My life would suck without you - 8. rész

Sziasztok!!

Először is megszeretném köszönni annak a 12 komizónak, 120 pipálgatós emberkének és 70 rendszeres olvasónak, hogy hétről hétre megörvendeztetnek!! Nagyon sokat jelent számomra a támogatásotok! ^^ (L)
Másodszorra egy kis magyarázat.
1.: Rob nem titkol semmit, nem ezért nem engedte meg Kristennek, hogy megnézze a lakását, csupán nem szeretné ha Kris túl sokat megtudna róla. Szeretne távolságot tartani, ami sajna nem sikerül csórikámnak.
2.: Kezdtek rájönni a Robot övező titokra :D Ügyi!
3.: Sajnos most nincs időm más történeteket olvasni, mivel a Fősuli igen kemény, és most elsősorban az van a listám elején. Ne haragudjon meg ezért senki!

És ha már így kidumáltam magam, akkor nincs más hátra, minthogy jó olvasást kívánjak nektek!

Lilluci


U.i: egy kedves ismerősöm nyitott egy új blogot, ahová szeretném ha benéznétek. KATT ide, és már ott is vagytok ^^

Nyolc

/Kristen/

Magamra húztam a kapucnis pulcsimat, aztán egy gyors mozdulattal felhúztam a cipzárt, a kapucnit a fejemre húztam, miközben a fülhallgatókat a fülembe helyeztem, és már indultam is az utamra. Ki kellett szabadulnom kissé ebből a kalitkából, ebből a rettenetből, melyben éltem. Semmi nem volt normális az életemben, legfőképpen én magam nem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni mi a fészkes fene történik velem, mégis olyan ismerős ez az érzés, ami belülről akar kíméletlenül felemészteni engem. Meghibbantam, ez lenne a legegyszerűbb megfogalmazás. Hisz ki követné el kétszer ugyanazt a hibát? Én. Csak én vagyok annyira ostoba és naiv, hogy beveszem, Rob nem csupán szexet akar tőlem, hanem igen is törődik velem, és számítanak neki az érzéseim. Tegnap este pont erre tett tanúbizonyságot, mikor utánam jött és szorosan magához ölelt. Persze miután érezte, hogy megnyugszom kissé, szó nélkül otthagyott. Jól esett, ha egy kis ideig is, de megsajnált és próbált a segítségemre lenni. Egyszer, az ismertségünk óta nem saját magával volt elfoglalva, hanem érdekelte az is, hogy én min megyek keresztül. Mintha érezte volna, hogy anyám kellőképp elvetette a sulykot ezzel az Alexes dologgal.
Nem is akarom elhinni, hogy a saját szüleim azt akarják, hogy újra legyek jóban azzal az emberrel, aki kis híján véget vetett az életemnek! Persze ők ezt nem tudhatják, mivel sikerült Alexnek és a szüleinek elsimítania ezt a kellemetlen incidens, ebből kifolyólag apáék nem tudtak a dologról, csak annyi rálátásuk volt az eseményekre, hogy Alex megbocsájthatatlan bűnt követett el.
Arról nincs információm, hogy Rob mennyit tud a kapcsolatunkról, de úgy vélem elegendőt ahhoz, hogy megértse, semmi kedvem jó pofizni Alexszel.
Egyre gyorsabban szedtem a lábamat, mintha ezzel elfuthatnék a kellemtelen emlékek, és a még frusztrálóbb jelen elől. Ez sajnos lehetetlen, mindaddig, míg Rob közelében vagyok. Túl gyenge és….ki se merem mondani mi vagyok. Nem szabad a szívembe zárnom, hisz köztudott, hogy milyen férfi. Egy egyszeri kedves megmozdulástól nem változik meg. Ő nem az a fajta ember, aki képes szívből szeretni. Nem! Ő csak és kizárólag szexuális értelemben vonzódik hozzám, nem képzelhetek ennél többet. A tegnap csak…olyan jó érzés volt, ahogy izmos karjai közé zárt. Éreztem amint a mellkasa a melleimnek nyomódik, meleg lehelete a hajamon játszott, hosszú ujjaival pedig gyengéden cirógatta a hátamat, amitől ismét kirázott a hideg, azonban belülről tűz égetett. Miért van rám ilyen ámulatba ejtő hatással?
Hűs szellő csapta meg az arcomat, ahogy bekanyarodtam az utcánkba. Lassítottam a lépteimen, szinte már csak sétáltam. Egyáltalán nem figyeltem a zenére, ami túlságosan is hangosan szólt, csupán egy emberre tudtam gondolni, őt láttam magam előtt. Nem vagyok komplett, hogy róla álmodozom, hogy ő minden gondolatom. Úristen…én szerelmes vagyok belé! – vágott fejbe a felismerés. De mégis hogyan, és mikor? Nem, ez nem lehet igaz! Én nem szerethetem őt, ez teljes képtelenség! Alig ismerem, és amit tudok róla az is visszataszító. Akkor mégis miért remeg meg a lábam, ha hozzám szól, és miért kerülök ájulás közeli állapotba, ha megérint? Semmi kétség Kristen, fülig belehabarodtál sztárpilóta Robert Pattinsonba. Atyaég, én egy hülye idióta vagyok.
