My life would suck without you - 18. rész

Sziasztok!

Na, hát ma Ryan Gosling film maratont tartottam, és olyannyira belemerültem a srác filmjeibe, hogy az írást szépen elhanyagoltam :/
De minden jó, ha vége jó, szépen nekiültem, és csiribúcsiribá, kész! :D
Nagyjából 5 perce készültem el, szóval egyszer gyorsan átfutottam, úgyhogy hibák lehetnek benne, amiért elnézést.
Felhívnám a figyelmeteket, hogy ez az idei év utolsó fejezete!
A sorozatok is ilyenkor téli szünetre mennek, ahogyan én is, ám, ahogy a szavazás áll, úgy tűnik kénytelenek lesztek még az idén két részt olvasni tőlem :D (Persze más történetet hozok nektek)
Köszönöm az előző fejezethez írt komikat és pipákat! (L)
Jó olvasást!

Lilluci

Tizennyolc

/Kristen/

- Én itt vagyok, ha bármi gond lenne – szorította meg utoljára a kezem. Haloványan rámosolyogtam és biccentettem. Nem tudom, mi lenne velem nélküle! Olyan sok erőt, és magabiztosságot tud sugározni magából, hogy még én – a köztudottan nyuszi természetű – is felbátorodom tőle.
- Nyugodtan mehetsz, nem lesz semmi baj – közöltem vele, majd határozottan kinyitottam a kocsiajtót. Rob jól hallhatóan sóhajtott egyet.
Egyáltalán nem tetszett neki az ötletem. Nem támogatott benne, amit meg tudtam érteni. Megkérni a barátodat, hogy a házadtól háromutcányira parkoljon le, csakhogy a szüleid ne akadjanak ki, amiért együtt töltöttetek pár napot, egy kicsit dedós dolog. Az volt a célom mindezzel, hogy előbb rajtam verjék el a port, s az apám mindenhatósága csak aztán csapjon le rá. Addig akarom őt óvni, amíg lehetséges. Tudom, hogy fordított esetben is így áll a dolog, csakhogy én nem adok rá lehetőséget, hogy megvédjen. Elébe megyek a bajoknak, aztán utánam a vízözön.
- Itt maradok még egy ideig, úgyhogy, ha bármi gond lenne, csak hívj fel, vagy gyere vissza, rendben? – hajolt át az én térfelemre. A szívem egyből hangosabban kezdett dörömbölni a mellkasomban ettől a féltő hangnemtől és gesztustól.
- Oké – suttogtam, majd erőt véve magamon, vissza se nézve indultam el hazafelé.

Egész idő alatt csak az zakatolt a fejemben, hogy milyen csodás napokat töltöttünk el Robbal kettesben. Nem azon agyaltam, hogy az apám szívinfarktust kap, ha meghallja, hogy a legújabb pártfogoltjával kavarok. Ááá, Kristen Stewart inkább rózsaszín felhőcskéken ugrándozva örvend magának! Jellemző!
De mi mást tehetnék? Nem élhetem le az egész életemet apám árnyékában. Ő nem a börtönőröm, és nem is a hajcsárom, hanem a vér szerinti édesapám, aki egy idő után beletörődik, hogy ilyen szeleburdi lánnyal áldotta meg a sors.
Ahogy bekanyarodtam a járdánkra, egyfajta izgatottsági hullám tört rám. Izzadt a tenyerem és gombóc nőt a torkomban. Az ajtóban még egyszer megráztam magam, s nagy levegőt véve nyitottam be a szokatlanul csendes házba.
- Hazajöttem! – kiáltottam magas hangon. Tányérok és poharak csörgése hallatszott a konyha felől, majd egy még hangosabb puffanás, és a zsebemben lévő telefonom is bekapcsolódott eme „káprázatos” kórusba. Előhalásztam nagy nehezen a farzsebemből a kicsiny készüléket, s addig, míg valaki meg nem tisztelt a jelenlétével, olvasni kezdtem az üzenetet.

„Velem voltál három napig, csak ennyit mondj!!!”

