My life would suck without you - 22. rész

Sziasztok!

Ez a fejezet sem lett épp a legjobbnak mondható. Valahogy nem érzem a magaménak, hiába öltem bele több órát :/ Mind1. Remélhetőleg azért tetszeni fog Nektek!! :)

Szeretnék hatalmas köszönetet mondani az össze kommentelőmnek!! (L) (L) Mindig mosolyt csaltok az arcomra a kedves soraitokkal :) A pipás emberkék nemkülönben ;) (L)

Nem is fecsegek tovább, jó olvasást!

Lilluci

U.i: most is nyugodtan írhattok komit, ill. pipálhattok!! 

Huszonkettő 

/Robert/


Kristen sóbálvánnyá meredve nézett hol rám, hol pedig az apámra. Szinte hangos nevetésben törtem ki, ahogy megláttam halálra vált arcát, miközben ügyetlenül tessékelte be a lakásba rég nem látott édesapámat.

- Robert! – lépett elém az apám és szeretetteljesen megölelt. Jó volt viszontlátni az öreget, de még jobb lett volna, ha nem egy ilyen fantasztikus szeretkezést szakít félbe. Lesz egy-két keresetlen szavam hozzá, az biztos!

- Te meg, hogy kerülsz ide? – kérdeztem kissé mérgesen, ahogy elváltunk egymástól.

- Te hívtál pár nappal ezelőtt, nem emlékszel? – úgy nézett rám, mint egy dilettáns idiótára. Hát persze, hogy én hívtam. Ó, te magasságos… Hogy mehetett ki a fejemből ez a fontos esemény, melyre meginvitáltam? Úgy látszik, kezdek meggárgyulni.

- De persze, csak totálisan kiment a fejemből, hogy az most szerdán lesz – szabadkoztam. 

Kristen még mindig az ajtóban állt megszeppenve, ám szerényen ránk mosolygott. Tudhattam volna, hogy még nincs felkészülve a szülői találkozásra, de ha elmondom neki, hogy én se számítottam az apám megjelenésére, talán elnézőbb lesz. Bár, ahogy most kinézett, inkább sikítva menekült volna vissza az oroszlánbarlangba, ahonnan tegnap elköltözött.

- Megzavartam esetleg valamit? – kérdezte apa, és jelentőségteljes pillantást lövellt az ajtóban ácsorgó barátnőmre. Szegény Kristen pipacsvörös színben toporgott egyhelyben.

- Hát, ami azt illeti… - kezdtem, de inkább nem folytattam, mert Kris szemei elkerekedtek szégyenében. Nem volt világos, miért érzi ennyire zavarban magát. Jó, talán nem kéne rögtön az apám orrára kötni, hogy orbitálisat szexeltünk a konyhában, de a tény az tény, és hiába is próbálnám az ellenkezőjét állítani, az apám van olyan gyakorlott, és ismer már engem annyira, hogy tudja, mi mindent szoktam művelni egy ellenkező neművel.

- Elnézést, de én átöltöznék, ha nem baj? – azzal Kristen futva tette meg a bejárati ajtó és a lépcső közti távolságot, csakhogy, amint mellém ért én a karjánál fogva megállítottam. Nem akartam, hogy ilyen zaklatottan tűnjön el.

- Mi a gond? – kérdeztem és kedvesen rámosolyogtam, amit ő nem viszonzott.

- Csak átöltözöm, nyugi – megsimogatta a kezemet, de én nem eresztettem el.

- Én se számítottam rá, hogy épp most jön ide, de nincs mitől tartanod, az öregem nagyon jó fej – próbáltam meggyőzni, de csak tekergőzött, hogy mielőbb szabadulhasson a közelemből.

- Nem erről van szó! – mondta halkan.

- Akkor?! – akadékoskodtam.

- Rob, nincs rajtam bugyi, ami ingen csak kellemetlen, tekintve, hogy az apád nyílván tudja mit műveltünk nem is olyan régen. Nem szeretném, ha rosszat gondolna rólam – egy nagy sóhaj volt a mondandója vége. Megkönnyebbülten engedtem el, mire, mint egy puskából kilőtt golyó, elillant. 

Nekem, Kristennel ellentétben, eszembe se jutott volna, hogy fel kellene öltöznöm, mert az apám esetleg rossz szemmel nézi, hogy itthon paráználkodom.

- Kedves lánynak tűnik – ismerte el apa, amint bevezettem őt a nappaliba. Leültem vele szembe, ám előtte töltöttem neki egy pohár konyakot. Csínján bánt az alkohollal, de mikor rászánja magát és iszik egy keveset, akkor csak is minőségi alkoholt fogyaszt.

