My life would suck without you - 21. rész

Sziasztok!

Itt is lenne a legújabb rész, ami nem lett a legjobb, mert nagyon siettem vele!! :S Bocsánat, de most valahol egészen máshol járnak a gondolataim és ez nagyon meglátszik a fejezeten!

Köszönöm az előző részhez írt komikat és pipákat!!! (L) (L) Angyalok vagytok, de tényleg :)

Sajnos, néha még jómagam sem tudom, hogy miként viszem tovább a történetet, egyszerűen csak leülök írni és valami születik belőle :D 

Azt elárulom Nektek, hogy az elején abszolút nem szántam Timet negatív szereplőnek, egyszerűen csak így alakult. 

Sokan kérdeztétek, hogy miért bántotta Kristent, mikor nem is az ő hibája, hogy nem a lánya. Nos, ez majd kifog derülni nemsokára ;)

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: a komikat és a pipákat még mindig nagyon szívesen veszem!!!

Huszonegy 

/Kristen/



Lehet, hogy én vagyok a világ legrosszabb embere, de egyből a megkönnyebbülés nyugalmas szikrája járta át mindenem, amint Tim kimondta, nem vagyok a vérszerinti lánya. Ezzel egy mázsás súly került le a vállaimról. Örültem, hogy semmilyen vérszerinti kapocs nem köt minket össze, és nem vagyok egy ilyen megátalkodott ember rokona. Semmilyen szinten! Egyedül az a tény rázott meg, hogy a szüleim ennyi éven át megtévesztettek és félrevezettek.
Miért kéne egy olyan ember becsületét kivívnom, aki a születésemtől – sőt, talán a foganásomtól – kezdve megvet engem? Persze azért azt sem söpörhetem a szőnyeg alá, hogy huszonnégy évig „gondoskodott” rólam, de ezek a cselekedetek nem tudják feledtetni azt a sokévnyi fájdalmat, ami rendszerint miatta ért.

Rob bátorítólag megszorította a kezemet, és csak ekkor döbbentem rá, hogy nagyjából öt perce állok teljes némaságban. Hálás pillantással néztem bele a szemeibe, amikben kérdések ezrei cikáztak. Ő jobban meg volt illetődve, mint én, ami nagyon is megdobogtatta a szívemet. Számítok neki, és fontos számára a jó közérzetem. Ezt a hatalmas gesztus egyszer viszonoznom kell.

- Tudom, hogy sok kérdésed van most hozzánk, Kristen – kezdte anya a sírástól elcsuklott hangon. Mosolyogva néztem rá, hisz nekem egyáltalán nincs okom szomorkodni. Sőt, legszívesebben örömtáncot lejtettem volna a szoba közepén, ám ez nem lett volna illendő. Mégiscsak egy nagy családi titok leleplezése előtt álltunk.

- Szeretném, ha tudnád, hogy ezután is ugyanúgy fogunk szeretni téged – folytatta, ám ennél a pontnál nem bírtam tovább türtőztetni magam, egyszerűen kirobbant belőlem a nevetés. Három szempár meredt rám értetlenül, engem viszont szüntelenül rázott a kacagás.

- Kristen, minden rendben? Szeretnéd, ha indulnánk? – kérdezte Rob aggodalmasan. Megcsóváltam a fejemet és letöröltem a könnyeimet, amik a jókedv következményei voltak.

- Összeszedem a dolgaimat, azután mehetünk – szorítottam meg a kezét, majd felmentem az emeletre, egyenesen a szobámba. Egyből a szekrényemhez léptem, ahonnan kiszedtem a hatalmas utazótáskámat, és gondolkodás nélkül kezdtem belehányni egymás után a ruháimat. Halk kopogás zavarta meg önfeledt tevékenységemet.

- Kristen, beszélnünk kell! – jött be a szobámba ellentmondást nem tűrően az anyám. Szem forgatva álltam meg vele szemben, és csípőre tett kézzel, némán szólítottam fel arra, hogy kezdjen bele a lelki fröccsbe.