Markáns férfiléptekre lettem figyelmes, és még mielőtt véghezvihette volna a szándékát, töröltem az üzenetet. A következő másodpercben a telefonom már az ő kezében volt, amit gyanakvóan nézegetett.
- Hol voltál?! – kérdezte maró megvetéssel.
- Alexnél – közöltem vele hezitálás nélkül. Végre felnézett rám, ám a szemében semmilyen érzelem se tükröződött.
- Azt hiszed, teljesen hülye vagyok? – rántotta meg a karom. – Mondd el az igazat!
- Ez az igazság – rántottam ki magam a szorításából. Mint egy dühödt bika, úgy meredt rám kitágult pupilláival. Én mindeközben próbáltam megőrizni a hidegvéremet. Ha egyszer is kibillenek a szerepemből, nekem lőttek. – Kérdezd meg Alexet nyugodtan – diadalom ittasan felszegtem az államat.
- Már beszéltem vele – nyújtotta vissza a mobilom.
- Ééés?
- Igazolt téged, természetesen – közölte.
- Akkor mi a gond? – kérdeztem ártatlanul. Nem is jött olyan rosszul az a reklámszerep, most már szemrebbenés nélkül megy a hazudozás.
- Ne hidd, hogy teljesen ostoba vagyok. Rajtad tartom a szemem, kislányom – az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha savat akarnának megitatni vele. Undorodott tőlem.
Az utóbbi időben valami nagyon megváltozott apám körül. Persze eddig is vasszigora volt, és mindig mindent jobban tudott másoknál, de most úgy viselkedik, mint egy komplett elmebeteg. Régen még voltak alkalmak – ha nagyon ritkán is -, mikor megölelt. Akkor legalább én is érezhettem, hogy van apukám, aki mindenkitől megvédelmez engem, és mellettem áll, ha valami baj érne. Mostanra azonban egy idegen vált belőle, aki nem kér belőlem, sőt egyenesen eltaszít magától. Ezt az éles váltást nem tudtam mire vélni. Hisz én ugyanúgy viselkedem vele, mint korábban. Oké, azóta, hogy szakítottam Alexszel megváltozott a kapcsolatunk, de ennyire durva még sosem volt. Talán hagynom kéne, hogy leülepedjenek benne a dolgok! De mi lesz addig? És egyáltalán meddig tart nála ez az őrült állapot? Ha ez így folytatódik, a Robbal való kapcsolatom tiszavirág életű lesz.
- Kezdj el készülődni, estére vendégeket várunk! – mondta félvállról, s azzal visszavonult a dolgozószobájába.
Remek hír, igazán örülök neki!
Letörten sétáltam be a konyhába, ahol anyám tüsténkedett éppen. Meg se lep az érzéketlensége. Nyilvánvalóan hallotta a kis diskurzusomat apával, ám őméltósága füle botját se mozdította, hogy esetleg kiálljon mellettem vagy valami. De minek vagyok egyáltalán meglepve? Ilyen az életem mióta csak az eszemet tudom, bele kéne már törődnöm, hogy egy érzelmileg nulla család tagja vagyok. Igen erősen el kéne gondolkodnom Rob ajánlatán, miszerint költözzünk össze. Oké, ő se gondolta komolyan, csak úgy kicsúszott a száján, és én is megrémültem, mikor felvetette eme ötletét, de talán nem lenne banális hiba meglépnünk ezt. Ki tudja? Talán jól sül el az egész, és végre boldog lehetnék! Egyszer ebben az elcseszett életben.

