytam, hogy kilépjen az életemből.
- Eressz ki innen! – szólított fel, majd elkezdett arrébb lökni az ajtótól.
- Mike miatt? – vetettem oda.
Megtorpant és semmitmondóan nézett fel rám.
- És ha igen, mi közöd hozzá?!
- Nagyon is sok közöm van hozzá! – rivalltam rá.
- Á, igen? Szerintem meg kurvára nincs! – ordította.
- Együtt vagy vele megint? – iszonyatosan ideges lettem, fojtogatott a féltékenység. – Válaszolj! – szólítottam fel, de ő erre csak vállat vont.
- Jól elvagyok vele – jelentette ki. Ezt nem hiszem el, ugye most csak tréfál velem?
- Nem lehetsz vele újra együtt. Én ezt nem engedem.
- És mióta kell tőled engedélyt kérnem, hm? – olyan dühös volt rám, hogy azt hittem menten megpofoz.
- Kristen, te az enyém vagy. Nem engedlek át másnak – tudatosítottam benne a tényeket.
- Nem, nem, nem. El vagy tévedve, én senkié sem vagyok, főleg nem a tiéd – ha a szemei ölni tudnának, már halottan feküdnék a padlón.
- Tudom, hogy megbántottalak, és ezt nagyon sajnálom. Bárcsak visszaforgathatnám az időt, de sajnos nem tudom! – elengedtem az ajtót, ha akart volna kisétálhatott volna, nem tartóztattam tovább. Nincs értelme, hogy egymás torkának essünk, inkább maradjon meg szép emlékként a kettőnk viszonya. – Őrülten szeretlek Kristen, kérlek bocsáss meg – leroskadtam egy bárszékre. Vártam, az ajtócsapódást, de az nem jött.
- Nem haragszom rád – simított végig a hátamon. Beleborzongtam. – Csak nehéz elviselnem, hogy soha többé nem lehetek veled – súgta a fülembe. Ránéztem és láttam, hogy szenved.
- Igazságtalan voltam. Nem lett volna szabad kérdőre vonnom téged Mike miatt, de megőrjít a tudat, hogy esetleg hozzád ér, megcsókol és… - nem tudtam befejezni, mert a mutatóujját a számra helyezte.
- Semmi sincs Mike és köztem. Csak buliztunk egyet, ennyi az egész – mosolyodott el halványan. – Ami pedig az előbbi viselkedésemet illeti, hát…restellem – pirult el.
- Megérdemeltem – nyomtam egy puszit az ujjára, amit ő utána bevett a szájába.
Nem kellett volna végignéznem, mert a testem azonnal reagált erre az intim képre.

Na, remélem mindenki megnyugodott:D Elárulom, hogy lesz még bonyodalom, de most hagyok időt nektek is, és magamnak is.
A véleményeitekre kíváncsi vagyok, de ha nem írtok legalább pipálgassatok alul, kérlek!
KÖSZÖNÖM(L)

Almost Lovers - 16. rész

Sziasztok!!

Úgy látom nem győztelek meg titeket Claire álláspontjával kapcsolatban.
Sebaj :D
Higgyétek el, hogy a legkisebb problémát most Claire engedékenysége jelenti.
Örülök, hogy nem alakult ki Team Camilla csoport, mert akkor gázban lennék:)
Nos, ez a rész amolyan kis átevező a következőre, szóval semmi extrát nem tartalmaz, mondjuk a Lizzy szemszögből elég sok kiderül;)
Nem is fecsérlem tovább a szót, jó olvasást!
A komikért, pedig ismételten hálás köszönetem(L)(L)

Lilluci

U.i: friss mostantól hetente 1x várható, mivel itt vannak a szóbelik, illetve neki kell állnom autóversenyző Robcinak is;)

16. rész

/Kristen/

Tikkasztó hőség fogadott Los Angelesben. A londoni hűvös, búskomor idő után ez igazán nem hiányzott, főleg, hogy a hangulatom inkább hasonlított a londoni időjáráshoz, mintsem a szikrázó napsütéshez.
Felvettem a napszemüvegemet, majd semmitmondó tekintettel indultam el a nekem rendelt autó irányába. Hálás voltam anyámnak, amiért elintézte nekem ezt. Mikor felhívtam a londoni reptérről, hogy közöljem vele, hazatérek, először megdöbbent, majd kérdezés nélkül intézkedni kezdett. Örültem, hogy időt nyertem és csak a hazaérkezésem után kell beszámolnom neki az eseményekről. Mert fix, hogy tudomást szerzett róla, ebben biztos vagyok.

A sofőr nem kérdezett tőlem semmit, csak csendben elindult a lakásom felé. Én zenehallgatással ütöttem el az időmet és próbáltam nem egyfolytában Robra, és a gyermekére gondolni. Bárcsak én lennék várandós Camilla helyett! Mennyivel boldogabbak lennénk. Bár arról fogalmam sincs, hogy Rob boldog-e, de gondolom felvillanyozza a hamarosan születendő gyermeke.

- Kisasszony megérkeztünk! – ébresztett fel az álmélkodásomból a szimpi sofőr. Hálásan rámosolyogtam, s kiszálltam a járműből.
Minden változatlan volt a ház körül.
Imádtam itt lakni, mivel ez a ház Los Angeles külvárosi részén található, ahol nincsenek kíváncsiskodó szomszédok, sőt még a lesi fotósok is nagy ívben elkerülik, mivel rendőri felügyelet alá tartozik a környék.

Unottan nyitottam be a tágas lakásba, majd ledobáltam az ajtó mellé a csomagjaimat. Első utam a konyhába vezetett, le kellett ugyanis hűtenem magamat valamivel.
Kinyitottam a hűtőt, és kivettem egy Heinekkent, amit majdnem egy húzásra megittam. A hűs alkohol égette a torkomat, de rohadt nagy szükségem volt most erre.
- Kris, te már haza is jöttél? – a hirtelen jött hang hatására összerezzentem, ugyanis nem számítottam rá. Megfordultam és Mike meglepett arcával találtam szembe magam. Bakker, még vele is tisztáznom kell a dolgokat. A francba, hogy nem lehet egy nyugodt percem sem!
- Ühüm – bólogattam serényen, miközben elővettem még két sört, s az egyiket felé nyújtottam.
- Kösz nem. Még csak délután egy óra van – utasította vissza a királyi nedűt. Vállat vontam.
- Legalább több marad nekem – poénkodtam. Fogtam a kis zöld üvegcsémet és elsétáltam Mike mellett egyenesen a nappali irányába, ahol ledobtam magam a puha kanapéra. A lábaimat felpakoltam a dohányzóasztalra és csukott szemmel próbáltam pihenni, de Mike nem hagyott.
- Láttam a képeket rólad meg Robról – kezdte. A szívem meghasadt akárhányszor csak meghallottam a nevét.
Nagyot sóhajtottam. Nem most akartam vele közölni a rideg valóságot, de ha már így szóbahozta a dolgot, nem hagy más választást. Kedveltem őt, igazán, de úgy, mint ŐT soha nem szerettem és nem is lennék rá képes. Jó barátként azonban szükségem van rá.
- Igen, nos Mike… - alig bírtam kinyögni valami értelmeset.
- Ne is folytasd, tudom mi következik – mosolyodott el szomorúan. Tudja?! De honnan? – Szakítasz velem, igaz? – nézett egyenesen a szemembe.
- Nagyon sajnálom – suttogtam, és odamentem hozzá, hogy megöleljem, de ő leintett.
- Ugyan, ne sajnáld. Ez régen nem működött köztünk, csak én barom bebeszéltem magamnak, hogy majd biztosan újra belém szeretsz és boldogok leszünk – savanyúan nevetett.
- Mike, én szeretlek, csak nem úgy mint a társamat, hanem mint barátot – tettem a kezeimet a vállára. Hálásan rám mosolygott és megérintette az egyik kezemet.
- Ez is több a semminél.
Együtt nevettünk, s leültünk a kanapéra. Egy kissé fellélegeztem, azt hittem ennél sokkal nehezebb dolgom lesz vele. De meglepő mód higgadtan fogadta a tényeket, sőt már készült is rá.
- Akkor azt hiszem nekiállok összecsomagolni – csapott a térdeire és felállni készült.
- Nem muszáj elmenned – mondtam neki.
- Nem hinném, hogy ezek után együtt tudnék élni veled.
Ebben volt valami, hisz fordított esetben én sem szeretnék Robbal és Camillaval egy fedél alatt élni, és nézni az ő lámúrjukat.
Beleegyezően bólintottam.

Sajnáltam Mike-ot amiatt, hogy belém lett szerelmes. Én meg voltam olyan ostoba annak idején és újra kezdtem vele a kapcsolatot, holott visszagondolva már akkor is szerelmes voltam Robba, csak féltem beismerni még magamnak is az érzéseimet.
Mennyi szenvedéstől óvtam volna meg mindenkit, ha bátrabb vagyok és szembenézek az érzelmeimmel.
Cefetül kivoltam, amikor Rob közölte, visszaköltözik Londonba. Egy világ omlott össze bennem, úgy éreztem, hogy elszakítják tőlem a másik felemet. Napokig zokogtam, de ezt annak tudtam be, hogy Rob a legjobb barátom és nem akarom, hogy távol legyen tőlem. Milyen hülye voltam, Istenem! Már akkor is odáig voltam érte, és bármit megtettem volna, csak maradjon mellettem. A hülye fejemmel még azt sem vettem észre, hogy ez a részéről egy védekező mechanizmus volt. Látta, hogy a helyzet reménytelen velem kapcsolatban, ezért jobbnak látta elmenni, hogy ne szenvedjen többet.
Bárcsak visszaforgathatnám az időt, akkor megkímélhetném magunkat a boldogtalanságtól!

