Your biggest mistake - Második felvonás (TELJES)

Sziasztok!

Most tényleg nem fogok sokat beszélni, mert olyan szinten szivacs vált az agyamból, hogy most szó szerint még gondolkodni is fáj :S

Nem baj, megérte, mert megírtam a befejező részét ennek a kis ünnepi novellácskának.

Egészen jól indultam, de a végére valahogy nagyon elkezdtem kapkodni és sietni, és valahogy nem lett az igazi :/ Mind1!

Köszönöm Nektek a rengeteg komit és piát, egyszerűen hihetetlenek vagytok csajok!! (L)(L)

Legmélyebb tiszteletem a tietek....tudjátok, hogy miattatok csinálom, ugye? Nagyon örülök, hogy a történeteimmel ilyen sok ember kedvére tehetek!! ^.^

Nincs is más hátra, minthogy BOLDOG ÚJÉVET kívánjak az én legdrágább olvasóimnak!!! (L)(L)

Jó olvasást!

Lilluci

Your biggest mistake - Második felvonás (TELJES)

/Robert/ 

Anya és lánya egymás torkának ugorva vitatkozott miattam. Gail nem értette Kristen miért olyan engedékeny velem kapcsoltban, a lánya pedig ép ésszel fel nem foghatta, az anyja miért nem érti meg, hogy én vagyok a közös gyerekünk apja, akinek joga van látni a saját kislányát.

Komikus, de egyben elszomorító volt hallani a pro és a kontra érveket velem kapcsolatban. Miért jutottunk idáig? Egyszerű a válasz: mert fiatal koromban egy balfasz, semmivel sem törődő suhanc voltam, aki nem akarta vállalni a tette következményét. Pedig, ha akkor jobb belátásra térek, nincs ez a macska-egér harc köztem és Kristen között. Szépen élnénk hármasban, ahogy kéne. De nem, az élet – és persze én – nem lehet ennyire egyszerű!

Visszahúztam magamra a farmeromat és csendben odasétáltam a nagy franciaágyhoz – amin a gyűrött lepedő jelezte, nem sokkal ezelőtt két ember igen csak egymásra talált itt -, majd leültem és vártam a vita végkimenetelét. Tudtam, hogy ez lesz az én végszavam, de nem érdekelt. Itt akartam is lenni, mikor vége szakad ennek a nevetséges cirkusznak. Én már döntöttem bennünket illetően, most rajtuk a sor, hogy ítéletet hozzanak. Féltem, ismertem már őket annyira, hogy tudjam, nem bocsátanak meg a két szép szemem miatt. Nem hibáztatom őket. Jól emlékszem minden szemét kis húzásomra…



’4 évvel ezelőtt’


- Figyu – az agyam hiper sebességgel futotta át a lányneveket az elmémben, de csak nem sikerült ezt az egyet kidobnia, így jobb híján improvizáltam – cica, már a bárban is mondtam neked, hogy nem teszek semmi olyasmit, amit te ne akarnál – azért, hogy jobb belátásra bírjam elővettem az ellenállhatatlan Rob mosolyt, sőt még a combján is végigsimítottam a kezemmel. A csaj hirtelen megrándult, de ő is szendén visszamosolygott rám, és azt a helyet nézte, ahol a kezem megpihent a combján.

Jobban megnézve egyáltalán nem volt az esetem, ami két következtetésre adott okot. Az első, annyira be vagyok állva, hogy nem tudom megkülönböztetni a szőke és a barna hajú lányokat egymástól, vagy a második, leszarom ki az illető, csak megdönthető legyen, és nőnemű. Ahogy így jobban elnéztem ezt a lányt, inkább a második ráció tűnt elfogadhatónak. Nem volt csúnya, sőt nagyon is bejött ez az ártatlan kiskutya tekintet, amivel folyamatosan bombázott. Hosszú barna haja is fantáziamozgató volt, főleg, ha elképzeltem, ahogy meztelen mellkasomat takarja be vele szex közben. Fészkelődni kezdtem a helyemen, ugyanis egy bizonyos testrészem nem bírt magával és önálló életre kelt.

- Valami gond van? – kérdezte a mellettem ülő ismeretlen nevű lány. Nevetve csóváltam a fejem. Istenem, nem tudod kinek a kocsijába szálltál be, kislány!

- Csak kikötődött a cipőfűzöm – hazudtam, és úgy látszott beveszi.

Ismét egy naiv kis fruska, aki feladatának érzi majd ágyba bújni velem. Egyrészt örültem, hogy léteztek még ilyen buta és buja lányok, másrészt kezdett unalmassá válni, hogy a szép pofimnak, na és persze a nem kis hírnevemnek köszönhetően, a kisujjamat se kell mozgatnom, ha csajt akarok szerezni magamnak. Pedig engem a vadászat éltet. Szeretek megküzdeni dolgokért, és, hogy ezek a fruskák már tálcán kínálják magukat, kezd unalmassá és idegesítővé válni. Nem baj, nem ma fogok stratégiát változtatni.

Leparkoltam a háza előtt, ő pedig idegesen tűrögette a haját a füle mögé. Ha nem láttam volna, hogy a suliban úgy tapadnak rá a pasik, mint a piócák, azt hinném totál tapasztalatlan a fiúk terén. Lehet, hogy előttem csak megjátssza a szende szüzet, de közben egy vadmacska az ágyban. Oh, a kedvenc típusom!

- Nagyon szépen köszönöm, hogy elhoztál – hálálkodott nagy gömb szemeivel, amik érthetetlen mód csillogtak a holdfényben. Puszit nyomott az arcomra, és azon volt, hogy kiszálljon a kocsimból, de én áthajoltam rajta és megfogtam a kilincset.

- Várj! Ugye nem így akarsz elmenni? – kérdeztem behízelgő hangon. A zavart tekintet még zavarosabbá vált az arcán, majd ide-oda nézelődött.

Megfogtam az arcát, hogy maradjon veszteg, és nagyon lassan, ám annál határozottabban csókoltam szájon. Hangosan felsóhajtott, ahogy a nyelvemet a szájába bocsájtottam. Csók közben megmarkoltam a combját és a saját lábamra helyeztem. Olyan édes ajka volt, hogy minden egyes kis porcikám beleremegett. Sok csajt smároltam már le, de ez a lány aztán tudta mitől döglik a légy. Beletúrt a hajamba és még közelebb húzott magához, olyannyira, hogy a melle hozzáért a mellkasomhoz. Azt hittem menten elélvezek, olyan puhák és kemények voltak azok a cickók. Férfiember keresve se találhatna ennél tökéletesebbet.

Pár perc múlva aztán kifulladva tolt el magától, de én nem engedtem, hogy eltávolodjon a közelemből, így homlokomat a homlokának vetettem és úgy néztem kipirult arcát. Lehunyt szemmel pihegett és próbálta összeszedni szétesett önbecsülését. Pont most cáfolt rá ugyanis a szende szűz gúnynevére.

- Mennem kell – suttogta még mindig elpilledten.

- Bemehetek? – kérdeztem rekedten, ugyanis totálisan fel voltam rá izgulva. Elég lett volna pucéran látnom és biztosan elsülök.

- Szeretném, de az anyám… - kezdte, de én újból szenvedélyesen megcsókoltam.

- Az anyukák kedvence vagyok, nem tudtad? – viccelődtem vele, hogy oldjam a hangulatot.

- Rendben, de ígérd meg, hogy csendes leszel – adta be végül a derekát. Magamban örömtáncot jártam, de nem akartam ezzel a túlzott lelkesedéssel elijeszteni, ezért egy visszafogott biccentés volt a válaszom.

Mindketten kiszálltunk a kocsiból és ő a ház fele menet összekulcsolta a kezeinket. Mindig is ódzkodtam az ilyesfajta megnyilvánulásoktól, de szerettem volna lefeküdni a csajjal, így hagytam had érzelgősködjön. Bár ez tutira csak a nekem szóló álca egy része.

