*My life would suck without you - 7. rész - JAVÍTVA*

(A képért hatalmas köszönet ismét Fanninak!!)

Sziasztok!

Hazaérkezvén a Dunaújvárosi Főiskoláról itt az ideje, hogy közzé tegyem a 7. részt.

Nem tudom, hogy várjátok-e még, vagy már nem, a lényeg, hogy ma kaptok egy újabb adagot ;)

Köszönöm szépen mindazoknak, akik leírták a véleményüket a részletecske alá......angyalok vagytok!!(L)

Látom, hogy kaptam nem tetsziket is, ami nem igazán esik jól, de megértem :/

Sajnálom, ha nem reagálok nektek, de még mindig nincs laptopom, ezért a héten 1x van lehetőségem kapcsolatba lépni veletek:S

Nem fecsegek tovább, jó olvasást!

Lilluci

U.i: kinek, hogy telt az első hét a suliban? (vagy inkább ezt a kérdést fel se tegyem? :D)

A fejezet még nincs kijavítva, szóval az esetleges hibákért a felelősséget vállalom!! :)

Köszönöm, hogy Bells felhívta a figyelmem a beillesztési hibára!!! (L)

Hét

/Kristen/

Ahogy sejtettem, semmi érdemleges dolog nem történt a nap folyamán. Nem is értem apa miért erősködött annyira, hogy kísérjem el ma Robot. A nap nagyrészt csak annyiból állt, hogy a versenyzőket kérdezgették mindenféle hülyeségről, vagy fotókat készítettek róluk a Nascarnak.Azért, ezalatt a pár óra alatt sikerült egy-két dolgot elintéznem. Mondjuk lezsíroztam a holnapi fotózást, és megbeszéltem a gumigyártó céggel is a fontosabb információkat, és megkértem őket, hogy szombaton, vagy legkésőbb vasárnap jöjjenek el, és kössék meg Robbal a szerződést. Büszke voltam magamra, amiért a talpraesettségemnek hála el tudtam intézni ilyen, és ehhez hasonló dolgokat. Viszont miután ezeket az ügyeket elintéztem, nagyban azon voltam, hogy elkerüljem a versenyzőkkel való találkozást. Vagyis csak egy bizonyos versenyzőt akartam kerülni. Alex Pettyfert. Azóta a bizonyos este óta nem láttam, és nem is áll szándékomban találkozni vele az elkövetkezendőkben.

