My life would suck without you - 9. rész

Sziasztok!!

Nem is húznám igazándiból a szót, mivel látom mennyien várjátok már az új részt.
Annyit csak, hogy ez lett talán az eddigi leghosszabb rész, szóval úgy tessék készülni, hogy egy darabig a gép előtt fogtok tanyázni ;)
Nem is hablatyolok tovább, jó olvasást!

Lilluci


U.i: nem volt időn átolvasni, szóval az esetleges hibákért előre is bocsánatot kérek! :/

Kilenc

/Kristen/

A fellegekben jártam péntek reggel. Olyannyira boldognak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, hogy akár a Harmadik Világháború is kitörhetett volna, én azt is fülig érő szájjal fogadnám. Szerelmes voltam, méghozzá nagyon.
Fizikai fájdalmat okozott a tudat, hogy ma egy percet sem láthatom Robot. Hiányzott a társasága, a nyers humora, és még az is hiányzott, hogy bunkózzon velem. Tudom, eszement vagyok, de köztudottan a szerelem bolonddá tesz.
Biztos voltam benne, hogy ezek után Rob is megváltozik velem kapcsolatban. Nem lesz olyan goromba, és durva, hanem egy kedves és szerethető férfi bőrébe bújik majd. Hiába mondja, hogy ő nem érzékeny és romantikus, én igen is biztos vagyok benne, hogy benne is lakoznak mély, felszínre törni vágyó érzések. Valami miatt fél kimutatni mindezt, de én azon leszek, hogy segítsek neki tisztázni magában a dolgokat.

Derűsen indultam le a konyhába, hogy megreggelizhessem. Fütyörésztem, dalolásztam, amivel kellőképp megleptem a konyhában tüsténkedő édesanyámat.
- Mi miatt van ennyire jókedved? – kérdezte a tányérok törölgetése közben.
- Gyönyörű idő van, nem? – néztem ki a hatalmas ablakon. Anyám letette a kezében lévő tányérokat, és gyanakvóan közelíteni kezdett felém. A tenyerét a homlokomra helyezte.
- Lázas nem vagy – állapította meg. – Történt valami, amit tudnom kéne? – felvont szemöldökkel kémlelte mosolygós arcomat.
- Dehogy! – vágtam rá hirtelen. – Csak ma olyan jól érzem magam. Nem tudom, jó a közérzetem, ennyi – vontam vállat lazán, de ő még mindig feltűnően vizslatott engem.
- Furcsa vagy nekem. Akkor láttalak ilyennek, mikor Alex eljegyzett.
Megrándultak az arcizmaim, ahogy meghallottam annak az embernek a nevét. Anyának van érzéke hozzá, hogyan vegye el az ember jókedvét. De megfogadtam, hogy soha többé nem kerülök fancsali állapotba Alex neve hallatán. Túl kell lépnem a múlton, és csak a boldogságot ígérő jelenre és jövőre szabad koncentrálnom.
- Badarság! – ültem le egy bárszékre. – Nem kell hozzá különösebb érv, hogy az ember jól érezze magát, nem igaz?
- De, csakhogy te nem szoktál ennyire kicsattanni, főleg nem reggel.
- Hagyjunk engem. Inkább mesélj, milyen volt a kórházban? – tettem fel a számára meglepő kérdést. Anyám minden héten legalább három napot tölt a városi kórházban, de meglepő mód soha nem számol be utána az ott történtekről. Azt sem tudom, hogy mit csinál, vagy hogy miért jár egyáltalán oda. Teljes titok övezi ezt az ügyet.
- Te tényleg beteg vagy! – mosolyodott el kissé. Jó volt látni ezt a halovány félmosolyt az arcán. Amióta ismerem – 24 éve – szinte alig láttam őt nevetni.
- Miért jársz oda? – kérdeztem, miközben töltöttem egy tálba müzlit és tejet. Felsóhajtott, majd visszasétál a mosogatóhoz.
- Kisegítek – adta meg a tömör, velős választ.
- Azt tudom, de pontosan miben segítesz? Vagy kiknek? – puhatolóztam tovább, ugyanis nagyon szerettem volna többet megtudni az anyámról.
- Beteg gyerekeknek, és legyen ennyi elég is – emelte fel erélyesebben a hangját. Nem értettem, miért ne tudhatnék róla, hogy beteg gyerekeken segít. Ezzel a tettel legalább nő a szememben, ő mégis féltőn óvja ezt az információt. Különös. Bár a mi családunkban mi nem az?
- Egyszer elkísérhetnélek – ajánlottam. Hirtelen felkapta a fejét, és szúrós tekintettel nézett rám.
- Szó sem lehet róla! – csattant fel, majd miután meglátta megszeppent arcomat, korrigálta magát. - Az nem neked való hely.
Szép, egyszer akarok neki önzetlenül segíteni, akkor is visszautasít, méghozzá eléggé durván. Jobbnak láttam, ha ezt a témát többé nem boncolgatom.
- Oké, megértettem – sóhajtottam, mire látszott, hogy megnyugszik. – Felmegyek a szobámba, ha keresnétek – huppantam le a magas székről, és villámgyorsan szökkentem fel a biztonságot nyújtó barlangomba. Itt legalább egyedül lehetek az örömömmel, mivel úgy tűnik senki más nem szívesen részesülne belőle. Az ő bajuk!

