Almost Lovers - 17. rész

Sziasztok!!

Először is szeretném megköszönni annak a 9 emberkének, aki megtisztelt a véleményével! (L)
És annak a 43 személynek, aki pipálgatott!
Érdekes, hogy ahhoz a részhez írtok sok komit, ahová egyáltalán nem várom:D
Látom vegyes érzelmeket váltottam ki mindenkiből.
Nyugalom, most kiderül, hogy Rob miért olyan, amilyen;) Legalább is remélem, mindenki megérti a szempontjait, ha nem akkor magyarázkodok kicsit.
Eszméletlen, hogy mindenki milyen összeesküvés elmélettel állt elő, de nem árulom el, hogy igazatok van e :P
Sajnálom ha valakinek nem jön be, hogy bonyodalmat szőttem a sztoriba, de én nem bírom csak a boldogságot.....az élet sem az, szóval próbálom kicsit élethűbbé varázsolni a történetet.
Jézus mennyit pofázok, ezért lehet, hogy bevezetem én is a komikra való válaszolást, úgy egyszerűbb lesz;) (vasárnaponként lesz ilyen bejegyzés)

Jó olvasást!!

Lilluci

U.I: Edina, te kérdeztél az autóversenyes Robról. Ha rámész az áprilisi hónapra ott találsz egy "Ti döntötök" címet. Arra menj rá és meglátod mi az ;) (2. történet lesz)
Ja, és mostantól 3 részen keresztül mindenki örülhet. Csak annyit mondok, ROBSTEN!!



17.rész

/Rob/

Próbálok boldognak látszani, de a felszín alatt folyamatosan üvöltök magamban. Gyötör a lelkiismeret furdalás Kristen miatt, és gyűlölöm magam, amiért képes voltam ezt tenni vele. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá.

Jogos lehetne a kérdés, hogy ennek ellenére miért vagyok mégis boldog. Egyszerű a válasz, épp azt próbálom kitalálni, mit tehetnék annak érdekében, hogy visszaszerezzem Kristent, mégse bántsam meg Camillat. Camilla nem érdemli meg, hogy csak úgy a semmiből közöljem vele: „Ennek, vége!” Ilyen szívtelen nem lehetek. Ő mindig kedves és megértő volt velem, most pedig a gyermekemet várja. Világéletemben fiatal apuka szerettem volna lenni, és mikor meghallottam, hogy állapotos, egy percre levert a hideg veríték – meg persze Kristen távozása miatt is -, de aztán, ahogy tudatosult bennem, hogy egy másik életért is felelős leszek a sajátomon kívül, nem omolhattam össze. Erősnek kell látszanom, ez az apák feladata!
Pár hét, és közlöm vele, hogy ez a kapcsolat már rég zátonyra futott. Várnom kell, mert ha a babának miattam esik bántódása, azt soha nem bocsátanám meg magamnak.

Még most, két nap elteltével is döbbenetes szembesülnöm azzal, hogy Kristen képes volt magában tartani ezt a dolgot, és nem küldött el melegebb éghajlatra. Mert megérdemeltem volna!
Igaz, mikor lefeküdtem Camillaval még nem voltunk „együtt”, mégis hibásnak érzem magam a kialakult helyzet miatt. Elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, nem pedig haragból cselekednem. Tisztán emlékszem, hogy dühös voltam, amiért Kristen jelen lesz a Midnight Sun promotálásán, és gondolkodás nélkül tepertem le Camillat. Hülye barom voltam!

Miután Kristen kisétált az életemből az első gondolatom az volt, hogy utánamegyek, de anya lebeszélt erről a – szerinte – butaságról.
Kész, hogy képes vagyok mindent elrontani, pedig már ott álltunk a győzelem kapujában.
Két lehetőségem maradt. 1: hátrahagyom a „családomat” és Kristent választom, ezzel kivívva a szüleim ellenszenvét, vagy 2: Camillaval maradok és megpróbálom elfelejteni Kristent.
A kettes számú opciót mellett döntöttem, a fent említett okok miatt. A várakozás egy idegőrlő dolog, mégis az egyetlen fegyverem.
Egyébként is Kris nem egy ilyen vesztes alakot érdemel, mint én. Mit adhatok én neki?
Örökös szomorúságot, amit nem akarok.
Tudom, így is szenvedésbe taszítottam, de egy kis idő után talán túllép rajtam és megtalálja a hozzá illő férfit. Persze drukkoltam, hogy ez addig ne következzen be, amíg nem szakítok Camilla-val. Belegondolni is rémes, hogy más hozzá érhet, megcsókolhatja, míg én csak a távolból csodálhatom és szerethetem.

