My life would suck without you - 17. rész

Sziasztok!!

Bocsi, bocsi, bocsi!!!!!
Tudom, hogy egy hét kimaradt új fejezet nélkül, de a héten mindennap ZH-t írtam, és az fontosabb volt számomra, mint az írás! :S
De ma megembereltem magam, és befejeztem a múltkor feltett ízelítőt.
Annyit elárulok, hogy most 2 napig szivacs agyam lesz, szóval hibák lehetnek a fejezetben, amiért előre elnézést kérek!
Annyit még így elöljáróban, hogy köszönöm mindazoknak, akik megosztották velem a Breaking Dawn-os élményeiket! (L) Jó olvasni az én véleményemmel eltérő gondolatokat is.
És hálás vagyok az ízelítőhöz írt kommentekért is!
Mondtam már, hogy imádlak benneteket? :D
Jó olvasást!

Lilluci

Ja, és a fejezetben ismét van +18as tartalom!!!

U.i: raktam ki szavazást az oldalra. Bal oldalt fent ;)

Tizenhét

/Robert/

- Két napig? – hüledezett. Vicces volt, ahogy tágra nyílt szemeivel próbálta leplezni kézzelfogható idegességét.
- Bizony. Két teljes napig – nyomatékosítottam benne a tényt, miszerint eddig lesz kénytelen velem kettesben maradni.
- Ez… - összetörten ült le a kanapéra – hozzáteszem, még mindig pucér volt.
- Remek hír, nem igaz? – guggoltam le elé, s egy puszit akartam nyomni az arcára, csakhogy elhajolt előlem. – Mi az?
Zavarodottan kémlelt körbe a szobában. Nem tudtam mire vélni hirtelen jött aggodalmát. Ennyire rosszul érinti, hogy velem kell lennie? Hisz szeretjük egymást, nem tudom mi lehet a gond.
- Rob, felfogtad mit jelent ez?! – kérdezte. Összeráncolt szemöldökkel nemlegesen megráztam a fejem. – A szüleim rá fognak jönni, hogy együtt vagyunk.
Értetlen képet vághattam, mivel Kristen a következő percben nagyot sóhajtva magyarázkodni kezdett.
- Az apám ki fog rúgni téged – mondta bűnbánóan. Ez hát a baj forrása! – jöttem rá.
- Engem ez egyáltalán nem érdekel – fogtam meg a kezeit nyugtatólag. Felpattant a helyéről, s ingerülten fel-alá kezdett járkálni a szobában.
- Hogy mondhatsz ilyet? A jövőd múlik ezen, nem fogod fel?! Nem dobhatod el egy fellángolás miatt! – csak mondta és mondta a magáét, én pedig hagytam, hogy ez a megannyi sületlenség kijöjjön belőle. Vártam, amíg meg nem unta ezt a sok badarságot. – Mondj valamit, kérlek! – fordult velem szembe kétségbeesett arccal. Gondolom azt akarta, hogy értsek vele egyet, miszerint a kapcsolatunkat abba kell hagynunk, hogy a felívelő karrierem megmaradjon. De milyen ember lennék, ha a karriert választanám a szerelem helyett? Nem hagyom veszni ezt a kapcsolatot, még ha ez a munkámba kerül is.
- Tudják csak meg, nem érdekel – vontam vállat, s lazán odasétáltam hozzá, majd gyengéden átöleltem karcsú derekát. A nyakhajlatába pusziltam, de ő ismét eltolta a fejem, s kétkedően vizsgálgatta az arcomat. Komplett idiótának tarthatott.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy feladod az álmaidat, ezért – mutatott kettőnkre.
- Pedig a lehető legkomolyabban gondolom. Azt hiszed, elhagynálak csak azért, hogy az apád ne rúgjon ki a csapattól? Soha, érted? – a kezembe fogtam az állát, s végig a szemébe nézve közöltem vele az elhatározásomat. – Tudja csak meg a családod, hogy szeretjük egymást.