Halkan nyitotta ki előttem az ajtót, és a szája elé tette a mutatóujját, jelezve, hogy maradjak csendben. Elég nehéz lesz úgy szexelnem vele, hogy közben kussolok, de tettem amit kért, és követtem őt az emeletre. Szerencsére az anyja nem kapott rajta minket, amint fellopóztunk a szobájába.

Ahogy beléptem a szobájába lefagytam. Túl rendezett és tiszta volt a hely, az a tipikus jó kislány szoba. Tele volt minden plüssállatokkal, a falakat romantikus filmek plakátjai díszítették és az íróasztalán tankönyvek(!) sorakoztak. Plusz, a könyvespolca roskadozott azoktól a nyálas lányregényektől, amiktől nekem herótom volt. Apám, te aztán belenyúltál a tutiba!

Az egyik polcán észrevettem róla meg egy másik lányról egy képet, ami alá az volt írva: Kristen és Lisa: BFF. Végre megtudtam a nevét és még csak kínos szituációba se kerültem a megtudakolása miatt.

Kristen becsukta maga mögött az ajtót, majd gondosan kulcsra zárta. Okos lány! Azonnal odamentem hozzá és nekidöntöttem a fehér faajtónak, és érzékien megcsókoltam. Levegő után kapkodott és próbált volna szabadulni a közelemből, de én erősebbnek bizonyultam nála. A kezemmel szorosan tartottam a csípőjénél fogva, így indultam el az ágya felé. Útközben lerúgtam magamról a cipőimet, s egyik kezemmel elkezdtem kigombolni Kristen ingét. Megütötte a kezemet, ahogy melltartón keresztül akartam megfogni tökéletes melleit.

- Ne! Kérlek, ezt…ne! – tiltakozott, mikor lelöktem az ágyra. Értetlenül meredtem rá.

- Elég a színjátékból, bébi – tornyosultam fölé és lenyomtam az ágyra. Lehúztam magamról a pólót, miközben simogattam a hasát. Az ellenállása egy kissé lanyhult, de még mindig küzdött ellenem. Tetszett ez a nehézség, amivel meg kellett vívnom érte. Pont erre értettem azt a bizonyos vadászatot. Végre erőfeszítést kell tennem annak érdekébe, hogy lefeküdjön velem.

Kristen egy kissé felemelte a mellkasát, így könnyel lehúzhattam róla az inget, ő közben apró csókokkal hintette be a mellkasomat. Remegett a testem, lúdbőrös lettem ott, ahol a szája hozzám ért. Megfogtam a melltartóját és egy határozott mozdulattal kikapcsoltam, és a szoba egy távolabbi pontjába dobtam. Elszakítottam magamat tőle és fölegyenesedtem, hogy jobban szemügyre vehessem. Egyszerűen nyálcsorgatóan nézett ki. Azonnal kioldottam az övemet és lehúztam magamról a gatyámat a bokszeremmel együtt. A kis fickó már bevetésre készen állt, de köztudottan nem vagyok egy önző barom, így előbb Kristent akartam kellően felizgatni az aktus előtt. Az én kielégülésemet csak fokozni fogja az odalenti tevékenység.

Leguggoltam Kristen elé, kipattintottam a farmerja egyetlen gombját, majd a bugyijával együtt lassan lehúztam róla a felesleges anyagokat. Kristen légzése szaporává vált, csakúgy mint az enyém. Ott feküdt előttem teljesen kiszolgáltatottan. Minden porcikája tökéletes volt, és alig vártam, hogy előbb a számmal, majd egy másik testrészemmel kényeztethessem. Előre láttam, hogy ez rövid menet lesz.

Újból felkeltem előle és a kezénél fogva feljebb húztam az ágyról. Ijedt pillantással nézett fel rám, de én gyengéden megsimogattam az arcát, s egy puha csókot nyomtam szétvált ajkaira. Megfogtam az egyik kezét és meredező férfiasságomra helyeztem. Felnyögtem, ahogy megérintett, de ő lehunyt szemmel semmit sem csinált. Nem is kellett, mert kész voltam, de jól esett az érintése.

- Ne illetődj meg – mondtam neki, mire újra rám nézett beharapott ajakkal. Ki akar nyírni ez a csaj! – Mozgasd rajta a kezed – kértem. Kristen közelebb húzódott hozzám és tette, amire kértem. Hátravetettem a fejemet és csak élveztem a kézimunkáját. Túl gyengéd volt hozzám, alig mert szinte megérinteni. Olyan érzés volt, mintha először csinálná. De nem, ahhoz túl jó érzés, hogy először tegye.

Mikor megéreztem, hogy még pár érintés és vége, levettem róla a kezét. Egy-egy csókot leheltem a tenyereibe, s visszahelyezkedtem a lábai közé.

- Ne, ezt igazán nem kell – tiltakozott erőtlenül, ugyanis miután széttártam a combjait, kezemmel érintettem meg legérzékenyebb pontját. Hangosan felsóhajtott és meg is remegett. Meglepetésemre teljesen nedves volt már. Fura, a csajok ennyitől nem szoktak felizgulni. Van, hogy negyedórát kell szórakoznom, míg történik náluk valami.

Nem érdekelt Kristen mennyire befogadó képes már, előbb meg akartam ízleni, csak azután akartam a magamévá tenni. A kezem munkáját nem hagyva abba, a számmal érintettem meg nedves bejáratát. Az illata és az íze is csodás volt. Megrészegültem tőle és gyors nyelvcsapásokkal próbáltam kicsikarni belőle az élvezetet.

- Oh, Istenem – nyögte és erősen markolta a lepedőt. A csípője helyenként meg-megrándult, éreztem, hogy hamarosan robbanni fog. A számat aztán egyik ujjam váltotta fel. Érdekes volt, hogy nem volt valami könnyi a bejutás az ujjam számára. Meglepődtem ezen, mivel az eddigi lányok, akikkel együtt voltam mind – hogy is fogalmazzak kulturáltan? – tágabbak voltak.

Hirtelen elbizonytalanodtam. Lehetséges, hogy Kristen még szűz? Nem, az lehetetlen! És, ha az, miért nem állít meg? Hisz nyílván tisztában van vele, hogy ezután mi fog következni. Totálisan összezavarodtam, de ahogy megéreztem Kristen összehúzódásait, az nálam is felért egy orgazmussal. A teste még az orgazmus után is sokáig remegett. Felálltam és megpusziltam a hasát, ő pedig nedves hajamba túrt.

- Ez elképesztő volt. Köszönöm – alig akartam hinni a fülemnek. Most tényleg megköszönte, hogy elélvezett miattam? Nagyon fura ez a lány.

- Ő, igen…nincs mit – hebegtem sután. – Nekem most mennem kell – közöltem vele nyersen és szedegetni kezdtem a ruháimat. Kristen meglepetten ült fel az ágyán és megszégyenülten takarta el magát előlem.

- Nem maradsz itt? Azt hittem, folytatjuk – a hangja megbicsaklott.

- Figyelj, igazán szexi vagy meg minden, de nem vállalom be, hogy elvegyem a szüzességed, oké? – visszarángattam magamra a bokszeremet meg a gatyámat, de nem találtam a pólómat. Kristen közben magára húzott egy fürdőköntös.

- Tessék – nyújtotta át nekem remegő kézzel a pólómat. Láttam az arcán, hogy teljesen össze van törve, és egy könnycsepp is kifolyt a szeméből. Ezt az érzelmi zsarolást utálom!

Magamat meghazudtolva, odanyúltam a köntös elejéhez, és még mielőtt meggondoltam volna magam, kioldottam. Lehullott róla a fehér anyag és ismét ott állt előttem anyaszült meztelenül. A kis fickó kellemetlenül lüktetett a gatyámban, ezért megszabadítottam magam a rám feszülő anyagoktól.

- Mitől gondoltad meg magad? – kérdezte Kristen, ahogy hanyatt döntöttem az ágyon és óvatosan ráfeküdtem. Ösztönösen felhúzta a lábait, én pedig gondosan elhelyezkedtem rajta. Pár centiméter választott csak el minket egymástól. Éreztem a belőle áradó hőt, így igen csak nehéz volt a kérdésére koncentrálnom. Mit is válaszolhatnék, amitől nem tűnök majd kőbunkónak?