- Rob, lefoglaltad már a jegyeket L.A-be? – kérdezte Camilla a fürdőből.
- Még nem, egy pillanat.
Magamhoz vettem a laptopom és bekapcsoltam. Halkan felnyögtem, ahogy megláttam a hátteremet. Még mindig Kristen mosolygott rám, olyan elragadóan, ahogy élőben is szokott.
Soha nem leszek képes őt kitépni a szívemből!
Gyorsan felléptem a netre, de majdnem megállt a szívem, ahogy megláttam az egyik cikk címét, na meg a hozzá tartozó képet.

Kristen Stewart, Bella Swan az életben is?

Két vasat tart a tűzben, de könnyen lehet, hogy két szék közül a padlón végzi

Alighogy kihűltek a képek az ifjú színésznőről, Kristen Stewart-ról (Welcome to the Riley’s, On the Road, Snow white and the Huntsman) és volt kollégájáról, Robert Pattinson-ról (Bel Ami, Cosmopolis, Unbound Captives), már is itt a legújabb szenzáció.
A minap ugyanis az ifjú hölgyet, hivatalos barátjával, Michael Angarano-val karöltve látták egy neves Los Angeles-i szórakozóhelyen. Bennfentesek elmondása szerint a párocska felszabadultan beszélgetett egymással, és igen csak félreérthetetlen pillantásokat váltottak. Egy szemtanú így nyilatkozott: „Nagyon aranyosak voltak, és Kristen többször is megsimogatta Mike karját, aki puszival jutalmazta ezt.”
De mit szól ehhez Pattinson, aki jelen pillanatban Londonban tartózkodik, ahová Kristen is követte? Ám Stewart szóvivője cáfolta azt a hírt, miszerint Kristen és Rob együtt mentek volna Nagy Britanniába.
„Kristen nem tudott Rob ott tartózkodásáról, egy véletlen folyamán kerültek ugyanazon helyre.”
Hát eléggé sántít a sztori, már csak azért is, mert a két fiatal együtt promotálta a Twiligt saga ötödik kötetét, a Midnight Sun-t. Nehéz elhinni, hogy Rob és Kristen ne tudott volna a másik utazási szándékáról.
Annyi bizonyos, hogy bármi is volt a két színész között, az most nagy valószínűséggel véget ért. De lehet, hogy Kristen jobb szeret két vasat tartani a tűzben? A hölgyemény nagyon is hasonlít a múltban alakított Bella Swan-ra, aki csakugyan két férfit szédített. Akkor a Pattinson által alakított Edward Cullen került ki győztesen. Hogy most is a jóképű britté lesz-e a lány szíve, csak ők tudhatják, de azért megnéznék Robert arcát, mikor meglátja ezt a képet.



A szám is tátva maradt. Alig akartam hinni a szememnek, pedig a kép majd’ kiszúrta a szememet. Soha nem hittem az ilyesfajta szemét cikkeknek, de ez most szíven ütött.
Ilyen hamar túllépett rajtam? Ezt nem tudom elhinni, ilyen a világon nem létezik! Az előbb kívántam, hogy találja meg a boldogságot, na de ne hernyó Mike oldalán!
Kétségbeestem. Valamit tennem kell. Na, de mit? A világ másik oldalán vagyok, mit tudnék tenni, amivel kideríthetem ennek a cikknek a valóságalapját?
Bingó! Fel kell őt hívnom és a saját szájából kell hallanom a cáfolatot, hogy mindez szemenszedett hazugság, és ez a kép évekkel ezelőtti.
De, hogy hívhatnám fel? „Szakítottunk”, nem zaklathatom ilyen hülyeségekkel. Mégis, addig nem lesz nyugtom, míg meg nem tudok valamit erről az ügyről.

