Almost Lovers - 25. rész *The End*

Sziasztok!

Hát ez a nap is eljött! Van, akinek örömteli van, akinek kevésbé, de a lényeg, hogy egy fejezet ismét lezárul.
Szeretném megköszönni, annak a 13 emberkének, akik az előző részhez leírták a véleményüket, illetve annak a 126 személynek, akik pipálgattak!!! (L)
Azt hiszem ez az eddigi legnagyobb pipa számom :D Köszönöm!
Nem is húznám az időt, majd a fejezet végén egy kissé ömlengek még;)

Jó olvasást!

Lilluci

25. rész

*3 nap múlva*

/Kristen/

Pattanásig feszültek az idegeim. Legszívesebben sikítva rohannék haza, de tudom, nem tehetem meg. Bármilyen eshetőségre fel kell készülnöm, mégis annyira nehéz. Ha tett magával valamit, én esküszöm, hogy kinyírom! Nem elég, hogy három hétig hagyott szenvedni, most ismételten miatta kerülgetem a szívbajt. Nem hiszem el!
Már kezdtem beletörődni abba, hogy nem akar tőlem semmit. Úgy voltam, vagyis vagyok a dologgal, hogy bármennyire is fáj, de elfogadom a döntését. Ez a pár hét, szenvedéssel és gyötrődéssel telt. Majd belegebedtem a bánatba, amiért ilyen könnyen eldobta magától a szerelmünket. Megértettem, hogy kutyául szenved a baba miatt, de azt is látnia kéne, hogy én mindvégig mellette álltam, csak az ő javát akartam. Úgy hittem, egy hét és erőt vesz magán, aztán ott folytathatjuk a kapcsolatunkat ahol abbahagytuk, de Ő felém se nézett.
Vajon kiábrándult belőlem? Teljes szívéből gyűlöl? Ilyen, és ehhez hasonló balsejtelmű kérdések sorakoztak egytől egyig a fejemben, azonban egyikre se tudtam a helyes választ.
Mindennap vártam a megmentő telefoncsörgést, de az csak nem jött. Egyedül Lizzyvel beszéltem, de annak is már három napja. Nem tudom mire vár még. Ha ennyire húzza az időt, azzal csak rosszabb lesz.
Én bármelyik pillanatban képes lettem volna szaladni hozzá, de a Lizzynek tett fogadalmamhoz híven – miszerint nem keresem addig Robot, amíg ő nem mutat hajlandóságot a találkozásra -, meg volt kötve a kezem. Ezidáig!
Lizzy kétségbeesetten hívott fel azzal, hogy nem tudja napok óta elérni Robot. Próbáltam nyugtatni és elmagyarázni neki, hogy Rob biztosan nem kíváncsi rá sem, de ő leintett. Azt mondta, hogy a szomszédokat is riasztotta, ám Rob nekik sem volt hajlandó ajtót nyitni. Lizzy végső kétségbeesésében tárcsázott engem. Úgy gondolja – felteszem tévesen -, hogy Rob bizonyára engem szívesebben látna, mint akárki mást. Vitáztam vele egy sort, hogy meglátásom szerint téved, és én lennék az utolsó ember, akit most megtűrne a közelében.
Addig-addig könyörgött, míg végül beadtam a derekamat és eljöttem hozzá.
Azóta – kb.15 perce – itt téblábolok az ajtóban, és nem tudom mit tegyek. Mi van ha nincs is itthon? Mi van ha itthon van, és amint meglát, rám vágja az ajtót? Mi van ha itthon van, csak épp haldoklik?
Egyik se lenne túlzottan előnyös.
Szedd össze azt a beszari fajtádat Kristen, és kopogj be! – utasítottam magam.
Kifújtam a levegőt, s minden bátorságomat összeszedve, határozottan bekopogtam. Semmi.
Ismét kopogtattam, kicsivel talán erőteljesebben, mint az előbb. Ismét semmi.
Megragadtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Frankó! Épp feladni készültem az egészet, mikor is az eszembe ötlött, hogy Rob csináltatott nekem is kulcsokat a lakáshoz. Kihúztam a kicsiny fémdarabot a zsebemből, majd a zárba illesztettem. Az ajtó egy kattanás kíséretében kinyílt.
Ha eddig nem fojt rólam patakokban az izzadság, akkor most tutira. Olyan voltam, mint egy vízesés.
- Hahó? – szóltam be bizonytalanul a hulla sötét házba. Csak a fejemet mertem bedugni, ugyanis horrorisztikus látványt nyújtott a lakás. Nem jött sehonnan válasz. Kissé bátortalanul ugyan, de beléptem a házba.
- Rob, itt vagy? – kérdeztem, ahogy elindultam a nappali irányába. Szerencsére a szemem gyorsan hozzászokott a sötéthez, így ki tudtam venni merre is tartok, és mire kell ügyelnem, nehogy beleütközzek. – Rob! – szólítottam ismét, de nem felelt senki.
A nappaliba érve különös látvány fogadott. Meg is torpantam egy pillanatara és elbizonytalanodtam, hogy jó helyen járok e. Az erkélyre vezető tolóajtó ugyanis tárva nyitva volt, s valami különös fény áradt így a hatalmas szobába. Nem lehetek rossz helyen, hisz minden bútor ugyanúgy van, mint három hete!
Rettentően féltem, de azért megindultam az erkély irányába. Kiérve letaglózott a látvány, ami a szemem elé tárult. Az egész hátsó keretet gyertyák díszítették, a medence körül fáklyák világítottak, és az egész füvet, sőt még a vizet is, rózsaszirmok borították. Elámultam a látványtól, olyan volt hirtelen az egész, mintha egy romantikus film egyik jelenetében lennék. Egy bökkenő volt, totál egyedül álldogáltam a csodásan feldíszített kertben.
Halk mocorgást észleltem a hátam mögül, amire azonnal hátrafordultam. Azt hittem, hogy Rob végre megmutatja magát, ám helyette, legnagyobb meglepetésemre, Maci futott ki. Egyenesen felém tartott, s boldogan csaholászott, ahogy meglátott engem. Felugrott rám és ott nyalt, ahol csak ért. Nem toltam el őt magamtól, mivel nagyon boldoggá tett, hogy újra láthatom. Mindig is imádtam ezt a kutyát!
- Szia, Maci! – öleltem át a hatalmas testét. Boldogan csóválta a farkát, és megállás nélkül nekem dörgölőzött. Ahogy simogattam, megéreztem, hogy a nyakörve alatt van valami. Leemeltem magamról, hogy szemügyre vehessem ezt a fura dolgot. Leszedtem róla a nyakörvet, de azzal együtt egy boríték is a kezemben maradt.
Azonnal tépni kezdtem a nevemre szóló papírt, s amint megszabadultam a körítéstől, olvasni kezdtem az elefántcsontszínű papírra írt ismerős férfiírást.