- Nincs túl sok időm, úgyhogy jobb lenne, ha kezdenéd! – szólítottam fel a lehető legdurvább hangnemben.

- Tudom, hogy gyűlölsz, és megérdemlem, de akkor is a lányom van, akit tiszta szívből szeretek – ismét könnyezni kezdett, nekem pedig elegem lett abból, hogy folyton a legkönnyebb utat választja a szívemhez. Világ életemben utáltam, ha valaki sír a közelemben. Ilyenkor rám is átragad ez a szomorú hangulat, és képes vagyok empátiát érezni a világ legkegyetlenebb emberével is. Anya tisztában volt ezzel, és rendszerint akkor kezdett el siránkozni, ha azt szerette volna, hogy meghallgassam. A manipulálás a családom egyik legfőbb fegyvere, és gátlástalanul élnek is a használatával.

- Hagyd ezt abba! – rivalltam rá, ugyanis nem volt szükségem arra, hogy övé legyen a megbántott fél szerepe. Nem őt hitegették eddig. – Egyáltalán nem fogod fel, hogy mit teszel velem? – kérdeztem. – Becsapsz, és azt várod, hogy meghallgassalak?! Jesszusom, mennyire hiszel engem elcseszettnek? – nem tudtam kontrollálni magam csak úgy jöttek belőlem a kérdések. Hangosan üvölthettem, mert a következő percben Rob állt az ajtóban gondterhelt arccal.

- Nem akartam neked fájdalmat okozni azzal, hogy elmondom az igazat – próbált meg ügyetlenül védekezni.

- Így inkább hagytad, hogy Tim minden egyes alkalommal megalázzon és a földbe tiporjon. Gratulálok, te aztán valódi minta anya vagy! – néztem rá megvetéssel.

- Kristen, hallgasd meg az édesanyádat, kérlek – kérte Rob szelíden. Mérgesen néztem rá, éreztem, hogy szikrákat szórnak a szemeim.

- Te ebbe ne avatkozz bele! Nem a te életedet tette tönkre ez a két hazug – tudtam, hogy Rob semmiről sem tehet, de mint a legtöbb ember, én is kicsit később bírtam csak feldolgozni az eseményeket. Rob belépett a szobámba, majd behúzta maga után az ajtót. Mellém lépett és a vállaimra helyezte a kezeit. Felnéztem rá, ő azonban csak mosolygott. Ennyi kellett ahhoz, hogy a mérgem elszálljon.

- Köszönöm – suttogtam neki, mire lehajolt és fuvallatnyi csókolt lehelt az ajkamra. – Mesélj el mindent, de csak röviden. A lehető legkevesebbet szeretnék ebben a házban, és a ti közeletekben tartózkodni – kértem anyámtól, valamivel emberibb hangon.

- Rendben – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Tudom, hogy nincs jogom ilyesmit kérni tőled, de szeretném, ha a mondandóm végén szakítanál csak félbe. Túl fájdalmas ez a történet ahhoz, hogy többször is nekikezdjek – kérte.

- Ezt teljesíteni tudom – bólintottam.