Ledermedtem a járda kellős közepén, szinte éreztem, hogy valaki lyukat fúr a hátamba. Egy határozott mozdulattal megfordultam, és nem is tévedtem. Rob az erkélyén könyökölt ki, cigarettázott, közben pedig engem mustrált. Nagyot nyeltem és kedvesen rámosolyogtam, ő azonban faarccal tovább szívta a káros bagóját. Még nézni is rohadt izgató volt, ahogy azt a kicsiny szálat az ajkához emeli, majd kifújja a füstöt a szájából. Az ujjai eszméletlen hosszúak voltak, és ha nem pilóta lenne, akkor csak zongoristaként tudnám elképzelni.
- Nincs túl korán a futáshoz? – kérdezte tőlem, ahogy elindultam befelé a házba. Felnéztem rá, de ő még mindig komoran bámult le rám.
- Ki kellett szellőztetnem a fejem – a hangom bizonytalanul csengett, és meg-megremegett néhol. Istenem, nem kéne ilyen nyíltan a tudtára adnom, hogy zavarban vagyok a közelében. Így is tisztában van a vonzerejével.
Nem válaszolt semmit, csak tovább folytatta egészségtelen műveletét.
Gyorsan bementem a házba, hogy a fotózás előtt - ami ma vár ránk -, lezuhanyozhassam.
- Hol jártál? – kérdezte anyám, amint beléptem a konyhába. Mintha annyira érdekelné!
- Csak futottam egyet a nagy meleg előtt – válaszoltam és a hűtőhöz lépve kivettem egy ásványvizes palackot, majd beleittam.
- Hányszor mondjam, hogy pohárból igyál?! – förmedt rám.
- Nem bírod ki, hogy ne basztass, ugye? – kérdeztem gorombán. Ő erre legyintett egyet, aztán fogta a táskáját és szó nélkül távozott otthonról.
Nagyot sóhajtottam, és nekidőltem a hűtőszekrénynek. Miért nem vagyok inkább árva? Azzal a szüleim és a saját életem is könnyebb, és jóval boldogabb lenne.
- Jó lenne ha lefürödnél, nem szeretnék késni a fotózásról – mordult fel Rob az ajtófélfának támaszkodva. Klassz, úgy látszik ő is citromba harapott ma reggel.
- Máris megyek – motyogtam elkeseredetten. A szívem ezer fordulaton pörgött, ahogy ránéztem, bár az ő ábrázata fancsali volt, és nem látszott különösebben feldobottnak, amiért láthat. Miért is lenne feldobva? Kutyaszámba sem vesz, szóval ez nem meglepő viselkedés.
- Kösz a tegnap estét – mondtam neki, mikor megálltam mellette egy pillanatra. Felvont szemöldökkel kérdőn nézett rám, mire magyarázkodni kezdtem. - Hogy nem hagytál egyedül, és megvigasztaltál.
- Ááá – emelte meg a fejét kissé. – Semmiség volt – legyintett.
- Nekem igen is sokat jelentett, hogy törődtél velem – a hangom elvékonyult, és csak nagy nehézségek árán tudtam rávenni magam, hogy belenézzek azokba a csodás szürkéskék szemekbe.
- Sok ilyenhez volt már szerencsém – magyarázta. – Számon se tudom tartani hány nő sírt már a vállamon – lazán vállat vont, és leült egy bárszékre.
- Gondolom – sóhajtottam fel. Miből gondoltam, hogy a tegnapi volt élete legelső bensőségesebb cselekedete egy nővel? Az, hogy először kissé bizonytalan volt, nem jelenti azt, hogy engem ölelt meg életében először! Jaj Kristen, olyan ostoba vagy. Szégyelltem magam, amiért ennyire sokat képzelek magamról. Nem vagyok világmegváltó, ezt egyszer s mindenkorra a fejembe kéne vésnem. – Ő, akkor én letusolok gyorsan.
- Az jó lesz. Megvárlak addig itt – azzal elindult a pult irányába, hogy magához vehessen egy piros almát, majd majszolni kezdte.
Pár pillanatig néztem őt, és tudtam. Tudtam, hogy menthetetlenül beleszerettem. De miért?! Istenem, csak én lehetek ennyire elcseszett hülye!
- Még ma elindulsz a fürdőbe, vagy ilyen nyúzottan szeretnél jönni? – felvont szemöldökkel kémlelte fura ábrázatomat. Kissé kótyagosan megráztam a fejem, és lesütött szemmel felfutottam az emeleti fürdőszobába.
Életem leggyorsabb zuhanyzását bonyolítottam le. Az öltözködésre még annyi hangsúlyt se fektettem, mint eddig. Felkaptam az első kezem ügyébe kerülő ruhadarabokat, a hajamat megborzoltam, és már kész is voltam. Egy kis parfümöt azért fújtam magamra.
Az órára pillantva megszaporáztam a lépteimet a konyháig, mivel kissé késésben voltunk….miattam.
- Azt hittem megfulladtál – nézett rám mérgesen. – Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte számon kérően.
- Siettem, ahogy csak tudtam – hápogtam megszeppenve.
Furán kezdett méregetni, amit nem igazán értettem. Talán jobban kellett volna ügyelnem a ruházatomra?
- Akkor indulhatunk végre? – dobolt idegesen a lábával.
- Igen – bólintottam.