- Nem ismered őket, nem tudod mire lennének képesek, ha ellenszegülünk nekik – reszketni kezdett a puszta gondolattól. Ezt a családot eddig is komplett elmebetegnek néztem, de ahogy megláttam Kristen halálra vált arcát, valami egészen más elképzelésem lett róluk. Ezek tébolyultak, a legsúlyosabb érzelmi nyomorékok, akiket valaha a hátán hordott a föld. Attól még, hogy nekik semmi örömük nem volt az életben, nem kéne a lányukat is erre a sorsra kárhoztatniuk!
Sosem értettem azokat a szülőket, akik nem a gyermekük érdekeit tartják a szemük előtt, csakis a saját becstelen vágyaikat preferálják. Milyen ember az ilyen?
- És szerintük mi a helyes? – kérdeztem, ugyanis nagyon kíváncsi voltam a Stewart ősök terveire.
- Az, ha mi távolságot tartunk, és én… - elfordította a fejét, hogy ne láthassam az arcát.
- Újrakezded Alexszel, ugye? – fejeztem be helyette a mondatot. Kurtán bólintott csak. – Én ezt nem értem! Miért vannak annyira oda Alexszért? Ő szarta a spanyolviaszt, vagy mi az Isten?! - dühödtem be teljesen. Kikészít a tudat, hogy a szülei arra játszanak, hogy ismét együtt legyenek. Még belegondolni is rémes, mi lenne, ha sikerülne a mesterkedésük, és Kristen újra Alex oldalán feszítene! Az első dolgom lenne kinyírni valakit, az biztos.
- Én se értem, mi miatt lett ez a legfőbb szívügyük, de látványosan azon vannak, hogy megint vele legyek – visszasétált a kanapéhoz, s az ott lévő pokrócot maga köré tekerte.
Kristen is csupán egy ártatlan áldozat, aki egy szerencsétlen véletlen folytán egy ilyen elmeháborodott családba született. Segíteni akartam neki valahogy, hogy kiszabaduljon ebből a börtönből, de ahhoz nagyon ügyesnek és agyafúrtnak kell lennünk, hogy kijátszhassuk Timéket. Ők se most jöttek a falvédőről, gondolom komoly tapasztalatuk van, hogyan járjanak túl az olyan kezdők eszén, mint amilyen én is vagyok. De megfogadtam magamban, hogy addig nem nyugszom, amíg nem segítek valahogy Kristennek. Megérdemli, hogy végre boldog legyen, a szülei beleszólása nélkül is.
- Nem lesz semmi baj, oké? – ültem le mellé, ő pedig egyből mellém kuporodott. Átfogtam a vállát, mire a fejét az én vállaimra helyezte.
Minden rendbe fog jönni, csak bíznunk kell!

/Kristen/

Rob rendkívüli mértékben nyugtatólag hat rám. Pár kedves szava, vagy egy ölelése elfeledteti velem a rosszat. Én mégis megkérdőjelezem az irántam való érzéseit. Mind a szüleim, mind pedig Alex viselkedése tett ennyire gyanakvóvá, és ha ezt akarnám, se tudnám levetkőzni. Ha valakit egyszer nagyon megbántanak, abban örök életre ott marad a tüske. De ígéretet teszek, hogy mostantól kezdve, Robban egy percig sem fogok kételkedni. Elhiszem, ha azt mondja, hogy velem akar lenni, hogy szeret, és számára én vagyok a legfontosabb. Megérdemli, hogy bízzak benne.
- Annyira jó, hogy itt vagy velem – bújtam hozzá még közelebb.
- Per pillanat nem tudok máshol lenni – utalt a bedeszkázott ablakokra és ajtókra.
- Te aztán tudod, hogyan kell taccsra vágni a romantikus hangulatot – löktem oldalba játékosan. Felnevetett, majd a következő pillanatban hanyatt döntött a kanapén, ő azonban ülő helyzetben maradt.
- Bocs, még szoknom kell ezt a párkapcsolatosdit – olyan áthatóan nézett rám, hogy majdnem elbőgtem magam. Mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen fantasztikus ember szerelmét birtokoljam? – Na, és mihez lenne most kedved? – vonta fel az egyik szemöldökét csábítóan.
