Almost Lovers - 5. rész

5. rész

Mike idiótán vigyorgott rám. Be tudtam volna verni itt helyben a képét, de türtőztetnem kellett magam, hisz semmi jogom őt bántani, elvégre Kristen vőlegénye. Elkapott a hányinger, ahogy erre a szóra gondoltam.
Kristen elindult a kapu felé, mi pedig Mike-al mögötte kullogtunk néma csöndben. Életem legjobb utazása vár rám!
- Bocs a késésért, haver! – szólt hozzám miközben átadtuk a jegyeket.
- Semmi gond – válaszoltam, de ennél több szót nem is akartam pazarolni erre, és főleg rá.
- Csak hát tudod, Kristen egy igazi vadmacska – hirtelen ledermedtem. Nem akartam elképzelni őket együtt, főleg azok után, ami majdnem megtörtént köztem és Kristen között. Elképzelni, hogy Mike is megérinti és megcsókolja, felért egy kínzással a számomra.
Kristen erre a kijelentésre hátrafordult és egy gyilkos pillantást vetett szerelmére.
- Mike, kérlek!
- Ugyan cica, felnőtt emberek vagyunk. Nem igaz, Rob? – oldalba vágott, én meg hülyén mosolyogtam, és zavaromban a hajamat kezdtem túrni.
- Megtudhatja, hogy mennyire kielégíthetetlen voltál a reggel – rám kacsintott és előre ment Kristenhez, de mielőtt mellé ért volna, egy jó nagyot csapott a fenekére.
Kristen levette a kezét a fenekéről és valamit súgott neki.
Hogy tud egy ilyen emberhez hozzámenni? Nem mintha én akkora főnyeremény lennék, de nem kezdeném el, úgymond idegeneknek ecsetelni a szexuális életünket. Nagyon szeretheti, ha mindezt eltűri.
Leültem a helyemre, természetesen egyedül. Előttem, legnagyobb sajnálatomra, ők foglaltak helyet.
Mike szüntelenül fogdosta és csókolgatta Kristent. Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, pedig a gép még fel se szállt. Isteni utam lesz!
Pár perccel később a gép emelkedni kezdett. Előpakoltam a táskámból a már jól bejáratott könyveket, majd miután levetettem a pulóveremet, véletlenszerűen vettem fel egyet. Orwell- Állatfarm. Remek!
Régen mindig Kristen választotta ki nekem, hogy mit olvassak és ez a könyv volt a legutolsó, amit kiválasztott. Azóta nem is olvastam belőle egy sor se, túl fájdalmas lett volna.
Már vagy 2 órája utaztunk, mikor Mike felállt és feltehetően a mosdóba vette az irányt. Csak reménykedni tudtam benne, hogy az előttem ülő szépség nem követi őt oda.
- Mit olvasol Rob? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és gyönyörű arcával találtam szembe magam. Ezek szerint esze ágában sincs követni Mike-ot a repülő apró mosdójába.
- Állatfarm – válaszoltam és visszatértem a könyv tanulmányozásához.
- Ismételten – nevette el magát. – A gitárodat hoztad?
- Nem én….már régóta nem játszom – válaszoltam, de nem néztem rá.
- Kár, pedig énekelhettél volna nekem úgy, mint rég – hangja csalódottságot tükrözött. Ha tudná, hogy ő az oka annak, hogy már nem játszom.
- Majd én éneklek neked, baby! Szólalt meg Mike. Erre a kijelentésre elmosolyodtam, és ahogy láttam Kristent is mulatatta az előbbi kijelentése.
Visszaült mellé, így a mi „beszélgetésünknek” is vége szakadt.
Elhatároztam magamban, hogy ezekben a napokban a legkevesebb időt fogom velük tölteni és kerülöm a beszélgetéseket is.
A gép lassan ereszkedni kezdett, ezért elpakoltam a könyveimet és öltözködni kezdtem.
Kiszálltunk a gépből, és vagy egy tucat fotós várt minket a reptéren. Soha nem tudtam felfogni, hogy mi lehet abban olyan érdekes, hogy teljesen kómás fejjel, 3 másodpercre látnak minket. Most nem kezdték el mondogatni a híres „Robsten” kifejezést, mivel teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs semmi köztünk.
A vakuk miatt feltettem a jól bevált és oly sokat alkalmazott napszemüvegemet és persze a baseball sapka se hiányozhatott a fejemről.
Mike és Kristen kézen fogva jöttek mögöttem, az újságírók őket kérdezgették. Nem válaszoltak semmire, bár Mike, ha Kristen nem utasítja csendre, fecsegett volna.
Beszálltunk a számunkra bérelt autóba. Mike ismét rámászott Krisre, de ő eltolta magától.
Elegem lett ebből és megkértem a sofőrt, hogy vigyen el engem egy autókölcsönzőhöz.
- Nem akarsz velünk utazni? Túl nagy sztár vagy hozzánk, vagy mi? – kérdezte Mike szemrehányóan.
- Jobb szeretek magam vezetni – zártam rövidre a témát. Ránéztem Kristenre, aki idegesen túrta a haját és egy kicsit el is pirult.
A sofőr kitett engem egy kölcsönzőnél, én pedig megkérdeztem tőle, melyik szállodába kell mennem. Ugyan oda lettünk elszállásolva, ahol én annak idején a Remember me forgatása alatt. Milyen rég volt az már. Becsuktam az ajtót, majd vissza se nézve elindultam az üzletbe.
Az eladó egy szimpatikus 50 év körüli öltönyös férfi volt, aki a legmodernebb gépcsodákat ajánlotta nekem. Én viszont nem akartam nagyzolni, így megelégedtem egy középosztálybeli autóval is.
Az üzlet megkötése után az eladó megkért, hogy had csináljon velem egy közös képet a felesége számára. Én a kép mellé egy aláírással is megajándékoztam őt.
Beültem az Opelembe és elindultam a jól ismert szálloda felé. Sokkal felüdítőbb volt egyedül utazni.
Leparkoltam és egyenesen a recepcióra mentem, hogy elkérjem a kulcsaimat.
A legfelső szinten kaptam helyet, egy luxus lakosztályt, pedig soha nem szerettem ha túl nagy feneket kerítenek az érkezésemnek.
Odaálltam az ablakhoz és csak bámultam kifelé. Eléggé elfáradtam, és ahogy voltam ruhástól dőltem be az ágyba, hogy pár órára átadjam magam az öntudatlanságnak, a nyilvános megjelenés amúgy is csak holnap kezdődik.
A telefonom csipogására ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy már jócskán besötétedett. Megkerestem a kicsiny készüléket és megnyitottam az üzenetet.
„Bocs a zavarásért, de a sofőrünk elment és Mike-nak vissza kellene utaznia L.A –be. El tudnál vinni minket a reptérre? KStew”
Szóval Mike elutazik, ez jól hangzik. Állj le, Rob!
Megmostam az arcom, felhúztam a cipőmet és semmi kedvvel indultam az ajtó felé. Előtte azért felhívtam a recepciót, hogy megtudjam melyik szobába laknak Kristenék. A recepciós elmondta, hogy az alattam lévő emeleten találom meg őket.