"Abban a pillanatban, ahogy bedübörögtél az életembe, elvesztem. Félek elmondani neked, mire vágyom, mert tartok tőle, hogy... jaj, nem is tudom, hogy talán belevágsz a tűzbe. Vagy ami valószínűbb, hogy visszautasítasz. Vagy ami a legrosszabb, hogy semmibe veszel. Szeretlek! Sokkal kedvesebb vagy a szívemnek, mint ahogy bárkiről is el tudtam volna képzelni."*

- Kristen… - jött a hátam mögül az utánozhatatlan bársonyos, ám kissé rekedtes hang. Örömkönnyekkel a szememben fordultam hátra, hogy végre oly’ hosszú idő után újból láthassam tökéletes arcát.
Megfordulva a lélegzetem is elállt. Itt állt velem szemben a világ leghelyesebb angol férfija, akit én tiszta szívből szerettem. Elegáns sötét öltönyt viselt, hozzá illő nyakkendővel és inggel. A haja, mint mindig, most is kócosan meredezett a fején, de ez adta meg neki azt az ellenállhatatlan kisugárzást. Az arca felderült, ahogy meglátott, s csibészes mosoly terült szét az arcán. Szürkéskék szemei megcsillantak a gyertyafényben, s valami leírhatatlan láng lobbant meg bennük. A szívem ezer fordulaton dübörgött a mellkasomban, a lábaim szó szerint reszketni kezdtek, mint a kocsonya. Ismét kissé borostás volt, de én így találtam őt tökéletesnek. És az illata….valami elképesztő volt.
Percekig tanulmányoztam makulátlan arcát, minden egyes kis részletet el akartam raktározni a fejemben. – Örülök, hogy eljöttél – mondta, miközben lépett egyet felém.
Én teljes sokkhatás alatt álltam, és csak álltam bambán, földbegyökerezett lábbal.
- Nos, igen….őő….Lizzy nem tudott elérni és én csak….izé…megnéztem, hogy jól vagy e, de látom, hogy igen, szóval… - makogtam, mint egy gyépés. Úristen, de gáz vagyok!
- Igen, Lizzy nélkül most nem lennél itt – mosolygott.
- Tessék? – kérdeztem gyanakvóan.
- A segítségét kértem, hogy csaljon el ma hozzám – hirtelen termett előttem, szinte letaglózott a közelsége, és mikor megérintette a hajamat, áramcsapásként hatott az érintése. El is húzta a kezét.
- Szövetkeztetek? – kérdeztem kissé ingerülten. Rob idegesen a hajába túrt.
- Valami olyasmi – dadogta.
Klassz, én majd meghalok az idegességtől, hogy ennek a félnótásnak valami baja esett, erre kiderül, hogy egy jól kieszelt kis kelepcébe sétáltam! Lesz egy-két szavam Lizzyhez!
- És miért akartátok, hogy ma eljöjjek? Mi ez az egész? – mértem végig, holott legszívesebben már a nyakában csüngtem volna, és addig csókoltam volna, amíg bírom szusszal, aztán… Jézus Kristen, állj le, most épp mérges vagy rá! – dorgáltam meg magam, amiért kissé elszabadult a fantáziám. De hát Istenem, ha egyszer olyan, mint a legdrágább ajzószer!
- Ez egy amolyan, „Egy faszfej voltam, és most esdeklem a bocsánatodért” est – mondta mindenfajta humor nélkül. Komoly arcát látva tényleg elhittem, hogy ezért hozta össze ezt az estét. De minek a gyertya meg a virágszirmok?
- Aha, szóval most el kéne ájulnom, vagy mit vársz, Rob? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Nem, nem várom el, hogy elájulj, csak azt kérem, hogy bocsáss meg! Mérhetetlenül nagy balfék voltam. Életem legrosszabb tette volt, úgy beszélnem veled. Szörnyen sajnálom! – meggyötört arcát látva nagyon megsajnáltam. De még tartottam magam. Ha én három hétig szenvedtem a hiányától, akkor ő se várja el tőlem, hogy a két szép szeméért csak úgy a karjába omlok. Pedig, de szeretnék… Kristen!!!
- Nem mondasz semmit? – kérdezte félénken, és újra előttem termett. Megcsapott a kellemes parfümjének illata, amellyel sikerült kizökkentenie. Elbódított.
- Én már rég megbocsátottam – nem bírtam tovább magamban tartani, ki kellett mondanom, hogy nem haragszom rá. – De nem tudod az egészet ennyivel elintézni – lobogtattam meg a kezemben lévő papirkát.
- Nem is akarom ennyiben hagyni – válaszolta sejtelmesen. – Tudod, ez a három hét ráébresztett arra, hogy mit is akarok valójában – elkezdett le föl járkálni, amivel igen csak összezavart. – Rájöttem milyen mederben kéne tovább folynia az életemnek. Ott a kórházban, mikor olyan a csúnyán a fejedhez vágtam, hogy nincs rád szükségem….nos, azt komolyan gondoltam – lehajtotta a fejét.
Mi van?! Ez egy kurva rossz tréfa!
- Hát ha te ezt így gondolod… - a hangom elcsuklott, alig bírtam tartani magam.
- Kérlek, várd ki a végét – gyengéd hangja ellentmondott fura tekintetének. Mintha félne valamitől, mégis megpróbál szembenézni vele.
- Oké – suttogtam tagoltan.
- Teljesen reményvesztett lettem. Úgy éreztem, nem vagyok semmire sem jó, csak és kizárólag játékszernek használnak. Dühös voltam mindenkire, akinek egy csepp köze is volt ehhez a mizériához. Napokig részegen feküdtem ebben a lakásban és sirattam magamat, illetve a kisbabát. Bele se gondoltam abba, hogy te miken mehetsz keresztül. Önző mód csak a saját bajommal voltam elfoglalva, másoké hidegen hagyott – csak mondta és mondta, szinte megállás nélkül. Minden idegszálammal rá koncentráltam, felettébb kíváncsi voltam hova akar kilyukadni. – De ahogy szépen lassan eltűnt az alkoholmámor, rájöttem, mi hiányzik az életemből – jelentőségteljesen rám nézett, szinte szuggerált a nézésével, ezért megszólaltam.