Idegesen kaptam elő a telefonomat a zsebemből, és nem törődve az idővel, tárcsáztam Kristen számát.
Kicsöngött, ami jó jel volt. Hogy miért, azt nem tudom, de megnyugtatott.
Már a tizedik csörgésnél jártam, mikor fel akartam adni, hisz nyilvánvalóan meglátta a nevemet a kijelzőn és nem akart velem beszélni, mikor egy álmos, rekedtes hang beleszólt a készülékbe.
- Halló? – egy ásítást is elnyomott.
- Kristen, te vagy az? Rob vagyok – érdeklődtem, mert a vonal kissé recsegett, így alig hallottam valamit.
- Hát, ha Kristen időközben férfivá változott, akkor igen – próbált vicces lenni a férfi.
- Hol van Kristen? – kérdeztem ingerülten. Ki ez a hapsi, és mit keres nála Kristen mobilja?!
- Éppen zuhanyzik – kuncogott.
- És kihez van szerencsém? – érdeklődtem feldúltan.
- Mike vagyok – mondta, mintha ez olyan magától értetődő lenne. Az a csúszómászó mi a fészkes fenét keres Kristen lakásán?
- Szabad tudnom, hogy mit keresel te ott?
- Nem, nem szabad – vágott vissza. Hú, de menő valaki! – Jobban teszed, ha leszállsz róla. Így is teljesen kivan miattad, nem kell, hogy zaklasd is – azzal lecsapta a telefont.

Ezt nem hiszem el! Most Kristen tényleg visszament hozzá? De hülye vagyok, hisz külön se mentek az én hibámból. Én nem akartam telefonon szakítani, ezért esélye se volt kidobni őt. Idióta, idióta, idióta!
Nem bírok azzal a tudattal élni, hogy ők ketten még mindig…
Ah, mekkora lúzer vagyok, édes istenem!


Otthon csak még feszültebbé váltak a dolgok. Nem bírtam enni, se aludni, folytonos zakatolásban volt az agyam, és valamiféle megoldáson gondolkodtam.
Cefetül fájt, hogy elvesztettem Kristent, de valahogy megérdemeltem. Mégse bírtam nyugodni, látnom kell őt, vagy csak hallani a hangját. De akárhányszor hívtam, kinyomta, vagy csak szimplán nem vette fel.
Kezdett reménytelenné válni a helyzet, mikor egy rendkívüli dolog jutott az eszembe. Persze ehhez kellett az is, hogy este lássak egy sztárösszefoglalót, ahol elmondták, Kristennek holnap tárgyalásai lesznek egy új filmmel kapcsolatban.
Kapva kaptam az alkalmon és felbéreltem egy autót, ami a kijelölt helyre viszi majd Kristent, ahol termesztésen a stáb helyett én fogom várni. Briliáns terv, már csak Camillat kell leépítenem valahogy.
Egyfolytában a nyomomban van, és éjt nappallá téve a gyerekről csacsog. Persze engem is érdekel a pici, de nem a nap huszonnégy órájában. Ez már kissé sok!

- Reggel el kell intéznem valamit, csak későn jövök – mondtam neki, miközben borotválkoztam.
- Szabad tudnom, hogy mi dolgod van? – vonta fel az egyik szemöldökét. Miért kell neked mindig mindenről tudnod? Megőrjít!
- Egy munkatárgyalásra megyek, a forgatókönyvemmel kapcsolatban – elégítettem ki a kíváncsiságát.
- Nem mehetek veled? – kérdezte, miközben mellém trappolt.
- Majd inkább máskor. Elég hosszúnak ígérkezik, és nem akarom, hogy kifáradj – nyomtam egy puszit az arcára.
- Fúj, most tiszta borotvahab lettem – rikácsolta és elkezdte letörölni magáról a habot. Bezzeg Kristen még a kutyanyálat is tréfának vette.

