Your biggest mistake - Első felvonás (TELJES)

Sziasztok!

Elnézést kérek, amiért tegnap helyett ma van friss, de nem volt időm tegnap befejezni a fejezetet, fél munkát pedig nem szívesen adok ki a kezemből.

Köszönöm a részlet alatt lévő pipákat és komit, nagyon jól esik a kis lelkemnek, hogy örültök az írásomnak! :) (L)

Nos, majd Ti szépen eldöntitek, hogy mennyire nyerte el a tetszéseteket ez a kis novellaszerűség. Tudjátok, hogy Szilveszterkor jön a második és egyben utolsó része, amiből több múltbéli esemény is kiderül majd ;)

Nem dumálok tovább, inkább ezzel a kis történetecskével szeretnék nektek BOLDOG KARÁCSONYT kívánni!!! Sokat jelent, hogy itt vagytok és hétről-hétre olvastok! ^.^

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: a fejezet +18as!!!

Your Biggest Mistake - Első felvonás

/Kristen/ 
- Meghívhatlak egy italra? – kérdezte a rejtélyes idegen, akit hírből már egészen jól ismertem. Átható pillantást vetett rám szürkéskék szemeivel, amivel kellően zavarba hozott a barátaim előtt. Mindig is szerettem volna felkelteni az érdeklődését, de azt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy épp ő fog idejönni hozzám. És pont a születésnapomkor! Ekkora mázlit, hát nem?

- Nos? – sürgetett, mivel egy épeszű mondatot se voltam képes összerakni a közelében. Hihetetlen, hogy olyan kisugárzása van, ami az emberbe fojtja a szót. Csak néztem pimaszul helyes arcát és elismerően vállon veregettem magam.

- Ha Kris nem vevő rád, akkor én szívesen elfogadom a meghívást – szólalt meg mellőlem Sue. Kis ribanc, még mit nem?!

- Egy sört kérek – mondtam hangosan és a biztonság kedvéért megérintettem a srác karját. Csillogó szemmel nézte a helyet, ahol megérintettem és féloldalas mosollyal ajándékozott meg. Csak engem. Na, ehhez mit szólsz Sue? 

Kárörvendően lecsúsztam a székről és szorosan a fiú mellé álltam. Rendelt nekem is és magának is egy korsó sört, majd visszafordult felém.

- Van kedved utána lelépni? – olyan lazán tette fel a kérdést, mintha csak arról érdeklődne mennyi az idő. Köhintettem egyet, mert egyáltalán nem voltam olyasfajta lány, aki csak úgy lelép egy sráccal, akit alig öt perce ismert meg. Jó, már vagy két éve járunk ugyanabba a suliba, de ezidáig levegőnek nézett, és szerintem még csak a nevemet sem tudta. Bár, lehet, hogy azzal még most sincs tisztában.

- Nem is tudom… - pirultam el. A fiú felhúzta az egyik szemöldökét, de még mindig szívdöglesztően mosolygott rám. A lábaim megrogytak egy kissé és zihálni kezdtem. Ezt hívják testi vonzalomnak? Mindenesetre igen csak izzott körülöttünk a levegő.

- Nem csinálok semmi olyasmit, amit te ne akarnál, becsszó – a hitelesség kedvéért a szívéhez szorította a kezét. Hangosan felnevettem, mire a csípőmnél fogva megragadott és magához húzott. A szívem a torkomban dobogott, a tenyereim izzadtak és nem tudtam elszakítani a szemeimet meggypiros ajkáról.

- Ha ezt csinálod, nem biztos, hogy úriember leszek – nézett mélyen a szemembe, ám nem látszott rajta, hogy blöffölne. Ó, te jó ég! Itt volt a vég kezdete…


- Mami, mami, mami!!

Fordultam egyet az ágyban és fáradtan nyitottam ki a szememet. Első pillantásom a digitális órámra tévedt, ami hajnali fél hármat mutatott. Ásítottam, majd nagy nehezen kikeltem az ágyból és elindultam az ajtó felé. Gyors léptekkel vágtam át a kicsiny nappalin, majd benyitottam hangosan ordító kislányomhoz.

- Mi a baj kincsem? – kérdeztem és odamentem a kiságyához, ahol ő már toporzékolva várt engem. Nagy gomb szemeit rám függesztette, a szája sírásra görbült.

- Pisilni kej – mondta elcsuklott hangon és már nyújtózott is értem. Fél pillanat alatt kivettem az ágyból és a szobába készített bilire ültettem. Öröm volt nézni, ahogy ügyesen ráül a műanyag bilire, majd önállóan pisil. A szemem könnybe lábadt, rettentő büszke voltam rá. 

Ma van egy hete, hogy elkezdtem leszoktatni a pelusról, és meglepően jól haladunk a bilizéssel. Sok anyuka – köztük az enyém is – felkészített, hogy nem lesz fáklyásmenet megszabadulni a pelenkától, nekünk még sem okozott gondot a levétele. Emma egyszerűen felfogta, hogy mostantól, ha dolga van, akkor csak szólnia kell és anya már is jön érte és ráülteti a kacsás bilire. Nem értem másoknál miért telik hosszú hónapokba, míg a gyerek hozzászokik ehhez? Úgy gondoltam az én gyerekem fejlettem és okosabb a többinél…és természetesen szebb is. Bár, melyik anyuka ne hinné ezt a saját csemetéjéről?

- Kész vagy, drágám? – kérdeztem. Emma bólintott én pedig visszaöltöztettem, visszaraktam a kiságyba, és gondosan betakargattam.

- Nyuszi Ujat akajom! – követelőzött, és addig nem volt hajlandó nyugton maradni, míg azt a koszos és öreg nyulat nem foghatta a kezében. Persze, hogy sokat jelent neki, hisz különleges ember ajándéka volt…

A kezébe adtam nyuszi urat, s búcsúzóul puszit nyomtam a homlokára. Az ajtóból néztem, ahogy magához öleli a plüss állatot és mély álomba szenderül. Nekem se volt energiám tovább fennmaradni, ezért visszabattyogtam a hálóba, és tudatlan állapotba kerültem, amint a fenekem érintkezett az ággyal.

Másnap reggel rohanva vittem Emmát az óvodába, én pedig eszeveszett módon mentem munkába.

- Jesszusom Kristen, kergetnek? – kérdezte Amanda, amint befutottam az üzletbe. Friss süteményillat csapta meg az orromat, és a gyomrom hangos korgása jelezte, ma még egy falatot sem ettem.

