Unaloműző 4.

Sziasztok, ismét!
Ma nagyon unatkoztam és, mivel adós voltam még nektek az Unaloműző utolsó részével, úgy döntöttem, hogy ma megkapjátok:D
Tök jó fej vagyok, nem? xD (NEM!)
Nem is rizsáznék feleslegesen, olvassátok el ha időtök engedi:)

Lilluci

U.i: kiderült, hogy az Almost Lovers 12. része nem tűnt el, csak a blogspot tegnap egy kicsit a bolondját járatta velem:/
Szóval, ha lejjebb tekertek akkor ott megtaláljátok az új részt^^

2010. december 28.

/Robert/

- Nem unod még, hogy egész álló nap csak magadat sajnálod? – kérdezte flegmán Xavier. Már nem is válaszoltam neki, vicces volt hallgatni, ahogy magával megbeszéli a dolgokat.
- Elegem van ebből a letargikus szar állapotodból! Anya is totál idegbeteg miattad, és nem elég, hogy téged el kell viselnem, még őt is nyugtathatom miattad – leült mellém a kanapéra, láttam, most kapok a pofámra. – Figyelj, szerintem haza kéne menned.
- Legalább kedvesen adtad a tudtomra, hogy nem akarsz itt látni – nevettem, és már mentem is, hogy összeszedjem a dolgaimat. Én is haza akartam menni, legalább távol kerülök Kristentől.
- Nem erről van szó! Csak látom, hogy mennyire kivagy.
- Jól vagyok! – hitegettem ezzel, mind őt, mind magamat. Természetesen ez nem volt igaz, de a pozitív hozzáállás talán kifizetődő lesz egyszer.
- Nem vagyok hülye, se vak. A közelébe se vagy a jónak.
- Mégis mit vársz?! Elcsesztem a kapcsolatom Kristennel. Szívből utál, majdnem megölte magát miattam. Mondd ettől kéne olyan hű, de faszán éreznem magam?! – fakadtam ki, kissé csúnyán.
- Épp ezért ötlöttünk ki egy tervet Ashley-vel – kacsintott, majd odajött hozzám és kiszedte a kezemből a félig összepakolt bőröndömet. – Figyelj, ez bombabiztos terv.
- Nem érdekel – bementem a fürdőszobába, hogy onnan is összeszedjem a dolgaimat.
- Pedig érdekelhetne, talán visszakaphatod vele Kristent – mondta az ajtófélfának támaszodva.
- Olyan terv nem létezik, amivel visszafogadna. Ez teljes képtelenség – csóváltam a fejem. Ezek tiszta hülyék!
- Nem, nem az!

Elmesélte, hogy mit, hogy kell tennem. Kizártnak tartottam, hogy mindez bejöhet, de úgy voltam vele, egy próbát megér. Ha nem teszek semmit, biztosan nem fogom visszahódítani Kristen, de megpróbálni meglehet.

- Add át üdvözletemet anyáéknak – kötötte a lelkemre kérését Xavi.
- Úgy lesz! – nevettem. Azóta a szörnyű nap óta, először nevettem önfeledten.
Még egyszer utoljára átöleltem az öcsémet, és felszálltam a gépre.
Pár óra elteltével a gépen a londoni reptéren landolt. Rajtam a világ szeme! Ha ügyes vagyok, a Szilvesztert akár az Egyesült Államokban is tölthetem életem szerelmével.

2010. december. 31 (22:00)

/Kristen/

Már nem voltam olyan mértékben magam alatt, mint két nappal ezelőtt. Beletörődtem abba, hogy engem a férfiak csupán elhagyni tudnak. Volt már ezelőtt is szerelmi csalódásom. Ez miért lenne más, mint a többi? Talán azért, mert Robot jobban - nem is ez a megfelelő szó-, inkább máshogy szerettem. Ő volt a legjobb barátom, és egyben a kedvesem. De amire erre rájöttem, már késő volt. Tudom, hogy buta dolog volt bevennem azt a töménytelen sok gyógyszert, de nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem. Nem akartam érezni a szívemben lévő szúró fájdalmat. Nagyon nagy hiba volt mindez, és megfogadtam, soha többé nem teszek ilyet, legyen bármilyen kilátástalan is a helyzetem.