Egész nap szerelmes számokat hallgattam. Minden egyes dalba Robot és magamat képzeltem. Ilyen nyálas dolgot azt hiszem legutóbb 14 éves koromban csináltam. Imádtam, hogy az összes dal arról szólt, hogy a két fél szerelme sosem hűl ki, és örökké együtt lesznek. Szerettem volna hinni, hogy mi is Robbal örökké együtt lehetünk, de figyelmeztettem magam, hogy Rob talán erre még nem készült fel. Egy olyan embernek, aki még életében egyszer sem volt szerelmes, talán túl nagy szó az örökké. Szépen lassan kell megközelítenem őt, hogy aztán ő ragaszkodjon a mindörökséghez, természetesen velem az oldalán.

Este hét fele járhatott az idő, mikor a mobilom éles hanggal hasított a csendes szürkületbe. Izgatottan hemperedtem egyik oldalamról a másikra, hogy kézbe vehessem az éjjeliszekrényre helyezett kütyüt. A szívem a torkomban dobogott, mivel az első gondolatom az volt, hogy Rob keres. Azonban a kezdeti lelkesedésem lanyhult kissé, mikor a kijelzőn Rob neve helyett Hilarie-é jelent meg. Örültem persze neki, de a másik fél még inkább felvillanyozott volna.
- Szia, Hil! – köszöntöttem barátnőmet, aki a legutóbbi találkozásunkkor igen csak leitta magát a sárga földig.
- Kris, azt hittem elnyelt a Föld! – szólt bele a telefonba megrovóan. Igaz, ami igaz, mióta Rob feltűnt, igen csak elhanyagoltam őt. Bár ha jól emlékszem két napja volt, hogy utoljára találkoztunk, de nálunk az egy nap kihagyás is nagy szó, mivel ezidáig nap mint nap beszéltünk egymással.
- Nem nyelt el, csak rengeteg dolgom volt – mondtam neki a fél igazságot.
- Igen, hallottam róla – olyan hangja volt hirtelen, mintha összeszorított foggal beszélne. – Ha jól tudom, Robbal volt az a rengeteg dolog – kezdett engedni fölényes stílusából.
- Hát… - beharaptam az alsó ajkamat, nem tudtam hirtelen semmilyen frappáns hazugsággal előállni.
- Tudtam! – rikkantott bele a telefonba, amitől majd’ megsüketültem.
- Hiiiiil!!
- Oh, bocsi, kissé elragadtattam magam, de annyira éreztem – lelkesült fel.
- Mit éreztél? Beszélj már világosabban! – kértem, mert ez az össze-vissza csapongás számomra érthetetlen és követhetetlen volt.
- Hát, hogy te és Rob nem is vagytok annyira fasírtban, mint ahogy azt te beállítottad a jó öreg szemfüles Hilarie-nek – somolygott.
- Nem tudom miből szűrted ezt le, de téves a feltételezésed – akartam hárítani a túl nyilvánvalót.
- Nem hinném kisanyám! De ezt hagyjuk későbbre, előbb azt áruld el nekem, miért nem mondtad el, hogy szexuál Robert asszisztense leszel? – leesett az állam erre a kérdésre.
- Hhhonnan tudsz róla? – remegett meg a hangom, mivel titkolni próbáltam előle a dolgot.
- Drágaságom, elfelejtetted, hogy az apáink ezer éves cimborák, akik minden fontosabb ügyet megbeszélnek egymással, így ez sem maradt ki a repertoárból – világosított fel. Az apám egy pletykafészek! – Elárulnád, miért titkoltad ezt előlem, hisz nyilvánvalóan a buli előtt is tudtál már erről?
Többé nem volt okom titkolózni a legjobb barátnőm előtt, így elárultam neki a teljes igazságot.
- Bocsáss meg Hil, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
- Mi van? Mivel hoztál volna kellemtelen helyzetbe? – értetlenkedett. – Stew, beszélj most te világosan! – utasított.
- Először azért nem mondtam, mert szégyelltem, hogy egy olyan ember alkalmazottja leszek, akit pár perccel előtte pocskondiáztam. Másodszor pedig, nem akartalak téged megbántani.
- És szerinted megbántódtam volna, ha tudom ezt? Kris, ha ezt feltételezed, akkor nem ismersz igazán – szomorúan csengett a hangja, ezért tovább magyarázkodtam, hogy pontosan értse az én álláspontomat.
- Azért gondoltam, hogy talán rosszul esne neked, ha tudnád, mivel az este folyamán igen csak összemelegedtél Robbal – belepirultam az emlékképekbe. Főleg abba, amit én és Rob műveltünk a vécék előtt, miközben Hilarie a halálán volt. Bűn rossz barátnő vagyok!
- Jézusom Kristen! Azt hiszem inkább én tartozom bocsánatkéréssel.
- Tessék? Nem, dehogy! Hil én….
- Úgy viselkedtem, mint egy kurva, pedig egyből kiszúrtam, hogy ti nem vagytok közömbösek egymás iránt, csakhogy te olyan meggyőződéssel beszéltél Rob arroganciájáról, hogy azt képzeltem, neked tényleg nem jön be, mint férfi. De mikor a klubban szinte felnyársaltál a tekinteteddel, tudtam, hogy egy szavad sem igaz. Bocsáss meg Kristen!
Teljesen letaglózott az, amit Hilarie az imént elmondott. Ilyen átlátszó lennék? Annyi színészi tehetségem sincs, hogy elhitessem másokkal azt, amit akarok?