- Nem, csak késésben voltam, illetve vagyok – lihegtem, közben leszaggattam magamról a kabátot és a helyére felhúztam a fehér-rózsaszín Sweet Stew kötényemet.

- Te vagy a tulaj, szóval senkinek nem tartozol elszámolnivalóval – közölte fejcsóválva Amanda. Részben igaza volt, mivel fele arányban enyém a bolt, mégis kellemetlen volt, hogy a saját tulajdonú üzletembe késve érkezem.

- Hányan voltak eddig? – tereltem.

- Nem sokan, de a forgalom amúgy is délután ér ide. Ja, Jeremy keresett és mondta, hogy délután beugrik hozzád – a hangja sokat sejtetőre váltott és pajkosan húzogatta a szemöldökét.

- Az klassz – feleltem, és figyelemelterelésképp elkezdtem megcsinálni a beosztást. Nem akartam vele megbeszélni a magánügyeimet.

- Kristen, ugye vele töltöd a Karácsonyt? Az olyan romantikus lenne, te és ő… - álmodozott.

- És Emma – mondtam nyomatékosan.

- Őt passzold le az apjának, ti pedig egész éjszaka jól megdolgozhatjátok egymást – folytatta perverz gondolatai kinyilatkoztatását.

- Hallod, miket mondasz?!

- Jaj, nem vagy te vénlány, hogy zavarba gyere. Nem veszem be, hogy nem vonzódsz Jerhez – könyökölt a pultra és válaszra várva nézett rám. Megforgattam a szemeimet és inkább bevonultam az irodámba és hangosan magamra csaptam annak ajtaját. 

Még hogy passzoljam le a gyerekemet? Nem vagyok olyan felelőtlen anya, mint sok amerikai társam. Én szeretem a kislányomat a közelemben tudni. Egyszer fordult eddig elő a három év alatt, hogy bébiszitterre bíztam, de akkor is tűkön ülve vártam, hogy hazamehessek hozzá. Telefonhívásokkal bombáztam az alig tizennyolc éves lányt, aki felügyelt Emmára. Tudtam, hogy a pokolra kívánja az aggodalmamat, de nem voltam képes nyugodtan vacsorázgatni Amanda egyik szuper barátjával, miközben a kicsikémre egy vadidegen vigyázott. Azzal, hogy megszültem, vállaltam azt a felelősséget is, hogy nem hagyom magára és mindig mellette leszek. Úgyhogy a bébiszitter szóba se jöhetett! A másik megoldást az apja jelentette, akire még egy legyet se bíznék szívesen, nemhogy egy hároméves kisgyereket.

A délelőtt ugyanolyan eseménytelenül telt, mint az eddigiek. Egy-két kósza vendég azért betévedt hozzánk, ám a nagy roham ezidáig elmaradt. Kezdtem aggódni az üzlet hanyatlása miatt, mivel minden jel arra mutatott, hogy csődbe megy a vállalkozásom. Kritikus volt arra gondolni, hogy végleg lehúzhatom a rolót. Miből fogom akkor eltartani magunkat? Ez a cukrászda volt az egyetlen bevételi forrásom, és enélkül aligha tudnánk tovább egy háromszobás családi házban élni Emmával. Túl sokba kerül a fenntartása, és ott van még Emma ruháztatása és etetése is. Mind-mind plusz költséget jelent, de munka nélkül, aligha tudom finanszírozni mindezt. Talán tőle kérhetnék kölcsön. Nem! Ezt a gondolatot olyan gyorsan elvetettem, amilyen hirtelen eszembe jutott. Inkább eladom valamimet, de nem hunyászkodom meg előtte. Soha!

- Bejöhetek? – kérdezte Jeremy. A fejét dugta csak be az ajtón, úgy nézett rám. Összecsaptam a számlákat és félretettem őket a problémáimmal együtt. Ráérek máskor agyalni a megoldáson.

- Persze, bújj beljebb – intettem a kezemmel, ő pedig azonnal bejött és becsukta maga mögött az ajtót.

– Amanda azt mondta nem vagy valami jó passzban. Valami gond van? – érdeklődött kedvesen. 

Jeremy mindig is jó barátom volt, rá bármilyen körülmények között számíthattam. Ha bármi gondom adódott, ő szó nélkül jött és segített rajtam. Feltétel nélkül bíztam benne, és nagy szó vagy sem, de rá még az életemet is bíztam volna. Isten látja lelkem, hogy egyszer sem éltem vissza a helyzettel. Soha egyetlen szóval sem bátorítottam őt, hogy a barátságból esetleg valami több is kialakulhat kettőnk között, ő mégis valamilyen rejtélyes oknál fogva közeledett felém és többet szeretett volna, mint barátság. Sokáig hárítottam a közeledését, legfőképp Emmára hivatkoztam és a munkára, ám ő határozottan kijelentette, hogy szereti a gyerekeket, Emmát pedig egyenesen imádta. És ez az imádat viszonzásra talált, ugyanis Emma elszakíthatatlan volt Jeremytől. A lányom természetesen tisztában volt vele, hogy Jeremy nem az édesapja – őt érthetetlen módon isteníti – mégis, ha találkoztak, csak vele akart lenni, én olyankor megszűntem létezni számára.

- Csak a szokásos – sóhajtottam és felálltam a helyemről. Jeremy bizonytalanul közeledett felém, én viszont határozott voltam és szájon csókoltam. Rossz érzés volt, mivel úgy éreztem megerőszakolom a saját érzéseimet. Szeretni akartam, de legalább is jobban kedvelni, mint egy jó barátot, de nem ment. Akárhányszor megcsókolt és én lehunytam a szemeimet nem őt láttam, hanem valaki mást. Valakit, akihez már hosszú évek óta semmi közöm. Gyűlöltem magam ezért. Ha tehettem volna kitöröltem volna az összes hozzákapcsolódó emlékemet. Bár egy dologért hálás voltam neki. Emmáért!

Elléptem tőle, ő pedig ezer wattos mosollyal nézett le rám, és fogta át a csípőmet.

- Minden rendben lesz. Megoldjuk – csókolt bele a hajamba, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. – Megcsináltam a könyvelésedet.

Elszakadtam tőle és átvettem a kezében szorongatott papírt. Összeráncolt homlokkal kezdtem tanulmányozni, mire Jeremy kikapta a kezemből.