- Kristen, már mindenütt kerestelek! – kiáltott felém Rob, ahogy meglátott a Pitlane-je előtt(boksz utca). Láttam, hogy nincs egyedül, ezért egy mosolyt magamra erőszakolva indultam el a két férfi irányába.
- Had mutassam be… - kezdte volna, de ahogy közelebb értem hozzájuk felismertem a másik férfit.
- Rafael! – örömködtem, mivel nagyon jól ismertem Alex volt versenytársát.
- Kristen, te még mindig olyan elbűvölő vagy, mint rég – ölelt át szorosan a kedves fickó.
- Te pedig még mindig túlzol – bokszoltam játékosan oldalba. Mindketten elnevettük magunkat, csak Rob állt mellettünk komor ábrázattal.
- Azt hiszem, ti már ismeritek egymást – mondta kelletlenül.
- Persze! Már vagy fél éve, hogy találkoztunk, mivel te akkor Alex… - itt abbahagyta a mondatot, mivel az arcom falfehérré vált.
- Ne is beszéljünk róla! – kértem.
- Bocs Kris, nem tudtam, hogy ennyire rosszban váltatok el – kért elnézést, én pedig legyintettem, ami felhívás volt arra is, hogy ezt a témát ha lehet, inkább hanyagoljuk. – És, mi szél hozott téged újra a versenypálya közelébe? – érdeklődött, majd bekísért a pilótaöltözőbe, ahol kényelmesen le tudtunk ülni. Rob faarccal követett minket, nem szólt egy árva szót sem. Rá se lehetett ismerni Mr. Nagymenőre.
- Úgy látom, Rob nem avatott be téged – vetettem egy szúrós pillantást az említettre, persze csak brahiból, de ő lazán, egy nem tök mindegy mozdulattal elintézte az egészet. Nagyot sóhajtottam.
– Én vagyok a személyi asszisztense – mint, akinek a fogát húzzák, úgy mondtam ki ezeket a szavakat. Rafael megerősítésért Robra pillantott, aki mindeközben rágyújtott egy cigarettára.
- Valóban? – csodálkozott Rafael. – Rob, miért nem büszkélkedtél el vele, hogy egy ilyen tünemény áll a szolgálataidban? – kíváncsiskodott.
- Csupán egy alkalmazott, semmi több. Minek kéne villognom az összes munkásommal? – vágta oda Rob, nem valami kedves stílusban. Újra előjött a bunkó énje, aminek felettébb nem örültem. Azt hittem a reggeli csók után valami megváltozik közöttünk, és baráti kapcsolatban lehetünk egymással, de ezek szerint félreértelmeztem mindent. Felteszem, ez nem először történik meg, ha Robról van szó.
- Hát, ha egy ilyen lány lenne az asszisztensem, mint Kris, azt hiszem mindenkinek őt mutogatnám – bókolt nekem kedvesen Rafael. Belepirultam a mondatába, holott régen is folyton ezt játszotta velem.
- Te lehet, de én nem – oltotta el a cigarettáját Rob. Valamiért rosszul esetek a szavai. Egyáltalán nem is tetszem neki, de akkor miért viselkedik velem néha másképpen? Komolyan mondom, hogy nem tudok kiigazodni rajta.
- Ideje lenne menni, még meg akarom nézni a lakásomat – szólított fel a távozásra, Rob. Engedelmesen felkeltem a helyemről, majd egy bocsánatkérő pillantást vetettem Rafaelre.
- Kár, hogy máris mentek – kelt fel a helyéről ő is. – Mikor látjuk újra egymást, Kristen? – érdeklődött.
- Itt leszek szombaton és vasárnap is – feleltem neki. Erre felderült az arca, majd ismét átölelt, és a fülembe súgta a következőket:
- Itt lesz a barátnőm, és szeretném, ha megismerkednél vele.
Mikor elengedett meglepetten néztem rá. Rafael soha nem volt a párkapcsolatok híve, most mégis erre adja a fejét. Változnak az idők! – tűnődtem.
- Mindenképpen – mondtam neki.
- Egész nap várjak rád, vagy jössz már végre?! – türelmetlenkedett Rob.
- Akkor szombaton – intett még nekünk Rafael, aztán visszasétált az öltözőjébe.
Rob rohamtempóban tette meg az utat az autójáig, alig bírtam tartani vele a lépést. Nagyon elcseszett hangulatba került, gondolom valaki rossz hírt közölhettek vele. Más magyarázat nincs az ostoba viselkedésére.
A szófukarsága az út hátralevő részében is megmaradt, én pedig jobbnak láttam, ha inkább csendben meglapulok, mintsem újra magamra haragítsam őt. Szokatlanul lassan hajtott magához képest, de ami még ennél is meglepőbb volt, hogy egy olyan utcába hajtott be, ahol csak újonnan épült házak sorakoztak.
- Hova megyünk? Azt hittem a házadat nézzük meg – fordultam felé értetlenül.
- Pontosan – makogta, s fojtattuk az utunkat, mígnem megérkeztünk egy valóságos gyöngyszemhez. Messzemenőleg ez volt az egyik legszebb ház az utcában. Hatalmas ablakokkal körülszegélyezett ház remek volt, ahol az ember méltán tud boldogan élni. Rob leállította a kocsit, majd kiszállt, hogy ellenőrizni tudja minden rendben zajlik-e a lakásásban.
- Maradj a kocsiban, amíg körülnézek! – utasított.
Én azonban – ahogy láthatáron kívülre került - nem tudtam visszafogni magam, kiszálltam, hogy közelebbről vehessem szemügyre ezt a csodát. Szökőkút fogadott rögtön a bejárat előtt, mellette pedig tűz égett. A szám is tátva maradt a csodálkozástól. Azt tudtam, hogy egy autóversenyző jól keres, de hogy a fizetésükből futja egy ilyen kúriára, azt nem gondoltam volna. Olyan gyönyörű volt az egész, ahogy kivilágítva pompázott. Az ember csupán ennek a nézésében is örömét leli.