Az autóban a rádión kívül nem szólt más. Olyanok voltunk, mint két vadidegen, akiknek nincs semmiféle közölnivalójuk egymás számára.
A periférikus látásomnak köszönhetően nézhettem őt a tudtán kívül. Kedvem lett volna megérinteni az arcát, a kezét, vagy beletúrni enyhén kócos hajába. De legjobban arra vágytam, hogy csókoljon meg, olyan szenvedélyesen, hogy felejtsem el még a nevemet is. Erre azonban vajmi kevés az esély, mivel úgy bánik velem, mint egy leprással. Megint bunkózik és flegmáskodik velem, holott tegnap este igen is érzékeny oldaláról mutatkozott meg előttem.
És ez az érzés, miszerint szerelmes vagyok a mellettem ülő férfiba, enyhe frusztrációt ébresztett bennem. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ismét beleesem ebbe a csapdába. Nem akartam ezt! Nem úgy voltam vele, hogy akkor Kristen, mostantól epekedni fogsz egy érzelmileg labilis, jóképű, ám annál önteltebb férfiért. Véletlen volt az egész, és ha akarnék se tudnék változtatni a helyzeten. Belekerültem Rob bűvkörébe, ahonnan szabadulni szinte majdhogynem lehetetlen.

/Robert/

Minden előjel arra utalt, hogy ez meg fog történni velem, én azonban meg se próbáltam elkerülni a bajt. Most pedig itt ülök, mint egy nagyrakás szerencsétlenség, és azon töröm a fejem, hogy miképp tudnám elfojtani magamban ezt a mérhetetlen vágyakozást. Én magam sodródom az árral, nem pedig én kontrollálom az áramlat irányultságát, ahogy azt kéne, és ahogy azt eddig is tettem. Kezdem elveszíteni a józan ítélőképességemet. Vagy talán már el is veszítettem?
- Milyen fotózás lesz a mai? – kérdezte Kristen, miközben csatornát váltott.
- Te vagy az asszisztens, neked kéne ezt tudnod – förmedtem rá. Kissé megrökönyödött rideg hangom hallatán. Ezt kell tennem. Bunkónak kell lennem vele, különben mindketten rosszul járunk, és megégetjük magunkat. – Elfelejtettél utánajárni? – kérdeztem tőle.
- Én… - elkezdte tűrögetni a haját, ami egyértelmű jele volt a zavartságnak.
- Hagyjuk – legyintettem.
- Sajnálom – kért elnézést elvékonyult hangon. - Nem végzem valami jól a munkámat, igaz? – kérdezte, és olyan ártatlan szemeket meresztett rám, amitől majdnem elnevettem magam.
- Bele kell még rázódnod, semmi kétség.
- Tudom, és igyekezni fogok – határozott volt, a szemében pedig az elszántság tüze villant meg.
- Annyira nem kell komolyan venned, hisz egy hónapig leszel a szolgálataimban, amiből csak 3 hét maradt – magam sem tudom miért, de rohadtul szar volt kimondanom, hogy már csak ennyi ideig élvezhetem a társaságát. Gondolom ő megkönnyebbül, hogy végre megszabadulhat tőlem, mivel nem a legelőnyösebb oldalamról mutatkozom meg neki. De ez csak az ő érdekében van. Az édesanyja is figyelmeztetett ma reggel.
Szomorúan felsóhajtott, és dúdolni kezdte a rádióból felcsendülő zenét.