- Tőled. Túlságosan akarlak ahhoz, hogy türtőztetni tudjam magam. De ezt nem mondhatod el senkinek, oké? Nem akarok liliomtipró lenni – ígértettem meg vele.

- Ígérem – felhajolt és megcsókolt. Nagyon fura csók volt. Nem sürgetett, nem kért semmit, inkább adott. Megráztam a fejemet és lassan beléhatoltam.

Eléggé nehézkes volt úgy, hogy láttam az arcán a fájdalmat. Eltorzult minden vonása és fájdalmasan felnyögött. A szemeiből könny hullott, én pedig rögvest kijjebb húzódtam. Csitítóan megsimogattam az arcát és puszit nyomtam a homlokára. Hálásan rám mosolygott és mozdított egyet a csípőjén. Újra kicsivel mélyebbre hatoltam, de még mindig görcsösen szorította a karomat és szorosan lehunyta a szemeit. Számomra embert próbáló feladat volt mozdulatlanul maradni, ugyanis Kristen hihetetlenül szűk volt még, ami pont ideális volt számomra. De nem akartam ennél is nagyobb kínnak kitenni, ezért türelmesen, az ő tempójában kezdtem el mozogni. Alig voltam szinte benne, próbáltam szoktatni az érzéshez.

- Nagyon fáj még? – érdeklődtem.

- Már elviselhetőbb – válaszolta összeszorított fogakkal. – Gyere beljebb – megfogta a fenekemet, így ösztönzött.

- Biztos vagy benne?

- Igen. Csináld, kérlek – könyörgött, és megkarmolta a hátamat. Felszisszentem fájdalmamban, de ez kéjes fájdalom volt.

Beljebb hatoltam és vártam egy kicsit, majd ritmikusan mozgatni kezdtem a csípőmet. Kristen egy idő után ellazult és felvette lomha ritmusomat, s gyönyör teli sóhajok hagyták el az ajkát. Nagyon jó érzés volt benne lenni, szinte megrészegültem minden egyes lökést követően. Kristen átkulcsolta a lábait a derekam körül, és intenzíven mozgatni kezdte a csípőjét. Meglepetten tekintettem le rá, mire vállat vont és magához húzta az arcomat, s egy szédítően erotikus csókban részesített.

A mozgásom egyre vadabb és kimértebb lett, nem bírtam kontrollálni az ösztöneimet. Minden egyes lökésnél tövig hatoltam Kristenben, aki vágytól megrészegülten vonaglott alattam. Mindkettőn számára elérkezett a vég, s mikor Kristen remegve az én nevemet kiáltotta, nálam is elszakadt a cérna és elélveztem. Hosszan, erősen szorítottam magamhoz a csípőjét, s miután kielégültem rárogytam izzadt mellkasára.

Egy ütemre dobogott a szívünk, s egyszerre lélegeztünk. Kristen felismerhetetlen alakzatokat rajzolt a vállaimra, én pedig megcsókoltam a nyakát. Kellemes illat lengte őt körül, én pedig nem akartam megmozdulni. Meg is haltam volna a karjaiban, csak had érezhessem a teste melegét, amivel körülfog.

- Ez a suli első pletykája, ami igaznak bizonyult – kuncogta Kristen pár perc elteltével. Felkeltem róla és kiültem az ágy szélére onnan néztem vissza rá.

- Melyik?

- Tényleg fantasztikus vagy az ágyban – közölte oda masírozva hozzám és csábosan a számra szorította az övét. Egyik kezemmel átfogtam a nyakát és majdnem visszadöntöttem őt az ágyra, csakhogy a hangos kopogás megakadályozott ebben. Rémülten szakadtunk el egymástól és kapkodtuk fel a földről a szanaszét hagyott ruháinkat.

- Kristen, mit művelsz odabent?! – kérdezte az anyja felháborodottan.

- Úristen – szaladt ki Kristen száján. – Bújj be a szekrénybe. Gyorsan! – nekem dobta az összes ruhámat és sürgetően a szobájában álló szekrényre mutatott.

- Ugye ezt nem gondolod komolyan? – kérdeztem megütközve, ám nem úgy tűnt, mintha tréfálna.

- Kristen, azonnal nyisd ki az ajtót!! – dörömbölte az anyja.

- Kérlek, menj be a szekrénybe. Ha ennek vége, kárpótollak, jó?

- Szavadon foglak – utoljára megcsókoltam és beléptem a sötét szekrénybe. Kristen még csinált valamit, majd kinyitotta az ajtaját.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte az anyja ingerülten.

- Csak elaludtam – hebegte. Jaj, hazudj már jobban basszus!

- Ugye nem felejtetted el, hogy holnap előkészítőre kell menned?

- Persze, hogy nem, de ha most megengeded, aludnék tovább – próbálta elküldeni az anyját sikertelenül.

- Kristen, tudom, hogy szigorú vagyok veled, de csak a te érdekedben vagyok ilyen. Szeretném, ha lenne belőled valaki – mondta az anyja.

- Tudom, és én igyekszem. Három év múlva a kezemben fogom tartani a bölcsész diplomámat, ígérem!

- Helyes, most pedig hagylak pihenni. Szeretnéd, ha reggel készítenék neked palacsintát vagy inkább… - abbamaradt a beszéd, én pedig hegyeztem a fülemet, hátha hallom Kristen jóváhagyását arra nézve, hogy távozhatok végre innen.

A következő pillanatban a szekrény ajtaja kicsapódott és egy nagyon mérges negyven év körüli nő állt velem szemben.

- Ez meg kicsoda?! – kérdezte feldúltan a lányától. Kristen odarohant elém és próbált takarni, de az anyja ilyen korra már mindent szemrevételezhetett magának.

- Üdvözlöm asszonyom, a nevem Robert Pattinson – kedvesen kezet nyújtottam felé, de ő szikrázó szemmel majd’ felnyársalt. Az első nő, aki immunis rám…klassz!

- Mit műveltél Kristennel? – kérdezte.

Kristennel egymásra néztünk majd vissza az anyjára. Ennél több magyarázatra neki sem volt szüksége.

- Azonnal takarodj a házunkból, de utolsó szemét! – félrelökte Kristent a szekrény elől, engem pedig kirántott belőle.

- Anya, kérlek! – Kristen próbálta jobb belátásra bírni nem sok sikerrel.

- Te csak hallgass! Odaadod magad az első fiúnak, aki szembejön veled az utcán?! Így neveltelek én?

- Igazából egy suliba járunk… - kezdtem, de Gail leintett.

- Az sem érdekel, ha csoporttársak vagytok, világos? Kristen nem fiúzhat, amíg nem fejezi be az egyetemet.

Képtelenségnek tartottam, hogy valaki arra kárhoztatja az egy szem lányát, hogy apáca életet éljen négy éven keresztül. A nő bizonyára bolond!

- Tűnés! – sziszegte ellenségesen, én pedig vissza se nézve távoztam tőlük.

A kocsimban ülve jót röhögtem magamon. Mindig képes vagyok bajba sodorni magam a farkam miatt. Javíthatatlan szoknyapecér vagyok, de abszolút semmi kedvem megváltozni!

* 

- Na, és megvolt tegnap este Sandra Riley? – kérdezte a velem szemközt helyet foglaló Steve. Én csak lazán megvontam a vállamat, mire a körülöttem ülő barátaim kórusban felmordultak.

- Öcsém, Rob, hogy csinálod ezt? – hajolt közelebb Phil, az egyik legjobb barátom.

- Bejövök nekik, ennyi – válaszoltam egyszerűen, mivel ez volt a színtiszta igazság. Semmit sem teszek vagy mondok annak érdekében, hogy loholjanak utánam a csajok. Jönnek ők maguktól.