- Egyáltalán nem haragszom rád, sőt megértelek, hogy kikezdtél Robbal, mivel ő… - megálltam.
- Úristen Kris! Te belezúgtál – sikította. El kellett tartanom a fülemtől a telefont. Lebuktam, kész vége! Ha Hilarie ilyen könnyen átlátott rajtam, akkor csak idő kérdése és Rob is lyukat üt a pajzsomon. Klassz!
- Egy hülye vagyok, igaz? – szomorodtam el.
- Miért lennél hülye? Rob nagyon vonzó férfi, akinek elbűvölő a modora – erre el kellett, hogy nevessem magam. Bármit mondanék Rob modorára, csak azt nem, hogy elbűvölő.
- Velem egyáltalán nem úgy viselkedik, mint más nőkkel.
- Persze, hogy nem csacsikám! – szinte láttam magam előtt, ahogy a fejét rázza. - Mindet tudni akarok Stew, a ti kettőtök viszonyáról! – pörgött be teljesen. Ilyenkor kalapáccsal sem lehet leütni. Még jó, hogy csak telefonon keresztül kommunikálunk, ha ez élőben zajlana, már kivetettem volna magam az ablakon.
- Nincs viszonyunk egymással – halkult el a hangom, ugyanis ebben a házban, még a falnak is füle van.
- A francokat nincs! Etess ezzel mást – horkant föl. – Abból, amit a klubban láttam, az se lepne meg, ha már túl lennétek a szex témán. Milyen az ágyban? Olyan vadállatiasan gyengédnek tűnik, de lehet, hogy egy…
- Befejezted? – kérdeztem.
- Igen, bocs, kissé elragadott a hév.
- Nem feküdtünk le egymással, bár néha eléggé elszabadulnak az indulataink – gondoltam vissza arra az esetre, mikor szemérmetlenül rávetettem magam.
- Nem csodálom – kuncogott. – És a szüleid már tudják, hogy jártok?
Hogy vázoljam neki röviden, ezt az igen csak összetett problémát?
- Nem járunk egymással, csak… - nem találtam a pontos megfogalmazást arra az állapotra, amiben mi voltunk. – elvagyunk.
- Elvagytok – ismételte meg, és így más szájából hallva eléggé gyérül hangzott. Most mondjam azt, hogy mindkettőnket szétvet a vágy, ám valami hülyeségből kifolyólag egyikünk se lép a tettek mezejére? Ja és azt se felejtsük ki, hogy én fülig belehabarodtam a srácba. Totál gyépésnek tartana. – Egyet mondj meg nekem. Le akarsz vele feküdni?
- Igen.
- És ő le akar veled feküdni?
- Azt hiszem igen.
- Akkor mégis mi a ménköves Istenre vártok?! – pattogott, mint a kukorica.
- Hil, én nem csupán egy orbitális szex akarok lenni a számára. Azt akarom, hogy kedveljen – vékonyult el a hangom a mondat végére.
- Baszki, te tényleg szereted.
- Igen, szeretem – mosolyodtam el, mivel felemelő érzés volt végre valakinek hangosan is kimondani ezt.
- Hát lányom, ismét egy problémás fickót sodort az utadba az élet.
- Mindig én kapom a nehéz eseteket. Ilyen az én formám – húztam el a számat.
- Azért ne várd, hogy sajnáljalak. Először Alex, aki bár egy faszkalap, mégis eszméletlen pasi, most meg Rob, aki…ó, anyám!
Értettem a célzást, és egyet is értettem vele. Mégis, én Robot nem csak a külseje miatt szeretem. Oké, az sem elhanyagolható, és véleményem szerint ostoba volt az, aki kitalálta az a gagyi szöveget, hogy nem a külső, hanem a belső értékek számítanak. Ez egyáltalán nem igaz. Persze fontos, hogy egy embernek legyenek mélyre törő gondolatai, és legyen rálátása a világ dolgaira, ám a külső jegyek épp oly’ befolyásoló tényezők, mint a belső értékek.
- Hil, akkor tehát nincs harag kettőnk között? – kérdeztem rá újfent.
- Azt hiszem kvittek vagyunk. Te titkoltad az érzéseidet, én pedig erkölcstelenül rástartoltam Robra, holott láttam, hogy téged ez zavar. Tényleg nem volt szándékos, csak annyira jó érzés volt, hogy egy olyan kaliberű pasi, mint ez a Pattinson egyáltalán észrevett – hallottam, hogy szomorúan elneveti magát.
- Hidd el nekem, hogy te Robnál nagyobb halat fogsz kifogni – próbáltam biztatni. Hilarie egy gyönyörű nő, szóval elképzelhetetlen, hogy ne egy helyes fickót szánjon neki az ég.
- Legyen neked igazad Stew. Viszont ha most nem haragszol, akkor elbúcsúznék, ugyanis az apám büntetésül - amiért hétköznap becsíptem -, munkába fogott.
- Miféle munkába? – kérdeztem.
- Az ő szuperizgi papírjait kell sorba rendeznem. Elképzelheted mennyire izgalmas ezt csinálnom – húzta el a száját. – Én miért nem kapok olyan jó álláslehetőséget, mint te? – heccelt.
- Szia, Hilarie! – búcsúztam el tőle.
- Jó éjt, Kris! Ja és ne felejts el beszámolni nekem a fejleményekről, oké?
- Merem én ezt elfelejteni?
Hallottam, hogy hangosan felnevet, aztán letette a telefont.