- Igen, nagyon szeretnivaló – vigyorodtam el, Kristen puszta gondolatától is. Istenem, teljesen az ujjai köré csavart ez a nő.

- Én úgy tudtam, hogy Trish-el jársz – kortyolt egyet az italból apa. Elhúztam a számat, ahogy felidéztem magamban Trisht.

- Annak már rég vége, és nem is jártunk egymással csak…

- Értem, fiam, nekem nem kell magyaráznod – kacsintott rám elismerően. Ó, apa, ha te azt tudnád! – És mi van Megannal? – jött az újabb kérdés.

- Nem beszélhetnénk inkább olyan közhelyekről, mint az utazásod, vagy a londoni időjárás? – kérdeztem ingerülten, ugyanis nem akartam apám tudtára adni, hogy az eddigi életembe csupán egy örömhajhász semmirekellő voltam, aki kihasználta a nőket. Érte már így is épp elég csalódás, nem kell, hogy még én is rátegyek egy lapáttal.

- Robert, előttem nem kell szégyellned, hogy csupán testi kapcsolat volt közted, és ezek között a hölgyek között. Nem most jöttem a falvédőről, tudom mi a „menő” ebben a korban – tátva maradt a szám a döbbenettől. Most komolyan arról fecsegünk, hogy úgy használtam a nőket, mint más a papírzsepit?

- Örülök, hogy ilyen tájékozott vagy! – erre már nekem is innom kellett egy erőset. Nem kéne csodálkoznom, hogy apám ilyen könnyen áll a dologhoz, hisz mindig megbeszéltük az ehhez hasonló dolgokat, de valamiért most zavart, hogy erről diskurálunk. Talán azért, mert csak egy emelet választott el Kristentől, aki ki tudja, mit szólna, ha hallaná a kis nőügyeimet, attól függetlenül, hogy nagyon is tudatában van, hogy őelőtte nem éltem remete életet.

- Ez a kislány nem olyannak tűnik, mint aki hagyja, hogy ideig-óráig használd – bökött a kezével az emeleti lépcső irányába.

- Ő teljesen más, apa – válaszoltam halkan. Apa meglepetten nézett felém, majd letette a kezében lévő poharat.

- Csakugyan? Ez úgy értsem, hogy… - még mielőtt befejezhette volna a mondatot, közbevágtam.

- Szeretem, igen – büszkén húztam ki magam ezután. Apa arcán egy mindent kifejező mosoly terült szét, és azon nyomban megölelt. Szokatlan volt ez a gesztus, de jólesett, hogy örül a boldogságomnak. Megveregette a hátamat, aztán visszaült a kanapéra.

- Mióta ismeritek egymást? Nem emlékszem, hogy meséltél volna róla, mikor legutoljára beszéltünk.

- Egy hónapja találkoztunk – adtam választ a kérdésére, mire meglepetten vonta fel a szemöldökeit. Igen, ez rohadt kevés idő ahhoz, hogy valakit igazán megismerjünk, de számomra épp elegendő volt, hogy teljesen belehabarodjak Kristenbe. Úgy este bele, mint vak ló a szakadékba!

- Akkor nagyon különleges lehet, ha ilyen rövid idő alatt kiérdemelte a szerelmedet.

- Bizony az! – ismertem el, és ebben a pillanatban feltűnt Ő. Egy elegáns szoknyaruhát vett magára, a haját pedig szépen lófarokba fogta, s egy kis smink is fedte meseszép arcát. Istennő volt, bár ő ezen dolgok nélkül is elragadóan szexi tudott lenni.

- Mr. Pattinson, ha nem vagyok tolakodó, akkor megkérdezhetem, hogy éhes-e? – a hangja egy kissé megbicsaklott, amit az izgalomnak tudtam be, ám ezen kívül olyan tiszta szívűen mosolygott az apámra, hogy tudtam, ők ketten jól kijönnek majd egymással.

- Kedves, szólítson csak Hugh-nak, és igen, rettentő éhes vagyok – apám azonnal kezet nyújtott Kristennek, aki szívélyesen fogadta az üdvözlést. – Az Ön becses nevét azonban még nem tudom. A tulok fiam mindenről beszámolt, csak ezt felejtette el közölni – apám tetetett rosszkedvvel nézett felém, amin jót bazsalyogtam.

- Kristen vagyok – jött a válasz egyből.

Kristen megmutatta apámnak az utat a konyháig, de engem megállított, mikor beakartam lépni. Kihívóan néztem rá, ő azonban fejcsóválva a mellkasomhoz nyomott egy tiszta pólót. Ezidáig észre sem vettem, hogy csupasz felsőtesttel feszítek.