A fiúk hangosan diskuráltak a tegnap esti éjszakai pillangómról, én pedig fejcsóválva hallgattam az istenítésüket. Jó, nem mondom, hogy nem esik jól, hogy a srácok engem tartanak a példaképüknek csajozás ügyileg, viszont néha elég terhes, hogy az egész ebédlő az ő beszédüktől hangos. Még a végén elijesztik a potenciális jelentkezőket!

Mivel rohadtul meguntam már, hogy kitárgyalják az aktuális szexpartneremet, elővettem a zsebemből a mobilomat és, mint minden fiatal, csekkoltam a profilomat. Tíz üzenetem jött, természetesen mind lányoktól, akik randizni, vagy csak szimplán ágyba bújni szeretnének velem. Megforgattam a szemem, és pont abban a pillanatban a telefonom hangosan jelezte, üzenetem jött.

- Kapás van, Rob? – lökött oldalba Greg, de én nem törődve vele és az epés megjegyzésével, megnyitottam az sms-t.

„Öt perc múlva legyél a szertáraknál. Fontos lenne! Kristen” 

Hosszú percekig bámultam a telefonom kijelzőjére, és próbáltam visszaemlékezni erre a lányra. Ismerek én Kristen nevezetű csajt? Sehogy se voltam képes felidézni magamban az arcát, vagy azt, hogy egyáltalán dolgom lett volna egy ilyen nevű nővel. Azt feltételeztem, hogy téves számra küldte az üzenetet, de biztos, ami biztos alapon inkább megkérdeztem a velem egy asztalnál ülő haverjaimat a lány kiléte felől. Ők talán jobban emlékeznek rá, mint én.

- Srácok, ismertek egy Kristen nevű csajt?

- Ő, nem – vágta rá gondolkodás nélkül Steve, de Greg közbevágott.

- Nem ő az az irodalom szakos, aki segít mindenkinek a zéhákon?

Nekem így se ugrott be, de a többiek ráharaptak a dologra és együtt próbálták kitalálni ki lehet ez az ismeretlen.

- De, igazad van. Az a nagyon magának való különcke. De ne mondd, hogy nem emlékszel rá, Rob? – nézett rám megdöbbenten Steve, mire a többiek is felénk fordultak.

- Pedig fogalmam sincs, hogy kicsoda – vallottam be és felolvastam nekik az sms-t.

- Ő viszont nagyon is jól emlékszik rád, és repetát akar, öcsém!!! – üvöltötte teli torokból Phil, mire mindenki jújjogni kezdett.

- Mire vársz, menjél már! – noszogattak.

Magamban meg hánytam-vetettem a dolgot, és arra a következtetésre jutottam, miért is ne lehetne felmelegíteni egy régi szép egyéjszakás kalandot. Mert feltételeztem, hogy ez a Kristen a strigulás lányok egyik csoportját erősítette, főleg, hogy egyetlen emlékfoszlányom sincs róla.

- Titeket foglak péppé verni, ha bűn ronda és szar dugás közben – fenyegettem meg őket, mielőtt elmentem. A fiúk feltartott kézzel röhögve engedtek utamra, én pedig szapora léptekkel szeltem át az iskolát.

A szertárakig szinte futva tettem meg az utat, de, ahogy egy pillantást vetettem Kristenre, rájöttem, megérte a fáradságot. Eszméletlenül szexi volt, ahogy a farmer a fenekére tapadt. Istenem, még a sör is megállna rajta olyan kemény segge van! A mellei pedig nyálcsorgatóan teltek voltak abban a szűk pólóban, amit magára vett. Komolyan elfelejtettem ezt a nőt?! Nagyon piás lehettem, ha ez megtörténhetett.

- Szia – köszönt félénken, mikor elé álltam. Azonnal érte nyúltam, de ő kitért az érintésem elől. Megrökönyödve néztem le rá, ő viszont a padlót fixírozta helyettem.

- Minek hívtál ide, ha nem akarsz dugni velem? – kérdeztem összeszorított fogakkal. A férfiúi büszkeségemet igen csak sértette, hogy nem rebegteti nekem a szempilláit, mint az összes többi, és hogy nem ájul azonnal a karjaim közé. Ehhez vagyok szokva, ő pedig szöges ellentétben áll az elvárásaimmal.

- Valami fontosat kell neked mondanom – ekkor végre hajlandó volt rám nézni. Úgy festett, mint aki menten elbőgi magát, a kezében pedig egy fényképet szorongatott. Tudtam én mi fog következni és elébe mentem a bajnak, még mielőtt rinyálás lenne a dolog vége.

- Figyu, nem te vagy az első, akivel ez megesik, oké? – kezdtem, mire még riadtabb képet vágott. Most mitől lett ennyire gyámoltalan?

- Te tudsz róla? – kérdezte meghökkenve, és minden ízében remegni kezdett. Jézusom, most komolyan ekkora szám ez? Hm, tényleg valamit nagyon tudhatok, ha ennyire megviseli, hogy belém zúgott.

- Édes, persze, hogy tudom. Az arcodra van írva – megsimogattam az arcát, mire halványan elmosolyodott. Végre!

- És nem vagy dühös miatta? Mármint gondolom téged is váratlanul ért… - folytatta valamivel nyugodtam hangon, ám az arca még mindig falfehér színben pompázott.

- Már miért lennék dühös?! Ez szinte az összes lánnyal megesik, akivel együtt vagyok – válaszoltam nevetve, de az ő arcára ráfagyott a mosoly. Most megint mi van?

Komolyan mondom, ezektől a nőktől egyszer frászt kapok. Az érzelmi megnyilvánulásaik olyanok, mint egy rosszul összeszerelt hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent, és te csak győzöd a fejedet kapkodni, hogy mi is van.

- Te miről beszélsz? – hátrált egy lépést és jól hallhatóan szaggatottá vált a légzése.

- Hogy belém estél – válaszoltam kurtán. - Mert erről van szó, nem? – megmagyarázhatatlanul valami rossz érzés kerített hatalmába. Valami olyan, ami összeszorította a gyomromat és kiszorította a tüdőmből az oxigént.

- Rob, én terhes vagyok – nyögte ki nagy nehezen.

Nagy szemeket meresztettem rá, és hirtelen hányingerem támadt. A lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot, de volt még annyi lélekjelenlétem, hogy az összecsuklás előtt megkapaszkodjam a falban. Kristen ijedten lépett oda elém, s mikor hozzám akart érni elütöttem a kezeit.

- Nagyon sajnálom, már kerestelek korábban is, de soha nem válaszoltál az üzeneteimre, ezért írtam neked sms-t – kezdett felesleges beszédbe.

Abszolút nem figyeltem rá, mert annyira lesokkolt, amit az imént mondott. Mi a faszom? Terhes? Nem, az nem lehet! Nyíljon meg alattam, nem is, inkább alatta a föld és nyelje el! NEM AKAROM EZT!

- Mióta tudod, hogy - alig bírtam grimasz nélkül kiejteni a szót a számon – terhes vagy?

- Nagyjából másfél hónapja – válaszolta nyugodtan. Hogy a picsába lehet ennyire nyugodt? Én majd’ eszemet vesztem olyan ideges vagyok, ő meg még mosolyog is, mikor arra az izére gondol ott magában. Idióta nők!

- És mit akarsz tőlem? Egyáltalán az enyém? – gondolkodás nélkül buktak ki belőlem a szavak és csak akkor döbbentem rá, mekkora gerinctelen féreg vagyok, miután kimondtam.

- Persze, hogy a tied. Csak veled feküdtem le – szégyenkezést láttam az arcán és csalódottságot.

- Nem védekeztünk? Hogy-hogy? Én mindig használok gumit – törtem a fejem, mert ép ésszel fel nem foghattam, hogy csúszhatott be ez az oltárian nagy hiba az életembe.

- Talán a pillanat hevében megfeledkeztünk róla – vont vállat.

- Vagy te vagy az államokban az egyedüli lány, aki olyan ostoba, hogy nem szed fogamzásgátlót! – morogtam gúnyosan. Leszartam mennyire bántom meg a szavaimmal, rohadtul nem akartam huszonkét évesen apa lenni. Nekem nem kell egy nyivákoló, büdös, nyálas, gügyögő kis magatehetetlen izé.