/Robert/

Kezdett a tököm tele lenni, mivel vagy a hatodik szmoking összeállítást próbáltam magamra. Úgy néztem ki az összesben, mint egy nagyra nőtt pingvin. Kész röhej az egész!
Viszont, ha szeretnék jó benyomást tenni Timre, akkor el kell viselnem ezt a nevetséges hacukát. Ennyi áldozatot igazán hozhatok Kristenért, nem? Ő sokkal többet kockáztat értem, mint fordítva.
A falon csüngő órára néztem, ami délután hatot mutatott. Van még fél órám, hogy eldöntsem, miben feszítek ma este.
A száz-huszonkettedik elegáns ruhámmal megelégedtem végül. Téves az a szemlélet, miszerint a nők sok gondot fordítanak megjelenésükre. Mi férfiak legalább annyit adunk a külcsínre, ha nem többet, mint nő társaink.
Megigazítottam a nyakkendőmet, s már készen is voltam. Meg kell hagyni, fenomenálisan festettem, és ezt mindenfajta beképzeltség nélkül mondom. Helyén van az egóm, ennyi!
Bepattantam a vérvörös autómba, majd elindultam a Stewart ház felé. Odafelé még útba ejtettem egy virágárust is, mivel a ház hölgylakói ennyit igazán megérdemelnek. Julesnak egy tulipáncsokrot készíttettem, míg Kristennek egy orchidea remeket csináltattam. A vörös rózsa annyira snassz már.
Ezután már tényleg semmi se állíthatott meg. Bevallom nagyon meglepett Tim délelőtti telefonja. Azt hittem mindent tud rólam és Kristenről, és közölni akarja, hogy többé nem tart igényt a szolgálataimra, mint autóversenyző. Ám e helyett szívélyesen meghívott vacsorára. Nem kicsit döbbentem meg kedves invitálásától. Viszont ez a kis családi vacsora a mi malmunkra hajthatja a vizet. Itt az idő, hogy bebizonyítsam, igen is érdemes vagyok arra, hogy Kristen barátja legyek.
Tim is hallott rólam egyet, s mást, és nem a legjobb véleménnyel volt rólam, mint férfiról. Elítélte a sok egy éjszakás kalandomat, és nem értette mi jó van abban, ha nap, mint nap más nőkkel ismerkedem. Visszagondolva én se tudom mit élveztem benne annyira. Persze jó érzéssel töltött el, hogy a nők elalélnak tőlem, és azon versengenek, hogy kivel töltsem az estét. Viszont Kristen felbukkanása a feje tetejére állított mindent. Ő kitörölte az elmémből az összes többi nőt, és bevéste magát a szívembe. Nem tudom, hogy csinálta ezt.
Normális esetben észre se vettem volna őt. Ő olyan átlagos, semmi szokatlan nincs benne. És talán pont ez az átlagosság hívta fel rá a figyelmemet. Na meg persze az apja tiltása. Tim kerek perec kijelentette nekem a szerződéskötés alkalmával, hogy a lánya tiltott számomra. Isten látja lelkem, hogy eszem ágában sem volt kikezdeni Kristennel, csakhogy ez a féltő apai viselkedés arra sarkalt, hogy igen is játszadozzak el egy kicsit apuci szeme fényével. De az egész mesterkedésem a visszájára fordult, és a saját cselszövésem áldozatává váltam. De ezt a részét a történetnek már ismeritek, szóval nem mesélem el még egyszer.
Leparkoltam az ismerős ház előtt, és a kezemben a virágokkal indultam el befelé. A verandán megálltam, s még egyszer ellenőriztem az öltözékem. Rendben voltam, így hát becsöngettem.
Kis idő múlva Jules nyitott ajtót nekem.
- Robert, de jó téged viszont látni! – örvendett. – Milyen remekül festesz – nézett végig rajtam mosolyogva.
- Ön is elragadó ma este – bókoltam. – Ezt önnek hoztam – nyújtottam felé a tulipánokat. Jules meglepődött a kedvességem láttán, de a pillanatnyi hezitálása után elfogadta tőlem a csokrot.
- Gyönyörűek, azonnal vízbe is teszem őket. Fáradj beljebb, a fiúk a nappaliban vannak - invitált be.
Fiúk? Én eddig a pillanatig abban a tudatban éltem, hogy csak a szűk családi kör lesz jelen. No, sebaj, ettől még el tudom kápráztatni Tim papát! Magabiztosan indultam el a nappali felé, de egyből lefagytam, ahogy felmértem a helyzetet.