- Hááát… - haraptam be az alsó ajkam. – Először adhatnál egy inget, mert eléggé kényelmetlenül érzem magam melletted – mutattam az ő teljesen felöltözött testére. – Aztán pedig reggelizhetnénk – mosolyogtam rá jó kislány módra. Lehajtotta a fejét, majd egy nagyot sóhajtott. Az ő elképzelései egészen mások voltak, ahogyan az enyémek is, de muris volt őt egy kicsit idegesíteni.
Felkelt a kanapéról, elsétált egy hatalmas gardróbig, s egy rövid kutakodást követően visszatért egy sötétkék inggel a kezében. Átnyújtotta nekem az anyagot, majd várt.
- Lennél szíves elfordulni? – írtam le egy kört a mutatóujjammal. Kérdő pillantása egyben értetlenséget is tükrözött. Várakozó pozíciót vettem fel, mire megszólalt:
- Most komolyan? – kérdezte csodálkozva. Bólintottam. A szemeit az ég felé fordítva, morogva fordult el. – Felesleges egyébként ez a hacuka – döntötte egy kicsit oldalra a fejét, hogy jól hallható legyen a mondókája.
- Miért is? – kérdeztem, miközben a gombokkal bajlódtam, ugyanis nagyon kicsik voltak.
- Mert tíz perc múlva úgyis leszakítom rólad – válaszolta nyugodtan. Tátva maradt a szám ettől a nyíltságtól. Ő aztán nem rejti véka alá a szándékait. Nem játszik olyan bárgyú játékokat, mint én, inkább egyből a lényegre tér, kertelés és szépítés nélkül. Ez az, ami megfogott benne. Ez a nyílt őszinteség.
- Neked tényleg mindig csak a szex körül járnak a gondolataid? – kérdeztem. Épp válaszolni készült, mikor én hirtelen közbevágtam. – Most már megfordulhatsz – egyből eképp is cselekedett, s egy pillanatra kizökkent a „Hű, de laza vagyok” szerepéből.
- Khm, nos…a nap 24 órájából, 23 és felet a szex tölt ki nálam, igen – közölte nemes egyszerűséggel. – És, ha ez megnyugtat, ezzel a többi férfitársam is így van.
- Hogy ti férfiak, mennyire egyszerű gépezetek vagytok – csóváltam a fejem. – Te pedig nem kicsit perverz.
- Mi tagadás, sokszor eszembe jutott már, hogy felültetlek egy íróasztalra és ott jól megdu…
- ROB?! – állítottam le, még mielőtt befejezte volna. – Hagyd abba, mert…
- Benedvesedsz? – pimaszkodott.
- Héj…én…nem – hebegtem. – Csak…
- Csak felizgultál? – látni kellett volna az arcát. Olyan ártatlannak tűnt, mint a kisgyerek, aki épp az imént törte be a szomszéd ablakát.
- Befejeznéd? – kértem, ugyanis nagyon kellemetlen volt ez a beszélgetés. Még soha senki nem beszélt velem ennyire erotikusan. Kicsit frusztráló volt, de egyben izgató is, meg kell hagyni.
- Mert, ha nem, mi lesz? – feszítette tovább a húrt. Ha nem, rád vetem magam, és…. Úristen, nem is merem kimondani mi jutott eszembe. Mi a franc ütött belém, hogy hirtelen ennyire szexéhes lettem?
- Fogom magam és elmegyek – büszkén felemeltem az államat, de csak ezután jutott eszembe, hogy innen most két napig nincs menekvés. Basszus!
- Azt megnézem G.I Jane – gúnyolódott újfent, majd odalépett hozzám, és kigombolta az első két gombomat. Nagyot nyelve figyeltem vágyakozó arcát.
- Rob…? - halt el a hangom teljesen.
- Hm?
- Előbb tényleg reggelizzünk – a hangom is, és a testem is remegett, mint a kocsonya. Fogalmam sincs hirtelen mitől szál inamba a bátorságom. Hisz tegnap lefeküdtünk egymással, és az szenzációs volt, egy igazi tűzijáték, most mégis féltem valamitől. Talán attól, hogy másodjára már nem tudok semmi újat mutatni neki. Újból a bizonytalanság kerekedett felül rajtam, amit nagyon el akartam temetni magamban, legalább két nap erejéig. Nem hagyhatom, hogy folyton megállásra kényszerítsen.