- Mindegy, ami történ megtörtént. Csak szerettem volna, ha tudsz róla, ennyi – eltűrte a haját a füle mögé, majd várakozásteljesen rá nézett. Mit vár mit mondjak? Fogadjak neki örök hűséget és szerelmet? Vegyem el feleségül, hogy együtt neveljük föl azt az embriót? NEM! Engem aztán nem fog egy ilyen alamuszi kis húzással magához láncolni.

- Mennyi pénz kell? – kérdeztem és összeszedve magam elővettem a farzsebemből a pénztárcámat.

- Nem kell a pénzed – szabadkozott, de én a kezébe nyomtam 150$-t. – Ez…

- Talán elegendő lesz az abortuszra. Ha nem, akkor szerzek még hozzá – teljes lelki nyugalommal tettem vissza a helyére a pénztárcámat, Kristen viszont megütközve nézett fel rám. – Mi van? Nem gondolod ugye, hogy megtartod?

- Nem fogom elvetetni! – jelentette ki határozottan.

- Én viszont nem akarom ezt a gyereket, úgyhogy… - mutattam közbe lapos hasára.

- Nem is kell, hogy mellettem legyél, én csak úgy gondoltam, az a legtisztességesebb, ha szólok neked, hogy állapotos vagyok. Semmiféle felelősséggel nem tartozol irányunkba – a szájával ezt mondta, de a tekintetéből ordított, hogy nem képes és nem is szeretné ezt egyedül végigcsinálni. Én viszont önző és egoista voltam, ezért nagyívben tojtam rá, hogy mi lenne a legetikusabb megoldás. A saját bőrömet akartam menteni, Kristen jövője egy fikarcnyit sem érdekelt. Sem a gyereké.

- Jó, akkor, ha ezt ilyen szépen megbeszéltük, mennék is órára – néztem rá felhívásképp az órámra. Kristen nagyot sóhajtott és bólintva az utamra engedett.

- Rob, várj! – kiáltott még utánam. Kelletlenül fordultam vissza hozzá, ő pedig már ott állt mögöttem és a kezembe nyomott egy ultrahangképet. – Gondoltam szeretnéd megnézni. Felőlem ki is dobhatod, de akkor is el kellett mondanom neked. Sajnálom, hogy raboltam az idődet és kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem akartam, én sze… - abbahagyta bugyuta szónoklatát, én pedig rögvest zsebre vágtam a képet és vissza se fordulva indultam órára.

* 

A szobámban feküdtem zenét hallgatva, mikor hangos kopogás hallatszott az ajtóm felől. Felültem az ágyamban és halkabbra állítottam a hifimet.

- Gyere! – kiabáltam ki, mire nyílt az ajtó és a szüleim léptek be rajta. Meglepődtem, hogy együtt jöttek fel hozzám, mert ez általában akkor szokott előfordulni, ha túl hangosan hallgatok zenét, vagy túl lármásak vagyunk az aktuális barátnőmmel. Mostani jövetelük okát, azonban nem értettem.

- Fiam, beszélnünk kell – közölte apám szigorú hangon. Minden idegszálam megfeszült, ahogy ránéztem a szüleim arcára. Ugye nem?

- Igen, hallgatlak benneteket – köszörültem meg a torkomat idegességemben.

- Az előbb beszéltünk Gail Stewarttal, Kristen édesanyjával – kezdte anya, de nekem a név hallatán azonnal összeállt a kép. Rémülten ugrottam fel az ágyamról, de anyám együtt érzően megszorította a karomat.

- Én…nagyon sajnálom – dünnyögtem zavartan.

- Itt most nem elég egy bocsánatkérés, Robert – mondta határozottan apám. – Felelősséget kell vállalnod azért a nőért és a gyermeketekért is – folytatta.

Magamban átkoztam azt a napot, mikor Kristennel találkoztam. Minden bajom forrása tőle eredt, ezért teljes szívemből gyűlöltem őt és azt az átkozott kölyköt is!

- De én… - kezdtem ügyetlenül védeni magam, ám apám tekintetéből sütött az ellenszenv. Én voltam a rossz fiú, akinek jóvá kellett tennie a botlását.

- Gail is, és mi is egyetértünk abban, hogy el kell venned Kristent feleségül, hogy a baba ne zabigyerekként jöjjön a világra – anya hangja megbicsaklott, én pedig visszaroskadtam az ágyamra. Lehet annál rosszabb, minthogy belekényszerítenek egy házasságba egy olyan nővel, akit nem bírok elviselni?

- Holnap reggel átmegyünk és te megkéred Kristen kezét – szögezte le apám, majd kiindultak a szobámból.

- Minden rendben lesz, kisfiam – mondta anya, mielőtt rám csukta volna az ajtót.

Nem, a legkevésbé sem lesz rendben semmi! Nem fogom elvenni Kristent. Nincs az az isten, ami rátudna kényszeríteni erre a házasságra. Huszonkét éves vagyok, júniusban itt az államvizsgám, nem tudok most elköteleződésre és családra gondolni. Egyszerűen engem nem olyan fából faragtak, aki tisztelné és becsülné a házasság szentségét. Persze, egy idő után én is szeretnék megállapodni, de nem egy rám kényszerített idióta, felelőtlen tyúkkal. A szerelmemet akarom oltár elé vezetni, majd jó sok idő múlva. Kábé, ha harminc leszek, vagy több.

Valahogy meg kell győznöm a szüleimet, hogy anélkül is fel lehet nevelni egy gyereket, hogy a szülei megházasodnának. Mert sajnos bele kell törődnöm, hogy Kristen – annak ellenére, hogy pénzt adtam neki, hogy elvetesse azt az izét – megtartja a gyereket.

Én leszek a suli bohóca! Rob, aki huszonkét évesen apa lett. Rajtam fognak röhögni a barátaim, és mostantól egy csaj se akar velem ágyba bújni. Istenem, de utállak Kristen!

* 

A hónapok rohamtempóban követték egymást. Szerencsére sikerült elsimítanom azt az icuri-picuri problémát, hogy feleségül vegyem Kristent. Kerek perec a szemébe mondtam, hogy nem vagyok hajlandó őt elvenni. Úgy láttam nem éri váratlanul a kifakadásom, sőt mi több, még hálás is volt, hogy nem kell hozzám jönnie. Bár, utólag belegondolva, ez csak színjáték volt, hogy az én lelkiismeretemet nyugtassa.

Háromhavonta voltam olyan kegyes és elkísértem őt a nőgyógyászához, ám határozottan kijelentettem, hogy nem akarok bemenni és látni azt az izét. Teljes mértékben megfelelt nekem ez a tudatlanság, ám ahányszor láttam kijönni a kórteremből Kristent ragyogó arccal, kezdtem egy kissé bánni, hogy ennyire elzárkózom előle és a gyerek elől. De a gőg és a büszkeség mindig felülkerekedtek a szívemen, és meggyőztek, hogy Kristen miatt mostantól semmi sem lesz ugyanaz. Az én tiltakozásom ellenére is megtartotta a gyereket, ezzel a nyakamba varrt egy életig tartó nyűgöt. Mert akárhogy is nézem, felelős leszek azért a gyerekért. Pénzzel fogom támogatni, és bármennyire is nem fűlik a fogam, hogy ezt kimondjam, de mégis csak ő lesz az elsőszülöttem, ami igen nagy horderjű dolog.

Kristennel nem igazán beszélgettünk egymással a hónapok alatt. Csak a legszükségesebb dolgokat osztottuk meg egymással. Például azt tudtam meg tőle, hogy a terhesség miatt kénytelen volt otthagyni az egyetemet. Tudtam, hogy számár mennyire fontos, hogy diplomát szerezzen, ezért erre a kérdésemre azt válaszolta:

- Nyugi, beiratkoztam egy cukrászképzőbe, ami fél évet vesz igénybe. Úgy gondoltam, hogy ezt a terhesség ideje alatt is eltudom végezni, és biztos bevételi forrást biztosít, ha megszületik a baba.