- Megérkeztünk! – mondtam, miközben lekanyarodtam egy tóhoz.
- Itt lesz a fotózás? – tátotta el a száját.
- Meg kéne lepődnöm, hogy ezt sem tudod? – mormoltam a bajszom alatt. Kristen beharapta az alsó ajkát, majd pironkodva nyitotta ki az ajtaját.
Én is kiszálltam a járműből és egyenesen az embertömeg felé vettem az irányt.
Világéletemben utáltam fotózásra járni. Nem vagyok én modell, hogy ide-oda noszogassanak, és hülye instrukciókkal lássanak el! Mégis, ha a PR-hoz ez kell, akkor meg kell tennem, még ha hányok is az egésztől.
- Rob, de jó, hogy végre itt vagy! – lelkendezett Sam, a fotós. – Lányok, azonnal vegyétek kezelésbe Robot – utasította az asszisztenseit.
- Szükség van erre Sam? – kérdeztem, ugyanis jobb szerettem volna természetesen festeni a fotón.
- Drágaságom, ez nem egy bulvárlapnak készült kép lesz, hanem az egyik legmenőbb divatcég egy oldalas kiadása, méghozzá veled. Azt kérték, hogy szexi és trendi legyen egyszerre, szóval ehhez elengedhetetlen egy kis smink – magyarázta, miközben a fényekkel babrált.
Felsóhajtottam, és engedélyt adtam a kipofozásomra.
Nagyban öltöztettek, mikor Kristen lépett mellém.
- Szükséged van valamire? – kérdezte ártatlanul.
- Robert, ez az ifjú hölgyemény, csak nem az ideiglenes barátnőd? – csapta össze a tenyereit Sam, amint észrevette a mellettem ácsorgó zavart lányt.
- Nem Sam, ő a személyi asszisztensem, Kristen Stewart – mutattam be neki.
- Tim Stewart lánya? – hitetlenkedett.
- Igen – felelte kurtán Kristen.
- Akkor már értem, miért nem vagytok együtt – kuncogott sejtelmesen Sam.
Kristennel összenéztünk, mivel egyikünk sem értette, mit akart ezzel pontosan mondani a kissé hebehurgya fotós.
- Kész vagyunk már?! – kérdezte Sam türelmetlenül a kollégáit. Azok csak serényen bólogattak, mire Sam görcsös arcizmai végre felengedni látszottak, és egy elégedett mosolyt is megeresztett.
Eléggé monoton volt ez a fotózás, mivel semmi más dolgom nem akadt, csupán annyi, hogy egy autóban üldögéljek és messze révedjek, lehetőleg ne a kamerába. Ezt még én is könnyűszerrel végre tudtam hajtani.
Több mint 2 órányi fotózkodás után aztán ki kellett választanunk egy darab képet, amit az újság leközölhet. Mindenkinek más kép volt a favoritja, ezért a döntés igen csak nehézkes volt. Nekem holt mindegy volt, hogy a jobbra nézős komor, vagy a balra tekintős kissé kedvesebb lesz-e a nyerő. El akartam húzni végre a csíkot innen, egyszer s mindenkorra.
- Neked melyik tetszik? – kérdezte Sam – mindenkit meglepve – Kristentől. Kristenen látszott, hogy kényelmetlenül érinti, amiért hirtelen a figyelem középpontjába került, ezért próbáltam a segítségére lenni.
- Válassz egyet te Sam, és végre hagyd, hogy mindenki menjen a dolgára – szólaltam fel kissé ingerültebben a kelleténél. Kristen egy hálás félmosolyt küldött felém, amitől egyből egy kicsivel jobb kedvre derültem.
- Nem, nem, nem. Szeretném tudni egy olyan ember véleményét, aki nap, mint nap veled dolgozik. Azt akarom, hogy te legyél azon a fotón, ne egy kirakatbábú! – érvelt Sam meggyőzően. – Nos kedves, melyik a mi igazi Robunk? – azzal letette Kristen elé az összes fotót, és várta, hogy rábökjön az egyikre. Kristen behatóan tanulmányozta mindet, majd egyet a kezébe vett és bazsalyogni kezdett. Mindenki tudta, hogy megvan a nyertes kép.
Nekem szigorúan megtiltották, hogy egy pillantást is vessek a fotóra. Azt mondták, ez legyen csak meglepetés a számomra. Hát mit ne mondjak az lesz, mivel Kristen nem ismer régóta, egyszóval fogalma sincs milyen is vagyok valójában. Gondolom egy rideg, már-már félelemkeltő képet választott, ami jól kifejezi, hogyan viselkedem vele.