- Szerencséd, hogy én is éhes vagyok. Igaz, inkább rád, mint kajára, de most az is megteszi – hogy tovább kínozzon, egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra.
Bizonytalan léptekkel indultam a konyha felé, ahol ő már aranyosan sürgölődött. Mindkettőnknek készített ki tányért és szalvétát, majd tanácstalanul állt a hűtő előtt.
- Mivel áramkimaradás van, semelyik háztartási gép nem működik, szóval két lehetőségünk van. A vajas kenyér, vagy a megmaradt kínai kajám – mosolyogva nézett rám, várva a válaszomra, én viszont csak arra tudtam gondolni, hogy milyen istentelenül szexin fest. Borostásan, kócos hajjal, elgombolt inggel, fel nem húzott sliccel, és még sorolhatnám a megannyi ellenállhatatlan vonását.
- Kristen?
- Igen? – kapcsoltam rögtön. Jézusom, azt hiszem nálam is áramkimaradás van.
- Minden rendben? – kérdezte, mivel még mindig bambán ácsorogtam az ajtófélfának dőlve.
- Persze, prímán vagyok – csaptam össze a kezeimet, s elindultam az asztalhoz, hogy leülhessek, mert nem álltam biztos lábakon.
- Akkor?
- Akkor mi? – kezdtem idegesen tűrögetni a hajamat. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, a gyomrom pedig fel-alá járkált.
- Jézus Kristen! Biztos minden oké? Teljesen piros az arcod, és zavarodottan viselkedsz – csukta be végül a hűtőajtót, mire leesett, hogy még mindig nem adtam választ a reggelivel kapcsolatos kérdésére.
- Izé, én kínait kérek - köszörültem meg a torkomat. Rob kétkedően vizsgálgatott, de én csak bájosan mosolyogtam rá, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Holott semmi se volt rendben! Faszán beindultam rá, de mivel az imént én ódzkodtam a szex ellen, röhejesen venné ki magát, ha most mégis én vetném fel a szeretkezés lehetőségét. Várnom kell a reggeli végeztéig!
Rob letett elém is és maga elé is egy dobozt, majd leült velem szembe és nekilátott a sajátjának. Ügyesen bánt a pálcikával, mindig sikerült a falatkákat azzal megennie. Én világ életemben ügyetlen voltam, ezért kísérletet se tettem arra, hogy megpróbáljak pálcával enni.
- Bocs, de kérhetek egy villát? – Rob torkán majdnem megakadt a falat. Sietve töltöttem neki egy pohár vizet a csapból, s megitattam vele. – Jól vagy? – érdeklődtem, s óvatosan megütögettem a hátát. Még köhögött egy kicsit, és a szemei is könnyeztek, de azon kívül jól volt.
- Kösz, minden rendben – megtörölte a száját, aztán hozott nekem egy villát, de ahogy nyúlni akartam érte, elhúzta előlem. Értetlenül pislogtam rá. – Hogy-hogy nem tudsz pálcával enni?
- Soha senki nem mutatta meg, hogy kell szakszerűen használni, úgyhogy nem tudtam megtanulni. De nekem tökéletesen megfelel a villa is, ha ideadnád – tártam ki a tenyerem érte, de ő csökönyös mód nem adta oda.
- Akkor éppen itt az ideje, hogy elsajátítsd ennek a roppant egyszerű műveletnek a technikáját – odahúzott egy széket, s olyan szorosan leült mellém, hogy a vállaink összeértek. Éreztem markáns férfiillatát, amitől még inkább dobogni kezdett, az eddig is rekordgyorsasággal pulzáló szívem.
Azzal a kezébe vette mindkét pálcát és gyakorlott mozdulattal megfogta őket.
– Látod, ennyi az egész – ahogy néztem, valóban egyszerűnek tűnt, de a gyakorlatban megoldhatatlan feladat volt számomra.
- Rob, hagyjuk ezt, jó? – kértem vagy az ezredik próbálkozás után. – Nekem nagyon is jó, ha villával eszek.