- Kösz – hálálkodtam, majd egy fuvallatnyi csókot nyomtam halványrózsaszín ajkára.

A vacsora igazán jó hangulatban telt, bár, mikor apám elkezdte a kiskori csínytevéseimet és csajozási trükkjeimet ecsetelni, kissé kényelmetlenül éreztem magam, Kristen azonban jót derült ezeken a történeteken. Jó volt látni, hogy a két legfontosabb személy az életemben ennyire egy hullámhosszon van. Apa érdeklődéssel hallgatta végig Kristen eddigi életútját, és kíváncsian kérdezett a jövőre néző terveiről is.

- Ha nem haragudtok meg, akkor én most lefeküdnék – szabadkozott apa. – Ezt az időeltolódást még szoknom kell.

- Ahogy gondolod, de előbb előkészítem a vendégszobát – mondtam.

- Én már megcsináltam – közölte Kristen, miközben mosogatott. A szívem nagyot dobbant ettől a gesztustól.

- Akkor jó éjt fiatalok, majd holnap találkozunk – apa elindult az emeletre, de a lépcsőről még visszafordult. – Ó, Robert!

- Igen?

- Gratulálok, csak a reptéren értesültem, hogy első lettél. Nagyon büszke vagyok rád, fiam.

- Kösz, apa.

Biccentett egyet, majd eltűnt az emeleten. Fáradtan rogytam vissza a székre és így csodáltam meg hátulról Kristent, aki szorgosan mosogatta a piszkos tányérokat. Ahogy így elnéztem, úgy festett, mint egy ifjú feleség. Az én ifjú feleségem. Tegnap már eljátszottam ezzel a gondolattal, és a mai nap után nyert teljes bizonyosságot bennem a tény, hogy én ezt a nőt akarom életem párjául. Senki nem tudja olyan jól kezelni a hülye hangulatingadozásaimat, mint ő. Csak ő képes egyik pillanatról a másikra lenyugtatni, és persze ő az egyetlen, aki egy másodperc alatt fel tud dühíteni. Ezek a dolgok azonban az élet velejárói, és én szeretném, ha Kristen nap min nap részese lenne ennek az életnek.

- Hol jársz, kiscserkész? – kérdezte jót mulatva rajtam, s azonnal az ölembe huppant. Szorosan fogtam a derekánál fogva és belecsókoltam a nyakába, mire felsóhajtott.

- Csak elgondolkodtam az élet nagy kérdéseiről – adtam neki válasz, de a kezeim már szorgosan simogatták a combját. Ott akartam folytatni, ahol nem sokkal ezelőtt abbahagytuk, de úgy látszott Kristen nem osztja eme nézetemet.

- Csillapodj, tigris! – játékosan megharapta a fülemet, ami csak olaj volt a tűzre. A fejemben ezernyi kép sorakozott fel, hogy mi mindent csinálnék vele, de ő a következő percben már a lépcsőn ment felfelé. Nem teketóriáztam, utánaeredtem, de nem úgy festett, mint aki szexelni akar. Talán túl sokat csináljuk mostanában? Lehet, hogy a pasi szól most belőlem, de nekem még ez is kevésnek tűnt. A nap nagy részét Kristenben tölteném, ha tehetném. Csókolnám, harapnám, és minden lehetséges pozícióban kipróbálnám vele a szeretkezést.

- Ugye tudod, hogy most legszívesebben nekinyomnálak a falnak és addig dugnánk, míg bírjuk szusszal? – hallottam, amint Kristen légzése normálisból átvált szaggatottá. Ez van, tudok bánni a szavakkal. És igen, még a legmocskosabb trükktől sem riadok vissza, ha megakarom kapni, amit nagyon szeretnék. Jelen esetben Kristent akartam magam körül érezni.

- Fejezd be! – próbált nyugalomra inteni, de a tekintetében bujkáló tűzet nem tudta semmivel sem palástolni. Ő is akart engem, de valami miatt nem engedett a primitív vágyaknak.

- Miért, eddig szeretted, ha nyílt vagy és szókimondó – húztam tovább.

- Igen, de az apád épp a mellettünk lévő szobában alszik – érvelt, de tőlem csak egy szemforgatásra futotta. Hol nem szarom én le, hogy az apám itt alszik a közvetlen közelünkben? Ő is volt már nő miatt bezsongva, és kétlem, hogy visszatarthatta volna bármi is a célja elérésében.

- Soha senkit nem érdekelt, hogy az apám esetleg hallhat minket – csúszott ki a számon ez a felelőtlen mondat.

