Almost Lovers - 25. rész *The End*

Sziasztok!

Hát ez a nap is eljött! Van, akinek örömteli van, akinek kevésbé, de a lényeg, hogy egy fejezet ismét lezárul.
Szeretném megköszönni, annak a 13 emberkének, akik az előző részhez leírták a véleményüket, illetve annak a 126 személynek, akik pipálgattak!!! (L)
Azt hiszem ez az eddigi legnagyobb pipa számom :D Köszönöm!
Nem is húznám az időt, majd a fejezet végén egy kissé ömlengek még;)

Jó olvasást!

Lilluci

25. rész

*3 nap múlva*

/Kristen/

Pattanásig feszültek az idegeim. Legszívesebben sikítva rohannék haza, de tudom, nem tehetem meg. Bármilyen eshetőségre fel kell készülnöm, mégis annyira nehéz. Ha tett magával valamit, én esküszöm, hogy kinyírom! Nem elég, hogy három hétig hagyott szenvedni, most ismételten miatta kerülgetem a szívbajt. Nem hiszem el!
Már kezdtem beletörődni abba, hogy nem akar tőlem semmit. Úgy voltam, vagyis vagyok a dologgal, hogy bármennyire is fáj, de elfogadom a döntését. Ez a pár hét, szenvedéssel és gyötrődéssel telt. Majd belegebedtem a bánatba, amiért ilyen könnyen eldobta magától a szerelmünket. Megértettem, hogy kutyául szenved a baba miatt, de azt is látnia kéne, hogy én mindvégig mellette álltam, csak az ő javát akartam. Úgy hittem, egy hét és erőt vesz magán, aztán ott folytathatjuk a kapcsolatunkat ahol abbahagytuk, de Ő felém se nézett.
Vajon kiábrándult belőlem? Teljes szívéből gyűlöl? Ilyen, és ehhez hasonló balsejtelmű kérdések sorakoztak egytől egyig a fejemben, azonban egyikre se tudtam a helyes választ.
Mindennap vártam a megmentő telefoncsörgést, de az csak nem jött. Egyedül Lizzyvel beszéltem, de annak is már három napja. Nem tudom mire vár még. Ha ennyire húzza az időt, azzal csak rosszabb lesz.
Én bármelyik pillanatban képes lettem volna szaladni hozzá, de a Lizzynek tett fogadalmamhoz híven – miszerint nem keresem addig Robot, amíg ő nem mutat hajlandóságot a találkozásra -, meg volt kötve a kezem. Ezidáig!
Lizzy kétségbeesetten hívott fel azzal, hogy nem tudja napok óta elérni Robot. Próbáltam nyugtatni és elmagyarázni neki, hogy Rob biztosan nem kíváncsi rá sem, de ő leintett. Azt mondta, hogy a szomszédokat is riasztotta, ám Rob nekik sem volt hajlandó ajtót nyitni. Lizzy végső kétségbeesésében tárcsázott engem. Úgy gondolja – felteszem tévesen -, hogy Rob bizonyára engem szívesebben látna, mint akárki mást. Vitáztam vele egy sort, hogy meglátásom szerint téved, és én lennék az utolsó ember, akit most megtűrne a közelében.
Addig-addig könyörgött, míg végül beadtam a derekamat és eljöttem hozzá.
Azóta – kb.15 perce – itt téblábolok az ajtóban, és nem tudom mit tegyek. Mi van ha nincs is itthon? Mi van ha itthon van, és amint meglát, rám vágja az ajtót? Mi van ha itthon van, csak épp haldoklik?
Egyik se lenne túlzottan előnyös.
Szedd össze azt a beszari fajtádat Kristen, és kopogj be! – utasítottam magam.
Kifújtam a levegőt, s minden bátorságomat összeszedve, határozottan bekopogtam. Semmi.
Ismét kopogtattam, kicsivel talán erőteljesebben, mint az előbb. Ismét semmi.
Megragadtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Frankó! Épp feladni készültem az egészet, mikor is az eszembe ötlött, hogy Rob csináltatott nekem is kulcsokat a lakáshoz. Kihúztam a kicsiny fémdarabot a zsebemből, majd a zárba illesztettem. Az ajtó egy kattanás kíséretében kinyílt.
Ha eddig nem fojt rólam patakokban az izzadság, akkor most tutira. Olyan voltam, mint egy vízesés.
- Hahó? – szóltam be bizonytalanul a hulla sötét házba. Csak a fejemet mertem bedugni, ugyanis horrorisztikus látványt nyújtott a lakás. Nem jött sehonnan válasz. Kissé bátortalanul ugyan, de beléptem a házba.
- Rob, itt vagy? – kérdeztem, ahogy elindultam a nappali irányába. Szerencsére a szemem gyorsan hozzászokott a sötéthez, így ki tudtam venni merre is tartok, és mire kell ügyelnem, nehogy beleütközzek. – Rob! – szólítottam ismét, de nem felelt senki.
A nappaliba érve különös látvány fogadott. Meg is torpantam egy pillanatara és elbizonytalanodtam, hogy jó helyen járok e. Az erkélyre vezető tolóajtó ugyanis tárva nyitva volt, s valami különös fény áradt így a hatalmas szobába. Nem lehetek rossz helyen, hisz minden bútor ugyanúgy van, mint három hete!
Rettentően féltem, de azért megindultam az erkély irányába. Kiérve letaglózott a látvány, ami a szemem elé tárult. Az egész hátsó keretet gyertyák díszítették, a medence körül fáklyák világítottak, és az egész füvet, sőt még a vizet is, rózsaszirmok borították. Elámultam a látványtól, olyan volt hirtelen az egész, mintha egy romantikus film egyik jelenetében lennék. Egy bökkenő volt, totál egyedül álldogáltam a csodásan feldíszített kertben.
Halk mocorgást észleltem a hátam mögül, amire azonnal hátrafordultam. Azt hittem, hogy Rob végre megmutatja magát, ám helyette, legnagyobb meglepetésemre, Maci futott ki. Egyenesen felém tartott, s boldogan csaholászott, ahogy meglátott engem. Felugrott rám és ott nyalt, ahol csak ért. Nem toltam el őt magamtól, mivel nagyon boldoggá tett, hogy újra láthatom. Mindig is imádtam ezt a kutyát!
- Szia, Maci! – öleltem át a hatalmas testét. Boldogan csóválta a farkát, és megállás nélkül nekem dörgölőzött. Ahogy simogattam, megéreztem, hogy a nyakörve alatt van valami. Leemeltem magamról, hogy szemügyre vehessem ezt a fura dolgot. Leszedtem róla a nyakörvet, de azzal együtt egy boríték is a kezemben maradt.
Azonnal tépni kezdtem a nevemre szóló papírt, s amint megszabadultam a körítéstől, olvasni kezdtem az elefántcsontszínű papírra írt ismerős férfiírást.

"Abban a pillanatban, ahogy bedübörögtél az életembe, elvesztem. Félek elmondani neked, mire vágyom, mert tartok tőle, hogy... jaj, nem is tudom, hogy talán belevágsz a tűzbe. Vagy ami valószínűbb, hogy visszautasítasz. Vagy ami a legrosszabb, hogy semmibe veszel. Szeretlek! Sokkal kedvesebb vagy a szívemnek, mint ahogy bárkiről is el tudtam volna képzelni."*

