Almost Lovers - 12. rész

Sziasztok!

Fúúúú, hol is kezdjem?
Hát, először is sajnálom, hogy megint, több mint egy hétig nem adtam magamról életjelet:/
Kicsit elfáradtam az érettségi miatt, és nem volt erőm még írni sem.....ne haragudjatok ezért!
Másfelől azért kérek bocsánatot, mert, bár egy hetet vártatok, még sem tudok jó fejezettel szolgálni.
Pedig megvolt a fejemben az elképzelés, le is írtam, de valahogy nagyon ratyi lett:S
Szóval, most arra kérek MINDENKIT, aki olvassa ezt a fejezetet és nem tetszene neki, ha névtelenül is, de írja meg a véleményét. Tisztában vagyok vele, hogy ez most valóban ne jött össze, szóval én adok engedélyt nektek :D
Jó olvasást!

Lilluci

12. rész

A terminál csordultig volt emberekkel, mi mégis fejvesztve futottunk át köztük. Szlalomoztunk, és próbáltuk a legrövidebb utat megtalálni a kijutáshoz.
Mivel mindkét kezemben egy-egy bőröndöt fogtam, nem tudtam belekapaszkodni Robba. Kénytelen voltam utána loholni, ami nem volt túl egyszerű.
Ahogy láttam, ő is jó párszor majdnem elbotlott a saját lábában, de egy káromkodást elejtve már fojtatta is az útját.
Hátra-hátrapillantott, hogy egyáltalán jövök e még utána. Rámosolyogtam, mellyel biztosítottam, tartsa csak a megszokott tempót.
A hosszas maraton után, végül kiértünk a friss – és egyben hamisíthatatlanul hűvös – londoni levegőre. Nagyot szippantottam belőle, majd ismét szótlanul követtem Robot.

Le se tudta volna tagadni mennyire feszült. Egy szót sem szólt hozzám mióta leszálltunk a gépről, és a taxiban sem adta jelét a kommunikációnak.
Nem haragudtam rá, fordított esetben én se találnám a megfelelő szavakat.

Amint megállt a taxi a kórház előtt, Rob, mint egy puskából kilőtt golyó, rohant az épületbe. Fizetni is elfelejtett, amit én természetesen rendeztem.
Hosszas keresgélés után megtaláltam az egyik folyosón, amint épp az anyukájával ölelkezett. Szívmelengető látványt nyújtottak, és ha nem egy ilyen tragikus dolog miatt találkoztak volna ismét, az maga lett volna a megváltás.

Szép csendben lépdeltem oda mögéjük. Féltem, hogy a családja mégis mit fog szólni váratlan megjelenésemhez.
Végigsimítottam Rob hátán, aki erre elengedte az anyukáját, majd felém fordult. Egy gyenge mosolyt küldött felém.
- Kristen, hát te hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten, a könnyei törölgetése közben, Claire.
Nagyon zavarban voltam. Robnak tudatnia kellett volna velük, hogy én is vele tartok, azzal elkerülhettük volna ezt a kínos jelenetet.
- Elkísért engem – vágta rá Rob, látva, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Meglepően pislogtam.
- Értem – lépett közelebb hozzám a megtört asszony, majd engem is magához ölelt. Nagy kő esett le a szívemről, mégis betolakodónak éreztem magam. Egyértelmű, hogy nem nekem kellett volna elkísérnem Robot, hanem….Camillának. Ő a barátnője, én csak – ha átmeneti ideig is – a szeretője vagyok. Ez az érzés a szívembe mart.
- Bemehetek hozzá? – kérdezte szerelmem. Claire elengedett, s nemlegesen megrázta a fejét.
- De a kicsit megnézhetitek – mondta egy kissé lelkesebben. – A koraszülött osztályon van, a harmadik emeleten – adta meg a pici pontos helyét.