- Szó sem lehet róla! – tiltakozott. – Amerikában élsz, meg kell tanulnod a kínait rendesen enni – nem tűrt ellentmondást, ezért meghunyászkodtam az akarata előtt.
- Előre sajnálom szegény gyerekeidet. Addig fogod nyüstölni őket, míg be nem tudják kötni a cipőfűzőjüket egyedül, igaz? – viccelődtem.
- Nem, mert a te dolgod lesz megtanítani nekik a cipőkötést. Én focizni, meg csajozni tanítom őket – lefagyott a kezem a művelet közben. Jól hallottam? Ő velem szeretne családot alapítani? Ez egyszerre volt sokkoló és kedves a szívemnek. – Ne haragudj! – kért elnézést.
- Nincs miért bocsánatot kérned – mondtam, majd eldobtam a kezemből azokat a nyüves pálcikákat, és a két kezem közé fogtam az arcát. Olyan nagyon szeretem őt! – Remélem, egyszer tényleg én lehetek a gyermekeid anyja.
- Te vagy az egyetlen opció. Mást ugyanis nem vagyok hajlandó elvenni – simította meg az arcomat hosszú ujjaival. Kellemes bizsergés járta át az egész testemet érintése nyomán. Felsóhajtottam, ahogy a kezével behatolt az ing alá, végigsimítva a melleimen, majd haladt egyre lejjebb. A hasamnál azonban megállt, s gyengéd körkörös mozdulatokat tett. Felnevettem ettől, ugyanis nagyon csikált, én pedig iszonyatosan kényes vagyok erre.
- No lám, csak nem csikisek vagyunk? – ahogy gyengeségemet észlelte, eggyel durvább fokozatra váltott. Mindkét kezét felhasználta annak érdekében, hogy megöljön. Szó szerint a halálomon voltam, ugyanis nem kaptam levegőt a rengeteg nevetéstől. Még a szemeim is könnyezni kezdtek, olyannyira röhögtem.
- Hagyd...hagyd...hagyd abba, kérlek -– könyörögtem a megállásért. Rob egy percig mérlegelte a helyzetet, majd számomra kedvező döntést hozott. Leállította a kezeit, így nem kellett tovább elviselnem, az elviselhetetlent.
- Ezért még kapni fogsz – figyelmeztettem fenyegetően.
- Hűha, majd’ berosálok a félelemtől – ült vissza velem szembe. Imádtam, hogy ennyire egy hullámhosszon vagyunk, és neki még a pimasz - olykor már a bunkó határát súroló - stílusát is kedveltem. Egyszerűen tökéletes volt számomra. Mintha külön nekem teremtették volna ezt a csodaférfit.
Újra nekiláttunk az evésnek, s nehéz szívvel ugyan, de beletörődött, hogy túlságosan béna vagyok a pálcikával való evéshez. Hagyta, hogy a magam módján fogyasszam el a kissé fura ízű kínai kaját.
- Tényleg, tudsz valamit Bradley-ről? – kérdeztem szinte a semmiből. Rég hallottam felőle, s érdekelt mi újság a szimpi menedzserrel, aki nem mellesleg Rob unokabátyja. Nem rossz génállomány annyi szent!
- Épp tegnap beszéltem vele, pont mielőtt rám törtél – féloldalasan mosolygott, mivel sejtette, hogy ez az egyik gyengepontom. Nem tudok rá haragudni, ha ezt csinálja.
- És mi van vele, Humor Herold? – csipkelődtem.
- Nagyban készül a lagzijára – csóválta meg a fejét. – Két hét múlva viszont visszajön, mert akkor tartja a legénybúcsúját – hörpintett egy korty vizet.
- Á, és gondolom arra te is hivatalos vagy?
- Gondolom – vont vállat, ám láthatta az arcom fintorba torzulását. – Jó fiú leszek, ígérem – ünnepélyesen a szívéhez szorította a kezét.
Félreértés ne essék, nem baj, ha Rob elmegy a rokona legénybúcsújára. Mindössze tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen este miről szól. Arról, hogy berúgjanak és félmeztelen(vagy egészen pucér) táncosnőket nézegessenek – jobb esetben persze. Robban maradéktalanul megbízom, csak azokban a kétes nőkben nem. És valljuk be, Rob baromira jól néz ki, szóval bizonyos, hogy célpont lesz a lányok körében. Előre rettegek attól az estétől!
