Almost Lovers - 14. rész

Jáj, csak ne szeretnélek titeket ennyire!!!! :D
Megkegyelmezek nektek, de remélem megháláljátok valamivel;)
Jó olvasást!

Lilluci

U.I: köszönöm azoknak, akik írtak komit, és annak az egy emberkének, aki még csatlakozott az olvasók közé(L)(L)

14. rész

/Kristen/

Békésen aludtam, bár az elválás fájó gondolata ott motoszkált minden pillanatban az elmémben.
A múlt éjszaka csodálatos volt. Rob annyira törődő és kedves, hogyha eddig nem lettem volna fülig szerelmes belé, akkor tegnap biztosan totálisan beleesem.
Vajon mit fog szólni ha megtudja az igazságot? Kérlel, hogy maradjak vele, vagy egyszerűen ajtót mutat?
Bármit is fog kérni, tudom, el kell őt hagynom. Nem lehetek önző. Most nem!
Megtapogattam magam mellett az ágyat, de nem feküdt mellettem senki sem. Riadtan ültem fel, magam köré csavarva a takarót. Rob nem volt mellettem, csupán egy fehér lap díszelgett a párnáján. Kézbevettem a kicsiny papírt és olvasni kezdtem, a nem épp gyöngybetűs írását.

„A meglepetésed ügyében még el kell intéznem pár dolgot, de nemsokára visszajövök hozzád. Szeretlek: Rob”

Na kő esett le a szívemről, mégsem örülhettem önfeledten. Meglepetést szervez, amivel csak még inkább megnehezíti az amúgy is rohadt szar helyzetet. De most nem gondolhatok erre, amíg van esélyünk a boldogságra, ki kell használnunk.
Az órára pillantottam, ami delet mutatott. Igen, sajnos még nem álltam át az európai időzónára.
Lassan felhúztam magamra egyet Rob illatos ingei közül, majd lementem a konyhába, valamiféle étel után nézni. Kinyitva a hűtőt szembesültem vele, hogy majd kicsordul a sok finomságtól. Hm, mit kéne enni?
Kipakoltam szinte a hűtő egész tartalmát, de még így is bizonytalan voltam.

Ajtó csapódása hallatszott.
- Édes, te már fent is vagy? – állított be mosolyogva – és nagyon szexin – Rob.
- Dél van, ha nem zavar – mutattam az órára. Vállat vont, majd odajött hozzám és a csípőmnél fogva szorított magához. A hajamba temette az arcát, mélyen beleszippantva az illatomat.
- Hm, őrjítő illatod van reggel is – a csípőmön pihenő keze lejjebb kalandozott, míg meg nem állt a fenekemnél. Megmarkolta, mire én felnevettem.
- Hé, bírj magaddal!
- Bocsi, de ha egy szál semmiben flangálsz, nem tudlak nem megkívánni – dünnyögte a hajamba. Felnéztem rá, és valóban látni véltem a szemében felgyulladó vágyat. A szemei fogva tartottak engem. Nem kis türelem, illetve önkontroll kellett ahhoz, hogy ne vessem rá magamat azonnal. De nem szabad. A tegnapi volt a búcsúéjszakánk, nem ronthatom el egy gyors kufircal az ebédlőasztalon. Pedig mennyire izgató lenne, tűnődtem.
Eltoltam őt magamtól, mire hangosan és lemondóan felsóhajtott.
- Ma is húzod az idegeimet, és egy nem várt pillanatban kérsz meg rá, hogy tegyelek a magamévá? – kérdezte játékosan, miközben odasétált a kipakolt ételek elé.
Nekidőltem a hűtőnek úgy bámultam rá. Annyira tökéletes, és én annyira szeretem.
Miután percekig nem adtam neki választ, hátrafordult, hogy szemügyre vegyen. Csibészes mosoly terült el az arcán, ami mindig ellenállhatatlanná tette. Odamasírozott hozzám, s gyengéden megsimogatta az arcomat. Becsukott szemmel élveztem az érintését.
- Nagyon elgondolkoztál. Minden rendben? – kérdezte alig hallhatóan.
- Persze – bólogattam és próbáltam mosolyogni. Színésznő vagyok, vagy mi a csuda, csak el tudom játszani, hogy minden oké. – Sikerült elintézned a meglepetést? – tereltem el a témát.
- Igen. A ma este tökéletes lesz – mondta és visszament ételt készíteni a számunkra.
Na ja, valaki estéje biztosan tökéletes lesz, de az tuti, hogy nem én leszek. Elfintorodtam ezen.