Tim az egyik fotelben ült, vele szemben Alex édesapja foglalt helyet, George. Eddig még nem is lenne baj, a gondot az jelentette, hogy a kanapén ott ült Alex is, az ölében Kristennel. Mi az ördög?!
Sóbálvánnyá merevedtem. Nem tudtam gondolkodni, nem értettem a körülöttem zajló eseményeket. Egyszerűen minden olyan kusza lett. Belülről ordítottam, kívülről leforrázottnak éreztem magam. Nem akartam elhamarkodottan ítélni, hisz ezer magyarázat lehet erre a szituációra. Viszont, mikor Alex Kristen nyakába csókolt, és ő nem tiltakozott ez ellen, megsemmisültem. Akárki akármit mondhatott, nem hittem volna senkinek.
- Rob, nem is hallottuk, hogy megjöttél – kelt fel a helyéről a házigazda. Vidáman sétált oda hozzám és rázott kezet velem. Én azt se tudtam mit csinálok, csak ösztönösen cselekedtem. – Gyere, foglalj helyet köztünk, amíg elkészül a vacsora – mutatott a kanapéra, ahol a boldog gerlepár is helyet foglalt. Az agyam leblokkolt, a lábaim ennek ellenére elvittek a kanapéig.
- Szervusz, Robert – üdvözölt George. Azt hiszem vele is kezet ráztam, bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos.
- Rob, örülök, hogy látlak – kelt fel a helyéről zavartan Alex. A kezem ökölbe szorult, készen voltam arra, hogy beverjem a képét, ám visszafogtam magam. Nem akartam jelenetet rendezni, és különben sem érné meg egy ilyen hazug perszóna miatt bemocskolnom a kezemet.
- Részemről az öröm, versenytárs – szorítottam meg végül a kezét. Kristenre egy futó pillantást vetettem csak. Amúgy is fehér arca még fakóbbá vált. Nyilván nem számított rá, hogy én is felbukkanok a bulin. Rosszul jött neki, mert így nem tudja folytatni a szemét kis játékát. És én még Megant képzeltem aljasnak. Kristen sokkal rosszabb volt nála. Ő egy velejéig romlott nőszemély.
- Épp arról beszélgettünk, hogy a vihar szerencsére nem tett akkora kárt, hogy a hétvégi futamot le kelljen fújni – kortyolt egyet a brandyéből Tim. Összekulcsoltam a kezeimet és csak bambultam előre.
- Elszívnék egy cigarettát odakint, ha nem baj? – köszörültem meg a torkom.
- Persze, menj csak – hagyta jóvá Tim.
Szükségem volt némi nikotinra. A cigi mindig segít a stresszes helyzetekben. Elővettem a zsebemből a dobozkát, kihúztam belőle egy szálat, s meggyújtva a számhoz emeltem. Szépen letüdőztem a füstöt, majd a számban rekedt kicsiny mennyiséget kifújtam. Egyből lehiggadtam.
- Ez nem az, aminek látszik – hallottam becsukódni mögötte a bejárati ajtót. Nem akartam megfordulni és beszélgetni vele. Tök felesleges lett volna. Jönne egy szépen kitalált kis hazugsággal, amit én a balfaszságom miatt bevennék, és úgy teszünk, mintha semmi se történt volna. A tündérmese folytatódik, miközben Kristen a markában röhög. Nagy lószart!
- Rob, kérlek higgy nekem! – éreztem, hogy megfogja hátulról a vállaimat. Leráztam magamról a kezeit, és egy újabb szálra gyújtottam. – Ez az egész apám műve – a hangja megremegett, hallani véltem, hogy elsírja magát. Érzéketlen akartam lenni vele. Legszívesebben a földbe döngöltem volna a semmit mondásommal. Annyira akartam, hogy legalább feleannyira szenvedjen, mint én.
- Én bíztam benned. Kiadtam magam neked – egy kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy jól hallható legyen a mondandóm. – Undorodom tőled! – préseltem a szavakat a fogaim között.
- Ne, Rob, kérlek! Apám tervelte ki az egészet – megrántotta a kezemet, de én erre se mozdultam. Erre fogta magát és elém állt. – Szeretlek, ezt nem vonhatod kétségbe – a kezei közé fogta az arcomat. Csillogtak a szemei a könnytől, az ajkai pedig feldagadtak a folytonos rágcsálás következtében.