Rob kérdés nélkül elindult a lift felé, én viszont tehetetlenül álltam a folyosó közepén.
- Nem jössz velem? – kérdezte a lift ajtajában állva. Erőtlenül bólintottam egyet, s beléptem mellé.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben megnyomta a harmadik emelethez tartozó gombocskát. Kiszáradt a torkom, nagy erő kellett ahhoz, hogy megbírjak szólalni.
- Igen, csak nagyon fura ez az egész – vallottam be pironkodva.
- Micsoda? – kérdezte, s fürkészően vizsgálgatta az arcomat.
- Anyukád szemmel láthatóan meg volt lepődve azon, hogy én kísértelek el Camilla helyett – vallottam be az okot, amiért ennyire magam alatt voltam.
- Valóban – sóhajtott egyet. Ránéztem, de az arcáról mindenfajta érzelem eltűnt. Megijesztett.
- Nem akarod, hogy itt legyek? – kérdeztem kíváncsian.
- Ne kérdezz ekkora badarságot! – csattant fel a semmiből. Összerezzentem a hirtelen hangulatváltozástól. – Ne haragudj – kért elnézést, s odalépett elém, majd végigsimított az arcomon. A keze puha volt, és jéghidegnek hatott az én felhevült testemhez képest. Nem azért volt melegem, mert megkívántam, csak az elmúlt pár perc eseményei váltották ki nálam ezt a reakciót.

Belesimultam a tenyerébe, és én is megérintettem fáradt arcát. Lecsukta a szemeit, aztán lassan közelíteni kezdett az arcomhoz. A gyomrom görcsbe rándult, mintha legalábbis az első csókunkra készülnénk.
Én is lehunytam a szemeimet, a számat résnyire nyitottam, és vártam, hogy végre ajkaink érintkezzenek egymással. De csak Rob leheletét éreztem, amint az arcomnak csapódik.
Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, megszólalt:

- Mindennél többet jelentesz nekem – súgta.
A szemeim könnybe lábadtak, és gondolkodás nélkül vetettem rá magam csábos ajkaira. Egyik kezemmel beletúrtam az amúgy is kócos hajába, a másikkal az arcát simogattam. Nyelveink buja játékát az ajtó nyitódása szakította félbe.

Hangosan lihegtünk, holott semelyikünk nem akarta – most – átlépni azt a bizonyos határt. Úgy látszik a stressz ezt váltja ki belőlünk.
- Gyere, keressük meg az unkahúgodat – nyúltam a keze felé, amit ő örömmel el is fogadott.


/Rob/

A földkerekség leggyönyörűbb kislányát kémleltem az üvegfalon keresztül. Olyan pici és törékeny, mégis látszik mennyi élet van benne.
Koraszülött lévén a bőre még kissé ráncosnak hatott, ám barna szemeivel már most elkezdte feltérképezni a világot, melybe született. Pár kósza hajszállal is büszkélkedhetett már April Everton, az unokahúgom. A nevét, a kicsiny csuklójára helyezett szalag jelezte.
Megbűvölten néztem, és mosolyogtam rá önfeledten.

- Hát nem gyönyörű? – kérdeztem Kristentől, de egy pillanatra sem akartam elszakítani a tekintetemet róla.
- De, csodaszép – mondta, majd odalépett mellém, belém karolt, s fejét a vállamra helyezte. A hajának utánozhatatlan illata volt. Ezer közül is felismerném.
Egy puszit nyomtam a feje búbjára, aztán kezemmel a csípőjét kezdtem cirógatni. Éreztem, ahogy megborzong, amint hozzáérek.
- Te nem tervezed a közeljövőben, hogy gyermeked legyen? – kérdezte a semmiből. Meglepett ezzel. Eltoltam magamtól, s kérdőn néztem rá.
- Nos, sokat gondolkodtam erről, és úgy érzem, főleg most, hogy magam előtt látom Aprilt, igen is készen állok az apaságra – vallottam be félszegen. Kristen elmosolyodott ezen. – Miért kérded?
- Csak, mert látom mennyire magával ragadott a pici – vont vállat, mintha ez csak egy mellékes kérdés lett volna.