Leindultam és bekopogtam. Mike nyitott ajtót, egy száltörölközőben.
- Bocs, ha zavarok, de Kristen szólt, hogy kellene egy fuvar – mondtam nem túl nagy lelkesedéssel.
- Már nem zavarsz, épp végeztünk! – kacsintott. –Ja igen, és kösz haver, hogy elviszel minket – minek hív havernak? Bármilye akarok lenni csak nem a haverja! Beinvitált a szobájukba, ahol a ruhái szanaszét hevertek, ami elárulta mit is csináltak az imént. Mike legnagyobb örömömre visszavonult a fürdőbe, én pedig leültem egy székre. Miért csinálom ezt? Mondhattam volna, hogy hívjanak taxit, de nem, én egyenesen besétálok az oroszlán barlangjába. Nincs mese, mazochista vagyok.
Egyszer csak Kristen tűnt fel, és megtorpant ahogy meglátott engem.
- Szia – köszönt, majd elkezdte felszedni Mike ruháit a földről majd nekiállt becsomagolni egy bőröndbe.
- Köszönöm, hogy elviszel minket – hálálkodott háttal nekem.
- Nincs mit. Te is elmész? – nem tudtam, milyen választ várok.
- Nem, én visszajövök. Mike-nak el kell intéznie valamit.
Erre a mondatra Mike kilépett a fürdőből és magához szorítva Kristent egy szenvedélyes csókot adott neki, majd felszólított minket az indulásra.
Teljes csöndben tettük meg az utat, senki nem szólt senkihez egy szót sem. Megérkeztünk a reptérre és ők ketten kiszálltak.
Kevesebb, mint 5 perc múlva Kristen visszatért és beült mellém. Nem láttam rajta, hogy túlságosan szomorú lenne Mike távozása miatt. Persze lehet, hogy csak én nem vettem észre.
Kezdett beborulni, ezért próbáltam minél hamarabb visszaérni a szállodába. Ismertem egy rövidebb utat, igaz az elég kihalt volt, de megspórolunk egy csomó időt vele. Minél rövidebb az út, annál kevesebb időt kell vele töltenem, és ez se utolsó szempont.
Ismét némaságba burkolóztunk. Míg nem, egyszer csak a semmiből hozzám szólt.
- Láttam több filmedet is – kezdte meg a beszélgetést. – Nagyon tetszett az, amiben Jack Nickholsonnal játszottál együtt – oldalról is láttam, hogy szemei megcsillannak. – Egy álmod vált valóra azzal, hogy vele játszhattál, nem igaz? – kérdezte és rám nézett.
- Igen – válaszoltam, de a szememet nem vettem le az útról.
- Az is jópofa volt, amiben Jonny Depp volt a testvéred. Muris film – próbálta oldani a feszültséget. Az eső közben szitálni kezdett.
- Egyébként, mi mindent csináltál az elmúlt 2 évben?
Hangosan és egyben cinikusan mosolyogni kezdtem ezen a kérdésen.
- Mi az, valami rosszat kérdeztem? – érdeklődött, mivel nem értette a reakciómat. Elborult az agyam és nem tudtam tovább visszafogni magam.
- Nem kell megjátszanod, hogy tényleg érdekel, hogy mi van velem! – buggyant elő belőlem a válasz.
- Rob, én nem megjátszom! Tényleg érdekel – teljes testével felém fordult.
- Ha annyira érdekeltelek volna, akkor kerestél volna, szóval most ne add elő nekem a „hű, de nagyon kíváncsi vagyok az életedre” című melodrámát, rendben? – elvesztettem a józan eszemet, de jó volt végre kimondanom azt, ami a szívemet nyomta.
Kristen szemei kidülledtek és szaporábban kezdte venni a levegőt.
- Bazzd meg Rob, engem tényleg érdekel, hogy mi a picsát csináltál eddig! De ha már itt tartunk, te se nagyon erőltetted meg magad! Te se kerestél engem, szóval fogd be! – most pontosan olyan volt, mint rég. A trágár szájú Kristen, aki kimondja, amit gondol.
- Jobb lett volna, ha most se találkozunk! – mondtam ki életem leghazugabb mondatát.
Visszafordult, így ismét rendesen ült az ülésen, majd a biztonsági övével kezdett babrálni, aztán megszólalt, vagyis inkább üvöltött.
- Azonnal húzódj félre!
- Megőrültél, zuhog az eső és az isten háta mögött vagyunk! – világosítottam fel.
- Nem érdekel, nem akarok veled egy levegőt szívni, szóval húzódj le, de azonnal!
Telesítettem a kérését, bár nem tudtam, hogy mik a tervei.
- És most stoppolni fogsz? – kérdeztem gúnyosan.
- Meglehet, de téged ez úgyse érdekel! Köszönöm ezt a felejthetetlen estét! – eddig a pillanatig azt hittem, hogy csak viccel, de nem. Tényleg kiszállt és elindult a zuhogó esőben. Bármennyire is haragudtam rá, nem hagyhatom, hogy bőrigázzon, és egy vadidegennel vitesse el magát. Nem teketóriáztam tovább, kiszálltam és utána eredtem.
- Kristen, állj meg! – szólítottam fel.
- Takarodj innen! – üvöltötte jó pár lépéssel előttem.
- Szállj vissza a kocsiba! – kezdtem rohadtul bepöccenni. Ha kell a saját két kezemmel hurcolom őt vissza.
- Minek, amúgy is szarsz rám! Nem érdekel, hogy mi van velem, szóval akár le is léphetsz. Nagylány vagyok már, majd hazatalálok.
- Kristen, ne csináld ezt.
- Mit ne csináljak? Most én is olyan bunkó állat vagyok, mint te! Talán nem tetszik Rob? – kezdtem elveszteni béketűrésemet.
- Fogalmad sincs, hogy miért viselkedem így veled – ezt nem akartam kimondani, de mégis kicsúszott.
- Hallgatlak – ezt olyan érzelemmentesen mondta, hogy elszakadt nálam a cérna.
- Jól van, te akartad! Tudni akarod, hogy miért nem kerestelek? Hát azért, mert örültem, hogy rajtad kívül végre másra is tudtam gondolni! Ezért is nem néztem meg a filmjeidet, mert tudtam, ha megint meglátlak akár csak a vásznon is, ismét elveszek. Azt akarod hallani, hogy kibaszott reménytelenül és őrülten szeretlek már kezdettől fogva, és, hogy mióta ismét beléptél az életembe, csak rád gondolok?! – végre minden elfojtott érzésemet kiadtam magamból, bár nem a legromantikusabb módón hoztam a tudtára.
- Rob… - szólalt meg, de láttam, hogy teljesen ledermedt. – Ezt miért nem mondtad soha?
- Mert te soha nem szeretnél viszont –lehajtottam a fejem és egy nagyot sóhajtottam. – Már amúgy is mindegy – tettem hozzá.
- Miért lenne mindegy? – kérdezte értetlenül.
- Mert hozzámész ahhoz a faszkalap Mike-hoz – minden érzelem kiült az arcomra ebben a pillanatban.
Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. Ránéztem, ő pedig csak mosolygott. Nem értettem min mosolyog ilyen jóízűen. Teljesen eláztunk ez idő alatt, és kezdtem egy kissé fázni.
- Még nem adtam neki választ, látod? – felemelte a kezét és a gyűrűsujjára mutatott, ahol nem volt semmi.