- Ma ünnepelünk, úgyhogy felejts el a munkát – szólított fel szelíd hangon.

- Arra gondoltam, hogy csinálnék otthon vacsorát magunknak, aztán nézhetnénk valami lehetetlenül romantikusat, majd az ágyban folytatnánk a bulit – közöltem vele szórakozott hangon a terveimet.

- A vége egyezik az én terveimmel, de én jobban örülnék, ha elmennénk kettesben vacsorázni – csillogott a szeme, ahogy beszélt hozzám. Semmi, ekkor se éreztem semmit.

- Csak te meg én? – kérdeztem vissza.

- Igen, tudom, hogy nem szívesen hagyod senkire Emmát, de… - idegesen toporgott és tördelte az ujjait. Mióta egy éve megismertem Jeremyt, és fél éve „komoly” kapcsolatban állunk egymással, nem igazán voltunk kettesben. Emma mindig ott volt velünk, lehetetlenné téve így Jeremy számára a romantikát, egy kis belsőséges viszonyt. Nem akartam önző barátnő lenni, ezért hajlandó voltam kompromisszumot kötni. Hisz egy este nem a világ, nem igaz?

- Nyugi, ma úgy is az apja vigyáz rá, mivel az ő hétvégéje jön. Bár, ahogy ismerem, holnap már hozhatom is el tőle a gyereket – húztam el a számat. Ismertem már annyira, hogy tudjam, a szombat estéit nem szívesen tölti a házban ülve a gyerekével. Persze szereti Emmát, de egy jó buliról még ő sem képes lemondani. Nem hibáztattam érte, mivel ő tisztán és érthetően a tudtomra adta, hogy nem akar apa lenni.

- Nem is értem, mit láttál benne – Jeremy dühösnek próbált tűnni, de inkább jámbor volt. Képtelen negatív érzelmekre, ami egyrészt jó, másrészt igen frusztráló. Nem tetszik, hogy folyton nekem ad igazat és nem veszekszik velem. Néha olyan kellemes lenne egymásnak esni.

- Naiv voltam és nagyon fiatal. A dumája elég volt ahhoz, hogy a bugyim magától lecsússzon – emlékeztem mennyire megnyerő személyiség volt régen.

- Aha – fintorodott el Jeremy. Gyorsan lakatot tettem a számra, mert tisztában voltam vele, hogy kellemetlen végighallgatnia a régi történetemet rólam és Emma apjáról.

- Hol találkozzunk? – kérdeztem, hogy csillapítsam a kedélyeket. Jeremy még mindig kicsit bosszúsnak tűnt az előbbi kijelentésem miatt, de azért belegyezően sóhajtott, majd közölte, hogy egy csendes kis étteremben foglalt asztalt, közel a lakásomhoz. Megbeszéltük, hogy este nyolckor ott találkozunk, ugyanis nekem addig el kell vinnem Emmát az apjához, és nem ártana a rút kiskacsából, ha nem is hattyúvá, de legalább kacsává változnom.

*

- Boldog Karácsonyt, Amanda! – kívántam boldog ünnepet egyetlen beosztottamnak.

- Neked is Kristen. Remélem Jeremy egy kicsit feldob az Ünnepek alatt – kacsintott. Ennek a nőnek tényleg nincs jobb dolga, mint az én magánéletemen való rágódás? Idegesített, hogy ő jobban izgul, mint én. Bennem semmit nem mozgatott meg az a gondolat, hogy a Szentestét, és utána a Szilvesztert is Jeremyvel töltöm. Magamban nagyon jól tudtam, hogy tisztességtelen, amit szegény Jeremyvel művelek, és el is határoztam, ma este megmondom neki, térjünk vissza a csak barát feladatkörhöz. Nem szeretném, ha miattam boldogtalan lenne, hisz neki is kijár, hogy találjon egy kedves és szerető partnert.

Miután bezártam az üzletet elmentem az óvodába Emmáért. Hazafele úton egész végig arról beszélt, hogy a Mikulás már idejekorán meglátogatta őket, és tőlem várta a magyarázatot, hogy miért. Sikerült ismét egy kegyes hazugsággal megörvendeztetnem, ám egyre nehezebb volt bármit is kitalálni, mivel Emma valahogy mindig ráérzett mikor mondok neki igazat és mikor füllentek.

- Ma este apánál alszol, jó? – közöltem vele, ahogy kinyitottam a bejárati ajtót.

- Jóóóó – visított és befutott a szobájába. 

Gyorsan összepakoltam egy táskába két napi ruháját, bekészítettem egy mesekönyvet is, mert az apja ilyesmit nem tartott magánál, illetve összekészítettem a bilit is, ám nem sok reményt fűztem hozzá, hogy az apjának lesz annyi lélekjelenléte éjszaka, hogy emiatt felkeljen, így pár pelenkát is csomagoltam.

- Kész vagy, mehetünk? – kérdeztem tőle, mikor a fejére húztam a kutyás sapkáját. Idén tavasszal kapta Jeremytől a születésnapjára és legszívesebben mindig ezt hordta volna.

Kéz a kézben sétáltunk a szállingózó hóesésben. Hamar elértünk az apja házához, ugyanis nem sok utcányira lakott tőlünk. Ideges voltam, a gyomrom dióméretűre szűkült, ám fogalmam sem volt mi miatt rezeltem be hirtelen. A randi miatt, vagy mert újra látom őt? Az első opciót elvből elvetettem, így maradt a második lehetőség, ami miatt szidtam magam, mint a bokrot. Négy éve vagyok a bűvkörében, és hiába tudom, hogy őt egy fikarcnyit sem érdekelem, mindig ott motoszkál a fejemben az a gondolat, most talán megtörik a jég, és meglátja, hogy én vagyok számára a tökéletes. De, ha ezt be is látná, nem szabadna engednem ennek a csábításnak. Jól emlékszem mit művelt, mikor kiderült, hogy teherbe estem. Egy ilyen ember nem érdemel bocsánatot! Ezért is kell megkeményítenem a szívemet és kizárnom belőle őt…mindörökre!

Emmával felsétáltunk a lépcsőn és becsöngettem. Tíz percig várakoztunk a hidegben, én pedig kezdtem lemondani annak a lehetőségéről, hogy Jeremyvel megbeszélhessem a kettőnk dolgát.