- Mit nem értettél azon, hogy maradj a kocsiban?! – zsörtölődött újfent.
- Én csak….körülnéztem. Nem hittem, hogy ez zavar téged – sütöttem le a szemeimet, mivel ennyire még soha senki nem teremtett le.
- Hinni máshol kell, és igen, rohadtul zavar, hogy nem vagy képes azt tenni, amit mondok neked! – a végére szinte üvöltött, olyannyira, hogy a homlokán az erek tisztán kirajzolódtak. Ez azért már több a soknál. Sok mindent eltűrök, de, hogy egy ilyen apróság miatt a torkomnak ugrik, az azért kissé kiveri nálam a biztosítékot.
- Mi az istenverte bajod van te neked, hm? – kérdeztem tőle hevesen.
- Semmi, az égvilágon semmi. Faszán érzem magam – cinikusan rám mosolygott, amitől csak még inkább idegbajos lettem. Mulat rajtam, és még élvezi is a kis szemét. De ebből nem eszel Pattinson!
- Ó, tényleg? Mióta bemutattál Rafaelnek, olyan vagy, mint egy durcás kislány – vágtam hozzá az igazságot, amitől kissé meglepődött.
- Hülyeségeket beszélsz – legyintett, én azonban tovább feszítettem a húrt. Nem nyugszom addig, míg ki nem mondja, mi böki a csőrét.
- Egyáltalán nem hülyeség, hogy azóta nem lehet hozzád szólni, pedig azt hittem, hogy a reggel után… - megálltam, mivel magam sem tudom mit vártam a csók után. Mondjuk nem azt, hogy egyből letépje a fejemet.
- Mit hittél? – lágyult el kissé a hangja, ám a tekintete feszült maradt.
- Magam sem tudom – vallottam be elpirultan. Egyszerűen elképesztő, hogy három nap alatt hányszor pirultam el a jelenlétében, holott soha nem voltam az a könnyen zavarba hozható figura.Hallottam, amint nagyot sóhajt, majd elindult valamerre. Nem mertem felé nézni, mert még a végén ezt is a szememre vetné.
- Kristen… - jött a hangja közvetlenül előlem. Bátortalanul felemeltem a fejemet, már kész voltam az újabb dührohamra, de ő megfogta az államat és nagyon gyengéden szájon puszilt. Lehunytam a szemeimet, de sajnos ez a „csók” rövidebb volt, mint amire számítottam.
- Ez mi volt? – kérdeztem remegő hangon. Ez nagyon váratlanul ért.
- Bocsánatkérés – simított végig az arcomon. Belesimultam bársonyos tenyerébe, hagytam, hogy egy kissé kényeztessen.
- Mindig ezt fogod alkalmazni, ha bunkó leszel? – érdeklődtem kicsivel bátrabban.
- Nem – jelentette ki határozottan, mire csalódottan elléptem a közeléből. – Nem áll szándékomban többé bunkónak lenni veled – javította ki magát. Most örülnöm kéne? Igen, Kristen, az lenne a legokosabb megoldás!
- Nem értelek – csóváltam a fejem. – Egyszer le akarsz teperni, majd rányomulsz a legjobb barátnőmre, és szemérmetlenül flörtölsz vele. Aztán én felkínálom magam, mire visszautasítasz, majd felhúzlak, te pedig megcsókolsz. Azt hinné az ember lánya, hogy minden normalizálódott köztünk, aztán ismét átváltasz bunkó üzemmódra. Melyik a te valódi éned, Rob? – kíváncsiskodtam. Beletúrt a hajába, aztán egyenesen a szemembe nézett.
- Nem fogok hazudni neked Kristen. Magam sem tudom, hogy mi van velem, nem értem, miért vagyok ennyire kiszámíthatatlan – vallotta be.
- Összegezve, te sem tudod, mit miért teszel, ergo a közeljövőben is számíthatok ilyesfajta hangulatingadozásokra.
- Minden bizonnyal – helyeselt. Franko!
Több szót nem is fecséreltünk erre. Ő sem tudja mi a helyzet saját magával, így nekem is tök felesleg őt analizálgatnom. Majd szépen lassan megmutatkozik a valódi Robert Pattinson, aki remélhetőleg nem az a mihaszna örömhajhász, akivel a legelső nap volt szerencsém találkozni. Jobb szeretném, ha olyan lenne, mint ma reggel, leszámítva az idegbeteg kikelését, mikor szinte kitépte a saját autója ajtaját.
- Ma még kénytelen leszel megtűrni a házatokban – szólalt meg hirtelen a nagy semmiből. Kérdőn néztem rá, mire magyarázkodni kezdett. – A festéssel adódott némi probléma, és a fiúk csak holnapra tudják korrigálni.- Felőlem semmi akadálya, hogy ma is nálunk aludj. Kiemelném, hogy csak aludj, semmi más – figyelmeztettem.
- Én tegnap is tartottam volna magam a kizárólagos alváshoz, te voltál az, aki, ha jól emlékszem, szinte rám vetette magát – nevetett fel jóízűen. Ilyenkor szeretem, mikor gondtalanul tud nevetni, még ha én vagyok a tréfa tárgya is.
- Kissé magával ragadott a hév, bocsánat – toporogtam előtte.
- Nem kell emiatt bocsánatot kérned, nekem nagyon is bejött – kacsintott rám.
- Ha annyira bejött volna, mint mondod, nem menekültél volna el – kontráztam rá.
- Ott a pont, de ha ez megnyugtat, te szemkápráztatóan gyönyörű voltál, én voltam a mamlasz.
- Sajnos ezt nem tudom megcáfolni. És ha jól érzékeltem, te most bókoltál nekem – derült fel az arcom egyből.
- Egyáltalán nem – próbált ellenkezni, de én tudtam, amit tudnom kell.
- Mindegy is – adtam be a derekam. – Inkább menjünk haza, mert éhen halok – pont, mikor kiejtettem ezt a szót a számon, a gyomrom hangos korgással igazolta állításomat.
- Szállj be, és már itt sem vagyunk – tárta ki előttem újfent az ajtót.