Csodáltam az erejét. Nem sok húszéves lenne képes talpon maradni egy gyerekkel – apa nélkül – manapság. De benne volt annyi elszántság és magabiztosság, hogy belevágjon és véghezvigye a tervét. És láss csodát, sikerült neki! Márciusban letette a vizsgáit és onnantól kezdve nekiállt és keresett magának egy kiadó üzlethelyiséget, ahol a baba születése után beindíthatja a cukrász karrierjét.

Ekkor mozdult meg bennem valami irányába. Tetszett, hogy ennyire önálló és nem rinyál folyton folyvást valami miatt. Pedig, ha valakinek, hát neki lett volna panaszkodnivalója. De ő csendben tűrt mindenfajta megrázkódtatást és fájdalmat.

Nem egyszer vettem észre rajta a vizsgálatok után, hogy elszomorodik. Sokszor rákérdeztem, de csak annyit válaszolt, a hormonok teszik. Nem firtattam a dolgot, hisz jogom nem volt felelősségre vonni, mégis éreztem, hogy a rosszkedvének köze van hozzám. Kezdtem magam eléggé szégyellni a korábbi viselkedésem miatt. Csúnyán bántam vele, sokszor meg is aláztam, de ő a legtöbbször megértően viszonyult hozzám, sőt, sok dologban a segítségemre volt.

Mikor elakadtam egy-egy faladat közben őt hívtam, és készséggel állt a szolgálataimra. Egyre több időt töltöttünk kettesben, ám az együttléteink kizárólag oktatási célúak voltak, semmi egyéb. Néha viszont azon kaptam magam, hogy hosszasan nézem, miközben magyaráz nekem. Nem a mondandójára figyeltem, hanem arra, ahogy beszél. Ahogy a szája mozog, vagy, ahogy összeráncolja a homlokát, mikor olyan dologhoz ér, amit ő sem ért. Megfigyeltem, hogy van számomra egy külön Rob mosolya, ami mindig jobb kedvre derített.

Kezdtem úgy érezni, hogy esetleg jók lennénk együtt. De ilyenkor mindig megszólalt bennem a vészcsengő és felhívta a figyelmemet egy nem elhanyagolható tényre. Miután lediplomázom két évre Kanadába költözöm, hogy a nagybátyámnál fejlesszem tovább az építészetben megszerzett a ismereteimet. Kristennel nem beszéltem erről, próbáltam minél inkább húzni a dolgot. Nem akartam, hogy idő előtt tönkremenjen köztünk ez a gyenge lábakon álló jó viszony.

Május vége fele jártunk, mikor egyik éjjel megszólalt a mobilom. Álmosan, szinte magamról se tudva néztem a kijelzőre, amin Kristen neve villogott. A szívem hirtelen teljesen más tempóba kezdett el verni, de ezt betudtam az álmosságnak…akkor még.

- Igen? – szóltam bele játékosan a telefonba. Elég gyakran hívtuk egymást, és volt, hogy órákig beszéltünk, szinte a semmiről.

- Rob, Gail vagyok – a nő idegesen lihegett a telefonba, engem pedig azonnal pánik fogott el.

- Minden rendben van Kristennel? – kérdeztem reflexszerűen, de már húztam is magamra a farmeromat.

- Elfolyt a magzatvize, most hozták be a kórházba – hadarta, a háttérben pedig zúgolódás hallatszott.

- Mindjárt ott vagyok! – üvöltöttem, és lecsaptam a telefont.

Gyorsan, gondolkodás nélkül rángattam magamra a ruháimat. Minél előbb Kristen mellett akartam lenni ezekben a nehéz percekben. Alig bírtam felfogni, hogy nemsokára megszületik a gyerekem. A Kristennel közös kisbabánk. Hihetetlen, de felvillanyozott a tudat, hiába próbáltam hónapokkal korábban elutasítani a bébi gondolatát. Átkoztam magam, hogy egyáltalán eszembe jutott elvetettetni a kicsit. Ember vagyok én?

Miközben ezen gondolkodtam felébresztettem a szüleimet, aki ragaszkodtak hozzá, hogy velem jönnek a kórházba. Izgatott voltam és féltem. Féltem, hogy Kristennel esetleg történik valami, míg én itthon vagyok, ezért külön autóval indultam el, egyszerűen képtelen lettem volna egy perccel is tovább tétlenül várakozni odahaza. A megengedettnél jóval gyorsabban haladtam, de egy fikarcnyit sem érdekelt, ha esetleg gyorshajtásért megbüntetnek. Nem mindennap születik gyereket az embernek!

A kórházhoz érve leparkoltam a kocsimat és eszeveszett rohanásba kezdtem.

- Jó estét, nem olyan régen hoztak be egy fiatal lányt, a neve Kristen Stewart. Épp szül – lihegtem, de mielőbb információt akartam a holléte felől.

- Várjon egy percet – közölte a pult mögött álló nővér, majd szorgos gépelésbe kezdett a számítógépén. Pár pillanat múlva mosolyogva fordult vissza felém. – A szülőszobában van, nem olyan régen kezdődött meg a vajúdás. A harmadik emeleten találja, de…uram, kérem várjon! – kiabált utánam, ugyanis elszaladtam, ahogy kimondta hová kell mennem.

Nem vesződtem a lifttel, inkább lépcsőn keresztül mentem, kettesével szedve a lépcsőfokokat. Teljesen kifulladtam, mire felértem, de az adrenalin hajtott szüntelenül. Végigrohantam a fehér folyosón és a legvégén az ajtó előtt megláttam Gailt, Kristen édesanyját. Mázsás kő esett le a szívemről, ahogy felfedeztem, de ahogy megpillantottam az arcát a gyomrom összerándult.

- Mi baj? Mi történt? – kérdeztem akadozó lélegzettel. Gail szemei könnyesek voltak, nekem pedig rosszabbnál rosszabb rémképek ütötték fel a fejüket az elmémben.

- A baba nyaka köré csavarodott a köldökzsinór, az orvosok most próbálják meg valahogy kiszabadítani – csuklott el a hangja. Nem!

A torkomban éreztem a szívem dobogását, és magamban imádkoztam, hogy mindketten éljél túl. Itt egyedül nekem kéne élet-halál között lebegnem, nem pedig annak a két embernek, akik a legközelebb állnak a szívemhez. Mert ebben a feszültséggel teli pillanatban döbbentem rá, hogy nekem ők a családom. Ők mostantól visszavonhatatlanul hozzám tartoznak! Követtem el hibákat a múltban, de innentől kezdve azon leszek, hogy méltó legyek a szeretetükre. Kellenek nekem. Mindennél jobban! Tudom, önző, magamnak való fajankó vagyok, aki csak akkor képes értékelni a körülötte lévőket, mikor vesztenivalója van, de más hozzám hasonló huszonkét éves nem biztos, hogy ilyen helyzetben mérlegelni tudná ezeket a dolgokat. Én megtettem és beláttam a hibáimat. Ennél többet nem tehetek.

Nyílt a szülőszoba ajtaja és egy fehérköpenyes orvos lépett ki rajta.

- Önök, Miss Stewart hozzátartozói? – kérdezte, ahogy lehúzta a kezéről a kesztyűt.

- Igen – válaszoltam Gail helyett. Minden idegsejtem az orvos reakcióját leste, aki nagyot fújt, csak azután kezdett bele.

- Nos, a szülés nem ment zökkenőmentesen, mivel a baba rossz helyezkedése miatt a nyaka köré csavarodott a köldökzsinór, ami megnehezítette számára a légzést. Nem volt könnyű dolgunk, mivel Miss Stewart elég hamar kifáradt a sok erőlködéstől, de végül sikerült megszülnie a babát, akinek kutya baja. Nem szenvedett oxigénhiányt, úgyhogy az agyi károsodást kizárhatjuk. Gratulálok, kislánya született – veregetett vállon a középkorú orvos. Gail ekkor hangosan felsírt, én pedig se láttam, se hallottam örömömben. Kislányom született! Úristen, apa vagyok, most már tényleg.

