Sziasztok!
Tudom, tudom, iszonyatosan sok időre eltűntem egy szó nélkül. Igen, nos, önkéntes száműzetésben voltam, mivel, május 13.-ig be kell fejeznem a záródolgozatomat és ennek kellett minden időmet kitöltenie. Szólhattam volna, de úgy voltam vele, hogy majd írok, és írtam is, csak elég keveset :/ De ma leültem és befejeztem a következő fejit. Nem mondok róla véleményt, mert mindig leoltotok ezzel kapcsoltban, szóval majd Ti szépen eldöntitek, hogy hogyan sikerült.
És annyit elárulok, hogy a következő fejezet végre Rob szemszögből lesz megírva! :D Én annyira örülök neki :)
Nem is húzom tovább az idegeiteket - azt már szerintem megtettem az eltűnésemmel -, inkább jó olvasást kívánok!!!
Lilluci
05.
Nem akartam és nem is tudtam abbahagyni a csókot. Vágytam rá, olyan beteg módon, hogy az már szinte a betiltandó kategóriát súrolta. Három kínkeserves és reménytelen év után most végre lehetőségem nyílt rá, hogy megkaphassam, amire már oly’ régóta ácsingóztam. Csókolózni – és nem is akárhogyan – Robbal!
Nem érdekelt a tettem következménye, csak őt akartam. Akármit is tudok róla, akármilyen elítélendő is, amit anyámmal tesz a háta mögött, a szívemnek – és a vágyaimnak – nem tudok megállj parancsolni. Szerelmes voltam belé, és ez képes volt felülírni minden mást. Még az anyám iránt érzett szeretetemet is. Önző volnék? Igen, én vagyok a világ leghálátlanabb gyereke, de jelen körülmények között ez egy fikarcnyit sem hatott meg.
- Khm! – hallottam meg barátnőm becsmérlő, de egyben meghökkent hangját a hátam mögül.
Én abszolút nem törődtem vele, felőlem akár végig is nézhette volna, ahogy Robbal egymásnak esünk a kanapén, ám Robban volt annyi lélekjelenlét, hogy elszakítsa magát tőlem. Ő a bölcs felnőtt ugyebár!
Kótyagos volt a fejem, de ezért nem csak a megivott töménytelen alkoholmennyiség volt okolható, hanem sokkal inkább Rob mámorító és szívet tépő csókja.
- Azt hiszem, mi most elmegyünk – mutatott az ajtó felé Holly, ahol a többiek már bőszen készülődtek az elmenetelre. Kicsit se bántam, hogy egyedül hagynak minket, így legalább lehetőségem nyílik rá, hogy teljesen kibontakozhassam Rob közelében.
- Erre semmi szükség! – állt fel ellentmondást nem tűrően Rob. Én csak lentről kammiláztam fel rá, ugyanis érthetetlen volt, hogy miért akarja marasztalni a többieket. Mi úgy is másképp fogjuk folytatni a bulit!
- Én nagyon úgy látom, hogy ti… - mutatott ránk nevetve Holl, de Rob közbevágott.
- Ez csak a játék része volt, Kristen egyáltalán nem gondolta komolyan – legyintett semmitmondó hangnemben, majd lenézett rám. – Igaz? – kérdezte csípősen.
Most erre mit lehet mondani? Neki, velem ellentétben csak egy szimpla, játékból adott csók volt az előbbi, nem pedig egy mindent meghatározó szerelmi vallomás. Azt hiszem, mindketten mást látunk bele, és éppen ez a bökkenő. Itt lett volna a vissza nem térő alakalom, hogy megvalljam neki a legbensőbb érzéseimet, erre leállít és rám keni az egészet, holott eddig a pillanatig ő játszott velem húzd meg – ereszd el játékot. Most akkor ki játszik kivel?
- Akkor is megyünk – törte meg a kínos csendet Holly.
Feltápászkodtam a helyemről és mit sem törődve Robbal, kikísértem a barátnőmet a bejárati ajtóhoz. A többiek idő közben elindultak a kapu felé, így volt egy kis időnk, hogy megtárgyaljuk az előbbieket.
- Tényleg csak játék volt – vontam vállat, bár a szám íze keserű volt a hazugság miatt. Ordítottam és toporzékoltam belül, és legszívesebben jól tökön rúgtam volna Robot, amiért ennyire lealacsonyította életem legmeghatározóbb csókját.
- Engem nem versz át, Stewart. Láttam, amit láttam és az egyáltalán nem játék volt – tette a vállaimra a kezeit, mint egy vigasztalásképp. Sajnos pont az ellenkezőjét érte el vele, még inkább felpaprikázódtam és szégyelltem magam. Ennyire kiadni magam, hát normális vagyok én?!