- Jó is, hogy eszembe juttattad ezt. Szólnom kell apámnak, hogy már most foglalja le a repülőjegyét.
Ekkor döbbentem csak rá, hogy a családjáról, sőt mi több, róla se tudok semmit. Nem tudom hol élt ezelőtt, mi a kedvenc kajája, vagy színe, mit szeret csinálni szabadidejében, egyszóval teljesen idegen volt számomra. Viszont most voltam vele úgy először, hogy nem fontos ezeknek a dolgoknak az ismerete, én enélkül is odáig vagyok érte. Persze jó lenne minél többet megtudni róla, mégis valahogy megnyugtató volt ez a tudatlanság.
- Nem is meséltél még nekem a szüleidről – kezdtem óvatosan puhatolózni. Sejtettem, hogy Rob is azok közé a férfiak közé tartozik, akik nem szívesen beszélnek a magánéletükről. Tiszteletben tartom, ha nem akarja velem megosztani a legbensőbb életét, hisz két – már majdnem három(!) – hete ismerjük csupán egymást.
- Nincs nagyon mit tudni róluk – közölte kissé rekedtesebb hangon.
- Biztosan nagyon aggódnak érted, főleg, hogy Angliában élnek – azért csak nem adtam fel a harcot. Legalább egy kis morzsát hintsen el nekem. Ha ezt megteszi, tudni fogom, hogy bízik bennem, és érdemesnek tart arra, hogy megossza velem az életét.
Rob nagyot sóhajtott, gondolom mérlegelte, hogy meséljen-e a szüleiről, vagy sem.
- Gyere, menjünk vissza a nappaliba, ott mégis csak kényelmesebb – nyúlt a kezem felé, én pedig készséggel helyeztem a tenyerébe a kezemet. Lassan visszavezetett a kanapéhoz, majd úgy helyezkedtünk el rajta, hogy én félig Robon feküdtem, ő pedig lazán átölelt. Felnéztem rá, s észrevettem, hogy az arca elkomorul. – Mit szeretnél tudni a családomról?
- Rád bízom, mennyit árulsz el – simogattam meg a karját. Bólintott, majd belekezdett.
- Londonban születtem, és ott is éltem, mindaddig, míg át nem költöztem Amerikába. Az apám autókereskedő, szóval nem volt nehéz egyből beleszeretnem ezekbe a masinákba – halovány mosoly kúszott a szája szegletébe. – Apám és én köztem mindig is remek kapcsolat volt. Támogatott abban, amit csinálni akartam. Soha egy rossz szava sem volt hozzám, pedig nem egyszer kerültem bajba a fene nagy egóm miatt.
Ahogy hallgattam őt, amint ilyen szeretettel mesél az apukájáról, elszomorodtam. Én képtelen lennék ilyenre. Az apám még egyszer se mutatta ki, hogy szeretne, vagy, hogy érdekelné az életem alakulása. Persze előszeretettel parancsolgat, és utasítgat, hogy mit hogyan kéne csinálnom, de azon kívül magasról tesz rám és a boldogságomra. A lényeg, hogy az ő akarata érvényesüljön, a többi nem számít.
Rob ontotta magából a számtalan történetet magáról és az apukájáról. Voltak vicces, szomorú, és tanulságos meséi is. Irigyeltem őt, hogy egy ilyen remek ember fiának mondhatja magát.
- És az anyukád? – kérdeztem. Rob tekintete elsötétült, a keze pedig ökölbe szorult. Rossz döntés volt megkérdezni belátom, de nem sejthettem, hogy így fog reagálni. – Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz – mondtam neki azonnal. Lehunyta a szemeit, s nagyokat szippantott a levegőből. Ingerült volt, ez jól látszott rajta, ám nagyon ügyelt rá, hogy ne jöjjön ki a sodrából.
- Az anyám kiskoromban meghalt, úgyhogy nem is emlékszem rá. Nincs közös emlékem vele – összeszorított ajakkal közölte velem mindezt. Valahogy fura volt számomra. Az egész tekintete és hanghordozása idegen volt. Nem akartam azonban vájkálni a múltjában, ha majd késznek érzi magát, elárulja nekem a teljes igazságot.