- Be…bemehetek hozzájuk? – kérdeztem dadogva.

Az orvos biccentett, én pedig nem teketóriáztam beléptem Kristenhez. Ott feküdt sápadtan és kimerülten az asztalon, kezében pedig egy kék lepedőbe bugyolált kisbabát tartott. A mi kislányunkat.

Megálltam az ajtóban és onnan figyeltem, ahogy babusgatja a kicsit, és magához öleli. Férfi létemre könny szökött a szemembe. Egy életre megőrzöm magamban ezt a gyönyörű képet.

- Nézd csak, itt van apa is – mondta a babának Kristen, ahogy meglátott az ajtóban. Bátortalanul sétáltam melléjük, s mikor odaértem földbegyökerezett a lában. A kicsi eszményien szép volt, pontosan úgy nézett ki, mintha Kristen kicsinyített mása volna.

- Gyönyörű szép – mondtam halkan és néztem, ahogy a pici fészkelődik Kristen karjaiban.

- Úgy látom aput akarja – közölte Kristen nevetve és már nyújtotta is felém. Kétségbeestem, azt sem tudtam hogyan kell megfogni egy ilyen apróságot. – Csak tarts erősen a fejét – mondta Kristen.

Átvettem tőle a kicsit, aki annyira törékenynek és kiszolgáltatottnak tűnt. Halkan szuszogott a karjaimban, én pedig ügyetlenül ringattam. Nevetséges látványt nyújthattam, ám ahogy Kristenre néztem, az arcán meghatottság és büszkeség és talán szeretet volt látható.

- Mi legyen a neve? – kérdezte nagy sokára, miután kibámészkodta magát bennem és a lányunkban.

- Gondolom te már döntöttél ezt illetően – válaszoltam és visszaadtam neki a picit. Nem is gondolkodtam neveken, mivel abszolút nem vettem ki a részem a terhesség ideje alatt semmiben. Nem volt jogom megmondani, hogy hívjuk.

- Nem, szerettem volna veled közösen kiválasztani. A te gyereked is, Rob – nézett rám ellenállhatatlanul.

Közelebb hajoltam hozzá, mire lehunyta a szemeit és halkan felsóhajtott. Milliméterek választották el egymástól ajkainkat, de én az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem lehetek olyan szemét, hogy most megcsókolom, holnap pedig felszállok a Kanadába tartó gépre és két évig se puszi se pá. Nem akartam magam mellé láncolni, ezért tartottam a két lépés távolságot. Ez mindhármunk érdeke.

Kristen csalódottan nézett rá a lányunkra, és ahogy elnéztem őket eszembe ötlött egy név.

- Emma – mondtam ki hangosan, mire a pici elmosolyodott. Kristen kérdőn nézett rám, én viszont megvontam a vállamat. – Mindig is tetszett ez a név, és úgy hiszem, ezt akartam az első kislányom nevéül is. Hívhatjuk máshogy is, ha nem tetszik – szabadkoztam, mikor nem válaszolt semmit.

- Nem, az Emma tökéletes – mondta monoton hangon.

- Kristen, én… - akartam neki mondani valami, de a nagyszülők örömmámora megakadályozott benne.

Egyre távolabb és távolabb kerültünk egymástól, holott belül ordítottam azért, hogy a méltó helyemen lehessek. Kristen és Emma mellett!



’Jelen’


- Akkor is nagy felelőtlenség, hogy csak úgy lefekszel vele! Már elfelejtetted milyen következményekkel jár elveszítened a fejed ezzel a…kurafival?! – Gail hangja csöpögött a gúnytól.

Hát igen, soha nem voltam a kedvence, de ezt most vastagon leszartam. Idegesített, hogy mindig akkor lép közbe, mikor kezdünk Kristennel kicsit közelebb kerülni egymáshoz. Mintha beépített radarja lenne, ami elárulja neki ezeket a belső információkat.

- Anya, légyszives halkabban! – morogta dühösen Kristen is kinézett a szobából.

- Ja, most jön a felelősségteljes anya szerep, igaz? – folytatta Gail, amit már én sem bírtam megállni szó nélkül.

- Elég legyen ebből! Kristen a legodaadóbb édesanya, akit csak ismerek, még a széltől is óvja Emmát, úgyhogy hagyja békén – a két nő pislogva nézett rám. Gondolom meglepte őket, hogy nem maradok csendben, mikor egymás torkának ugranak. Hogy is kussolhatnék, mikor az én fejem felett is pálcát törnek, de elsősorban az nem tetszett, hogy ilyen lekicsinylően beszél Kristenről.

- Mit tudsz erről, Rob? Itt se vagy, hogy lásd Kristen, hogy bánik a gyerekével – kötözködött tovább.

- Az én gyerekem is, ezt ne felejtse el! – morogtam kikelve magamból.

Szeretett volna engem totálisan kizárni Emma életéből, csakhogy nem vagyok olyan könnyű falat, mint amilyennek hisz. Régen voltak kártyái, amit ostoba mód kijátszottam, de ennek vége.

- Persze, egy hónapban két hétvégén a te gyereked is, naná! Ez aztán az apai szerepvállalás.

- Magának és a kis "segítségének" köszönhető, hogy eddig nem voltam aktív résztvevője a lánya és az unokája életének – vágtam vissza, amivel a torkára fagyasztottam a szót. Nem számított arra, hogy utánajárok az aljas és gusztustalan tervének.

- Miről beszélsz, Rob? – kérdezte Kristen meglepetten. Ha eddig nem lettem volna bizonyos a tényekben, akkor most Kristen reakciója mindent elárult. Semmiről sem tudott, én pedig hosszú évekig éltem abban a tudatban, hogy átvert és boldog nélkülem.

- Szerintem anyukádat kérdezd – hárítottam át a nagy bejelentést magamról Gailre. Gail zavartan nézelődött, ám nem látszott rajta, hogy megadja magát. – Hát jó, ha maga nem beszél, akkor én fogok – sóhajtottam. – Amikor elutaztam Kanadába megbeszéltem a nagybátyámmal, hogy fél év után hazaköltözöm, hogy veled és Emmával lehessek.

- De, ezt egy szóval sem mondtad, mikor beszéltünk – vágott közbe Kristen.

- Igen, mert meglepetésnek szántam – mosolyogtam rá, amit viszonzott. – Nos, fél év múlva haza is mentem, de te akkor a nagyszüleidnél nyaraltál Chicagóban, meglepő mód csak az anyád volt odahaza – ekkor mérgesen Gailre pillantottam, aki meg se próbálta tagadni a nyilvánvalót. – Gail volt olyan szíves és felvilágosított arról, hogy te – míg én távol voltam – összemelegedtél a volt egyetemi barátoddal, aki voltaképp Emma édesapja.

- Mi van?! – sikított fel Kristen. – Anya, mondd, hogy ez nem igaz? Komolyan képes voltál ezt hazudni. Ah… - rázta a fejét tehetetlenségében.

- Anyukád bizonyítékokkal támasztotta alá az állítását. Sms-ek, levelek, fényképek és a többi, ami kell. Teljesen kiborultam és elhittem, amiket mondd.

- Elhitted? De, Rob, te voltál az egyedüli fiú akkor az életemben. És különben is, miféle fényképek? Kábé tizennyolc voltam, mikor utoljára jártam valakivel és… - beharapta az alsó ajkát és az anyjára meredt. – Te kutakodtál a szobámban?!

- A cél érdekében bármire hajlandó az ember. A lányom vagy, akit meg akarok védeni egy ilyen aljas gazembertől. Mit tudna ő nyújtani neked? Szépen kihátrált mindig a probléma elől, és hagyott egyedül megbirkózni a dolgokkal.

- És, ha nem így tett volna, most nem tudnék egyedül felnevelni egy gyereket, anya! – kelt a védelmemre Kristen.

- Akkor sem volt joga Emma érzéseivel játszani! Felfogja, milyen károkat okozhatott szegénykének? – kérdeztem tőle.