- Kristen… - jött a hátam mögül az utánozhatatlan bársonyos, ám kissé rekedtes hang. Örömkönnyekkel a szememben fordultam hátra, hogy végre oly’ hosszú idő után újból láthassam tökéletes arcát.
Megfordulva a lélegzetem is elállt. Itt állt velem szemben a világ leghelyesebb angol férfija, akit én tiszta szívből szerettem. Elegáns sötét öltönyt viselt, hozzá illő nyakkendővel és inggel. A haja, mint mindig, most is kócosan meredezett a fején, de ez adta meg neki azt az ellenállhatatlan kisugárzást. Az arca felderült, ahogy meglátott, s csibészes mosoly terült szét az arcán. Szürkéskék szemei megcsillantak a gyertyafényben, s valami leírhatatlan láng lobbant meg bennük. A szívem ezer fordulaton dübörgött a mellkasomban, a lábaim szó szerint reszketni kezdtek, mint a kocsonya. Ismét kissé borostás volt, de én így találtam őt tökéletesnek. És az illata….valami elképesztő volt.
Percekig tanulmányoztam makulátlan arcát, minden egyes kis részletet el akartam raktározni a fejemben. – Örülök, hogy eljöttél – mondta, miközben lépett egyet felém.
Én teljes sokkhatás alatt álltam, és csak álltam bambán, földbegyökerezett lábbal.
- Nos, igen….őő….Lizzy nem tudott elérni és én csak….izé…megnéztem, hogy jól vagy e, de látom, hogy igen, szóval… - makogtam, mint egy gyépés. Úristen, de gáz vagyok!
- Igen, Lizzy nélkül most nem lennél itt – mosolygott.
- Tessék? – kérdeztem gyanakvóan.
- A segítségét kértem, hogy csaljon el ma hozzám – hirtelen termett előttem, szinte letaglózott a közelsége, és mikor megérintette a hajamat, áramcsapásként hatott az érintése. El is húzta a kezét.
- Szövetkeztetek? – kérdeztem kissé ingerülten. Rob idegesen a hajába túrt.
- Valami olyasmi – dadogta.
Klassz, én majd meghalok az idegességtől, hogy ennek a félnótásnak valami baja esett, erre kiderül, hogy egy jól kieszelt kis kelepcébe sétáltam! Lesz egy-két szavam Lizzyhez!
- És miért akartátok, hogy ma eljöjjek? Mi ez az egész? – mértem végig, holott legszívesebben már a nyakában csüngtem volna, és addig csókoltam volna, amíg bírom szusszal, aztán… Jézus Kristen, állj le, most épp mérges vagy rá! – dorgáltam meg magam, amiért kissé elszabadult a fantáziám. De hát Istenem, ha egyszer olyan, mint a legdrágább ajzószer!
- Ez egy amolyan, „Egy faszfej voltam, és most esdeklem a bocsánatodért” est – mondta mindenfajta humor nélkül. Komoly arcát látva tényleg elhittem, hogy ezért hozta össze ezt az estét. De minek a gyertya meg a virágszirmok?
- Aha, szóval most el kéne ájulnom, vagy mit vársz, Rob? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Nem, nem várom el, hogy elájulj, csak azt kérem, hogy bocsáss meg! Mérhetetlenül nagy balfék voltam. Életem legrosszabb tette volt, úgy beszélnem veled. Szörnyen sajnálom! – meggyötört arcát látva nagyon megsajnáltam. De még tartottam magam. Ha én három hétig szenvedtem a hiányától, akkor ő se várja el tőlem, hogy a két szép szeméért csak úgy a karjába omlok. Pedig, de szeretnék… Kristen!!!
- Nem mondasz semmit? – kérdezte félénken, és újra előttem termett. Megcsapott a kellemes parfümjének illata, amellyel sikerült kizökkentenie. Elbódított.
- Én már rég megbocsátottam – nem bírtam tovább magamban tartani, ki kellett mondanom, hogy nem haragszom rá. – De nem tudod az egészet ennyivel elintézni – lobogtattam meg a kezemben lévő papirkát.
- Nem is akarom ennyiben hagyni – válaszolta sejtelmesen. – Tudod, ez a három hét ráébresztett arra, hogy mit is akarok valójában – elkezdett le föl járkálni, amivel igen csak összezavart. – Rájöttem milyen mederben kéne tovább folynia az életemnek. Ott a kórházban, mikor olyan a csúnyán a fejedhez vágtam, hogy nincs rád szükségem….nos, azt komolyan gondoltam – lehajtotta a fejét.
Mi van?! Ez egy kurva rossz tréfa!
- Hát ha te ezt így gondolod… - a hangom elcsuklott, alig bírtam tartani magam.
- Kérlek, várd ki a végét – gyengéd hangja ellentmondott fura tekintetének. Mintha félne valamitől, mégis megpróbál szembenézni vele.
- Oké – suttogtam tagoltan.
- Teljesen reményvesztett lettem. Úgy éreztem, nem vagyok semmire sem jó, csak és kizárólag játékszernek használnak. Dühös voltam mindenkire, akinek egy csepp köze is volt ehhez a mizériához. Napokig részegen feküdtem ebben a lakásban és sirattam magamat, illetve a kisbabát. Bele se gondoltam abba, hogy te miken mehetsz keresztül. Önző mód csak a saját bajommal voltam elfoglalva, másoké hidegen hagyott – csak mondta és mondta, szinte megállás nélkül. Minden idegszálammal rá koncentráltam, felettébb kíváncsi voltam hova akar kilyukadni. – De ahogy szépen lassan eltűnt az alkoholmámor, rájöttem, mi hiányzik az életemből – jelentőségteljesen rám nézett, szinte szuggerált a nézésével, ezért megszólaltam.
- És mi volna az? – a hangom nem lehetett több suttogásnál.
- Te. Csak és kizárólag rád van szükségem ahhoz, hogy boldog legyek. Mikor tudatosult bennem, hogy miképp bántam veled az elmúlt hónapban, elszörnyedtem magamtól. Egy szerelmes férfi nem bánik így a kedvesével. Nem alázza meg, nem nézi semmibe, nem hagyja szenvedni, és legfőképp nem hagyja magára. Én ezek közül minden megtette veled. Egy önző, szívtelen alak voltam, nem számított senki és semmi magamon kívül. De mikor erőt vettem magamon ahhoz, hogy szembenézzek ezekkel a rémes tettekkel, elbizonytalanodtam… – újra megállt, majd fürkészve nézte az arcomat. Annyira letaglózott mindaz, amit mondott, hogy semmilyen érzelmet nem mutattam.
- Rob, tudom hova akarsz kilyukadni… - vettem át tőle a szót.
- Azt kétlem – nevette el magát kissé gúnyosan.
- Nem kell attól tartanod, hogy neheztelni fogok rád, vagy meggyűlöllek. Soha nem lennék rá képes, mert…szeretlek – elpirultam, s hátatfordítottam neki. Jöjjön, aminek jönnie kell! Csak gyorsan essünk túl rajta.
- Kristen, nézz rám! – kért szelíden, és éreztem, amint meleg lehelete a nyakamnak csapódik. Óhatatlanul is összerándultam.
Nem bírtam megfordulni, egyszerűen földbe gyökerezett a lábam.
- Mondd ki, és felejtsük el az egészet – nyögtem fájdalomtól eltorzult hangon.
- Kérlek szépen, nézz rám – kért ismét, mire feladtam az ellenállásom és szembefordultam vele, ám a fejemet lehajtottam. Gyengéden az állam alá nyúlt, majd megemelte az arcomat, ezzel is kényszerítve, hogy ránézzek. Iszonyatosan fájt belenéznem csillogó szemeibe, de ha ezt most tehetem meg utoljára, hát kihasználom a lehetőséget.
- Ne legyen bűntudatod miattam. Megértelek – alig bírtam beszélni, a sírás fojtogatta a torkomat.
- Miről beszélsz? – kérdezte értetlenül.
Nagy levegőt vettem, majd megszólaltam.
- Szakítani akarsz, és én…én elfogadom – szipogtam.
- Úristen Kristen, dehogy! – csattant fel hirtelen. – Eszembe se jutott ilyet tenni. Inkább neked lenne okod engem kidobni, nem pedig fordítva. Épp ezért mondtam, hogy elbizonytalanodtam. Nem tudtam, hogy te miképp vélekedsz rólam a történtek után. Az idézettel is ezt a félelmet próbáltam kifejezni – nagyon fellelkesült.
- Nem szakítani akarsz velem? – kérdeztem bátortalanul.
- Nem, soha! Ó, csacsi Kristenem – szorosan magához ölelt, ami jelen esetben olyan volt számomra, mint a megváltás. Görcsösen kapaszkodtam a szmokingjába, soha nem akartam őt elereszteni. Éreztem szívének gyors ritmusát a mellkasában. – Téged szeretlek a világon a legjobban – suttogta a hajamba. Erre még inkább hozzásimultam, és kértem Istent, hogy pofozzon meg, amiért ilyen ostobaság, mint a szakítás, egyáltalán felmerült bennem.
- Én is szeretlek! – elsírtam magam végül.
- Héj, héj, ne sírj. Nincsen semmi baj! – folyamatosan simogatta hol a hajamat, hol pedig a hátamat. Teljesen lenyugodtam tőle, de még mindig alig akartam elhinni az imént történteket.
- Bocsáss meg, amiért ilyen ostoba vagyok – kértem tőle elnézést. – Nagyon megijedtem és én… - mutatóujját a számra helyezte, ezzel megakadályozta fölösleges szóáradatomat.
- Lenne itt még valami – kezdte. – Ne gondolj semmi rosszra, kérlek! – okulva az előbbiből, jobb is ha figyelmeztet.
Ellépett tőlem, és nekem azon nyomba hiányérzetem támadt. Kérdőn néztem rá, de egy szívdöglesztő mosollyal biztosított, semmi rossz nem következik ezután.
Leguggolt elém, én pedig először azt hittem, hogy a cipőjét akarja bekötni, de mikor előhúzott a zsebéből egy ékszeres dobozt….na, akkor nagyot koppant az állam a padlón!
Felnézett rám, és a szemében ott csillogott az a tűz, amiről nők milliói álmodnak, hogy párjuk szemében láthassanak, mikor rájuk tekint. Vágy, szerelem, szenvedély keveréke volt ez, amitől csordultig telt a szívem szerelemmel, s ha lehet ilyet mondani, még inkább belehabarodtam Robba.
- Kristen… - libabőrös lettem. A nevemet valami olyan elképesztően lágy és dallamos hangon képes kiejteni, hogy ilyenkor óhatatlanul is, de cseppfolyó halmazállapotba kerülök. – 22 évesen senki nem mondja magát érettnek, holott akkora már ránk ragasztják a felnőtt jelzőt. Én egyáltalán nem éreztem magamat annak. Csupán egy kezdő angol színészsrác voltam, aki dacból jelentkezett egy filmre, amiről igazából semmit sem tudott. De már akkor, 22 évesen tudtam, hogy nem hiába jelentkeztem, éreztem, hogy végre valahára révbe értem. Eleinte csupán testi vonzódást éreztem egy alig 17 éves lány iránt, aki a szókimondásával és közvetlenségével azonnal levett a lábamról. A legjobb barátok lettünk, és legfőbb bizalmasok. Már akkor, 2008ban tudatosult bennem, hogy ez az egész, ami köztünk kialakult, valahogy más, mint az eddigi kapcsolataim. Magamnak is hosszas vívódás után vallottam csak be, hogy fülig szerelmes lettem beléd. 22 éves voltam, mikor elhatároztam, hogy én bizony megszerzem magamnak ezt a lányt. De a sors közbeszólt. Elsodort minket egymás mellől az élet, s ki-ki ment a maga útján. Csakhogy az a cserfes kislány, aki idő közben szemkápráztató nővé cseperedett, újból keresztezte az utamat. Kristen, én nem hiszek a véletlenekben, és szent meggyőződésem, hogy a találkozásunk nem volt az! Minket arra szemelte ki, hogy egymáséi legyünk, hogy soha ne váljunk el.
Sok próbatétel előtt állt már a kapcsolatunk, de egy, a legfontosabb még hátravan.
Ezért most én, Robert Thomas Pattinson, arra kérlek téged, Kristen James Stewart, hogy kösd össze velem a hátralévő életedet. Semmire sem vágyom jobban, minthogy minden reggel melletted ébredjek fel, hogy esténként a te arcoddal a szemem előtt aludjak el. Azt akarom, hogy mostantól ÖRÖKKÉ együtt legyünk! Szeretlek, és halálom napjáig szeretni foglak, ígérem!
Kinyitotta a dobozkát, melyből egy szemkápráztató gyémántgyűrű bukkant elő. Patakokban folyó könnyeimnek nem is akartam megálljt parancsolni, hisz ez egy megismételhetetlen pillanat. Egy örömteli és megható pillanat.
- Kicsim, mit mondasz, hozzám jössz feleségül?
- Igen, igen, igen. Ezerszer is igen! – ordítottam olyannyira boldog voltam. Rob felegyenesedett, majd a kezemért nyúlt. Én készséggel nyújtottam felé, mire egy könnyed mozdulattal felhúzta a gyűrűsujjamra az ékszert. Megcsókolta az ujjamat, majd magához húzott, s percekig kémlelte boldogságban úszó arcomat.
- Gyönyörű – mondtam, ahogy megnéztem az ujjamra húzott gyűrűt.
- Te még gyönyörűbb vagy! – mondta, és hogy szavait hitelesítse lassan közelített az arcomhoz. Én lehunyt szemekkel vártam ajkaink érintkezését.
Mintha megállt volna az idő, mikor szánk oly’ hosszú idő után végre ismét egyesült. Mindketten felsóhajtottunk, s szerelmes csókban forrtunk össze. Rob a derekamat cirógatta, míg én borostás arcán járattam fel-le a kezeimet.
Ahogy kezdtünk feloldódni, úgy lett egyre követelőzőbb a csókunk is. Rob már nem csak a csípőmnél tüsténkedett, hanem lejjebb merészkedett, egyenesen a fenekemig. Belemosolyogtam a csókba, ahogy megmarkolta azt. Én sem voltam rest, beletúrtam amúgy is kócosan meredező hajába, majd egyik kezemmel elkezdtem kihúzni az ingét a nadrágjából.
- Mit csinálsz, kedves? – kérdezte Rob, miközben levette magáról az öltönyét.
- Kissé túl vagy öltözve hozzám képet, nem gondolod? – kérdeztem buján, aztán meg se várva a válaszát, feltűrtem az ingét, úgy érintettem meg a hasát, aztán hátranyúlva a hátát. Rob jólesően felsóhajtott, de ő sem volt rest megmarkolni a melleimet ruhán keresztül. Belecsókolt a nyakamba, amitől ismét végigszánkázott a testemen a jól ismert bizsergető érzés.
- Annyira kívánlak – mondtam neki egy nyögés kíséretében.
- Azt hiszem le kell hűtenem téged, mielőtt felrobbansz itt nekem – kacagott fel.
Mire észbe kaphattam volna, már a karjaiba zárt és szélsebesen futott velem. Na igen, most mindenki azt hiheti, hogy az ágy felé vettük az irányt, pedig nem! Sajnos én is azt hittem, de mikor a nyakamba zúdult vagy 100 liter víz, kissé lelohadt bennem a vágy. Persze Rob egyetlen csókjával újra erdőtüzet szított bennem, azért kissé morcos lettem előbbi cselekedetétől.
- Várj még, ezt visszakapod! – fenyegettem meg, de haragom azonnal elpárolgott, mihelyt Rob elkezdte feltűrni átázott pólómat. Beharaptam az alsó ajkamat, és átadtam magam Rob gyengéd érintéseinek.
- Hova tűnt az én harcos amazonom? – kérdezte, ahogy lehúzta rólam a pólómat. Válaszra sem méltattam, inkább elkezdtem kioldani az övét.
Rob szorosan magához ölelt, majd nyelvét végigjáratta az oly’ jól ismert nyakhajlatomon. A vérem eszeveszettül szánkázott az ereimben, azt hittem menten felrobbanok, olyannyira kívántam már az érintését, a csókját, őt magát.
Egyik pillanatról a másikra, Rob újra a karjai közé zárt, s elkezdett kihátrálni a vízből.
- Mit csinálsz? – kérdeztem ijedten, mert nekem nagyon nem akaródzott megállni.
- Beviszlek a hálóba – mormolta.
- Miért? – értetlenkedtem, de közben lerángattam róla csuromvizes ingét. Ahogy elém tárult enyhén kockás hasa, kezemmel azonnal megérintettem. Összerándult tőle, ami elégedettséggel töltött el. A köldökénél körkörös mozdulatokkal simogattam, s rátaláltam az egyik leggyengébb pontomra. A köldöke alatt húzódó piheszőrre, ami eltűnik a nadrágja alatt. Imádtam ezt a részét, annyira bezsongtam tőle, mikor megláttam.
- Nem akarom, hogy a szomszédok meghallják, mit művelünk – válaszolta lihegve, mivel futva tette meg a medence és az alsó szinten lévő hálószoba közti utat.
Elmosolyodtam, mert nagyon is jól tudom mennyire kivetkőzöm önmagamból, mikor Rob megérint.

Vizes testemet óvatosan letette az ágyra, majd fölém tornyosulva mélyen, fürkészően a szemembe nézett.
- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben egyik kezemmel a tarkóját cirógattam.
- Őrülten szeretlek, Kristen – suttogta a koromsötét szobában. A szívem nagyot dobbant erre.
- Én is téged, kimondhatatlanul – feleltem. – De most kérlek, folytassuk. Iszonyatosan vágyom rád – mondtam neki, s azon nyomban megragadtam a tarkóját és vadul magamhoz vontam egy szenvedélytől fűtött csókra.
Rob végigsimított az oldalamon, de a nadrág még mindig rajtam volt, ezért ruhán keresztül markolászta a combomat, illetve a fenekemet. Én már ettől is majdnem elélveztem. Hangosan sóhajtoztam, és türelmetlenül kaparásztam Rob mellkasát.
- Könnyebb lenne, ha levetkőznénk – mondta, majd egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, s felkelt az ágyról, hogy megszabadulhasson vizes ruháitól.
Villámgyorsan próbáltam lerángattam magamról a nadrágot, de mivel vizes volt, nagyon tapadt a combomon. Rob jót nevetett rajtam.
- Ne nevess, inkább segíts! – utasítottam.
- Ennyire kívánsz, babám? – incselkedett velem.
Kínzó lassúsággal kezdte lehámozni rólam a gatyámat. Ahogy egyre lejjebb került az anyag, úgy éreztem magamon Rob csiklandozó leheletét. A fejemet a párnába vetettem, a hátam már ívbe feszült olyannyira mesterien csinálta. Hallottam, amint a nadrág földet ért. Azonnal kinyitottam a szemeimet és éhes vadként nyúltam Rob után. Lehúztam magamhoz, majd nyelvemet erőszakosan átbocsátottam a szájába, buja táncba hívva így az övét. Néha bele-beleharaptunk egymás ajkába, de ez a fajta vadság még inkább felszította bennünk a vágyat.
Rob a bugyimon keresztül kezdett ingerelni, mire én is megmarkoltam legféltettebb kincsét. Hangosan belenyögött a csókunkba, s ezzel együtt ő is erőteljesebben szorította nekem a tenyerét. Sikolyaim egyre sűrűsödtek, de nagyon zavart, hogy az anyagocska még mindig elzárva tart tőle. Felemeltem a csípőmet, Rob pedig kérdezés nélkül lehúzta rólam a bugyimat. Végre csupasz mivoltomban érinthetett.
- Ó, igen – sóhajtottam fel, ahogy gyengéden végigsimított nedves középpontomon. Zongorista ujjaival néhol cirógatott, néhol azonban erőteljesebben ingerelt. Éreztem, hogy igen csak közel járok a csúcshoz, de hogy vágyaimat még inkább fokozzam, levettem magamról a melltartómat és elkezdtem simogatni falatnyi melleimet. Rob ködös tekintettel szemléte a műveletet, majd két ujjával belém hatolt. Felszisszentem a jóleső érzésre. Kíméletlenül mozgatta bennem az ujjait, de nem feledkezett meg legérzékenyebb pontomról sem. Hüvelykujjával dörzsölni kezdte azt, mire pillanatok alatt átléptem a mennyek kapuján. A testem ide-oda vonaglott, én pedig levegő után kapkodva egyre csak sikoltoztam. Rob még mozgatta bennem az ujjait, de csak addig, míg fáradt szemeimet ki nem nyitottam.
- Imádom nézni mikor így vonaglik a tested, a hangodról már nem is beszélve. Zene füleimnek – csábos mosolyt küldött felé, amitől úgy éreztem mentem elolvadok.
Hívogatóan széttártam a kezeimet, ő pedig készséggel bújt hozzám. Megpuszilta az arcomat, a nyakamat, közben az én kezeim sem maradtak tétlenek. Elindultak felfedezőútjukra Rob testén, ám mikor már a kezemben tartottam férfiasságát, ő elhúzódott tőlem.
- Mi a baj? Nem jó? – kérdeztem félénken.
- Isteni, de kínzóan vágyom rád. Benned akarok lenni – mormolta, ahogy végignyalta a fülemtől a kulcscsontomig húzódó bőrfelületet. Éreztem, hogy matat magán valamit, majd kis idő múlva megéreztem magamban Rob férfiasságát.
- Ahh – szakadt fel mindkettőnk torkából az elégedettség, hogy végre egyesültünk.
- Ne fogd vissza magad! – biztattam. Lehet, hogy szexéhesnek tűnök, de rohadtul kívántam már őt. Ez a három hét kínszenvedés volt nélküle, és most itt az ideje, hogy átadjuk magunkat mindet elsöprő kéjnek.
- Eszemben sincs – nyalt bele a fülembe. Úristen, ez a pasi egy igazi Isten!
Széttártam a combjaimat amennyire csak tudtam, hogy Rob akadály nélkül tövig hatolhasson bennem. Ez meg is történt, mire egy pillanatra megállt, élvezve az érzés, hogy bennem lehet. Iszonyatosan kellemes őt érezni magamban, mintha így teljesednék ki igazán.
Megmozdítottam a csípőmet, s Rob őrjítő tempót kezdett diktálni. Ügyelt rá, hogy egyikünk se menjen el túlzottan hamar. Mikor érezte, hogy nekem csak pillanatok vannak hátra az újabb orgazmusig, lassított, szinte megállt. Kétségbeesetten karmolásztam a hátát, s csókoltam meggypiros ajkát.
- Rob…kérlek….ezt nem…nem bírom tovább – nyöszörögtem, mikor harmadjára állt le a cél előtt.
- Diktálnád most te a tempót? – kérdezte, de meg se várva a válaszomat már át is fordultunk. Lovagló ülésben ültem rajta, ő pedig elkezdte ingerelni kezébe illő melleimet. Hátravetett fejjel, lassan kezdtem rajta mozogni.
Rob aztán szájával ingerelte tovább megkeményedett mellbimbóimat. Itt szakadt el nálam a húr. Erőteljes mozgásba lendültem, amivel pár perc alatt mindkettőnket orgazmusig sodortam. És ez még intenzívebb volt, mint az előző. Éreztem, amint Rob megfeszül bennem, s apró rángásai és férfias morgása a tudtomra hozták, hogy sikerült kielégülnie.
Még rajta ültem, mikor ő szorosan magához ölelt, és a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a nyakamat. Én a mellkasát simogatva próbáltam lenyugodni.
Ez volt talán az eddigi legélvezetesebb szexuális együttlétünk.
- Isteni volt – nézett egyenesen a szemembe. Fáradtan elmosolyodtam.
- Annyira imádlak – átkulcsoltam a kezeimet a tarkójánál, s gyengéd, szerelmes csókot csentem tőle. Izzadt hátamon le föl járatta a kezét, amitől enyhén libabőrös lettem.
- Hiányoztál – mormolta a nyakhajlatomba.
- Te is nekem.
- Ezentúl mindig együtt leszünk, megígérem – komoly arcát látva ebben nem is kételkedtem.
- Lehet, hogy egy idő után már rám is fogsz unni – kuncogtam, de közben elnyomtam egy halovány ásítást.
- Az kizárt! Te vagy minden gondolatom, úgyhogy nem tudok egykönnyen megszabadulni tőled – bizonygatta. Hittem neki!
- Helyes.
- Most pedig aludjunk, mert nagyon sok munka vár ránk az elkövetkezendő napokban – leemelt magáról, aztán maga mellé fektetett és gondosan betakargatott.
- Miféle munka? – kérdeztem kíváncsian. Tudtommal ő most nem fog egyetlen filmben sem szerepelni.
- Az esküvő előkészületek, mi más? – kacsintott rám. Felültem az ágyban és kérdőn néztem rá. – Nem akarok hónapokat várni. Maximum egy hét múlva a feleségemnek akarlak tudni – jelentette ki határozottan.
- Á, és nem kellene megkérdezned az arajelöltet, hogy ő mit szól mindehhez? – pimaszkodtam.
- Azt hiszem, van egy-két trükk a tarsolyomban, amivel meg tudom őt győzni – huncutul elmosolyodott.
- Tényleg?! – csillantak fel a szemeim. – Akkor had lássuk azokat a meggyőző érveket – lerántottam magamról a takarót.
Robnak nem kellett kétszer mondani, és mit se törődve a fáradsággal azonnal belekezdett a meggyőzésembe.
Olyan dolgokat műveltünk azon az estén, amik nem mindennapiak. Azt is elfejlettem mi a nevem, a foglalkozásom, és, hogy egyáltalán hol vagyok.
Mondanom sem kell, hogy sikerült düllőre jutnunk az esküvő időpontját illetően!