- Köszönöm – egy kis szünet után elkezdett mesélni. – Miután Timmel összeházasodtunk, megbeszéltük, hogy egy-két éven belül szeretnénk egy kisbabát. Azért csak akkor, mert éppen ekkor indult be Tim új üzlete, ezért minden idegszálával arra koncentrált, hogy a lehető legnyereségesebb céget tudja létrehozni. Elsősorban szakmai elismerésre vágyott, aztán következett a család, vagyis én – anyám tekintete fájdalommal telivé vált az emlékek hatására, de nem hagyta abba egy percre sem a mesélést. – Csakhogy pár hónap múlva kiderült, kisbabát várok. Eleinte féltem ezt bevallani neki, de miután már nem tudtam volna hihetően tagadni a nyilvánvalót, színt vallottam. Először nem igazán repesett az örömtől, hogy apa lesz, de miután kiderült, hogy a baba fiú lesz, madarat lehetett volna fogatni vele. Mindenből kivette a részét, segített nekem a gyerekszoba berendezésénél, és már ekkor láttam rajta, hogy rettentően várja a fia érkezését. Hat hónappal később megérkezett a kisfiúnk, Craig. Gyönyörű szép baba volt, pontosan olyan volt, mint te, mikor világra jöttél. Csakhogy egy vele született szívbetegség miatt számtalanszor kellett vele kórházba járnunk. Volt, hogy napokat, sőt heteket töltöttünk ott, ezért Tim kezdett elesni a jól jövedelmező üzletektől. Feszült volt és ideges, és elkezdett engem okolni ezekért a dolgokért. Egyszer még meg is ütött, mondván, én nem figyeltem oda a terhességem alatt, és Craig ezért lett beteg. Hiába mondta neki az orvos, hogy ez önhibámon kívül történt, ő hajthatatlan volt. Keserű évek jöttek, és mire Craig betöltötte a harmadik életévét, már nyilvánvaló volt, menthetetlen az élete. Egyedül a szív transzplantáció segíthetett volna rajta, de a donorra az esély igen csak csekély volt. Nem sokkal később újra rosszul lett, ezért bevittük a kórházba, ahol felkészítettek minket arra, hogy bármelyik pillanatban leállhat a kicsi szíve. Nem sokkal később be is következett ez a tragédia. Az orvosok hiába küzdöttek az életéért, már nem lehetett megmenteni. Meghalt a kisfiúnk, és vele együtt Tim is elveszett - leültem anyám mellé, mert a hallottak engem is megráztak. Volt előttem egy Craig nevezetű fiúk, akin nem tudtak segíteni. Fájt a szívem a kicsiért, és a szüleimet is sajnáltam, hogy tehetetlenül kellett végignézniük a gyermekük haláltusáját. – Mondanom sem kell, hogy ezután még jobban eltávolodtunk egymástól, és innentől kezdve én voltam az egyedüli felelős Craig haláláért. Tim elkönyvelt engem gyilkosnak, holott szerintem ő is tudja a szíve mélyén, hogy egyikünk se felelős a történtekért.

- Ezért jársz a kórházba? – kérdeztem, bár gondolatban fejbekólintottam magam, amiért félbeszakítottam az anyámat.

- Igen. Craiggel nagyon sok időt töltöttünk ott, így volt alkalmam megismerni az ott dolgozó orvosokat, nővéreket és bent fekvő gyerekeket is. Azért járok oda, hogy segíteni tudja azoknak az édesanyáknak, akik nap mint nap azért fohászkodnak, hogy a gyermekük új esélyt kapjon az élettől. Mellettük vagyok és biztatom őket, olykor pedig csak egy váll vagyok, amin kisírhatják magukat. Ez egyfajta vezeklés a részemről.

- Anya, ez… - beharaptam az alsó ajkamat. Mit lehet ilyenkor mondani? Bocs, hogy minden ok nélkül téged hibáztattalak mindenért? Eléggé hülyén venné ki magát, és nem ez a legmegfelelőbb időpont, hogy elnézést kérjek gyerekes viselkedésem miatt.