/Robert/

Valami nagyon fura történik velem, aminek nem tudom a nevét, se, hogy mi is ez az érzés, ami két napja szorítja a bensőmet. Különös mód csak akkor érzem, ha Kristen a közelemben van. Biztosan nagyon akarom már őt, ezért vagyok ennyire ingatag és beszámíthatatlan.Reggel, mikor megcsókoltam egyáltalán nem az volt bennem, mint eddig, hogy most azonnal le kell őt tepernem és szexelnem kell vele az autóban, sokkal inkább meg akartam mutatni neki, hogy bízhat bennem, és, hogy tudja, nem akarom őt bántani. Őrület ez az egész! Pillanatnyi elmezavarnak tudom be ezt a dolgot, és nem is szabad másra gondolnom. Kordában kell tartanom a nem létező érzéseimet. Kristennel 1 hónapig fogunk együtt dolgozni, addig majd csak elleszek valahogy. Felcsípek más lányokat, nála pedig ezután nem próbálkozom. Tényleg neki volt igaza. Távolságot kell tartanunk, máskülönben katasztrófa lenne ennek az egésznek a vége. Én képtelen vagyok bárkit is szeretni, ám meg van rá az esély, hogy mégis megtapasztaljam ezt az érzést, persze csak akkor, ha nem kontrollálom magam. Nem szabad többé közelednem Kristen felé, mert a végén még ő is belém habarodik. Azt pedig végképp nem szeretném, hogy csalódnia kelljen miattam.