*Kristin Cashore

Akinek ennyi elég volt, az nyugodtan megállhat, ám ha valaki szeretné tudni mi történt ezután Robbal és Kristennel, az olvasson tovább!! ;)

Alternatív befejezés

*4 év múlva*

/Rob/

Hála Istennek a boltban még találtam két zacskó pillecukrot. Ha e nélkül mennék haza, szerintem Macival együtt a kertben aludhatnék. Summernek ez az egyetlen kívánsága volt szinte mindennap, amit én rendszerint – ha a munka is engedte – teljesítettem.
A cukor mellé egy félszáraz pezsgőt is vettem, mivel ma ünnepelünk…
Bedobtam a csomagokat a kocsiba, de mielőtt még elindulhattam volna haza, pár rajongó leszólított. Készséggel aláírtam a könyveiket, vagy épp a DVDjüket, majd pár fotó után hazaindultam.
Mindig ez volt a napom legboldogabb és legjobban várt része.
Felálltam a kocsi beállóra, aztán kiszállva kezemben a csomaggal, indultam el a lakás irányába. Kellemes nyári meleg volt, ami kedvezett a ma estére tervezett programunkhoz.
Belépve azonnal Maciba ütköztem, aki ugrálva köszöntött.
- Jól van Maci, nyugi! – szóltam rá, de csak nem hagyta abba. Beadtam a derekamat, és jó alaposan megszeretgettem rosszcsont kutyámat. – Jó fiú vagy – vakargattam meg a füle tövét.
- Halihó? Megjöttem! – kiáltottam, ugyanis a ház szokatlanul csendes volt.
- Apci, apci! – hallottam meg a világ legtündéribb hangját. Summer egyenesen felém futott, a kezében egy rajzot lobogtatva.
Leguggoltam hozzá és kitárt karokkal vártam, hogy megölelhessem kislányomat. Mint a bomba úgy robbant a kezeim közé, és én azonnal felemeltem, majd óvatosan feldobtam őt a levegőbe. Imádta, mikor ezt csináltam, ilyenkor gyermeki kacajjal töltötte be az egész helységet.
- Szervusz, tündérkém – öleltem magamhoz picinyke testét.

Még tisztán emlékszem arra, mikor Kristen két évvel a házasságkötésünk után bejelentette, kisbabát vár. A világ talán legboldogabb férfija voltam, és alig vártam, hogy világra jöjjön szerelmünk gyümölcse.
Annyira gyönyörű érzés volt látni, ahogy a pici hónapról hónapra növekszik Kristen hasában. S mikor az elsőket rúgta….szégyen vagy sem, de megkönnyeztem azt a pillanatot.
Minden egyes ultrahangon ott voltam, és aggódva érdeklődtem az orvostól, hogy minden rendben van e kicsivel. Okulva a Camillával történtekből, jóval elővigyázatosabb lettem ilyen téren. Ügyeletem arra is, hogy Kristent ne érje semmilyen stressz vagy bánat. Megpróbáltam minden terhet levenni a válláról és megtiltottam neki, hogy az elkövetkezendő 9 hónapban filmet forgasson, vagy bármilyen munkát végezzen. Ő persze kioktatott, hogy nem halálos beteg, csupán állapotos, én még se akartam kockáztatni. Hisz még is csak életem szerelméről és a gyermekemről van szó! A két legfontosabb személyről az életemben.
Tisztán él a tudatomban az is, mikor kiderült, kislányunk lesz. Kristennek nem mondtam, de én titkon reménykedtem, hogy így lesz.
Hosszas vitasorozat után ugyan, de sikerült megállapodnunk a kicsi nevét illetően. Kristen azt akarta, hogy mindenképp valamelyik szülő neve is szerepeljen gyermekünk nevében, de én ezt ősrégi hagyománynak tituláltam. Felcsaptam az utónévkönyvet, és az első név amin megakadt a szemem, a Summer volt. Nyári baba lévén, ez a név nagyon is illett hozzá.
Kristen először kétkedve fogadta a névválasztásomat, de mikor megkérdezte a pocaklakótól, hogy mit szól az apja által kitalált névhez, Summer egy rúgással nyilvánította ki a tetszését.
Mire a 9.hónapba ért kedvesem, már minden készen állt arra, hogy a kis jövevény megszülessen. Szépen berendeztünk neki egy gyerekszobát, persze nem a megszokott rózsaszínben – Kristen is és én is ódzkodtunk tőle -, hanem megnyugtató sárgára pingáltuk a szobácskát.
A 9 hónapot pontosan betartva érkezett aztán meg az életünkbe – pontosan július 13.án – Summer May Pattinson, a kislányunk.
Én is bent voltam a szülésnél, bár Kristen nem akarta, hogy olyan viharvert állapotban lássam. Én azonban nem hagytam magam, és ragaszkodtam hozzá, hogy egy ilyen döntő pillanatban vele legyek. Mellette akartam lenni, segíteni neki túlvészelni a fájdalmat, és ott akartam lenni kislányom első felsírásakor.
Eszményi pillanat volt, ahogy az újszülöttet Kristen mellkasára helyezték. Ekkor volt az a pillanat, mikor másodszorra is ellepte a szememet a könny. Olyan kis törékenynek tűnt, és csak sírt és sírt, mindaddig, míg Kristen babusgatni nem kezdte. Ekkor ellepte a szívemet a mérhetetlen szerelem, melyet feleségem iránt éreztem. Ő volt a világ legcsodásabb asszonya, akinek életem legszebb ajándékát köszönhetem.

- Hosztáj cukjot? – érdeklődött selypítve Summer.
- Apa mikor nem hoz neked cukrod, édesem? – megsimogattam baba arcát, majd egy puszit nyomtam rá, aztán letettem őt. Izgatottan toporgott előttem és felém nyújtotta a rajzocskáját.
- Nyézd!
Elvettem tőle a képet, majd tanulmányozni kezdtem. Az a tipikus gyermeki rajz volt, ami szinte csak kusza vonalakból, és félreszínezett pacákból állt, de számomra ez többet ért, mint mondjuk egy Dalí festmény.
- Gyönyörű lett – dicsértem meg.
- Ez itt a mami, ez vagy te, itt én, ő pedig Maci. Hejcegnő vagyok, játod? – kérdezte és erősen bökdösött egy pálcika figurára.
- Látom, szívem. Mit szólnál, ha a papi ezt is kitenné a hűtőre, úgy, mint a többi rajzodat?
- Jóóóó – derült fel még jobban angyali arca. Ahogy cseperedett, egyre jobban kezdett hasonlítani Kristenre. Ugyanazok a zöld szemek, vörösesbarna haj és ellenállhatatlan tekintet övezte egész arcocskáját.
Mennyi fiú fejét fogja elcsavarni, te jó ég! De ezen még korai gondolkodni.
Ismét a kezembe vettem Summert, majd odasétálva a hűtőhöz együtt ráillesztettük a rajzát. Olyan öröm suhant át az arcán, mikor a mágnest rátettük a képére, hogy az a világ minden kincsével felért. Nekem nem is kell semmi más, csakhogy őt boldognak lássam.
- A mami hol van? – kérdeztem tőle, ahogy letettem. Azonnal rávetette magát Macira, aki békésen tűrte Summer „kínzását”.
- Fenyt – mutatott az emelet irányába.
- Akkor most apu felmegy megnézni anyut, te addig szépen nézd a mesét – mondtam neki, és felé nyújtva a kezemet vártam, hogy eljöjjön velem a nappaliig. – Melyiket szeretnéd nézni?
- A Csipkejózsikát! – tapsikolt. Elmosolyodtam azon, ahogy kiejtette a mese címét. Néha a selypítésből igen érdekes és vicces szavak keletkeznek.
- Légy jó kislány, amíg a papiék le nem jönnek, rendben?
- Oké – de már nem is figyelt rám, olyannyira lekötötte a mese.
A lépcsőről még visszanéztem rá, de ő teljesen belefeledkezett a rajzfilmbe.
Elindultam a gyerekszoba irányába, mivel a fenti emeleten csak az volt. Mi Kristennel a lenti hálószobát használtuk.
Belépve egy kisebb káosz fogadott.
- Úristen! Mi történt itt?! Keresztül szánkázott a házon egy hurrikán?! – kérdeztem, ahogy megláttam a felfordult szobát.
- Semmi ilyesmi nem történt, csupán a lányod végzett egy kisebb pusztítást – nézett rám Kristen, huncut mosollyal a szája szegletében. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, úgy kémleltem szorgos feleségemet.
- Á, szóval ilyenkor csak az én lányom – nevettem el magam.
- Természetesen. Te viszed bele minden rosszba – mondta, majd elkezdte visszapakolni a szanaszét hagyott játékokat. Való igaz, ha róla van szó, kissé engedékenynek bizonyulok.
- Azért téged sem kell félteni – vágtam vissza, hisz ő is elkényezteti egy csepp lányunkat.
Nyelvet öltött rám, majd hátat fordított nekem. Így legalább megcsodálhattam csábos fenekét, amit alig fedett egy kisebb farmerrövidnadrág. Ellöktem magamat az ajtótól, s hátulról öleltem át szexi asszonykámat. Mélyen beszippantottam utánozhatatlan illatát, majd elsimítva a haját az útból, a nyakába csókoltam. Felsóhajtott az érzésre, majd a fejét a mellkasomnak döntötte, pont oda, ahol a szívem őrült módjára kalimpált.
- Hm, de imádok hazajönni – mormoltam, s kezem már el is indult felfedezőútjára.
- Ácsi, estére tartogasd ezeket a kósza érintéseket – ütött rá a kezemre.
- Rendben, de csakhogy tudd, addigra nagyon be leszek indulva – mondtam neki, ahogy magam felé fordítottam.
- Hidd el, nem fogod megbánni a várakozást – hirtelen megragadott a tarkómnál fogva, és hevesen megcsókolt. Szinte fel sem eszméltem, mikor a nyelve már végignyalta felső, illetve alsó ajkamat. Visszavágásképp szorosan öleltem magamhoz, majd gyengéden belemarkoltam falatnyi fenekébe.
- Boldog évfordulót, úgy mellékesen – tolt el magától zihálva. Isteni nézni, mikor csókolózás után, szinte magáról sem tud. Azt hiszem tudok még valamit, hiába vagyok 33 éves!
- Neked is, kicsim – nyomtam egy puszit a homlokára.
Ma 11 éve, hogy először találkoztunk. Minden évben, mióta házasok vagyunk, megünnepeljük ezt a napot. Ezt tekintjük a mi személyes évfordulónknak. Nem a házassági évfordulót ünnepeljük, hanem ezt.
- Hoztál pillecukrot Summernek? – kérdezte, miközben a földre szórt ruhákat hajtogatta.
- Igen, úgyhogy lassan meg is gyújtom a tüzet odakint.
- Rendben. Amint elpakoltam ezt a disznóólat megyek én is.
- Várunk, anyuci – küldtem felé egy féloldalas mosolyt, amit mindig is úgy imádott, majd visszamenetem szeretett kislányomhoz.
- Segítesz apunak tüzet gyújtani? – kérdeztem tőle, ahogy leértem az emeletről.
- Nyem. Nyézem a mesét – mondta határozottan, s ügyet sem vetve rám folytatta a mesedélutánját. Elképesztő ez a kiscsaj! Természetben is hasonlít Kristenre, ugyanolyan határozott és makacs néha.
Odasétáltam hozzá, majd megsimogattam a buksiját, aztán kimentem a kertbe, hogy tüzet gyújtsak a pillecukrok miatt.
Szépen egymás mellé pakolgattam a fákat, majd egy-két újságpapírt gyömöszöltem a rönkök közé, aztán meggyújtottam. A tűz narancssárgás színben lobbant fel a szemem előtt.
Pár percig még igazgattam a tűzőn, mire kis családom csatlakozott hozzám.
- Apci, itt a cukoj! – rohant felém szélsebesen Summer, nyomában Macival és Kristennel. Az én családom! – sóhajtottam fel boldogan.
- Hohó, csak lassan tündérem! – állítottam meg, még mielőtt kárt tenne magában.
Mindnyájan letelepedtünk a tűz köré, s egyesével kezdtük feltűzni a nyársra a pillecukrokat. Summer sóvárogva nézte, amint a cukrokat érintem a tűzzel.
- Kész az első adag. Ki kéri? – tettem fel a megszokott kérdés, bár felesleges volt. Nagyon jól tudtam ki a jelentkező.
- Ény, ény – tapsikolt Summer.
- Kicsim, mit kell mondani? – kérdezte tőle Kristen.
- Légyszivesz – nézett rám ártatlan szemekkel elragadó gyermekem.
- Parancsolj, bogaram – lehúztam a nyársról a cukrot, s egy műanyag tányérra helyeztem, nehogy megégesse piciny kezecskéjét.
Azonnal elkezdte betermelni az ételt, persze a tiltásunk ellenére is csent egy-két falatot Maci számára. Már nem is szóltunk érte, hisz ez mindennapos volt.
Kristen szorosan mellettem ült, és folyamatosan cirógatta a karomat, a fejét pedig a vállamnak döntötte. Én halvány puszit nyomtam a homlokára, mire felsóhajtott.
- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben megforgattam a cukorkákat.
- Semmi, csak annyira jó ez így.
- Boldog vagy? – érdeklődtem.
- Nagyon – nézett rám áhítattal. Megfogta enyhén borostás arcomat, majd gyengéden, szinte fuvallatszerűen megcsókolt. Nem vad, nem szenvedélyes volt ez a csókunk, hanem szerelemmel, szeretettel teli. Igazi hitvesi csók.
- Szeretlek – súgtam neki, ahogy elhajolt tőlem.
- Én is téged – azzal visszahelyezte a fejét a vállamra.
- Papi, játssz zenét! – csendült fel hirtelen Summer hangja mellőlem.
- Szeretnéd? – kérdeztem tőle, mire hevesen bólogatni kezdett. Elmosolyodtam. Hát persze, hogy szeretné, mindennap éneklek neki elalvás előtt, ez szinte már hagyomány nálunk.
Átadtam a nyársat Kristennek, majd bementem a gitáromért.
Szerencsére mára már nem csak színészként tevékenykedem, hanem, mint forgatókönyvíró és zeneszerző is. Azt csinálhatom, amit mindig is akartam, és ez felettébb boldoggá tesz.
Kiérve láttam, amint Summer bevackolta magát Kristen ölébe, így várva mai előadásomat.
- Ezt a dalt te még nem hallottad kicsim – mondtam neki, még mielőtt kifakadna, hogy nem ismeri a dal szövegét. – A mami is besegít majd a refrénnél – kacsintottam rájuk. Kristen elnevette magát, Summer pedig türelmetlenül várta a dalt.
Megfogtam a gitárt, s megpengetve a húrokat, énekelni kezdtem…(zene)