- Szóval ezért voltál velem olyan goromba – állt össze a kép Kristen előtt. – Ezért nem akartál látni engem, se Emmát.

- Igen – sóhajtottam szomorúan. – Nem vagyok büszke rá, de elvakított a féltékenység, és elhittem, hogy Emmát használtad föl arra, hogy behálózz.

- De hát nem vártam tőled soha semmit. Hogy hihetted, hogy magam mellé akarlak láncolni a kicsivel? – kérdezte értetlenül.

- Kristen, nincs magyarázat arra, miért hisz egy szerelmes ember vakon olyannak, amiről a szíve mélyén tudja, nem igaz. Egyszerűen összezavarodtam, túlságosan szerettelek ahhoz, hogy túllássak a ködön – magyaráztam nem túl meggyőzően, legalább is én nem hittem volna magamnak.

- És mi változott? – kérdezte, mintha nem is hallotta volna, hogy mindvégig szerelmes voltam belé.

- Jött Jeremy, én pedig majd’ megőrültem, hogy vele látlak benneteket – vallottam be férfihoz nem méltón a féltékenységemet.

- Azt akarod mondani, ha Jeremy nem tűnik fel a színek, akkor még most is dühöngenél és nagy ívben kerülnél minket? – nézett rám gyanakvóan Kristen.

- Nem. Nem lennék képes erre. Már akkor tudtam, hogy őrültség az egész, mikor anyád megmutatta nekem azokat a bizonyos „bizonyítékokat”. Jeremy csak felnyitotta a szemem, hogyha nem vigyázok te könnyen másé lehetsz. Ebbe az érzésbe majd’ bele pusztultam. Fontosabb vagy nekem, mint hinnéd Kristen, és szeretném, ha bíznál bennem és hozzám jönnél – teljesen kitárulkoztam előttem, szinte tálcán nyújtottam át neki a szívemet.

- Annyira vagyok fontos neked, hogy miközben mi lefekszünk, te más nőkkel is ágyba bújsz?

- Fél éve nem voltam együtt senkivel – feleltem az igazságnak megfelelően.

- És higgyem is el, hogy te, Robert Pattinson a nők álma, önmegtartóztató életet él fél éve? Neeeem, ezzel nem etetsz meg. Mi van azzal a múltkori barnával, aki a te ingedben fogadott? – kezdett kijönni a sodrából, amit iszonyatosan kedveltem. Olyan szexi és kívánatos, mikor felhúzza magát és bepipul rám. Szeretem, ha ezt az agresszivitást a szexben éli ki.

- Csali volt, hogy felpiszkáljam a szunnyadó oroszlánt.

- Tessék?

- Nagyon jól emlékeztem rá, hogy az én hétvégém jön, ezért elmentem egy bárba, ahol könnyűszerrel felcsíptem azt a libát. Hazavittem, megkértem, hogy húzza fel az egyik ingemet, mert „erre gerjedek”, aztán elmentem zuhanyozni. Tudtam, hogy hétóra fele fogod hozni hozzám Emmát, és pontosan így is történt. A többit már te is tudod – kacsintottam rá, mire egy jó nagy pofonnal ajándékozott meg. Nem kicsit csípett a tenyere helye, de ezt nagyon is megérdemeltem.

- Rohadj meg! – üvöltötte és kiviharzott a szobából.

- Úgy látom nekem semmit sem kell tennem annak érdekében, hogy ti ketten soha ne legyetek együtt. Egyedül is szépen eltudod cseszni a dolgokat – Gail arcáról sütött az elégedettség, majd páva módjára ő is távozott a szobából, és ahogy a hangos ajtócsapódásból ítéltem, a lakásból is.

Visszahúztam magamra a pólómat és a zoknimat, majd kimentem a nappaliba, ahol Kristen és Emma építőkockáztak.

- Papi, te is gyeje építeni – kacagott jókedvűen Emma, ám Kristen tudomást sem vett rólam, ahogy leültem melléjük.

A játéknak az vetett véget, hogy Emma elaludt. A karomba vettem a kislányomat és bevittem a szobájába, majd a lehető leggyengédebben tettem be az ágyikójába. Azonnal a kezét nyújtotta valami felé, amit Kristen gyorsan az ujjacskái közé rakott. Meglepve és egyben meghatottan láttam, hogy ez az a bizonyos nyúl, amit Emma születésének másnapján ajándékoztam neki. Egy ideig még néztük a picit, amint édesdeden alszik, de egy idő után jobbnak láttam, ha én is inkább elmegyek. Nem akartam Kristen terhére lenni, aki láthatóan nagyon pipa volt rám az idióta tervem miatt. Belegondolva tényleg gyerekes és szánalmas, hogy ilyen cselhez folyamodtam, hogy felpiszkálja a szunnyadó érzéseit. Egyértelmű, hogy nem érez irántam semmit, és az, hogy néhanapján lefekszik velem, csak a mindennapos stressz levezetése.

Felhúztam a nappaliban a cipőmet, de még mielőtt elmentem volna Kristen kezébe nyomtam a karácsonyi ajándékomat.

- Boldog Karácsonyt, Kristen – kívántam neki boldog ünnepet.

- Neked is – biccentett, és hagyta, hogy elmenjek.

Fázósan húztam össze magamon a kabátom, ahogy kiléptem, ugyanis fogvacogtató hideg volt. Elindultam a kietlen utcán, hogy ismét egyedül töltsem a Szentestét.

Pár lépésnyire voltam csak a lakásomtól, mikor meghallottam a távolból a nevemet, amint azt teli torokból kiabálja valaki. Hátrafordultam, de a sűrű hóesésnek hála nem láttam az illetőt, de a hang kezdett egyre hangosodni, így kitudtam venni ki óbégat utánam. Kristen volt és egyenesen felém tartott egy szál rövidnadrágban és pólóban.

- Rob, várj! – állt meg előttem teljesen kifulladva, kezében a tőlem kapott ajándékot szorongatta. – Ezt…ezt te…khm…komolyan gondoltad? – kérdezte nagy nehezen és meglóbálta előttem a fényképet.

- Igen – leheltem és egy lépést közelítettem felé, ám ő feltartott kézzel megállásra késztetett.

- Ugye tudod, hogy ezután nincs több hazugság, se titkolózás és legfőképp csajozás? – kezdte el sorolni a tiltó listát.

- Igen – még egy lépést közelítettem, de már nem állított meg.

- El kell majd viselned a hiszti rohamaimat, sőt Emma cirkuszait is, ami felér a Harmadik Világháborúval. Lesznek napok, amikor használhatatlan leszek, sőt, biztos vagyok benne, hogy számtalanszor foglak megdorgálni olyanért, amit el sem követtél. Kifoglak sajátítani és nem engedem, hogy más nőnemű lény akár csak rád pillantson. Ezek tükrében még mindig szeretnél minket?

- Hát… - húztam el a számat, mire bemutatott, de közben mosolygott. – Mindennél és mindenkinél jobban akarlak téged és a kis Emmát. Szeretlek és többé nem lesz az a megátalkodott Isten, aki elválaszthat tőled – előtte álltam, ő pedig vacogva állt lábujjhegyre, hogy végre önfeledten és szerelmesen megcsókolhassuk egymást. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig bedugta a kezeit a kabátomba.

- Én is szeretlek, mióta először megláttalak – újra a számra tapasztotta a sajátját és így álltunk, majd gyorsan lehúztam a cipzárt és betakartam vele remegő testét.

Pontosan úgy festettünk, mint Bridget Jones és Mark Darcy, azzal a különbséggel, hogy mi hús vér emberek voltunk, élő érzelmekkel és gondolatokkal, nem holmi kitalált filmhősök a vászonról. Nekünk nem ér véget az életünk a stáblista befejeztével. Nem, mi most kezdjük el a közös utunkat. Hármasban!

Ennyi lett volna gyerekek! Ha van valami kérdésetek, akkor azt a komiban, vagy a chatben tegyétek föl és én válaszolok rá. Úgy érzem mindenre kitértem, mi miért  történt, de aztán lehet, hogy valami kimaradt a nagy kapkodásban :D