- Papi nincs itthony? – kérdezte tanácstalanul Emma. Nem akartam elkeseríteni, mivel nem egyszer hagyott minket cserben az édesapja. Gyűlöltem, hogy nem képes megjegyezni azt az egyet, hogy a lánya kéthetente jön hozzá. Miféle szülő az olyan, aki megfeledkezik a gyermeke láthatásáról?!

- Sajnálom bogaram, úgy tűnik apának dolga van – vigasztaltam, de látszott rajta, hogy mérhetetlenül szomorú. Erre készült egész héten, és még saját készítésű rajzot is hozott, amit ajándéknak szánt. – Gyere, majd este felhívjuk telefonon – húztam a kezét. Mikor megfordultunk nyílt az ajtó.

- Ő, hello – jött a bátortalan hang az ajtónyílásból. Visszafordultunk mindketten és nem akartam hinni a szememnek. Tökön rúgom ezt a szerencsétlent, esküszöm! Az ajtóban egy hiányos öltözetű barnahajú, zöldszemű lány álldogált. Nem lehetett több húsznál, és igen dekoratív volt, ahogy hirtelenjében felmértem. – Ti kik vagytok? – kérdezte trillázva, ami igen csak sértette a fülemet. – Jaj, ti is olyan izé – kereste a szót ügyetlenül. – Olyan karácsonyi kórus vagytok, vagy mi, ugye? – a mondat végére idétlenül nevetni kezdett. Emma értetlenül nézett fel rám, én pedig csak vállat vontam, mire kislányom gonoszkásan elmosolyodott. Igen, anyja lánya!

- Nem, mi nem vagyunk karácsonyi kórus – válaszoltam nyugodtan. – Rob, itthon van? – kérdeztem és befele kandikáltam.

Az ajtóban ácsorgó lány zavartan nézett hol engem, hol pedig Emmát. Nem tűnt fel neki a hasonlóság? Jesszusom, egy lángész a csaj.

- Éppen zuhanyozik. Mondjam meg neki, hogy kerestétek? Kik is vagytok?

- Én Kristen, ő pedig Emma, és ha nem lenne gond, akkor bent megvárnánk – léptem egyel feljebb a lépcsőn, de a lány erősen tartotta az ajtót.

- Bocs, de nem ismerlek titeket, szóval… - akadékoskodott.

- Mami, ki ez a néni? – húzta meg a kabátomat erőteljesen Emma.

- Apa egyik vendége – válaszoltam egyenesen a lány szemeibe. Egyből elkerekedtek a műszempillás szemei, köpni-nyelni nem tudott meglepetésében.

- Bébi, mit ácsorogsz az ajtóban, egy szál ingben? Nem megmondtam, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk? – csengett fel az ismerős hang az ajtó mögül, majd pár pillanat múlva ott állt Ő a lány mellett. Ő is ugyanolyan meglepetten és zavartan bámult minket, ahogy a kis barátnője, én viszont csak fejcsóválva közöltem vele néma véleményem.

- Kristen, Emma! – kiáltotta, mire Emma elszakította magát tőlem és az apja karjaiba vetette magát. Rob azonnal a kezei közé zárta a lányát és szorosan magához ölelte.

- Papi, papi – visította Emma, ahogy Rob elkezdte felfelé dobálni.

- Édesem, de hiányoztál apának – csókolta arcon Rob. – Bocs, kiment a fejemből, hogy az én hétvégém jön – kért elnézést bűnbánó hangon Rob.

- Már megszoktam – szűrtem a fogaim között. – Itt vannak Emma dolgai, kérlek ne felejts el neki esti mesét olvasni.

- Nem jössz be? – kérdezte Rob felhúzott szemöldökkel. A barátnője rosszallóan nézett fel rá, majd puffogva távozott.

- Nem, nekem még dolgom van. Holnap jövök érte, rendben? – próbáltam minél előbb szabadulni attól az átható szürkéskék szempártól.

- Milyen dolgod van neked péntek este? – számon kérő hangsúlya hirtelen mellbe vágott.

- Nem tartozik rád – közöltem vele kicsivel emeltebb hangon. Rob letette a kezéből Emmát és megkérte, hogy menjen be a nappaliba és ott várja meg.

- Vagy úgy. Megint azzal a homárral van randevúd?

- Jeremy nem meleg! – keltem a védelmére. – És én se kérem számon rajtad a kis kalandjaidat – mindig ezt csináljuk. Folyton egymás torkának ugrunk, ha találkozunk. Alaptalanul és jog nélkül vádaskodunk, és bántjuk meg a másikat.

- Nagyon jól tudod, miért vannak ők nekem – kijjebb jött az ajtón, én pedig hátrálni akartam, csakhogy megcsúsztam a lépcsőn, és kis híján hátraestem, de hála Rob gyors reakciójának, elkapott és szorosan magához vonva fogott. Éreztem tusfürdőjének kellemes illatát, és a póló alatt kidolgozott izmai is nekifeszültek a kezemnek. Jóleső bizsergés szánkázott végig a testemen, az ő szíve pedig, olyan hevesen dobogott, mint a kolibri szárnycsapásai.

- Engedj el – kértem tőle erőtlenül, de ő csak megmosolyogta gyér próbálkozásomat. Hiába, ha ilyen testi kontaktusba kerülünk egymással, elveszítem az ép gondolkodást.

- Miért utasítasz el folyton? – kérdezte magabiztosan, és valamiféle érdekes fény csillant meg a szemeiben.

- Ezt komolyan kérdezed? Úristen, gondolkozz – határozottan kitéptem magam a kezei közül, de egyből üresnek éreztem magam, ahogy nem éreztem az érintését. – Mennem kell. Kérlek vigyázz Emmára, és ha lehet, diszkréten viselkedjetek a barátnőddel.

- Tudod, hogy Emma az egyik legfontosabb az életemben, és Stephenie nem a barátnőm! Csak egy pótlék.

- Nem tartozol magyarázattal, azzal vagy, akivel szeretnél.

- Úgy, ahogy te Jeremyvel? Nos, én veled ellentétben nem vagyok ilyen megértő – keresztbe vonta a karjait a mellkasán és úgy nézett engem. Ne nézz, kérlek!

- Nem kell a beleegyezésed, Rob.

- Imádom, ahogy kimondod a nevemet. Legutoljára, mikor is sikítottad? Két hete? – meg akart bántani, és jó úton volt effelé.