- És Alex? – kérdeztem elhúzódva tőle. Nem gyengülhetek el!
- Ő segít nekünk.
Erre a válaszra hangosan felnevettem. Ez volt a legostobább felelet, amit valaha hallottam.
- Tényleg? Azzal, hogy fogdos meg csókolgat téged? A kurva életbe Kristen, ne nézz madárnak! – rivalltam rá. Egy valamit nagyon utálok, ha hülyének néznek.
- El kell játszanom, hogy szeretem őt, különben… - abbahagyta, mert bentről hangok hallatszottak. Kristen megragadta a kezemet, és elkezdett futni velem a kert irányába. Sokáig futhattunk, mert mire megálltunk, a házat csak egy apró pici pontnak láttam.
- Mássz fel! – mutatott a hatalmas fára.
- Most viccelsz, ugye? – kérdeztem. Nemlegesen megrázta a fejét, majd odavezetett egy létrához.
- Menj már! – lökött meg. Nagyot sóhajtva eleget tettem a kérésének. Őrült vagyok, hogy egyáltalán esélyt adok neki magyarázkodni. De az apám arra tanított, hogy még a legbűnösebbnek hitt ember is kaphat még egy lehetőséget a bűnei tisztázására.
Felmásztam a létrán, ami egy kis házikóhoz vezetett. Lentről nem is lehetett látni ezt a fára eszkábált kis kunyhót. Egyáltalán nem volt tágas, és az én 190 centimhez eléggé alacsony is volt. Jó, ha volt egy méter a belmagasság. Leültem egy babzsák fotelbe, és vártam.
Kristen kis idő múlva követett, majd gondosan behúzta maga után a létrát.
- Elegáns ruhában kicsit nehéz Mauglit játszani – meggyújtott egy gyertyát, s azt letette kettőnk közé. Csak ekkor tudtam őt alaposabban szemügyre venni. Egy nagyon szép félvállas ruha volt rajta, ami megint túl rövid volt ahhoz, hogy eltakarja a combjait. Annyira szép volt a maga nemes egyszerűségében. Állj! – ráztam meg a fejem. Miért csinálom ezt folyton? Hagyom, hogy az érzelmeim elgyengítsenek. Szánalmas fickó vagyok.
- Hagyjuk a mellébeszélést, oké? – váltottam újra morcosra. – Az imént azt mondtad, hogy kénytelen vagy eljátszani Alex barátnőjét, különben…?
- Különben az apám nincstelenné válik, és vele együtt mindnyájan azok leszünk – mondta egyenesen a szemembe nézve. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Nem volt világos a helyzet. – George szeretné, ha én és Alex együtt lennénk, hogy idővel átvehessük a cégeiket, és egyesíthessük azokat. Ezzel tartja sakkban apámat.
- Kit érdekel, hogy a két cég egyesüljön! Apád egyszerűen utasítsa vissza – keletem ki magamból.
- Nem teheti. Adóssága van, méghozzá nem is kevés – válaszolta elgyötörten Kristen.
- Biztosan adnak neki haladékot azok, akinek tartozik.
- George-nak tartozik – hajtotta le a fejét.
- Szóval veled fizeti vissza a tartozását – álltak össze a puzzle darabkái. Kristen kurtán bólintott. – Ehhez nincs joga! Nem kereskedhet veled, mint holmi állattal! – dühömben a falba ütöttem. Sajgott a kezem, ám a tudat, hogy az apja ekkora egy rohadék, jobban bántott. Tönkre teszi Kristen életét, és ez egy cseppet sem zavarja. Sőt örül neki, hogy az ő gondjai ezennel elintéződtek. Rohadt szemétláda!
- Mutasd – óvatosan odakúszott mellém, és megfogta a kezemet. Nagyon fájt, de ez a fájdalom eltörpült az ő kínjai mellett. – Be kéne borogatni. Várj egy percet – odamászott egy asztalkához, amin egy vázában virág díszelgett. Kivette a virágokat a vázából, majd a vizet egy rongyra öntötte. Visszajött hozzám, és becsavarta vele a kezemet. Meghatódtam ettől a gondoskodástól.
- Sajnálom – kértem elnézést. Elszégyelltem magam az előbbi viselkedésem miatt. Meggyanúsítottam őt, kétségbe vontam a szerelmét. Ezek után megérteném, ha soha többet nem akarna látni.