- Kész is vagyok – jött le három bőrönddel Mike az emeletről.
- Ma még igazán maradhatnál – ajánlottam.
- Kedves tőled, de inkább visszamegyek a szüleimhez, aztán nézek magamnak egy kisebb lakást. Gondolom Rob se örülne ha itt téblábolnék. Hogy nézne az ki? – próbált jókedvű lenni, de nem igazán sikerült előadnia magát.
- Semmit sem szólna – huppantam vissza a díványra. Mike kérdőn nézett rám, én pedig megadtam magam. Jó barát, nemde? – Nem vagyunk együtt – mondtam határozottan, ám a hangom az utolsó szónál elcsuklott.
- Micsoda? De hát azok a képek cáfolhatatlan bizonyítékok – állt értetlenül a dolgok előtt. Ó igen, akkor még együtt voltunk, bár titokban, de azóta sok nem várt esemény történt. Ezt nem akarom annyira az orrára kötni. Nem állok rá készen.
- Nem kell mindent elhinni, ami megjelenik a szennylapokban vagy az Interneten.
- Nem is az győzött meg, hanem hogy elmentél vele Londonba, meg se várva a könyvbemutató végét.
Szóval mindenki tud erről. Szuper! Most újra kezdődhet a végeláthatatlan cáfolási folyamat, ahol százezerszer kell majd elmondanom, hogy: „Nem, nem vagyunk együtt, és csak véletlenül voltam én is ugyanabban a városban.”
- Erről inkább most nem beszélnék.
- Nem is kell – ült le mellém és biztatólag megszorította a kezemet. – Kristen, én melletted vagyok, ha bármikor beszélgetni akarsz.
Ekkor könnyek szöktek a szemembe és elkezdett rázni a sírás. Mike kétségbeesetten zárt a karjai közé, én meg szorítottam az ingét és szüntelenül csak zokogtam.
Mennyivel könnyebb lenne Mike-ot szeretnem. Ő egy nemes ember, aki mindig mellettem állt, kitartott mellettem és védelmezett. De nem, idióta Stew ismét a rossz pasiba szeretett bele, akit soha nem kaphat meg! Naná!
- Hé, nyugodj meg – csitított és végigsimított a hátamon. A sírásom enyhülni látszott, kezdtem megnyugodni kissé.
- Kösz, hogy itt vagy velem – szipogtam. Elszakadva tőle láttam, hogy egy hatalmas könnyfolt ékesíti az ingje elejét. – Nagyon sajnálom – mutattam a hatalmas foltra.
- Semmiség – legyintett.
- Mit szólnál ha ma elmennénk valahova? Kikapcsolódás céljából – kérdeztem két orrfújás között.
- Remekül hangzik, de a mai nap nem jó – vakarta meg a fejét.
- Mi dolgod van? – kissé számon kérő volt a hangsúly, de ő ezt észre sem vette, úgy válaszolt.
- Egy sajtótájékoztató lesz az új filmem miatt. Ezért is kellett hazautaznom New Yorkból – magyarázta.
- Ja – és ekkor eszembe jutott, hogy kivel is játszott együtt. Jó, az túlzás, hogy együtt, mivel ő csak mellékszereplő volt, mégis kíváncsi voltam, hogy ő itt lesz-e ezen a bizonyos sajtótájékoztatón.
– Camilla is ott lesz? – érdeklődtem, bár nem tudom mit vártam. Miért lenne az jó, avagy rossz nekem ha itt lenne vagy sem?
Egy percig gondolkodott.
- Tudtommal nem – rázta meg a fejét én pedig fellélegeztem. Akkor tehát még nem térnek vissza Los Angelesbe. Ez megnyugtató.
- Akkor mit szólnál ha holnap este mennék el bedobni valamit? – kérdeztem izgatottan. Rég voltam egy olyan igazi, rúgjuk ki a ház oldalát buliban. Leszámítva azt a kocsmás incidenst, de ott inkább a ház rúgott ki engem, mint én őt.
- Benne vagyok.
Ez az!
Egy estére minden gondomat elfeledem és csak a pia számít!

/Lizzy/

Szerencsére hamar kiengedtek engem és a kislányomat a kórházból. Meglepő mód, koraszülött lévén nagyon erős szervezet van és nincs rászorulva az inkubátorra sem, de azért az orvos a lelkünkre kötötte, hogy fokozott figyelemmel kísérjük az éjszakáit, nehogy egy váratlan tüdőmegállás bekövetkezzen. Én amúgy is percenként nézek rá, amin Will rendszerint nevet, de sajnos az anyai ösztönöm nem hagy nyugodni.

Két napja voltunk otthon, mikor is úgy gondoltam, illendő lenne meghívnom magamhoz Robot és azt a nőt. Robbal, Kristen távozása óta nem beszéltem, csak anyával találkoztam, akit meg is róttam a viselkedése miatt. Elmagyaráztam neki, hogy szerintem helytelenül tette, hogy elválasztotta Kristent Robtól, de a szokásos hülyeségével traktált. Miszerint, Robnak Camilla meg a gyerek mellett a helye, nem fordíthat hátat nekik és ehhez hasonló badarságokkal untatott. Hiába közöltem vele, hogy ez a 21. század, ő hajthatatlan volt. És Robon sem láttam azt a hű de nagy csalódottságot. Tényleg ennyire örül, hogy apa lesz, vagy nem akarja kimutatni a valódi érzésit? Inkább újból bezárkózna és elfogadná a kialakult helyzetet, mintsem lépjen. Ismertem annyira, hogy tudjam, erről van szó. Egyszer már gyáva volt lépni Kristen ügyében, most nem hagyhatom, hogy újra elszúrja az életét.

Töltöttem mindenkinek narancslevet, majd szépen rápakoltam a poharakat egy tálcára, s így masíroztam vissza a nappaliba, ahol Rob és Will önfeledten beszélgettek April-ről.
- Camilla? – kérdeztem, ahogy letettem a fiúk elé a tálcát. Azonnal rávetették magukat az italra, s egy másodperc alatt eltüntették.
- Kint telefonál az erkélyen – mutatott rá Rob. Megfogtam a poharát, majd egészen közel lépdeltem az erkélyajtóhoz, persze a fiúk ebből semmit nem vettek észre, mivel épp April képeit vették sorra.
Úgy álltam az ajtóhoz, hogy kintről ne vegyen észre, én mégis jól halljak mindent. Most bármilyen szófoszlány aranyat ér.
Meg is csapta a fülemet pár kósza megjegyzés, ami igen csak furcsa fényben állítja föl Camillat. Először itt volt ez: „Persze, hogy Rob az apja. Senki más nem jöhet számításba szóval…” Ez önmagában fura volt, aztán jött még egy érdekes megjegyzés: „Semmi közöd hozzá, ez magánügy!” Nagyon dühös lehetett arra, aki hívta, mert csak úgy fortyogott, mikor belépett hozzánk a szobába. Persze próbálta titkolni, hogy baj lenne, én mégis átláttam rajta. Valami sántít körülötte, az biztos.

Az első gondolatom az volt, hogy talán nem is terhes, mivel Aprilre úgy nézett, mint egy földön kívülire, s mikor a kezébe adtam a picit, nem tudott vele mit kezdeni. Könyörgöm, egy leendő anyuka csak meg tud fogni egy gyereket!
Meg ott volt az is, mikor tisztába tettem és megkértem, hogy segítsen. Majd’ összehányta magát, holott szerintem ez egy természetes dolog.
De elvetettem az állterhesség gondolatát, mivel Rob csillogó szemekkel közölte, pár nap múlva elkíséri Camillat ultrahangra. Camilla semmi jelét nem mutatta, hogy ez ellenére lenne, sőt kimondottan boldog volt, hogy Robbal együtt mehet.
Mégis hibázott ez az egész szituáció.

A pontot az „i”-re a távozás előtti kis elszólása tette.
Elhívtam magammal, hogy csomagoljak nekik pár süteményt, s közben kérdezgettem.
- Gondolom izgatott vagy a baba miatt? – mosolyogtam rá, bár legszívesebben kidobtam volna a harmadik emeletről.
- Igen, de azért kicsit félek – állt a konyhapultnak támaszkodva és nézte, hogyan bajlódok a sütikkel. Tipikus!
- Ne aggódj, a szülés nem olyan rémes, mint amilyennek beállítják – próbáltam nyugtatni.
- Az nem izgat, mert minden bizonnyal császárral fogok szülni, inkább az foglalkoztat, hogy elveszítem az alakomat és Rob talán undorodni fog tőlem – ártatlan képpel adta elő mindezt. Kiesett a kés a kezemből, és döbbenten néztem rá.
- Ugye tudod, hogy császárral csak nyomós indokkal lehet szülni? – tettem fel neki a kérdést, bár felesleges volt, mert amilyen bárgyú biztosan nincs fogalma erről.
- A pénz sok mindent megold – vont vállat. Elképesztő ez a nő. Úristen, Rob, hogy képes ezzel együtt élni?! Amint alkalmam nyílik rá jól fejbekólintóm azt a hülyét.
Inkább más témára terelődtem, mert ezt hosszútávon nehéz elviselni.
- Hány hetes terhes is vagy? – ránéztem, látni akartam az arcát.
- Hét – jelentette ki gondolkodás nélkül.
- Mit maszatoltok már ennyit? – lépett be a konyhába szeretett férjem, Will.
- Kész is vagyok – mutattam a kész csomagocska felé. Átadtam Camillanak, majd egy rövid búcsút követően elmentek.

Lehuppantam az egyik fotelbe.
- Megnézem Aprilt – nyomott egy puszit a homlokomra Will. Kapóra is jött, hogy elment, mert így volt idő utánanézni pár dátumnak.
Felnyitottam a laptopom tetejét, csatlakoztam az Internethez, és lázas böngészésbe kezdtem.
Azt állítja, hogy héthetes terhes….
Utánajártam, hogy Robnak mikor fejeződtek be a forgatásai. A New Yorki utazás előtt két héttel fejezte be a filmet, és egy hetet volt otthon mielőtt elutazott volna arra a könyvbemutatóra. Szóval Camilla jól kitalált kis hazugsága már itt megbukott, hisz még a hülye is rájöhet, hogyha Rob lenne az apa, akkor csak három, esetleg négy hetes terhes lehet.
Ajaj Camilla, most elkaptalak! Kivel szűrted össze a levet az öcsém háta mögött?

Remélem azért tudtam valami újjal szolgálni! A véleményetekre természetesen most is kíváncsi vagyok :)

Ha te is látni akarod a Vizet az elefántnak című filmet...

Sziasztok!!

Nos, ez egy Robstenen kívüli bejegyzés, mint azt a cím is mutatja.
Gondolom sokatokhoz eljutott a hír, miszerint a kedves amerikaiak úgy döntöttek, hogy hazánkban ne vetítsék Rob legújabb filmjét, a Vizet az elefántnak-ot!
Ha titeket is felháborít ez a tény, és szeretnétek széles vásznon látni Robert Pattinsont, írjatok alá egy petíciót, amit egy nagyon kedves blogostársam indított el(Llejjáról van szó^^)

Katt ide a petícióért!!!!

Minden aláírás számít, és az egész művelet nagyjából 3 percet vesz igénybe!!


KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGET!!!! :] (L)

Almost Lovers - 15. rész

Sziasztok!!
Fúúú lányok, egész hétvégén nem voltam itthon, és mire jövök haza?!
14 komi vár, illetve 50 ember lájkolta (vagy épp nem) a bejegyzést!! Ez a blogos korszakom óta a legnagyobb komi, illetve lájk arány:D
NAGYON KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!!! (L)(L)(L)
Nem is tudjátok ez milyen sokat jelent nekem^^
A jó szokásokat remélem megtartjátok;)

Nos, úgy szűrtem le, hogy mindenki kiakadt, amiért szétszedtem a Robstent páros:P
Egy kis magyarázat ehhez a lépéshez:
1. én nem szeretem ha egy történet mindig csak boldogságról szól, az élet sem habostorta egy történet se legyen az!
2. ha folyton boldogok lennének khm részt kéne írnom, ami nem megy, szóval ezáltal, hogy szétszedem őket, magamnak könnyítem meg a dolgokat! :D

És most ünnepélyesen kijelentem, hogy rendbe hozom a dolgokat, de ahhoz idő kell!

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: aki az elmegy, illetve a nem tetszik rublikát jelölte be, az miért tette? Azért mert nem tetszett neki a fejezet, vagy a megfogalmazással voltak gondjai?
Chatbe is írhattok névtelenül, csak mondjon valaki valamit, pls!!