- Szégyellem is magam miatta – pirultam el, ugyanis felidéződött az este, mikor elgyengültem a közelében. Valahogy mindig a hálószobában kötünk ki, ha találkozunk. Nincs mese, a testi vágy három év után is perzselő kettőnk között.

- Miért? Jók vagyunk együtt – újra közelebb lépett, de megzavarta a dühödten távozó Stephenie.

- Elmentem, és ne keress, te pöcs! – üvöltötte a lány. Nagyon szánalomra méltó volt a kis előadása.

- Nem állt szándékomban – dünnyögte Rob, de a lány meghallotta és bemutatott neki. Halkan kuncogtam. – Most már nincs akadálya, hogy maradj – kihívóan felvonta a szemöldökét és lazán nekitámaszkodott az ajtófélfának. Nagyon is maradni szerettem volna, és nem csak magam miatt, hanem Emmáért is. Olyan boldog, mikor együtt lát minket, és nekem is megmelengeti a szívemet, ha úgy festünk, mint egy igazi család.

- Nem váratom meg Jeremyt – zártam le a témát, mire Rob dühösen csapta be az ajtót. Ajaj, most veszekedni fogunk!

- Leszarom Jeremy nyomorult lelki világát. Veled és a lányommal akarok lenni, és tisztában vagyok vele, hogy te is erre vágysz. Mi a jó büdös francot kéne tennem, hogy végre felfogd, mi egymáshoz tartozunk?! – hangosan beszélt, még nem kiabált, de a tekintete nagyon is dühös volt.

- Nem leszek egy olyan emberrel, aki lemondott a gyerekéről és otthagyott engem egyedül, mikor szükségem lett volna rá. Tudod Rob, ezek olyan dolgok, amik számomra megbocsájthatatlanok – én is felemeltem a hangomat, és láttam, hogy egy pillanatra hátrahőköl és elemzi az elhangzottakat.

- Fiatal voltam és sokkolt, hogy terhes vagy. Azóta százszor megbántam. Mit akarsz, mit tegyek?

- Semmit, már késő, és ennek a vitának itt vége! – farkasszemet néztünk egymással, s én voltam az, aki előbb feladta ezt a nevetséges játszmát. Szó nélkül sarkon fordultam és nem törődtem vele, hogy Rob hangosan a nevemet kiáltja. Ennek egyszer, se mindenkorra vége kell, hogy legyen.

* 

- Szóval akkor ennyi volt? – kérdezte összetörten Jeremy, ahogy hazafele sétáltunk. Ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen, hiába ellenkeztem, hogy ez nem a legokosabb lépés a „szakítás” után. Fáj a szívem érte, de ő nem egy ilyen megkeseredett és lehetetlenül ostoba nőt érdemel maga mellé.

- Hidd el, így lesz a legjobb – ügyetlenül próbáltam őt vigasztalni, de látszott rajta, hogy mindjárt elbőgi magát. – Azért remélem, barátok maradhatunk – úristen, Kristen, tényleg bedobtad a legyünk barátok maszlagot? Ez a legalja!

- Hát, most kell egy kis idő, míg ezt feldolgozom – ismerte el zavartan.

- A karácsony azért áll még? Tudod, hogy Emma imád téged – önzőség volt a javából Emmára hivatkozni, de szerettem volna, ha nem tölti egyedül az ünnepet. Bár, a mai nap után azt hiszem én vagyok az utolsó ember, akivel megosztaná a szeretet ünnepét.

- Meglátjuk. Jó éjt, Kristen – búcsúzott el és elindult hazafelé. Egy ideig néztem a távolodó alakját, majd bementem a lakásba. 

Egy tehertől megszabadultam…végre!

* 

- Szeretnéd te felrakni a csillagot a tetejére? – kérdeztem Emmától, aki tűkön ülve várta, hogy segíthessen a karácsonyfa díszítésében.

- Igeny – tapsikolt és már vette is elő a csúcsdíszt a csomagolásból.

- Had segítsek – lépett mellé Jeremy és rögtön a karjába kapta és olyan magasra emelte, hogy Emma könnyedén a fára tudta helyezni a díszt. Csengetés szakította félbe fáradságos munkánkat. 

Azonnal az ajtóhoz masíroztam és mosolyogva nyitottam ki, de amint megpillantottam az ajtóban ácsorgó személyt, minden jókedvem elpárolgott.

- Mit keresel itt? – kérdeztem számon kérően, és beljebb hajtottam az ajtót, hogy ne lásson be.

- Baj, hogy a családommal szeretném tölteni a Szentestét? – a hangja jókedvűen csengett a szemei pedig csillogtak, ahogy szemügyrevett engem. Belepirultam a puszta nézésébe.

- Szólhattál volna, hogy jössz – dadogtam, és ebben a pillanatba Emma hangos kuncogása csendült fel a háttérből. Rob felvont szemöldökkel próbált beljebb lesni az ajtórésen, de én gondosan elálltam az útját.

- Esetleg megzavartam valamit? – kérdezte dühösen és egy határozott mozdulattal arrébblökött az ajtótól és már bent is volt a házban. Gyorsan szelte át a kicsiny előszobát és szoborként állt meg a nappali ajtajában. Az arcomból az összes vér kifutott, ahogy a szobában tartózkodó két férfi egymásra meredt. Üssön agyon azonnal egy meteor vagy valami, mert ezt nem akarom végignézni.

- Mi a faszt keresel te itt?! – Rob meglepően nyugodtan tette fel a kérdést, ám érezni lehetett a hangján a dühöt. Jeremy magabiztosan húzta ki magát és letette a kezéből Emmát. Emma meglepetten pislogott az apjára, ám rögvest felé futott és hangosan követelte, hogy vegye a karjaiba.

- Picim, menj fel a szobádba, apa is nemsokára ott lesz – simogatta meg a lánya fejét. Emma értetlenül nézett és látszott rajta a tanácstalanság.

- Anya is mindjárt fent lesz – biztattam, szerettem volna, ha nem lesz szem és fültanúja a két férfi civakodásának. Emma még egyszer hátranézett, majd eltűnt a szobájában. Rob ekkor visszafordult Jeremy felé, a szemei vérben forogtak.

- Azonnal takarodj el innen! – sziszegte indulatosan és az ajtó felé intett. Jeremy meglepetésemre nem tántorodott vissza, állta Rob ellenséges tekintetét. Mi az ördög?