Miután végeztem, befeküdtem az ágyamba. Camilla vészesen közel feküdt hozzám, és simogatni kezdte a mellkasomat, aztán a száját is bevetette, csakhogy semmit sem ért el nálam.
- Ezt most inkább hagyjuk – húztam magamra a takarót és hátat fordítottam neki. Lemondóan sóhajtott egyet, de még hallottam, ahogy puforog.
- Terhesen kívánósabb vagyok ám Rob! – világosított fel. Hurrá, ennek igazán örülök!
- Aha – intéztem el ennyivel, majd becsuktam a szememet, hogy mihamarabb elaludjak. Alig vártam a reggelt.

Az első óracsörgésre kipattantam az ágyból, majd villámgyorsan készülődni kezdtem. Nem törődtem vele, hogy mit veszek fel, csak magamra kaptam az első ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe kerültek.
- Milyen jól nézel ki – nyalta meg a száját Camilla, ahogy rám nézett. Lenéztem magamra, de semmi extrát nem láttam. A szokásos sötét farmer, egy mintás póló, rá egy ing és a fekete Nike cipőm. Ez olyan nagy szám?!
Vállat vontam, és indulni készültem, de ő megállított.
- Nem felejtettél el valamit? – érdeklődött és egy helyben toporgott. Egy percig gondolkodtam, aztán eszembe jutott.
- Á, a napszemüvegem – csettintettem és visszaszaladtam érte. – Kösz, hogy figyelmeztettél – mosolyogtam rá. Durcásan keresztbefonta a karjait a melle előtt.
- Nem a hülye szemüvegedre gondoltam – húzta fel az orrát. Na nem mondod? Valahogy sejtettem. – Adnál egy csókot?
Lehajtott fejjel indultam el felé. Mintha legalább is hetvenéves házasok lennénk. Lehajoltam hozzá, ő pedig azonnal rám vetette magát. Vadul csókolt, s elkezdte feltűrni a pólómat.
- Héj, héj… - toltam el magamtól. - Mennem kell, különben elkések.
- Hát jó – szomorú arcot vágott, amitől megszántam, és egy utolsó csókot leheltem az ajkaira.

Ezután aztán tényleg az úti célom felé vettem az irányt.
Még szerencse, hogy annak idején az ügynököm rávett, vegyek még egy házat a közelben. Akkor hülyeségnek tartottam, de azért belementem, hisz ki tudja, mikor van az embernek szüksége még egy lakásra. Most áldottam őt, ezért az ötletért.
Senki nem tudott erről, még Camilla sem, sőt Kristennel se közöltem.
Tízpercen belül oda is értem a házhoz, ami szépen rendbe volt tartva. Felbéreltem ehhez értő emberkéket, akik szinten tartják a lakást, így nekem semmi gondom nincs rá.
Bementem a házba és leültem a kanapéra. Nem terveztem előre semmit, majd kialakulnak maguktól a dolgok. Persze lélekben felkészültem, hogy Kristen elküld melegebb éghajlatra és rám csapva az ajtót, soha többé nem akar látni.
Csak beszélni szeretnék vele, és főleg bocsánatot kérni, amiatt, amit akaratomon kívül tettem vele.

Nem volt több időm ezen morfondírozni, ugyanis egy autó fékezett le a ház előtt. Csakis ő lehet az.
Izzadni kezdett a tenyerem, a szívem pedig a torkomban dobogott.
Halk és bizonytalan kopogás hallatszott az ajtó felől.
Magabiztosan indultam ajtót nyitni. Kifújtam a levegőt. Jöjjön, aminek jönnie kell!
Ahogy megpillantottam, azonnal a karjaim közé akartam zárni, és addig csókolni őt, amíg bírom szusszal.
Csodaszép volt, bár látszott rajta, hogy a szemei enyhén piros árnyalatot kaptak, gondolom a sok sírástól. Egy utolsó szemétláda vagyok!
- Te… - kezdett bele, de nem nagyon tudta folytatni, látszott rajta, hogy meglepte a látványom.
- Kérlek, gyere be – tártam ki előtte szélesebben az ajtót. Vonakodott. – Beszélni szeretnék veled.
- Ez nem valami jó ötlet – talált rá a hangjára. Szegény, olyan elesettnek tűnt.
- Kristen, kérlek – néztem rá könyörgőn és megfogtam az egyik kezét, amit lágyan simogatni kezdtem. Az arcvonásai ellágyultak és becsukta a szemeit.
- Csak pár percig maradhatok – emelte rám a tekintetét figyelmeztetően. Elengedtem a kezét, hogy be tudjon jönni.
Bólintottam.