Almost Lovers - 4.rész

4. rész

Teljesen ledermedt az ajtóban, és falfehér lett a döbbenettől. Odaléptem hozzá, és miután becsuktam az ajtót, odavezettem a kanapéhoz és leültettem rá, nem akartam, hogy még a végén elájuljon nekem.
- Rob, mond csak, szeretsz te még engem? – nehéz kérdés volt, hiszen tudtam, hogy szeretem, csak azt nem tudtam, hogy mennyire. Megfogtam a kezét, és egyenesen a szemeibe néztem. Tudtam, hogy amit most készülök kimondani a világ legaljasabb emberévé fog tenni, de nem akarom őt is elveszíteni.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek – mondtam neki és letöröltem egy könnycseppet az arcáról.
- De nem annyira, mint őt – mondta szinte suttogva. Telibe talált, de most a fő célom az volt, hogy őt magam mellett tartsam és Kristent kiverjem a fejemből.
- Nem érzek már semmit Kristen iránt, az….. – a szavak égették a torkomat, mivel egy szó se volt igaz abból, amit mondtam. – pillanatnyi elmezavar volt! – fejeztem be végül a mondatot. Annyira egy önző, gusztustalan ember vagyok, hogy most legszívesebben szembeköpném magam.
Cammille a vallomásom után a nyakamba ugrott és megcsókolt, amit én viszonoztam is. Kezdett egyre szenvedélyesebb lenni, de nekem most nem volt kedvem „úgy” együtt lenni vele, ehhez azért még idő kell. Egy ürügy után kutattam az elmémben, amivel okom lehet őt leállítani.
- Na és mit mondasz? – kérdeztem, végre megtalálva a mentőkérdést.
- Mire, mit mondok? – azzal kezdte volna megint csókolgatni a nyakam, de én ismét félbeszakítottam tevékenységében.
- Hát arra, hogy ideköltözöl-e vagy sem? – hangomba megpróbáltam egy kis kíváncsiságot csempészni.
- Ha komolyan gondolod, akkor természetesen igen – mondta csillogó szemekkel. Akkor Rob, innen nincs visszaút! Edd meg szépen, amit főztél, és vágj hozzá jó pofát! Ismét belebújtam a boldog szerelmes szerepébe, hogy Cammille nehogy gyanút fogjon, hogy csak megjátszom magam.
- Ez nagyszerű! És mikor hozzuk át a holmiidat? – egyre több kérdés jött csak úgy magától.
- Ezt ráérünk megbeszélni, én most egészen mást akarok veled csinálni – azzal lecsapott a pólómra és szinte leszaggatta rólam. Semmi kedvem nem volt ma vele szeretkezni, pedig gyönyörű volt és kívánatos, de annyira mégsem, mint Kristen ma reggel. Hát ez hihetetlen, mindenről csak ő jut az eszembe!
Finoman eltoltam magamtól Cammille-t.
- Most mi a baj? – kérdezte szomorúan.
- Csak kicsit elfáradtam, ennyi – zártam rövidre a témát.
- Rendben, de legközelebb nem úszod meg! – mondta ördögi vigyorral az arcán. – Amúgy is mennem kell, megígértem anyámnak, hogy ma vele ebédelek. De estefele még benézek hozzád!
Örültem, ha csak egy délutánra is, de megúsztam a szexet Cammille-el. Szenvedélyesen megcsókolt, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.
Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy már nem úgy szeretem őt, mint 2 nappal ezelőtt. Két nap kellett ahhoz, és persze Kristen jelenléte, hogy rájöjjek teljesen rossz irányba halad az éltem. De meg kell próbálnom együtt élni vele, hiszen ő nem rossz ember , a baj csak az, hogy ő nem Kristen! Vágjon már valaki pofán, kérem! Olyan vagyok, mint egy hisztis nőszemély. Kristent elvesztettem, örökre. De hát nem is tudom elveszteni azt, ami nem volt az enyém. Ez annál rosszabb, hisz ha csak egy kis időre együtt lehettem volna vele, most minden máshogy lenne. Fenéket Pattinson, csak még szerencsétlenebb lennél, mint amilyen most vagy! Talán én örök boldogtalanságra vagyok ítélve, vagy csak szimplán valaki szerelmi átokkal sújtott?
Odaballagtam a konyhába és kinyitottam az egyik csodás zöld üveget. A többit bepakoltam a hűtőbe, hogy mire ezzel végzek, a következő már be legyen hűtve, hiszen a sört csak hidegen lehet úgy igazán élvezni.
Kiültem a teraszra és egy cigire is rágyújtottam. Eszembe jutott, hogy már vagy három hete nem adtam magamról életjelet a családomnak, ezért anyám amilyen aggódó típus, biztos mind a tíz körmét lerágta már miattam idegességében.
Bemenetem a hálóba és az ágyról elvettem a lap-topomat és a hónom alá véve ismét kisétáltam a teraszra, de azért előtte még tettem egy kitérőt a konyha felé, ahonnan ismét egy üveg társaságában tértem vissza előző helyemre.
Bekapcsoltam a gépet, pedig bár ne tettem volna. A hátteremet még nem állítottam át, így még mindig Kristen arcképe mosolygott rám. Amilyen gyorsan csak tudtam megnyitottam az Internetet, de beletelt pár percbe mire kapcsolódni tudtam.
Végre bejött a kezdőlap, majd megnyitottam a leveleimet. 22 darab levél egy nap alatt, hát az elég jó, bár ha azt nézzük, hogy én egy, úgymond felkapott színész vagyok, akkor elég gyér ez a szám.
A legtöbb mind reklámhirdetés volt, ám az egyiken mégis megakadta a szemem.
Egy könyvkiadótól jött. Gyorsan rákattintottam és alig akartam hinni a szememnek. Háromszor egymás után elolvastam a mailt, de még így is azt hittem, hogy rosszul látok.
Azt írta ugyanis ez a kiadó, aki nem mellesleg a Twiligt Saga kiadásáért is felelt, hogy három nap múlva dobják piacra a Saga ötödik részét, a Midnigt Sun-t, és azt szeretnék, ha Taylor, Kristen és én is részt vennénk egy rajongói találkozón, természetesen Stephenie társaságában. Ez a találkozó New York-ban lenne és érintené az USA több nagyvárosát is.
Kizárt, hogy én erre elmenjek! Rögtön ki is léptem ebből a levélből. Aztán jött a második sokk. A legelső levél ugyanis egyenesen Stephenie-től jött, aki azt írta, nagyon reméli, hogy eljövök erre a találkozóra, mivel én kelltettem életre Edwardot, aki ennek a könyvnek a főhőse, és nélkülem nem akarja megtartani ez az egészet.
Mérlegeltem magamban. Ha nem megyek el, azzal több millió twilighter álmát tiprom szét, sőt még Stephenie-nek is csalódást okoznék. Ha viszont elmegyek, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy újra találkozom Kristennel, és nem biztos, hogy tudnék vele egy légtérben tartózkodni. Tudtam, hogy ebben a kérdésben az én érzéseim és vágyaim másodlagosak. Stephenie számít rám, és ha már az ő könyvei által kerültem ki a névtelenség homályából, tartozom neki annyival, hogy pár hétre elutazom vele és a többiekkel. Lehet, hogy Kristen nem is jön el. Ó, adná az ég!
Éreztem, hogy nem ez volt a legnehezebb része a dolognak. A java csak akkor jön, mikor mindezt elmondom Cammille-nek.
Válaszoltam mind a kiadónak, mind Stephenie-nek, aztán a telefonom után kutattam, hogy felhívjam Taylort és megkérdezzem, ő jön-e erre a cécóra.
- Halló – szólt bele az ismerős hang.
- Szia Taylor, itt Robert….tudod Pattinson – mondtam, hisz vele is több mint két éve nem beszéltem, talán már nem is emlékszik rám.
- Hogyne tudnám, téged nehéz elfelejteni – mondta nevetve. – Miért keresel?
- Csak érdeklődöm, hogy te is kaptál-e levelet egy kiadótól és Stephenie-től?
- Igen a kiadótól kaptam, de Stephenie-től nem. Megint te vagy a kis kivételezett – hallottam, hogy jót mulat ezen.
- És te elmész? – kérdeztem és reménykedtem benne, hogy igen mond, ha ő ott lesz, legalább nem fogok egész végig csak Kristenre összpontosítani.
- Nem tudok elmenni, mivel egy film kellős közepén vagyok – jaj ne! Ez volt a legrosszabb, amit mondhatott.
- Értem, és sajnálom, jó lett volna ismét találkozni – mondtam és ezt őszintén is gondoltam. Taylor olyan volt nekem, mint az öcsém.
- Igen jó lett volna, mivel elég rég találkoztunk már. Mondjuk én nap, mint nap beléd ütközöm, mivel te virítasz az összes újság címlapján – ezen ismét elnevette magát, és én se tudtam visszafogni magam attól, hogy egy hatalmasat nevessek.- De ott lesz Kris, szóval nem leszel egyedül.
Hát inkább lennék egyedül, mint vele, de ezt azért mégse mondhatom el neki.
- Igen, legalább ő – mondtam végül.
- Tényleg sajnálom Rob, de nekem most mennem kell, örülök, hogy hallottalak.
- Én is örülök, akkor majd máskor bepótoljuk ezt a találkozót – mondtam neki és ezt komolyan is gondoltam, mindig szerettem vele lógni, pedig jóval fiatalabb, mint én, de ez, ha beszélgetek vele vagy iszunk nem látszik.
- Az biztos – azzal letette a telefont.
Idegesen ittam a söröket egymás után, a lábammal, pedig doboltam. Mindig ezt csinálom ha valamit nagyon nem akarok megtenni. Akkor is meg kell tudnom, hogy Kristen jön-e erre az útra!
A telefonomban megkeresetem, a rég olyan sokat hívott számot, és megnyomtam a hívás gombot.
A második csörgésre felvette.
- Rob, mit akarsz? – kérdezte ridegen.
- Csak annyit, hogy te jössz-e New York-ba? – mondd azt, hogy nem!
- Igen megyek – mondta. – És te?
- Azt hiszem én is – válaszoltam letörve.
- Rendben akkor majd találkozunk! – letette a telefont.
Erre innom kell, de rögtön. Az utolsó üveg „édes nedűt” kezdtem meg, mikor ismét nyílt az ajtó. Így elszaladt volna az idő?
Gyorsan lecsuktam a lap-topot, mivel nem lenne túl szerencsés, ha Cammille meglátná a hátteremet. Odasietett hozzám és megcsókolt. Úgy viselkedett mintha három éve lett volna, hogy elment.
- Fú milyen sör, meg cigi szagod van! Jót tenne neked egy jó meleg fürdő – csábosan mosolyogni kezdett és végighúzta ujjait a mellkasomon. Nem ezt nem akarom! Igaz, én is egy jó meleg fürdőre vágytam, természetesen nélküle, de előtte fel kell neki vázolnom a tényeket. Jöjjön, aminek jönnie kell.
- Cammille el kell utaznom pár hétre – nem rizsáztam, rögtön a közepébe.
- Mégis hova, és kivel? – kezdett gyanúsan méregetni. Szinte sejtettem, hogy a kivel kérdésre várja leginkább a választ.
- New York-ba, Stephenie-vel és Kristennel – mondtam.
- Menj csak, én nem tartalak vissza!
- Tényleg nem? – kérdeztem meglepetten. Egy jó nagy veszekedésre számítottam, nem pedig erre.
- Rob felnőtt ember vagy, aki el tudja dönteni, hogy mi a helyes. Ha te ezt tartod a helyes lépésnek, ám legyen! Nekem, pedig addig lesz időm rendesen berendezkedni ide – ezt mosolyogva közölte velem.
Most mi van? Agymosáson ment keresztül, vagy mi?
- És különben is te mondtad, hogy nem érzel semmit Kristen iránt! – szóval itt van a kutya elásva. Azért enged el, mert azt hiszi Kristen nem jelent már semmit a számomra. Ha tudná, mennyire téved!