- Had meséljem tovább – kérte, én pedig bólintottam, közben ránéztem Robra, aki ugyanolyan mereven ült, falfehér arccal, mint én. – Fél év múlva sikerült túltennem magam Craig halálán. Persze egy édesanya soha nem fogja tudni kiheverni a gyermeke elvesztését, én mégis tiszta lappal szerettem volna kezdeni, és reméltem, hogy Tim a társam lesz ennek az új életnek a kezdetén. De a dolgok olyannyira megváltoztak, hogy szinte sosem jött haza, ha mégis, akkor egész álló nap veszekedtünk egymással. A legrosszabb az volt, mikor bezárkózott a dolgozószobájába és egész nap ivott. Ha részeg, akkor nagyon agresszív lesz, ezért tartottam tőle. Múltak a hónapok és köztünk nemhogy normalizálódott volna a viszony, csak még szörnyűbb lett. Nem akart hozzámérni, szinte már soha nem aludtunk együtt. Kezdtem elkeseredni, és lemondani a boldogságról, mikor bemutatta nekem az egyik munkatársát, Scottot. Scott nagyon tisztelettudó és kedves férfi volt, aki mindig megpróbált jókedvre deríteni. Tim sokszor hívta meg vacsorázni hozzánk, sőt egyszer-kétszer meginvitálta, hogy aludjon nálunk. Mikor neki dolgoznia kellett, Scott sokszor maradt velem kettesben. Ilyenkor általában jól elbeszélgettünk és ugrattuk egymást. Úgy éreztem, hogy újra van kedvem élni, és hogy én is lehetek érdekes egy férfi számára. Egy ilyen alkalommal történt meg, hogy nem tudtuk visszafogni magunkat és lefeküdtünk egymással. Tudom, hogy most azt gondolod rólam, hogy egy cafka vagyok, aki megcsalta a férjét, de Timet addigra már egyáltalán nem szerettem. Scottba viszont szerelmes voltam, és képes lettem volna akár az egész életemet feladni érte.

- És mi történt? Megbánta, hogy lefeküdt veled, és inkább lelépett? – kérdeztem mérgesen, mert sejtettem, hogy az apám – ez a Scott – csalódást okozott anyámnak.

- Nem, Scott sosem tett volna ilyet! – védte anya.

- Akkor, hol van most? Miért nem volt melletted, mikor megtudta, hogy teherbe estél? – kérdezősködtem tovább.

- Édes, hagyd anyukádnak végigmondani a történetet – simogatta meg a karomat Rob.

- Scott sosem tudta meg, hogy terhes vagyok. Amikor lefeküdtünk egymással, megbeszéltük, hogy elválok Timtől és együtt kezdünk új életet, de Tim előbb tudomást szerzett a viszonyunkról, minthogy én beavathattam volna, így mire észbe kaptam, Scott már valahol Ausztráliában kapott munkát.

- Miért nem kerested meg? Utána kellett volna menned, és megmondani neki, hogy gyereket vársz!

- Igen, de amire kinyomoztam, hogy hol lehet, ő már megházasodott. Itt álltam nyolchónapos terhesen, kezemben egy papírral, amin annak a férfinak a címe állt, akibe szerelmes voltam, csakhogy már nős volt. Ki vagyok én, hogy belerondítsak egy házasságba? – anya teljesen el volt keseredve, én pedig egyszerre éreztem dühöt és csalódottságot. Dühös voltam anyámra és a jó szívére, és csalódott voltam, hogy soha nem fogom tudni megismerni az igazi apámat. És mindezt csupán azért, mert Tim egy pszichopata.

- Ha elmentél volna hozzá, talán újrakezdhettétek volna – motyogtam.

- Lehet, de nem akartam jobban kivívni magam ellen Tim haragját. Ki tudja mit csinált volna velünk, és veled.

- Így inkább itt maradtál, és boldogtalan vagy azóta is. Miért nem válsz el tőle? – kérdeztem rá, hisz ez lenne a legegyszerűbb megoldás. Különben is, Tim is szeretőt tart Megan személyében, úgyhogy az lenne a legkézenfekvőbb, ha elválnának.

- Nem engedi, hogy elváljunk. Azt mondja, hogy az negatív színben tűntetné őt föl.

- Mi van?! És te emiatt hagyod magad? Ha valaha volt benned egy olyan erős elhatározás, hogy elválsz tőle, akkor most is vedd kezedbe az életed, és hagyd el! Tim egy utolsó mocsadék, aki nem érdemli meg, hogy egy napnál is tovább vele maradj – érveltem.

- Kicsim, még olyan sok mindent meg kell tanulnod az életben – simogatta meg az arcomat.

- Hagyd ez a hülyeséget! Ha engem tartana gúzsban egy ilyen Tim féle alak, nem teketóriáznék, elhagynám.