- És mi volna az? – a hangom nem lehetett több suttogásnál.
- Te. Csak és kizárólag rád van szükségem ahhoz, hogy boldog legyek. Mikor tudatosult bennem, hogy miképp bántam veled az elmúlt hónapban, elszörnyedtem magamtól. Egy szerelmes férfi nem bánik így a kedvesével. Nem alázza meg, nem nézi semmibe, nem hagyja szenvedni, és legfőképp nem hagyja magára. Én ezek közül minden megtette veled. Egy önző, szívtelen alak voltam, nem számított senki és semmi magamon kívül. De mikor erőt vettem magamon ahhoz, hogy szembenézzek ezekkel a rémes tettekkel, elbizonytalanodtam… – újra megállt, majd fürkészve nézte az arcomat. Annyira letaglózott mindaz, amit mondott, hogy semmilyen érzelmet nem mutattam.
- Rob, tudom hova akarsz kilyukadni… - vettem át tőle a szót.
- Azt kétlem – nevette el magát kissé gúnyosan.
- Nem kell attól tartanod, hogy neheztelni fogok rád, vagy meggyűlöllek. Soha nem lennék rá képes, mert…szeretlek – elpirultam, s hátatfordítottam neki. Jöjjön, aminek jönnie kell! Csak gyorsan essünk túl rajta.
- Kristen, nézz rám! – kért szelíden, és éreztem, amint meleg lehelete a nyakamnak csapódik. Óhatatlanul is összerándultam.
Nem bírtam megfordulni, egyszerűen földbe gyökerezett a lábam.
- Mondd ki, és felejtsük el az egészet – nyögtem fájdalomtól eltorzult hangon.
- Kérlek szépen, nézz rám – kért ismét, mire feladtam az ellenállásom és szembefordultam vele, ám a fejemet lehajtottam. Gyengéden az állam alá nyúlt, majd megemelte az arcomat, ezzel is kényszerítve, hogy ránézzek. Iszonyatosan fájt belenéznem csillogó szemeibe, de ha ezt most tehetem meg utoljára, hát kihasználom a lehetőséget.
- Ne legyen bűntudatod miattam. Megértelek – alig bírtam beszélni, a sírás fojtogatta a torkomat.
- Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül.
Nagy levegőt vettem, majd megszólaltam.
- Szakítani akarsz, és én…én elfogadom – szipogtam.
- Úristen Kristen, dehogy! – csattant fel hirtelen. – Eszembe se jutott ilyet tenni. Inkább neked lenne okod engem kidobni, nem pedig fordítva. Épp ezért mondtam, hogy elbizonytalanodtam. Nem tudtam, hogy te miképp vélekedsz rólam a történtek után. Az idézettel is ezt a félelmet próbáltam kifejezni – nagyon fellelkesült.
- Nem szakítani akarsz velem? – kérdeztem bátortalanul.
- Nem, soha! Ó, csacsi Kristenem – szorosan magához ölelt, ami jelen esetben olyan volt számomra, mint a megváltás. Görcsösen kapaszkodtam a szmokingjába, soha nem akartam őt elereszteni. Éreztem szívének gyors ritmusát a mellkasában. – Téged szeretlek a világon a legjobban – suttogta a hajamba. Erre még inkább hozzásimultam, és kértem Istent, hogy pofozzon meg, amiért ilyen ostobaság, mint a szakítás, egyáltalán felmerült bennem.
- Én is szeretlek! – elsírtam magam végül.
- Héj, héj, ne sírj. Nincsen semmi baj! – folyamatosan simogatta hol a hajamat, hol pedig a hátamat. Teljesen lenyugodtam tőle, de még mindig alig akartam elhinni az imént történteket.
- Bocsáss meg, amiért ilyen ostoba vagyok – kértem tőle elnézést. – Nagyon megijedtem és én… - mutatóujját a számra helyezte, ezzel megakadályozta fölösleges szóáradatomat.
- Lenne itt még valami – kezdte. – Ne gondolj semmi rosszra, kérlek! – okulva az előbbiből, jobb is ha figyelmeztet.
Ellépett tőlem, és nekem azon nyomba hiányérzetem támadt. Kérdőn néztem rá, de egy szívdöglesztő mosollyal biztosított, semmi rossz nem következik ezután.
Leguggolt elém, én pedig először azt hittem, hogy a cipőjét akarja bekötni, de mikor előhúzott a zsebéből egy ékszeres dobozt….na, akkor nagyot koppant az állam a padlón!
Felnézett rám, és a szemében ott csillogott az a tűz, amiről nők milliói álmodnak, hogy párjuk szemében láthassanak, mikor rájuk tekint. Vágy, szerelem, szenvedély keveréke volt ez, amitől csordultig telt a szívem szerelemmel, s ha lehet ilyet mondani, még inkább belehabarodtam Robba.
- Kristen… - libabőrös lettem. A nevemet valami olyan elképesztően lágy és dallamos hangon képes kiejteni, hogy ilyenkor óhatatlanul is, de cseppfolyó halmazállapotba kerülök. – 22 évesen senki nem mondja magát érettnek, holott akkora már ránk ragasztják a felnőtt jelzőt. Én egyáltalán nem éreztem magamat annak. Csupán egy kezdő angol színészsrác voltam, aki dacból jelentkezett egy filmre, amiről igazából semmit sem tudott. De már akkor, 22 évesen tudtam, hogy nem hiába jelentkeztem, éreztem, hogy végre valahára révbe értem. Eleinte csupán testi vonzódást éreztem egy alig 17 éves lány iránt, aki a szókimondásával és közvetlenségével azonnal levett a lábamról. A legjobb barátok lettünk, és legfőbb bizalmasok. Már akkor, 2008ban tudatosult bennem, hogy ez az egész, ami köztünk kialakult, valahogy más, mint az eddigi kapcsolataim. Magamnak is hosszas vívódás után vallottam csak be, hogy fülig szerelmes lettem beléd. 22 éves voltam, mikor elhatároztam, hogy én bizony megszerzem magamnak ezt a lányt. De a sors közbeszólt. Elsodort minket egymás mellől az élet, s ki-ki ment a maga útján. Csakhogy az a cserfes kislány, aki idő közben szemkápráztató nővé cseperedett, újból keresztezte az utamat. Kristen, én nem hiszek a véletlenekben, és szent meggyőződésem, hogy a találkozásunk nem volt az! Minket arra szemelte ki, hogy egymáséi legyünk, hogy soha ne váljunk el.