Nem válaszoltam csak tovább somolyogtam. Kristen gyereket akar? Ezt nehezen tudtam elhinni, mivel, mikor még együtt forgattunk, számtalanszor kijelentette, harminc évesnél korábban nem vállalna gyereket.
- És kivel képzelted el, hogy családot alapítasz? – jött az újabb meglepő kérdés. Teljes testével felém fordult, dobolt a lábával, ideges volt.
Összeráncoltam a szemöldökömet. Mire megy ki ez a játék?
- Egyértelműen veled – mondtam határozottan.
- Persze – legyintett. – Rob, tiszteletből nem kell kímélned engem.
- Én nem kíméllek, tényleg így gondolom. Miért, szerinted kivel szeretnék családot alapítani, ha nem a szerelmemmel?! – kezdtem dühbe gurulni. Először a liftben jön azzal a hülyeséggel, hogy biztosan nem akarom, hogy itt legyen velem, most meg elkezd faggatni a nem létező családomról.
- Egy hónappal ezelőtt még Camilla volt a szerelmed – hajtotta le a fejét.
- Már megint Camilla! Mikor tudod már őt végre elfelejteni?!
- Azt hiszem, amíg együtt vagy vele, ez lehetetlen.
- Rendben, akkor a kedvedért most azonnal felhívom és szakítok vele – vettem is elő a telefonomat, de Kristen megakadályozta, hogy tárcsázzak. – Kris, mi a baj? – kérdeztem, mert láttam rajta, hogy nincs igazán jól.
- Nem tudom Rob. Ez a hely, meg mostanában minden úgy összejött…

Szorosan a karjaim közé zártam. Én voltam a felelős rossz hangulata miatt.
Lágyan simogattam a hátát, egészed addig, míg nem éreztem, kezd megnyugodni.
- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – suttogtam a fülébe. Értetlenül nézett fel rám. – Először arra kérlek, hogy légy velem titokban, majd jött ez az egész Lizzy-vel, és te majd’ összeroppansz a sok teher alatt, de én önző mód erre nem is gondolok. Bocsáss meg! – kértem.
- Nincs mit megbocsátanom. Most derül ki igazán, mennyire vagyunk fontosak egymásnak. Ha ezt túléljük, akkor bármit túlélünk….együtt.
- Együtt – súgtam, aztán nagyon lassan és gyengéden, minden szerelmemet belesűrítve, szájon csókoltam őt. A kezemmel szorosan vontam őt közelebb magamhoz a csípőjénél fogva, ő pedig átkulcsolta a nyakam körül a karjait. Annyira lágy volt ez a csók, amire szerintem eddigi együttlétünk alatt talán egyszer sem volt példa.

Tudom, hogy piszok nagy mázlim van Kristennel. Más nő, már a gondolatát is elvetette volna annak, hogy titokban együtt legyen egy férfival, de ő kitartott mellettem, és mindig a tudtomra adja, mennyire szeret és kíván engem.
És én, még ha beledöglöm is, de valahogy viszonozni fogom neki ezt a rengeteg dolgot.

- Khm – köszörülte meg valaki a torkát a hátunk mögött. Kristen zavartan lépett el tőlem, majd újra Aprilt kezdte nézni. Megfordultam, hogy lássam ki zavart meg minket.
- Will! – kiáltottam, s egyenesen a sógoromhoz rohantam.
- Rob, milyen jó téged újra látni – veregetett hátba Lizzy férje.
- Téged is haver! Piszok nagy mázlista vagy, tudod-e? – löktem oldalba.
- Hát, nem panaszkodhatom. Van egy gyönyörű feleségem és egy tündéri kislányom. Kívánhat ennél többet az ember? – tette fel a költői kérdést. – De, amint látom, te sem panaszkodhatsz – bökött a fejével Kristen irányába.
- Igen, megütöttem a főnyereményt – néztem rá büszkén szerelmemre.
- De pár héttel ezelőtt még Camilla-val jártál, nem? – kérdezte halkabbra véve a figurát.
- Ez hosszú történet, a lényeg, hogy én Kristen mellett vagyok igazán boldog.
- Ő Kristen Stewart, aki a filmbeli partnernőd volt? – álmélkodott. Bólintottam.
- Akkor már értem – kacsintott rám.
- Ezt hogy érted? – kíváncsiskodtam.
- Lizzy mesélte, hogy mikor az Alkonyat sorozatot forgattad, totál bele voltál zúgva a partnernődbe, Kristenbe, de mivel neki volt párkapcsolata, hülye mód nem léptél az ügyben.
Rosszallóan néztem rá, de felemelt kézzel szabadkozni kezdett.
- Lizzy-t idéztem.
- Az én drágalátós nővérem – csóváltam a fejem. – Gyere, bemutatlak neki.