- És nem csak a te részedről – szúrta oda végül, majd felhúzta a kabátját és kilépett a házból. Hunyorogva követtem az útját, de ő már a szólongatásaimra se fordult vissza. Gondolom azt akarta, hogy végre önerőből rendezzem el az ügyet.
Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, és mint egy tornádó söpörtem vissza a nappaliba, ahol természetesen Rob pakolászott. Próbálta eltüntetni az este mocskát, amihez ő egyedül kevésnek bizonyult. Mindenhol sörös és más alkoholos üvegek sorakoztak, a földön rágcsálnivalók tömkelegei hevertek, a papír zsebkendő hegyekről pedig már nem is beszéljünk.
Nekitámaszkodtam a falnak és csak néztem, ahogy – férfi létére – próbálja rendbe tenni a lakást. Az ő és az anyám otthonát!
- Nem akarsz segíteni? Akkor talán előbb végeznénk, és anyád nem tudná meg, hogy a távollétében bulikat tartasz itthon – jött elő a basáskodó, vagy inkább apáskodó énje.
- És mi lesz, ha megtudja?! – kérdeztem vissza flegmán, pedig java részt magamra voltam dühös és arra, hogy ennyire kiadtam magam neki. A hülye is láthatta a csók alatt, hogy fülig bele vagyok zúgva, szóval most már számára is világos a helyzet. Hurrá, itt az ideje az örvendezésnek!
- Nem fog elengedni Európába a nyáron – nézett rám mérgesen, majd várakozó állást vett fel. – Téged ez egyáltalán nem érdekel – nem kérdésnek szánta, így nem is feleltem neki.
- Miért hoztál ilyen drága pezsgőt? – tereltem el a témát és a szóban forgó italra mutattam, ami még mindig a konyhapulton vár a felbontására.
- Mi?! Ez most hogy jön ide? – kezdett egyre jobban bepipulni, ami igen is tetszett.
- Csak nem ünneplünk valamit? – húztam tovább az idegeit és a kezembe vettem a pezsgősüveget.
- Nem, és tedd le a kezedből az üveget! – szólított fel azon a kimért és mély hangján. – Kristen, még a végén kárt teszel magadban. Tedd le! – odajött hozzám és próbálta volna kiszedni a kezemből, de én megmakacsoltam magam és nem engedtem. Egyszer az életben én akartam nyertes pozícióba kerülni.
- Ne légy már ennyire gyerekes! – a dühe jól látható volt az arcán. A homloka ráncba szaladt, a szemei összeszűkültek, az orrlyukai kitágultak.
- Á, szóval gyerekes vagyok? – nem tudom minek a hatására bátorodtam föl ennyire, de az biztos, hogy semmi köze nem volt az alkoholhoz. Valami egészen más kerített a hatalmába és ösztökélt bizonyos dolgokra. – Akkor is az voltam, mikor megcsókoltalak?
Rob hirtelen megállt és már egyáltalán nem akarta visszaszerezni tőlem az üveget. Hoppá, fordult a kocka.
- Végre anyám lánya voltam, igaz? – a hangom egy fokkal halkabb lett, és bátorkodtam egy lépéssel közelebb masírozni hozzá. Megfagyva állt egy helyben és megmagyarázhatatlan arccal bámult maga elé. A kezei ökölbe szorultak, látszott, hogy a légzése is szaporábbá vált.
- Kristen, ezt nem… - szenvedő arccal nézett fel rám, majd megcsóválta a fejét. Tisztán látszott rajta, hogy viaskodik magával. – Most szépen menj fel a szobádba és felejtsük el a mai estét – a lábának mondta nem nekem, szóval én se vettem komolyan. Le akar rázni, de nem fogom hagyni, hogy újból csak Rob, anya férje, és Kristen, a kislány legyünk egymás számára. Azt akartam, hogy mi legyünk Rob és Kristen a…szerelmesek. Jézus, tényleg gyerekes vagyok!
- Már egyszer mondtam neked, de ha kell, még egyszer közlöm, hogy TE NEM VAGY AZ APÁM! Ne parancsolgass nekem, és főleg ne kezelj úgy, mint egy dedós háromévest. Tudom mit csinálok, és azzal is tisztában vagyok, hogy mit miért teszek, oké? – én is kezdtem kijönni a sodromból. Ő nem akar, vagy inkább nem mer egy lépéssel közelebb kerülni hozzám, sőt, inkább hárommal hátrál, csakhogy nyugodt lelkiismerettel tudja tovább élni a – szerintem boldogtalan – házasságát anyámmal.
- Fogalmad sincs róla, hogy mit teszel! – üvöltette aztán, és vérben forgó szemekkel nézett le rám. Megragadta a karomat és erősen, már-már fájóan szorított magához. Ez a vehemencia is csak azt támasztotta alá, hogy akar tőlem valamit, csak fél. Fél azoktól a következményektől, amiket én már számon se tartok. Itt volt az ideje, hogy félretegyem a mások iránt érzett szeretetemet és végre a saját boldogságomat tartsam szem előtt.