15.rész

Síri csend honolt a folyosókon, csak én álltam rendületlenül az üvegfalnak támaszkodva.
Lélekben máshol jártam, a testem viszont, mint egy élettelen tárgy, tűrte a megpróbáltatásokat.
Sírni már nem volt erőm, a könnyeim felszáradtak, a szívem helyén pedig egy üres lyuk tátongott. Kiszívták belőlem az életet, elvették az egyetlen örömforrásomat, megfosztottak egy boldog jövő reményétől.
Milyen élet vár rám ezután? Éljek csupán a munkámnak? A boldogságot már ne is keressem, intsek búcsút az eddigi életemnek? Nem! Ezt nem tudom és nem is akarom megtenni. Felszegett fejjel kell továbblépnem, erőt kell vennem magamon, hogy túljussak ezen a krízisen.
Harag egy csepp sem volt bennem Rob vagy Camilla iránt, hisz nem ők a felelősek a kialakult helyzet miatt. Én vagyok a hibás, amiért belegabalyodtam ebbe a – már az elején is – halálraítélt szerelembe.
Tudnom kellett volna, hogy a bujkálás semmi jót nem ígér. Csak egy kicsit kellett volna még kibírnom, hisz öt évig sikerült elfojtanom magamban a Rob iránti érzéseimet, most mi volt az a dolog ami miatt teljesen kiszolgáltattam magam?
Nem akartam többet távol lenni tőle, azt akartam, hogy szeressen, ahogy én szeretem őt. Hogy végre mindketten boldogok legyünk. Erre tessék! Mindketten boldogtalanná váltunk, még akkor is ha Robnak ez a fajta érzés csak pár napig, óráig fog tartani. Mert valljuk be, egy apuka nem lehet búskomor élete végéig. Egy idő után belátja, hogy neki a családja mellett a helye, nem temetkezhet önsajnálatba.

- Kristen, te vagy az? – jött egy erőtlen hang a hátam mögül. Összerezzentem, nem akartam, hogy valaki is meglásson ilyen elcseszett állapotban.
Gyorsan megtöröltem a szemeimet, bár sejtettem, hogy a pirosságot nem tudom sec perc alatt eltüntetni. Megfordultam.
- Te jó ég! Mi történt veled? – sietett oda hozzám Lizzy, Rob nővére.
- Semmiség – legyintettem és próbáltam mosolyogni, de csak egy erőtlen vicsorgásra futotta.
- Ezt másnak próbáld beadni, nem vagyok tökkelütött – nézett rám szúrós tekintettel. – Kérlek, mond el mi a baj – együtt érzően végigsimított a hátamon. Nagyot sóhajtottam. Sok psycho blablát hallottam már arra vonatkozólag, hogy jobb az érzéseinkről beszélni, mintsem elfojtani azokat.
- Rendben, de ne itt – mutattam a kihalt folyosóra. Senki nem hallhatna meg, mégsem akartam kockáztatni.
- Gyere a szobámba, ott mégis csak kényelmesebb – kedvesen rám mosolygott és megszorította a kezemet.
- Nem April-t akartad megnézni? – torpantam meg.
- Nem fontos.
Kérdőn néztem rá, mire elmosolyodott.
- Egy életem lesz rá, hogy rajta tartsam a szemem. És úgy látom, neked nagyobb szükséged van most a társaságomra, mint neki.
Ebben volt valami, ezért beadtam a derekam és követtem őt a szobájáig.

Benyitva észrevettem, hogy az egyik fotelben Will békésen szunyókál, kezében egy babamagazinnal. Megálltam, mert nem akartam, hogy ő is fültanúja legyen a dolgoknak.
- Ne aggódj, mindjárt felkeltem és kiküldöm April-hez.
Bólintottam, de zavart, hogy miattam mindenről le kell „mondania” Lizzynek.
- Drágám… - simított végig a férje homlokán, mire az dünnyögött egyet, s felnyitotta a szemeit. Fáradt pillantást vetett a feleségére, majd nyújtózott egyet.
- Neked nem kéne pihenned? – kérdezte megrovóan Lizzy-t.
- Eleget pihentem én eddig is – nyomott egy csókot a férfi szájára, aki magához vonta őt. Szép volt látni, hogy létezik még igaz, viszonzott szerelem, amit nem árnyékol be semmi.
Egy idő után kezdtem kényelmetlenül érezni magam, a csókolózó párocskát nézve, ezért hangosan megköszörültem a torkomat, mire Lizzy észbe kapott.
- Szívem, egy pillanatra magunkra hagynál minket? – kérdezte, miközben kiszabadította magát Will szorító karjai közül.
Will felém tekintett, majd villámgyorsan rendezte az öltözékét.
- Kristen, mit csinálsz itt éjnek évadján? – ezt nem számon kérően kérdezte, inkább csalódott volt, hogy nem tudta fojtatni a műveletet az ő asszonykájával.
- Épp ezt akarja nekem elmesélni, de ez amolyan női dolog – húzott ki a slamasztikából Liz. Hálásan rámosolyogtam.
- Értem…szóval lépjek le, de nagyon gyorsan? – állt össze a kép Will fejében.
- Valahogy úgy – mondtam.
- Akkor megyek és megnézem a hercegnőmet – egy utolsó puszit nyomott Lizzy szájára, majd sietősen távozott. Kínos, hogy miattam nem tudtak akciózni!

- Sajnálom, hogy félbeszakítottalak titeket – kértem elnézést, s leültem oda, ahol az előbb Will foglalt helyet.
- Kris, ugyan! Nem ez a megfelelő hely és idő, hogy egymásnak essünk, szóval felejtsük el.
Mindig is szerettem Lizzy optimizmusát. Minden dolognak meglátja a pozitív oldalát, még ha a helyzet totál kilátástalan is. Erre van most szükségem, de kétlem, hogy tudna bármi biztatólagosat is mondani nekem.
- Szóval, elmeséled, hogy mi miatt vagy ennyire kikészülve? – kérdezte óvatosan.
- Liz… - kezdtem. – Nem tudom mennyit tudsz…
- Hidd el, eleget ahhoz, hogy aggódjam, amiért nem az öcsémmel vagy itt, és főleg, hogy ilyen állapotban vagy.
Nagyon sóhajtottam. Annyi mindent meg szeretnék osztani vele, mégis képtelen vagyok beszélni az érzéseimről. Félek, hogy újra felszakadnak a sebek, és akkor újra kezdődik a sírórohamom.
Eldöntöttem, hogy egyszerűen belecsapok a közepébe, nem kell szépen bevezetnem, sem kiszíneznem a dolgokat, csak a kemény és rideg valóságot kell közölnöm. Lesz, ami lesz!
- Camilla gyermeket vár Robtól – ahogy elhagyták ezek a szavak a számat, mintha újra meghaltam volna. Nem lesz ez könnyebb soha sem! Belesajdult a szívem a tudatba, hogy Rob nélkülem fog családot alapítani, más lesz a gyermekei anyja, és Camillat fogja gyengéden a karjában tartani és vele fog szerelmeskedni is. Ez több ezer késszúrást jelentett a szívemben, mint amennyit egy normál ember el tudna viselni.
Lizzy a szája elé kapta a kezét, s egy kicsit fel is sikkantott.
- Ezt nem hiszem el… - suttogta. Elgyötört arcomat látva, aztán nem lehetett kétsége szavaim igaza felől. – Hogy tehette ezt Rob?! – csattant fel ingerülten. Ezt akartam a legjobban elkerülni. Meg kell védenem Robot, pedig mennyivel könnyebb lenne ha gyűlölhetném. De ez lehetetlen.
- Ő nem tehet róla – a hangom kezdett elhalni.
- Mi?! Még őt véded? Ezt nem gondolod komolyan, ugye? – vonta fel a szemöldökét. Láttam rajta, azon van, hogy jó alaposan megrázzon, ezzel is kiűzve a nevetséges gondolatokat a fejemből.
- Nem védem, csak nem hibáztatom. Nem tehetem, hisz mikor… - nagyot nyeltem – lefeküdt Camillaval, én még nem voltam az élete része.
Lizzy megdöbbenve nézett.
- Ez akkor sem lehet igaz! Az a nő nem várhatja az öcsém gyerekét – próbálta nyugtatni magát, de neki sem ment.
- Pedig ez a helyzet – fordult a kocka, én voltam az, aki higgadt tudott maradni.
- Akkor gondolom a kettőtök kapcsolatának…
- Vége – fejeztem be, az általa elkezdetett mondatot.
- Mielőbb beszélnem kell Robbal – járkált fel s alá a szobában. – Anyát is ki kell faggatnom a történtekről, hisz ő mindig is téged akart menyéül. De helyetted megkapja jégcsap Camillat. Szuper!
Felkaptam a fejemet erre a kijelentésre. Hogy mi? Claire, engem szánt a fia feleségének?!
- Mit mondtál? – kérdeztem vissza meghökkenve.
- Mire célzol?
- Hogy anyukád azt akarta, hogy Rob engem vegyen el!
- Igen. Nos, mi mind tudtuk, hogy Rob fülig szerelmes beléd. Ez az Alkonyat után nyilvánvalóvá vált, mert mindig csak rólad beszélt, itta minden szavadat, és nem alakított ki senkivel hosszabbtávú kapcsolatot, mert várta, hogy te mikor leszel szabad – befejezte, én mégsem lettem okosabb.
- Nem erre gondoltam. Anyukád kedvel engem? – érdeklődtem lehajtott fejjel.
- Hát persze, miért ne kedvelne?!
Felidéztem magamban a legelső beszélgetésünket, amit épp itt, Lizzy kórterme előtt váltottunk.