- Ez nem a te házad, én pedig nem a te vendéged vagyok – szegte fel az állát Jer. Nagyokat pislogtam, mert Jeremy eddig mindig fülét-farkát behúzva ódalgott el, ha Rob megjelent. Mi ez az éles váltás? Főleg most, hogy elviekben különváltak útjaink.

- Szóval őt meghívtad karácsonyra, engem, a gyereked apját viszont nem?! – fordult felém Rob. A keserűség és a csalódottság tisztán látszott az arcán.

- Mivel rád egyáltalán nem lehet számítani – vette át tőlem a szót Jeremy. – Mindig minden fontosabb neked, mint ők ketten. Önző vagy – meredt rá.

- Szart se tudsz rólam, Jeremy. Most pedig takarodj innen. Ez itt az én családom, neked kurvára nincs közöd itt senkihez és semmihez! – mennydörögte Rob. Ekkor láttam idejét közbeavatkozni.

- Ebből elég! Jeremy, kérlek most menj el – odasétáltam hozzá és bátorítólag rámosolyogtam, mire ő hangosan felsóhajtott és égnek emelte a tekintetét. Ő is tisztában volt a helyzettel. Ha közte és Rob között kell választanom, én mindig a második opció mellé teszem a voksom.

- Kristen, na hagyd, hogy az ujjai köré csavarjon. Ő… - nem tudta befejezni a mondatot, mert feltűnt mögöttünk Rob.

- Szánalmas vagy, J – fröcsögte gúnyosan Rob. Utoljára megszorítottam Jeremy kezét, majd becsuktam az ajtót és mérhetetlen felháborodással meredtem Robra, aki holt lazán dől neki a falnak. Csibészes mosoly játszott a szája szegletében, a haja kócosan meredezett a fején. Nagyon is szexi és kívánatos volt, de a vágyamat most a harag és a szomorúság kettős elegye váltotta fel. 

Olyan, mint egy tornádó, aki hívatlanul lép az ember életébe, majd, mikor alaposan felforgatta az addigi tisztességes és rendezett életedet, szó nélkül tovább áll, fittyet hányva tette következményeire. De persze időnként újra felbukkan, hogy te ne tudd normálisan élni az életed.

- Most, hogy kitomboltad magad, és újra megjelölted a felségterületedet, akár le is léphetsz – közöltem vele nyers hangon. Elakartam menni mellette, hogy megnézzem Emmát, de ő megragadta a karomat és magához rántott. Egy kisebb sikolyszerűséget hallattam, de azon nyomban a torkomra fagyott minden, ahogy belenéztem vágyakozó szemeibe.

- Többé nem akarok elmenni – suttogta fojtott hangon és beleszagolt a hajamba. – Még mindig ugyanazt a sampont használod – állapította meg játékos hangon. A szívem ismét reagált a közelségére és eszement vágtába kezdett a mellkasomban. A testem szintén nem bírt immúnis lenni rá, minden idegszálam az érintéséért fohászkodott. Gyarló testem vágyta gyengéd érintéseit. Az agyam hiába sikított ezek ellen, a szívem gaz áruló módjára fütyült az ész érvekre.

- Nincs jogod ehhez – mondtam halkan, de alig bírtam valamit is kinyögni, mikor kezeivel végigsimított előbb a karomon, majd a gerincemen. Végül férfias kezei a fenekemen állapodtak meg, amit egy jóleső sóhajjal nyugtáztam.

- Akarlak, Kristen. Őrülten. Annyira, hogy az már szinte szétszakít belülről. Felemészt ez az érzés.

- Csak azért érzel így, mert a csaj otthagyott a minap – néztem fel rá gyengéden. Ő a fejét csóválta és közelebb hajolt hozzám. A lélegzete súrolta az arcomat, nekem pedig le kellett hunynom a szemeimet, hogy elviseljem ezt a kínt.

- Mindenkiben téged kereslek, de azok a nők csak gyér másolataid – erősködött, de a kezei már felfedező úton voltak a pólóm alatt. Szinte égette a bőrömet, ahol hozzám ért, de még többet és többet akartam. Egyé akartam válni vele, azt akartam, hogy birtokolja a testemet és a lelkemet is. – Te vagy a tökéletes számomra – a mondat végeztével beleharapott a fülembe, mire megragadtam a nyakánál fogva és magamhoz húztam a fejét. A szánk milliméterekre volt egymástól, a lélegeztünk összekapcsolódott és végtelennek tűnő percig kémleltük egymást. Hiába akartam őt gyűlölni, egyszerűen képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ismét össze fog törni, mégis utoljára érezni akartam a kettőnk között izzó szenvedélyt.

- Ez az utolsó lehetőséged – figyelmeztettem, mire kihívó fény csillant meg szürke szemeiben. Megfogta a csípőmet és határozottan magához szorított. Éreztem mennyire kíván már engem, amitől elvesztettem az eszem és gondolkodás nélkül hajoltam fel hozzá, hogy a szájára tapasszam a sajátomat. Nyögve fogadta szenvedélytől fűtött csókjaimat, majd egy határozott mozdulattal nekidöntött a falnak. A lábaimat megragadva húzta fel őket a csípőjéhez, én pedig készséggel kulcsoltam őt át. 

Hangosan lihegtünk mindketten, a kezeink pedig alig bírtak betelni a másik testével. Így ruhán keresztül is nyálcsorgató volt végigfuttatni az ujjaimat kidolgozott izmain. 

Szinte téptük, haraptuk egymás ajkát, én pedig a szenvedély hevében mozgatni kezdtem a csípőmet, nekidörgölőzve így az ágyékának. Rob elszakította az ajkát az enyémtől és hangosan lihegett, de a szemében felcsillanó vágy arra engedett következtetni, hogy tetszik neki, amit csinálok.

- Jobb lenne a hálóban folytatni, mert még a végén Emma rajtakap minket, nekem pedig nincs kedvem szexuális felvilágosítást tartani egy háromévesnek – jóízűen felnevettem és elengedtem őt a lábaimmal. 

Futva tettük meg a hálószobáig vezető utat, majd Rob gondosan magunkra zárta az ajtót.

- Gyengéd akartam lenni hozzád, de nem megy. Túlságosan kívánlak ahhoz, hogy most azonnal ne dugjalak meg – a hangja rekedtessé vált, ami még szexibbé varázsolta. 