William örömmel jött utánam.
- Kristen, had mutassam be a sógoromat, William Evertont. Will, ő pedig a barátnőm, Kristen Stewart.
Mosolyogva kezet ráztak egymással.
- Nagyon örvendek – csókolt kezet Will, Kristennek. Ezen jót nevettünk, hisz a mai világban ki csinál ilyet?
- Úgyszintén – Kristenről sütött a zavartság. Édes, mikor zavarban van. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, és csak pislog jobbra-balra.

Délután végre bemehettem Lizzyhez. Beszélni nem tudtam vele, mivel mélyen aludt, de nyugtatott, hogy legalább testközelből láthattam, nincs komolyabb baja. Kimerült, ennyi az egész.

- Kicsim, ti Kristennel nyugodtan hazamehettek – mondta anya, miután kijöttem Lizzy kórterméből.
- Én jobb szeretnék itt maradni – makacskodtam.
- Úgy sem fog felébredni egy jó ideig. Teljesen felesleges, hogy itt ücsörögjetek. Apád is bejön hozzá, szóval nem lesz egyedül – nyugtatott.
- Rendben, de amint felébredt telefonálj rám, jó? – kötöttem a lelkére, mire bólintott. – Estére azért hazajöttök? – érdeklődtem.
- Nem, William közelebb lakik a kórházhoz, ezért nála alszunk.
- Oké. Szia anya – adtam két puszit az arcára, majd miután Kristennel megölelték egymást, szerelmemmel eljöttünk.

- Csak a miénk a lakás – kacsintottam Krisre, aki a gondolataiba révedve meg sem hallotta az igen csak felhívó jellegű kijelentésemet. – Kris?
- Bocs, kicsit elkalandoztak a gondolataim – kért elnézést. – Mit is mondtál?
- Hogy miénk az egész lakás.
- Ühüm – ennyi volt a válasz, mikor én nyíltan „felhívtam keringőre”.

Valami történt, amibe nem akar engem beavatni. Mégis micsoda? Anya mondott neki valamit, amíg én bent voltam Lizzy-nél, vagy egy újabb nevetséges feltételezés jutott az eszébe?
Néha megfejthetetlen, de este, ha törik, ha szakad, de kihúzom belőle azt, ami bántja


2 nappal később

/Camilla/

Ezek ketten tényleg ennyire hülyének néznek? Azt képzelik, hogy csak úgy flörtölgethetnek, és még ki tudja mit csinálhatnak egymással következmény nélkül?
Hát nem!
Rob még nem tudja, hogy kihívta maga ellen a sorsot, mikor Kristennel együtt támolygott ki – igen kompromittálóan – egy szórakozóhelyről. És akkor a bent készült képekről ne is beszéljek! A puszta tekintetükkel felfalták egymást, és Kristen igen illetlen helyen kezdte fogdosni az ÉN barátomat. Mit képzel magáról az a szuka?!
Tudtam, hogy hiba elengednem Robot arra a hülye könyvbemutató szarságra, de azt a legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy amint kiteszi a lábát itthonról, leteperi azt gebét.
Sőt, hogy súlyosbítsa a helyzetet, azt is az Internetről kellett megtudnom, hogy Lizzy, a nővére kórházba került, s ő hazautazott meglátogatni őt. Persze nem egyedül ment a lelkem, hanem a hűséges pincsijével, Kristennel.

Nem tűrhetem tovább, hogy csak úgy nyíltan megalázzanak. Véget vetek én ennek a kis idilli románcnak.
Van egy aduászom, amit be is fogok vetni az ügy érdekében, hogy ezt a két mihaszna embert végérvényesen is elválasszam egymástól!

April Everton

William Everton (Lizzy férje)

A rövidsége miatt is elnézést :$
Na, de akkor most tényleg írjátok ki magatokból, amit valóban éreztek!!!!