Egy száz tonnás kő esett le a szívemről, hogy ezt végre megbeszélhettem Hilarie-vel. Annyira jó, hogy ő mellettem van és támogat engem. Nélküle nem hiszem, hogy elbírnám viselni a rám nehezedő terheket. Most boldog vagyok, de ő volt itt, mikor Alex a padlóra küldött. Vigasztalt, biztatott és szeretett. Ő a legjobb barátnőm, aki megérdemli, hogy tudja mi zajlik most végbe bennem.

/Robert/

A pénteki napomat a végeláthatatlan ivászat tette ki. Nem találtam az „alkoholizmusnál” jobb elfoglaltságot, ezért hódoltam eme szenvedélyemnek. Nem szoktam gyakran a pohár fenekére nézni, de ha rászánom magam, akkor ott nincs helye puhánykodásnak. Egyszer élünk nemde?
Rossz bevallani, de nem azért ittam, mert hiányzott az alkoholmámor nyújtotta szabadság, hanem mert nem akartam folyton Kristenre gondolni. Akartam pár olyan órát, amit nem ő tölt ki. Meggárgyultam, és ha most Bradley látna, akkor gondolom büszke lenne rám. Mármint arra, hogy végre egy nő is van az életemben, nem pedig, hogy részegen fekszem itthon.
Még a részegség se volt képes teljesen kikapcsolni a Kristen-radaromat. Folyton fantáziálgattam róla…mit ne mondjak, eléggé perverz gondolataim támadtak.
Mikor a harmadik whisky-s üvegnek kezdtem neki, elgondolkodtam, hogy mit is érzek valójában iránta. Azt biztosan tudtam, hogy szerelmes nem vagyok, bár igaz, ami igaz, még soha nem voltam az, szóval honnan a fenéből tudnám, hogy most nem vagyok fülig belehabarodva. De egyenlőre nem akartam szerelemre és mély kötődésre gondolni, ezért beértem azzal az alternatívával, hogy igen is kedvelem Kristen Stewartot. Úgy kedvelem, mint ezidáig egyetlen nőmet sem. Ez csak jelent valamit?
Abban is száz százalékosan bizonyos voltam, hogy ő is kedvel engem, de azt nem tudtam, hogy szeretni szeret-e. Ha így lenne, akkor nem lenne megállás. Engem, a 27 évem alatt soha senki nem szeretett szívből. Mondogatták persze szex közben a lányok, hogy így, meg úgy szeretlek Rob, de a szemükben nem csillant meg olyanfajta fény, mikor rám néznek, mint Kristen szemeiben, akárhányszor csak rám tekint. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy engem is lehet szeretni. Nem azért, mert híres vagyok, hanem önmagamért. Kristennel pedig aztán tényleg nem bánok kesztyűs kézzel, de ennek ellenére is érdeklődik irántam. Őrült lehet.
Nagyon agyaltam, hogy ezután mi lehet a legkézenfekvőbb lépés. Közeledjek felé, és hagyjam, hogy megtörténjen, aminek már rég meg kellett volna történnie, vagy tartsak távolságot, amíg nem leszek teljesen bizonyos az érzéseim felől? Nincs okos megoldás.
A legjobb az lenne, ha hagynám egy kicsit leülepedni a dolgokat, s egy nem várt pillanatban akcióba lendülnék. De mi lesz addig? Kibírom, hogy ne érintsem meg, hogy ne csókolózzak vele? Kétlem!
Tehát marad az első opció. Vagyis takarékra kell állítanom magam, és közelítenem kell felé. Ezzel csak egy bökkenő van, egyből levágná, hogy úgy érdeklődöm iránta. Nagyon nem akarok érzelmileg túlságosan belefolyni ebbe a szituációba. A mély érzések bonyodalmat szülnek, én viszont egy könnyű kis flörtöt szeretnék Kristennel…egyelőre. Ő azonban nem olyan lánynak látszik, aki ilyenre vágyna.
A picsába, visszakanyarodtam a probléma elejére!
Eldöntöttem. Lesz, ami lesz, vállalom, hogy együtt sodródom az árral.