A következő két nap villámgyorsan eltelt. Az egyik napot a ruháim kimosásával töltöttem, a másikat, pedig a pakolással ütöttem el.
Cammille szerencsére nem lábatlankodott körülöttem, mert ő a saját ruháit pakolta, csak ő nem utazni, hanem költözni készült, mégpedig hozzám.
A reptérre azért kikísért, de nem tudta megvárni velem a gépet, mert kozmetikushoz kellett mennie. Szerintem ez csupán kifogás volt, hogy ne kelljen találkoznia Kristennel. Most az egyszer preferáltam ezt az ötletét, mivel nem volt kedvem végignézni egy cicaharcot.
Egyedül ültem a váróban, mikor felszólítottak minket, hogy kezdjük meg a beszállást.
Kristen még sehol se volt. Nem hagyhatom csak úgy itt! Már épp tárcsázni akartam, mikor a távolban megláttam az ismerős táskát.
Ő közeledett és szebb volt, mint valaha. Igaz egy farmert és egy pólót viselt, amin ismét egy csomót lehetett felfedezni, na és persze a jól ismert tornacipő se hiányozhatott róla, mégis ezekben az egyszerű ruhákban is elképesztően szexi és kívánatos volt.
- Szia Rob – mosolygott rám. Föld hívja Robot, kérlek jelentkezz!
- Őőő, szia – köszöntem vissza bambán.
- Mehetünk? – kérdezte csilingelő hangon.
- Persze – mosolyodtam én is el.
- Te is megvagy? – kérdezte a háta mögött lévő személytől.
Ugye ez csak egy vicc?? Vagy tényleg hármasban fogunk utazni?!

Almost Lovers -3.rész

3.rész

Ott álltam, mint egy sóbálvány. Kristen elment, és amit maga után hagyott, az-az én összetört szívem volt csupán.
Hogy lehettem ekkora marha? Tudhattam volna, hogy már rég foglalt. Egy ilyen nőért csak úgy kapkodnak a pasik. De, hogy pont Mike! Ezt nem akartam elhinni.


Odasétáltam az ajtóhoz és felvettem a földön heverő pólómat, amit pár perccel ezelőtt Kristen rángatott le rólam.
Már majdnem sikerült az, amire több mint 6 éve várok. Túl szép volt, hogy igaz legyen, de azt éreztem, hogy ő is ugyanúgy kíván engem, mint ahogy én őt.

Rob mégis kinek képzeled magad? Azt hiszed minden nő, szétteszi a lábát, ahogy meglát? Nem! Főleg nem Kristen.
Ott álltam a konyhapultnak dőlve és legszívesebben a fejemet ütöttem volna a márványlappba. Hangos csattanásra lettem figyelmes.

Az ajtóban vörös fejjel ott állt Cammille. Már csak ő hiányzott. Most nem volt kedvem a rikácsolásához, pedig jól tudtam, hogy nem rá, hanem magamra vagyok dühös. Egyet akartam csupán, leinni magam a sárga földig és cigizni, amíg bírja a tüdőm. De, se cigi, se pia a lakásban, ahogy körbenéztem és kinyitottam a hűtőajtót. Vissza is csuktam és elkezdtem felöltözni.

- Szóval mégis lefeküdtél vele! – mondta Cammille, amint odalépett hozzám és meglátta Kristen pólójának maradványait.
- Nem – jött a válasz és kimentem a lakásból. Láttam, hogy összetörik, és sírni kezd, de most töménytelen sok piára és cigire vágytam, nem, pedig egy végeláthatatlan vitasorozatra, aminek se vége, se hossza. Ilyen állapotban ő sem, és én se tudnám ezt a dolgot értelmesen, felnőtt módjára megbeszélni.

Lesiettem a sarki boltba és vettem vagy 4 karton sört és 5 doboz cigit. Az eladó elég furán nézett rám, de nem nagyon érdekelt, hogy mit gondol rólam. Kiléptem a boltból és azonnal rágyújtottam egy szálra. Hiába akarok már vagy 1 éve leszokni, nem megy, kell az ilyen helyzetekre.
Gondolkodóba estem, hogy hol tudnám szépen csöndben leinni magam. A parkra esett a választásom, ami az utca túloldalán volt. Elindultam, de a lámpa pirosat jelzett, így, vagy híres filmsztár vagyok vagy sem, nekem is meg kell várnom, míg a lámpa zöldre nem vált. Egy ismerős autót véltem felfedezni az út másik oldalán. Egy fekete mini autó. Ez nem lehet! Mit keres még mindig itt? Engem akar kínozni, vagy mi? Ekkor észrevettem, hogy nincs egyedül, Mike ült a vezető ülésen, és ahogy láttam, nem épp bájcsevegtek.

Kristen hirtelen kiugrott az autóból, Mike pedig elhajtott. Ekkora egy pöcsöt! Toporzékoltam, hogy a lámpa váltson. A mellettem álló nő arrébb is lépett mellőlem, gondolom, azt hitte, hogy őrült vagyok. Hát az is voltam, őrülten szerelmes, csak a gond, hogy két nőbe.
Zöld. Futottam, hogy még idejébe odaérjek Kristenhez.
Már vette volna elő a mobilját, de én azt kirántottam a kezéből. Nagyon megijedhetett tőlem, mert ugrott egyet és egy kisebb sikoly is elhagyta a száját, hirtelen akcióm miatt. Megmosolyogtam ezt a kis reakciót.

- Rob, kérlek hívnom, kell egy taxit – mondta és kinyújtotta a kezét, hogy visszavegye azt, ami a jogos tulajdona. Nem akartam, hogy taxival menjen.
- Kristen ne butáskodj! Majd én elviszlek – ajánlottam fel. Hirtelen szemei kidülledtek a meglepettségtől, keze, pedig mint egy tollpihe hullottak vissza tökéletes csípője mellé.
- Rob ez egyáltalán nem jó ötlet, ezt te is tudod!
Persze, hogy tudtam de énem egyik fele nagyon is vágyott Kristen társaságára. Tudom, hogy ez oltári nagy baromság tőlem, de én már csak ilyen vagyok, szeretem kínozni magam.
- Kristen, csak haza akarlak vinni, semmi egyéb – mondtam és kivettem a zsebemből a kulcsokat. Láttam, hogy megadja magát, hiszen ismerhet annyira, hogy tudja, nem adom fel egykönnyen. Elindultunk a parkoló fele, és minden egyes lépésnél illatát az orromban éreztem. Elkábított vele ismételten. Formás fenekéről se tudtam levenni a szemem, pedig próbáltam, de nem ment. Rob te javíthatatlan vagy! A kis ördög belül örvendett magának, de a másik felem két hatalmas pofonnal ajándékozott meg, hisz ki tudja, mit teszek Kristennel a kocsiban!


Beszálltunk a kocsimba és már indultam is. Megkérdeztem tőle a pontos címet, és utána némaságba burkolóztunk. Kifele bámult az ablakon és lábával a zene ritmusára dobolt. Pont, mint régen. Néha sunyin oda-odapillantottam. Gyönyörű volt, még a két napos ruhájában és a csapzott hajával is. Tekergetni kezdett a rádióállomások között, és egyszer csak megállt. Nem akartam hinni a fülemnek. Egy olyan dal szólt a rádióban, amit a 21. születésnapján énekeltem a kérésére. Összenéztünk, de tudtam, ha sokáig időzik rajta a szemem, akkor nem tudok majd uralkodni magamon. Gyorsan odanyúltam a kikapcsoló gombhoz és megnyomtam. Az út további részét csendben tettük meg.

Annyira sok érzés kavargott bennem, de nem tudtam mi tévő legyek. Kristen nyilvánvalóan szereti Mikeot, azért jött újra össze vele. De akkor miért volt velem olyan a reggel? Hiszen majdnem szeretkeztünk a konyhapulton, aztán meg megcsókolja Mikeot és otthagy engem kétségek között.
Ki akartam verni ezeket a gondolatokat a fejemből, hiszen ha most újra, sokáig nem fogom őt látni, talán tudok ismét normálisan élni. Nem az kizárt! Kristen nélkül semmi se normális, főleg nem én!