Rob izgatottan lépett Lizzy szobájába, majd magára csukta az ajtót. Leültem egy székre és láb dobolva vártam a fejleményeket.
- Kedves tőled, hogy eljöttél Robbal – ült le közvetlenül mellém Claire.
- Ugyan, ez semmiség – mosolyogtam rá.
- Azt hiszem, beszélnünk kell Kristen – vette komolyabbra a hangját, amivel igen csak meglepett. Felé fordultam teljes testemmel, vártam, hogy belekezdjen.
- Tudom, hogy te és Rob most úgymond „jártok”, de ennek a kapcsolatnak mielőbb véget kell, hogy vess Kristen.
Megütközve bámultam rá. Honnan tudja, hogy én és Rob, és egyáltalán, miért kell szakítanunk?
- Nem pontosan értem, mire akar kilyukadni – adtam hangot értetlenségemnek.
- Okosabbnak hittelek – mondta. – Tudod, ha nyilvános helyen incselkedsz a fiammal az egy idő után napvilágra kerül.
Nagyokat pislogtam és majd’ elsüllyedtem szégyenemben. Egy rohadt fotón buktunk el?! Szívás, elővigyázatosabbnak kellett volna lennünk. Főleg nekem, azok után, amit Rob elmesélt, milyen erkölcstelenül viselkedtem.
- Claire, nagyon sajnálom, hogy így szerzett tudomást a kapcsolatunkról. Ha tudjuk, hogy fotóznak biztosan diszkrétebbek vagyunk – mondjuk én magamról sem tudtam, szóval ez egy icipici füllentés volt a részemről, de ennyi belefér.
- Nem értesz – csóválta a fejét. – Normális esetben nem érdekel, hogy a fiam kivel szűri össze a levet, de jelent pillanatban igen is zavar, hogy Robert ilyen szemérmetlenül viselkedett.
- Sajnálom, mi próbáltunk ügyelni, de úgy látszik a paparazzik szemfülesebbek voltak – elvörösödtem teljesen.
- Na jó, úgy látom elbeszélünk egymás mellett, ezért a lényeget mondom – közelebb csúszott hozzám, hogy csak én halljam. – Én Susantől, Camilla édesanyjától tudok ezeknek a képeknek a létezéséről… - kezdett bele a mondókájába.
Camilla? Hogy kerül ő a képbe? Á, értem. Meglátta Robot, aki igen csak félreérthetetlen helyzetben társalgott velem, és már rohant is anyucihoz panaszkodni, aki felhívta Rob anyját, hogy kérdőre vonja. Milyen szánalmas taktika!
- Nem igazán értem, hogy Camilla miért nem tudta maga elintézni ezt az egészet? Miért kért felmentő sereget?
- Várd ki a történet végét! – szólított fel. Behúztam a képzeletbeli cipzárt a számon és jó kislány módjára vártam végre a mondóka végét. – Susan ideges volt, amiért Rob ilyen csúnyán megalázta Camillat. Akkor én sem értettem mindezt, de aztán elmondta, hogy Camilla gyermeket vár.
Majdnem megfulladtam, ahogy meghallottam az előbbi kijelentését. Nem lehet igaz, az, amit az imént mondott! Ez valami tréfa, ami az hivatott kideríteni, hogy értem-e a viccet? Mert ha igen, akkor elég durva módszert választott ennek kiderítésére!
- Ez nem igaz! – vágtam rá.
- Kristen, én lennék a legboldogabb ha ez hazugság lenne, de sajnos nem az.
Vártam a csodát, de az nem jött.
- Ugye megérted, hogy ezért nem örülök, hogy te és Rob együtt vagytok? – kérdezte.
Ránéztem és láttam, hogy valóban bántja a dolog, mégse tud mit csinálni a kialakult helyzettel.
- Rob tud róla? – remegő hangon kérdeztem. Ha tudott róla és ennek ellenére is velem volt, összetörnék teljesen.
- Nem, csak neked mondtam el.
- És most mit vár tőlem? Hogy mondjam el neki? – a szemeim megteltek könnyel, egy hajszál választott el egy kiadós sírástól.
- Semmi esetre sem tudhatja meg! Camilla azt sem tudja, hogy az édesanyja elárulta nekem, hogy várandós. Azt szeretném, ha szakítanál vele Kristen.
Ez volt a legrosszabb eshetőség, amit csak mondhatott. Azt is nehéz feldolgozni, hogy a szerelmemnek mástól lesz gyermeke, nemhogy azt, ezzel örökre le kell róla mondanom.
- Camilla pár napon belül Londonba utazik, hogy közölje a hírt Roberttel – minden szava sav volt számomra, ami kíméletlenül égette a megsebzett bőrömet.
- Addig én fogjam a cókmókom és tűnjek el, igaz? – kérdeztem cinikusan.
- Sajnálom, hogy ez így alakult, de érts meg engem Kristen. Mi régimódi család vagyunk, akik vállalják a tetteik következményét. Robert teherbe ejtette Camillat, és ezért felelősséggel tartozik iránta. Nem fordíthat hátat sem Camillanak, sem pedig a picinek. Ha megengedném ezt, milyen anya lennék? – nézett rám kínlódva.
Nem tudtam megcáfolni egyetlen mondatát sem. Robot világ életemben úgy ismertem, mint aki vállalja a felelősséget a tettei után. Legyen szó akármiről, ő mindig lelkiismeretes volt. És pont egy ilyen helyzetbe ne lenne az?! Ha nem ilyen lenne, nem is szeretném, ez az egyik tulajdonsága, amivel képes elkápráztatni az embert.
- Mit akar, mit tegyek most Claire? – néztem rá fájdalomtól eltorzult arccal.
- Tedd őt boldoggá, amíg még van időtök – tette rá a kezeit az enyémekre. – Semmi esetre sem tudhatja meg, hogy mi miről beszélgettünk – esketett meg.
- Megígérem, hogy tőlem semmit sem tud meg – ígértem meg neki. Mi mást tehetnék? Azt mondom, hogy leszarom a gyereket és megtartom Robot? Nem vagyok szívtelen, de azt tudni kell, ezt csak a pici miatt viselem el. Camilla egy percig nem érdekel.
- Ma nem megyünk haza Richard-dal. Legyen ez az utolsó közös estétek.
Hálásan, ám szomorúan rámosolyogtam. Claire kedves asszony, csak a fia érdekeit tartja szem előtt. Nem akar rosszat egyikkőnknek sem, de most ő sem tud segíteni. Senki sem tud!
- Köszönöm – halt el a hangom.
Egy estém maradt, hogy boldoggá tegyem Robot. Kevés, de ezt maradéktalanul kihasználom!
Rendeztem a vonásaimat, mire nyílt az ajtó és Rob jött ki rajta…

- Úristen! – ölelt át szorosan Lizzy. – Hogy tudtad ezt magadban tartani? – érdeklődött.
- Színésznő vagyok, az a dolgom, hogy eljátsszam a szerepem, ami jelen esetben az volt, hogy tudomást se vegyek a terhességről – vontam vállat. Bele se merek gondolni, mi lett volna ha másfajta szakmát választok anno. Biztosan összetörtem volna a hatalmas teher alatt.
- És most mihez kezdesz?
- Visszamegyek Los Angelesbe – jelentettem ki.
- Gondolom nem az éjszaka közepén indul a géped?
- Nem, majd csak reggel, addig elmegyek egy szállodába – mondtam közönyös hangon.
- Szó sem lehet róla! – csattant fel. – Ma nálunk alszol. Megkérem Willt, hogy vigyen el hozzánk – ajánlotta.
- Nem szeretnék zavarni – húzódzkodtam elfogadni a kedves felajánlást.
- Szót se többet! Ott alszol és kész – azzal ki is ment megkeresni a férjét.
Jó volt beszélgetni egy kicsit Lizzyvel. Igaz, semmivel sem lett jobb a helyzet, mégis valamilyen szinten megkönnyebbültem. Jó volt beszélni valakinek arról, min mentem keresztül.
Annak is kimondottan örültem, hogy a rossz hírekkel ellentétben Lizzy-nek nincs komoly baja, és a fáradtságon kívül más probléma nincs vele.

Fél óra múlva már Lizzyék kanapéján hajtottam álomra a fejem. Persze szüntelenül csak arra tudtam gondolni, vajon Rob ebben a másodpercben mit csinálhat. Vajon gondol rám, vagy annyira boldog a hamarosan megszülető gyermeke miatt, hogy én ki is törlődtem az emlékezetéből?
Nehéz lesz holnap elhagynom Londont, mert a szívem egy darabja örökre itt marad!

/Camilla/

Két napja, hogy az a nő elhagyta Londont. Tele volt vele az Internet, sőt este még egy tízperces összefoglalót is szenteltek ennek a – számomra – jelentéktelen dolognak.
Kit izgat, hogy Kristen Stewart elhagyja London városát?! Persze a sok kis csitri, akik azért szurkoltak évekkel ezelőtt és gondolom most is, hogy ők ketten összejöjjenek, most telesírják a kispárnáikat, és öngyilkosságot terveznek. Szánalmas!
Hogy rosszul érzem-e magam, amiatt, hogy szétmentek? Nem, egyáltalán nem! Miért kéne szarul éreznem magam, mikor én vagyok Rob hivatalos barátnője, és az ő gyerekét hordom a szívem alatt.
Először nem volt valami boldog, gondolom fájt a szíve a kis szívszerelme miatt, aki csak úgy kisétál az életéből – ha rajtam múlik -, örökre. Aztán tegnap meglepő mód egy kicsivel boldogabb lett, és lelkesen kérdezte, mikor megyek legközelebb ultrahangra. Mondtam neki, hogy, amint leszállunk Los Angelesbe eljöhet velem együtt, hogy testközelből ismerkedjen meg a fiával. Mert fiú lesz, ezt biztosan tudom, vagyis érzem!
Azért napközben még mindig fancsali képet vág, és ilyenkor pont úgy fest, mint anno az Alkonyatban.
Pár nap és túl lesz ezen a kis flörtön. Gondoskodom róla! Nem lesz egy nyugodt pillanata sem, elárasztom a gyerekkel kapcsolatos teendőkkel.

Hangos csörgésbe kezdett a telefonom. Megnéztem a hívó nevét, majd kelletlenül felvettem.
- Mit akarsz? – kérdeztem flegmán. Egy kis hatásszünet következett. Nem csoda, világ életében lassú volt a lelkem.
- Camilla, tudnom kell, hogy igaz-e?
- Micsoda? – jaj de utálom ha valaki nem tér rögtön a lényegre.
- Az, hogy terhes vagy – mondta izgatottan.
- Igen, igaz – jelentettem ki egyszerűen.
- Uramisten!
Újabb hatásszünet. Ez egy baromi tartalmas beszélgetés.
- Akarsz még valamit? – kérdeztem türelmetlenül.
- Ugye nem ő az apja, hanem tőlem van?!
Hangosan felnevettem. Tényleg annyira idiótának néz, hogy kiadom neki ezt az információt?! Még ha úgy is lenne, ahogy mondja, az utolsó tettem lenne közölni vele.
- Persze, hogy Rob az apja. Senki más nem jöhet számításba szóval… - le akartam csapni, de ő közbevágott.
- Te is tudod, hogy nem csak ő potenciális jelölt. Hány hónapos terhes vagy?
- Semmi közöd hozzá, ez magánügy! Viszlát – idegesen lecsaptam a készüléket.

Hülye idióta! Még a végén bogarat ültet mások fülébe a gyerekkel kapcsolatban. Meg kell akadályoznom, hogy beszéljen, mert azzal komoly bajba kerülnék.
Fuccs a jól kigondolt kis tervemnek. Ezt nem hagyhatom!

Remélem mindenki elégedett a Kristen-Claire párbeszéddel, és nem ítélitek el őt. Ti mit tettek volna az ő helyében?
A véleményetekre most is kíváncsi vagyok, ne tartsatok magatokban semmit!!! :D
Friss lehet, hogy lesz még a héten ;)

Almost Lovers - 14. rész

Jáj, csak ne szeretnélek titeket ennyire!!!! :D
Megkegyelmezek nektek, de remélem megháláljátok valamivel;)
Jó olvasást!

Lilluci

U.I: köszönöm azoknak, akik írtak komit, és annak az egy emberkének, aki még csatlakozott az olvasók közé(L)(L)

14. rész

/Kristen/

Békésen aludtam, bár az elválás fájó gondolata ott motoszkált minden pillanatban az elmémben.
A múlt éjszaka csodálatos volt. Rob annyira törődő és kedves, hogyha eddig nem lettem volna fülig szerelmes belé, akkor tegnap biztosan totálisan beleesem.
Vajon mit fog szólni ha megtudja az igazságot? Kérlel, hogy maradjak vele, vagy egyszerűen ajtót mutat?
Bármit is fog kérni, tudom, el kell őt hagynom. Nem lehetek önző. Most nem!
Megtapogattam magam mellett az ágyat, de nem feküdt mellettem senki sem. Riadtan ültem fel, magam köré csavarva a takarót. Rob nem volt mellettem, csupán egy fehér lap díszelgett a párnáján. Kézbevettem a kicsiny papírt és olvasni kezdtem, a nem épp gyöngybetűs írását.