Szombatra még kaotikusabban szemléltem a világot. Órák választanak el attól, hogy újra lássam Kristent, de még mindig nem sikerült düllőre jutnom magammal. Az egyik felem arra sarkall, hogy közelítsek, a másik pedig azt súgja, hogy folytassam az eddigieket. Kösz szépen!
Lassan nekiálltam készülődni, de nem fektettem különösen nagy gondot a ruhám kiválasztására. Úgy is overálban leszek, úgyhogy tök mindegy mit viselek alatta. Alulra a szokásos sötét farmernadrág, felülre pedig egy sötétkék póló került. Azután fogtam magam és elindultam az autóm irányába, de mielőtt beszálltam volna, elgondolkodtam, hogy nem kéne-e elmenne Kristenért.
Nem, mert akkor túl hamar kéne döntés hoznom vele kapcsolatban, amire jelen állapotomban képtelen vagyok. Tehát számára marad a kellemes utazás apuci oldalán.

Fesztelenül vezettem a versenypályáig, egyáltalán nem izgatott a mai időmérő gondolata. Tudtam, hogy gyors vagyok, ezért nincs is mitől tartanom. Arra kell csupán ügyelnem, hogy a hideg gumikkal nehogy kisodródjam az első körben, mert akkor cseszhetem a megengedett két kört, amit a kvalifikációhoz szükségesen meg kell tenni. Ha elbaltázom az elsőt, akkor holnap kulloghatok a többiek után sereghajtóként. Utolsóként nem valami egyszerű futamot nyerni, ezért kell fejben egy kicsit odakoncentrálnom, és máris nyert ügyem van.
Leparkoltam a pilótáknak fenntartott helyen, s egyenesen a bokszutcába indultam, hogy magamra vehessem a versenyzéshez szükséges ruházatomat.
- Hello Rob! – köszöntött a csapatfőnök, Edward.
- Szervusz – intettem neki, majd bementem az öltözőbe, ahol Rafael már serényen készülődött, ám nem volt egyedül a fiú. Egy nagyon csinos, barna hajú és - ha innen az ajtóból jól láttam -, zöldszemű nő tartózkodott a csapattársam társaságában. Nem zavartatták magukat, szenvedélyesen csókolóztak mindaddig, míg hangosan meg nem köszörültem a torkomat. Erre a gerlepár elvált egymástól, s zavartan pislogtak jobbra-balra.
Kristen vajon tudja, hogy Rafaelnek barátnője van? Lehet, hogy ez a kedvesnek tűnő srác szeret több vasat tartani a tűzben? Ó, fogd már be Rob! Te beszélsz, akiknek folyamatosan több nője van egyszerre?
- Bocs, nem akartalak félbeszakítani benneteket – szabadkoztam.
- Semmi gáz, cimbi! Inkább had mutassam be a barátnőmet, Evangiline-t – csillogó szemmel nézett rá kedvesére, aki szintén szeretetteljes pillantást lövellt felé. Szóval a barátnője. Egy név kihúzva a listáról, ahol a potenciális ellenfeleim sorakoznak.
- Rob, nagyon örvendek – nyújtottam kezet a szép hölgyeménynek.
- Én úgyszintén. Sokat hallottam már rólad – mosolyodott el.
- Annak a felem sem igaz. Rafael szeret túlozni – böktem oldalba az érintettet.
- Nem hinném, hogy füllentett volna, mikor azt mondta, hogy a pályán nincs nálad gyorsabb – felelte Evangiline. Meglepődve néztem rá Rafaelre.
- Látod, csak is a színtiszta igazsággal álltam elő.
- Hülye vagy barátom! Te legalább olyan gyors vagy, ha nem gyorsabb, mint én – világítottam rá a tényekre.
- Aha. Ha így lenne, ahogy mondod, akkor nem csak te és Pettyfer állnátok az élen, megküzdve a bajnoki címért – érvelt tovább.
- Még sok minden történhet a világbajnokság végeztéig – mutattam rá, hogy a helyzet még koránt sem reménytelen.
- Hát, ha folyamatosan kiesnél, akkor talán nekünk többieknek is lenne esélyünk – nevetett fel.
- Ezt vegyem nyílt fenyegetésnek? – viccelődtem.
- Hát barátom, a helyedben kicsivel többet néznék a visszapillantóba.
- Ezt megjegyzem, és kösz a figyelmeztetést haver!
Jó volt ez a kis tréfálkozás így az időmérő megkezdése előtt. Felszabadító volt kicsit kiszakadni a frusztrációból, amit Kristen felbukkanása okozott.