- Köszönöm – súgtam, s feljebb csúsztam, hogy a számmal érinteni tudjam borostás állát.
- Mit köszönsz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Hogy megbízol bennem, és meséltél magadról – mielőtt bármit is válaszolhatott volna, megragadtam a tarkóját, és magammal húzva, hátradőltem a kanapén. Óvatosan rám feküdt, majd kisimította az arcomból a hajamat. A szemei elsötétültek, ami biztos jele volt vágyakozásának. Éreztem a lábaim között nekem nyomódni a férfiasságát. Kívánt, ahogy én is őt.
Hirtelen megragadta az ingemet, s egy határozott mozdulattal letépte rólam.
- Mondtam, hogy felesleges - felsikkantottam, mivel váratlanul ért ez a hevesség, de ő egyből elhallgattatott egy vérpezsdítő csókkal. Vadul és birtoklóan csókolt, úgy, hogy még a saját nevemet is elfelejtettem közben. Nyelvét erőszakosan tolta át a számba, ami nekem nagyon is kedvemre való volt. Untam már, hogy folyton hímes tojásként bánnak vele a férfiak szex közben. Néha én is vágytam egy kis durvaságra. Hát, most megkaptam.
Beleharaptam Rob alsó ajkába, aki csodálkozva felszisszent. Elhúzódott tőlem, hogy szemügyre vehesse az arcomat, de azon a vágyódáson kívül semmit se fedezhetett fel.
- Szólj, ha legyek gyengédebb, mert most per pillanat olyannyira kívánlak, hogy nem tudok uralkodni az ösztöneimen – mondta.
- És mire sarkallnak azok az ösztönök? – kacérkodtam vele.
- Erre – csak annyit vettem észre, hogy lehúzza a sliccét, majd belém hatolt. Hangosan felnyögtem az érzésre, ami mennyei volt. Teljesen kitöltött belülről. Belemarkoltam a fenekébe, ezzel is mozgásra buzdítva őt. Minden erejét beleadva mozogni kezdett rajtam, én pedig teljesen széttártam a combjaimat, hogy még mélyebbre juthasson. Kéjes nyögéseink betöltötték a szoba csendjét.
Rob néha megcsókolt, vagy épp a melleimet harapdálta, ami olyannyira felizgatott, hogy az én altestem is irdatlan mozgásba kezdett. A fejemet hátrafeszítettem, a hátam ezáltal ívbe feszült. Úgy éreztem menten szétrobbanok.
Egymás után jöttek az orgazmus hullámaim. Rob homlokán már gyöngyöztek az izzadságcseppek, de nem hagyta abba a mozgást. Néha lassabb tempóra váltott, s ilyenkor szinte teljesen kihúzódott belőlem, hogy aztán egy határozott mozdulattal visszatérhessen belém. Ez volt a kedvenc részem.
- Erősebben…csináld erősebben – kértem, ugyanis a testem sóvárgott az újabb kielégülésért. Rob se szó se beszéd megragadta a csípőmet, s villámgyors tempóra váltott. Karmolásztam a mellkasát elégedettségemben, ő pedig azt a pontot kémlelte, ahol összekapcsolódtunk. – Ahh, Rob – nyögtem, mikor megéreztem, hogy a testem újból önálló életre kel. Összeszorítottam a combjaimat, de még így se tudtam megállítani a testem rángatózását. Mintha egy rongybaba lennék, akit ide-oda cibálnak. Sikítottam gyönyörömben, mire megéreztem Rob remegését is. Férfias nyögés hagyta el a száját, ahogy belém élvezett.
Pár percig még bennem maradt, de ahogy az én altesti szorításom abbamaradt, kihúzódott belőlem. Ülő helyzetbe küzdötte magát, majd hátravetette a fejét a kanapén, látszott, hogy a mellkasa rekordgyorsasággal emelkedik. Én is megpróbáltam legalább annyira összeszedni magam, hogy mellé telepedhessek. Kisebb-nagyobb sikerrel ez összejött.