- Huszonnyolc évnyi házasságot nem könnyű csak úgy behajítani a szemétbe. Én már megbékéltem a sorsommal, innentől kezdve csak az számít, hogy a te életed rendben legyen. Nem hagyom, hogy Tim bántson téged – ő már döntött, ezért nem volt beleszólásom a dolgaiba. Szerettem volna, ha kiszáll ebből az álházasságból, de megértettem az okait, ami miatt nehezére esett hátat fordítani. – Annyit szeretnék tőled kérni Kristen, hogy bocsáss meg! Bocsáss meg, amiért nem álltam ki melletted, mikor szükséged lett volna rám, és azért is, mert elhallgattam előled az igazságot.

Nem mondtam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. Így akartam éreztetni vele, hogy nem érzek haragot iránta. Szeretem, mert anyukám, és nem hagyom magára.

- Köszönöm, hogy mindent elmeséltél nekem – ezt már az ajtóban állva mondtam neki. Tim szerencsére elment hazulról, így nem zavarhatott közbe a búcsúnál. – Craig, biztosan nagyon jó fej kissrác volt.

- Igen, megvolt a magához való esze. Kis kópé volt. Ha egyszer meglátogathatlak titeket, vinnék róla pár videó felvételt.

- Az nagyon jó lenne – mondtam őszintén, majd egy utolsó ölelést követően elhagytam az otthonomat.
 Most már véglegesen!



/Robert/



Hullafáradt voltam, mire végeztem a rengeteg interjúval. Nem elég, hogy több, mint három órát töltöttem a versenyautómban, utána még álljak le jó pofizni az újságírókkal és a tévésekkel. A tököm tele volt már ezzel az egésszel. Miért nem lehet megérteni, hogy én mindössze a verseny szeretet miatt űzöm ezt a sportot, és nem érdekel a hírnév. Jó lenne, ha nem csak az aranytojást tojó tyúkot látnák bennem a fejesek. Meguntam már ezt a kirakatbábu szerepet!

- Rob, lenne még pár kérdése az egyik újságnak – lépett be az öltözőmbe Megan. Épp egy szál bokszerben álltam a szoba közepén, ez a hülye liba meg kopogás nélkül tört rám.

- Leszarom, én mára végeztem! – mondtam neki bosszúsan, majd fittyet hányva rá, elkezdtem felöltözni.

- Kötelezettségeid vannak, amiket teljesítened kell – oktatott ki, azon a fülsüketítően magas hangján.

- Mert különben?

- Kirúgnak, ezt akarod? – kérdezte hamiskás mosollyal. Istenem, olyan ostoba ez a nő!

- Lehet, hogy erre pályázom – válaszoltam egyenesen a szemeibe, amitől hátrahőkölt egy kissé. – Most meglepődtél? Félsz, hogy talán süket fülekre találnak a kis zsarolásaid?

- Tim ezt úgy sem fogja hagyni – nevetséges volt, ahogy próbálta hitegetni magát.

- Szarok rá, hogy Tim mit enged és mit nem. Ez az én életem, és akkor szállok ki ebből az istenverte csapatból, amikor nekem tetszik, oké?! – teljes testemmel fölé magasodtam, így közöltem vele szerény véleményemet. – Most pedig, ha megbocsátasz, hazamennék a kedvesemhez – arrébb löktem az ajtótól és kisétáltam mellette. Már egyáltalán nem érdekelt, hogy Tim milyen alantas módszerekkel próbál meg a csapatnál tartani. Én már eldöntöttem magamban ezt a kérdést, már csak Kristennel kell megosztanom a terveimet. Bíztam benne, hogy támogatja majd az ötletemet, és nem lesz kiborulva, amiért más életutat választok magamnak, vagyis magunknak.