Sok próbatétel előtt állt már a kapcsolatunk, de egy, a legfontosabb még hátravan.
Ezért most én, Robert Thomas Pattinson, arra kérlek téged, Kristen James Stewart, hogy kösd össze velem a hátralévő életedet. Semmire sem vágyom jobban, minthogy minden reggel melletted ébredjek fel, hogy esténként a te arcoddal a szemem előtt aludjak el. Azt akarom, hogy mostantól ÖRÖKKÉ együtt legyünk! Szeretlek, és halálom napjáig szeretni foglak, ígérem!
Kinyitotta a dobozkát, melyből egy szemkápráztató gyémántgyűrű bukkant elő. Patakokban folyó könnyeimnek nem is akartam megálljt parancsolni, hisz ez egy megismételhetetlen pillanat. Egy örömteli és megható pillanat.
- Kicsim, mit mondasz, hozzám jössz feleségül?
- Igen, igen, igen. Ezerszer is igen! – ordítottam olyannyira boldog voltam. Rob felegyenesedett, majd a kezemért nyúlt. Én készséggel nyújtottam felé, mire egy könnyed mozdulattal felhúzta a gyűrűsujjamra az ékszert. Megcsókolta az ujjamat, majd magához húzott, s percekig kémlelte boldogságban úszó arcomat.
- Gyönyörű – mondtam, ahogy megnéztem az ujjamra húzott gyűrűt.
- Te még gyönyörűbb vagy! – mondta, és hogy szavait hitelesítse lassan közelített az arcomhoz. Én lehunyt szemekkel vártam ajkaink érintkezését.
Mintha megállt volna az idő, mikor szánk oly’ hosszú idő után végre ismét egyesült. Mindketten felsóhajtottunk, s szerelmes csókban forrtunk össze. Rob a derekamat cirógatta, míg én borostás arcán járattam fel-le a kezeimet.
Ahogy kezdtünk feloldódni, úgy lett egyre követelőzőbb a csókunk is. Rob már nem csak a csípőmnél tüsténkedett, hanem lejjebb merészkedett, egyenesen a fenekemig. Belemosolyogtam a csókba, ahogy megmarkolta azt. Én sem voltam rest, beletúrtam amúgy is kócosan meredező hajába, majd egyik kezemmel elkezdtem kihúzni az ingét a nadrágjából.
- Mit csinálsz, kedves? – kérdezte Rob, miközben levette magáról az öltönyét.
- Kissé túl vagy öltözve hozzám képet, nem gondolod? – kérdeztem buján, aztán meg se várva a válaszát, feltűrtem az ingét, úgy érintettem meg a hasát, aztán hátranyúlva a hátát. Rob jólesően felsóhajtott, de ő sem volt rest megmarkolni a melleimet ruhán keresztül. Belecsókolt a nyakamba, amitől ismét végigszánkázott a testemen a jól ismert bizsergető érzés.
- Annyira kívánlak – mondtam neki egy nyögés kíséretében.
- Azt hiszem le kell hűtenem téged, mielőtt felrobbansz itt nekem – kacagott fel.
Mire észbe kaphattam volna, már a karjaiba zárt és szélsebesen futott velem. Na igen, most mindenki azt hiheti, hogy az ágy felé vettük az irányt, pedig nem! Sajnos én is azt hittem, de mikor a nyakamba zúdult vagy 100 liter víz, kissé lelohadt bennem a vágy. Persze Rob egyetlen csókjával újra erdőtüzet szított bennem, azért kissé morcos lettem előbbi cselekedetétől.
- Várj még, ezt visszakapod! – fenyegettem meg, de haragom azonnal elpárolgott, mihelyt Rob elkezdte feltűrni átázott pólómat. Beharaptam az alsó ajkamat, és átadtam magam Rob gyengéd érintéseinek.
- Hova tűnt az én harcos amazonom? – kérdezte, ahogy lehúzta rólam a pólómat. Válaszra sem méltattam, inkább elkezdtem kioldani az övét.
Rob szorosan magához ölelt, majd nyelvét végigjáratta az oly’ jól ismert nyakhajlatomon. A vérem eszeveszettül szánkázott az ereimben, azt hittem menten felrobbanok, olyannyira kívántam már az érintését, a csókját, őt magát.
Egyik pillanatról a másikra, Rob újra a karjai közé zárt, s elkezdett kihátrálni a vízből.
- Mit csinálsz? – kérdeztem ijedten, mert nekem nagyon nem akaródzott megállni.
- Beviszlek a hálóba – mormolta.
- Miért? – értetlenkedtem, de közben lerángattam róla csuromvizes ingét. Ahogy elém tárult enyhén kockás hasa, kezemmel azonnal megérintettem. Összerándult tőle, ami elégedettséggel töltött el. A köldökénél körkörös mozdulatokkal simogattam, s rátaláltam az egyik leggyengébb pontomra. A köldöke alatt húzódó piheszőrre, ami eltűnik a nadrágja alatt. Imádtam ezt a részét, annyira bezsongtam tőle, mikor megláttam.
- Nem akarom, hogy a szomszédok meghallják, mit művelünk – válaszolta lihegve, mivel futva tette meg a medence és az alsó szinten lévő hálószoba közti utat.
Elmosolyodtam, mert nagyon is jól tudom mennyire kivetkőzöm önmagamból, mikor Rob megérint.