Hirtelen Maci bukkant fel a semmiből. Egyenesen odajött hozzám és leült elém, majd könyörgően nézett fel rám. Leguggoltam hozzá és megvakargattam a füle tövét. Ezt mindig nagyon szerette. Pacsira nyújtotta a mancsát, én pedig készséggel elfogadtam azt.
- Milyen okos lett – mondtam elismerően Robra nézve.
- Igen, csak sajnos nagyon ritkán látom – tette le a kezében lévő vajazós kést, s lenézett a kutyájára.
- Miért nem maradt veled Los Angeles-ben? – kérdeztem, hisz tudtam mennyire imádja ezt az állatot.
- Forgatásról forgatásra járok, szinte alig vagyok otthon, és nem akarom idegenekre bízni. Itt mégis csak családiasabb neki – magyarázta.

Miután megvitattuk a Maci kérdést, szép csendben elfogyasztottuk a Rob által készített ötcsillagos reggelit.
- Ízlett? – kérdezte, majd elvette előlem a tányéromat.
- Isteni szalámis szendvicset tudsz csinálni – töröltem meg a szám szélét egy szalvétával.
- Kösz a bókot – vigyorodott el.
- Van egy kis vaj a szád szélén – mutattam neki.
- Hol? Nem látom – játszotta a bénát, én mégis tudtam mire megy ki a játék.
- Töröljem le onnan? – kérdeztem incselkedve. Kristen, magad alatt vágod a fát, nem fogod fel?!
- Ha megkérhetlek rá – nekitámaszkodott a konyhapultnak, úgy várta, hogy „megszabadítsam” a kosztól.
A kezeimbe vettem enyhén borostás arcát, majd gyengéd puszit nyomtam a szája jobb, majd bal oldalára. Aztán mélyen, szerelmesen a szemeibe néztem.
- Még…még mindig ott van? – kérdezte akadozva. Nemlegesen megráztam a fejem.
- Csukd be a szemed – kértem. Azonnal engedelmeskedett. Egy kicsit lehúztam az arcát, s puszit leheltem a homlokára, az arcára, végül már csak a szája maradt érintetlen. Egy kissé szétnyitotta az ajkait, én pedig finoman hozzáérintettem a számat. Egy halk sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Lágyan cirógatta közben a hátamat, míg én a karját simogattam.
Olyan idilli volt ez a pillanat. Soha nem akartam, hogy vége szakadjon, de a telefoncsörgés mégis véget vetett neki.
- Ezt nem hiszem el – hajtotta a fejét a nyakhajlatomba, úgy dörmögött.
- Vedd fel, addig én elmosogatok – mondtam biztatásképp, és eltoltam magamtól.