Megfogtam a kezét, mire fáradtan rám nézett. Lelkiismeret fordulásom volt, amiért rá hagytam a munka oroszlánrészét.
- Máskor én is kiveszem a részem, ígérem – nyomtam egy puszit a vállára.
- Imádom nézni, ahogy kéjesen vergődsz alattam, úgyhogy felesleges – megfogta az államat és úgy húzta magához közelebb az arcomat. Mélyet szippantott a levegőből, majd gyengéden megcsókolt. Egész idő alatt simogattam az arcát, ugyanis nem tudtam betelni vele. Mindig és mindenhol érinteni akartam.
- Ugye nem mondasz fel? – kérdezte hirtelen, ahogy elszakadt tőlem. Meglepetten pislogtam, mivel én már teljesen meg is feledkeztem erről. Tudtam, hogy maradni akarok, de nem lehetett. Várakozóan fürkészte az arcomat, mire én lemondóan sóhajtottam.
- Sajnálom… - kezdtem bele, de ő leintett.
- Hozd ide a papírt – utasított síri hangon. Nekem is fájt, hogy többé nem lehetek az asszisztense, de a felmondás volt a legokosabb döntés számunkra. Az apám így is tajtékzik majd a dühtől, ha megtudja, hogy három teljes napig Robbal voltam összezárva. Nem kell, hogy még amiatt is megorroljon ránk, hogy visszatáncolok a felmondás elől.
Kis idő múlva visszatértem Rob mellé, kezemben a papírokkal. Remegtek a kezeim, ahogy átnyújtottam neki őket. Rob szinte kitépte a kezemből a papírost, s egy pillantást se vetve rá, széttépte a köteget. Tátott szájjal álltam az események előtt. Ez…ez most mi?
- Mit műveltél? – sipákoltam, s azzal elkezdtem összeszedegetni a papír darabjait. Hátha még megmenthető…csak össze kell ragasztani és olyan lesz, mint új korában.
- Széttéptem – vont vállat, majd kivett a nadrágzsebéből egy cigarettát. Lazán meggyújtotta odabent a csikket, s mit sem törődve az én idegességemmel, elszívta azt.
- Írnom kell egy újat – motyogtam magamban.
- Mi a fenének? – kérdezte nyugtalanul. Felnéztem rá, hogy most szórakozik-e velem, de nem látszott vicces kedvűnek.
- Az apám írta meg a felmondásom – magyaráztam, mire Rob nevetésben tőrt ki. Ennyire viccesnek találja ezt? – Most meg min nevetsz? – kérdeztem félig üvöltve.
- Magasról szarok rá, hogy az apád írta meg. Te az én asszisztensem vagy, ha tetszik neki, ha nem! Csakis én dönthetek arról, hogy elküldelek-e magam mellől vagy sem. Neki ehhez kurvára semmi köze! – a szemében gyilkos düh csillant meg. Nem mertem neki ellent mondani. Persze nyilvánvaló, hogy engem soha sem bántana, és most se rám mérges, de ilyenkor jobb háttérbe húzódni.
- Gondolkodnom kell, hogy ezt hogyan adagoljam be neki – törtem meg a csendet. – Ki lesz bukva. Szinte fellélegzett, hogy felmondok.
- Én szívesem közlöm vele, hogy mégis maradsz – kacsintott rám, én azonban most nem voltam kapatos erre. – Kristen, hidd el, nem lesz semmi gáz. Látom mennyire rettegsz tőle, de héj, én itt vagyok neked, rám számíthatsz – örültem, hogy ilyeneket mondd nekem. Ezzel sikerült elérnie, hogy én se idegesítsem magam folyton az apám miatt. Mi van akkor, ha megtudja, hogy mégis Rob mellett maradok? Megver, vagy elküldd otthonról? Kit érdekel! Már nem tehet velem semmi olyat, amivel megalázna, vagy vérig sértene. És tudjátok miért nem? Mert Rob az én biztos menedékem!

Erre a hétre ennyi lenne! :)
Örülnék, ha kapnék tőletek visszajelzést. Tudjátok vagy komi, vagy pipa formájában.
Előre is köszönöm (L)