- Kérlek, kímélj meg a részletektől! – felemelte a hangját, éreztem, kezdem elveszíteni ezt a játszmát.

- Cipzár a számon, édes – közelebb masíroztam hozzá és bocsánatkérően néztem le rá.

- Ez nem fair! Ne csináld ezt – lökött meg a mellkasomnál fogva, de én átkaroltam a derekát, így ketten zuhantunk rá az ágyra.

- Ezt nevezik érzelmi zsarolásnak – kuncogtam jóízűen, ahogy Kristen kapálózott rajtam.

- Nem, ezt már kényszerítésnek hívják – hallottam a hangján, hogy jót mulat, így bátorkodtam feljebb húzni a ruháját.

- Akkor csak egy gondolattal had játsszak el – kértem, s közben kezemet tűzforró bőréhez érintettem. Ő is kívánt engem, bármennyire is próbál ellenállni, a teste sajnos – vagy épp szerencsére – elárulta.

- Miféle gondolattal? – kérdezte érdekes hangsúllyal.

- Hogy vadul és szenvedélyesen csináljuk, miközben az apám itt alszik mellettünk. Bármikor lebukhatunk…

- Elég! – csapott rá a kezemre. – Te ezt akarod?

- Mit? – kérdeztem vissza reménykedve.

- Hogy az apád rajtakapjon minket?

- Dehogy! – fintorodtam el. Kissé meredek lenne, ha az apám szem és fültanúja lenne egy szem gyermeke nem épp visszafogott közösülésének. Fúj!

- Akkor nem értem, miért fantáziálsz ilyeneket – nézett rám értetlenül.

- Csak szeretek veszélyesen élni, és az a rizikófaktor, hogy bármikor lebukhatunk, számomra rohadt izgató – vallottam be talán egyetlen beteges szenvedélyemet.

- Hm…

- Mi a baj? – kérdeztem és végigvezettem egyik ujjamat kipirult arcán. Olyan imádnivaló  mikor zavarba jön, pedig az együttléteink alatt nem épp a szemérmességéről híres.

- Az, hogy mindjárt spontán öngyulladást kapok, te marha – arcát a mellkasomhoz szorította és mélyen beszippantotta férfias illatomat.

- Ezek szerint neked is bejön a veszély? – reménysugár csillant a szememben.

- Ezek szerint… De nem ma szeretném kipróbálni, hogy milyen, oké?

- Rendben – összeszorítottam a fogaimat és próbáltam nem egy önző állatnak tűnni. Nem viselkedhetek úgy, mint egy hisztis csecsemő, aki bedurcázik, ha nem kapja meg azt, amit akar. Tiszteletben kell tartanom Kristen kérését, ám mindennap kitartóan próbálkozni fogok.

- Mi lenne, ha ma csak összebújnánk? – magamat is megleptem ezzel a kérdéssel. 

Kristen azonnal kibújt a ruhájából, majd melltartóban és bugyiban kúszott mellém. Nem épp az önuralmamról vagyok híres, de valahogy sikerült nem éhes oroszlán módjára rávetnem magam. Magunkra húztam a takarót, Ő pedig elhelyezkedett a mellkasomon. Meleg lehelete végigszánkázott a bőrömön, amitől libabőrös lett az egész testem. 

- Ugye tudod, hogy hazudtál nekem? – kérdezte elpilledve.

- Mikor?! – kérdeztem tanácstalanul.

- Mikor azt mondtad, hogy te nem vagy romantikus, és képtelen vagy bárki miatt megváltozni – jött a felelet. Tisztán emlékeztem a napra, mikor erről beszéltünk, és én még most is tartom magam ahhoz, hogy nem vagyok egy nyálas szájhős. Jó, lehet, hogy vannak dolgok, amikben változtam, de nem lettem Kristen miatt egy teljesen más ember. Ugye?

- De kérlek szólj, ha már nagyon csöpögök – ugrattam, ő pedig álmosan nézett fel az arcomra.

- Mindenképp – puszit nyomott a mellkasomra, de mielőtt elaludtunk volna, még egy kérdést nekem szegezett. – Mi lesz szerdán, ami miatt apukád ideutazott?

- Bradley legénybúcsúja. Szombaton pedig az esküvője.

- Ó – ennyit mondott, és utána nem kérdezett többet.

Nekem viszont egész éjszaka olyan érzésem volt, mintha neheztelne rám valami miatt. Nők, és az ő érzékeny lelkük!


/Kristen/ 


Szerdához közeledve egyre frusztráltabb és undokabb lettem. Érzetem magamon, hogy igazságtalanul vagyok goromba Robbal, de már a gondolatba is majd’ belepusztultam, hogy pár óra múlva hiányos öltözetű, mindenre kapható nők fognak erotikus táncot lejteni az orra előtt. Vagy, ami még rosszabb, az ölében! 