Vizes testemet óvatosan letette az ágyra, majd fölém tornyosulva mélyen, fürkészően a szemembe nézett.
- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben egyik kezemmel a tarkóját cirógattam.
- Őrülten szeretlek, Kristen – suttogta a koromsötét szobában. A szívem nagyot dobbant erre.
- Én is téged, kimondhatatlanul – feleltem. – De most kérlek, folytassuk. Iszonyatosan vágyom rád – mondtam neki, s azon nyomban megragadtam a tarkóját és vadul magamhoz vontam egy szenvedélytől fűtött csókra.
Rob végigsimított az oldalamon, de a nadrág még mindig rajtam volt, ezért ruhán keresztül markolászta a combomat, illetve a fenekemet. Én már ettől is majdnem elélveztem. Hangosan sóhajtoztam, és türelmetlenül kaparásztam Rob mellkasát.
- Könnyebb lenne, ha levetkőznénk – mondta, majd egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, s felkelt az ágyról, hogy megszabadulhasson vizes ruháitól.
Villámgyorsan próbáltam lerángattam magamról a nadrágot, de mivel vizes volt, nagyon tapadt a combomon. Rob jót nevetett rajtam.
- Ne nevess, inkább segíts! – utasítottam.
- Ennyire kívánsz, babám? – incselkedett velem.
Kínzó lassúsággal kezdte lehámozni rólam a gatyámat. Ahogy egyre lejjebb került az anyag, úgy éreztem magamon Rob csiklandozó leheletét. A fejemet a párnába vetettem, a hátam már ívbe feszült olyannyira mesterien csinálta. Hallottam, amint a nadrág földet ért. Azonnal kinyitottam a szemeimet és éhes vadként nyúltam Rob után. Lehúztam magamhoz, majd nyelvemet erőszakosan átbocsátottam a szájába, buja táncba hívva így az övét. Néha bele-beleharaptunk egymás ajkába, de ez a fajta vadság még inkább felszította bennünk a vágyat.
Rob a bugyimon keresztül kezdett ingerelni, mire én is megmarkoltam legféltettebb kincsét. Hangosan belenyögött a csókunkba, s ezzel együtt ő is erőteljesebben szorította nekem a tenyerét. Sikolyaim egyre sűrűsödtek, de nagyon zavart, hogy az anyagocska még mindig elzárva tart tőle. Felemeltem a csípőmet, Rob pedig kérdezés nélkül lehúzta rólam a bugyimat. Végre csupasz mivoltomban érinthetett.
- Ó, igen – sóhajtottam fel, ahogy gyengéden végigsimított nedves középpontomon. Zongorista ujjaival néhol cirógatott, néhol azonban erőteljesebben ingerelt. Éreztem, hogy igen csak közel járok a csúcshoz, de hogy vágyaimat még inkább fokozzam, levettem magamról a melltartómat és elkezdtem simogatni falatnyi melleimet. Rob ködös tekintettel szemléte a műveletet, majd két ujjával belém hatolt. Felszisszentem a jóleső érzésre. Kíméletlenül mozgatta bennem az ujjait, de nem feledkezett meg legérzékenyebb pontomról sem. Hüvelykujjával dörzsölni kezdte azt, mire pillanatok alatt átléptem a mennyek kapuján. A testem ide-oda vonaglott, én pedig levegő után kapkodva egyre csak sikoltoztam. Rob még mozgatta bennem az ujjait, de csak addig, míg fáradt szemeimet ki nem nyitottam.
- Imádom nézni mikor így vonaglik a tested, a hangodról már nem is beszélve. Zene füleimnek – csábos mosolyt küldött felé, amitől úgy éreztem mentem elolvadok.
Hívogatóan széttártam a kezeimet, ő pedig készséggel bújt hozzám. Megpuszilta az arcomat, a nyakamat, közben az én kezeim sem maradtak tétlenek. Elindultak felfedezőútjukra Rob testén, ám mikor már a kezemben tartottam férfiasságát, ő elhúzódott tőlem.
- Mi a baj? Nem jó? – kérdeztem félénken.
- Isteni, de kínzóan vágyom rád. Benned akarok lenni – mormolta, ahogy végignyalta a fülemtől a kulcscsontomig húzódó bőrfelületet. Éreztem, hogy matat magán valamit, majd kis idő múlva megéreztem magamban Rob férfiasságát.
- Ahh – szakadt fel mindkettőnk torkából az elégedettség, hogy végre egyesültünk.
- Ne fogd vissza magad! – biztattam. Lehet, hogy szexéhesnek tűnök, de rohadtul kívántam már őt. Ez a három hét kínszenvedés volt nélküle, és most itt az ideje, hogy átadjuk magunkat mindet elsöprő kéjnek.
- Eszemben sincs – nyalt bele a fülembe. Úristen, ez a pasi egy igazi Isten!
Széttártam a combjaimat amennyire csak tudtam, hogy Rob akadály nélkül tövig hatolhasson bennem. Ez meg is történt, mire egy pillanatra megállt, élvezve az érzés, hogy bennem lehet. Iszonyatosan kellemes őt érezni magamban, mintha így teljesednék ki igazán.
Megmozdítottam a csípőmet, s Rob őrjítő tempót kezdett diktálni. Ügyelt rá, hogy egyikünk se menjen el túlzottan hamar. Mikor érezte, hogy nekem csak pillanatok vannak hátra az újabb orgazmusig, lassított, szinte megállt. Kétségbeesetten karmolásztam a hátát, s csókoltam meggypiros ajkát.
- Rob…kérlek….ezt nem…nem bírom tovább – nyöszörögtem, mikor harmadjára állt le a cél előtt.
- Diktálnád most te a tempót? – kérdezte, de meg se várva a válaszomat már át is fordultunk. Lovagló ülésben ültem rajta, ő pedig elkezdte ingerelni kezébe illő melleimet. Hátravetett fejjel, lassan kezdtem rajta mozogni.
Rob aztán szájával ingerelte tovább megkeményedett mellbimbóimat. Itt szakadt el nálam a húr. Erőteljes mozgásba lendültem, amivel pár perc alatt mindkettőnket orgazmusig sodortam. És ez még intenzívebb volt, mint az előző. Éreztem, amint Rob megfeszül bennem, s apró rángásai és férfias morgása a tudtomra hozták, hogy sikerült kielégülnie.
Még rajta ültem, mikor ő szorosan magához ölelt, és a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a nyakamat. Én a mellkasát simogatva próbáltam lenyugodni.
Ez volt talán az eddigi legélvezetesebb szexuális együttlétünk.
- Isteni volt – nézett egyenesen a szemembe. Fáradtan elmosolyodtam.
- Annyira imádlak – átkulcsoltam a kezeimet a tarkójánál, s gyengéd, szerelmes csókot csentem tőle. Izzadt hátamon le föl járatta a kezét, amitől enyhén libabőrös lettem.
- Hiányoztál – mormolta a nyakhajlatomba.
- Te is nekem.
- Ezentúl mindig együtt leszünk, megígérem – komoly arcát látva ebben nem is kételkedtem.
- Lehet, hogy egy idő után már rám is fogsz unni – kuncogtam, de közben elnyomtam egy halovány ásítást.
- Az kizárt! Te vagy minden gondolatom, úgyhogy nem tudok egykönnyen megszabadulni tőled – bizonygatta. Hittem neki!
- Helyes.
- Most pedig aludjunk, mert nagyon sok munka vár ránk az elkövetkezendő napokban – leemelt magáról, aztán maga mellé fektetett és gondosan betakargatott.
- Miféle munka? – kérdeztem kíváncsian. Tudtommal ő most nem fog egyetlen filmben sem szerepelni.
- Az esküvő előkészületek, mi más? – kacsintott rám. Felültem az ágyban és kérdőn néztem rá. – Nem akarok hónapokat várni. Maximum egy hét múlva a feleségemnek akarlak tudni – jelentette ki határozottan.
- Á, és nem kellene megkérdezned az arajelöltet, hogy ő mit szól mindehhez? – pimaszkodtam.
- Azt hiszem, van egy-két trükk a tarsolyomban, amivel meg tudom őt győzni – huncutul elmosolyodott.
- Tényleg?! – csillantak fel a szemeim. – Akkor had lássuk azokat a meggyőző érveket – lerántottam magamról a takarót.
Robnak nem kellett kétszer mondani, és mit se törődve a fáradsággal azonnal belekezdett a meggyőzésembe.
Olyan dolgokat műveltünk azon az estén, amik nem mindennapiak. Azt is elfejlettem mi a nevem, a foglalkozásom, és, hogy egyáltalán hol vagyok.
Mondanom sem kell, hogy sikerült düllőre jutnunk az esküvő időpontját illetően!