Besétált mellettem, s ezzel megcsapta az orromat az ellenállhatatlan illata.
Megállt a folyosó közepén, várakozó állást vett fel.
- Hallgatlak – mondta közönyös hangon. Megérdemlem, sőt ennél durvábbat is.
- Nem akarsz leülni? – mutattam a dívány felé.
- Hagyjuk a formaságokat. Azt mondtad beszélni akarsz velem, hát beszélj – keményebb volt, mint hittem.
- Nos… - kezdtem. – Bocsánatot szeretnék kérni – nagyon hülyén hangzott, ahogy kimondtam.
Kristen szájára egy cinikus mosoly ült ki.
- Így már sokkal jobb – csapta össze a kezeit. – Nos, ha ennyi lett volna, akkor én távoznék is – megindult az ajtó fele, de én elálltam az útját. Nem koptathat le ilyen gyorsan!
- Miért vagy velem ilyen távolságtartó és goromba? – kérdeztem, miközben lefogtam az ajtót. Persze a viselkedése érthető volt, a sárba tiportam az érzéseit, nem mentem utána, hagytam, hogy kilépjen az életemből.
- Eressz ki innen! – szólított fel, majd elkezdett arrébb lökni az ajtótól.
- Mike miatt? – vetettem oda.
Megtorpant és semmitmondóan nézett fel rám.
- És ha igen, mi közöd hozzá?!
- Nagyon is sok közöm van hozzá! – rivalltam rá.
- Á, igen? Szerintem meg kurvára nincs! – ordította.
- Együtt vagy vele megint? – iszonyatosan ideges lettem, fojtogatott a féltékenység. – Válaszolj! – szólítottam fel, de ő erre csak vállat vont.
- Jól elvagyok vele – jelentette ki. Ezt nem hiszem el, ugye most csak tréfál velem?
- Nem lehetsz vele újra együtt. Én ezt nem engedem.
- És mióta kell tőled engedélyt kérnem, hm? – olyan dühös volt rám, hogy azt hittem menten megpofoz.
- Kristen, te az enyém vagy. Nem engedlek át másnak – tudatosítottam benne a tényeket.
- Nem, nem, nem. El vagy tévedve, én senkié sem vagyok, főleg nem a tiéd – ha a szemei ölni tudnának, már halottan feküdnék a padlón.
- Tudom, hogy megbántottalak, és ezt nagyon sajnálom. Bárcsak visszaforgathatnám az időt, de sajnos nem tudom! – elengedtem az ajtót, ha akart volna kisétálhatott volna, nem tartóztattam tovább. Nincs értelme, hogy egymás torkának essünk, inkább maradjon meg szép emlékként a kettőnk viszonya. – Őrülten szeretlek Kristen, kérlek bocsáss meg – leroskadtam egy bárszékre. Vártam, az ajtócsapódást, de az nem jött.
- Nem haragszom rád – simított végig a hátamon. Beleborzongtam. – Csak nehéz elviselnem, hogy soha többé nem lehetek veled – súgta a fülembe. Ránéztem és láttam, hogy szenved.
- Igazságtalan voltam. Nem lett volna szabad kérdőre vonnom téged Mike miatt, de megőrjít a tudat, hogy esetleg hozzád ér, megcsókol és… - nem tudtam befejezni, mert a mutatóujját a számra helyezte.
- Semmi sincs Mike és köztem. Csak buliztunk egyet, ennyi az egész – mosolyodott el halványan. – Ami pedig az előbbi viselkedésemet illeti, hát…restellem – pirult el.
- Megérdemeltem – nyomtam egy puszit az ujjára, amit ő utána bevett a szájába.
Nem kellett volna végignéznem, mert a testem azonnal reagált erre az intim képre.

Na, remélem mindenki megnyugodott:D Elárulom, hogy lesz még bonyodalom, de most hagyok időt nektek is, és magamnak is.
A véleményeitekre kíváncsi vagyok, de ha nem írtok legalább pipálgassatok alul, kérlek!
KÖSZÖNÖM(L)