Abban is vétettem, hogy csupán Robot hibáztattam. Én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő. Hisz én se vallottam be magamnak az érzéseimet. Ha ezt előbb megteszem, mindkettőnket megkíméltem volna kétévnyi boldogtalanságtól. De nem, Kristen Stewart inkább magában szenvedett, ahogy szokta! És lám mi lett a vége, egy kórházi szobában landoltam karácsonykor. Csak én vagyok képes mindent ennyire túldramatizálni.
Szerencsére egy éjszakánál tovább nem kellett a kórház falai között lennem. Nem is bírtam volna, ez az egy éjjel is kínszenvedés volt, erre az ügyeletben lévő nővér a bizonyíték. Az őrületbe kergettem szegényt az örökös csengetésemmel.

Azóta itthon tengődöm, anyám szigorú felügyelete alatt. Nem mer egyedül hagyni, fél, hogy újra meggondolatlan lépést teszek. Hiába esküdtem vagy százszor az életemre, és az övére, hogy ilyen többé nem jut az eszembe, nem mert kockáztatni. Ha viszont neki dolga akadt, akkor Ashleyt hívta át, hogy játssza el a bébicsőszömet.

Ma is kedves barátnőm lett megbízva a felügyelésemre. Legalább nem töltöm egyedül az Újévet. Mert ugye, ma van Szilveszter. Hurrá!
- Ashley, pezsgőt azért kaphatok majd? – érdeklődtem, miközben csatornát váltottam.
- Nem tudom, hogy anyád vett-e gyerekpezsgőt. Ha nem, akkor marad a csapvíz – nevetett kajánul. Igen, azt elfelejtettem említeni, hogy a drágalátos anyukám még az italokat is hét lakat alatt őrzi.
- Tudod, Xaviert nyugodtan áthívhatod.
- Neki más dolga akadt – sóhajtott fel. Ezen elcsodálkoztam, mióta együtt voltak egy percet se bírtak ki egymás nélkül, és pont ma, Szilveszterkor nélkülözik egymást? Kissé meglepő, de nem az én dolgom vájkálni a magánéletükben, ha a barátnőm úgy érzi, beszélni szeretne erről, készséggel meghallgatom.

Titkon ugyan örültem volna, ha Xavier betoppan és elejt egy-két megjegyzést a bátyjáról. Ennek az esélye a nullával volt egyenlő, de a remény hal meg utoljára, mint szokták mondani.
Sokat gondoltam Robra, és arra, mit csinálhat épp. Az a tudomásomra jutott, hogy visszautazott Londonba, és feltételezem Jennához ment haza, mégse gyűlöltem őt. Minden percben vártam, hogy hívjon, vagy legalább írjon egy e-mailt, de azok után, ahogy a kórházban beszéltem vele, ez csak leányálom. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, sokmindent másképp csinálnék. Például 2008-ban rögtön léptem volna, nem vártam volna két évet.
Mára már rájöttem, hogy mi volt az oka a két hónapnyi távollétének. Akkor jött össze Jennával, és, mint azt Xaviertől megtudtam, Rob jobbnak látta hanyagolni a kettőnk kapcsolatát, hogy a Jennával folytatott viszonya sikeres legyen. Ezt akarta velem közölni, mikor én annyira rámenős voltam. Hülye!