„A meglepetésed ügyében még el kell intéznem pár dolgot, de nemsokára visszajövök hozzád. Szeretlek: Rob”

Na kő esett le a szívemről, mégsem örülhettem önfeledten. Meglepetést szervez, amivel csak még inkább megnehezíti az amúgy is rohadt szar helyzetet. De most nem gondolhatok erre, amíg van esélyünk a boldogságra, ki kell használnunk.
Az órára pillantottam, ami delet mutatott. Igen, sajnos még nem álltam át az európai időzónára.
Lassan felhúztam magamra egyet Rob illatos ingei közül, majd lementem a konyhába, valamiféle étel után nézni. Kinyitva a hűtőt szembesültem vele, hogy majd kicsordul a sok finomságtól. Hm, mit kéne enni?
Kipakoltam szinte a hűtő egész tartalmát, de még így is bizonytalan voltam.

Ajtó csapódása hallatszott.
- Édes, te már fent is vagy? – állított be mosolyogva – és nagyon szexin – Rob.
- Dél van, ha nem zavar – mutattam az órára. Vállat vont, majd odajött hozzám és a csípőmnél fogva szorított magához. A hajamba temette az arcát, mélyen beleszippantva az illatomat.
- Hm, őrjítő illatod van reggel is – a csípőmön pihenő keze lejjebb kalandozott, míg meg nem állt a fenekemnél. Megmarkolta, mire én felnevettem.
- Hé, bírj magaddal!
- Bocsi, de ha egy szál semmiben flangálsz, nem tudlak nem megkívánni – dünnyögte a hajamba. Felnéztem rá, és valóban látni véltem a szemében felgyulladó vágyat. A szemei fogva tartottak engem. Nem kis türelem, illetve önkontroll kellett ahhoz, hogy ne vessem rá magamat azonnal. De nem szabad. A tegnapi volt a búcsúéjszakánk, nem ronthatom el egy gyors kufircal az ebédlőasztalon. Pedig mennyire izgató lenne, tűnődtem.
Eltoltam őt magamtól, mire hangosan és lemondóan felsóhajtott.
- Ma is húzod az idegeimet, és egy nem várt pillanatban kérsz meg rá, hogy tegyelek a magamévá? – kérdezte játékosan, miközben odasétált a kipakolt ételek elé.
Nekidőltem a hűtőnek úgy bámultam rá. Annyira tökéletes, és én annyira szeretem.
Miután percekig nem adtam neki választ, hátrafordult, hogy szemügyre vegyen. Csibészes mosoly terült el az arcán, ami mindig ellenállhatatlanná tette. Odamasírozott hozzám, s gyengéden megsimogatta az arcomat. Becsukott szemmel élveztem az érintését.
- Nagyon elgondolkoztál. Minden rendben? – kérdezte alig hallhatóan.
- Persze – bólogattam és próbáltam mosolyogni. Színésznő vagyok, vagy mi a csuda, csak el tudom játszani, hogy minden oké. – Sikerült elintézned a meglepetést? – tereltem el a témát.
- Igen. A ma este tökéletes lesz – mondta és visszament ételt készíteni a számunkra.
Na ja, valaki estéje biztosan tökéletes lesz, de az tuti, hogy nem én leszek. Elfintorodtam ezen.

Hirtelen Maci bukkant fel a semmiből. Egyenesen odajött hozzám és leült elém, majd könyörgően nézett fel rám. Leguggoltam hozzá és megvakargattam a füle tövét. Ezt mindig nagyon szerette. Pacsira nyújtotta a mancsát, én pedig készséggel elfogadtam azt.
- Milyen okos lett – mondtam elismerően Robra nézve.
- Igen, csak sajnos nagyon ritkán látom – tette le a kezében lévő vajazós kést, s lenézett a kutyájára.
- Miért nem maradt veled Los Angeles-ben? – kérdeztem, hisz tudtam mennyire imádja ezt az állatot.
- Forgatásról forgatásra járok, szinte alig vagyok otthon, és nem akarom idegenekre bízni. Itt mégis csak családiasabb neki – magyarázta.

Miután megvitattuk a Maci kérdést, szép csendben elfogyasztottuk a Rob által készített ötcsillagos reggelit.
- Ízlett? – kérdezte, majd elvette előlem a tányéromat.
- Isteni szalámis szendvicset tudsz csinálni – töröltem meg a szám szélét egy szalvétával.
- Kösz a bókot – vigyorodott el.
- Van egy kis vaj a szád szélén – mutattam neki.
- Hol? Nem látom – játszotta a bénát, én mégis tudtam mire megy ki a játék.
- Töröljem le onnan? – kérdeztem incselkedve. Kristen, magad alatt vágod a fát, nem fogod fel?!
- Ha megkérhetlek rá – nekitámaszkodott a konyhapultnak, úgy várta, hogy „megszabadítsam” a kosztól.
A kezeimbe vettem enyhén borostás arcát, majd gyengéd puszit nyomtam a szája jobb, majd bal oldalára. Aztán mélyen, szerelmesen a szemeibe néztem.
- Még…még mindig ott van? – kérdezte akadozva. Nemlegesen megráztam a fejem.
- Csukd be a szemed – kértem. Azonnal engedelmeskedett. Egy kicsit lehúztam az arcát, s puszit leheltem a homlokára, az arcára, végül már csak a szája maradt érintetlen. Egy kissé szétnyitotta az ajkait, én pedig finoman hozzáérintettem a számat. Egy halk sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Lágyan cirógatta közben a hátamat, míg én a karját simogattam.
Olyan idilli volt ez a pillanat. Soha nem akartam, hogy vége szakadjon, de a telefoncsörgés mégis véget vetett neki.
- Ezt nem hiszem el – hajtotta a fejét a nyakhajlatomba, úgy dörmögött.
- Vedd fel, addig én elmosogatok – mondtam biztatásképp, és eltoltam magamtól.

Csendben elmosogattam, közben azon gondolkodtam, mit vegyek fel az esti programra, melyet Rob kitalált. Egyáltalán hova megyünk?
Ha visszajön meg kell kérdeznem tőle.
Erős karok öleltek át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. A fejemet hátravetettem, egy kissé elfordítottam az arcomat, így a szánk egy vonalba került. Játékos csókot váltottunk, aztán elengedett, hagyta, hogy befejezzem a mosogatást.
- Ki keresett? – kérdeztem, azt követően, hogy befejeztem a munkát.
- Vic volt. Érdeklődött Lizzy hogyléte felől.
- Tényleg, Vic hol van? – annyira el voltam telve a saját gondjaimmal, hogy fel sem tűnt, az egyik nővére nincs is itt.
- Épp nászúton Indiába – mondta csak úgy mellékesen, Rob.
- Mi?! Nászúton? Kivel, mikor? – csak úgy záporoztak a kérdéseim. Nem is tudtam, hogy eljegyezték. Arról sem volt fogalmam, hogy van barátja.
- Már egy ideje együtt járt egy angol ügyvéddel, Chris-szel. Fél éve kérte meg a kezét, és három hete volt az esküvőjük, most pedig Indiában tengődnek.
- Értem. És ők jól vannak?
- Igen, csak nagyon aggódnak Lizzy miatt, de megnyugtattam őket, hogy nincs semmi komoly baja, csak pihennie kell.
Bólintottam.
Hihetetlen, hogy amióta megszakadt a kapcsolat Rob és köztem, szinte semmit sem tudok a családjáról. Mikor ő szerepelt egy-egy újságban, azt rendszerint elolvastam, de a szüleiről és a nővéreiről semmi hír sem volt. Most meg kiderül, hogy Vic férjhez ment, Lizzy pedig életet adott az első gyermekének, és ő is férjezett asszony már.
- Nem mész ma be hozzá? – kérdeztem.
- De, be kéne mennem. Van kedved velem jönni?
Persze, hogy van kedvem, de nem hinném, hogy az anyukád örülne neki. Így se repes az örömtől, hogy engem magaddal hoztál. Nem, ezt talán még se kéne mondanom.
- Inkább itthon maradnék és felkészülnék az estére – találtam egy jó alibit. – Ki kell öltöznöm?
- Hát, annyira nem kell túlzásba vinned, csak lazán, de mégis elegánsan – kacsintott.
- Rendben. És mikorra legyek kész?
- Mondjuk hatra.
Ezt megbeszélve, Rob már indult is a nővéréhez a kórházba, én pedig újra egyedül maradtam.
Hozzá kell szoknom, mert mostantól ez vár rám. Magány. Mert, természetesen eszem ágában sincs visszamenni Mike-hoz. Első dolgom lesz, amint landol a gépem Los Angeles-ben, szakítani vele. Rob után ne is reménykedjen, hogy lehet bármi is kettőnk között. Végérvényesen is Robé a szívem, nem birtokolhatja azt őutána senki más.

Háromnegyed hatra teljes harcdíszben feszítettem. Izgatottan igazgattam a hajamat, tűrögettem a ruhámat, majd’ szétfeszített az ideg, olyannyira kíváncsi voltam Rob mit talált ki. Egy órája jött haza, és azóta a fürdőben dekkol. Még hogy a nők készülődnek sokáig!
Mikor hazajött, megkért, hogy fáradjak le a nappaliba, mert nem szeretne idő előtt meglátni. Mintha az esküvőnkre készülnénk, és félne, hogy balszerencsét hoz ha meglátja az ifjú arát a csodaszép fehér ruhájában. De nekünk soha nem lesz esküvőnk, fájdult bele ismét a szívem. Pedig Robhoz, ha megkérne, szó nélkül hozzámennék.
Számtalanszor hangoztattam már, hogy harmincévesnél fiatalabban nem vagyok hajlandó hozzámenni senkihez, de így huszonöt évesen, Robnak készséggel igent mondanék. Milyen szép is lenne, ha életünk végéig együtt lehetnénk. Kristen, ne gondolj ilyenekre! Csak a szépet kell megőrizni, a rosszat felejtsd el!
- Édes, itt vagy? – kérdezte Rob a lépcsőn lejövet. Gyorsan felkeltem a kanapéról és a szobában elhelyezett nagy tükörhöz léptem. Megigazítottam a sminkemet és a hajamat is.
- Igen, itt vagyok – köszörültem meg a torkom.
Mikor belépett majd’ összepisiltem magam. Olyan szívdöglesztően festett, mintha most lépett volna ki egy elegáns katalógus lapjairól. Fekete öltönyt és inget viselt, hozzá illő fekete nadrággal, illetve – nem tudtam eldönteni, hogy fekete vagy sötétbarna, de mindegy is – nyakkendővel. Tökéletesen festett.
- Hűha, Kristen, ez a ruha.... – elismerően füttyentett és végigmutatott rajtam. – Nem találok szavakat – nyalta meg a szája szegletét.
- Ugyan – legyintettem. Egy combközépig érő, fekete, egybe részest választottam, a csípőmnél egy övvel átkötve. Szerettem ezt a ruhát. Nem túl kirívó, mégis elegáns.
- Tényleg gyönyörű vagy – mosolyogva közelített felém, én meg zavaromban elpirultam. Nehéz este lesz.
- Kösz az elismerést, de te is eszméletlenül nézel ki – nyomtam egy puszit az arcára.
- Készen állsz a mai estére? – kérdezte, és már nyújtotta is a karját, én pedig készséggel belekaroltam.