- Egész jól éreztem magamat ma – nyújtózott egyet a kocsiban Kristen, miközben hazafele tartottunk. Észrevétlenül felé sandítottam, majd jól szemügyre vettem őt. A haja kissé csapzott lett a kinti tikkasztó hőség miatt, és a sminkje is néhol elfolyt, de ezek nem rondították, inkább még impozánsabbá varázsolták az arcát. – Hozzád beszélek, figyelsz?! – kérdezte fel-vont szemöldökkel.
Úristen, mi a csuda van velem? Magamban ábrándozok róla, miközben ő kitudja mióta beszél hozzám. Olyan vagyok, mint egy holdkóros idióta.
- Bocsi, kissé elkalandoztam. Mit is kérdeztél? – térítettem vissza magam a valóságba. Le kell állnom, különben tényleg nagy pácban leszek.
- Hogy holnapra van-e valami programunk?
- Tudtommal nincs, szóval kimenőt kapsz. Szombaton pedig az időmérőn találkozunk - mondtam neki vontatottan.
- Oké – válaszolta, bár nem volt valami lelkes. Bánkódik, amiért holnap nem találkozunk? Kérlek Uram, add, hogy ne érezzen irántam semmit! Ha kiderülne, hogy mégis szimpatizál velem úgy, akkor kétlem, hogy tudnám tovább kontrollálni magam. Persze én nem vagyok szerelmes belé…még.
- Khm, és milyen képet választottál az újság számára? – kérdeztem, hogy egy kissé eltereljem a gondolataimat balsejtelmű érzéseimről.
- Ó, hát… - egy kicsit gondolkodott, aztán folytatta. – Azt hiszem az emberek végre megismerhetik – ha csak képről is – az igazi Robert Pattinsont – nevetett fel jóízűen. Bambán néztem rá. – Nyugi, nem olyat választottam, amin úgy nézel ki, mint egy elmebeteg őrült, bár ha jobban belegondolok, talán az lett volna a legjobb döntés – somolygott ravaszul.
- Ha-ha, nagyon mulatságos – nevettem el magam cinikusan.
- A viccet félretéve, olyan fotó lesz rólad közölve, ami egy kissé, hogy is mondjam, megfejthetetlen – fordult felém teljes testével, a jobb lábát felhúzta az ülésre és ráült.
- Megfejthetetlen? Szerinted én az vagyok? – érdeklődtem. Kíváncsi voltam, Kristen miképp vélekedik rólam a valóságban. Egy bunkó faszfejnek tart, vagy látja, hogy nekem is van szívem, csak kissé elveszett alak vagyok, aki nem találja a helyét a nagyvilágban?
- Igen, számomra legalább is – mondta őszintén. – Tudod, néha azt hiszem, hogy értelek, de aztán olyan dolgot teszel, vagy mondasz, amivel teljesen elbizonytalanítasz. A legjobban egy zárt, kincset rejtő ládához tudnálak hasonlítani téged.
Meglepetten néztem rá. Mi a csudáról beszél?
- Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben. Tudod ezekhez a metaforikus szarságokhoz sajnos egyáltalán nem konyítok – vallottam be egyik gyengeségemet.
- Pedig holt egyszerű a megfejtés – kuncogott.
- Oké, a zárt ládát értem, és egyet is értünk abban, hogy kissé zárkózott vagyok. A kincses részt azonban homály fedi.
- Úgy vélem, ha engednéd, hogy valaki közel kerüljön hozzád, akkor kinyílna a láda, és az ember rengeteg értéket tudna találni benned. Vagyis a ládában – pirult bele a nyelvbotlásba.
Szóval azt gondolja rólam, hogy értékes vagyok, csak engednem kéne, hogy valaki felfedezze bennem ezeket az elfojtott érzéseket? Hűha, ezzel alaposan meglepett.