When my blood runs warm with the warm red wine, I missed the life that I left behind. And when I hear the sound of the black bird's cry, I know I left in the nick of time. Well this road I'm on is gonna turn to sand, and leave me lost in a far off land. So let me ride the wind till I don't look back, and forget the life that I almost had.

If I wander till I die may I know whose hand I'm in. If my home I'll never find. And let me live again. The longer I run then the less that I find, selling my soul for a nickel and dime, breakin my heart to keep singing these rhymes, losing again(2x).

Az egész refrén alatt Kristennel egymás szemébe néztünk. Felemelő pillanat volt.

Tell my brother please not to look for me. I ain't the man that I used to be. Cause if my savior comes could you let him know. I've gone away forward to save my soul.

Ahogy a dal befejeződött rájuk néztem. Kristen csillogó szemekkel pásztázott engem, Summer pedig majd’ elaludt a karjaiban.
- Azt hiszem ideje lefeküdnöd – letettem a kezemből a gitárt, s odasétáltam hozzájuk. Végigsimítottam Summer fáradt arcocskáján, majd átvettem őt Kristentől. Ahogy a karjaimba zártam, azonnal a nyakam köré kulcsolta a kezecskéit és már el is szenderült.
Felvittem a szobájába, majd Kristennel együtt gondosan betakargattuk őt.
- Jó éjt, prücsök! – köszöntem el tőle, aztán mindketten puszit nyomtunk a homlokára és hagytuk békésen aludni.
Épp visszafele indultam volna, mikor Kristen megragadta a karom és visszarántott úgy, hogy nekidőltem a falnak.
- Várj csak! – teljes testével nekem nyomódott, amivel teljesen feltüzelt. Éreztem a melleit a mellkasomon, a kezeit a vállamnál. Minden izmom egyszerre feszült meg. – Ez az egyik kedvenc dalom – mondta, de már el is kezdte feltűrni a pólómat, s a nyakamat csókolgatta.
- Hm, tudom, épp ezért énekeltem ezt – mondtam neki, ahogy ruhán keresztül érintettem meg kezembe illő melleit. Felsóhajtott, s egyenesen a szemembe nézett.
- Hoztál pezsgőt? – kérdezte vágytól elhomályosult szemekkel.
- Igen – alig lehetett több egy sóhajnál a hangom, ugyanis Kristen már a leni tájak felé evezett a kezeivel.
- Akkor itt az ideje, hogy nekiálljunk ünnepelni. Nem gondolod? – kérdezte kacéran.
A karomba kaptam őt, mire halkan felsikkantott, de én azonnal befogtam a száját a sajátommal. Szenvedélyes csókot váltottunk, miközben elindultam a hálószobánk felé, hogy ott egész éjszaka adózhassunk a mindent elsöprő szerelemnek és szenvedélynek.
És mindezt egy életen át tehetjük!

Vége

Summer May Pattinson



Hát itt a vége fuss el véle! :)
Nagyon nehéz most bármit is mondani, mert rettentő nehéz tudomást venni arról, hogy ez volt ennek a történetnek a befejező része.
Tudtam, hogy eljön ez a nap, és úgy érzem itt is volt az ideje, hogy lezárjam ezt a sztorit.
Ha több drámát fűztem volna bele, akkor az egész történet hitelét veszti és élvezhetetlenné válik :/ Ezt nem akartam, éppen ezért terveztem így a dolgokat :)
Iszonyatosan hálás vagyok nektek, amiért több, mint fél éven keresztül(még leírva is rettentő soknak tűnik) olvastatok, véleményeztetek, illetve pipálgattatok!! (L)
Szeretném megköszönni azt is, hogy volt néhány bátor emberke, aki beírt a chatbe és ott érdeklődött, vagy épp beszélgetett velem! (L) Nagyon sokat jelent, hogy érdeklődtetek, hogy egyfolytában biztattatok, és tartottátok bennem a lelket még akkor is, mikor úgy voltam vele, feladom az egészet.
Ti vagytok azok, akik miatt ezt csináltam, még akkor is, mikor nem éreztem magamban kellő affinitást. Tudtam, hogy számítotok rám, bíztok bennem, és én nem tehetem meg azt, hogy cserbenhagyom az úgymond családomat ^^
Mert olyanok lettetek nekem, mint a második családom :)
Tényleg köszönök nektek MINDENT, és nem nekem, hanem nektek jár az érdem, amiért ez a nap egyáltalán létre jöhetett!!!
KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!

U.i: aki szeretné, hogy elküldjem neki a történetet, az valamilyen úton módon juttassa el nekem a mail címét! (hétfőn fogom tudni átküldeni, mert addig nem vagyok itthon)

U.i 2.: jövő héttől indul az új történet, ugyanezen a címen;)

Puszillak titeket, remélem mindenki elégedett ezzel a befejezéssel, akármeddig is olvasta! ^^

Almost Lovers - 24. rész

Sziasztok!

Áldott jó szívem van azt hiszem :)
De egye fene, megérdemlitek a frisst, mivel nagyon aranyosak voltatok, és ismét rengeteg komit írtatok, illetve 107en pipáltatok!!! (L)
Nem is húznám az időt, majd jövőhéten az utolsó fejezetnél rizsázok egy sort;)
Annyit csak erről a részről, hogy az eleje miatt utálni fogtok, a végén viszont lehet, hogy elnézitek nekem a dolgokat! :D
Ja, és elnézést a fejezet rövidsége miatt :/ Ez most így jött össze. Az utolsó rész 12 oldalas lesz, szóval kiegyenlítődik a dolog.

Jó olvasást!

Lilluci

U.I: aláfestő zenét most is hoztam, bár nem hiszem, hogy megszoktátok hallgatni. Mind1, KATT ide a zeneszámért.

24. rész

/Rob/

Szédültem, a gyomrom felfordult. A hideg veríték beborította az egész testemet, szinte már nem is lélegeztem.
Visszatántorodtam a székekhez, s összetörten lerogytam az egyikre. Valahonnan a távolból, valaki a nevemen szólított, de hogy ki volt, azt nem tudnám megmondani. Kapkodva vettem a levegőt, a szívem eszméletlen gyorsasággal pulzálta a véremet. Ordítani támadt kedvem, mégis valami miatt visszafogtam magam.
Letaglózott a felismerés, még most sem hiszem el, hogy ez velem megtörténhetett. Átvertek. Összeesküdtek a hátam mögött, a bolondját járatták velem, nem törődtek az érzéseimmel. Hogy voltak képesek ezt tenni?

- Rob… - valaki megfogta a vállamat, mire én erőtlenül felnéztem az illetőre. Kristen kétségbeesett pillantásával találtam szembe magam. – Annyira sajnálom – suttogta, majd két keze közé fogta az arcomat, s szüntelenül simogatta elgyötört ábrázatomat. Összeszorítottam a szemeimet, a sírás fojtogatott, de nem akartam ennyire sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak tűnni. Nem adhatom meg nekik azt az örömöt, hogy sírni lássanak.
Össze kell szedned magad! – mondogattam magamnak.

Kifújtam a fáradt gőzt, majd - igaz kissé ingatagon- felkeltem a helyemről. Az orvos még mindig az ajtóban állt, mondott valamit Mike-nak, amit a szétszórtságom miatt nem értettem.
Ahogy az orvos abbahagyta a mondókáját, Mike eszeveszettül futott a kórterembe. Kristen a szája elé kapta a kezeit, s újból utat törtek a könnyei. A falnak támaszkodtam, majd összeszedve az összes erőmet, megszólaltam.
- Mi, mi történt? – érdeklődtem szaggatott hangon.
- A kisasszonynak spontán vetélése volt. Sajnos ez gyakori az első pár hónapban – az orvosnak együtt érző volt a hangja.
- Ez az jelenti, hogy…? – nem bírtam kimondani.
- Igen, sajnos elvesztette a kisbabáját – veregetett vállon Dr. Robbins. – Nyugtatókat adtunk a hölgynek, amitől feltehetőleg sokáig aludni fog. Ha gondolják, a délután folyamán visszajöhetnek őt meglátogatni – magyarázta, de a szavait inkább Kristenhez, mintsem hozzám intézte. Gondolom nem nyújthattam valami szívderítő látványt.
- Köszönjük, doktor úr – hálálkodott Kristen.
Azzal a szimpi doki eltűnt a folyosón, mi pedig ismét kettesben maradtunk.

Összeszorított szemmel, és foggal támasztottam még mindig a falat. A kezeim ökölbe szorultak, s minden erőmet összeszedve püfölni kezdtem a fehér falat.
- Rob, nyugodj meg! – ugrott mellém Kristen, s próbált lefogni, csakhogy a dühöm felülkerekedett rajtam. Mégis, hogy nyugodhatnék meg?
- Hagyj! – ordítottam rá. Ki kellett adnom magamból a haragot, a fájdalmat, és erre ez volt a legkézenfekvőbb, és legegyszerűbb módszer.
- Kérlek, hagyd ezt abba – könyörgött nekem, szinte hisztérikus hangon. Biztosan félelmetes látványt nyújthattam, amint vérbeforgó szemekkel ütlegelem a falat, de azt hiszem ez még enyhébb módja volt a kikelésnek. – Rob – sírta el magát.
- Hazudtatok nekem! – leállítottam magam, mivel a kezem elkezdett zsibbadni, s ezzel együtt vérezni. is.
- Nem úgy van, ahogy hiszed – szipogta, és újra közelebb akart lépni hozzám, csakhogy én figyelmeztetőleg felemeltem a kezem, hogy még csak eszébe se jusson közelíteni felém. Jelenleg egy dühöngő pszichopatára emlékeztető félőrült voltam.
- Persze, hogy nem! – horkantam fel cinikusan. Iszonyatos mód fájt a kezem, de ez semmiségnek hatott a szívemben tomboló viharhoz képest. – Csupán csak mindenki tudta rajtam kívül, hogy annak a gyereknek nem én vagyok az apja! – ingerültségem nem várt reakciót eredményezett. Erősen megszorítottam Kristen karját, és olyan gyűlölettel tekintettem le rá, ahogy talán az ellenségeimre sem néznék.
- Rob, engedj el! Ez nagyon fáj – nézett a kezeinkre, ahol összekulcsolódtunk. Mint egy koszos rongyot, úgy löktem el magamtól. – El akartuk mondani neked – mondta, miközben dörzsölgette a kezét, ahol az előbb szorítottam.
- Persze – hitetlenkedtem. – Remélem jól szórakoztatok rajtam, hogy voltam olyan hülye és mindezt benyeltem.
- Dehogy! Én is csak tegnap tudtam meg – csóválta a fejét.
- Miért nem szóltál azonnal? – érdeklődtem.
- Részeg voltál, nem hittél volna nekem – magyarázta. Talán igaza volt, de akkor is tudatnia kellett volna velem valamilyen módon az igazat.
- Már nagyon vártam... – suttogtam, ahogy dühöm enyhülni látszott.
- Tessék? – kérdezte értetlenül Kristen.
- A babát. Elterveztem mi mindent fogok neki megtanítani. Milyen helyekre megyünk el együtt. És most kiderült, hogy mindez egy kibaszott nagy átverés volt. És ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a tény is, hogy az az ártatlan csöppség most halott – felrúgtam az első kukát, ami az utamba került.
- Sajnálom – Kristen hangjából csengett az együttérzés. – Minden rendbe fog jönni.
- Persze, fő a pozitív hozzáállás! – gúnyolódtam. – Nem, nem jön rendbe semmi! Elegem van!
- Ezt hogy érted? – kérdőn nézett rám, a sírása ezzel egy időben elhalványult.
- Úgy, hogy nem akarlak titeket többé látni! – vágtam hozzá kíméletlenül az igazságot.
- Rob, kérlek! Szeretlek, és tudom, hogy túljutunk ezen – odajött hozzám, úgy könyörgött nekem.
- Nem! – üvöltöttem rá határozottan. – Nem tudok ezek után bízni senkiben.
- Ne zárkózz be! Előttem főleg ne. Segítek túlvészelni ezt az időszakot, csak kérlek, maradj velem – úgy kapaszkodott belém, mintha én magam lennék a mentőöve, amit utána vetettek a nyílt óceánon.
- Nincs szükségem rád – leráztam magamról. – Senkire sincs szükségem – azzal fogtam magam, és mit sem törődve Kristen fájdalmával, otthagytam őt.
Nem voltam más, csupán egy emberbőrbe bújt szellem.