Öles léptekkel közelítettem meg az autómat, majd bedobtam hátra a csomagomat és indítottam haza. Haza Kristenhez. Olyan jó érzés volt arra gondolni, hogyha hazaérek nem egyedül leszek, hanem Kristen vár rám otthon. Mostantól mindig. Hálát adtam az égnek, amiért az utamba sodorta őt. Bár most az ő élete sem fenékig tejfel, én mégis megpróbálok minden terhet levenni a válláról. Tegnap szokatlanul csendben volt, miután eljöttünk tőlük. Nem akart beszélni a történtekről, inkább csak arra vágyott, hogy a közelségemmel nyugtassam meg. Néma kérését készséggel teljesítettem, hisz számomra nincs nagyobb öröm annál, hogy őt boldognak és kiegyensúlyozottnak lássam. Valahogy beletudtam képzelni magam az ő helyébe. Rémes lehet megtudni huszonnégy évesen, hogy az az ember, akit eddig az apádnak hittél, nem is az. Sőt, Tim a felelős azért, hogy Kristen sosem ismerhette meg a valódi édesapját. Nem gondoltam, hogy Tim még ennél is jobban csökkenhet a szememben. És mégis! Felháborító, hogy ennyire tojik mások érzéseire. Képes volt a saját feleségét vádolni a gyermekük elvesztése miatt, aztán rákényszerítette az asszonyt, hogy vele maradjon egy életen át. Milyen ember az ilyen? Egy lelketlen szörnyeteg.

Leparkoltam a ház előtt, és próbáltam kiverni a fejemből ezeket a gyalázatos dolgokat. Nem akartam ezzel a negativitással mérgezni Kristen, amúgy sem boldog napjait. Itthon legyünk fesztelenül boldogok. Amúgy is jobb a problémákat ajtón kívül hagyni. Elindultam a lakás irányába, és miután kinyitottam a bejárati ajtót kellemes illatok csapták meg az orromat. Ez a kellemes aroma a konyha felől érkezett, ezért egyenesen oda indultam. Meglepetésemre, gyönyörűen megterített asztal fogadott. Gyertyák és kellemesen lágy zene adta meg a kellően romantikus hangulatot. A nyál is összefutott a számban, ahogy megpillantottam az ízletesen arany barnára sült csirkét a pulton.

- Csakhogy hazajöttél – ölelt át hátulról Kristen. Azonnal megfordultam és mohón vetettem rá magam meggypiros ajkára. Felsóhajtotta, ahogy nyelvemet a szájába bocsájtottam.

- Ezt későbbre terveztem – kuncogott, ahogy eltolt magától. Lihegve futtattam végig rajta a tekintetemet. Egyszerűen…eszményien szép volt. A ruha teljesen ráfeszült a testére, nem bízva így semmit a képzeletre.

- Ha nem sajnálnám az egész napos fáradságos munkádat, amit ebbe a vacsorába öltél, most nem tudnál leállítani, és itt dugnálak meg – suttogtam a fülébe pajkosan, mire megszorította az ingem elejét. Igen, ő is megsínylette azt az egy napot, mikor nem voltunk együtt.

- Tegnap is megtehetted volna – válaszolta, majd elindult az asztalhoz és mosolyogva várta, hogy kövessem.

- Ha jól emlékszem, te állítottál le – védtem magam, mivel tisztán emlékszem, hogy fürdés közben igen csak felébredtek a vágyaim, de ő a versenyre hivatkozva inkább hanyagolta a szex témát. Hát tessék, most várnia kell!

- És megérte, nem? Nyertél, szóval ne legyél olyan, mint egy morcos kisfiú.

Ráhagytam inkább ezt a dolgot. Mindketten leültünk a helyünkre egymással szemben.

- A győzelmedre! – emelte fel a poharát, majd összekoccintottuk őket. Ezután a lehető legjobb hangulatban fogyasztottuk el az isteni vacsorát.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl – mondtam neki, mire jóízűen felnevetett.