Csendben elmosogattam, közben azon gondolkodtam, mit vegyek fel az esti programra, melyet Rob kitalált. Egyáltalán hova megyünk?
Ha visszajön meg kell kérdeznem tőle.
Erős karok öleltek át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. A fejemet hátravetettem, egy kissé elfordítottam az arcomat, így a szánk egy vonalba került. Játékos csókot váltottunk, aztán elengedett, hagyta, hogy befejezzem a mosogatást.
- Ki keresett? – kérdeztem, azt követően, hogy befejeztem a munkát.
- Vic volt. Érdeklődött Lizzy hogyléte felől.
- Tényleg, Vic hol van? – annyira el voltam telve a saját gondjaimmal, hogy fel sem tűnt, az egyik nővére nincs is itt.
- Épp nászúton Indiába – mondta csak úgy mellékesen, Rob.
- Mi?! Nászúton? Kivel, mikor? – csak úgy záporoztak a kérdéseim. Nem is tudtam, hogy eljegyezték. Arról sem volt fogalmam, hogy van barátja.
- Már egy ideje együtt járt egy angol ügyvéddel, Chris-szel. Fél éve kérte meg a kezét, és három hete volt az esküvőjük, most pedig Indiában tengődnek.
- Értem. És ők jól vannak?
- Igen, csak nagyon aggódnak Lizzy miatt, de megnyugtattam őket, hogy nincs semmi komoly baja, csak pihennie kell.
Bólintottam.
Hihetetlen, hogy amióta megszakadt a kapcsolat Rob és köztem, szinte semmit sem tudok a családjáról. Mikor ő szerepelt egy-egy újságban, azt rendszerint elolvastam, de a szüleiről és a nővéreiről semmi hír sem volt. Most meg kiderül, hogy Vic férjhez ment, Lizzy pedig életet adott az első gyermekének, és ő is férjezett asszony már.
- Nem mész ma be hozzá? – kérdeztem.
- De, be kéne mennem. Van kedved velem jönni?
Persze, hogy van kedvem, de nem hinném, hogy az anyukád örülne neki. Így se repes az örömtől, hogy engem magaddal hoztál. Nem, ezt talán még se kéne mondanom.
- Inkább itthon maradnék és felkészülnék az estére – találtam egy jó alibit. – Ki kell öltöznöm?
- Hát, annyira nem kell túlzásba vinned, csak lazán, de mégis elegánsan – kacsintott.
- Rendben. És mikorra legyek kész?
- Mondjuk hatra.
Ezt megbeszélve, Rob már indult is a nővéréhez a kórházba, én pedig újra egyedül maradtam.
Hozzá kell szoknom, mert mostantól ez vár rám. Magány. Mert, természetesen eszem ágában sincs visszamenni Mike-hoz. Első dolgom lesz, amint landol a gépem Los Angeles-ben, szakítani vele. Rob után ne is reménykedjen, hogy lehet bármi is kettőnk között. Végérvényesen is Robé a szívem, nem birtokolhatja azt őutána senki más.

Háromnegyed hatra teljes harcdíszben feszítettem. Izgatottan igazgattam a hajamat, tűrögettem a ruhámat, majd’ szétfeszített az ideg, olyannyira kíváncsi voltam Rob mit talált ki. Egy órája jött haza, és azóta a fürdőben dekkol. Még hogy a nők készülődnek sokáig!
Mikor hazajött, megkért, hogy fáradjak le a nappaliba, mert nem szeretne idő előtt meglátni. Mintha az esküvőnkre készülnénk, és félne, hogy balszerencsét hoz ha meglátja az ifjú arát a csodaszép fehér ruhájában. De nekünk soha nem lesz esküvőnk, fájdult bele ismét a szívem. Pedig Robhoz, ha megkérne, szó nélkül hozzámennék.
Számtalanszor hangoztattam már, hogy harmincévesnél fiatalabban nem vagyok hajlandó hozzámenni senkihez, de így huszonöt évesen, Robnak készséggel igent mondanék. Milyen szép is lenne, ha életünk végéig együtt lehetnénk. Kristen, ne gondolj ilyenekre! Csak a szépet kell megőrizni, a rosszat felejtsd el!
- Édes, itt vagy? – kérdezte Rob a lépcsőn lejövet. Gyorsan felkeltem a kanapéról és a szobában elhelyezett nagy tükörhöz léptem. Megigazítottam a sminkemet és a hajamat is.
- Igen, itt vagyok – köszörültem meg a torkom.
Mikor belépett majd’ összepisiltem magam. Olyan szívdöglesztően festett, mintha most lépett volna ki egy elegáns katalógus lapjairól. Fekete öltönyt és inget viselt, hozzá illő fekete nadrággal, illetve – nem tudtam eldönteni, hogy fekete vagy sötétbarna, de mindegy is – nyakkendővel. Tökéletesen festett.
- Hűha, Kristen, ez a ruha.... – elismerően füttyentett és végigmutatott rajtam. – Nem találok szavakat – nyalta meg a szája szegletét.
- Ugyan – legyintettem. Egy combközépig érő, fekete, egybe részest választottam, a csípőmnél egy övvel átkötve. Szerettem ezt a ruhát. Nem túl kirívó, mégis elegáns.
- Tényleg gyönyörű vagy – mosolyogva közelített felém, én meg zavaromban elpirultam. Nehéz este lesz.
- Kösz az elismerést, de te is eszméletlenül nézel ki – nyomtam egy puszit az arcára.
- Készen állsz a mai estére? – kérdezte, és már nyújtotta is a karját, én pedig készséggel belekaroltam.