- Bocs, Ash, hogy ezt mondom, de ennél uncsibb bulin még soha életemben nem voltam – ásítottam egy hatalmasat, ezzel is tudtára adva, mennyire unatkozom. – Nem bánod, ha én most lefekszem? – kérdeztem.
- Kristen, meg ne próbálj lefeküdni! – szólított fel, ellentmondást nem tűrő hangon. Rögtön visszaültem a kanapéra.
- Oké, de akkor kérlek csináljunk valamit – nyögtem.
- Várj még pár percet – nyugtatott.
- Mégis, mire várjak? – értetlenkedtem.
- Telefonálok egyet – közölte. Kissé érdekesen viselkedett. Pár perc elteltével visszatért, és láttam, hogy rajta van a kabátja.
- Hova megyünk? – érdeklődtem felcsillanó szemekkel.
- Te sehova, én viszont most elmegyek.

Azzal fogta magát és kisétált az ajtón. Bambán bámultam magam elé, semmit se értettem. Már Ashley is elhagy?
Felsétáltam a szobámba, és nem törődve semmivel, átöltöztem pizsamába. Vagyis öltöztem volna, csakhogy valami megzavart közben.


/Robert/

Nyugtalan voltam, nem bíztam a terv sikerében. Toporogva vártam, hogy Xavier lejöjjön, és indulhassunk végre.

- Itt is vagyok! – vágódott be a kocsiba, kezében a CD-t lóbálta. Remegő kézzel indítottam be az öreg autót.
- Most hívott Ash, azt mondta Kristen eléggé zabos – röhögött idiótán. Oldalba löktem, mire abbahagyta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – adtam hangot a kételyeimnek.
- Rob, sért a bizalmatlanságod irányomba és a barátnőm irányába – játszott sértettségén jót mulattam titokban, ugyanis túl feszült voltam bármiféle érzelmet hangosan is kinyilatkoztatni.

Leparkoltam az ismerős házhoz, ahonnan pillanatokkal később Ashley sétált ki. Kinyitotta a Xavier felőli ajtót, majd szájon csókolta kedvesét. Belül reménykedtem, hogy nemsokára én is ezt tehetem Kristennel.

- Készen állsz, Rob? – ébresztett fel álmélkodásomból Ash.
- Azt….azt hiszem – dadogtam. A lámpalázam elviselhetetlen volt. Izzadtam, a szívem kétszeres gyorsasággal vert.
- Akkor indítom a zenét – hallottam valahonnan a távolból az öcsém hangját.

Meghallottam az ismerős dallamot, amit már napok óta hallgattam. Kizárólag erre az estére készültem. Összeszedtem minden bátorságom és torkom szakadtából énekelni kezdtem a dalt, ami remélem eléggé kifejezi, az érzelmeimet. (Zene)

Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shining
Her hair, her hair, falls perfectly without her trying
She's so beautiful, and I tell her every day

Yeah, I know, I know, when I compliment her she won't believe me
And it's so, it's so, sad to think that she don't see what I see
But every time she asks me do I look ok, I say

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Because girl you're amazing, just the way you are(yeah)

Her lips, her lips, I could kiss them all day if she let me
Her laugh, her laugh, she hates but I think it's so sexy
She's so beautiful, and I tell her every day

Oh, you know, you know, you know, I'd never ask you to change
If perfect's what you're searching for then just stay the same
So, don't even bother asking if you look ok
You know I'll say

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Because girl you're amazing, just the way you are
The way you are, the way you are
Girl you're amazing, just the way you are

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Cause girl you're amazing, just the way you are. Yeah*

Addig a percig míg be nem fejeztem a dalt fel se néztem Kristen ablakához. Viszont, ahogy vége lett a szövegnek, és a zene is elhalkult, rettegve pillantottam fel.
Kristen ott állt karba tett kézzel, egy fehér köntösben az erkélyén. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmilyen érzelmet, ugyan is túl sötét volt ahhoz, hogy jól lássam gyönyörű arcát. Xavier megköszörülte mögöttem a torkát, lépésre buzdítva ezzel engem.

