Your biggest mistake - Első felvonás (RÉSZLET)

Sziasztok!

Nos, mivel általában minden hétvégén hozok friss, úgy döntöttem kaptok egy nyúlfarknyi ízelítőt a hétfői karácsonyi részből. :)

Nem hiszem, hogy sok minden kifog derülni számotokra, de egy kis elő karácsonyi meglepetést megérdemeltek ;)

Itt szeretném megköszönni mindenki kommentjét az előző részhez, illetve pipákat, és most nem feledkezem meg arról sem, hogy hálás legyek Nektek, amiért már 143an vagyunk!!! (L)(L) *.*

Jó olvasást!

Lilluci 

Your biggest mistake

Első felvonás (RÉSZLET)

- Jesszusom Kristen, kergetnek? – kérdezte Amanda, amint befutottam az üzletbe. Friss süteményillat csapta meg az orromat, és a gyomrom hangos korgása jelezte, ma még egy falatot sem ettem.

- Nem, csak késésben voltam, illetve vagyok – lihegtem, közben leszaggattam magamról a kabátot és a helyére felhúztam a fehér-rózsaszín Sweet Stew kötényemet.

- Te vagy a tulaj, szóval senkinek nem tartozol elszámolnivalóval – közölte fejcsóválva Amanda. Részben igaza volt, mivel fele arányban enyém a bolt, mégis kellemetlen, hogy a saját tulajdonú üzletembe késve érkezem.

- Hányan voltak eddig? – tereltem.

- Nem sokan, de a forgalom amúgy is délután ér ide. Ja, Jeremy keresett és mondta, hogy délután beugrik hozzád – a hangja sokat sejtetőre váltott és pajkosan húzogatta a szemöldökét.

- Az klassz – feleltem, és figyelemelterelésképp elkezdtem megcsinálni a beosztást. Nem akartam vele megbeszélni a magánügyeimet.

- Kristen, ugye vele töltöd a Karácsonyt? Az olyan romantikus lenne, te és ő… - álmodozott.

- És Emma – mondtam nyomatékosan.

- Őt passzold le az apjának, ti pedig egész éjszaka jól megdolgozhatjátok egymást – folytatta perverz gondolatai kinyilatkoztatását.

- Hallod, miket mondasz?!

- Jaj, nem vagy te vénlány, hogy zavarba gyere. Nem veszem be, hogy nem vonzódsz Jerhez – könyökölt a pultra és válaszra várva nézett rám. Megforgattam a szemeimet és inkább bevonultam az irodámba és hangosan magamra csaptam annak ajtaját.

Még hogy passzoljam le a gyerekemet? Nem vagyok olyan felelőtlen anya, mint sok amerikai társam. Én szeretem a kislányomat a közelemben tudni. Egyszer fordult eddig elő a három év alatt, hogy bébiszitterre bíztam, de akkor is tűkön ülve vártam, hogy hazamehessek hozzá. Telefonhívásokkal bombáztam az alig tizennyolc éves lányt, aki felügyelt Emmára. Tudtam, hogy a pokolra kívánja az aggodalmamat, de nem voltam képes nyugodtan vacsorázgatni Amanda egyik szuper barátjával, miközben a kicsikémre egy vadidegen vigyázott. Azzal, hogy megszültem, vállaltam azt a felelősséget is, hogy nem hagyom magára és mindig mellette leszek. Úgyhogy a bébiszitter szóba se jöhetett! A másik megoldást az apja jelentette, akire még egy legyet se bíznék szívesen, nemhogy egy hároméves kisgyereket.

A délelőtt ugyanolyan eseménytelenül telt, mint az eddigiek. Egy-két kósza vendég azért betévedt hozzánk, ám a nagy roham ezidáig elmaradt. Kezdtem aggódni az üzlet hanyatlása miatt, mivel minden jel arra mutatott, hogy csődbe megy a vállalkozásom. Kritikus volt arra gondolni, hogy végleg lehúzhatom a rolót. Miből fogom akkor eltartani magunkat? Ez a cukrászda volt az egyetlen bevételi forrásom, és enélkül aligha tudnánk tovább egy háromszobás családi házban élni Emmával. Túl sokba kerül a fenntartása, és ott van még Emma ruháztatása és etetése is. Mind-mind plusz költséget jelent, de munka nélkül, aligha tudom finanszírozni mindezt. Talán tőle kérhetnék kölcsön. Nem! Ezt a gondolatot olyan gyorsan elvetettem, amilyen hirtelen eszembe jutott. Inkább eladom valamimet, de nem hunyászkodom meg előtte. Soha!

- Bejöhetek? – kérdezte Jeremy. A fejét dugta csak be az ajtón, úgy nézett rám. Összecsaptam a számlákat és félretettem őket a problémáimmal együtt. Ráérek máskor agyalni a megoldáson.

- Persze, bújj beljebb – intettem a kezemmel, ő pedig azonnal bejött és becsukta maga mögött az ajtót.

– Amanda azt mondta nem vagy valami jó passzban. Valami gond van? – érdeklődött kedvesen.

Jeremy mindig is jó barátom volt, rá bármilyen körülmények között számíthattam. Ha bármi gondom adódott, ő szó nélkül jött és segített rajtam. Feltétel nélkül bíztam benne, és nagy szó vagy sem, de rá még az életemet is bíztam volna. Isten látja lelkem, hogy egyszer sem éltem vissza a helyzettel. Soha egyetlen szóval sem bátorítottam őt, hogy a barátságból esetleg valami több is kialakulhat kettőnk között, ő mégis valamilyen rejtélyes oknál fogva közeledett felém és többet szeretett volna, mint barátság. Sokáig hárítottam a közeledését, legfőképp Emmára hivatkoztam és a munkára, ám ő határozottan kijelentette, szereti a gyerekeket, Emmát pedig egyenesen imádta. És ez az imádat viszonzásra talált, ugyanis Emma elszakíthatatlan volt Jeremytől. A lányom természetesen tisztában volt vele, hogy Jeremy nem az édesapja – őt érthetetlen módon isteníti – mégis, ha találkoztak, csak vele akart lenni, én olyankor megszűntem létezni számára.

- Csak a szokásos – sóhajtottam és felálltam a helyemről. Jeremy bizonytalanul közeledett felém, én viszont határozott voltam és szájon csókoltam. Rossz érzés volt, mivel úgy éreztem megerőszakolom a saját érzéseimet. Szeretni akartam, de legalább is jobban kedvelni, mint egy jó barátot, de nem ment. Akárhányszor megcsókolt és én lehunytam a szemeimet nem őt láttam, hanem valaki mást. Valakit, akihez már hosszú évek óta semmi közöm. Gyűlöltem magam ezért. Ha tehettem volna kitöröltem volna az összes hozzákapcsolódó emlékemet. Bár egy dologért hálás voltam neki. Emmáért!