- Rafael nagyon örült, mikor meglátott téged – mondtam, Kristen felé fordulva.
- Valóban. Nagyon jóban voltunk annakidején. Haláli egy fazon – mosolyodott el elismerően.
- Hogyhogy nem vele álltál össze? – puhatolóztam.
- Erről nem akarok beszélni – komorult el tündéri arca. Rob!
- Ennyire fáj még mindig a szakítás?
- Rob, kérlek! – rám nézett, amitől láttam megcsillanni pár könnycseppet a szemében. Visszavonulót fújtam, hisz egyértelműen fáj még neki a dolog.
- Bocs, többé nem hozom szóba – pedig mennyire érdekelt, hogy mi is történt Alex és közte, de tiszteletben tartom a fájdalmát. – Gondolom most, hogy szabad vagy, újra eljárkálsz randizni, nem? – oldalra sandítottam, és láttam, hogy kellőképp megleptem ezzel a kérdéssel.
- Nem igazán – mocorgott az ülésen.
- Ezt nem hiszem el! Biztosan volt 1000 fiú, akik csapták neked a szelet, amíg – megálltam, nem akartam kiejteni a jelenlétében a nevét – tudjuk kivel jártál.
- El kell, hogy szomorítsalak, de egyetlen fiút sem érdekeltem akkor sem, és azután sem.
- De most, ha jól láttam Rafael nyíltan közeledett feléd – még magamnak se akartam bevallani, de tudni akartam, mi van kialakulóban kettejük között.
- Dehogy! – kuncogott fel. – Csupán baráti a kapcsolatunk.
- Aha – válaszoltam nem túl meggyőzően.
- És mi a helyzet veled? – fordult teljes testtel felém.
- Ezt, hogy érted?
- Biztosan van kismillió lány, akik szívesen járnának veled, vagy már jártak veled.
- Akad jó néhány, aki próbálkozik, de engem egy sem érdekel közülük – fintorodtam el.
- Nem szereted a kötöttségeket, igaz? – kérdezte.
- Nem, sőt mi több, irritálnak a szerelmes párocskák, akik kézen fogva andalognak az utcán – vallottam be neki. Talán ezzel eltántoríthatom őt.
- Úgy beszélsz, mint aki még soha nem volt szerelmes.
- Mert nem is voltam – megrökönyödött ábrázatát látva felröhögtem. – Meglepődtél?
- Hát, ami azt illeti… – motyogta megilletődve. – Ezt nem értem, hogyhogy?
- És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amiről én nem szeretnék beszélni.
- Értem – huppant vissza a helyére.
Senkinek nem beszéltem még arról, hogy mi a valódi ok, amiért kerülöm a bensőséges viszonyt a nőkkel. Apám persze tudja, és Bradley is, de egyetlen egy kívülállóval se osztottam még meg ezt az információt. És nem is fogom, ez csakis az én titkom marad.