- Szia – köszöntem félénken.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Kristen flegmán. A pulzusom az egeket verdeshette, annyira féltem.
- Hozzád jöttem – mosolyogtam, hátha ezzel lágyítok jégszívén.
- Igen, azt vettem észre.
Csak álltam csendben, nem tudtam mit is mondhatnék még neki, hisz ezekkel a szavakkal egyértelművé tette, nem akar tőlem semmit.
- Kristen, esetleg beengedhetnéd Robot – sétált mellém Ashley. – Teljesen átfagyott idekint – hajtott Kristen jó szándékára.
- Ezért még számolunk – sziszegte. Nem voltam benne biztos, hogy ezt Ashley-nek mondja-e. Ashley bíztatólag megszorította a kezem, arcon puszilt és beszállt Xavierhez a kocsiba, majd elhajtottak.

Nyílt az ajtó, Kristen pedig mogorva arckifejezéssel méregetett.

- Mit akarsz? – kérdezte újra.
- Bocsánatot kérni jöttem – sóhajtottam, lehajtott fejjel.
- Nem gondolod, hogy azzal egy kicsit elkéstél?
- Reménykedtem benne, hogy van esélyünk mindent megbeszélni – emeltem rá a tekintetem.
- Nem hiszem, hogy a barátnőd…. Jenna, örülne ennek – mondta gúnyosan, láttam, hogy rám csapni készül az ajtót, csakhogy én megakadályoztam ebben.
- Már nincs barátnőm! Igazából, nem is tekintettem úgy rá, mint a barátnőmre, csak egy kedves ismerős volt a számomra – magyaráztam, bár Kristen arcát elnézve felesleges volt. – Kristen, tudom, hogy egy állat voltam… - kezdtem, de ő egyből közbevágott.
- Igen, az voltál! – mosolyodott el, ami reményre adott okot, de azért nem bíztam el magam.
- Hidd el, ha tudom, hogy van esélyem nálad, már rég léptem volna, de te is tudod mennyire félénk vagyok a lányokkal – pirultam el egy kissé.
- Rob, de én a legjobb barátod voltam, nekem elmondhattad volna, mit érzel – magyarázta. A múlt idő megcsapta a fülemet. Csak volt a barátom?
- Szóval, már nem tartod magad a barátomnak? – kérdeztem kétségbeesetten. Ha a szerelmem nem is akar lenni, legalább a barátság maradjon meg köztünk.
- Határozottan nem – csóválta a fejét.
- Kristen, kérlek… ne vedd el tőlem a barátságod. Szükségem van rád! – suttogtam.
- Várj, neked most csak barátként van rám szükséged? – kérdezte. Ránéztem és láttam, hogy könnyek csillannak meg a szemeiben.
- Dehogy! – léptem közel hozzá, majd letöröltem a könnyeit az arcáról. Hagyta. Arca belesimult a tenyerembe és lehunyt szemmel engedte, hogy végigsimítsak bársonyos arcbőrén.
- Szeretsz engem? – kérdeztem közel hajolva a füléhez. Kinyitotta a szemeit, kezébe vette az arcomat, úgy válaszolt.
- Mindennél jobban – lehelte hangtalanul.
- El se hiszem, hogy ezt mondod! – magamból kikelve csak úgy ontottam magamból a szavakat. – Egy barom voltam, de mostantól minden más lesz, ígérem. Soha nem hagylak el… - és még folytattam volna, csakhogy Kristen mutatóujja megakadályozta további hasztalan ömlengésemet.
- Pattinson, kuss! – szólított fel gyengéden. – Csókolj meg!