*Kristin Cashore

Akinek ennyi elég volt, az nyugodtan megállhat, ám ha valaki szeretné tudni mi történt ezután Robbal és Kristennel, az olvasson tovább!! ;)

Alternatív befejezés

*4 év múlva*

/Rob/

Hála Istennek a boltban még találtam két zacskó pillecukrot. Ha e nélkül mennék haza, szerintem Macival együtt a kertben aludhatnék. Summernek ez az egyetlen kívánsága volt szinte mindennap, amit én rendszerint – ha a munka is engedte – teljesítettem.
A cukor mellé egy félszáraz pezsgőt is vettem, mivel ma ünnepelünk…
Bedobtam a csomagokat a kocsiba, de mielőtt még elindulhattam volna haza, pár rajongó leszólított. Készséggel aláírtam a könyveiket, vagy épp a DVDjüket, majd pár fotó után hazaindultam.
Mindig ez volt a napom legboldogabb és legjobban várt része.
Felálltam a kocsi beállóra, aztán kiszállva kezemben a csomaggal, indultam el a lakás irányába. Kellemes nyári meleg volt, ami kedvezett a ma estére tervezett programunkhoz.
Belépve azonnal Maciba ütköztem, aki ugrálva köszöntött.
- Jól van Maci, nyugi! – szóltam rá, de csak nem hagyta abba. Beadtam a derekamat, és jó alaposan megszeretgettem rosszcsont kutyámat. – Jó fiú vagy – vakargattam meg a füle tövét.
- Halihó? Megjöttem! – kiáltottam, ugyanis a ház szokatlanul csendes volt.
- Apci, apci! – hallottam meg a világ legtündéribb hangját. Summer egyenesen felém futott, a kezében egy rajzot lobogtatva.
Leguggoltam hozzá és kitárt karokkal vártam, hogy megölelhessem kislányomat. Mint a bomba úgy robbant a kezeim közé, és én azonnal felemeltem, majd óvatosan feldobtam őt a levegőbe. Imádta, mikor ezt csináltam, ilyenkor gyermeki kacajjal töltötte be az egész helységet.
- Szervusz, tündérkém – öleltem magamhoz picinyke testét.

Még tisztán emlékszem arra, mikor Kristen két évvel a házasságkötésünk után bejelentette, kisbabát vár. A világ talán legboldogabb férfija voltam, és alig vártam, hogy világra jöjjön szerelmünk gyümölcse.
Annyira gyönyörű érzés volt látni, ahogy a pici hónapról hónapra növekszik Kristen hasában. S mikor az elsőket rúgta….szégyen vagy sem, de megkönnyeztem azt a pillanatot.
Minden egyes ultrahangon ott voltam, és aggódva érdeklődtem az orvostól, hogy minden rendben van e kicsivel. Okulva a Camillával történtekből, jóval elővigyázatosabb lettem ilyen téren. Ügyeletem arra is, hogy Kristent ne érje semmilyen stressz vagy bánat. Megpróbáltam minden terhet levenni a válláról és megtiltottam neki, hogy az elkövetkezendő 9 hónapban filmet forgasson, vagy bármilyen munkát végezzen. Ő persze kioktatott, hogy nem halálos beteg, csupán állapotos, én még se akartam kockáztatni. Hisz még is csak életem szerelméről és a gyermekemről van szó! A két legfontosabb személyről az életemben.
Tisztán él a tudatomban az is, mikor kiderült, kislányunk lesz. Kristennek nem mondtam, de én titkon reménykedtem, hogy így lesz.
Hosszas vitasorozat után ugyan, de sikerült megállapodnunk a kicsi nevét illetően. Kristen azt akarta, hogy mindenképp valamelyik szülő neve is szerepeljen gyermekünk nevében, de én ezt ősrégi hagyománynak tituláltam. Felcsaptam az utónévkönyvet, és az első név amin megakadt a szemem, a Summer volt. Nyári baba lévén, ez a név nagyon is illett hozzá.
Kristen először kétkedve fogadta a névválasztásomat, de mikor megkérdezte a pocaklakótól, hogy mit szól az apja által kitalált névhez, Summer egy rúgással nyilvánította ki a tetszését.
Mire a 9.hónapba ért kedvesem, már minden készen állt arra, hogy a kis jövevény megszülessen. Szépen berendeztünk neki egy gyerekszobát, persze nem a megszokott rózsaszínben – Kristen is és én is ódzkodtunk tőle -, hanem megnyugtató sárgára pingáltuk a szobácskát.
A 9 hónapot pontosan betartva érkezett aztán meg az életünkbe – pontosan július 13.án – Summer May Pattinson, a kislányunk.
Én is bent voltam a szülésnél, bár Kristen nem akarta, hogy olyan viharvert állapotban lássam. Én azonban nem hagytam magam, és ragaszkodtam hozzá, hogy egy ilyen döntő pillanatban vele legyek. Mellette akartam lenni, segíteni neki túlvészelni a fájdalmat, és ott akartam lenni kislányom első felsírásakor.
Eszményi pillanat volt, ahogy az újszülöttet Kristen mellkasára helyezték. Ekkor volt az a pillanat, mikor másodszorra is ellepte a szememet a könny. Olyan kis törékenynek tűnt, és csak sírt és sírt, mindaddig, míg Kristen babusgatni nem kezdte. Ekkor ellepte a szívemet a mérhetetlen szerelem, melyet feleségem iránt éreztem. Ő volt a világ legcsodásabb asszonya, akinek életem legszebb ajándékát köszönhetem.