Szüntelenül azt mondogattam magamban, hogy bíznom kell benne, ő már nem él ilyesfajta életet, mégse tudtam száz százalékosan megnyugtatni magam. Még a leghűségesebb férfi is elcsábulhat egy éjszakára, ha olyan lányok veszik körül, akik szemérmetlenül flörtölnek velük. Ne mondja nekem senki, hogy nem történt ilyen, mert annak beverem a képét. Kétségek ezrei gyötörtek, de próbáltam nem egy hisztis, akaratos barátnőnek tűnni. Főleg, hogy nem ketten voltunk, hanem csatlakozott hozzánk Rob édesapja is, Hugh. 

Őszintén megvallva, kellemesen csalódtam benne. Egyáltalán nem így képzeltem el Rob apukáját. Túlságosan jónak és gondoskodónak tűnt, nem pedig undok és nemtörődöm, mint, ahogy azt előzetesen hittem róla. Szöges ellentétben állt azzal, akinek felételeztem. Arra gondoltam, hogy, aki egy Robhoz hasonló fiút felnevelt, az csakis zavarodott és felelőtlen lehet. Erre tessék! Itt van egy szerethető férfi, aki olyan jó kapcsolatot ápol a fiával, amit én csak irigyelni tudok. 

Ahogy a héten elnéztem őket, észrevettem, hogy sok mindenben hasonlítanak egymásra. Itt elsősorban nem a külsőségekre gondolok, hanem a természetükre. Hugh nagyon vicces, ám van egy igen komoly oldala is, csakúgy, mint Robnak. Mindketten hosszasan rágódnak egy-egy dolgon, és könnyű kihozni őket a béketűrésből. Mégis, ez a két férfi a legszerethetőbb ember a világon.

- Kristen, valami baj van? – hirtelen összerezzentem, ahogy meghallottam Hugh hangját felcsendülni közvetlenül magam mögül.

- Nem, csak elgondolkodtam – hazudtam, de jelen esetben ez kegyes hazugság volt. Nem akarom a női hülyeségemmel traktálni.

- Ugye a mai legénybúcsúról van szó? – valahogy képesek rátapintani a probléma gyökerére, ami még egy hasonlóságot jelentett.

- Bízom Robban – tértem ki a kérdés elől.

- De azért rettegsz, mi van, ha őrültséget művel – mondta ki az én gondolataimat.

- Szerinted ettől egy féltékenykedő, hisztériás barátnő vagyok? – kérdeztem, hisz ő mégiscsak jobban ismeri a saját gyerekét nálam.

- Nem! Megértem az aggodalmad. Ismerve Rob múltját, az lenne a furcsa, ha nem lennének kétségeid – nyugtatólag megfogta a vállaimat és kedvesen rám mosolygott. Olyan pozitív kisugárzása volt, hogy a rosszkedvem egy kissé lanyhult a közelében. – Amit most mondok neked, az lehet, hogy nyálasan hangzik, és nem is biztos, hogy elhiszed, de mikor megérkeztem és megláttalak titeket, azt gondoltam, hogy a fiam végre egyszer az életében nem lőtt mellé – hangosan felnevetett és én is megejtettem egy kis mosolyt. Aranyos volt tőle, hogy próbált jobbkedvre deríteni. – Úgy gondolom, te vagy számára az igazi. Ezt onnan tudom, mert látom, ahogyan rád néz, ahogy beszél veled, és ahogyan beszél rólad. Olyan sok jót mesélt nekem ezen a héten. Te képes vagy őt boldoggá tenni, és egy kicsit elterelni a gondolatait.

- Miről kell elterelni a gondolatait? – kérdeztem, mert ezt nem igazán volt tiszta számomra.

- Hát az édesanyjáról – válaszolta meglepődve. Úgy nézett rám, minta nekem legalább is tudnom kellene erről az ügyről, holott most hallottam róla először.

- Az anyjáról? Bocsánat Hugh, de nem igazán értelek – összezavarodottan néztem falfehér arcát.

- Én azt hittem…

- Miről folyik az eszmecsere? – lépett be vidáman a konyhába Rob, de azonnal elkomorult az arca, amint meglátott minket. Nem csodálom, úgy nézhettünk ki, mint akik citromba haraptak.

- Apukád épp anyukádról mesélt nekem – válaszoltam, amivel még gondterheltebbé vált mindkettejük arca. Rob dühösen meredt az édesapjára, aki reményvesztetten hajtotta le a fejét. Egy kimondatlan párbeszéd fojt le köztük, amibe nem voltak hajlandók bevonni engem.