Leparkoltam a házuk előtt és vártam, hogy kiszálljon. De nem tette. Bent ült, némán és csak bámult kifelé. Most mire vár? Már így is a tűrőképességem határán jártam.

Aztán hirtelen a semmiből megszólalt, kizökkentve ezzel engem is merengésemből.
- Köszönöm, hogy hazahoztál Rob – mondta és már nyúlt is a kilincsért. Annyira jó érzés volt hallani a nevemet a szájából. Hirtelen keze után kaptam és visszahúztam. Kristen nem értette a reakciómat, amit egyelőre én se tudtam magamban hova tenni.
- Kristen kérlek, látnom kell téged a közeljövőben! – mondtam neki csillogó szemekkel. Ha akartam volna, se tudtam volna letagadni az érzéseimet előtte. Lesütötte a szemeit, úgy válaszolt.
- Hidd el én is, ezt szeretném, de nem lehet – mi, mit nem lehet?
- Kristen te mondtad, hogy látni akarsz engem. Nem értelek – elengedtem a kezét, amit eddig elég erősen szorítottam.
- Tudom Rob, de Mike-nak nem igazán tetszik, hogy mi ismét jóban vagyunk. És reggel eléggé elfajultak a dolgok, ezért is akarok távolságot tartani – szavai teljesen letaglóztak. Szóval Mike miatt akar ismét kerülni. Mit tudhat az a senkiházi, amit én nem?
- Akkor megint nem látlak 2 évig? – kérdeztem, és kezeimet a kormányra helyeztem, és teljes erőmből szorítani kezdtem.
- Remélem nem telik el annyi idő, én…..szeretlek Rob, te vagy, vagyis voltál a legjobb barátom – ismét a kilincs felé nyúlt, de most nem akadályoztam meg a kiszállásban. – Kösz, hogy hazahoztál és majd hívlak, hogy mikor tudunk találkozni – azzal becsukta az ajtót, én, pedig még mindig a kormányt markoltam.

Nem hiszem el, hogy csak úgy hagytam kisétálni az életemből ismételten. Miért nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy elmondjam neki, mit érzek? Mondjuk ezek után, hogy hangosan is kimondta, hogy szeret, mint barátját, az összes reményem és vágyam szertefoszlott. Akkor se maradhatok tovább Cammille-el, hisz nem szeretem annyira, mint Kristent és ő túl jó hozzám, nem érdemlem meg a szerelmét. Kezdettől fogva kihasználtam és még az se ment föl eme kegyetlen tett alól, hogy azt hittem, tényleg teljes szívemből szeretem őt. Tudnom kellett volna, hogy Kristen örökre a szívembe véste magát.

A fejemet a kormányba vertem. Istenem egy igazi emberi roncs vagyok! Mint valami rossz brazil szappanopera főhőse, aki folyton szenved, és nem tud választani két gyönyörű nő közül.
Az én esetem annyiban volt más, hogy tudtam választani, de még így se lehetek boldog, mert ő máshoz tartozik.
Elég legyen már ebből! Úgy viselkedek, mint egy eszelős! Helyre kell tennem a dolgokat az életemben, és ezt avval kell kezdenem, hogy szakítok Cammille-el.

Gyorsan hajtottam, és eszembe jutott, hogy a hátsó ülésen ott van a négy rekesz sör és a cigi. Milyen jól fog az ma még jönni, gondoltam magamban és föltettem a napszemüvegemet, mert a nap már vakított és nem akartam balesetet sem okozni, sem elszenvedni.

Kicsit izgultam, hiszen életemben először szakítok valakivel. A lányok általában engem dobtak, mikor rám untak, vagy csak szimplán találtak nálam jobbat.

Leparkoltam a számomra fenntartott helyen és az ülésről kivett sörrel és cigivel indultam a lakásom felé. A lépcsőfokokat párosával szedtem, minél előbb túl akartam esni ezen az egész hercehurcán.
A lakásba lépve azonnal megláttam Cammille-t. A kanapén ült, jó pár zsebkendő társaságában. Megsajnáltam, de nem tántoríthat el semmi sem attól, amit elterveztem. Nincs több időm.
Letettem a rekeszeket a konyhapultra, amit reggel Kristennel egészen másra akartunk használni.
Lassan közeledtem felé, nem akartam ráijeszteni.

- Szóval ez már mindig így lesz? – kezdte, de még mindig maga elé bámult, sírni viszont nem sírt. – Amikor az a kis ribanc felbukkan, te rögtön futsz, és a karjaiba omlasz? – folytatta cinikusan. A válasz egyértelműen igen volt, de nem akartam teljesen összetörni őt.
- Cammille, kérlek, ne beszélj így róla! A boltban voltam, mint azt láthatod – mutattam rá a bizonyítékokra, bár majd elsüllyedtem.
- Jaj ugyan, ne nézz teljesen hülyének! A boltban voltál több, mint két órán keresztül?! Miért nem vagy őszinte Rob, a kurva életbe is? – kezdett csapkodni és egyre hisztérikusabbá vált.
- Nyugodj meg! – próbáltam nyugtatni, de tudtam ez teljeséggel lehetetlen. Ha egyszer rákezd, annak soha sincs jó vége.
- És ő? – kérdezte a semmiből. Ráemeltem a tekintetem.
- Mi van vele? – kérdeztem vissza, nem értettem mit akar.
- Ő, őszinte veled?
- Hogy érted? – kezdett ezzel a viselkedéssel engem is kihozni a sodromból.
- Á, szóval nem mondta el neked, hogy már vagy 3 hónapja mennyasszony, igaz?

Nem! Ez teljes képtelenség, hiszen én ismerem Kristent és ő mindig is házasság ellenes volt! Vagyis férjhez akart menni, de csak 30 évesen és még csak ennek a kornak a közelében sem járt.

- Na most mi van? Nem kelsz a védelmére? – most viszont elkezdett sírni, de nagyon.

Odamentem és átöleltem, de ő eltolt magától és egy jó nagy pofonnal is megajándékozott. A fülem csak úgy csengett utána, de tudtam ezt most jogosan kaptam.

Miért nem mondta el? Ennyire félreismertem volna? Ezek után látni se akarom!
Úgy éreztem, hogy a szerelmet, amit eddig Kristen iránt éreztem, most egy még erősebb érzés váltotta fel ez, pedig a csalódottság és a mérhetetlen fájdalom volt, ami majd’ szétfeszítette a mellkasom.

Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam, de nem Kristennel! Nem, őt elkell felejtenem, még akkor is ha tudom, hogy ez szinte lehetetlen. Ő legyen csak boldog Mike-al, mit bánom én!
Cammille-t kezdtem keresni, és meg is láttam, az ajtónál volt, és épp kilépni készült, mikor én feltettem azt a kérdést, amit már jó ideje meg akartam kérdezni tőle.

- Cammmille, hozzám költöznél? – abban a pillanatban tudtam, hogy egy oltári nagy hibát követtem el.

Almost Lovers - 2. rész

2. rész

Ott feküdt az ágyamban az a nő, akibe több mint 4 éven keresztül szerelmes voltam. 2 éve nem láttam és azt hittem, már túl vagyok rajta, de úgy látszik tévedtem. Egyáltalán nem vagyok közömbös iránta, pedig annak kéne lennem, mivel van egy gyönyörű és értelmes barátnőm Cammille személyében.

- Szia – köszöntem vissza, de gyorsan le is vettem róla a tekintetem. Nem bírok ránézni, még a végén olyat tennék, amit megbánok.
A cigis dobozom után kutattam, mert ez volt az egyetlen dolog, ami most lenyugtatott volna. Az istenért se találtam sehol.

Kristen lépett mellém és megkínált a sajátjából. Mint a régi szép időkben.
- Kösz – motyogtam a bajszom alatt és elindultam az erkély felé. Ő bevetette magát a fürdőbe.
El se akarom hinni, hogy itt van. Lehet, hogy csak képzelődöm? Az agyam egyfajta tréfát űz velem? De miért? Ez nem jó tréfa, felszakítani a régi sebeket, nem valami jó érzés.

A telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Tudtam, hogy csakis Cammille lehet az. Hát persze, hogy ráhibáztam. Nem tudom, hogy fölvegyem-e, vagy csak simán nyomjam ki? Kinyomtam. Ráérek később magyarázkodni.

Kristen kilépett a fürdőből a tegnapi ruhájában, de még így is irtó szexi volt. Mi az Pattinson, nem bírsz a gatyádban maradni? Mekkora egy kretén vagyok.
Lassan odasétált hozzám. Láttam rajta, hogy szégyelli magát az este miatt.