*2 hét múlva*

/Kristen/

- Mit mondott neked? – kérdeztem kíváncsian, s a remény szikrája újraéledt bennem.
- Annyit, hogy ne küldj rá nyomozókutyákat. Kedves, nem? A saját nővért így nevezi! – morgolódott Lizzy a telefonba.
- Megértem őt – sóhajtottam fel, és a kezdeti lelkesedésem, ahogy jött, el is párolgott.
- Kristen, ne mondd ezt! Rob egy pöcs, nem sajnálhatod! – kelt ki magából.
- Liz, csúnyán átverték. Megértem, hogy most haragszik az egész világra.
- Jó, haragudjon, de azt ne vetítse ki rád! Basszus, az öcsém egy idióta! Komolyan, nem veszi észre, hogy ebben a történetben te voltál az egyetlen, aki mellette állt, aki csak a javát akarta?! – inkább költői volt a kérdés, mert meg se várva a válaszomat, folytatta. – Esküszöm, amint lehetőségem nyílik rá elutazom, és jól seggberúgóm.
- A testvéred, Lizzy – mondtam neki, de közben jót nevettem a kikelésén.
- Éppen azért. Egy Pattinson nem viselkedhet így. Istenem ez az ember! – sóhajtott fel. – Gyerekkorában is folyton lelki bajai voltak.
- Mit gondolsz, mit kéne tennem? – kérdeztem tőle, hátha van valami ötlete arra, hogyan tudnám Robot előcsalogatni a csigaházából.
- Én annyit tanácsolnék, hogy hagyd egy időre. Amikor rájön, hogy alaposan elcseszte az egészet, térden állva fog könyörögni neked – bíztam benne, hogy így lesz. Nagyon szerettem volna vele lenni, titkolózás nélkül.
- Remélem igazad lesz – sóhajtottam fel reménykedve.
- Húsz évig éltem vele egy fedél alatt, hidd el ismerem őt, mint a tenyeremet. Most játssza a durci kisasszonyt, aztán ráeszmél, hogy talán túlzásba vitte, és mindet elkövet, hogy jóvátegye a dolgot – erre mindketten elnevettük magunkat, majd a háttérben meghallottam, amint csecsemősírás csendül fel. – Oh, April a vacsoráját követeli, szóval sajnos mennem kell – sajnálkozott.
- Persze, menj csak. És kösz mindet, Liz – hálálkodtam.
Annyira a szívemhez nőt, hogy mostanában napi kapcsolatban vagyunk egymással. Minden bajomat és örömömet – persze ha az lenne mostanában – megosztok vele. Ő lett a legjobb barátnőm, a legfőbb bizalmasom.
- Ugyan Kristen, ez semmiség. Remélem a legközelebbi beszélgetésünk folyamán már jó hírekkel szolgálsz.
- Én is – mosolyodtam el. – Szia – búcsúzkodtam.
- Szia.

Vajon mennyi időbe telik, mire Rob ráébred, én nem akartam ártani neki? Remélem, erre nem kell egy újabb hetet várnom!

/Lizzy/

Ahogy letettem a telefont, már tárcsáztam is a következőt. Amint kicsöngött már fel is vette.
- Na? – érdeklődött. Pont, mint az előbb Kristen. Ez vicces!
- Nyugi, nem sejt semmit – nyugtattam meg.
- Biztos? – érdeklődött idegesen.
- Persze, hogy biztos. Úristen, szerinted elárultam neki, mire készülsz?! Ne nézz ennyire analfabétának, kérlek – dorgáltam meg. A belém vetetett bizalma néha igen csak csekély.
- Oké, bocs, de nagyon izgulok – elhittem. Remegett a hangja, mintha csak egy érettségire készülő suhanccal beszélnék.
- Elhiszem. És, hogy állsz? – kérdeztem.
- Egész jól, azt hiszem három nap múlva megejtem a dolgot.
- Ne felejts el előtte felhívni. Tudod, én vagyok a segítőd – figyelmeztettem, mert amilyen lyukas agyú a végén magánakcióba kezd, az pedig nem biztos, hogy sikerhez vezetne. Sőt, biztosan nem.
- Nem felejtem el! – hallottam, hogy ír valamit egy papírra. Gondolom felírta, nehogy elfelejtsen előtte szólni, persze ezt soha nem vallaná be nekem. – Kösz mindent, Liz! Jó testvér vagy – ez volt az első bók, amit tényleg szívből így is gondolt. Meghatódtam.
- Nincs mit öcskös. De ha egyszer is megbántod őt, ne kerülj többé a szemem elé! – fenyegettem meg.
- Értettem – nevetett fel.
- Mennem kell. Várom a hívásodat.
- Rendben, szia.

Nem hiszem el, hogy ezek ketten nélkülem semmire sem mennének.
Robnak azonban fel kell kötnie a gatyáját, ha el akarja kápráztatni Kristent.
Tudomásom volt róla milyen patáliát csapott a kórházban. Hát komolyan! Én Kristen helyében vesén vágtam volna.
Olyan idióta, de hát mit van mit tenni, ő már csak Robert Pattinson, egy túlérzékeny, és túl drámai ember. De így szeretjük, nem?

Most gondolom, hogy mindenki - szépen szólva - elküld az anyukámba:S Nem baj, csak arra kérlek titeket, hogy írjátok le a véleményeteket, még akkor is ha az negatív!!!
És, mint az mindig hangsúlyozom, ha nem írtok, akkor tessék pipálgatni :D
Köszönöm! (L)

Almost Lovers - 23. rész

Sziasztok!

Először is had kezdjem, azzal, hogy rendkívül hálás vagyok annak a 14 emberkének, akik írtak nekem komit az előző részhez! (L)
Név szerint: Reni, Orsi, Ágika, Bells, Dinuss, Connie, Orsi, Lizzyke, Bibi, Valtina, Dorszíí, Kitti, Mary Ann, Beus. (L)
Köszönöm még: Annának, Gininek, C.-nek, Nikinek és noraa-nak, amiért írtak a chatbe, illetve krisztynek, aki e-mailen keresztül írta le nekem a véleményét! (L)
A 93 lájkolónak is hálás vagyok;)
Nem is tudjátok mennyit jelent ez nekem :)

Na, de akkor térjünk át a fejezetre.
Annyit mondok csak, hogy utálni fogtok, felteszem, joggal!
Lássuk a medvét;)
Ja igen, ez most eléggé hosszúra sikeredett, szóval kifogjátok bírni 18.ig:D

Jó olvasását!

Lilluci


U.i: hoztam nektek 2 aláfestő zenét is:D
Zene1; Zene2
(lehet, hogy ismerős lesz, mert a zenét nem más, mint Marcelo Zarvos, a Remember me zeneszerzője írta)

U.i 2.: Kitti, csak miattad jött egy nappal korábban a fejezet;)

23. rész

/Kristen/

Ahogy közelebb lépdelt, a bentről kiszűrődő fény rávilágított egyenesen az arcára. Fátyolos tekintettel méregetett minket, a járása ingatag volt. Részeg – ütött szöget a fejemben a felismerés.
- Pár órája hagytalak itt, és te máris visszatáncoltál a szívszerelmedhez – ekkor tudatosult csak bennem, hogy Mike-kal még mindig ölelkezve állunk. Rögtön elszakadtam tőle, és Rob felé léptem egyet, ő azonban hátrálni kezdett.
- Félreérted – próbáltam kimagyarázni magam, ám láttam rajta, ebben az állapotban meggyőzhetetlen.
- Nem hinném – nevette el magát. Ijesztő volt.
- Rob, gyere be. Főzök neked egy kávét, és nyugodt körülmények között megbeszéljük a dolgot – megragadtam a karját és elkezdtem befelé húzni, de ő megmakacsolta magát.
- Én ugyan nem megyek veled sehová! – tépte ki magát enyhe szorításomból. – Tudod, voltam olyan ostoba, hogy azt képzeltem, a délelőtti vallomásod, miszerint nem szeretsz engem, hazugság – felhorkant, majd Mike-ot kezdte pásztázni – De rá kellett jönnöm, hogy te valóban egy örömhajhász szajha vagy! – megvetően nézett rám.
- Ne mondd ezt – kértem elcsuklott hangon.
- Ugyan miért ne?! A vak is láthatja, szépen elhajtottál engem, aztán ismét összefeküdtél Mike pajtással – össze-vissza dülöngélt, s gúnyosan nevetett rajtunk.
- Rob, azt hiszem távoznod kellene! – szólította fel Mike erélyesen.
Rob felvonta a szemöldökét, majd pár lépéssel Mike előtt termett. Felkészültem a legrosszabbra, ezért közelebb húzódtam hozzájuk.
- Igen? És mégis miért kéne távoznom? Ja persze, mivel folytatni akarjátok az enyelgést. Tudod mit Angarano, kapd be! – mutatóujjával bökdösni kezdte Mike mellkasát.
- Ne feszítsd túl a húrt, Rob! – figyelmeztette őt Mike.
- Mert különben mi lesz, megversz? Hát csak rajta! Gyere, úgy is szeretnélek laposra verni te rohadék – Rob nagyon felpaprikázta magát, ezért idejét láttam közbelépni. A két fiú közé álltam és a mellkasuknál fogva toltam el őket egymástól. A hármunk közti feszültséget tapintani lehetett.
- Rob menj el, részeg vagy! – vágtam a fejéhez kissé ingerülten, hisz semmi alapja sincs a vádaskodásának és ok nélkül kötegszik.
- Meglehet, de hülye nem vagyok! Már csak azt nem értem, délelőtt miért nem vártad meg, hogy gerincre vágjalak – ekkor egy csattanós pofonnal „jutalmaztam” őt. Megalázott, és ezt nem tűröm el még tőle sem. Mike-ot úgy kellett visszafognom, nehogy behúzzon neki egyet.
- Menj innen! – sziszegtem.
- Rendben, elmegyek – hanyagul megrántotta a vállát, mintha mit sem érdekelné az egész. – További kellemes időtöltést – színpadiasan meghajolt előttünk, majd dülöngélve távozott.

A szemeim könnybe lábadtak. Tudom, hogy csak az alkohol beszélt belőle, de fájt, hogy azt feltételezi rólam, utána képes lennék lefeküdni Mike-kal. Szajhának nevezett, ami a leglealacsonyítóbb jelző, amit nőre használni lehet. És pont ő vágta a fejemhez. Holnap meg kell beszélnünk ezt!
- Holnap pontot kell tennünk az „i”-re – fordultam jelentőségteljesen, minden erőmet összeszedve, Mike felé.
- Rendben – bólintott. – Még ma beszélek Camillával. Sajnálom az előbbit Robbal – mutatott utána, de Robot már elnyelte a sötétség. – Nem gondolta komolyan – próbált nyugtatni.
- Tudom.
- Jó éjt, Kristen – búcsúzkodott, és már hajolt is az arcom irányába, de én nem hagytam, hogy puszit nyomjon rá.
- Ezt hanyagolnunk kéne – kulcsoltam át a kezeimet a mellem előtt.
- Oké. Akkor, szia – intett, majd ő is elindult.
- Szia – köszöntem el tőle elhalt hangon.

Becsukva magam mögött az ajtót, keserves sírásba kezdtem.
Miért az én életemnek kell ennyire bonyolultnak lennie? Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek?

Altató kellett hozzá, hogy nagy nehezen el tudjak aludni, azonban álmomban újra és újra hallottam Rob hangját, amint szajhának nevezve gyűlölködően néz engem. Felriadtam, és egészen reggelig virrasztottam.
Ám nem ez volt a napom legkritikusabb része…az csak ezután következett!

/Camilla/

Rettentően féltem. Számtalanszor lefuttattam már magamban egy párbeszédet, amit én és Rob váltunk, de egyfolytában oda lyukadok ki, hogy istentelenül megharagszik rám, és többé látni sem akar. Megcsaltam őt, és teherbe estem.
Vétettem ellene, mikor odaadtam magam Mike-nak, de szörnyen egyedül éreztem magam. A kapcsolatunk azokban az időkben eléggé megromlott, volt, hogy két hétig nem is beszéltünk egymással. Én elmenetem filmet forgatni, ahogy ő is, majd hazatérve megünnepeltük az évfordulónkat. Azt éreztem ismét zökkenőmentes és kiegyensúlyozott lett a kapcsolatunk, de aztán feltűnt a színen Kristen, és az elképzelésem, miszerint rendezni tudjuk a kettőnk viszonyát, porba hullott.
Iszonyatosan féltékeny lettem, főleg, hogy tudtam, Kristen Mike barátnője. Úgy hittem, elveszi tőlem a szerelmemet, és a szeretőmre is igényt tart. Ezért furkálódtam ellene, és ezért találtam ki a mesét a gyerekről. Vagyis csak arról, ki az igazi apa. Bele se gondoltam, ezzel mennyi fájdalmat okozok mindannyiunknak. A kicsinyes bosszúvágy hajtott, nem pedig a józan eszem.
Meg akartam leckéztetni Robot is, amiért összeállt Kristennel. Nem ismertem fel idejében, hogy amit egymás iránt éreznek, az mély, és igaz. Most pedig itt vagyok, és azon parázok, vajon mikor borul a bili. Mert előbb utóbb szembe kell néznem az igazsággal.
Mike már tudja az igazat, de ő megesküdött, hogy hallgat mindaddig, amíg én jónak látom.

Miután hazajöttünk Londonból mindennap találkoztam vele. Kezdte egyre inkább belopni magát a szívembe.
A forgatáson csak azért kezdtem vele, hogy kapjak tőle egy kis figyelmet és szeretet. Nem hajtott semmi más, csak és kizárólag ez. Ezzel ő is így volt. Kristennel elhidegültek egymástól, én pedig pont kapóra jöttem neki. Persze tegnap bevallotta nekem, kezdettől fogva szerelmes volt belém, de ő Rob miatt nem vallotta be az érzésit. Úgy gondolta mellette labdába sem rúghat. Igaza volt, eleinte tényleg nem néztem rá másképp, mint egy pótlékra, de most veszettül beleszerettem. Olyan gondoskodó és figyelmes. Már alig várja a baba születését, sőt még azt is eltervezte hol fogunk élni.

De mindezek ellenére sem feledhetem el, milyen szörnyű ember vagyok. Kihasználtam Robot, akit tényleg mindennél jobban szerettem. Átgázoltam az érzésein, elválasztottam élete szeremétől, ráerőltettem magam. Ő pedig szó nélkül mellettem maradt. Jó, igaz, ami igaz a napokban találkozgatott Kristennel, de ezt nem vethetem a szemére. Nem is tenném!
Szerencsére a mai napot kihúzhatom a listáról, mivel Rob holt részegen esett haza, majd, ahogy a feje érintkezett a párnával, már húzta is a lóbőrt. Kaptam még egy kis lélegzetvételnyi szünetet.