Beültetett az autójába, és halkra bekapcsolta a rádiót, romantikus hangulatot előidézve így ezzel. Pár percnyi autóutat követően megállt.
- Meg is érkeztünk – már nyitotta is az ajtót. Körülnéztem, de egyáltalán nem volt ismerős a helyszín.
Átsétált az én felemre és úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót.
- Oh, micsoda gentleman – dicsértem meg. Rám villantotta ellenállhatatlan mosolyát, amitől lányok millióinak – köztük nekem is – remegni kezd a lába.
- Izgulsz? – kérdezte. – Érzem, hogy reszketsz – simított végig a csupasz hátamon, mert a ruha hátul teljesen kivágott volt.
- Nem, csak fázom egy cseppet.
Megtorpant, majd szó nélkül levette az öltönyét, és a hátamra terítette. Micsoda figyelmesség!
- Köszönöm – hálálkodtam.
- Semmiség – megfogta a kezemet, és ujjainkat összekulcsolva indultunk el. – Hunyd be a szemed – kért szelíden. Engedelmeskedtem neki, és teljesen rábíztam magam.
Lassan húzott maga után, és mindig szólt ha valami emelkedő, vagy lépcső következett.
Váratlanul megálltunk.
- Kinyithatom? – kérdeztem izgatottan.
- Igen – a válasz egyenesen a fülembe érkezett. Megremegtem, ahogy a meleg lehelete a nyakamhoz csapódott.
Kinyitottam a szemeimet, és szájtátva álltam egyhelyben. Körbeforogtam, hogy jól szemügyre vegyem a helyet. Káprázatos volt, a világ talán legszebb helyszíne. Egy gyönyörűen feldíszített hajón voltunk, előttünk London teljes díszkivilágításban látszott.
Számtalanszor voltam már Londonban, de így még sohasem láttam. Ámulatba ejtő volt az egész.
- Rob ez….meseszép – ugrottam a nyakába, és ott csókoltam, ahol értem. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól és a meghatottságtól.
- Örülök, hogy tetszik kicsim – szorított magához. Mélyen beszívtam markáns férfiillatát. Utánozhatatlan Rob illat!
- Gyere, üljünk le – húzott egy közeli asztalhoz.
Leültünk egymással szembe, s csak mosolyogtunk a másikra. Van, hogy a tekintet többet elárul, mint bármilyen kimondott szó. Sokszor éreztem ezt, mikor Robbal voltam. Mintha belelátna a fejembe, és tudná mire gondolok, ezért felesleges azt hangosan is kimondanom. És fordítva is ez volt a helyzet.

Csendes fogyasztottuk el a pompás étel remekeket. A távolból idilli zene hallatszott. Elkezdtem dülöngélni a lágy ritmusra.
- Szabad? – nyújtotta felém a kezét. Meglepetten pislogtam fel rá.
- Rob, te nem is tudsz táncolni – mutattam rá, talán egyetlen gyengeségére.
- Ó Kristen, sok év telt el a Breaking Dawn óta. Már nem vagyok olyan botlábú, mint régen – kacagott fel jókedvűen.
- Hiszem, ha látom – kacérkodtam.
A táncparkett közepére invitált, s egyik kezét levezette a csípőmhöz, a másikat összekulcsolta az enyémmel. Én a vállára helyeztem a szabadon maradt kezemet.
Így ringtunk, zavartalanul, csak mi ketten. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim izzadtak, jómagamat is levert a veríték.
Egy szó zakatolt szüntelenül a fejemben: VÉGE!
Rob, megszorította a kezemet, mire felriadtam a képzelgésemből. Boldogan rámosolyogtam.
- Borzasztóan szeretlek, Kristen – súgta a nyakamba. Libabőrös lettem a kijelentéstől.
- Én is téged, őrülten – viszonoztam a vallomást. Szájával közelíteni próbált, de én megelőztem őt, és megszólaltam:
- Tényleg remekül táncolsz.
- Megmondtam. Csak gyakorlás kérdése az egész.
- És kivel gyakoroltál? – elhamarkodottan kérdeztem. Tudtam nagyon jól a választ. Camilla-val. Nem válaszolt, inkább újra magához szorított.
A fejemből kitöröltem minden balsejtelmű gondolatot, csak hagytam magamat elsodródni az érzéseim által.
- Ideje hazamennünk – húzott vissza a rideg valóságba Rob selymes hangja.
- Rendben – elváltam tőle.

- Rob, ez fantasztikus meglepetés volt. Köszönöm – fordultam teljes testemmel felé.
Sebességet váltott, csak aztán nézett rám.
- Örülök, hogy tetszett. Tudod, ennyit igazán megérdemeltél azok után, hogy ennyi szörnyűségnek tettelek ki.

És még nem vagyunk túl a nehezén, mondtam magamban, ugyanis nem akartam elrontani a romantika varázsát.

/Rob/

Végre Kristen visszanyerte a régi mivoltát. Kár volt aggodalmaskodnom, a tegnap esti kis akciója után azt is elfelejtettem, hogy valaha rosszkedvű volt.
Ugyan meglepett, mikor arra kért, szeretkezzek vele úgy, mintha ez lenne az utolsó alkalom, végül megérettem miért kéri ezt. Szerette volna, ha bebizonyítom mennyire fontos nekem, hogy mennyire odáig vagyok érte.
Ez a mai kis meglepetés is ezt volt hivatott kifejezni. Ha máshogy nem, akkor ilyen kis apróságokkal fogom a tudtára adni, hogy ő az a nő, akiért elepedek.

Leparkoltam a házunk előtt.
- Köszönöm ezt a csodás estét, uram – viccelődött Kristen.
- Nem kell, hogy véget érjen, kisasszony – csókoltam kezet neki. Az arcán döbbenet suhant át.
- Majd meglátjuk mit hoz az este.
Ismét kisegítettem az autóból, de most nem volt hajlandó belém karolni. Újra kezdődik a fura viselkedése.

Behelyeztem a kulcsot a zárba, de az meglepő mód nyitva volt. Meglepődtem, hisz mikor délután bent jártam a kórházban és találkoztam anyuval, nem mondta egy szóval sem, hogy hazajönnek. Sőt, megint azt mondta, Will-nél töltik az estét.
- Maradj mögöttem – mondtam Kristennek halkan. Belém kapaszkodott, úgy követett. Halkan indultam el a nappali felé, ahonnan a Tv hangja hallatszott.

Belépve azt hittem egy rossz álomba csöppentem.
- Camilla – suttogtam a nevét. Könnyáztatta szemein keresztül felnézett rám, majd halványan elmosolyodott.
- Oh, Rob – futott oda hozzám, és a nyakamat átkarolva megölelt. A kezeim tehetetlenül lógtak magam mellett.
- Hogy kerülsz ide? – toltam el magamtól a csuklójánál fogva, egy kicsivel talán durvábban.
- Olvastam az Interneten, hogy mi történt Lizzy-vel – törölte meg a szemeit.
- Igen, nos ő jól van, de ezért nem kellett volna idejönnöd – vakartam meg a fejemet.
- Beszélnünk is kell – toporgott előttem.
- Valóban, van egy-két dolog, amit halaszthatatlanul meg kéne tárgyalnunk – zavaromban a kezemet tördeltem. Nem a legillendőbb úgy kidobnom őt, hogy ő aggódva ideutazott a nővérem miatt, még sincs más választásom. Kristennel akarok lenni, most már hivatalosan is, bujkálás és titkolózás nélkül.
Ekkor jutott csak eszembe, hogy Kristen közvetlenül a hátam mögött áll. Hátrafordultam, de ő olyan falfehéren és összetörten támaszkodott a falnak, hogy féltem, mindjárt elájulhat. Odaléptem hozzá.
- Nyugi, mindjárt lerendezem – simítottam végig a homlokán.
- Nem, Rob – nyögte.
- De, szakítok vele és minden rendben lesz. Együtt lehetünk.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne! – sírta el magát.
- Kris… - át akartam ölelni, de ő ellökött magától. Dühös rám, amiért itt van Camilla, ezt megértem, de nem én kértem meg rá.
- Fiam, hallgasd végig Camilla-t – jött le az emeletről anya, egy bőrönddel együtt. Átnyújtotta Kristennek, aki remegő kézzel fogadta el. Mi a franc folyik itt?
- Mit jelentsen mindez? - kérdeztem ingerülten Kristentől, a bőröndre mutatva.
- Elmegyek – jelentette ki.
- Micsoda?! Nem, nem mehetsz el! Mi történt?! Tettem esetleg valami rosszat, megbántottalak valamivel? – kérdeztem, mert nem értettem miért történik mindez.
Kristen, Camilla-ra nézett, aki végre pontot tett ennek a cirkusznak a végére.
- Rob, én nem csak Lizzy miatt jöttem… - kezdte. – hanem azért is, hogy elmondjam, gyereket várok tőled.
Nyíljon meg alattam a föld és szippantson magába, hogy ne kellejen szembesülnöm ezzel az egésszel. Az nem lehet!
Ziháltam, le kellett, hogy üljek. A szemeimet összezártam, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel végérvényesen vége!
Felpattantak a szemeim, Kristent kerestem a tekintetemmel. Megállapodott rajta a tekintetem.
- Hát, ezért kérted tőlem azt tegnap – állt össze a kép. Szótlanul bólintott.
Jóval előbb tudott a dologról, és magában szenvedve várta mikor jön el az alkalom, hogy búcsút intsen nekem.
- Nekem mennem kell – egy mosolyt erőltetett magára, de láttam, cefetül szenved, csak úgy, mint én.
- Kérlek, maradj! – állítottam meg a csuklójánál fogva.
- Nem lehet. Neked kötelezettséged van, és én ezt elfogadom. Azt kívánom, hogy légy nagyon boldog Rob – az utolsó mondatot a fülembe súgta.
- Tudod, hogy nélküled nem lehetek az.
- Pedig kénytelen leszel – kihúzta a kezét a szorításomból.
- Szeretlek. Kristen…ne hagyj el – könyörögtem, de már nyitotta is az ajtót.
- Ha te nem vagy, soha nem ismerem meg mi az az igaz szerelem.
Becsukódott mögötte az ajtó.

Összetörtem, csakúgy, mint a szívem.

Sokan eltaláltátok, hogy mi fog következni;)
(egyébként a Claire-Kristen párbeszédre is ahamrosan fény derül)
Gondolom most mindenki elkezd azon gondolkodni, hogy ki lehet a gyerek apja. Nos, erre van egy jó kis emlékeztető sorom a számotokra. "Én vádaskodom, mikor az utazást megelőző nap szexeltem Camilla-val." Ezt Rob gondolta a 6. részben, szóval.....:/ Várom a reakciótokat:D

Kompromisszum!!! :D

Ez egy rendkívüli alkalom!!!
Sokan kérdezték, hogy mikorra várható a friss, amiből ugye végre kiderül minden. Nos, én ezt a részt ma megírtam :D
Fel is teszem, de cserébe kérek is valamit. (most lehet, hogy szőrösszívűnek néztek)
Két opciót tálalok nektek, csak rajtatok áll melyikkel éltek.