- Rob én nagyon köszönöm, hogy befogadtál az este! – mondta és ő is rágyújtott.
- Igazán nincs mit, ezért vannak a b… - a barátok, akartam mondani, de mi már rég nem voltunk azok. Ránéztem, és láttam, hogy akar még valamit mondani.
- Mi az? – kérdeztem.
- Hát csak eléggé megváltoztál – kezdte és a lakás fele fordult. – Új kéró, meg rend is van. Nem így emlékeztem rád – fejezte be végül.
- Egyszer meg kellett komolyodnom – na jó, ez még az én fülemnek is röhejesen hangzott, de valamit mondanom kellett.
Ő is elmosolyodott ezen, de tovább cigizett. Jó volt újra vele lenni, hiányzott a társasága. Mi olyanok voltunk, akik szavak nélkül is nagyon jól elvannak egymással, de most valahogy fusztrálva éreztem magam a közelében.

A telefonom ismét sípolni kezdett a farzsebemben. Kivettem és ismét Cammille keresett, épp kinyomni készültem mikor Kristen megszólalt.
- Vedd csak fel, lehet, hogy fontos – mosolygott ismét és kikönyökölt a párkányra.
Felvettem hát jöjjön, aminek jönnie kell.

- Szia – szóltam bele.
- Óóóó köszönöm, hogy megtisztelsz azzal, hogy felveszed a rohadt mobilod! – a hangjából sütött a düh, de ezt megértem. Ellenkező estben én is így reagálnék.
- Bocsáss meg, de közbejött valami – válaszoltam és közbe elnyomtam a cigimet, de Kristen már gyújtotta is a következőt. Hihetetlen, hogy még emlékszik rá, hogy vagy egy egész dobozzal elszívok egy reggel. Lefagytam, nem is hallottam Cammille kérdését.
- Őőő bocs, de mit is kérdeztél?
- Rob, te most szórakozol velem? Azt kérdeztem, hogy van-e valaki nálad? – nem is kiabált ez inkább hiszi volt. Most vagy soha Rob, el kell neki mondanod az igazat, ha később tudja meg az még rosszabb lesz.
- Igen van – vártam a gyors halált. De nem jött. Kezdtem megijedni, mert hosszú percekig nem válaszolt. – Cammille ott vagy még? – kérdeztem kétségbeesve.
- Csak azt ne mond, hogy Kristen az?!
Na azt hiszem itt a vége mindennek. Elveszítem azt a nőt, akit szeretek, azért mert tegnap nem volt szívem ott hagyni Kristent a mozi kellős közepén részegen.
- De igen Kristen az.
- És lefeküdtél vele? – kérdezte rögtön. Hát ennyire nem bízik bennem? Hogy feltételezhet rólam ilyet?
- Természetesen nem! – jött rögtön a válasz. Hátranéztem és láttam, hogy Kristen is a telefonjával babrál.
- Rendben, ezt majd még megbeszéljük, de jól gondold át, mit csinálsz Rob! – azzal lecsapta telefont.

Miért nem tud bízni bennem? Ha akartam volna már rég megcsalhattam volna. Volt nem is egy felkérésem, de én hűséges voltam hozzá mindvégig. Szerettem őt, de mikor behisztizik akkor fejjel, lefele tudnám kilógatni a 8. emeletről.

Kimentem ismét Kristenhez az erkélyre, aki szintén abban a pillanatban tette le a telefonját. Tekintet szomorú volt, szinte majdnem sírt. Meg akartam vigasztalni, karjaim közé zárni, hogy tudja, mellettem biztonságban van, de nem tehettem. Ő már nem az én Kristenem.

- Rob…. – kezdte. Nagyon ritkán láttam ilyennek. Ha sírt arra nyomos oka volt, de most nem tudtam semmilyen okról, ami miatt ilyen állapotban kellene lennie. Egy lépés tettem felé. – Hiányzol! – fejezte be a mondatot.

Ahogy kimondta ezt a szót, odarohantam hozzá és szorosan átöleltem. Tudtam, hogyha nem hülye, akkor neki is éreznie kell mennyire fontos nekem még mindig. Zokogott, és hiába csitítottam, nem hagyta abba. Leültem vele az erkélyen található székre, ölemben ült és átölelte a nyakam. Beszívtam édes illatát, bár tudtam, hogy nem vagyok komplett, ha nem taszítottam el magamtól rögtön. Kezdetett megnyugodni, ugyanis dúdoltam neki egy dalt. Rég nem énekeltem, nem is gitároztam, és a zongorához se nyúltam már egy jó ideje. Ezek a dolgok mindig csak rá emlékeztettek volna, és az volt az utolsó dolog, amit akartam. Rá emlékezni! De most énem eme darabja ismét felszínre tőrt, és tudtam, hogy ezek után pokoli nehéz lesz ismét mindent normálisan csinálnom.

Felnézett rám, nem tudtam olvasni tekintetéből. Szemei feldagadtak a sírástól, szája kiszáradt, mivel jó házigazda lévén még meg se kínáltam semmivel. Rabul ejtette szemeimet, egyre közeledett arca az enyém felé, de még idejében észhez kaptam és letettem őt a szemben lévő székre és bementem, hogy töltsek neki egy pohár narancslevet.
Kimentem ismét az erkélyre, de már nem volt ott. Befutottam a hálóba és ott találtam őt, amint épp a kabátját veszi föl.

- Kristen mégis mit művelsz? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mégis minek látszik? Elmegyek, így is túl sokáig maradtam már, azt hittem tudunk beszélni, de nem. Nem akarok semmit erőltetni Rob, én csak….jó volt téged újra látni! – mondta és már ment is az ajtó felé. Nem, ezt nem hagyhatom! Ismét engedjem el? Ezek után nem vagyok képes nélküle élni! De ott van Cammille, aki egy nagyszerű nő és, akit szintén szeretek, de másrészről itt van Kristen, akiért megőrülök, és már hosszú-hosszú évek óta szerelmes vagyok belé, és ez nem csillapodik, ha lehet azt mondani, egyre csak mélyül.

Odafutottam az ajtó elé és elálltam azt. Kristen próbált félrelökni, mindhiába. Nem tágítottam az ajtó elől.

- Még is mi képzelsz Pattinson? – kérdezte gúnyosan és ütni kezdett, hogy engedjem ki. Ezzel csak azt érte el, hogy teljesen feltüzelt, bár tudtam, hogy ő nem így érez irántam, akkor is vágytam megkóstolni a tiltott gyümölcs édes zamatát.

Hirtelen megcsókoltam. A szívem azt hittem kiszakad a mellkasomból úgy dübörgött. Kristen az elején még folytatta az ütlegelésemet, de mikor nyelvemet a szájába parancsoltam, abbahagyta a verésemet. Kezével a hajamba túrt, én pedig lehúztam róla a kabátot. Baromi nagy örültségre készültem, de nem érdekelt.

Kristen a lábait összekulcsolta a derekam körül és így kezdte lecibálni rólam a pólómat. Mosolyognom kellett. Mióta vártam már ez a pillanatot? 1000 éve legalább, és most végre teljesülhet egyetlen hőn áhított vágyam. Az a vágy nem más volt, mint Kristen maga.

Lehámozta rólam a pólót, és felsőtestemet kezdte csókolgatni, nem tudtam elmenni a hálóig, csak a konyhapultomig jutottunk, de ez egy cseppet se zavart, és ahogy láttam Kristent sem. Letettem a pultra és leszakítottam róla felesleges pólóját. Ő az övemmel babrált, de mikor sikerült kihámoznia a
nadrágomból szánk ismét egyesült és egy ritmusra járt. Alig bírtam magam visszafogni attól, hogy rögtön a magamévá ne tegyem. De nem akartam elsietni, erre vágytam nagyon rég, és ennek tökéletesnek kell lenni, nemcsak nekem, de Kristennek is. Éreztetni akarom vele, hogy mennyire szeretem.

Épp melltartóját kezdtem volna kikapcsolni, mikor valaki hangosan kopogni nem kezdett. Kristennel szétrebbentünk. Idegesen kezdte felhúzni magára a ruháit, én meg csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Jellemző!

Mikor felöltözött, odajött hozzám és a fülembe súgta a következőket:
- Sajnálom, lehet, hogy jobb is így! Mike már biztosan ideges, mennem kell. Remélem nem telik bele megint két évbe, mire újra láthatlak – azzal kiment az ajtón, de még láttam, hogy egy csókot ad Mikenak.

Szóval ismét együtt van Mikeal? Ez nem csak egy légből kapott pletyka tehát. A világ legnagyobb marhájának érzem magam ebben a percben! De erről csakis én tehetek. Egyet azt baromira jól tudok csinálni, tönkrevágni az életem, ebben príma vagyok. Kristen nem lehet az enyém soha, ez már biztos, de amilyen balfasz vagyok Cammille-t is elveszítem! Mentenem kell még a menthetőt, ideje bedobnom az összeköltözés témát. Akkor talán marad némi esélyem a boldogságra, igaz Kristen nélkül, de meg kell próbálnom nélküle élni, ez egyszer biztos!