Beültetett az autójába, és halkra bekapcsolta a rádiót, romantikus hangulatot előidézve így ezzel. Pár percnyi autóutat követően megállt.
- Meg is érkeztünk – már nyitotta is az ajtót. Körülnéztem, de egyáltalán nem volt ismerős a helyszín.
Átsétált az én felemre és úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót.
- Oh, micsoda gentleman – dicsértem meg. Rám villantotta ellenállhatatlan mosolyát, amitől lányok millióinak – köztük nekem is – remegni kezd a lába.
- Izgulsz? – kérdezte. – Érzem, hogy reszketsz – simított végig a csupasz hátamon, mert a ruha hátul teljesen kivágott volt.
- Nem, csak fázom egy cseppet.
Megtorpant, majd szó nélkül levette az öltönyét, és a hátamra terítette. Micsoda figyelmesség!
- Köszönöm – hálálkodtam.
- Semmiség – megfogta a kezemet, és ujjainkat összekulcsolva indultunk el. – Hunyd be a szemed – kért szelíden. Engedelmeskedtem neki, és teljesen rábíztam magam.
Lassan húzott maga után, és mindig szólt ha valami emelkedő, vagy lépcső következett.
Váratlanul megálltunk.
- Kinyithatom? – kérdeztem izgatottan.
- Igen – a válasz egyenesen a fülembe érkezett. Megremegtem, ahogy a meleg lehelete a nyakamhoz csapódott.
Kinyitottam a szemeimet, és szájtátva álltam egyhelyben. Körbeforogtam, hogy jól szemügyre vegyem a helyet. Káprázatos volt, a világ talán legszebb helyszíne. Egy gyönyörűen feldíszített hajón voltunk, előttünk London teljes díszkivilágításban látszott.
Számtalanszor voltam már Londonban, de így még sohasem láttam. Ámulatba ejtő volt az egész.
- Rob ez….meseszép – ugrottam a nyakába, és ott csókoltam, ahol értem. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól és a meghatottságtól.
- Örülök, hogy tetszik kicsim – szorított magához. Mélyen beszívtam markáns férfiillatát. Utánozhatatlan Rob illat!
- Gyere, üljünk le – húzott egy közeli asztalhoz.
Leültünk egymással szembe, s csak mosolyogtunk a másikra. Van, hogy a tekintet többet elárul, mint bármilyen kimondott szó. Sokszor éreztem ezt, mikor Robbal voltam. Mintha belelátna a fejembe, és tudná mire gondolok, ezért felesleges azt hangosan is kimondanom. És fordítva is ez volt a helyzet.