- Szabad megtudnom, mit meséltél róla? – Rob hangjában ijesztő él bujkált, amivel a frászt hozta rám.

- Semmit se mondott – próbáltam csillapítani a kedélyeket. – Rob, kérlek! – odaálltam elé és megsimogattam az arcát.

- Ez maradjon is így! – sziszegte dühösen, mire az édesapja némán bólintott. – Igyekezz, fél óra múlva indulunk kell – utasította síri hangon.

- Rendben – Hugh fogta magát és magába roskadva vonult fel az emeletre.

- Jó lesz ez az ing? – a témaváltásától majdnem hanyatt vágódtam. Az előbb majd’ keresztbe lenyelte az apját, most meg ingekről meg kinézetről kérdez. Skizofrén a lelkem?

- Nem kéne ilyen durván beszélned apukáddal – közöltem vele tapintatosan.

- Szerinted nem túl hétköznapi ez a szín? – folytatta az „ing kérdés” megvitatását.

- Rob, miért nem figyelsz rám?! – megemeltem a hangom, mire mogorván rántott egyet a vállain.

- Te meg miért nem hagyod a picsába ezt az egészet?! – heves fellépésétől hátrahőköltem kissé.

- Én csak segíteni akarok – válaszoltam hangosabban a kelleténél. Nagyon nem jó előjel, hogy a legénybúcsú előtt veszekszünk. Ezzel csak a táncosok malmára hajtom a vizet. Állítsd le magad, Kristen!

- Nincs szükségem segítségre, úgyhogy többé ne hozd fel ezt a témát, oké?! Semmi közöd az életemhez! – egyenesen az arcomba üvöltötte ezeket a szavakat, amikkel kráter méretű lyukat ütött a szívembe. Lefagytam egy pillanatra, de nem engedtem, hogy a csalódottság felülkerekedjen rajtam.

- Értem – bólintottam. – Többé nem fordul elő – azzal fogtam magam és elindultam a nappaliba, de ő utánam szólt bűnbánó hangon.

- Nem akartalak megbántani, Kristen – megfogta a csuklómat és a szájához emelve csókot nyomott a tenyerembe.

- Semmi gond Rob, megértem, hogy még nem érzel engem olyan közel magadhoz, hogy ilyen intim dolgokat elárulj. Arra kérlek, hogy legközelebb kissé finomabban közöld, hogy ne feszegessem a határaidat – mondtam nyugodtan.

- Így lesz – megfogta az arcomat és lassan megcsókolt. Nem volt követelőző, csupán a szeretetét akarta kifejezni. Ezt szeretem, mikor nyugodt és kiegyensúlyozott.

- Egyébként, kinek akarsz tetszeni? – kérdeztem, ahogy egy kicsit eltávolodtak egymástól az ajkaink.

- Senkinek – súgta és puszikkal hintette be az arcom minden egyes kis négyzetcentiméterét.

- Akkor mi ez az ing mizéria? – faggattam tovább.

- Csak adni akarok magamra. Mint a vőlegény tanúja, nem állíthatok be úgy, mint egy ágrólszakadt – érvelt, bár nem tudott teljes mértékben meggyőzni, de inkább csendben maradtam. Elég a mai napi kalamajkákból!

* 

Az este egy szemhunyásnyit se tudtam aludni. Hiába, egyszerűen kikészített a tudat, hogy a fiúk most vígan élik a kis világukat azokkal a romlott nőkkel, míg én itthon fekszem és várom a holnapot. 

Ismét a távirányító után nyúltam és sorra vettem a lehetséges műsorszámokat. Mindenhol robbantottak, öltek, vagy épp gusztustalanul szexeltek. Elegem volt mindenből! Azt akartam, hogy Rob jöjjön haza és mondja el, hogy ez a buli unalmas volt, és egyáltalán nem voltak sztriptíztáncosnők. Álltass valaki mást, Stewart!

Lementem a konyhába és töltöttem magamnak egy nap pohár narancslevet, majd bevettem egy fájdalomcsillapítót, ugyanis az a bizonyos havibaj éppen ma jelentkezett. Pont jókor, hogy a fene essen belé! Hirtelen ajtócsukódásra lettem figyelmes, ami egy kis reménysugár volt cafatokban lógó idegeimnek.

- Kristen, te még fent vagy? – jött a meglepődött kérdés Hugh-tól. Az örömöm egyből elszállt és csak egy csalódott, „Aha” volt a válaszom.

- Milyen volt a buli? – puhatolóztam. Hugh érdekesen mért engem végig.