Almost Lovers - 1.rész

1.rész

Minden nap ugyanolyan a számomra. Felkelek, leülök a tv elé, bekapcsolom, és ismét szembesülök magammal. Még akkor is benne vagyok, ha nem csinálok éppenséggel semmit. Ez az átka, ha valakit Robert Pattinsonnak hívnak.

És folyton ugyanaz megy Robert aki, 2 éve még Edward bőrébe bújt. Mikor fogják már megérteni, hogy én több vagyok, mint egy Edward? Azt hiszem a válasz soha. De kár is ezen agyalnom, hiszen ezen soha nem fogok tudni változtatni, pedig számtalan filmmel bizonyítottam már, hogy több van bennem, mint egy szépséges vámpírfiú.

Ez a nap azonban a többitől kicsit eltérő. Hiszen a szerelmemmel ma vagyunk kereken együtt 10 hónapja. Ilyen hosszú időt egy nő mellett se bírtam ki, már hosszú-hosszú évek óta.
Elterveztem, hogy egy gyönyörű vacsorára viszem és utána, lesz, ami lesz. Bár nagyon remélem, hogy itt kötünk ki az este végén.

Mivel egyre több időt töltök Los Angelesben, nem akarok folyton egy szállodai szobában kuksolni ezért is vettem meg úgy nagyjából egy hónapja ezt a lakást. Igaz nem túl tágas, de nekem épp megfelelő. Amúgy is rendetlen vagyok, nem kell nekem a nagy ház. Szerencsére eljutottam arra a pontra, hogy a ruháim ne egy dobozban gyűljenek, na és persze ne a padlón. Mindez az ő hatására, ő segített kiválasztani ezt a lakhelyet, igaz elég messze van tőle, de ma elhatároztam, hogy megkérem, költözzön ide hozzám. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküle.

Éreztem, hogy a gondolataim elkalandoztak egy egészen másik helyre. Rápillantottam hát az órámra, ami fél hatot mutatott. Basszus azt ígértem, hogy hatra érte megyek!
Gyorsan lezuhanyoztam, majd valami elegáns ruhát kotortam elő a szekrényem mélyéről. Ezek a ruhák csak a díjátadókon meg a premiereken kerülnek elő, ami már jó régen volt, de valahogy nem bántam.
Beugrottam a kocsiba és Los Angeles másik végébe hajtottam. Tényleg milyen jó lesz, ha már nálam fog lakni. Együtt lehetünk a nap minden percében.

A ház előtt leparkoltam és vártam. Ismertem már annyira, hogy tudjam, nem szereti, ha rádudálok, vagy ha becsöngetek. Szeret a saját tempójában elkészülni.
Egyszer csak hallottam, hogy nyílik az ajtó és kilépett rajta ez a csoda. Nekem se kellett kétszer mondani kiszálltam, hogy üdvözölhessem.

Cammille egyenesen a nyakamba ugrott és egy szenvedélyes csókkal ajándékozott meg, amit nem voltam rest viszonozni.
Szemkápráztatóan gyönyörű volt. Kinyitottam neki az ajtót, hogy beszállhasson.
Nem tudta, hogy hova viszem ez az én meglepetésem volt.
-Rob elhiszed, hogy már 10 hónapja, hogy együtt vagyunk? – kérdezte miközben az autó tükrében igazított a sminkjén.
- Nem tudom, mivel érdemeltem meg, hogy ennyi időt pazarolj rám – mondtam neki mosolyogva. Nem válaszolt, de láttam, hogy megrázza a fejét.

Elég gyorsan hajtottam a megengedetthez képest, mert már így is késésben voltunk.
- Rob vigyázz piros a lámpa! – kiáltott Cammille mellőlem. Gyorsan a fékre emeltem a lábam. Az autó hangos csikorgással állt csak meg. Cammille rosszallóan nézett rám.

Míg piros volt a lámpa, ő a zenék között keresgélt valami ínyére valót, én pedig azzal ütöttem agyon az időt, hogy bambán bámultam az ablakon kifelé.
Épp a mozi mellett álltunk meg. Ez még kapóra is jöhet, úgy se tudtam, hogy mit csináljunk holnap. Elkezdtem hát a plakátokat vizslatni. Mind vagy romantikus volt, vagy horror. Aztán egyszer csak megakadta a szemem az egyik plakáton. A címe az „Együttes erő” volt, persze nem ez ragadta meg a figyelmemet, hanem egy ismerős arc, amint egyenesen a szemembe néz.

Kristen. El se akartam hinni, hogy őt látom azon a plakáton. A szívem összeszorult, pedig már vagy 2 éve, hogy nem is láttam őt.
Mindig ez történik, ha valaki kiejti még csak a nevét is. Rosszul érzem magam tőle. Kristen és én nagyon jó barátok voltunk a Twilight Saga forgatásai alatt aztán, miután a Breaking Dawn premiere lezajlott ki-ki ment a maga útján. Soha többet nem láttam. Pedig szerettem, nem barátilag, nem is, úgy ahogy egy báty szereti a húgát, hanem valódi szenvedélyes szerelemmel szerettem őt. Csak mindig is túl gyáva voltam, hogy ezt bevalljam neki. Soha, egy fikarcnyi esélyem se lett volna nála. Az elválásunk után sokat szenvedtem. Nem akartam keresni, mivel azt hittem, hogy az idő majd begyógyítja a sebeket, de sajnos nem.

Cammille-el egy díjátadó keretében hozott össze a sors és egyből vonzódni kezdtem hozzá. Persze ez a szerelem nem hasonlítható ahhoz, amit valaha Kristen iránt éreztem. Olyat soha többet egy nő mellett se fogok tudni érezni. Cammille tudta, hogy mi a helyzet velem és Kristennel és elfogatta. Persze nincs oka a féltékenységre, mivel 2 éve Kristen hangját se hallottam, nem ám összefutottam volna vele valahol.
Ez a plakát mégis megbabonázott Töprengésemet a mögöttem álló autó dudája szakította félbe. Gyorsan tovább is hajtottam, mintha mi se történt volna.

Az étterem elé érve leparkoltam, majd kézen fogva besétáltunk. Ez az-az étterem volt, ahol az első randinkon is voltunk. Tudtam, hogy ezt értékelni fogja.
A vacsora végeztével, nem tudtam mi mást csinálhatnánk még. Viszont Cammille az autóban a tudtomra adta mihez is lenne kedve ebben a pillanatban. Én igaz most kicsit máshol jártam, de örömmel teljesítettem szerelmem kérését.

Hazafele is ugyanolyan őrült módjára vezettem, mint az oda fele vezető úton. Azon az estén szenvedélyesen szerettük egymást. Egymás karjai között aludtunk el, de én nem tudtam elűzni a fejemből Kristen plakátjának a képét. Látnom kell őt, még ha filmen is, de látnom kell. Nem Rob ez teljes őrültség, hisz itt fekszik melletted egy gyönyörű nő, nem gondolhatsz most Kristenre!

Magammal is macska egér játékot játszottam. Egyik felem vágyott Kristen után, a másik viszont rendre intett, hogy ne csesszem el egy álomkép miatt az egész életem.
Végül döntésre jutottam, elmondom Cammille-nek, hogy meg szeretném nézni - természetesen vele együtt - ezt a filmet, és majd ő eldönti, hogy mit is tegyünk. Uramisten mintha 5 éves lennék, és anyámtól kérnék engedélyt. De nincs más választásom, ő nagyon fontos nekem és érdekel a véleménye ebben az ügyben. Végre nekem is álom jött a szememre.

Reggel, készítettem neki egy jó forró kávét és csináltam hozzá lekváros pirítóst is, mivel tudtam, hogy ez az egyik kedvence.
- Semmi másra nem vágyom csak, hogy te mellettem légy - mondta, miközben belekortyolt a gőzölgő kávéba. Ezért a kijelentésért megjutalmaztam egy csókkal. Éreztem, hogy itt az ideje felhozni a számomra kínosnak hitt témát.
- Cammille, figyel arra gondoltam – kezdtem, - hogy esetleg ma elmehetnénk moziba, persze, csak ha van kedved? – gyorsan összeszedtem a tálcát, amire az ételeket pakoltam és elindultam a konyha fele. Ő is utánam jött és hátulról átölelt. Szerettem mikor ezt csinálta, megnyugtatott vele, de most nem érte el a célját.
- És melyik filmre gondoltál? – kérdezte és a vállamba harapott.
- Az Együttes erőre – válaszoltam és nekiálltam mosogatni. Éreztem, hogy Cammille egy pillanatra ledermed a hátam mögött, de nem akartam hátrafordulni, minél közönyösebb vagyok annál jobb.
- Az-az a film, amiben Bruce Willis és Kristen szerepelnek? – kérdezte.
- Őőőő, azt hiszem igen. Elég jók a kritikák róla és sokan ajánlották már – hazudtam, mint a vízfolyás.
- Rendben, felőlem megnézhetjük – mondta végül és megpuszilta az arcomat. Én erre megfordultam és szenvedélyesen a hűtőnek nyomva megcsókoltam.