- Rob, ha vége az időmérőnek, akkor van itt pár szerencsés nyertes, akik valamilyen sms beküldés keretén belül nyertek egy találkozást veled. Tudod, erről már beszéltünk – közölte velem a hírt Edward. Nem füllőtt a fogam az idegenvezetéshez, de ha egyszer szerződés kötelez rá, akkor kénytelen vagyok megtenni.
- Rendben – sóhajtottam. Látta rajtam, hogy gyűlölöm ezt csinálni. Mint valami kirakatbábú, akit kényük-kedvük szerint noszogathatnak. Egyedül ezt utáltam az autóversenyzésben. A túl sok figyelmet. Miért ne lehetne egyszerűen csak beülni a gépbe, levezetni a levezetnivalót és szépen csendben hazamenni? Miért kell ekkora figyelemmel övezni minden lépésemet?
- Tudom, hogy utálod ezt, és legszívesebben én is kihagynám, ha tehetném, de a szerződés kötelez minket.
- Vettem az adást – szalutáltam.
- Oké, most pedig készülődj. Fél órád van az indulásig.

Visszamentem az öltözőbe, hogy magamra szenvedjem az overálomat. Belépve egy nem várt ismerős tűnt fel.
- Robert, de jó téged újra látni! – ugrott a nyakamba Megan. Egy éve már, hogy kavartunk egymással, akkor ugyanis ő volt az én Pit Girl-öm. Miután eltörölték rajtrácson való felsorakozást, a Pit Girl-ökre sem volt többé szükség. Szegény Megan állás nélkül maradt. - Hiányoztam igaz nyuszi? – rühelltem ha valaki kisállat nevekkel illetett, de nem szóltam, mivel Megan agyi képessége igen alacsony, ezért ez a figyelmeztetés valószínűleg nem jutna el a központi szervébe.
- Megan, erre most nem érek rá, öltöznöm kell! – mondtam neki, de őt nem zavarta, hogy időszűkében vagyunk.
- Akkor nyomjuk le gyorsan, azt úgyis mindketten jobban szeretjük – azzal elkezdte kioldani az övemet.
Tudom, ellenkeznem kellett volna, mivel ez Kristennel szemben nem tisztességes, ám már annyira kiéhezett voltam, hogy nem toltam el őt magamtól. Hagytam, hogy az övem kioldása után feltűrje a pólómat, és csókot nyomjon a köldökömre, aztán, hogy letérdeljen elém és lehúzza rólam a nadrágomat is, hogy egy szál bokszerben feszítsek az öltözőm kellős közepén. A testem azonnal reagált Megan simogatásaira, mert pillanatok alatt tettre kész állapotba kerültem.
- Robert, itt vagy? – hallottam meg vészesen közelről Tim Stewart hangját.
- Megan, hagyd abba! – kértem, de ő csak nevetett rám, s megszorította a férfiasságom. Hangosan felnyögtem, és ebben a pillanatban nyílt a szoba ajtaja. Ezt cseszhetem! – gondoltam magamban, ugyanis Tim mellett ott állt Kristen is.
A helyzet félreérthetetlen volt. Hiába próbáltam volna szabadkozni, nem lett volna értelme, a tények ellenem szóltak.
- Ó, bocsánat. Azt hittem egyedül vagy – kért elnézést Tim. – Ha gondolod, visszajövünk később – ajánlotta.
Sürgetően Meganra néztem, aki végre valahára kapcsolt és felállt előlem. Gyors mozdulattal visszarántottam magamra a nadrágomat.
- Nem kell, épp végeztünk egymással – nyomatékosítottam a végeztünk szót, hogy Megan is felfogja, nincs keresnivalója itt.
- Elnézést – azzal végre valahára elhagyta az öltözőt.
Kibaszott nagy marha vagyok! Lehet, hogy most úszott el minden, amit elterveztem.