- Megjöttünk! – kiabálta Kristen, ahogy benyitottunk a lakásba. Finom illatok csapták meg az orromat, s egyből éhessé váltam.
- Csakhogy itthon vagy Kristen, már nem tudt… - harapta ketté a szót Kristen anyukája, Jules, amint megpillantott engem a lánya mellett. – Robert, nem számítottam rád – törölte bele a kezét a farmernadrágjába.
- Sajnos még mindig nincs kész a házam, ezért ma még szeretném élvezni a vendégszeretetüket. Persze, csak ha nem nagy gond? – vettem elő a legudvariasabb formám. A szülőkkel soha nem volt gond megütnöm a normális hangnemet. Tanultam illemet, szóval ebből meríthettem, de ami Kristent illeti, nos, vele valahogy mindig sikerül elvetnem a sulykot.
- Nem beszélj csacsiságokat, Robert! – csapta össze a tenyereit. – Téged mindig szívesen látunk – lelkendezett.
- Köszönöm, ez igazán megtisztelő – hálálkodtam. Kristen mellettem nevetgélt, mire az anyja rosszallóan rápillantott.
- Kristen, azonnal öltözz át, úgy nézel ki, mint egy hajléktalan – fintorodott el Jules, ahogy a lányát pásztázta. Szerintem egyáltalán nem volt igaza, Kristen ma is dögösen festett. Istenem, Rob!
- Igen is, anya – grimaszolt Kristen is kelletlenül, aztán már el is tűnt az emeleten. Észrevettem a napokban, hogy az édesanyjával nem ápol valami jó kapcsolatot. Ezt furcsállom, hisz Kristen eléggé szófogadónak tűnik.
- Robert, ne ácsorogj ott az ajtóban, gyere és ülj le – invitált beljebb Jules. Szó nélkül követtem őt a nappaliba, ahol rajtunk kívül senki sem tartózkodott.
- Tim merre van? – érdeklődtem szponzorom felől.
- Házon kívül, és éjfél előtt ne is számíts a megjelenésére – mondta elhúzott szájjal az aszszony. – Hozzak neked valami italt?
- Nem, egyelőre nem kérek semmit, de azért köszönöm.
- Rendben, de ha most megbocsátasz, ránézek a csirkére, nem lenne szerencsés ha odaégne – azzal fogta magát és kisétált a konyhába.
Körbenéztem a szobában, és meglepve láttam, hogy a fényképek között – amiből volt vagy 30 – Kristen csak a töredékén szerepelt. Nekem, ha lenne gyerekem, tutira körbedekorálnám a képeivel a lakásom minden egyes zegzugát. Kicsit furcsa ez a család.
- Min tűnődsz ennyire? – kérdezte Kristen, miközben megérintette a vállamat. Hihetetlenül jó érzés volt érezni magamon a kezeit. Megráztam a fejemet, hogy ezeket a gondolatokat száműzni tudjam.
- Csak a családi fotókat nézegettem – mutattam körbe.
- Hasznos elfoglaltság – nevetett fel. Leült mellém, és csak ekkor tudtam alaposabban szemügyre venni őt. Egy toppot húzott fel, amitől hófehér karjai szabadon maradtak, illetve a nyakára is rálátást engedett. Nadrág gyanánt egy szinte alig takaró rövidnadrágot húzott magára, amitől igen csak beindul az ember fantáziája.
- Khm, a szemeim itt vannak – köszörülte meg a torkát, mikor észrevette, hogy a szemei helyett a combján legeltetem a szemem.
- Ha azt akarod, hogy a szemedbe nézzek, ne húzz fel ennyire sokat sejtető ruhákat.
- Á, szóval a te jelenlétedbe garbót kell húznom hosszúnadrággal? – kérdezte játékosan. Elmosolyodtam rajta.
- A biztonságod érdekében jobban tennéd – hajoltam közelebb hozzá, amitől láttam, ledermed kissé. – Bocsánat, nem akartalak zavarba hozni – ültem vissza rendesen a kanapén.
- Egyáltalán nem hoztál – bizonygatta, ám a hajtúrogatása elárulta mennyire zavarban van. Tetszett, hogy ilyen hatást gyakorlok rá, ám észben tartom a magammal kötött megállapodást, miszerint nem hajtok rá.
- A vacsora tálalva, gyerekek – jött be Jules a szobába. Kristen felpattant a helyéről, így az anyja is tüzetesen megvizsgálta lánya öltözékét.
- Mi ez a förmedvény rajtad, te lány?! – mutatott végig rajta. Kristen végignézett magán, majd lazán vállat vont.
- Azt kérted, hogy öltözzek át, megtettem, úgyhogy nem tudom mi bajod van – flegmáskodott.
- Ez nem illendő öltözék, mikor vendégünk van – hivatkozott rám Jules.
- Engem igazán nem zavar – szólaltam fel. Kristen egy csábos mosollyal ajándékozott meg engem.
- Rendben. Gyertek, mert kihűl a csirke.
Illedelmesen magam elé engedtem Kristen, aki hálából végigsimított a karomon. Gondolom nem szándékos volt ez a kósza mozdulat, bennem mégis nagy port kavart. Érintése nyomán libabőrős lettem, és vágytam rá, hogy megint megérintsen. Három nap alatt túl sok mindent akarok, ami egyáltalán nem jó előjel.