Csendes fogyasztottuk el a pompás étel remekeket. A távolból idilli zene hallatszott. Elkezdtem dülöngélni a lágy ritmusra.
- Szabad? – nyújtotta felém a kezét. Meglepetten pislogtam fel rá.
- Rob, te nem is tudsz táncolni – mutattam rá, talán egyetlen gyengeségére.
- Ó Kristen, sok év telt el a Breaking Dawn óta. Már nem vagyok olyan botlábú, mint régen – kacagott fel jókedvűen.
- Hiszem, ha látom – kacérkodtam.
A táncparkett közepére invitált, s egyik kezét levezette a csípőmhöz, a másikat összekulcsolta az enyémmel. Én a vállára helyeztem a szabadon maradt kezemet.
Így ringtunk, zavartalanul, csak mi ketten. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim izzadtak, jómagamat is levert a veríték.
Egy szó zakatolt szüntelenül a fejemben: VÉGE!
Rob, megszorította a kezemet, mire felriadtam a képzelgésemből. Boldogan rámosolyogtam.
- Borzasztóan szeretlek, Kristen – súgta a nyakamba. Libabőrös lettem a kijelentéstől.
- Én is téged, őrülten – viszonoztam a vallomást. Szájával közelíteni próbált, de én megelőztem őt, és megszólaltam:
- Tényleg remekül táncolsz.
- Megmondtam. Csak gyakorlás kérdése az egész.
- És kivel gyakoroltál? – elhamarkodottan kérdeztem. Tudtam nagyon jól a választ. Camilla-val. Nem válaszolt, inkább újra magához szorított.
A fejemből kitöröltem minden balsejtelmű gondolatot, csak hagytam magamat elsodródni az érzéseim által.
- Ideje hazamennünk – húzott vissza a rideg valóságba Rob selymes hangja.
- Rendben – elváltam tőle.

- Rob, ez fantasztikus meglepetés volt. Köszönöm – fordultam teljes testemmel felé.
Sebességet váltott, csak aztán nézett rám.
- Örülök, hogy tetszett. Tudod, ennyit igazán megérdemeltél azok után, hogy ennyi szörnyűségnek tettelek ki.

És még nem vagyunk túl a nehezén, mondtam magamban, ugyanis nem akartam elrontani a romantika varázsát.

/Rob/

Végre Kristen visszanyerte a régi mivoltát. Kár volt aggodalmaskodnom, a tegnap esti kis akciója után azt is elfelejtettem, hogy valaha rosszkedvű volt.
Ugyan meglepett, mikor arra kért, szeretkezzek vele úgy, mintha ez lenne az utolsó alkalom, végül megérettem miért kéri ezt. Szerette volna, ha bebizonyítom mennyire fontos nekem, hogy mennyire odáig vagyok érte.
Ez a mai kis meglepetés is ezt volt hivatott kifejezni. Ha máshogy nem, akkor ilyen kis apróságokkal fogom a tudtára adni, hogy ő az a nő, akiért elepedek.

Leparkoltam a házunk előtt.
- Köszönöm ezt a csodás estét, uram – viccelődött Kristen.
- Nem kell, hogy véget érjen, kisasszony – csókoltam kezet neki. Az arcán döbbenet suhant át.
- Majd meglátjuk mit hoz az este.
Ismét kisegítettem az autóból, de most nem volt hajlandó belém karolni. Újra kezdődik a fura viselkedése.

Behelyeztem a kulcsot a zárba, de az meglepő mód nyitva volt. Meglepődtem, hisz mikor délután bent jártam a kórházban és találkoztam anyuval, nem mondta egy szóval sem, hogy hazajönnek. Sőt, megint azt mondta, Will-nél töltik az estét.
- Maradj mögöttem – mondtam Kristennek halkan. Belém kapaszkodott, úgy követett. Halkan indultam el a nappali felé, ahonnan a Tv hangja hallatszott.