/Kristen/

A mosoly az arcomra fagyott, ahogy megpillantottam Robot azzal a nővel. Kétség sem fért hozzá, hogy minek láttak neki, vagy épp mit hagytak abba. Sokkolva éreztem magam, elárultnak, aki nem méltó arra, hogy viszont szeressék. Mindig kifogom a defektes férfiakat, szóval nem kellett volna meglepődnöm. Mégis padlóra küldött ez a perverz látvány. Ki szeretné rajtakapni a szerelmét, amint az mással hetyeg? Egy vesztes lúzer vagyok!
Rob egyáltalán nem méltó a szerelmemre, sőt senki szerelmére, de még szeretetére sem! Nem is értem mit látok benne, ami ennyire megfog. Úgy undorító, ahogy van. Egy erkölcstelen örömhajhász, aki örömét leli abban, hogy a hozzám hasonló szédült libákat etesse.
- Nagyon szimpatikus a barátnőd Robert – dicsérte meg azt a cafkát apa. Rob előbb rám, majd apára nézett, aztán pimaszul elmosolyodott.
- Nem a barátnőm, csupán egy régi, kellemes ismerősöm – vallotta be szemérmetlenül az igazat.
- Á, akkor már értem az előbbit – apával egymásra nevettek. Tényleg az összes férfi ekkora farok?! Még az apám is, ezt tök jó megtudni. – Bocsásd meg, hogy félbeszakítottunk titeket, de meg szerettem volna kérdezni tőled és Kristentől valamit – nézett ránk áthatóan apa.
Megrémültem ettől a tekintettől. Ugye nem sejti, hogy belehabarodtam Robba? Ha tud róla, akkor nekem annyi!
- Mégis mit szeretnél kérdezni apa? – idegesen tördeltem az ujjaimat. Láttam, hogy Rob ezt nézi, de nem engedtem, hogy ez a tény kizökkentsen. Nyilván sejti, hogy zavar az előbbi eset. De kit érdekel, most apára kell összpontosítanom, azt a förmedvényt pedig jó alaposan el kell zárnom az elmémben!
- Érdekel, hogy hogyan jöttök ki egymással? – fú, csak ennyi, hála Istennek!
- Jól – adtam tömör választ.
- Kicsivel bővebben, ha kérhetném? Mit gondolsz magáról Robról? – érdeklődött, mire a szóban forgó gusztustalanság izgatottan fészkelődni kezdett a helyén. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa mennyire epekedem érte.
- Nem gyakorolt rám különösebben nagy benyomást – válaszoltam apának egyszerűen. Megrökönyödött ezen, ám ami a legjobban meglepett, az Rob reakciója volt. Egyáltalán nem hozta zavarba, hogy eképp vélekedem róla, sőt mi több, féloldalas mosolyra görbítette a száját, amivel kellően feldühített. De ez mind semmi volt, ugyanis a következő pillanatban mézes-mázas hangon megszólalt:
- Pedig én kitartóan és régóta próbálkozom, hogy jó benyomást tehessek rád.
Mi a fene?! Ez most komoly?! Tényleg nyíltan kijelentette az apám előtt, hogy folyamatosan azon ügyködik, hogy megfektessen? Robert Pattinsonnál arcpirítóbb és gusztustalanabb embert keresve sem találni.
És a legszomorúbb az egészben, hogy mindezek ellenére se tudom őt utálni. Most mondja valaki, hogy a szerelem nem tesz vakká! Olyan világtalan vagyok, hogy a legfeltűnőbb gödörbe is könnyűszerrel belezuhannék. Hogy a fene vinné el!
- Kristen, kérlek tedd félre az előítéleteidet és barátkozz össze Robbal! – parancsolta apa. És ebből is ő jön ki győztesen. Én vagyok lehurrogva, amiért nem fekszem össze ezzel a szarházival. Kész komédia az életem, de tényleg! – Kristen?
- Rendben – nyögtem ki fogcsikorgatva. Apa derűsen kezet rázott Robbal. Azt hittem végre kiszabadulhatok ennek az állatnak a szobájából, de apa lelombozó kijelentést tett.
- Te maradj itt kislányom. Az asszisztensnek a munkaadója mellett a helye.
Köpni-nyelni nem tudtam, és mire kettőt pislogtam, apa már ránk is csukta az ajtót. Klafa, kettesben maradtam a „közellenségemmel”.
Mivel nem úgy tűnt, hogy akár egy szót is szólna hozzám, ezért én voltam a kezdeményező.
- Nagyon vicces vagy, de a szexista hajlamaidat valaki máson éld ki, ha kérhetem – élcelődtem vele.
- Nyugi puffancs, még a végén szétdurransz itt nekem a méregtől – jókedvűen megborzolta a hajamat, de én szikrázó szemmel löktem el a kezét.
- Most rohadt poénosnak hiszed magad, igaz?
- Ami azt illeti… - kacsintott rám, ami olaj volt a tűzre. Nem is attól paprikázódtam fel, ahogy velem beszélt, hisz máskor is gúnyolódott velem, hanem azon, hogy egy fikarcnyi megbánást sem tanúsított a kis afférja miatt. – Ugyan Kris, csak szórakozom veled – játékosan megpacskolta a vállaimat.