Ábrándozásomból a telefoncsörgés riasztott fel. Kimentem az erkélyre, csak aztán vettem fel.
- Szia, Mike – köszöntöttem mézédes hangon.
- Szia, drágám. Hogy vagytok? – mindig ezt kérdezte. Gondosan ügyelt, hogy a pici felől is informálódjon.
- Majd kicsattanunk – nevettem fel. – Miért kerestél? – érdeklődtem, majd lehuppantam az egyik székre.
- Rob otthon van már?
Meglepett a kérdésével. Soha nem érdeklődik Rob felől, sőt egyenesen utálja, ha én véletlenül szóbahozom.
- Igen, nagyjából negyed órája jött haza. Miért? – kíváncsiskodtam.
- Mesélt neked valamit?
Oké, egyértelműen kezdett érdekes fordulatot venni a beszélgetés.
- Nem, amint hazajött lefeküdt aludni – mondtam. – Mit kellett volna mesélnie? Ugye nem találkoztatok? – egyből baljós előérzetem támadt.
- Ami az illeti, de, találkoztunk – nagyot sóhajtott, én pedig azonnal a szívemhez kaptam.
- Mike, mesélj el mindent! – szólítottam fel.
- Először is nyugodj meg. Nem szeretném ha felizgatnád magad – olyan figyelmes! – Nos, ma elmentem Kristenhez… - szünetet tartott, gondolom várta a reakciómat.
- Értem – ennyi volt a válaszom. Egyáltalán nem zavart, hogy meglátogatta a volt barátnőjét. Ezer százalékig megbíztam benne.
- Igen, szóval beszélgettünk és bevallottam neki az igazat.
Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Nevessek vagy sírjak?
- Úristen…! - ha Kristen tudja, akkor feltehetőleg Rob is. Nem, az nem lehet, hisz Rob nem csapott patáliát, amikor hazajött. És legyen bármelyen részeg is az ember, ha megtudja, hogy a barátnője, aki eddig azt mondta, gyereket vár tőle, de most kiderül, hogy egy baromi nagy hazugsággal etette, nem lenne az az Isten, aki megakadályozná a perpatvart.
- Nincs semmi gond – kezdett azonnal nyugtatni, Mike. – Rob nem tud semmiről.
- Akkor mi ez az egész?
- Kristen kitalálta, hogy volt köztünk valami a forgatáson.
- Mégis hogyan? – ezt nem tudtam elhinni. Senki nem tudott rólunk, csak a nagyon közeli kollégák, de az esélytelen, hogy Kristen valakivel is közeli kapcsolatot ápoljon.
- Nem tudom, ezt nem árulta el. Ezek után kénytelen voltam bevallani neki az igazat a picivel kapcsolatban. Nem akartam hazudni neki, annál ő fontosabb nekem.
- Megértem, és nincs semmi baj. Ez elkerülhetetlen volt, tudtuk, hogy egyszer színt kell vallanunk. Nagyon kiborult?
- Hajaj! Nem is kicsit. Ha tehette volna, szerintem elevenen megnyúz – próbált humoros lenni, de most nem bírtam nevetni. Miattam van ez az egész. Miattam gyűlöli Mike-ot.
- És hogy került oda Rob?
- Rob lakásán találkoztam vele – megdöbbentem. Fogalmam sem volt róla, hogy Robnak van még egy lakása. Nem csak nekem, de neki is vannak még titkai. – Épp búcsúzkodtunk, mikor holt részegen feltűnt és elkezdte becsmérelni Kristent. Ő persze elhajtotta, mivel nem lehetett ész érvekkel meggyőzni, hogy nincs semmilyen kapcsolat köztünk, pusztán baráti találkozásról volt szó.
- Gondolom szegény Kristen teljesen kibukott.
- Igen, eléggé ramatyul nézett ki, mikor eljöttem. De megkért, hogy holnap találkozzunk vele – a szívem őrült dobogásba kezdett. Holnap talán minden kiderül. Rob egy életre megutál majd, elveszítem őt örökre! – Camilla, tudom, hogy ez iszonyatosan nehéz neked, de itt az ideje bevallani az igazat.
- Tudom, csak nehéz lesz megtennem – vallottam be. – Nem akartam soha bántani őket, mégis megtettem. Gyűlölni fognak, és ezt nehéz elviselnem.
- Megértelek, de nem hagyhatjuk, hogy szenvedjenek.
- Persze, hogy nem – sóhajtottam fel. – Akkor holnap elmegyek Kristenhez. Amint tudsz, kérlek te is gyere el.
- Természetesen ott leszek. Jó éjt, drágám – köszönt el tőlem.
- Jó éjt. Szeretlek – búcsúzkodtam tőle én is.
- Én is titeket – azzal megszakadt a vonal.

Holnap fény derül a piszkos kis titkomra. Jobban teszem, ha már most elkezdek összecsomagolni!

/Rob/

A telefonom berregésére keltem. Felnyögtem, ahogy kinyitottam a szememet. A fény egyenesen felém tűzött, nehezítve az amúgy sem kristálytiszta látásomat, köszönhetően a tegnapi kis tivornyámnak.
Mégis, ezafajta „fájdalom” csekélynek bizonyult ahhoz képest, amit Kristen érezhet a tegnapi viselkedésem miatt. Sajnos még a mai másnaposságom se volt képes feledtetni velem, mennyire becsmérlően és undokul beszéltem vele. Csodálom, hogy csak egy pofont kaptam arcpirító viselkedésem, és főleg szóhasználatom miatt. Mi a fene ütött belém? Miért neveztem őt szajhának?! Elborult az agyam, ahogy megláttam összeölelkezve Mike-kal, de ez akkor sem jogosít fel arra, hogy így nevezzem. Főleg nem őt, aki maga a színtiszta jóság. Egy élet sem leszel elég ahhoz, hogy jóvátegyem ezt! Meg is érdemelném, ha ezek után a színemet se akarná látni.

Kikecmeregtem az ágyból és meg se nézve a telefon kijelzőjét, felvettem a készüléket.
- Halló? – szóltam bele, de meg kellett köszörülnöm a torkomat, ugyanis a hangom elhaltan csengett.
- Rob… - a szívem nagyot dobbant a kedves hang hallatán. Nem hiszem el, hogy felhívott! Majd’ kicsattantam az örömtől, de figyelmeztettem magam, még nem tisztáztuk a tegnapot.
- Kristen! Istenem, olyan jó, hogy felhívtál! – nem is tudtam leplezni az örömöt mely’ óhatatlanul is kihallatszott a hangomból. Miért is titkolnám, hogy odáig vagyok, ha csak meghallom csilingelő hangát. – Elnézést szeretnék kérni a tegnapi viselkedésem miatt, én egy… - barom voltam, akartam mondani, csakhogy közbevágott.
- Nem emiatt kereslek – nagyot sóhajtott. Eléggé rémült hangja volt. – Camilláról van szó.
Ekkor tűnt csak fel, hogy Camilla nem tartózkodik a lakásban. Szokatlan, hisz mindig itt sertepertél körülöttem.
- Mi van vele? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Eljött ma hozzám, vagyis a lakásodra – dadogott, alig értettem mit mondd.
- Tessék?! – kétségbeestem. Ha Camilla ott járt a lakásomon, amiről eddig azt hittem nem tud, akkor az egyenlő azzal, hogy tud rólam és Kristenről. Az egyik felem fellélegzett, hogy végre minden kiderült, és nem kell többé titokban találkozgatnunk, ám a másik részem sajnálta őt, hisz nem így akartam, hogy tudomást szerezzen Kristenről és rólam. – Oké. Kristen, nincs semmi baj. Most hol van? – érdeklődtem.
- Rob, semmi sem oké! – kikelt magából. Jogos, jobban kellett volna ügyelnem.
- Ideges vagy, amit megértek, de kérlek nyugodj meg. Beszélek vele, elmagyarázom neki a dolgot és…
- Kórházba került – Kristen hangja elcsuklott. Kellett néhány másodperc mire szavai értelmet nyertek.
- Mmmi? – rettentően megrémültem.
- Eljött hozzám, beszélgettünk és egyszer csak a hasához kapott, majd vérezni kezdett. Hívtam a mentőket, akik a legközelebbi kórházba szállították – sírni kezdett. Keservesen.
Visszaroskadtam az ágyra. Az én hibám lesz, ha valami történik velük.
- Hová szállították?! – pattantam fel, minden lélekjelenlétemet összeszedve. Nem hagyhatom el magam. Most nem! A gyerekemről van szó, és az egykori kedvesemről, egyszóval felelős vagyok a sorsukért.
Kristen lediktálta a címet.
- Azonnal ott vagyok, és Kristen…? – kezdtem, bár fogalmam sem volt mit mondhatnék neki, egy szerelmi vallomáshoz nem megfelelő az idő.
- Igen? – a hangja reménnyel teli volt.
- Semmi – sóhajtottam.
- Oké – szipogott, aztán letette a telefont.

Összeszedtem magam, majd amilyen gyorsan csak tudtam a kórházhoz hajtottam. Kétségbe voltam esve. Aggódtam a pici és Camilla egészsége miatt.
Szedd össze magad, Rob! – utasítottam magam. Ha már most csődöt mondok, mi lesz később? Nem eshetek szét.
A recepcióstól megérdeklődtem, hol találom a szülészetet. A kedves hölgy készséggel útbaigazított, sőt még azt is elárulta, hogy volt kedvesemet, épp Dr. Robbins vizsgálja.
Idegesen nyomtam meg a lift hívógombját, de az jó pár percig váratott engem. Azt hittem beleőrülök a várakozásba. Ki tudja mi történik ebben a percben Camillával, én pedig itt toporgok egy helyben, várva a kicseszett felvonóra!
- A büdös életbe! – káromkodtam el magam.
- Fiatalember, itt hanyagolja ezt a beszédet! – figyelmeztetett egy idős hölgy, akit épp tolószékben toltak be a kórtermébe. Legyintettem, mire megérkezett a lift.

A negyedik emeletet hamar elértem, s mint egy félőrült futottam a 19es vizsgáló felé. Odaérve konstatáltam, hogy a kedves recepciós tényleg helyes számot mondott, mivel Kristen ott ücsörgött egymagában a szoba előtt. Dobolt a lábával, a kezeit a mellei előtt átkulcsolta, s előre hátra hintázott. Nagyon meggyötört volt az arca, látszott rajta, iszonyatosan aggódik.
Kifújtam a levegőt, s egyenesen szerelmem felé vezetett az utam.
- Kristen – szólítottam meg, ahogy tisztes közelségbe kerültem hozzá. Felnézett rám. A szemei pirosak voltak a sok sírástól, ahogy az orra is, amit feltehetőleg a papír zsebkendő dörzsölt ki. De még így sem vesztette el lénye gyönyörű mivoltát.
- Ó, Rob! – kelte fel a helyéről, és egyenesen a karjaimba vetette magát. Szorosan átöleltem őt, s nyugtatólag végigsimítottam a hátán, majd belecsókoltam a hajába.
- Sss – próbáltam nyugtatni, de ő szorosan belém kapaszkodva újbóli sírásba kezdett. – Nincs semmi baj – suttogtam, és ahogy észrevettem, hangom lágy tónusától megenyhült kissé. Ezen felbátorodva halkan dúdolni kezdtem neki, amitől pár perc múlva teljesen lehiggadt.
- Ne haragudj! Gondolom te is kivagy bukva, erre én itt itatom neked az egereket, mint egy hisztis tinédzser – kért elnézést, majd ellépett tőlem és szemeit a karjába kezdte törölgetni.
- Semmi baj! – tűrtem el a haját a füle mögé, mire halványan elmosolyodott.
Leültünk a székekre, szorosan egymás mellé.

Kínzó volt ez a várakozás, főleg, hogy tudtam, Kristennel meg kéne beszélnem az esti dolgot. De sem a hely, sem pedig az időpont nem volt megfelelő, hogy egy ilyesfajta beszélgetést lebonyolítsunk. Így hallgatásba burkolózva vártunk tovább, mígnem ő szólított meg.
- Jó, hogy itt vagy – nyúlt a kezem után, s erőtlenül megszorította. Ránéztem és a tekintetéből azt lehetett kiolvasni, tényleg örül a jelenlétemnek.
- Mi történt? – kérdeztem aztán.
Kristen összeszedve minden erejét, újból felidézte maga előtt az eseményeket.
- Eljött, hogy beszélgessünk. Elárulta, hogy már régóta tudja, hogy mi együtt vagyunk, és nem haragszik rád, amiért titkolóztál. Aztán éles fájdalmat érzett, majd a hasához kapott, én pedig észrevettem, hogy elkezdett vérezni. Innentől pedig ismered a sztorit.
- Csak úgy a semmiből rosszul lett? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Igen. Várj, te azt hiszed felhúztam valamivel?! – kissé idegesen vágta hozzám a kérdését.
- Eszembe se jutott ilyesmit feltételezni – a hangom elhalványult, s újból végigsimítottam az arcán. Belesimult a tenyerembe, és áthatóan kémlelte elgyötört arcomat. Olyan törékenynek és kiszolgáltatottnak tűnt, hogy óhatatlanul is, de úgy éreztem, oltalmat kell nyújtanom neki. Lassan közelíteni kezdtem az arcához. Lehunyta a szemeit, én pedig letöröltem egy könnycseppet a szempillájáról. Beleremegett a fuvallatnyi érintésbe. Kezeim közé fogtam aztán az arcát, s számmal épphogy csak súroltam ajkait. Szétnyílt a szája, és bódultan várta, hogy végre egy csókban egyesüljünk. Én is majd’ elepedtem érte, s mikor már majdnem érintkeztek ajkaink, egy hang akadályozta meg a szándékunkat. Nem is akármilyen hang.

- Kristen! Jöttem, ahogy tudtam – Mike lihegve lépett hozzánk, mit sem törődve azzal, hogy még mindig milliméterek választanak el minket egymástól. Ha eddig csak csekély késztetést éreztem arra, hogy kinyírjam, az most meghússzorozódott.
Kristen elfordította tőlem az arcát, majd összeszedve magát felkelt a helyéről, és úgy, mint pár perce engem, Mike-ot is átölelte. A kezeimet ökölbe szorítottam, nem kis önkontroll kellett hozzá, hogy visszafogjam magam.

Kissé szerencsétlenül éreztem magam, amiért én egymagamban üldögéltem, míg ők ölelkeztek.
- Ne is zavartassátok magatokat! – vágtam oda gúnyosan. Kristen föleszmélt és egy lépést hátrált Mike közeléből.
- Hogy vannak? – érdeklődött idegesen, Mike. Nem hagytam figyelmen kívül a többes számot. Honnan tudja, hogy Camilla várandós?
Á, feltehetőleg Kristentől, aki riadóztatta őt is. Miért zavar ez engem?! Talán, mert még mindig nem tudtam mit keresett tegnap nálam, sőt kissé fusztrált, hogy most is ideette a fene. Semmi köze hozzánk, húzzon a búsba!

Kristen neki is beszámolt a történtekről, mire Mike elgyötörten felnyögött. Mi a franc?
- Jézusom, ugye nem lesz semmi bajuk?! – kérdezte kétségbeesetten.
Oké, tutira bennem van a hiba, de szerintem akkor sem normális ha egy fickó – aki nem mellesleg Kristen volt barátja – aggódik az én jelenlegi barátnőm miatt, aki az én gyerekemmel várandós.
Kristen folyamatosan simogatta a hátát, ami rettentően zavart engem.
- Oké. Ebből elég! Mi a fészkes fenét kerestél tegnap Kristennél, és most mi okból vagy itt?! – nem ütöttem meg valami hű, de barátságos hangnemet, és legszívesebben kicsavartam volna a kezét, amivel átölelte Kristen derekát.
- Rob, ne csinálj jelenetet – csitított Kristen, s végigsimított a mellkasomon. Most az egyszer nem lágyultam el.
- Hagyj, és inkább válaszoljatok! – förmedtem rájuk, majd ellöktem Kristen kezét. – Együtt vagytok megint? – a szemeim szikrákat szórtak.
- Dehogy! – vágta rá azonnal, teljes határozottsággal, Kristen.
- Akkor? Mi ez az egész? – mutattam rájuk.