Ahogy közeledett felém, úgy szabadult meg egyesével a ruháitól. Mire elém ért, már csak a bokszere rejtette el előlem gerjedelmét. Az anyagon keresztül is jól kirajzolódott mennyire kíván engem, én pedig úgy tettem, mint egy szégyellős fruska. A kezeimet a melleim elé tettem és szendén pislogtam fel rá. Rob ördögi mosollyal tudatta velem, benne van ebben a perverz játékban.

- Mi az, csak nem ez lesz neked az első? – kérdezte, ahogy melltartón keresztül megmarkolta a melleimet. Beharaptam az alsó ajkamat és ügyetlenül nyögtem egyet válaszul. – Akkor kezdjük az alapoknál, szivi – szívdöglesztő volt, ahogy végigpásztázta a testemet, majd erőteljesen lenyomott az ágyra. Ültem, a lábaimat keresztbefontam egymáson, Rob pedig letérdelt elém. – Nyisd szét őket – simogatta meg a combomat, én pedig egyből libabőrös lettem. Tettem amit kért, de egy szót sem szóltam hozzá. Játszottam a szende szüzet, pontosan olyan voltam, mint az első együttlétünkkor. Rob végigsimított mindkét combon külső, majd belső felén, s egyre közelebb araszolt mesteri ujjaival nedves középpontomhoz. Eléggé nehezemre esett magamba fojtani vágyódó sóhajaimat, de megpróbáltam késleltetni ezt a gyönyört. Rob először bugyin keresztül simított végig rajtam, mire a fejemet hátravetettem és ekkor szakadt ki belőlem először egy halk sóhaj.

- Rendesen benedvesedtél nekem – közölte alig hallhatóan Rob, majd megragadta az anyag mindkét felét és lassan elkezdte lehúzni rólam. A csípőmet egy kissé megemeltem, hogy segítsem a könnyebb levételt, majd ott ültem teljesen kitárulkozva Rob előtt. Még jobban széttárta a combjaimat és csak nézett. Elpirultam ettől és sürgetően megmozdítottam a csípőmet. Iszonyatosan vágytam már az érintésére, szinte felgyulladt alattam az ágy.

- Vedd le a melltartód – kérte, én pedig azonnal teljesítettem a kérést. A mellbimbóim sóvárogtak az érintés után, de Rob nem volt hajlandó megadni nekem ezt az örömöt. – Fog meg őket.

Hirtelen értetlenül pislogtam rá, de a szemiben felgyúló fénytől magabiztos lettem és megfogtam a melleimet, majd gyengéden simogattam őket. Rob elismerően nyögött egyet, s mire felocsúdhattam volna a keze már legérzékenyebb testrészemen volt. Precíz és gyakorlott mozdulatokkal kezdett ingerelni, én pedig magatehetetlenül vonaglottam. Elképesztő érzés volt, ahogy ujjai egyszer erőteljesebben, máskor pedig szinte mozdulatlanul kényeztetnek.

- Istenem milyen mennyei az illatod – nyögte, s a nyelve már rá is talált arra a pontra, ahonnan a gyönyör szétárad a testemben. – Az ízed pedig…hmm – közölte elismerően, ám ezután nem volt kíméletes. A nyelve és a keze összhangban dolgozott odalent, én pedig szüntelenül csak nyögtem elégedettségemben. A lábaimat feljebb húztam és próbáltam volna jobban kitárni, hogy Rob minél jobban hozzáférhessen a csiklómhoz, de ez lehetetlen volt. Egyik ujját kíméletlenül mozgatta bennem, rátalálva arra a pontra, ami felébresztette ezernyi érzékemet. A csípőm önkéntelen mozgásba kezdett, s hirtelen megragadtam Rob karját, éreztem, hogy az összes levegő kiszorul a tüdőmből, s a testem önálló életre kelt. Minden idegszálam megfeszült, és szüntelenül rázott engem a kielégülés. Ordítottam, ahogy elért az orgazmus, s miután véget ért alig bírtam összerakni elmém szétesett darabkáit. 

Pihegtem, a lábaim pedig még mindig remegtek, de nem volt időm a szusszanásra, ugyanis ködös tekintettel láttam, amint Rob lehúzza magáról a bokszert, s tettre készen áll az ágy előtt. Gyengéden simogatta a lábszáramat, és addig nem tett semmit még nem látta rajtam, hogy összeszedtem magam és készen állok a folytatásra.

- Te vagy a legszebb látvány, mikor elmész – morogta és azon volt, hogy mellém fekszik az ágyon, de én hirtelen felültem és megragadtam a csípőjét. Rob meglepetten nézett le rám, de mielőtt bármit is mondhatott volna ráhajoltam.

- Bassza meg! – kiáltott fel, ahogy tövig eltüntettem lüktető péniszét a számban. Imádtam az ízét, és ezt sokkal jobban szerettem még a szexnél is. Öröm volt látni az arcán az élvezetet és a kiszolgáltatottságot. Annál jobb érzés, mint hogy kezemben a gyeplő, nincs is. 

Gyorsan mozgattam a fejem, s közben a nyelvemmel kényeztettem őt. Rob belemarkolt a hajamba és meggyorsította csípőmozgását. Hangosan nyögött, a fejét hátravetette, de legtöbbször egymás szemébe nézve ingereltük egymást. Mert az, hogy ezt csináltam neki, engem is felizgatott. Erősen megszorítottam a férfiasságát, de közben a számmal izgattam tovább. Tűzforró volt és nagyon lüktetett már, ami előjele volt a közelgő végkimenetelnek. Elszakítottam magam tőle, de a kezem nem hagyta abba tevékenységét.

- Kristen, kérlek – könyörgött nekem, hogy álljak le. Én pedig megtettem, mert mindennél jobban akartam, hogy bennem menjen el. 

Hanyatt dőltem az ágyon és vártam rá, hogy végre egyé váljon a testünk. Rob rám feküdt, de gondosan ügyelt rá, hogy ne nyomjon össze. Én az extázistól megrészegülve nyomta hozzá gerjedelméhez a csípőmet.

- Rob, érezi akarlak. Kérlek, szükségem van rád – könyörögtem fulladozva. Rob megragadta a combomat, feljebb húzta, majd gyengéden belém hatolt. Mindketten egyszerre sóhajtottunk fel és egymás szemébe nézve kezdtük meg kielégítő hajszánkat. 