Belépve azt hittem egy rossz álomba csöppentem.
- Camilla – suttogtam a nevét. Könnyáztatta szemein keresztül felnézett rám, majd halványan elmosolyodott.
- Oh, Rob – futott oda hozzám, és a nyakamat átkarolva megölelt. A kezeim tehetetlenül lógtak magam mellett.
- Hogy kerülsz ide? – toltam el magamtól a csuklójánál fogva, egy kicsivel talán durvábban.
- Olvastam az Interneten, hogy mi történt Lizzy-vel – törölte meg a szemeit.
- Igen, nos ő jól van, de ezért nem kellett volna idejönnöd – vakartam meg a fejemet.
- Beszélnünk is kell – toporgott előttem.
- Valóban, van egy-két dolog, amit halaszthatatlanul meg kéne tárgyalnunk – zavaromban a kezemet tördeltem. Nem a legillendőbb úgy kidobnom őt, hogy ő aggódva ideutazott a nővérem miatt, még sincs más választásom. Kristennel akarok lenni, most már hivatalosan is, bujkálás és titkolózás nélkül.
Ekkor jutott csak eszembe, hogy Kristen közvetlenül a hátam mögött áll. Hátrafordultam, de ő olyan falfehéren és összetörten támaszkodott a falnak, hogy féltem, mindjárt elájulhat. Odaléptem hozzá.
- Nyugi, mindjárt lerendezem – simítottam végig a homlokán.
- Nem, Rob – nyögte.
- De, szakítok vele és minden rendben lesz. Együtt lehetünk.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne! – sírta el magát.
- Kris… - át akartam ölelni, de ő ellökött magától. Dühös rám, amiért itt van Camilla, ezt megértem, de nem én kértem meg rá.
- Fiam, hallgasd végig Camilla-t – jött le az emeletről anya, egy bőrönddel együtt. Átnyújtotta Kristennek, aki remegő kézzel fogadta el. Mi a franc folyik itt?
- Mit jelentsen mindez? - kérdeztem ingerülten Kristentől, a bőröndre mutatva.
- Elmegyek – jelentette ki.
- Micsoda?! Nem, nem mehetsz el! Mi történt?! Tettem esetleg valami rosszat, megbántottalak valamivel? – kérdeztem, mert nem értettem miért történik mindez.
Kristen, Camilla-ra nézett, aki végre pontot tett ennek a cirkusznak a végére.
- Rob, én nem csak Lizzy miatt jöttem… - kezdte. – hanem azért is, hogy elmondjam, gyereket várok tőled.
Nyíljon meg alattam a föld és szippantson magába, hogy ne kellejen szembesülnöm ezzel az egésszel. Az nem lehet!
Ziháltam, le kellett, hogy üljek. A szemeimet összezártam, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel végérvényesen vége!
Felpattantak a szemeim, Kristent kerestem a tekintetemmel. Megállapodott rajta a tekintetem.
- Hát, ezért kérted tőlem azt tegnap – állt össze a kép. Szótlanul bólintott.
Jóval előbb tudott a dologról, és magában szenvedve várta mikor jön el az alkalom, hogy búcsút intsen nekem.
- Nekem mennem kell – egy mosolyt erőltetett magára, de láttam, cefetül szenved, csak úgy, mint én.
- Kérlek, maradj! – állítottam meg a csuklójánál fogva.
- Nem lehet. Neked kötelezettséged van, és én ezt elfogadom. Azt kívánom, hogy légy nagyon boldog Rob – az utolsó mondatot a fülembe súgta.
- Tudod, hogy nélküled nem lehetek az.
- Pedig kénytelen leszel – kihúzta a kezét a szorításomból.
- Szeretlek. Kristen…ne hagyj el – könyörögtem, de már nyitotta is az ajtót.
- Ha te nem vagy, soha nem ismerem meg mi az az igaz szerelem.
Becsukódott mögötte az ajtó.

Összetörtem, csakúgy, mint a szívem.

Sokan eltaláltátok, hogy mi fog következni;)
(egyébként a Claire-Kristen párbeszédre is ahamrosan fény derül)
Gondolom most mindenki elkezd azon gondolkodni, hogy ki lehet a gyerek apja. Nos, erre van egy jó kis emlékeztető sorom a számotokra. "Én vádaskodom, mikor az utazást megelőző nap szexeltem Camilla-val." Ezt Rob gondolta a 6. részben, szóval.....:/ Várom a reakciótokat:D