1.: 25 rendszeres olvasóm van, ami számomra egy hatalmas elismerés. Köszönöm(L)
Na, ha a 25ből csináltok 30at, akkor megkapjátok az új részt.
2.: 4 komit kaptam ezidáig, amiért szintén hálás köszönetem! (L)
Ha ebből csinálunk 12őt, akkor szintén jön az új rész :)

Ezek lennének az opciók. Tényleg rajtatok áll, hogy melyikkel szimpatizáltok.
Nem hinném, hogy nagy dolgot kérek(nálam még soha nem volt komihatár, se semmi), de ha mégis úgy érzitek ez nem fair, akkor sincs gond!
Ha esetleg egyik se jönne össze, akkor valamikor jövőhéten teszem fel az új részt ^^

Almost Lovers - 13. rész

Sziasztok!!
Na, hát most elég hamar hoztam a friss magamhoz képest :D
Múltkor elfelejtettem megköszönni a sok gyönyörűséges komit, amit írtatok, szóval ezúton is köszönöm mindazoknak, akik írtak!!! (L)
Nem is nagyon húznám az időt, csak annyit, hogy visszaolvasva, hát.....:/(nem mondok semmit)
Jó olvasást!

Lilluci

U.i: ezt a számot hallgattam, miközben írtam. Katt ^^
Tettem ki egy szavazást is a jobb oldalra!!

13. rész

/Rob/

Már tényleg fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy Kristennek vajon mi baja lehet. Az oké, hogy a taxiban nem hajlandó szóba állni velem, de, hogy tüntetőleg még el is fordul tőlem, mikor beszélek hozzá, s az érintéseimet is hárítja, kissé sok.
Ki is találtam valamit, amivel talán szóra bírhatom, illetve jobb kedvre deríthetem. Nem szeretném ha az egész itt tartózkodásunk alatt maga alatt lenne, és nem érezné jól magát a családommal.
Miután fizettem a sofőrnek, kiszálltunk, és szépen egymás mellett meneteltünk a ház felé.
Kutyaugatás hallatszott bentről, mikor elkezdtem a kulcsommal babrálni a zárban. Észrevettem, hogy Kristen egy pillanatra hátrahőköl.
- Ne félj, ez csak Maci – nyugtattam.
Kristen jól ismerte Macit, mert sokszor, mikor nekem épp Los Angeles-en kívül volt dolgom, rábíztam a felügyeletét. Nagyon megszerették egymást, és volt, hogy mikor hazaértem, Maci nem fogadott szót, csak és kizárólag Kristennek engedelmeskedett.
Ahogy meghallotta a kutya nevét, egy mosoly terült el az arcán. Sokkal szebb, mikor mosolyog. Felderül az egész arca, és az ember alig tudja levenni róla a tekintetét.
Valamiféle bűvkörbe kerülök akárhányszor csak nevetni látom.
Kitártam előtte az ajtót, mire Maci azonnal rávetette magát Krisre.
- Maci, nem szabad! – utasítottam rendre a kutyát. Szófogadóan leugrott róla, majd odajött hozzám és simogatásra várva, kérlelőn nézett fel rám. Leguggoltam hozzá, és megsimogattam rég nem látott házi kedvencemet. Öröme jeléül a farkát csóválta, s nyalogatni kezdte az arcomat.
Kristen felnevetett.
- Nevetsz azon, hogy tiszta kutyanyál lettem? – játszottam a sértődöttet.
- Hidd el, te is nevetnél magadon – fonta keresztbe a kezeit a melle előtt. Ezt a kijelentést nem hagyhatom megtorlatlanul.
- Csakugyan? – csibészesen felvontam a szemöldökömet, majd ördögien elmosolyodtam. Tudta mi következik.
- Meg ne próbáld! – kezdett hátrálni a nappali felé. Becsaptam magam mögött az ajtót, s lassú léptekkel közelítettem felé. Elkezdett szaladni előlem, csakhogy én előnyben voltam. Jobban ismertem a járást, mint ő.
A csípőjénél fogva húztam vissza magamhoz, ő közben rúgkapált és segítségért kiáltott.
- Túlerőben vagyok, édes – csókoltam bele a nyakába.
- Eressz! Rob, kérlek – visította nevetve.
Ledőltem vele a kanapéra, úgy, hogy én voltam alul, ő pedig háttal simult a mellkasomhoz. Kíméletlenül röhögtem rajta.
- Kösz, most én is csupa nyál lettem – törölgette a nyakát. – Mekkora szemét vagy – hajtotta le a fejét, így beszippanthattam kellemes illatát. Azonnal elbódított vele.
- Lehet, hogy az vagyok, de legalább újra nevetni látlak – mondtam, és végigsimítottam az oldalán. A teste rögtön reagált az érintésemre. Megremegett, és szaporábban kezdte venni a levegőt, csakúgy, mint jómagam. Érezhette is, mivel a mellkasom rekordgyorsasággal emelkedett, és ott lent is kezdtek szűkössé válni a dolgok.
- Fürödni támadt kedvem – szólalt meg hirtelen, amivel nagyon is meglepett.
- Nekem egészen máshoz lenne kedvem, de a kettőt egyeztethetjük – búgtam rekedtes hangon.
- Majd inkább később, most kérlek, engedj el – lombozott le teljesen.
Lemondóan sóhajtottam, aztán levettem róla a kezemet. Máris kimászott az ölelésemből és elindult az emelet felé, ahol a fürdőszoba volt.
Ki sem pakolt, körül sem nézett, csak elindult. Valami nagyon nem stimmel nála.

Felvittem a csomagjainkat a hálószobámba, bár, a most történtek után még abban is kételkedtem, hogy Kristen egyáltalán hajlandó lesz-e velem aludni. Attól nem kell tartania, hogy szexelni akarok, mivel az előbbi kis akciójával elvette a kedvemet a dologtól.
Leültem az ágyam szélére, és a kezeim közé temettem az arcomat. Balsejtelmem támadt. Mintha nem akarná, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Se érzelmileg, se testileg. Ez lehet az egyetlen kézzelfogható megoldás. Hisz mi más lehet a háttérben? De vajon miért?
Hallottam, amint megengedi a vizet a fürdőszobában. Én azonban nem bírtam ezt a tehetetlenséget.
Halkan bekopogtam a fürdőszoba ajtaján.
- Igen? – szólt ki Kristen.
- Elviszem Macit sétálni, ha hazajöttem beszélnünk kéne – mondtam. Válasz nem érkezett, de mikor épp kilépni készültem a szobából, kattant az ajtó zárja, majd Kristen lépett ki rajta, teljesen felöltözve.
Miért zárta be az ajtót? Azt hitte rátörök és követelem, hogy szexeljünk?! Ha igen, akkor eléggé félreismert, és én is őt.
Szótlanul odasétált elém, megfogta a kezemet s visszavezetett a fürdőbe. Kellemes illat járta át a kicsiny helységet. Rózsaillatú fürdősó, és utánozhatatlan Kristen illat lengte be a teret.
A kád szinte csordultig volt vízzel, fülledt levegő terjengett.
Kristen elengedte a kezemet majd ellépett tőlem. Jól szemügyrevett, s végignyalta a száját. Fogalmam nem volt mit akar, csak álltam türelmesen, várva a folytatást.
Hirtelen indult meg felém, s lábujjhegyre állva a fülembe súgta a következőt:
- Vetkőztess le – aztán arcon puszilt.
- Tessék? – kérdeztem vissza. Szívat?
- Jól hallottad, vetkőztess le – jelentőségteljesen végighúzta a kezét a mellkasomon.
Óvatosan lehúztam a pulóvere cipzárját, de közben nem vette le róla a tekintetemet. Látni akartam, mikor állít meg. De nem tette, még azután sem, hogy háttal fordítottam magamnak, felemeltem a két kezét és lehúztam róla a pólóját. Elhajítottam a felesleges anyagokat, majd nyakától kezdve végigvezettem a kezemet a mellkasán, egészen a nadrágjáig. Ott megálltam, s szépen lassan kicipzáraztam azt, és letoltam róla. Kilépett belőle és szembefordult velem.
Lágy kezét bebocsátotta a pólóm alá és gyengéden simogatni kezdett. Elöntött a forró vágy, azt akartam, hogy mielőbb egyesüljön a testünk. De neki, meglátásom szerint teljesen más elképzelései voltak.
Levette rólam mind a kabátomat, mind a pólómat, aztán letérdelt elém, úgy szabadított meg sec perc alatt a farmeremtől. Ott álltam bokszerben, ő pedig a feketecsipkés fehérneműjében. Majd szétrobbantam ott lent.
Kristen kikapcsolta a melltartóját és azt is elhajította. Közelebb léptem hozzá, de ő megállított.
- Most fürdünk – jelentette ki, aztán kilépett a bugyijából is.
- Ugye csak ugratsz? – kérdeztem elnyúzott hangon. Megrázta a fejét, sajnos. Becsuktam a szemeimet, elszámoltam tízig, aztán követve a példáját, én is megszabadultam a bokszeremtől és beültem mellé a jó meleg fürdővízbe.
Így is majd’ elégtem, de tetőzzük még a dolgot egy forró fürdővel. Naná!
- Megmosnád a hátam? – kérdezte Kristen hátat fordítva nekem.
- Aham – válaszoltam, de majd megdöglöttem annyira kívántam. Főleg mikor hozzáértem selymes bőréhez, ami halvány fehér színben pompázott.
Minden erőmet összeszedtem, hogy ne támadjam le azonnal. Összeszorított foggal simítottam végig újra és újra a hátán, amit ő jóleső hümmögésekkel „köszönt” meg.
Megálltam egy pillanatra, de Kristen úgy döntött tovább feszíti nálam a húrt. Hátranyúlt az egyik kezemért és az alhasára vezette. Hangosan kezdtem venni a levegőt, a szívem a torkomban dobogott, teljesen izgalomba jöttem.
Másik kezemmel óhatatlanul is megmarkoltam formás mellét, mire belenyögött a csendességbe.
- Kristen… - súgtam. Az alhasán nyugvó kezem elindult lejjebb, kényeztetni akartam, ha már másra nem hajlandó a mai nap folyamán.
- Rob, most fürdünk – kuncogott fel, és mielőtt elérhettem volna a hőn áhított célt, kiszállt a kádból.
Ebben a pillanatban egy szitokáradatot zúdítottam a világra, aztán dühösen belecsaptam a vízbe. Kristen összerezzent a hang hatására, de ez nem akadályozta meg abban, hogy maga köré csavarja azt az átkozott törölközőt.
- Kimennél! – szólítottam fel ingerülten.
- Miért? – fordult felém értetlenül.
- Mert le kéne hűtenem magam, és nem akarom, hogy végignézd – magyaráztam.
Ekkor ledobta magáról a törölközőt, odajött a kád széléhez, s felém nyújtotta a kezét. Hezitáltam egy percig, de a kíváncsiságom győzedelmeskedett a haragom felett, elfogadtam.