A vacsorát csendben fogyasztottuk el, Jules csak néha-néha kérdezgetett engem a versenyek felől. Készséggel válaszoltam rájuk, örültem, hogy ennyire érdeklődő eziránt a sport iránt.
- Kristen, – fordult lánya felé – apáddal beszélgettünk erről a munkáról, amit most végzel, és mindketten egyetértünk egy dologban.
- Miben, ha szabad tudnom? – kérdezte gyanakvóan.
- Mivel sokat leszel a pálya közelében, nem kerülheted el a találkozást Alexszel – erre már én is felkaptam a fejemet, és inkább hagytam az íncsiklandozó csirkét a csudába.
- Ezzel én is tisztában vagyok – sóhajtott fel unottan Kristen. – A lehető legkevesebbet fogok vele érintkezni, ha ez a kérésetek.
- Épp ellenkezőleg. Apád szerint nem lenne túl jó presztízs, ha a fő szponzor lánya kerülné az egykori vőlegényét, aki a második legnagyobb csapat pilótája.
- Nem igazán értem… – értetlenkedett Kristen.
- Pedig pofon egyszerű. Újra jóban kell lenned Alexszel – jelentette ki nemes egyszerűséggel az asszony. Láttam, amint Kristen arcából kiszökik a vér, és kapkodva veszi a levegőt.
- Ezt nem kérhetitek – suttogta elgyötörten.
- Pedig pontosan ezt akarjuk. Gondolj apádra! – érvelt Jules.
- Mindig mindenkire gondolok magamon kívül, és most azt várjátok tőlem, hogy azzal az emberrel legyek jóban, aki kis híján… - nem fejezte be a mondatot.
- Mivel te nem mondod el, hogy Alex mit tett, nem tudunk neked segíteni – rivallt rá az édesanyja. Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam, hisz szem és fül tanúja lettem egy családi perpatvarnak.
- Nincs választási lehetőséged. Jóban kell vele lenned újra! – szögezte le Jules.
- Még mit nem! – azzal Kristen az ölében lévő anyagszalvétát az asztalra dobta és könnyes szemmel felfutott a szobájába. Teketóriázás nélkül indultam utána. Hogy erre mi vitt rá, azt nem is akarom tudni.
Halkan bekopogtam a szobájába.
- Menj innen! – üvöltötte, de hallani lehetett a hangján, hogy sír. Nem akartam csak úgy itt hagyni egyedül.
- Kristen, Rob vagyok. Kérlek, engedj be – kértem a tőlem telhető legszelídebb hangon. Egy perc múlva kattan az ajtó zárja, és ott állt előttem Kristen könnyárban úszó arccal. Lemerevedtem, még soha nem láttam síró nőt testközelből, ezért nem is tudtam miképp kéne lereagálnom a szituációt. Kristen azonban megkönnyítette a helyzetet, mert azonnal átkarolta a derekamat, a fejét a mellkasomra hajtotta, és úgy sírt tovább. Az én kezeim magatehetetlenül lógtak mellettem, ám kis idő múlva simogatni kezdtem Kristen hátát, és még szorosabban öleltem őt magamhoz. Puszit nyomtam a hajára, és csitító szavakat sugdostam a fülébe. Nem tudom miképp, vagy hogyan, de elkezdtem nagyon is kötődni Kristen Stewart-hoz.
Ennél tovább azonban nem merészkedhetem!

Rafael Lazzini, Rob versenytársa

Rob háza

Ennyi lenne drágáim a mese mára! :) Remélem akad köztetek egy-két emberke, akinek elnyeri a tetszését a fejezet!

Tudjátok már a véleménynyilvánítás módjait: vagy írtok komit, vagy pipáltok(persze, ha mindkettőt teszitek az a legjobb).

Elfelejtettem a felvezetőben megköszönni a 68 rendszeres olvasót!!! Thank you(L)

Jövőhét pénteken újra itt vagyok, addig is legyetek jók és vigyázzatok magatokra!!! ^^