- Hosztáj cukjot? – érdeklődött selypítve Summer.
- Apa mikor nem hoz neked cukrod, édesem? – megsimogattam baba arcát, majd egy puszit nyomtam rá, aztán letettem őt. Izgatottan toporgott előttem és felém nyújtotta a rajzocskáját.
- Nyézd!
Elvettem tőle a képet, majd tanulmányozni kezdtem. Az a tipikus gyermeki rajz volt, ami szinte csak kusza vonalakból, és félreszínezett pacákból állt, de számomra ez többet ért, mint mondjuk egy Dalí festmény.
- Gyönyörű lett – dicsértem meg.
- Ez itt a mami, ez vagy te, itt én, ő pedig Maci. Hejcegnő vagyok, játod? – kérdezte és erősen bökdösött egy pálcika figurára.
- Látom, szívem. Mit szólnál, ha a papi ezt is kitenné a hűtőre, úgy, mint a többi rajzodat?
- Jóóóó – derült fel még jobban angyali arca. Ahogy cseperedett, egyre jobban kezdett hasonlítani Kristenre. Ugyanazok a zöld szemek, vörösesbarna haj és ellenállhatatlan tekintet övezte egész arcocskáját.
Mennyi fiú fejét fogja elcsavarni, te jó ég! De ezen még korai gondolkodni.
Ismét a kezembe vettem Summert, majd odasétálva a hűtőhöz együtt ráillesztettük a rajzát. Olyan öröm suhant át az arcán, mikor a mágnest rátettük a képére, hogy az a világ minden kincsével felért. Nekem nem is kell semmi más, csakhogy őt boldognak lássam.
- A mami hol van? – kérdeztem tőle, ahogy letettem. Azonnal rávetette magát Macira, aki békésen tűrte Summer „kínzását”.
- Fenyt – mutatott az emelet irányába.
- Akkor most apu felmegy megnézni anyut, te addig szépen nézd a mesét – mondtam neki, és felé nyújtva a kezemet vártam, hogy eljöjjön velem a nappaliig. – Melyiket szeretnéd nézni?
- A Csipkejózsikát! – tapsikolt. Elmosolyodtam azon, ahogy kiejtette a mese címét. Néha a selypítésből igen érdekes és vicces szavak keletkeznek.
- Légy jó kislány, amíg a papiék le nem jönnek, rendben?
- Oké – de már nem is figyelt rám, olyannyira lekötötte a mese.
A lépcsőről még visszanéztem rá, de ő teljesen belefeledkezett a rajzfilmbe.
Elindultam a gyerekszoba irányába, mivel a fenti emeleten csak az volt. Mi Kristennel a lenti hálószobát használtuk.
Belépve egy kisebb káosz fogadott.
- Úristen! Mi történt itt?! Keresztül szánkázott a házon egy hurrikán?! – kérdeztem, ahogy megláttam a felfordult szobát.
- Semmi ilyesmi nem történt, csupán a lányod végzett egy kisebb pusztítást – nézett rám Kristen, huncut mosollyal a szája szegletében. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, úgy kémleltem szorgos feleségemet.
- Á, szóval ilyenkor csak az én lányom – nevettem el magam.
- Természetesen. Te viszed bele minden rosszba – mondta, majd elkezdte visszapakolni a szanaszét hagyott játékokat. Való igaz, ha róla van szó, kissé engedékenynek bizonyulok.
- Azért téged sem kell félteni – vágtam vissza, hisz ő is elkényezteti egy csepp lányunkat.
Nyelvet öltött rám, majd hátat fordított nekem. Így legalább megcsodálhattam csábos fenekét, amit alig fedett egy kisebb farmerrövidnadrág. Ellöktem magamat az ajtótól, s hátulról öleltem át szexi asszonykámat. Mélyen beszippantottam utánozhatatlan illatát, majd elsimítva a haját az útból, a nyakába csókoltam. Felsóhajtott az érzésre, majd a fejét a mellkasomnak döntötte, pont oda, ahol a szívem őrült módjára kalimpált.
- Hm, de imádok hazajönni – mormoltam, s kezem már el is indult felfedezőútjára.
- Ácsi, estére tartogasd ezeket a kósza érintéseket – ütött rá a kezemre.
- Rendben, de csakhogy tudd, addigra nagyon be leszek indulva – mondtam neki, ahogy magam felé fordítottam.
- Hidd el, nem fogod megbánni a várakozást – hirtelen megragadott a tarkómnál fogva, és hevesen megcsókolt. Szinte fel sem eszméltem, mikor a nyelve már végignyalta felső, illetve alsó ajkamat. Visszavágásképp szorosan öleltem magamhoz, majd gyengéden belemarkoltam falatnyi fenekébe.
- Boldog évfordulót, úgy mellékesen – tolt el magától zihálva. Isteni nézni, mikor csókolózás után, szinte magáról sem tud. Azt hiszem tudok még valamit, hiába vagyok 33 éves!
- Neked is, kicsim – nyomtam egy puszit a homlokára.
Ma 11 éve, hogy először találkoztunk. Minden évben, mióta házasok vagyunk, megünnepeljük ezt a napot. Ezt tekintjük a mi személyes évfordulónknak. Nem a házassági évfordulót ünnepeljük, hanem ezt.
- Hoztál pillecukrot Summernek? – kérdezte, miközben a földre szórt ruhákat hajtogatta.
- Igen, úgyhogy lassan meg is gyújtom a tüzet odakint.
- Rendben. Amint elpakoltam ezt a disznóólat megyek én is.
- Várunk, anyuci – küldtem felé egy féloldalas mosolyt, amit mindig is úgy imádott, majd visszamenetem szeretett kislányomhoz.
- Segítesz apunak tüzet gyújtani? – kérdeztem tőle, ahogy leértem az emeletről.
- Nyem. Nyézem a mesét – mondta határozottan, s ügyet sem vetve rám folytatta a mesedélutánját. Elképesztő ez a kiscsaj! Természetben is hasonlít Kristenre, ugyanolyan határozott és makacs néha.
Odasétáltam hozzá, majd megsimogattam a buksiját, aztán kimentem a kertbe, hogy tüzet gyújtsak a pillecukrok miatt.
Szépen egymás mellé pakolgattam a fákat, majd egy-két újságpapírt gyömöszöltem a rönkök közé, aztán meggyújtottam. A tűz narancssárgás színben lobbant fel a szemem előtt.
Pár percig még igazgattam a tűzőn, mire kis családom csatlakozott hozzám.
- Apci, itt a cukoj! – rohant felém szélsebesen Summer, nyomában Macival és Kristennel. Az én családom! – sóhajtottam fel boldogan.
- Hohó, csak lassan tündérem! – állítottam meg, még mielőtt kárt tenne magában.
Mindnyájan letelepedtünk a tűz köré, s egyesével kezdtük feltűzni a nyársra a pillecukrokat. Summer sóvárogva nézte, amint a cukrokat érintem a tűzzel.
- Kész az első adag. Ki kéri? – tettem fel a megszokott kérdés, bár felesleges volt. Nagyon jól tudtam ki a jelentkező.
- Ény, ény – tapsikolt Summer.
- Kicsim, mit kell mondani? – kérdezte tőle Kristen.
- Légyszivesz – nézett rám ártatlan szemekkel elragadó gyermekem.
- Parancsolj, bogaram – lehúztam a nyársról a cukrot, s egy műanyag tányérra helyeztem, nehogy megégesse piciny kezecskéjét.
Azonnal elkezdte betermelni az ételt, persze a tiltásunk ellenére is csent egy-két falatot Maci számára. Már nem is szóltunk érte, hisz ez mindennapos volt.
Kristen szorosan mellettem ült, és folyamatosan cirógatta a karomat, a fejét pedig a vállamnak döntötte. Én halvány puszit nyomtam a homlokára, mire felsóhajtott.
- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben megforgattam a cukorkákat.
- Semmi, csak annyira jó ez így.
- Boldog vagy? – érdeklődtem.
- Nagyon – nézett rám áhítattal. Megfogta enyhén borostás arcomat, majd gyengéden, szinte fuvallatszerűen megcsókolt. Nem vad, nem szenvedélyes volt ez a csókunk, hanem szerelemmel, szeretettel teli. Igazi hitvesi csók.
- Szeretlek – súgtam neki, ahogy elhajolt tőlem.
- Én is téged – azzal visszahelyezte a fejét a vállamra.
- Papi, játssz zenét! – csendült fel hirtelen Summer hangja mellőlem.
- Szeretnéd? – kérdeztem tőle, mire hevesen bólogatni kezdett. Elmosolyodtam. Hát persze, hogy szeretné, mindennap éneklek neki elalvás előtt, ez szinte már hagyomány nálunk.
Átadtam a nyársat Kristennek, majd bementem a gitáromért.
Szerencsére mára már nem csak színészként tevékenykedem, hanem, mint forgatókönyvíró és zeneszerző is. Azt csinálhatom, amit mindig is akartam, és ez felettébb boldoggá tesz.
Kiérve láttam, amint Summer bevackolta magát Kristen ölébe, így várva mai előadásomat.
- Ezt a dalt te még nem hallottad kicsim – mondtam neki, még mielőtt kifakadna, hogy nem ismeri a dal szövegét. – A mami is besegít majd a refrénnél – kacsintottam rájuk. Kristen elnevette magát, Summer pedig türelmetlenül várta a dalt.
Megfogtam a gitárt, s megpengetve a húrokat, énekelni kezdtem…(zene)