Ott álltunk egymással szemben, rólam pedig csorgott a víz.
Kristen fura dolgot tett. Vészesen közel hajolt hozzám, azt hittem meg akar csókolni, csakhogy ehelyett a fülét a szívemre helyezte. Becsukott szemmel hallgatta a szívem ritmusát, ami jelen pillanatban dübörgött a mellkasomban.
- Imádom hallgatni a szívverésedet. Olyan megnyugtató – súgta szelíden. Meghatódtam ezen. Végigvezettem a kezemet a hátán, egészen a fenekéig.
- Azt akarom, hogy szeretkezz velem – nézett egyenesen a szemembe. Értetlenül bámultam le rá.
- De, hisz én az előbb is azt akartam – magyaráztam. Megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Nem! Azt akarom, hogy úgy szeress, mintha ez lenne az utolsó alkalmad rá.
- Miről beszélsz? Nem értem.
- Csak tégy a magadévá, úgy, hogy azt soha ne felejtsem el – végigsimított a homlokomon, aztán gyengéd puszit lehelt a szám szögletébe.

/Kristen/

Nem kellett, hogy értse, miért kérem ezt tőle. Én tudtam, de még nem volt itt az ideje, hogy megosszam vele. Nem, most szeretni akarom, úgy, ahogy eddig még senkit nem szerettem. Érezni akarom őt magamban, mélyen. Be akarom szippantani az illatát, hogy az örökre velem maradjon. Csak az övé akarok lenni! Kizárva a külvilágot, a zavaró tényezőket, csak mi ketten létezzünk és senki más.

Szorosan a karjaiba zárt, felemelt, úgy vitt el egészen az ágyáig. Letette rá, majd lekapcsolta a villanyt, hogy csak a hold fénye világítsa meg a szobát.
Visszatért hozzám, s végignézett rajtam. Vágytól elhomályosult tekintettel szólalt meg:
- Annyira szép vagy – nyögte, amint feltérdeltem hozzá és végighúztam a mutatóujjamat a mellkasától egészen az alhasáig. Ott elidőztem, ugyanis imádtam a kis piheszőrt, ami a köldökétől egészen le vezetett. Az egyik gyengém volt.
- Fordulj hasra – kérte. Gondolkodás nélkül teljesítettem a kérését.
Először a kezét éreztem meg a nyakamnál, ahogy lassan, kínzóan lassan simított végig rajtam, egészen a hátam közepéig. Kezét aztán a szája váltotta fel, és nyelvével járta be ugyanezt az utat. Hangosan sóhajtoztam.
Óvatosan benyúlt a hasamhoz, majd a mellkasához szorított. Éreztem, hogy hihetetlenül gyorsan veszi a levegőt. A hajamat eltűrte a baloldalra, s a nyakam jobb oldalát kezdte szívogatni. Én sem tétlenkedtem, bevezettem egyik kezemet kettőnk közé, és meg sem álltam tettre kész férfiasságáig.
Hangosan felnyögött, ahogy hozzáértem.
Látni akartam az arcát, ezért szembefordultam vele, így térdeltünk az ágyon. Egy végeláthatatlan pillanatig elvesztünk egymás tekintetében. Annyira szerettem, hogy az szinte már fájt. Nem gondoltam, hogy lesz egyszer valaki, aki ilyen nagy hatással lesz rá, mint Rob. A legkülönlegesebb ember, a legszexibb férfi, a legjobb szerető a világon. És én elmondhatom, hogy ő csak az enyém volt. Még ha kis ideig is, de így volt.
Megragadta a nyakamat, és mohón az ajkamra vetette magát. Beleharaptam az alsó ajkába, mire felszisszent.
- Ezt már szeretem – morogta lelkesen. Nyelveink buja táncot jártak a szánkban, a levegő kifogyott a tüdőnkből, de egyikünk sem akarta megszakítani a csókot. Faltuk egymás száját, szenvedéllyel, úgy, mint eddig soha.
Rob lefektetett az ágyra, s elszakadva az ajkaimtól, végigcsókolta a testemet. Szájával beleharapott az egyik mellbimbómba, amit egy hangos sikollyal jutalmaztam. Félve nézett fel rám.
- Ez isteni volt, ne hagyd abba – lihegtem.
Kaján vigyorral tért vissza a kebleimhez, csakhogy most a másikkal játszadozott el.
Száját egyszer csak a keze váltotta fel, s ajkával egészen máshol kényeztetett. Nyelve elképesztő gyorsasággal és precizitással sodort a mindent elsöprő extázis felé. Túrtam a haját, szorítottam a lepedőt, sikítottam, ahogy csak a torkomon kifért.
Addig bírtam tartani magam, míg meg nem éreztem Rob egyik ujját is magamban, amint eszméletlen tempóba várja a „halálomat”. A szemeimet leszorítottam, a hátam ívbe feszült, és Rob nevét kiáltva kitört belőlem az első orgazmusom.
Lihegve próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétemet. Rob huncut mosollyal az arcán támaszkodott meg fölöttem.
- Imádom…nézni…mikor…így…vonaglasz…alattam – a nyakam csókolgatása közben mondta mindezt, a pimasz.
- Én pedig azért vagyok oda, mikor arra kérsz, hogy hagyjam abba – válaszoltam. Kérdőn nézett rám.
- Megmutatom – súgtam a fülébe, majd meg is haraptam a fülcimpáját. Elég is volt ez a kis művelet ahhoz, hogy kizökkenjen egy pillanatra.
Kapva kaptam az alkalmon, és a hátára fordítottam. Ráültem a csípőjére, és mosolyogtam az elkínzott arcán.
- Na, már nem is érzed annyira nyeregben magadat, mi?
Megragadta a csípőmet, én pedig lehajoltam hozzá, és gyengéd csókot nyomtam enyhén szétnyílt ajkaira. Elszakadva az ajkától, számat a kulcscsontjára helyeztem, és onnan húztam végig a nyelvemet egészen a köldökéig.
A kezemmel végigsimítottam rajta, mire felhördült. Felbátorodtam, és egyszerre a kezemmel és a számmal is kényezettem őt. Az arca folyamatos rándulásban volt, alig bírta tartani magát.
- Ó, istenem – fejét a párnába vetette, ujjai elfehéredni látszottak annyira szorította ő is a lepedőt.
- Engedd el magad – biztattam.
Kezeim gyorsabb tempóra váltottak, a számmal pedig szinte teljesen eltüntettem őt magamban.
Morgásai egyre sűrűsödtek, ami előjele volt a hamarosan sorra kerülő kitörésének. Még párszor végigsimítottam rajta, mikor megéreztem a számban férfiassága nedveit.
- Ez eszméletlen volt édes – próbált újra normálisan lélegezni, de még el-elakadozott a levegővétel közben.
Visszaültem a csípőjére, ő pedig felült, így a szánk egy magasságban volt. Megpusziltam a homlokát, ő pedig a melleimet markolászta.
Megfogtam az arcát, s mélyen a szemébe néztem. Olyan áhítattal figyelt engem, hogy azt hittem, menten elbőgöm magam. Memorizáltam az arca összes kis részletét.
Lassan közelítettem a szája felé, de még mielőtt megcsókoltam volna benedvesítettem az alsó és a felső ajkamat is, csak aztán engedtem bebocsátást a nyelvének a számba. Beletúrtam a hajába, míg ő a fenekemet markolászta. Ziháltunk ismét, és megéreztem a gerjedelmét, amint nekifeszül a fenekemnek.
- Érezni akarlak magamban, Rob – motyogtam zavartan.
- Én is ezt akarom – fúrt a tekintetét újfent az enyémbe.
Megemelt a fenekemnél fogva, majd szép lassan magára húzott. Együtt lélegeztünk fel a kellemes érzésre.
Rob vállaiba kapaszkodtam, s úgy kezdtem el rajta mozogni. Először lassan, majd fokozatosan gyorsultam. Megharaptam a vállát is, de ő a fejét a nyakhajlatomba temetve tűrte a kínzásomat.
Hirtelen leszorított magára.
Kétségbeestem, hogy talán rosszul csináltam valamit, de miután magához szorítva lehelyezett az ágyra, megnyugodtam.
A lábaimat jobban széttártam, hogy így is jobban belémhatolhasson.
- Robh… - nyögtem a nevét áhítattal.
- Kristen… - mondta ki ő is a nevemet szerelmesen.
A lökései egyre gyorsabbak lettek, én pedig már vágytól égve vártam, mikor gyulladok fel Robbal együtt.
Egy utolsó, gyors, kimért mozdulat után mindketten remegve élveztünk el. Nem volt annál felemelőbb érzés, mint mikor Rob belémtemetkezve adja át magát a szenvedélynek.
A nyakamba lihegett, én pedig szüntelenül simogattam nedves hátát.

- Ez….őrületes volt – mondta, miután legördült rólam. Mindketten megsemmisülve feküdtünk a hátunkon, és a plafont bámultuk.
- Pont olyan volt, ahogyan elképzeltem – könyököltem fel, hogy jobban lássam kimerült arcát.
- De remélem nem ez volt az utolsó együttlétünk – nézett rám aggódva. Most erre mit mondjak? Megráztam a fejem, mert a hangom biztosan elárult volna.
- Kris, elmondod, mi volt a baj?
- Semmiség – legyintettem. Fel akartam kelni, de Rob megfogta a karomat, nem engedett.
- Nekem nem úgy tűnt – magyarázta. Gyengéden, és biztatólag végigsimítottam az arcán.
- Pedig elhiheted, hogy kutyabajom – a hitelesség kedvéért megcsókoltam.
- Hm, hiszek neked. Egyelőre – szegezte rám az ujját felhívásképp. – A kutyáról jut eszembe. Macit el kéne vinnem sétálni.
Ki is ugrott az ágyból, és kezdte magára húzni a ruháit.
Megkövülten bámultam rá. Hogy lehet valakinek ennyire jó teste? Miért kívánom minden perccel egyre jobban? Utálom a testem, egy gaz áruló.
- Minden rendben? – kérdezte a cipője kötése közben.
- Aha – válaszoltam. - Veled mehetek?
- Inkább ne.
- Miért? – kíváncsiskodtam. Közben visszamásztam az ágyba. Rob odalépett hozzám, és gondosan rám húzta a takarót.
- Meglepetés – nyomott egy utolsó csókot a számra.
Nem tudtam tőle többet kérdezni, mert kiviharzott a szobából.
- Ja, és Kris… – nézett be az ajtó mögül.
- Hm?
- Szeretlek – dobott egy csókot a kezével. Ahhh, milyen imádnivaló!!
- Én is téged – válaszoltam, aztán jól befészkeltem magamat az ágyba.

Hogy fog nekem mindez hiányozni. Az érintései, a gondoskodása, a szerelmes szavai, ő maga.
De nem lehetek önző, főleg nem ilyen helyzetben. Claire is megmondta, hogy bármennyire is nehéz, el kell őt engednem.
El is fogom, de ez az utolsó éjszaka még járt nekünk.
Robert Pattinson….az első, és egyetlen férfi, akit valaha szerettem, és szeretni fogok!

Remélem most nem fog meghibásodni a blogspot, és nem tünteti el a hozzászólásaitokat!
A következő részben minden ki fog derülni:)