- De, igen is tudom – suttogtam, és még mielőtt bármit epéset hozzátehetett volna, lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Erősen kapaszkodtam az inge elejébe, ő pedig pár perc teketória után átkulcsolta a derekamat a kezeivel és keményen magához szorított.
Először csak puhatolózó volt a csókunk, majd átment szenvedélyesbe, aztán pedig erotikusba. Elkezdtem kigombolni Rob ingét, amit meglepő mód hagyott is nekem. Egymás után jöttek a kis gombocskák, mígnem feltárult előttem szépen kisportolt és enyhén barna felsőteste. A csók miatt persze nem tudtam szemügyre venni, de az emlékeimben még tisztán élt a kép róla.
A kezeimmel szépen lassan feltérképeztem minden csupasz négyzetcentimétert, kezdve a mellkasán, át a hasán, egészen a nadrágja övrészéig. Itt volt az a pillanat, mikor levegőhiány miatt kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Az arca teljesen ki volt pirulva, a szája feldagadt a vad csóktól, a szemei pedig a vágy csillogását hordozták magukban. Eszményien szép volt, ahogy kigombolt inggel, kócos hajjal és megviselt ábrázattal állt előttem.
- Ezután nem kérd tőlem, hogy álljak le – morogta a nyakamba, majd egy kissé bele is harapott az érzékeny bőrömbe. Hideg szánkázott végig a testemen, de közben majd’ meggyulladtam, csakhogy az övé lehessek.
Az előző barátaimmal, ha szexre került a sor, rendszerint bepánikoltam és bezárkóztam a fürdőszobába. Nem voltam biztos magamban, és nem bíztam eléggé a partereimben sem. És, ha az önbizalomhiány bizonytalansággal párosul, akkor egy totális katasztrófát kapunk.
Rendszerint csak feküdtem az ágyban, mint egy fadarab és arra gondoltam, mikor lesz már vége ennek a rémálomnak. Még el se kezdtük, én már a befejezést vártam. És ez rá is nyomta a bélyegét a kapcsolataimra. Hiába mondogatják egy csomóan, hogy nem a szex a legfontosabb egy párkapcsolatban Dehogy nem! Ez az alapja a kölcsönös bizalomnak és szerelemnek. Enélkül aligha lehet normális kapcsolatot kialakítani valakivel.
Most azonban fikarcnyi félelem se volt bennem. A megfelelő embernek készültem odaadni magam testestől-lelkestől. Nem izgat, ha most szentimentálisnak vagy ostobának neveztek, én akkor is ezt készültem tálcán átnyújtani Robnak.
- Nem foglak erre kérni, nyugi – végigsimítottam a hátán, mire belemarkolt a fenekembe. Hangosan felsóhajtottam, az arcomat pedig a nyakhajlatába temettem. Mélyen beszívtam férfias illatát, majd kézen fogtam és a kanapéhoz vezettem. Az összképet csak az rondította, hogy körülöttünk szemétkupacok álltak.
Lefeküdtem a kanapéra és kitárt karokkal vártam, hogy Rob végre nekikezdjen. Mosolyogva állt fölöttem és egy határozott mozdulattal ledobta magáról az ingét. Leült a kanapéra, mire felhúztam a térdeimet. Percekig csak a bokámat simogatta, aztán széttárta a combjaimat, majd rám feküdt. Ügyelt rá, hogy ne nyomjon össze a súlyával, amit egy játékos csókkal jutalmaztam.
Ha ma valaki azt mondta volna nekem, hogy este lefogok feküdni Robbal, annak nagyon csúnyán a képébe röhögök. A legvadabb – és legperverzebb – álmaim válnak ma valóra.
- Azóta akarlak, mióta három éve megláttalak – közölte rekedtes hangon. Hitetlenkedve néztem rá, de a tekintete igazságot tükrözött.
- Szóval te is? – mosolyogtam fel rá szívből jövően.
- Azóta úgy érzem magam, mint egy kanos tini. Csak a szexen jár a fejem. Szex és te, kitűnő párosítás – újból meg akart csókolni, csakhogy kitértem előle. Mi van?
- Ezt most nem igazán értem – néztem fel rá értetlenül. A szívem összeszorult, a gyomrom pedig dió méretűre zsugorodott. A legrosszabb rémálmom kezdett megelevenedni előttem. Rob csak érzelemmentes szexet akar tőlem.
- Három éve várok rá, hogy végre beadd a derekad és megkaphassalak – magyarázta a lehető legtermészetesebb módon. Mintha azt közölte volna, hogy az ég kék.