- Gondolom az előző barátnőid még hírből sem ismerték a sütőt – gonoszkás fény villant a szemében, mire én is megejtettem egy kisebb mosolyt. Nem szerettem a múlton rágódni, sőt, szerettem volna kitörölni a Kristen előtt lévő nőket a fejemből. Mondjuk ez könnyen ment, mert hozzá senki nem volt fogható. Jesszus, lehet, hogy véletlenül a kezem ügyébe akadt egy nyálas lányregény, hogy így beszélek?

- Nem, valóban nem – értettem vele egyet, mire büszkén kihúzta magát. – És van valami desszert? – kérdeztem kétértelműen. Kristen felállt, összeszedte a tányérjainkat és elővett a hűtőből egy doboz tejszínhabot.

- Nem volt időm sütni – biggyesztette le az ajkát. Erre felcsillant a szemem, és egyből odaszorítottam a konyhapulthoz. Megfogtam a csípőjét és magam felé húztam, aztán a nyakát kezdtem el csókolgatni. Képtelen lettem volna várni, olyannyira szétfeszített már a vágy. Tisztában voltam vele, hogy szombaton nem háláltam meg a kis kényeztetését, de jelen állapotomban inkább hasonlítottam egy semmivel sem törődő háromévesre, mint egy megfontolt és józangondolkodású felnőtt férfihoz. Ha szexről van szó, akkor mi pasik rohadt önzők tudunk lenni.

- Itt szeretnéd csinálni? – kérdezte Kristen, de meg sem várva a válaszom felült a pultra és enyhén széttárta a lábait. Beálltam közéjük és vadul rántottam magamhoz a nyakánál fogva. A fogain összekoccantak, ahogy a szánk találkozott egymással, de ez egyikünket sem zavarta. Haraptuk egymás ajkát, és erősebben szorítottam érzéki testét magamhoz. Érezni akartam minden egyes kis rezdülését, amit kiváltok belőle. Megőrjített, ahogy éreztem a mellkasomnak nyomódni a melleit. Azonnal rájuk tapasztottam a tenyeremet és gyengéden megmarkoltam őket.

- Ahh – szakadt fel Kristen torkából egy jóleső sóhaj, aztán gondolkodás nélkül kezdte el kioldani az övemet. Megrészegített ajkának ízével, de azért én sem akartam hálátlannak tűnni, ezért a kezeimet elszakítva káprázatos melleiről, bevezettem őket a lábai közé. Ahogy megérintettem forró nedvességét nem tudtam tovább várni. Akartam őt, minden ízében.

- Bocs édes, de rohadtul kívánlak – szabadkoztam, ahogy elütöttem a kezeit a nadrágomtól, hogy aztán villámgyorsan megszabadítsam magam tőle és a bokszeremtől. Kristen feljebb húzta magán a ruháját, épp csak annyira, hogy szabad rálátást engedjen a bugyijára. Megvadult bika módjára téptem le róla azt a falatnyi anyagot, így már semmi nem akadályozhatott meg abban, hogy a magamévá tegyem őt. Mélyen egymás szemébe néztünk, ahogy lassan magamra húztam Kristent.

- Oh, bébi – nyögtem, mikor teljesen magába fogadott. Az a kellemes meleg közeg, ami közre zárt, egyszerűen leírhatatlanul csodás érzést nyújtott. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire passzolunk egymáshoz testileg. Mintha külön az én ízlésemnek lett volna megtervezve az ő törékeny teste.

Kristent ugyanúgy megrészegítette a vágy, mert kétségbeesetten mozgatta a csípőjét. Egyre gyorsabban mozogtam benne, már szinte lehetetlen volt mélyebbre hatolnom, de ő a fenekembe markolva ösztökélt erre.