- Fordított helyzetben én is ekképp reagáltam volna – simogatta meg az arcomat.
- Akkor is bíznom kellett volna benned. Csak tudod, látni téged Alexszel…
- Olyan, mint mikor te vagy Megannal – fejezte be.
- Valami olyasmi – mosolyodtam el, az ő arca viszont komoly maradt. – Mi az? – simítottam el egy hajszálat az arcából.
- Nem tudom mi lesz ezután.
- Semmi se változik – biztosítottam.
- Hogy mondhatsz ilyet? El kell játszanunk Alexszel a boldog párt! Tudom, téged ez mennyire kikészít, és megértem, ha…
- Héj, nyugi! – öleltem magamhoz gyengéden. – Amíg ki nem találunk valamit, hogy hogyan fizethetnénk vissza apád adósságát, együtt leszel Alexszel – erre a mellkasomon pihenő fejét felkapta, és tiltakozni kezdett, mire csendre utasítottam. – Persze csak játékból.
- És mi? – kérdezte félve.
- Mi leszünk Rómeó és Júlia, a titkos szerelmesek – kacsintottam rá. Megpróbáltam könnyedén kezelni ezt a nem túl hétköznapi helyzetet.
- Bele mennél ebbe?
- Érted bármire képes lennék – húztam magamhoz újfent, majd a számat a szájára helyezve megcsókoltam. Erősen a hajamba túrt, mire fordítottam a helyzetünkön és lefektettem a babzsák fotelbe. Felhúzta az egyik lábát, mire én benyúltam a ruhája alá, s azonnal megszabadítottam őt a bugyijától. Sürgetett az idő, ezért hanyagolnunk kellett az előjátékot. Ahogy éreztem ő is készen állt a szeretkezésre, ahogy engem is majd’ szétvetett a vágy, hogy a magamévá tehessem. Miközben csókolóztunk, Kristen kezei elindultak lefelé, egészen az övemig. Két kézzel hamar sikerült kioldani azt, majd lehúzta a sliccemet, és kézbe vett. Elszakadtam tőle és hangosan felnyögtem, ahogy párszor végigsimított rajtam. Próbáltam nem arra a földöntúli gyönyörre gondolni, amit ettől az angyaltól kapok. Szétfeszítettem Kristen lábait, és egy határozott mozdulattal beléhatoltam. Kéjesen felnyögött az egyesülésünk pillanatában. Ránéztem az arcára, ami elégedettséget tükrözött. Újból megcsókoltam, amit vadul viszonzott is, majd a fenekembe markolva ösztökélt mozgásra. Nem tétlenkedtem tovább, gyors és kimért mozdulatokat tettem. Mindketten hangosan nyögtünk és lihegtünk.
Kristennel valami elképesztő a szex. Annyi nővel volt már dolgom, de egyik se mérhető hozzá. Belőle egyre többet és többet akarok, és olyan dolgokat szeretnék csinálni vele, ami már a perverz kategóriát súrolja. Birtokolni akarom az egész testét és lelkét. Mindenhol és mindenhogyan szeretkezni akarok vele, csókolni akarom minden egyes kis porcikáját. Beteges ez a vágy, amit iránta érzek, de ha csak meglátom, kívánom őt.
- Szeretlek Rob – nyögte a fülembe. Erre a tempóm még gyorsabbá vált, éreztem, hogy nem sok kell a beteljesülésig. Kristen megragadta a tarkómat, s hogy elnyomhassa kielégülése hangjait erőszakosan megcsókolt. Éreztem, ahogy megremeg alattam, és ide-oda dobálja a testét önkívületében. Az apró, mégis erőteljes összehúzódási aztán kicsikarták belőlem is az élvezetet. Megfeszültem benne, majd elélveztem. Én is remegtem, és nem kis idő kellett hozzá, hogy lehiggadjak.
Lehengeredtem Kristenről, mire szorosan hozzám bújt. Megpusziltam a homlokát és halkan a fülébe súgtam a következőt:
- Én is szeretlek téged – fáradtan rám mosolygott, majd visszahelyezte a fejét a gyorsan mozgó mellkasomra.
Belegondolni is rémes, hogy még mennyi próbatétel áll előttünk. Viszont egy valamit nem szabad elfelejtenem, itt vagyunk egymásnak a bajban! És ez mindennél többet ér!

George, Alex édesapja

Így elnézve kicsit rövid lett, de most ennyit tudtam produkálni.
Örülnék a visszajelzéseknek ^^
Előre is köszönöm! (L)