Miután elmosogattam, hazavittem Cammile-t, hogy átöltözhessen a mozira. Én miután hazaértem, bekapcsoltam a lap-topom, hogy legalább valami fogalmam legyen erről a filmről, mert a plakátokon kívül semmit se tudok róla. Például azt se tudtam, hogy Bruce Willis a másik főszereplő. Gyorsan elolvastam a film tartalmát, megnéztem az előzetest.

A film maga nem igazán nyerte el a tetszésemet, de a női főszereplő annál inkább. Kristen gyönyörű volt, igaz kissé csapzott, de ez egy akciófilmnél szinte követelmény. Vagy harmincszor megnéztem az előzetest, csakhogy láthassam. Ez már beteges Pattinson, fordulj orvoshoz ember!

Öltözködni készültem, hiszen este nyolcra kell a moziban lennünk, de már vagy 3 órája csak erről a filmről nézek információkat és képeket, azt is főleg Kristenről. Innom kellene, csakhogy én vezetek, pedig de jól esne valami szíverősítő. Na majd a mozi után. Eldöntöttem, hogy ma semmiképp nem akarok Cammille-el aludni, azt most nem bírnám.

Nyolcra meg is érkeztünk a mozi elé. Vettünk pattogatott kukoricát meg kólát és beültünk a moziba. Izgatott voltam, hogy vajon milyen is ez a film. Soha nem volt annyi erőm, hogy beüljek és Kristen filmjei közül akár egyet is megnézzek, pedig Kellan és Ashley sokszor hívtak, de nem voltam olyan állapotban hogy akár a filmvásznon is, de lássam őt. Mocorogtam, egyszerűen nem bírtam magammal.

- Rob jól vagy? – kérdezte Cammille. – Még meggondolhatod magad, nem muszáj megnéznünk.
- Semmi baj, jól vagyok. Meg szeretném nézni – mondtam, de ő még mindig furcsán nézett rám. Éreztem, hogy mi baja lehet. – Nem Kristen miatt van, nyugi
Nem válaszolt csak összekulcsolta kezeinket. Végre valahára lekapcsolódtak a villanyok és kezdődött a film. Ez is tipikus akciófilm volt, mindenhol vér és halott emberek, bomba robban minden sarkon. De engem nem is a film érdekelt, hanem csak Ő. Nem vagyok komplett az már biztos. Elhozom a barátnőmet, hogy megnézze azt a lányt, akit mindennél jobban szerettem valaha, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy most már közömbös vagyok iránta.

Nem bírtam tovább, kikészültem azoknál a jeleneteknél, ahol Kristen egy másik pasival csókolózik. Tudom, hogy ez csak színészet, de még a hideg is kiráz, ha csak arra gondolok, hogy ő és egy másik férfi, pedig biztos volt jó pár barátja az elmúlt két évben, hiszen ő elragadó és csábító. Elég! Rob ezt most fejezd be!

- Mindjárt jövök, kimegyek a mosdóba – mondtam Cammelle-nek. Persze az igazság az volt, hogy levegőznöm kellett egyet, attól talán kitisztul a fejem, és nem gondolok ilyen marhaságokra.
Az első utam azért mégis a mosdó felé vezetett, de nem tudtam bemenni, mert egy nő állta el az utat. Elég rosszul festett, csak ült és egy üveget szorongatott a kezében. Körülnéztem, hogy van e valaki a közelben, de csak én és ő voltunk a wc-k előtt. Nagyon ramaty állapotban volt, megsajnáltam.

- Elnézést, hölgyem minden rendben? – kérdezetem.
- Igen csak kicsit bebasztam – mondta mosolyogva és felnézett rám. Nem akartam hinni a szememnek. Ismertem ezt a nőt. Nő?! Lányt inkább. Kristen volt a maga teljes valójában. El se akartam hinni, hogy ő ül előttem. Azt vettem észre rajta, hogy ő is felismert engem.
- Rob? Robert Pattinson? – kérdezte hunyorítva, mert épp egy lámpa előtt álltam. Leguggoltam, hogy a szemünk egy szintbe kerüljön.
- Kristen minden rendben? – kérdeztem bár ez elég hülye kérdés volt a részemről, látszott rajta, hogy nincs valami jó állapotban.
- Persze csak egy rakás szerencsétlenség vagyok - mondta és kortyolt egyet az üvegből. Kivettem a kezéből, és a legközelebbi kukába dobtam.
- Héj ehhez nem volt jogod, nem vagy az apám vagy ilyesmi, cseszd meg! – milyen szerencse, hogy nem vagyok az apja. Rob elég legyen már! – Az egész életem egy nagy rakás szar és ez a kurva film is bukta! Egy csődtömeg vagyok. – alig lehetett érteni mit mond, annyira részeg volt. Láttam már bulizni és sokat inni, de ez durva volt. Olyan volt, mint egy hajléktalan.
- Kristen figyelj! Van valaki, akivel haza tudsz menni? – kérdeztem, és reménykedtem, hogy ne mondja ki, azt hogy a barátja itt várja valahol.
- Nem, nincs. Egyedül vagyok, mint a kisujjam – erre megint hatalmas nevetésben tört ki. Nem hagyhatom most magára. Ki tudja, mit csinálna? Elhatároztam, hogy én majd hazaviszem. Tudom, hogy ez egy oltári nagy baromság, de nincs más választásom.
- Kristen figyelj, én hazaviszlek, de ahhoz tudnom kell a címedet. Meg tudod mondani nekem?
- Nem Rob, nem akarok hazamenni, anyám kibasz ha így meglát! – na már csak ez hiányzott, hogy magamhoz vegyem, de nem tehetek mást. Nem dobhatom ki az utcára.

Beültettem a kocsiba és a lakásom fele vettem az irányt. Nagy hülyeséget készültem elkövetni, de nem volt szívem csak úgy ott hagyni.

Vagy 3 órába telt mire felértem a második emeletre. Kristen nem igazán könnyítette meg a dolgom, egész súlyával rám nehezedett, így kúsztam én is fel. Kinyitottam az ajtót és felkapcsoltam a lámpát. Ettől Csipkerózsika is felébredt és körülnézett a lakásban.

- Ejha, te tényleg az a Rob vagy aki, dobozokból öltözködött, meg három napos taposott pizzán élt?
Nem válaszoltam neki, egyenesen a háló felé vettem az irány, hogy adjak neki egy takarót és egy tiszta pólót, amiben ma aludhat. Háttal álltam így észre se vettem, hogy mögém lopózott, és hátúról átkarolt, de olyan erősen, hogy mindketten az ágyban kötöttünk ki. Egyszerre éreztem magam a menyben és a pokol fenekén. Le akartam hámozni magamról Kristen ölelő karjait, de már mély álomba zuhant. Nem volt szívem felkelteni. A fene abba a jó szívedbe Pattinson! Lassan és is elaludtam.

Reggel a nap sugarai épp a szemembe sütöttek. Nem akartam még kinyitni őket, olyan szépet álmodtam. Még egyet szippantani akartam bódító illatából mielőtt felébrednék. De hiszen már ébren vagyok! Akkor mi ez az édes illat? Kinyitottam hát a szemem és megláttam őt, amint mellkasomon édesen szuszog. Kiugrottam az ágyból és a telefonom után kutattam. Meg is találtam az éjjeliszekrényemen. 20 nem fogadott hívás és mindössze egy sms.

„Szia!
Mégis hova a csudába tűntél, nem arról volt szó, hogy kimész az istenverte mosdóba?
Remélem jó okod volt rá, hogy itt hagyj, mert ha nem, akkor megnézheted, hogy mit kapsz tőlem!
Cammille”

Te jó ég otthagytam Cammille-t a moziban! Ekkora barom is csak én lehetek! Fel és le jártam a szobában, fogalmam se volt, hogy most mit is kéne tennem. Felnéztem és láttam, hogy Kristen egyenesen rám mosolyog. Olyan szép volt, mint régen.
- Szia – köszönt nekem szinte hangtalanul.
Most mi a jó büdös francot kéne tennem?