- Ez az Rob…ahh, még, még – sikította, mikor még egy fokozattal feljebb kapcsoltam. Mindegy egyes lökésnél nekiütköztem a melleinek, amiket először a kezemmel, aztán a számmal ingereltem. Kristen hátravetett fejjel nyögött szüntelenül, majd egy nem várt pillanatban letépte rólam az ingemet. A gombok ide-oda gurultak a márványpadlón, de ez egyikünket sem érdekelt különösebben. Csak egy számított, az élvezet. A homlokomon az izzadság gyöngyözni kezdett, ami egyértelmű jele volt annak, hogy nemsokára a végére érek, de nem akartam önző állat lenni, így addig tartottam magam, míg meg nem éreztem, ahogy Kristen izmai össze nem rándulnak és egy hatalmas sikoly kíséretében el nem élvezett. Ekkor engedtem el én is magam, és egy állatias nyögés után végre megkönnyebbülhettem. Fáradtan rogytam rá Kristen mellkasára, aki ugyanolyan szaporán vette a lélegzetet, mint jómagam. Nem akartam kihúzódni belőle, mert éreztem, hogy csupán pillanatok kérdése az egész és újra megkívánom.

- Szeretlek – suttogta a nyakamba, s közben meleg lehelete csiklandozott. Felemeltem a fejemet és fáradtan néztem fel rá. A szemei szokatlanul csillogtak, az ajka meg volt dagadva, de így is ő volt a világegyetem leggyönyörűbb teremtése. És csakis én birtoklom a testét és a lelkét.

- Én is szeretlek – válaszoltam fojtott hangon, majd lágyan, szerelmesen megcsókoltam. Ismét előbújt belőlem a férfi, és újra feléledt bennem a szenvedély.

- Máris készen állsz? – kérdezte Kristen játékosan.

- Bébi, én ma egész éjszaka készen állok – kacsintottam rá, és lassan megmozdítottam a csípőmet. Kristen lehunyta a szemét, az ajkai szétnyíltak és hangosan sóhajtott. Ettől a hangtól a vérem pezsegni kezdett, és még többet akartam belőle. Egyszerűen nem tudok betelni vele, hiába végeztünk vagy öt perccel ezelőtt. Mindenhol érinteni és csókolni akartam, szerettem volna, ha tudja, hogy én vagyok számára az ideális férfi és szerető. Újra igen csak benne voltunk a dologban, már nem kellett sok, hogy másodjára is csillagokat lássunk, mikor hangos csengőszó szakította félbe a konyhai légyott fülledt hangulatát.

- Ne nyisd ki! – kértem Kristentől, ő ugyanis azon volt, hogy elküldi melegebb éghajlatra a rosszkor érkezőt.

- De… - kezdett volna szabadkozni, de én megakadályoztam ezt egy vérpezsdítő csókkal. Azonnal meggondolta magát, ám hívatlan vendégünk rátenyerelt a csengőre és csak nem hagyta abba. Lemondóan szakítottam el magam Kristentől, aki bűnbánó arccal ment ajtót nyitni. Mielőtt azonban elillanhatott volna mellettem, jó erősen belecsíptem a fenekébe, mire felsikkantott.

- Kapd be! – mutatott be nekem tetetett haraggal.

- Abban te vagy profi, édes – kacsintottam rá rosszfiúsan, mire kihívóan felvonta a szemöldökét. Imádom ezt a nőt!

Hallottam, ahogy Kristen kinyitja a bejárati ajtót és illedelmesen megkérdi az idegentől, hogy mit óhajt ilyen kései órán.

- Elnézést, lehet, hogy rossz helyen járok – kezdte az idegen, de a hangja valamiért nagyon ismerősnek tűnt.

- Kit keres, esetleg tudok Önnek segíteni? – ajánlotta kedvesen Kristen. Gondolom mielőbb távol akarta tudni az alakot.

- Robert Pattinsont keresem, és ez a cím volt megadva – mondta a férfi bizonytalanul. – Itt lakik?

- Igen – válaszolta Kristen félénken, és én ekkor léptem ki a konyhából, ahonnan azonnal rálátásom nyílt az ajtóban ácsorgó személyre. – Mit mondhatok, ki keresi?

- Apa, te meg mi a csudát keresel itt?! – kérdeztem magas hangon. Az ajtóban álló mindkét személy zavartan kapta felém a fejét.

Ennyit a mai esti terveinkről!