Legbelül éreztem, hogy mindvégig csak játszadozott velem, és számára nem bír nagy jelentőséggel a kettőnk kapcsolata, de hogy most hangosan is kijelentette mindezt, nagyon is kínzott belülről a fájdalom.
- Szórakozz azzal a hülye libával, aki az előbb is olyan jól elmulatott veled! – ismét túlságosan kivetkőztem magamból, és talán túllőttem a célon. Nem akartam, hogy meglássa, mennyire kényelmetlenül érint annak a nőnek a felbukkanása. Méltósággal, emelt fővel akarom tudomásul venni, hogy veszítettem, de ha ennyire lazán kezeli a szituációt, akkor nehéz visszafognom az indulataimat.
- Megint féltékenykedsz – villant meg valami érdekes fény a szemeiben.
- Azt te csak szeretnéd! – tettem csípőre a kezeimet. Ne lásson már ennyire át rajtam!
- Akárhogy is próbálod nekem beadni, hogy hidegen hagy, ha egy másik nőt simogatok, vagy csókolok, te is tudod, hogy majd’ beleőrülsz, hogy veled tegyem meg mindezt. Csakis veled, Kristen…
- Tudod mit, igazad van – ismertem el. Ő erre győzelemittasan összecsapta a tenyereit. - Féltékeny vagyok, mert azokra a nőkre egyel több alkalommal nem nézel rá, nekem viszont 3 napja el kell viselnem az ocsmány stílusodat – megszeppent arcát látva végre én is megeresztettem egy kisebb mosolyszerűséget. Nem mindig én leszek a behúzott farokkal elkullogó vesztes! – Na mi az Mr. Magabiztosság, elvitte a cica a nyelvedet? - kekeckedtem vele, és el kell ismernem jó volt. Piszkosul jó.
- Szerinted nekem leányálom folyton veled lenni?! Nem drága Kristen. Kurvára elegem van már a kibaszott okoskodásodból, és a folytonos nyavalygásodból!!! – a szemei vérben forogtak, és vészjóslóan közel lépett hozzám. Én a hirtelen rám törő rémülettől képtelen voltam megmozdulni. Letaglózott ez az undok hangnem. Ha eddig bíztam abban, hogy talán idővel megkedvelhet, és közel engedhet magához, nos ez a reményem most szertefoszlott.
Dühösen nézett rám, én pedig alig bírtam visszafogni a kitörni készülő sírásomat. De tartottam magam. Nem törhet el a mécses! Nem láthatja, mennyire megbánt a puszta szavaival is.
- Engedj ki! – kértem, és azon voltam, hogy ellépjek mellette, csakhogy ő a vállamnál fogva nekilökött a falnak. A fejem egy kissé nekikoccant a hideg felületnek, de ez a fájdalom eltörpült a szívemet szorító kín mellett.
Rob kezei a vállamat szorították, láttam, ahogy tisztán kirajzolódnak a karján az erek.
- Nézz rám! – utasított, én azonban megmakacsolva magam, elfordítottam az ellenkező irányba a fejemet. – Az istenit Kristen, nézz rám! – ordított újfent.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem remegő hangon, de ránézni még mindig nem mertem.
- Hogy nézz rám – kérte valamivel szelídebb, és nyugodtabb hangon.
Feladtam, és ráemeltem könnytől csillogó tekintetemet. Az arcán furcsa fájdalom suhant át, ahogy meglátta gyötrelmes ábrázatomat.
- Folyton ezt művelem, igaz? – kérdezte, s végigsimított a szemeim körül.
- Mit? – kérdeztem vissza hangtalanul.
- Mindig megbántalak, holott ez nem áll szándékomban – sóhajtotta. – Ó, Kristen – homlokát a homlokomnak vetette, s lecsukta a szemeit. Megérintettem az arcát, mire felnyögött.
Fura volt így állnunk egymással szemben. Öt perce még pokolra kívántam, most pedig itt állok és a leghőbb vágyam, hogy szerethessem. Hibát hibára halmozok, de a szívem szava erősebb az agyam racionális érveivel szemben.
- Rob, 5 perc az indulásig! – kiáltott be valaki az öltözőbe, ezzel szétzúzva bensőséges pillanatunkat.
A kezeim lehullottak Rob arcáról, de ő a csípőmbe kapaszkodva akadályozta meg, hogy ellépjek tőle.
- Ha vége az időmérőnek, beszélnünk kell – mondta tagoltan. Egy fejbiccentés volt a válaszom, mire elengedett és kiment a szobából, egyedül hagyva így engem.

Miről akarhat vajon beszélni velem? El akar küldeni maga mellől, vagy…? Erre még gondolni is felemelő érzés! De nem, nem szabad túlságosan belelovalnom magam, mert ha a végén még se az én elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok, akkor ismét csalódni fogok, amit már nem igazán tudnék elviselni.
Várnom kell az időmérő végéig.
Ó, bárcsak egy órával később lenne!

Edward Norton, Rob csapatfőnöke

Evangiline Lilly, Rafael barátnője

Rob és Megan


A pipáknak és a komiknak most is nagyon örülnék!!
ne fogjátok vissza magatokat ;)
Köszönöm! (L)