Épp válaszolni akart, de a kórterem ajtaja ebben a pillanatban nyitódott ki, belefojtva így a szót. Egy ősz, úgy nagyjából 50 éve körüli férfi lépett ki rajta – gondolom Dr. Robbinshoz volt szerencsénk -, gondterhelt arcot vágva. A szívem zakatolt a mellkasomban.
- Minden rendben, doktor úr? – kérdezte Kristen félénken. A doktor szomorú pillantást lövellt felé, amitől nekem megremegett a lábam.
- Melyikőjük az édesapa? – kérdezte.
- Én vagyok! – csendült fel az enyém mellett még egy hang. Oldalra fordítottam a fejem.
Mike-kal egymás szemébe nézve álltunk.
Ez nem lehet igaz!

Lehet utálni!!!
Ha nem írtok akkor tessék szépen pipálgatni. Jöhet a nem tetszik és az elmegy gombocskák nyomkodása is, de ha szépen kérem, akkor valaki majd írja le, miért azt nyomta. Előre is köszönöm! (L)
Friss előreláthatólag 18.án várható!

Almost Lovers - 22. rész

Sziasztok!

Nos, íme, megérkezett a 22. rész is ;)
Melinda köszi szépen, hogy felhívtad a figyelmemet a képpel kapcsolatban(előző bejegyzés). Kár, hogy nem igazi volt, de manipnak viszont 5*ös! :D
Na, de nem is húznám a szót, elöljáróban csak annyit, hogy én imádtam megírni ezt a részt:D

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: köszönöm szépen, hogy már 36an követtek ^^ (L)

22. rész

/Kristen/

Pár perce még azt hittem, esélytelen, hogy Robbal mi valaha is boldogok legyünk, de Lizzy életmentő telefonja után teljesen átértékeltem a dolgokat. Igen is küzdeni fogok, hogy visszakapjam a szerelmemet!
Ha csak a fele igaz abból, amit Lizzy az imént közölt velem, akkor Camillát egyesével fogom megszabadítani a hajától. Hogy tehet ilyet egy ember? Képes lenne magához kötni Robot, holott nagyon jól tudja, nem szereti őt? Elmebeteg! Na és Mike…?

Azonnal fel is hívtam őt.
- Kristen, micsoda meglepetés – a hangja örömtől csengett.
- Mike, beszélnünk kell! Fontos – nem volt kedvem jó pofizni, ha kiderül, hogy ő csinálta fel a nőt, képen törlöm.
- Oké, hol találkozzunk? – lediktáltam neki ennek a háznak a címét. – Fél óra és ott vagyok.
- Rendben, addig is, szia – letettem.

Fél óra és talán újra együtt lehetek Robbal. Csak ez éltetett!

/Rob/

Alig tudtam kitámolyogni a lakásból, olyannyira sokkos állapotba kerültem. Mégis mi a fészkes fene folyik itt?!

Az egyik percben még felhőtlenül boldogok vagyunk, a másikban pedig kiadja az utamat. Nem értem én ezt! Vagyis értem. Nem akar elválasztani a gyerektől, annak ellenére sem, hogy tudja, nélküle beleőrülök az életbe. Tudta, hogy csak akkor engedem el, ha a szemembe mondja, nem szeret már. Meg is lepődtem, hogy mindezt milyen elszántan, és határozottan vágta a fejemhez. Egy pillanatra meginogtam, vajon tényleg igazat mond-e, aztán felrémlett előttem az eddig kettesben eltöltött idő, és megróttam magam, amiért ilyen képtelenség egyáltalán az eszembe jutott. Minden mozdulata, érintése, és a tekintete is azt tanúsította, igen is szerelmes belém. Most mégis hagyja, hogy szenvedjük, csakhogy a gyerek mellettem nőjön fel. Mi ez, ha nem színtiszta önzetlenség? Ha lehetséges, most még jobban beleszerettem ebbe a csupa szív nőbe.

- Hú haver, te aztán benne vagy a slamasztikában! – ütött vállon a mellettem ülő kissé spicces alak. El is feledkeztem róla, hogy mindezt vele is megosztottam, nem csupán belső monológot daráltam. – Még két sört! – intett a pincér felé.
- Nem kéne többet innom – vallottam be, ahogy az előttem lévő üvegekre tekintettem. Felsorakozott vagy hat.
- Dehogy nem kell. A bánatra a legjobb orvosság a pia.
Vállat vontam. Ha ő mondja.
- És Rob, mégis mit szándékozol tenni ezzel a Kristennel? – érdeklődött, majd beleivott az éppen csak kihozott üvegbe.
- Várok pár napot amíg lenyugszik, aztán újra visszahódítom – kezdett a fejembe szállni a pia, mert minden egyes kiejtett szónál megakadt a nyelvem.
- Helyes! – koccintotta össze az üvegeinket. - Istenem, ezek a nők aztán szépen padlóra tudnak küldeni minket férfiakat!
- Különleges képességük van, az biztos – ismertem el.
- És mi lesz a másik csajszival, aki megesett?
Fátyolos tekintettel néztem rá. Ezen még nem is gondolkodtam, teljesen lefoglaltak az elmúlt események.
- Szakítok vele, természetesen – nevettem fel. – A gyereket pedig látogatni fogom rendszeresen.
- Öcsém, tényleg nem lennék a helyedben! Ez az ügy rohadtul komplikált, és ahogy észrevettem, ez a Kristen bige nagyon a szívén viseli a kölök helyzetét.
Hogy lehet az, hogy egy vadidegen öt perc beszélgetés után tisztán látja a kialakult helyzetet? És még csak nem is józan!
- Ja, de kénytelen lesz elfogadni a döntésemet. Szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeretem engem. Nem tagadhatja meg a nyilvánvaló érzéseit, és legfőképp nem tagadhat meg minket a boldogságtól! - lelkesültem fel egyszeriben.
- Szerintem, ma már el is kéne kezdened a puhítását – adott tippet újdonsült barátom.
- Hogy képzeled? – kérdeztem, de majdnem leestem a székről, ahogy felé fordultam.
- Most mit magyarázzak ezen cimbi? – tette a kezeit a vállamra és barátilag magához húzott, majd bizalmasabb hangot ütött meg. – Elmész hozzá, megdöntöd, elmondod neki mennyire belevagy zúgva, és hogy semmi mást nem akarsz csak vele lenni, meg ehhez hasonló nyálas szarságokat. A kicsike inni fogja minden szavadat, és nem lesz kifogása a dolog folytatása ellen – kacsintott rám.
- Ez bejött neked valaha? – kérdeztem.
- Naná! A csajok bírják ha egy pasi kitárulkozik, főleg ha előtte jól meghúzták őket.
- Te egy rohadt nagy seggfej vagy, ugye tudod? – kérdeztem nevetve.
- Most erre mit mondjak? – húzta ki magát. – Szóval, elmész Kristenhez?
Lehúztam a maradék sörömet, és határozottan rávágtam:
- Igen – fogtam magam - és igaz kissé döcögősen, de - elindultam életem értelme felé, hogy bebizonyítsam neki, mennyire megőrülök érte.
Bármilyen hülyeséget kitalálhat, én nem fogom elengedni őt!

/Kristen/

Tűkön ülve vártam, Mike megérkeztét. Le-föl járkáltam a nappaliban, és szünetlenül csak az zakatolt a fejemben, hogy Robbal nemsokára újra együtt lehetünk.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. A szívem gyorsabban kezdett verni, a pulzusom biztosan az egekbe szökött.
Izzadt kezemet a nadrágomba töröltem, úgy nyitottam ajtót egykori kedvesemnek, akiről ha kiderül, hogy köze van ehhez az egészhez, kiherélek.

- Szia, Kris – mosolygott rám kedvesen.
- Szia, kérlek, gyere be! – mutattam utat.
- Húha, ez aztán szép lakás – nézett körbe elismerően. – Nem is tudtam, hogy elköltöztél – nézett rám meglepetten.
- Mert nem is – gyorsan leültem a kanapéra. Mielőbb túl akartam esni ezen az egészen.
- Akkor nem értem. Kinek a lakása ez? – leült mellém, és kíváncsian fürkészte az arcomat.
- Ez Rob lakása – vallottam be félszegen. Döbbenten nézett rám.
- Szóval ti megint együtt vagytok? – érdeklődött.
- Nem egészen – sütöttem le a szemeimet. Rohadt zavarba ejtő egy helyzet!
- Értem, ti szeretők vagytok – nem kerülte el a figyelmemet a hangsúly. Megrovó és számon kérő volt.
- Igen – néztem egyenesen a szemeibe.
- Hogy tehetted ezt Kristen? Miért alacsonyítottad le magad ennyire? Felfogod, hogy ezzel Camilla érzéseit a sárba tiprod?!
Ez volt a végszó, ugyanis elborult az agyam.
- Ő kezdte ezt az egészet.
- Tessék?
- Szerintem, te sokkal jobban tudod miről beszélek – mértem végig. Idegesen felpattant a kanapéról.
- Mi ez az egész? Miért hívtál ide? – a hangja egy oktávval feljebb csúszott.
- Mike, teljesen őszintének kell lenned velem. Tekintettel arra, hogy egyszer sokat jelentettünk egymásnak, és arra, hogy most barátok vagyunk – odasétáltam hozzá, és a vállára helyeztem a kezeimet.
- Kristen… - súgta a nevemet elgyötörten. Szinte mondania sem kellett semmit, tudtam, Lizzy összes szava igaz volt.
- Mondd el, mi történt közted és Camilla között, kérlek! – kértem. Az ő szájából akartam hallani.
- Ezt…honnan tudtad meg?
- Nem fontos, csak arra vagyok kíváncsi, lefeküdtél-e Camillával?
- Igen, lefeküdtünk – hajtotta le a fejét. – Sajnálom.

Legszívesebben a nyakába borultam volna, de most egészen más helyzetben voltunk. Ezen múlhat mindannyiunk jövője.
- Mesélj el mindent – kértem, s visszaültem a kanapéra. Tétován álldogált, nem igazán tudott mit kezdeni a helyezettel. Tudtam, hogy nehéz neki a volt barátnője előtt beszélni arról, mi történt közte és egy másik nő között, aki nevezetesen az én mostani kedvesem párja.
- Biztosan ezt akarod? – kérdezte, miközben visszaült mellém.
- Természetesen. Mike, most a boldogságunk forog kockán – néztem egyenesen a szemeibe.
Nagyot sóhajtott, majd belekezdett a mesélésbe.
- Nem kertelek, inkább belevágok a közepébe – ideges volt, folyamatosan tördelte a kezeit. – A film forgatása közben kezdtem egyre közelebbi kapcsolatba kerülni Camillával. Ez részben azért lehetett, mert a mi kapcsolatunk annak idején nem volt valami felhőtlen – félénken nézett rám. Talán azt várta, hogy leharapom a fejét, pedig ez eszembe sem jutott. Valóban, a kapcsolatunk akkorra már eljutott egy olyan szintre, ami a menthetetlen kategóriát súrolta. Mégis, voltunk olyan ostobák, hogy a problémáinkat észre sem véve folytattuk ezt a látszat viszonyt. Nevetségek voltunk, és legfőképp szánalmasak!
- Szereted őt? – ez érdekelt a legjobban.
- Igen. Azóta, hogy megismerkedtem vele – a hangja elgyötörten csengett. Közelebb csúsztam hozzá, és bíztatólag végigsimítottam a karján. – Kristen, én nem akartam ezt!
- Tudom – öleltem át. Szívből sajnáltam. Mike nem rossz ember, csak épp egy szívtelen nőszemélybe szeretett bele. – Mike, van itt még valami… – kezdtem bele idegesen. Most jön a dolog legnehezebb része. Közölni valakivel, hogy a várandós szeretője talán az ő gyermekét hordja a szíve alatt, nagyon szívtelen dolog, de sajnos nincs választási lehetőségem. Tudatnom kell vele a tényeket.
- Igen, én vagyok a gyerek apja – mondta, holott nem is kérdeztem.

Teljesen ledöbbentem, a szemeim kikerekedtek. Köpni, nyelni nem tudtam, olyannyira sokkolt a hír. Persze, ez még mindig jobb, mintha Rob lenne a tényleges apa, de szembesülni azzal, hogy az egykori szerelmem ejtette teherbe a mostani szerelmem barátnőjét…..Istenem, kissé abszurd helyzetben vagyunk!
- Egészen biztos ez? – kérdeztem remegő hangon.
- Igen. Miután elmesélted nekem, hogy Camilla terhes, azonnal felhívtam őt. Tudtam, hogy a kapcsolata Robbal nem felhőtlen…miattad. Először persze tagadta a dolgot, de mikor hazajött Londonból, felkerestem – rám emelte a tekintetét. A szám tátva maradt ezektől az információktól.
- Folytasd! – utasítottam. Addig nem akartam közbeszólni, amíg nem hallottam az egész történetet.
- Elmentem hozzá, és kikényszeríttettem belőle az igazságot. Zokogva vallotta be, hogy nem Rob gyerekével várandós, hanem az enyémmel. Azonnal arra kértem, hogy legyen velem, de ő félt.
Itt nem bírtam megállni szó nélkül, közbekérdeztem:
- Mégis mitől?
- Attól, hogy Rob ezek után, hogyan fog viszonyulni hozzá. Mert ez mégis csak egy nagy hazugság. Elpanaszolta azt is, hogy mióta hazajöttek Los Angelesbe, Rob az egész napját máshol tölti. Én azonnal rájöttem mi folyik itt. Neki sem kellett sok rávezetés, világossá vált előtte is, hogy ismét együtt vagytok – az együtt szót idézőjelbe tette.
Lefagytam. Nem akartam hinni a fülemnek.
- Camilla tudta, hogy Rob nem szereti őt, sőt, hogy nem is az ő gyerekét várja, mégis vele maradt?! – eddigi életem során ennél vérlázítóbb dolgot nem igen hallottam.
- El akarja mondani Robnak az igazat. Amikor ti titokban együtt voltatok, mi is találkoztunk. Megbeszéltük a dolgokat, és elhatároztuk, együtt neveljük fel a gyermekünket – elmosolyodott.
A levegőt szaggatottan kezdtem el venni. A tüdőmből az összes oxigén kiszorult.
Ez az egész történet rosszabb, mint egy Brazil szappanopera!
- Akkor miért hívogatta egyfolytában Robot? – kérdeztem feldúltan, mert nagyon jól emlékeztem rá, hogy nem egyszer zavart meg minket.
- Túl átlátszó lett volna, ha egyik napról a másikra nem is érdeklődik iránta – adta a kézenfekvő választ, Mike.
- Szóval tervet készítettetek – állapítottam meg.
- Valami olyasmi – vakarta meg a fejét.
- Felfogtad, mit csináltatok?! – förmedtem rá mérgesen. – Amíg ti szépen kifundáltátok ezt, Robot majd’ megölte a lelkiismeret furdalás a „gyereke” miatt. Szenvedtünk, mert tudtuk, nem maradhatunk együtt. Közben ti jól elvoltatok és tervezgettétek a szépséges jövőtöket. Ez kész, Mike! Felfogod mennyi kárt tettetek?! Tudod te, milyen mindennap úgy ébredni, hogy attól félsz, talán ez az utolsó nap, amit a szerelmeddel tölthetsz? – szinte már üvöltöttem. Iszonyatosan mérges voltam rá.
- Kristen, nézd a mi helyzetünket is – kérte.
- Mit?! Nézzem azt, hogy Camilla boldogtalanná varázsolta az életemet azzal, hogy ráerőltette a beteges vágyit Robra?! Vagy, hogy a volt szerelmem megcsalt, és gyereke lesz a szeretőjétől?! Mégis mit kéne olyan kurva jó színben látnom?!!!
- Kristen… - könyörgő hangja hallatán se tudtam megenyhülni.
- Ne Kristenezz itt nekem! Rohadt nagy hibát követtetek el. És ebből se ti fogtok kijönni vesztesen.
- Tudjuk, hogy fájdalmat okoztunk nektek. Sajnálom – hajtotta le a fejét. Fasza, még ők lesznek a végén az áldozatok, akiket sajnálni kell! Basszák meg!
- Bazi sokat érek a bocsánatoddal, Mike! – idegbeteg lettem, nem is tudtam volna leplezni az ellenszenvemet irányukba. Gyomorforgató érzés rájönni, hogy a legközelebbi ismerősöd – aki nem mellesleg, egykor sokat jelentett a számodra – galádul átgázol rajtad. Mit kéne tennem, jó képet vágni az egészhez? Elmondani, hogy: Mike, egyáltalán nem haragszom, sőt megértem miért titkolóztatok, azok után is, hogy megbeszéltétek, együtt lesztek. Na, ezt várhatják!
- Nem akartam, hogy haragban váljunk el – át akart ölelni, de én arrébb csúsztam a közeléből. Hozzám ne érjen a mocskos kezeivel!
- Mike, az a nagy büdös helyzet, hogyha én most nem hívlak el ide, ki se derül, hogy te mindvégig tudtál erről az egészről. Hogy voltál képes így a szemembe nézni?! És én még sajnáltalak. Azt hittem te vagy az áldozat, most pedig kiderül, hogy ugyanolyan szarkeverő vagy, mint a szerelmed! – idegesen köptem felé a szavakat. Nem érdekelt ha megbántom.
- Nekem is nehéz volt ez a pár nap. Főleg, hogy ma Rob ment el helyettem az ultrahangra.