- Hát, olyan volt, mint általában egy legénybúcsú – ettől tartottam. Elhúztam a számat. Mégis mire számítottam? Teázásra meg lelkizésre? Ugyan, ezek férfiak, akik megsiratják a barátjuk elveszített szabadságát.

- Jól érezted magad?

- Igen, de nekem már nem való az ilyesfajta vadulás. Inkább hagyom a fiatalokat kibontakozni – nevetett, de én nem tartottam vele. Nagyon rossz előérzetem támadt, de elhessegettem. Hugh-ban csak lenne annyi tapintat, hogy szólna, a kis fiacskája nem bírt a farkával és valakit szépen gerincre vágott. Uhh, ha elmennek otthonról úgy látszik vulgáris leszek.

- Amíg ott voltam, Rob jól viselkedett – próbált felvidítani, de ezzel az ellenkező hatást érte el. Ott volt a mondatában az a sokat sejtető, amíg szócska.

- Köszi, ez jól esett – elővettem a nem létező színészi tehetségemet és próbáltam elhitetni vele, hogy megnyugtatott az előbbi kijelentésével.

- Lefekszem aludni. Nincs mese, öreg róka vagyok én már az ilyen tivornyákhoz. Jó éjt, Kristen – elköszönt, én pedig ott maradtam a konyhában. Ismét egyedül. Ismét aggódva. Amikor azonban meguntam ezt a végeláthatatlan önmarcangolási folyamatot, fogtam magam és visszamasíroztam a biztonságot nyújtó hálószobába. Az éjjeliszekrényen hagyott mobilomért nyúltam, amin egy üzenet villogott.

„Édes, kérlek gyere értem! Itt elszabadult a pokol, és jobb szeretnék otthon lenni…Veled. Rob”

Gondolkodás nélkül ráncigáltam magamra a kezem ügyébe került ruhákat, és eszeveszett módjára hajtottam a Four Seasons szálloda felé. Még jó, hogy előzetesen megbeszéltük, hol tartják ezt a partyt. 

A recepcióhoz érve azonban egy nem várt akadályba ütköztem.

- Sajnálom kisasszony, de az a party zártkörű. Csakis meghívóval rendelkező személyeket áll módomban felengedni – közölte pikírten a recepción álldogáló huszonéves csitri.

- De ez vészhelyzet! – próbálkoztam drámával, de hatástalannak bizonyult. Ó, hogy az Isten verné meg az ilyen becsületes dolgozókat! 

És ekkor egy életmentő ötlet jutott eszembe. Persze nem volt rá garancia, hogy a kis csitri beveszi a mesémet, de egy próbát megért.

- Én is táncos vagyok, csak elhagytam a meghívómat – a lány nem úgy nézett ki, mint akit meggyőztem, ezért folytattam. – Tudod, én vagyok az extra meglepetés, szóval a vőlegény számít rám, ha érted mire gondolok? – kacéran rákacsintottam, mire elborzadva közölte a szobaszámot. Nem hittem volna, hogy ezt beveszi. Lehet, hogy nem is vette be, csak szimplán elege volt belőlem. Akárhogy is, most már semmi sem állíthatott meg abban, hogy találkozzam Robbal.

(zene)
Hangos zene és félreérthetetlen hangok szűrődtek ki egyes helyiségekből. Na, ebben a felfordulásban találjam meg Robot! Olyan, mintha tűt keresnék a szénakazalban. Sorra nyitottam be a szobákba, de hol privát táncot adtak a lányok egy részeg ipsének, hol pedig gátlástalanul szexeltek, mit sem törődve azzal, hogy rájuk nyitottam. Hányinger kerülgetett, mikor benyitottam egy hatalmas szobába. Három lány táncolt az asztalon, előttük pedig nagyjából öt férfi foglalt helyet. Füst volt és rettentő sötét, de így is felismertem az egyik férfit. Reménykedve indultam el feléjük.

- Rafael! – üvöltöttem a nevét, mert a zene iszonyatosan hangosan dübörgött. A szívemben éreztem a ritmust. Rafael üveges tekintettel nézett fel rám, majd, ahogy felismert egy fültől fülig érő vigyor terült el az arcán.

- Kris, te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte összeakadó nyelvvel. A mellette ülő férfiak kíváncsian néztek minket, és idiótán nevettek rajtunk.

- Robot keresem. Tudod merre találom? – próbáltam minél lassabban beszélni, hogy könnyűszerrel megértse.

- Rob? Igen, ő is itt van – bólintott szaggatottan. Nem pontosan értettem mit takart az itt van kifejezés, ezért még egyszer szemrevételeztem a szobát, de sajnos nem találtam meg a keresett illetőt.