Rob először lassan kezdett el bennem mozogni, de kis idő múlva az én testem is felvette a ritmust, sőt én ingereltem gyorsabb tempóra. Megfogtam a tarkóját és magamhoz húztam az arcát, hogy közben csókolni tudjam. Nyelvük élet-halál harcot vívott, a testünk pedig egy ritmusra járt és követelte a kielégülést. Beharaptam Rob alsó ajkába, ahogy éreztem kitörné készülő második orgazmusomat. A fejemet Rob nyakhajlatába fektettem, így nyögtem szüntelenül, mígnem megéreztem azt a zsibbasztó érzést a lábaim között. Gyengéden Rob vállába haraptam és a lábamat erősebben kulcsoltam át a derekán. A nevét sikoltottam közben, s ahogy véget ért a mámor, puszikkal borítottam be a nyakát, az arcát és a száját.

- Gyere, bébi – bíztattam őt, mire őrült tempót vette fel a csípőjével. Erőteljesen mozgott bennem, nyögött szüntelenül, s egy végső döfést követően állatias morgás hagyta el a száját, belém élvezett, majd rám hanyatlott. 

Mindketten szétcsúszva feküdtünk az ágyamban. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy létezhet még egy ehhez hasonló érzés. A szex köztem és Rob között leírhatatlan. Hittem abban, hogy minket egymásnak teremtettek testileg. Két ilyen összepasszoló embert, mint mi nem tudnak nekem mutatni. Kimondatlanul tudjuk a másik vágyát, és nem kell segítség sem ahhoz, hogy könnyűszerrel juttassuk el egymást a csúcsra. Ha más nem is működik köztünk, a szex briliáns ezt nem tagadhatom.

- Ez őrületes volt – ismertem el és felkönyököltem, hogy jobban lássam. Teljesen szét volt esve, az izzadság még mindig ott gyöngyözött a homlokán.

- Az – válaszolta és gyengéden megsimogatta a csípőmet. – Mostantól lehetne ez az esti programunk – kacsintott, és ő is felemelkedett majd szeretetteljesen megcsókolt. Elhúzódtam tőle és vizsgálgattam az arcát. – Mi az? – kérdezte nevetve.

- Ez csak szex, Rob – közöltem vele nyersen, mire egyből elkomorult az arca.

- Tessék? Ugye, most csak viccelsz? – kérdezte kicsivel emeltebb hangon és felült az ágyon.

- Azt hittem érhetően elmagyaráztam, hogy köztünk soha többé nem lesz semmi. Képtelen vagyok bízni benned, te pedig nem tudsz hőséges lenni.

- Hülyeség! Mi a faszom ez a szar szöveg, ha? Megmondtam már ezerszer, hogy veletek akarok lenni.

- Tényleg? Ha annyira akartál volna, lett volna rá számtalan lehetőséged, de te mindig bebizonyítottad, hogy rád képtelenség számítani. Egy önző, egoista nőcsábász vagy! – mondtam bele egyenesen az arcába. Fájt látnom azt az elgyötört és megsebzett ábrázatot, de nem engedhettem, hogy megtévesszen.

- Gyerekesen viselkedsz – morogta a bajsza alatt.

- Gyerekesen?! – csattantam fel. – Húszévesen lettem édesanya a te jóvoltadból, sajnálom, ha most huszonhárom évesen kell bepótolnom a gyerekkort.

- Bocs, nem úgy értettem – kért elnézést és maga felé fordított. – Mindent elcsesztem, de szeretnék egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsam, érdemes vagyok rá, hogy szeress engem…újra – a hangja és a tekintete is őszinteséget sugárzott, nekem pedig összeugrott a gyomrom, ahogy elképzeltem magunkat boldog családként...hármasban.

- Kristen? – jött egy éles női hang egyenesen az ajtó elől. Hullasápadtra váltott az arcszínem és gyorsan kezdtem kutatni a ruháim után.

- Gyorsan öltözz fel és bújj el a szekrényben – dobáltam Robhoz a ruháit, aki szem forgatva indult el – meztelenül! – a gardrób irányába, ám onnan még visszafordult és rosszallóan hozzátette:

- Mint a régi szép időkben – a tekintete viszont mosolygott, amivel engem is megnevettetett  Miután bemászott a szekrénybe, gondosan lesimítottam magamon a ruhát és egy utolsó mély lélegzetvételt követően kinyitottam a kulcsra zárt ajtót.

- Mi tartott ennyi ideig? – ripakodott rám anyám és egyből belépett mellettem a szobába.

- Csak egy kicsit ledőltem – vontam vállat és mielőbb kint akartam őt tudni innen. – Nem kérsz egy italt?

- Míg te itt bent pihentél, a kis Emma egyedül lófrált a nappaliban. Milyen felelőtlen anya vagy te, Kristen?! Mi van, ha magára dönti véletlenül azt a hatalmas karácsonyfát? – csípőre tette a kezét és bosszúsan csóválta a fejét. 

Felment bennem a pumpa, akárhányszor elkezdi ezt a „Felelőtlen anya vagy” című lemezt. Már a könyökömön jött ki a sok sértése. Szégyellt, amiért húsz évesen teherbe estem, és azért még jobban orrolt rám, hogy nem hallgattam az ő szuper édesanya tippjeire.

- Emma nem ostoba, tudja mihez nem szabad hozzányúlnia – forgattam a szemeimet.

- Látszik, hogy tapasztalatlan vagy gyereknevelés ügyileg. Egy gyerek nem érzi a rizikófaktort édes kislányom – sóhajtott és indult volna kifelé, ám megakadt a szeme a földön hagyott férfialsón. – Csak nem egy férfivel henteregtél, míg a gyereked odakint volt?!

- Dehogy! – tiltakoztam, ám összehúzott szemöldökkel indult a gardrób irányába. Időm se volt feleszmélni, ő már kirántotta annak ajtaját és meglátta a benne álló pucér Robot.

- Ez a szarházi mit keres itt, méghozzá meztelenül?! – süvítette anyám rám nézve.

- Üdv, Gail, örülök, hogy újra látom – köszöntötte unottan anyámat Rob, majd kilépett a szekrényből. Ennél kínosabb szituációba azt hiszem tizenkilenc éves koromba kerültem utoljára.

- Ismét a régi lemez? – kérdezte anyám most Robtól.

- Igen, azzal a különbséggel, hogy most valóban el szeretném venni a lányát – mindketten szájtátva bámultunk bele Rob elégedett arcába.

Emma ^.^