Bevillant a kép, ahogy Rob szorongatja azt a képet. Jézusom! Rob.
Teljesen össze lesz törve ha megtudja, nem ő a gyerek apja. Teljesen elfogadta már a helyzetet. Ő mindig is könnyen sebezhető lélek volt, és ha most szembesül vele, hogy csúnyán átverték, magába fog zuhanni. Ezt nem engedhetem meg! Nem szenvedhet két ilyen szemétláda miatt. Mellette leszek, támaszt nyújtok neki a nehéz időben. Egy kis idő elteltével talán sikerül neki feldolgoznia mindezt.
- Elég! – intettem le. – Ne csinálj magadból áldozatot, kérlek – szúrós pillantást lövelltem felé. – Most menj el! – utasítottam.

- Remélem ez volt életünk utolsó találkozása – ezt már az ajtóban állva mondtam neki. Kinyitottam neki a bejárati ajtót, minek következtében kellemes hűs szellő járta át egész lényemet. Friss levegővel telítődött meg a tüdőm. Végre újra tudtam felszabadultan lélegezni.
- Kérlek! – könyörgött nekem, majd megölelt. Álltam, mint egy szobor, földbegyökerezett lábbal.
- Bravo! Bravo! – hallottam meg az ismerős hangot, amint közvetlenül előttem felcsendül. Taps is társult a rekedtes hanghoz. Beleremegtem a felismerésbe. Rob az.

Most aztán kiadhattok magatokból mindent!!
Tudjátok, ha nem írtok, mert kis lustik vagytok, akkor legyetek oly' kedvesek és pipálgassatok, az is sokat jelent!! ^^
Köszönöm(L)

Válaszok :D

Sziasztok!

El se hiszem, hogy időben tudok válaszolni a komitokra :D
Nagyon szépen köszönöm azt a csodás 11 komit, amivel újból megajándékoztatok!! (L)
Imádlak titeket!

U.i: lehet, hogy közületek sokan ismerték ezt a képet, de nekem újdonság volt. Irtó aranyosak ^^ Hiányzik ez az Edward :(

Beus: csak nem gondoltad, hogy rögtön a 21. részben leleplezek mindent?! Tudhatnád, hogy azért ennél jobban szeretem borzolni a kedélyeket;) (tényleg ne vegyél nyerő szelvényt mostanság)
Kristen színésznő, akinek az a dolga, hogy eljátssza a neki szánt szerepet. Ebben az esetben azt, hogy tagadja meg az érzéseit. Ő csak Rob javát akarta, semmi mást, és ne felejtsd el, hogy még ő sem tudta, hogy Camilla nem Rob gyermekével várandós. Szerintem én is így cselekedtem volna.
Rob nem is fogja feladni, majd meglátod a kövi részben;) (ám nem lesz pozitív kimenetelű a dolog, de ez még nagyon a jövő zenéje)
Majd akkor fogod sajnálni Robot ha kiderül az igazság. Kissé brutál mód szembesül a dologgal:S
Ezért kellett sokat várni Lizzy felbukkanására, hisz egy ilyen kaliberű nyomozáshoz valóban idő kell :) Imádom Lizzy szemszögéből leírni a dolgokat, ő olyan jól látja mindkét fél (Rob és Kristen) érzésit, gondolatait^^
Persze, hogy Happy End lesz, csak addig még el kell jutni valahogy :P (25 részes lesz egyébként a történet)
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat, mindig meghatódom tőlük! ^^ (L)

Bells: jobb lett, mint vártad?! :O Hát ennek kifejezetten örülök, mert a te véleményedtől tartottam a legjobban:D
Nagyon jó vagy, egyből kitaláltad, hogy mi fog történni! Rob végső kétségbeesésében kérdezte meg Kristent az érzéseivel kapcsolatban. Túl indulatos volt, és csak úgy volt hajlandó "lemondani" Kristenről, ha az a szemébe mondja, nem szereti már. A kövi részben benne is tudatosul, hogy ez egy butaság volt. Egyébként Kristen az egész történet alatt szerintem rettentő pozitív. Hogy ez miért alakult így, azt nem tudom :D Lesz még olyan rész, ahol Robot elküldenéd a búsba, ne félj! ;)
Nyugi, eljut Robhoz a hír, bár nem valami kedves szituációban fogja megtudni:/
Kristen meg a költözés? Hát majd meglátjuk.... :D
Köszönöm szépen a csodás komidat, nagyon jól esik minden egyes alkalommal! ^^ (L)

Noémi: jaj, ne sírj és ne légy ideges! Persze, hogy akkor derült ki, különben nem lenne izgi a történet, és nem tudnám még 4 részen keresztül húzni az idegeiteket :D
Hát, a meglepő az lesz, hogy nem Robnak kell majd megbocsátania Kristennek, hanem pont fordítva, de ez még messzebb van :P
Pont Mike-kal, bezony. Az is kiderül majd, miért pont Mike, stb.
Örülök, hogy nyáron is tudsz internetezni, szóval nem tűnsz el hónapokra! :)
Én is szerizlek, és nem sokat kell várnod Camilla lebukására;) Annyira szerintem nem volt durva ez a szakítás. Bizony, szép lesz a kibékülés:P
Köszönöm a kedves hozzászólásodat! ^^ (L)

Emma: pedig Rob, baromi nagy hülyeséget fog csinálni, szóval előre bocsánatot kérek miatta!!!
De nem szexuális értelem fog őrültséget csinálni, hanem másképp. (valóban nagyon szépen, és visszafogottan fogalmaztál, gratulálok! :D)
Rob nem töketlen(vagyis szerintem nem az), csak teljesen kétségbeesett. Én az ő helyzetében szerintem beleőrültem volna a dolgokba, de ő mindig próbált valami kiutat találni ebből a lehetetlen helyzetből. Nagyon hiszékeny lélek, ez az oka, hogy egyből, kérdezés nélkül elhitte, Kristen nem szereti már. Túl érzékeny a lelkem, ez a legnagyobb baja.
Igen, autóversenyes Robci nem lesz ilyen. Amit elhatároz az úgy van és kész, nem érdekli ha bárkit megbánt is vele:P Én is várom már, hogy nekiálljak írni xD
Nem tudom, hogy a 25. rész az sokára van e, de akkor fognak újra egymásra találni:) Nem mondom meg, hogy jók e a megérzéseid, majd meglátjuk :P
Köszönöm a komidat Emma, nagyon jól esett, és örülök, hogy visszatértél!!! ^^ (L)

Dorszíí: na bezzeg, ha nem tudnád, hogy kibékülnek, akkor nem tetszene :P Milyen RS lenne ha összeveszejteném a két főszereplőt, aztán egyszer csak benyomom, hogy vége? xD Azt hiszem közutálatnak lennék kitéve, és ezt a rizikót nem vállalhatom:D
Köszi szépen az elismerést, boldog vagyok, hogy még a szakításuk is tetszett! ^^ (L)

Reni: nincs mit a díjért, ismételten! Tényleg ez a legkevesebb:)
Igen, én is sajnálom, hogy újra szakítással végződött, de te is tudod, hogy nem lehet mindig minden boldog. Kell néha egy kis hullámvölgy, hogy aztán boldog véget érjen a sztori.
Camilla tényleg rossz volt, de kezdi kapiskálni mit is tett ezzel a két szerencsétlennel.
Lizzy egy igazi jó testvér, akit szerintem mindenki kívánna magának:)
Ki fog derülni az igazság a következő részből;)
Örülök, hogy tetszett, ez hatalmas dolog a számomra! Köszi a komidat ^^ (L)

Lizzyke: ezért örülök ha egy író is olvassa a történetet, mert ő tudja, hogy nem mindig boldogságból áll az élet. Szerintem rohadt unalmas ha egy történet nem áll másból, mint folytonos rózsaszín felhőből, és éjt nappallá tévő szexből :/ Abban nincs semmi izgalom! (de ez csak az én véleményem)
És köszi, hogy a jót pipáltad!
A vallomásból is látszik, hogy Kristen nem kezdő színésznő, hanem profi. Lizzy az örökös megmentő szerepében tetszeleg, és garantálhatom, hogy nem most utoljára hallottunk felőle:P
Kíváncsi vagyok az ötletedre, és a kövi résznél kérlek írd le mi volt az! :D Nagyon izgat a dolog.
De, sajna Rob igen csak konok, és ebből még lesz galiba:/
Nagyon köszönöm Liz, ezt az aranyos hozzászólást! ^^ (L)

Dinuss: tudom, hogy az eleje szomorú, de be kellett iktatnom ezt a "csavart", ha úgy tetszik.
Igen, kissé ironikus, hogy pont Mike-kal keveredett össze Camilla, de egy történetben minden megengedett:D
Én inkább úgy fogalmaznék, remélem Kristen visszafogadja Robot! ;) Majd meglátod, miért mondtam ezt.
Köszönöm a kommentedet ^^ (L)

Szandra: jaj, olyan rossz azt olvasni, hogy olvasók elpityerednek:( Tudom, hogy ez jó dolog, mert ez azt bizonyítja, hogy átjött a fejezet, csak rosszul érzem magam, hogy miattam szomorodtok el!
Helyre jön minden, ne aggódj, csak ahhoz idő kell. Pontosan 4 rész!
Gondoltam, hogy sokatoknak levágós ez az együtt forgatásosdi :D
Köszi szépen, hogy újból megtiszteltél a véleményeddel! ^^ (L)

Kitti: jáj, neked mindig külön örülök. Te olyan kis lelkes vagy! :D Főleg most, nagyon köszi ezt a kisregényt, az ilyet már szeretem. És nem kell aggódnod, minden egyes leírt betűdet értettem;)
Semmit sem vettem magamra! :D Hallod, annyira jó olvasni, hogy ennyire tetszett...nagyon féltem, hogy ezek után mindenki lehurrog, hogy fejezzem már be az örökös drámázást, de mikor ilyen komit olvasok, mint a tiéd, nem érdekel, ha valakinek nem jön be a kissé depis style.
Rob kétségbeesett a szakítás miatt, és szerintem ha azt mondják neki, hogy Anglia fővárosa Amszterdam, akkor azt is képes elhinni, holott ő angol! :P Könnyen sebezhető, és ez a szeretet/szerelem dolog képes a leginkább padlóra küldeni őt:S Meg fog világosodni xD
Kristen tényleg önfeláldozó, és bár nem akartam ennyire jóra írni, ez lett belőle :D Szerintem a valóságban egyáltalán nem ilyen, de aztán ki tudja.
Nem is kell azt hinni, hogy itt a világvége, mert: 1. ez egy kitalált történet, és ha nem adj Isten így maradna köztük minden, akkor se lenni semmi baj, hisz ez csupán egy fikció, 2. nem bírnék olyan történetet írni, ami nem happy-vel zárul. Ennyi! :)
Jaj ettől a sok gratulációtól, már úgy nézek ki, mint egy paradicsom :$ Irtó aranyos vagy! (L)
Lizzy a nagy testvér, aki segít a kissé szerencsétlen öcsikének kideríteni az igazat. Imádom őt, és garantálom, hogy nem most utoljára lépett színre;) Nem kis munka árán derítette ki az igazságot, szóval Rob az adósa.
Még szép, hogy Kristent is elkapta a harci ideg, hisz kiderült a volt szerelméről, hogy az még a kapcsolatuk alatt kavart Camillával. (igaz Kris is intim viszonyba keveredett Robbal, de az jobban elnézhető)
A kis "nem vőlegény" dalolni fog :P
Soha nem is szoktál követelőzni, úgyhogy emiatt ne fájjon a fejed. Sajnos be kell tartanom a heti 1 frisst, még akkor is ha előre megírtam 3 részt, mivel én sem vagyok itthon, és másképp nem megoldható:/ Ha tehetném mindennap hoznék új részt, de megvan kötve a kezem ilyen szempontból.
Mindig bennem van a félelem, hogy esetleg valakinél nagyon kiütöm a biztosítékot, de ezentúl rád hallgatok és nem törődöm vele. Akinek tetszik az visszajön úgyis olvasni, akinek nem, annak nem kötelező az ittlét! :)
A kishitűség életem végéig elkísér, ebben biztos vagyok:P
Imádlak Kitti, és nagyon köszönöm, hogy te ennyire biztatsz engem!!! Soha ne kérj bocsánatot a komid hosszúsága miatt, mi "írók" nagyon is szeretjük az olvasók kis fikcióit, élményeit olvasni. :D
Köszönöm ezt a csodát! ^^ (L)

Köszönöm annak a 89 emberkének is, akik valamilyen módon, de lájkolták a fejezetet!! (L)
Ez remélem a jövőben is így marad :)

Friss kedden! ;)