- Pontosan hol, Rafael? – tettem egy utolsó próbát, ugyanis látszott rajta, hogy nagyon a végét járja.

- Az előbb ment el, de nem volt egyedül. Azt hiszem szobára mentek – kuncogott, és visszafordult a hiányos öltözetű, asztalon vonagló lány irányába. 

Kifutott az arcomból a vér, de nem adtam fel. Rob írta nekem azt az átkozott sms-t, úgyhogy nyilván számít rá, hogy eljövök érte. Csak nem olyan ostoba, hogy ebben a kis időintervallumban megfektet egy nőt!

Indulásra kész voltam, de az egyik férfi megfogott a karomnál és megrántott. Ijedtemben felsikoltottam, amit a hangoz zene miatt senki sem érzékelt.

- Ne menj el, cica – undorítóan mért végig, és pénzt dugott a pólómba. – Ezért a zöld hasúért cserébe, szeretnék egy öl táncot, bébi.

- Cseszd meg a mocskos pénzed! – azzal a képébe vágtam a pénzét és kifutottam a szobából. Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, és nekivetett háttal próbáltam lenyugodni. Mielőbb meg kell találnom Robot. Egy perccel se vagyok hajlandó tovább itt maradni! Mindegyik faszi ennyire eszét veszti a legénybúcsúkon, vagy ez csak az én tiszteletemre van így?

Ahogy ott álltam az ajtónak dőlve, a nem sokkal távolabbi vastag faajtó kinyílott. Tompa aggyal és szemmel néztem oda, és a szívem áhított emberét pillantottam meg. Úgy tűnt, épp kilopózik abból a bizonyos szobából, ugyanis a kezében a cipőjét szorongatta.

- Khm! -–hangosan megköszörültem a torkom, mire ijedten kapta felém a fejét. Sejtettem, hogy baj lesz, ha idejövök. Csak lassan a testtel Kristen, előbb hagyd magyarázkodni!

- Kristen! Istenem, de jó, hogy itt vagy – leejtette a kezében lévő cipőjét és lassan, vontatottan sétált oda hozzám. Az arca nyúzott volt, éreztem rajta a cigi és a pia szagát, de mindezektől eltekintve jól nézett ki. Túlságosan is jól!

Megölelt, én pedig kiscica módra hozzádörgölőztem.

- Menjünk innen. Azonnal – sürgetett, én pedig az elválásunk után vettem csak észre egy apróságot.

- Hol van az inged? – kérdeztem, ugyanis csak az ing alá húzott fehér pólója volt rajta. Rob letekintett magára és elmosolyodott. Ez olyan mulatságos? Avasson már be engem is, hogy vele nevethessek!

- Egy kisebb balesetem volt – túrt bele kócos hajába, és jelentőségteljesen az ajtóra szegezte a tekintetét.

- Aha. Baleset – ízlelgettem a szót.

- Mehetünk végre? Majd útközben mindent elmesélek! – nekiállt húzni maga után, én pedig nem ellenkeztem. Kíváncsian vártam az estéről szőtt beszámolóját. 

Megnyomta a lift hívógombját, de még mielőtt beszállhattunk volna a felvonóba egy női hang megállásra késztetett bennünket.

- Rob! Rob! Jaj, de jó, hogy utolértelek. Ott hagytad a dzsekidet a szobában – a nő nem úgy nézett ki, mint a többi táncosnő. Rosszabb volt! 

Ugyanis ez a körülbelül huszonöt éves nőszemély eszméletlenül szép volt. Sötétbőrű volt, de nem az a kimondott fekete, inkább kapucsínó színű. Magas, vékony testalkata irigylésre méltó volt, tökéletes sminkje pedig kiemelte arca minden szépségét. Gyűlölöm!

- Kösz – szúrta közbe Rob zavartan, és remegő kézzel vette át a kabátját.

- Majd holnap visszaadom az ingedet – a nő mosolya elégedett volt. – És szuper voltál ma este, ezt egy életre megjegyzem – kacsintott rá, s mint aki jól végezte dolgát sarkon fordult és távozott. 

Szájtátva bámultam a nő után, Rob pedig egy határozott mozdulattal berántott a liftbe. A lehető legtávolabb húzódtam tőle a kicsiny helységben és gyilkos tekintettel néztem rá.

- Jó lesz, ha valami hihetővel állsz elő, mert per pillanat nagy bajban vagy! – figyelmezettem a legbarátságtalanabb hangon, amit valaha megütöttem.

- Azt mindjárt gondoltam – fújt egy nagyot és nekiállt mesélni. Túl részlet gazdagon…

Hugh és Rob :)