Készséggel teljesítettem a kérését. Lassan közelítettem az ajkai felé, nem akartam ezt az örömteli pillanatot elsietni, ki akartam élvezni minden egyes percét. Ahogy ajkaink végre, oly hosszú idő után újra találkoztak, felszabadító érzés kerített a hatalmába. Gyengéden átöleltem Kristen derekát, ő pedig beletúrt a hótól nedvessé vált hajamba. Bebotorkáltam vele – kissé ügyetlenül - a házba, az ajtót pedig csak hangos csattanással sikerült becsuknom. Mindketten elmosolyodtunk ezen, de a csókot egyikőnk se volt hajlandó megszakítani. A karjaimba vettem törékeny testét. Egyik kezem a hátán, másik a térdhajlatában pihent, így mentem fel vele az emeltre.
A szobájába érve gyengéden letettem az ágyra, majd mellé feküdve néztem szépséges arcát.
- Olyan szép vagy – súgtam a fülébe szerelmesen. Felkuncogott, ahogy leheletem csiklandozva érintkezett selymes bőrével. – Tényleg mindent szívből sajnálok.
- Rob, felejtsük el, jó? Mindketten hülyék voltunk ez ügyben, de szerencsére megoldódott a probléma, és akadálymenetesen szerethetjük egymást – oszlatta el a viharfelhőket végleg a fejünk fölül Kristen.
- Kimondhatatlanul szeretlek – vallottam be neki legbensőbb érzéseimet.
- Én is téged – csókolt meg, csakhogy ez a csók szenvedélytől fűtött volt. Minden porcikám vágyott Kristenre, de kissé gyorsnak találtam a tempót, így minden erőmet összeszedve, megállásra kényszeríttettem kedvesemet.

- Nem gyors ez egy kicsit? Hisz épp most kaptuk egymást vissza – kérdeztem, felülve az ágyon.
- Szerintem már így is egy csomó időt elvesztegettünk. Többet nem vagyok hajlandó – azzal a nyakamba csimpaszkodva követelte, hogy gátlásaimat levetkőzve adjam át magam, oly régen várt vágyaimnak.
Nem tiltakoztam tovább, visszacsókoltam. Kristen feltérdelt az ágyon úgy kezdte el kigombolni az ingemet. Én mindeközben végigsimítottam a hátán, majd előre nyúltam, hogy kioldhassam a köntösén lévő csomót. Sikerrel jártam, és óvatosan lesimítottam róla a puha anyagot. Szerencsére semmi más nem fedte csodás testét, csak ez a fehér anyag. Miközben ő az övemmel babrált, én szemügyre vettem fedetlen alakját. Egyszerűen tökéletes volt, egy férfi nem is kívánhat magának ennél gyönyörűbb teremtést.

- Mit nézel? – kérdezte, mikor sikerült kioldania a csatomat.
- Csak benned gyönyörködöm – adtam egy puszit a szájára és lefektettem őt az ágyra. Amíg kényelmesen elhelyezkedett, én megszabadítottam magam a nadrágomtól és a boxeremtől, így, immár mindketten fedetlenek voltunk. Kristen fölé tornyosultam, persze arra nagyon ügyeltem, hogy ne nyomjam őt össze. Éhes vadként vetette rá magát a számra, és ajkamat megharapva csókolt. Ezzel a viselkedéssel – ha lehet -, csak még jobban feltüzelte, az így is lángban égő testemet. Elhatároztam, hogy ez az este Kristenről fog szólni, neki fogok örömet szerezni. Az én vágyaim ma éjjel másodlagosak. Elszakadva ajkaitól, végigcsókoltam a nyakán, aztán a kulcscsontján, míg végül megérkeztem gömbölyű melleihez. Egyiket a számmal kezdtem kényeztetni, másikat a kezem vette birtokba. Kristen felsikkantott az érzésre, ami örömmel töltött el. Ilyet még úgy se nagyon csináltam. Általában az együttlétek más nőkkel, mind unalmasak voltak, de Kristennel minden érintés és csók úgy dimenzióba került.