When my blood runs warm with the warm red wine, I missed the life that I left behind. And when I hear the sound of the black bird's cry, I know I left in the nick of time. Well this road I'm on is gonna turn to sand, and leave me lost in a far off land. So let me ride the wind till I don't look back, and forget the life that I almost had.

If I wander till I die may I know whose hand I'm in. If my home I'll never find. And let me live again. The longer I run then the less that I find, selling my soul for a nickel and dime, breakin my heart to keep singing these rhymes, losing again(2x).

Az egész refrén alatt Kristennel egymás szemébe néztünk. Felemelő pillanat volt.

Tell my brother please not to look for me. I ain't the man that I used to be. Cause if my savior comes could you let him know. I've gone away forward to save my soul.

Ahogy a dal befejeződött rájuk néztem. Kristen csillogó szemekkel pásztázott engem, Summer pedig majd’ elaludt a karjaiban.
- Azt hiszem ideje lefeküdnöd – letettem a kezemből a gitárt, s odasétáltam hozzájuk. Végigsimítottam Summer fáradt arcocskáján, majd átvettem őt Kristentől. Ahogy a karjaimba zártam, azonnal a nyakam köré kulcsolta a kezecskéit és már el is szenderült.
Felvittem a szobájába, majd Kristennel együtt gondosan betakargattuk őt.
- Jó éjt, prücsök! – köszöntem el tőle, aztán mindketten puszit nyomtunk a homlokára és hagytuk békésen aludni.
Épp visszafele indultam volna, mikor Kristen megragadta a karom és visszarántott úgy, hogy nekidőltem a falnak.
- Várj csak! – teljes testével nekem nyomódott, amivel teljesen feltüzelt. Éreztem a melleit a mellkasomon, a kezeit a vállamnál. Minden izmom egyszerre feszült meg. – Ez az egyik kedvenc dalom – mondta, de már el is kezdte feltűrni a pólómat, s a nyakamat csókolgatta.
- Hm, tudom, épp ezért énekeltem ezt – mondtam neki, ahogy ruhán keresztül érintettem meg kezembe illő melleit. Felsóhajtott, s egyenesen a szemembe nézett.
- Hoztál pezsgőt? – kérdezte vágytól elhomályosult szemekkel.
- Igen – alig lehetett több egy sóhajnál a hangom, ugyanis Kristen már a leni tájak felé evezett a kezeivel.
- Akkor itt az ideje, hogy nekiálljunk ünnepelni. Nem gondolod? – kérdezte kacéran.
A karomba kaptam őt, mire halkan felsikkantott, de én azonnal befogtam a száját a sajátommal. Szenvedélyes csókot váltottunk, miközben elindultam a hálószobánk felé, hogy ott egész éjszaka adózhassunk a mindent elsöprő szerelemnek és szenvedélynek.
És mindezt egy életen át tehetjük!

Vége

Summer May Pattinson



Hát itt a vége fuss el véle! :)
Nagyon nehéz most bármit is mondani, mert rettentő nehéz tudomást venni arról, hogy ez volt ennek a történetnek a befejező része.
Tudtam, hogy eljön ez a nap, és úgy érzem itt is volt az ideje, hogy lezárjam ezt a sztorit.
Ha több drámát fűztem volna bele, akkor az egész történet hitelét veszti és élvezhetetlenné válik :/ Ezt nem akartam, éppen ezért terveztem így a dolgokat :)
Iszonyatosan hálás vagyok nektek, amiért több, mint fél éven keresztül(még leírva is rettentő soknak tűnik) olvastatok, véleményeztetek, illetve pipálgattatok!! (L)
Szeretném megköszönni azt is, hogy volt néhány bátor emberke, aki beírt a chatbe és ott érdeklődött, vagy épp beszélgetett velem! (L) Nagyon sokat jelent, hogy érdeklődtetek, hogy egyfolytában biztattatok, és tartottátok bennem a lelket még akkor is, mikor úgy voltam vele, feladom az egészet.
Ti vagytok azok, akik miatt ezt csináltam, még akkor is, mikor nem éreztem magamban kellő affinitást. Tudtam, hogy számítotok rám, bíztok bennem, és én nem tehetem meg azt, hogy cserbenhagyom az úgymond családomat ^^
Mert olyanok lettetek nekem, mint a második családom :)
Tényleg köszönök nektek MINDENT, és nem nekem, hanem nektek jár az érdem, amiért ez a nap egyáltalán létre jöhetett!!!
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!

U.i: aki szeretné, hogy elküldjem neki a történetet, az valamilyen úton módon juttassa el nekem a mail címét! (hétfőn fogom tudni átküldeni, mert addig nem vagyok itthon)

U.i 2.: jövő héttől indul az új történet, ugyanezen a címen;)

Puszillak titeket, remélem mindenki elégedett ezzel a befejezéssel, akármeddig is olvasta! ^^