- Értem – konstatáltam hangosan. Ez az én szerencsém! Készen állom rá, hogy lefeküdjek anyám férjével, akiről kiderül, hogy három éve azon van, hogy megdöntsön. Csak ennyi. Szexelünk, aztán se puszi, se pá. Hát, ezt lesheti! Ennyire azért még én sem fogom lealacsonyítani magam. Minek néz engem? Egy ügyeletes prostinak?
- Most mi a baj? – kérdezte meglepetten, ahogy kimásztam alóla.
- Nekem ez nem megy – összeszorult a torkom, a szememet könnyek égették.
Hogy tehettem ezt anyával? Ezek után, hogyan tudnék a szemébe nézni? Átkozom magam az összes gondolatért, ami felvetődött bennem Robbal kapcsoltban. Képes lettem volna az édesanyámat hátba támadni egy ilyen ocsmány alak miatt. Őrült vagyok! A szerelem tényleg vakká tesz, de azt hittem vagyok annyira jó emberismerő, hogy egy ilyen Rob kaliberű pasi ne tudjon átejteni a palánkon.
Tényleg azt képzetem, hogy érezhet irántam valamit? Ki vagyok én? Egy senki! Anyám árnyéka, egy tehetségtelen festőpalánta. Erre kéne büszkének lennem? Ezért kéne megőrülnie értem? Nem! És nem is akarom, hogy bármiféle érzelmet tápláljon irányomba. Rob mostantól nem lesz más számomra, mint egy apapótló! Lezárom magamban ezt a lányos ábrándot, és keresek magam mellé egy rendes és becsületes fiút.
- Na, ne szórakozz! – kelt föl ő is a helyéről. Utánam akart nyúlni, de én keresztbe fontam a mellkasom előtt a kezeimet. Szégyelltem magam, ha tudtam volna, biztosan elsüllyedek. – Mi a fene bajod van? Az előbb még úgy tűnt, hogy te is akarod – jött ki újfent a sodrából.
- Ezt nem tehetjük anyával – próbáltam ész érvekkel meggyőzni, de nem úgy festett, mint, akit meghat a felesége említése.
- Hogy jön ő ide? Neki semmi köze a mi kettőnk ügyéhez! Figyelj, neki ezt soha nem kell megtudnia. Ez a kettőnk kis titka marad.
- Nem! Én erre képtelen vagyok…
- Tudod, kurvára unom már ezt ˝most igen, most pedig nem˝ játszmádat! Döntsd el végre mit akarsz, oké?! – üvöltötte mérgesen. Mi a franc baja lett hirtelen?
- A férfiakat ennyire mélyen érinti, ha nem dughatnak meg egy nőt? – szálltam én is ringbe.
- Mi van?! – hőkölt vissza.
- Most csorba esett a férfiúi büszkeségeden, amiért nem álltam kötélnek, igaz? Sajnálom, de soha nem feküdnék le egy olyan értéktelen emberrel, mint te – tetőtől talpig becsmérlően végigmértem.
- Ostoba liba vagy, aki nem lát tovább az orránál sem! – idegesen rángatta vissza magára az ingét, majd felkapta a pultra helyezett kocsi kulcsát.
- Te meg egy élvhajhász – vágtam vissza, de ezen már csak nevetett. Igen, ez valóban gyerekes beszólás volt. De, ha egyszer a szívembe taposott…
- Persze, te csak ezt látod belőlem, holott… Mindegy! – hangosan sóhajtott egyet és elindult kifelé, ám az ajtóból még visszafordult. - A pezsgőt pedig idd meg, neked hoztam.
- Minek?
- Azért voltam ma Chicagóban, hogy közrejárjak az érdekedben – kezdte. – Miután végzel az egyetemen, állást kínál a Chicago Arts, ahol a legtehetségesebb fiatal festők próbálgathatják a szárnyaikat. Innen már csak egy lépés, hogy híres és elismert művész váljon belőled. Holnap fel is hívnak téged.
A szám is tátva maradt a csodálkozástól. Elintézte, hogy a Chicago Arts-nál dolgozzak? Úristen, ez egy hihetetlenül nagy ugródeszka lehet számomra.
- Nos, ennyire vagyok élvhajhász – hátat fordított nekem és elindult a kocsijához, de én utána kiabáltam.
- Sajnálom, kérlek gyere vissza! – könyörögtem.
- Elég tisztán és érthetően a tudtomra adtad, hogy mi a véleményed rólam, szóval köszi, de inkább autózom egyet, aztán, ha kitisztult a fejem hazajövök – beült az autójába és indított.
Éppen azon voltam, hogy egy drámai előadás közepette kiugrom az autója elé, hogy feltartóztassam, ám az utolsó mondatával a szép reményeim ezt illetően dugába dőltek.
- És mától csak is az apád vagyok! – azzal fogta magát és elhajtott.