- Aha – vontam vállat. – Eléggé érdekes elgondolás, és véleményem szerint semmilyen valóságalapja sincsen. Én nem vagyok holmi kincset rejtő láda, se semmi más. Az igaz, hogy zárkózott vagyok, és ebből fakad a titokzatosságom, de el kell, hogy szomorítsalak, ugyanis nincs semmiféle felszín, ami alatt egy érzékeny lelkű, romantikus férfi lakozik. Ez nem én vagyok! – és az utolsó része a kis monológomnak igaz is. Soha nem tudnék kedveskedni egy nőnek. Ez a természetemből kifolyólag lehetetlen, és abszurd. Még ha szerelembe is esnék – amire nagyon ügyelek, hogy ne történjen meg – akkor se tudnám feladni önmagam. Nem változnék papucsállattá egy nő kedvéért. Miért kéne egy szerelmi viszony miatt megváltoznom? Igazán hamis, és kiábrándító lennék, ha ezt hagynám.
Láttam Kristenen, hogy kissé elszomorítja az igazság. Nem szeretném áltatni, és azt mondani neki, hogy valóban egy tök más ember vagyok, ez csupán egy álca, amit a szerelem elkerülése végett öltöttem magamra, de ez nem igaz. Ez vagyok én, húsvér valómban.
Leparkoltam a házuk előtt, de a motort nem állítottam le.
- Akkor szombaton találkozunk – mondtam neki egysíkúan. Épp a biztonsági övével babrált, de mikor ezt kiejtettem a számon lehullottak a kezei az ülésre.
- Nem alszol itt nálunk? – kérdezte kétségbeesetten. Istenem, ne!
- Nem. Hívtak, hogy kész a lakásom, úgyhogy mától hivatalosan is van hol laknom - próbáltam jókedvűen előadni magam, de nagyon zavart, ahogy Kristen szomorúan és igen hangosan felsóhajt.
- Értem. További szép napot neked Rob – halványan elmosolyodott, de ez nem volt szívből jövő. Nem engedhettem, hogy így távozzon. Magamat hazudtoltam meg, amikor gondolkodás nélkül cselekedtem.
Hirtelen a keze után nyúltam, és egy szempillantás alatt húztam vissza őt az ülésre. Meglepetten pislogott rám, és épp szólásra nyitotta a száját, de én megakadályoztam a felesleges fecsegést. Szájára tapasztottam a sajátomat, és olyan indulattal, ami bennem fortyogott, olyan mérhetetlen szenvedéllyel, ami majd’ felemésztett, és olyan édesen, ahogy azt megérdemli, csókoltam meg őt. Először nem is akarta viszonozni ezt a meglepetésszerű csókot, de aztán felengedett a karjaimban, és szorosabban hozzám simulva, a karjait a nyakam köré csavarva, nyíltak el buja ajkai, hogy aztán egy mindent elsöprő áhított csókban forrjunk össze.
Nem hazudok ha azt mondom, ez volt életem legbensőségesebb, és legérzelmesebb megnyilvánulása.
Miután lihegve elváltunk egymástól, a homlokát a homlokomnak vetette, úgy kémlelte tovább az arcomat. Csukott szemmel próbáltam érzelmezni a szívemben tomboló kusza érzéseket, melyet ezzel az egyetlen csókkal, Kristen képes volt kiváltani belőlem.
- Akkor szombaton – mondtam neki elfúlt hangon, majd óvatosan kibontakoztam a karjai közül. Kábultan bólintott, és szédelegve szállt ki a járműből. Megvártam, amíg belépett a házba, csak aztán korholtam le magam.
Mi a jó büdös francot csinálok?! Rob, ébredj már fel, Kristen nem más, mint azok a muffok, akikkel nap mint nap találkozol! Nem veheti el ennyire az eszedet, nem sodorhatod bajba magad miatta!
A szakadék peremén állok, és csak egy hajszál választ el attól, hogy a mélybe zuhanjak.
Ez nem jó. Nagyon nem…

Robról készült kép ^^

(Köszönöm Fanninak, aki megszerkesztette)

Nem tudom kinek mennyire nyerte el a tetszését a fejezet, nekem újraolvasva vicces volt :D Ne kérdezzétek, hogy mi, én sem tudom. xD
Nyugodtan írhattok, pipálhattok, amit szeretnétek, a lényeg, hogy a kettő egyikével, vagy mindkettővel éljetek!
Köszönöm! (L)