Mellei után a hasán haladtam végig. Nyelvemet végighúztam lapos hasán, hogy végezetül megérkezzek nőiessége pontjához. Felnéztem, hogy szemügyre vehessem épp a kínok között járó kedvesem arcát, aki félig meggyötörten várta az újabb csapást. Óvatosan szétfeszítettem Kristen térdeit, hogy akadálymentesen juthassak a mennyek kapujához. Kristen készséggel tárta szét nekem a lábait, és a látvány – ahogy sejtettem -, letaglózott. Azonnal ízlelni akartam őt, de megálljt parancsoltam magamnak, és először kezeimnek engedtem szabad utat. Kezdetnek csak végigsimítottam nedves pontján, amitől egy újabb kis sikolyt hallatott. Majd egy határozott mozdulattal belevezettem a mutatóujjamat, amit még egy másik is követett. Intenzíven mozgatni kezdtem benne hosszú ujjaimat. Kristen a lepedőbe kapaszkodva egyre hangosabban adta a tudtomra, hogy mindent a lehető legjobban csinálok.
Egyszer csak Kristen háta ívbe feszült és az egész teste remegni kezdett. Elértem nála az első orgazmust. Ujjaimat kihúztam belőle, ő pedig várta, hogy végre egyesüljünk, de nekem előtte még más terveim voltak. Egy pusziért, azért fölkeltem, amit ő készséggel meg is adott nekem, majd visszahelyezkedve a lábai közé, ujjaimat immár a szám váltotta fel.

- Rob….ne…..ne…..kínozz! – kérlelt elfúló hangon, csakhogy eszem ágában se volt megállni. Nyöszörgései egyre intenzívebbek lettek, éreztem közel a vég. Két kezemmel lefogtam a csípőjét, és ő így adta át magát az újabb gyönyörhullámnak.

Elégedett mosollyal az arcomon tornyosultam ismét fölé, egy csók reményében. Meg is kaptam a ki nem mondott kérésemet.
- Ezt egyszer visszakapod – „fenyegetett” lihegve. Újra megcsókoltam, és magamat se kínozva tovább testünket egyesítettem. Gyengéden hatoltam belé, csakhogy ő, csípője folytonos mozgatásával megakadályozta, hogy lassan mozogjak. Őrült tempót diktáltam rajta, és pár perc elteltével én is átadtam magam a vágyaimnak. Férfias morgásomat nem bírtam magamba folytatni, így kiadtam magamból azt.

Lefordultam Kristenről, és háton feküdve magammal húztam kimerült kedvesemet is. Feje búbjára nyomtam egy puszit, ő pedig csillogó szemekkel vizsgálgatta az arcomat. Minden estémet el tudtam volna viselni, ha azokat Kristennel tölthetem. Boldog voltam, mint soha ezelőtt, és ez a karjaimban fekvő gyönyörűségnek köszönhettem. Reméltem, hogy ő lesz életem első, és egyetlen szerelme, akiért feladom a londoni életemet és ideköltözöm Amerikába.

Az idilli pillanatunkat, hangos petárda és tűzijáték hangja szakította félbe. Ki is ment a fejemből, hogy épp Szilveszter este van.

- Boldog Újévet! – csókoltam meg Kristent.
- Azt hiszem, az megvan – kacsintott. – Itt az ideje, a fogadalom tételnek – ült fel az ágyban, maga köré tekerve – sajnálatomra -, a takarót. Odarohant az ablakhoz, és csendben szemlélte a fényjátékot, én pedig őt csodáltam. Nem volt semmi megfogadnivalóm. Vagyis volt, méghozzá, nem fájdalmat okozni Kristennek, és mérhetetlenül boldoggá tenni őt.

Kiszálltam az ágyból, mögé léptem és átkaroltam a derekát. Így együtt néztük a tűzijátékot.

- Ideköltözöm – súgtam a fülébe. Azonnal hátrafordult és a nyakamba ugrott, majd ott csókolt ahol csak ért.

Újév, új életet kezdődik a számunkra, és annak minden egyes percét ki kell használnunk, mert az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Most van itt az ideje, hogy megtegyük, amiről eddig csak álmodoztunk.

The End

* Bruno Mars - Just The Way You Are

Hát ennyi lett volna:) Remélem sokaknak újraolvasva és ugyanazt nyújtotta, mint legelőször!
A véleményeteket szívesen fogadom^^