My life would suck without you - 6. rész

(Köszönet a képért Fanninak!!)

Sziasztok!!

Hát ismét hétfő, egyszóval itt a jól megérdemelt fejezetecske :)
Jelentem, hogy a méhecske tetemét - ami pénteken volt olyan kedves és megcsípte a kezemet, ami miatt még most is kissé zsibbad az egész - , nem találtam meg, egyszóval lehetséges, hogy még mindig veszélyben vagyok :S xD

Más! Kérdeztétek a chatben, hogy ezt a pipa dolgot, hogyan kell megcsinálni.
Nos: Beléptek a Tervezőbe, aztán Blogbejegyzések, azon belül pedig a Szerkesztés. Arra rámentek, és ott kinyílik egy kis ablak, ahol keressétek meg azt a rubrikát, hogy Vélemények. Pipáljátok be, aztán írjátok át a szavakat nektek tetszőre, és már kész is van a pipátok! ;)

Térjünk is vissza a fejezethez. Nem tudom, hogy jövőhéten hogy lesz a frisselés, mivel hétköznap nem vagyok itthon, ezért lehet, hogy maradnak a hétvégék :/ Válaszok most lesznek utoljára pénteken, mert ezt sem tudom kivitelezni (egyenlőre) a koleszban!!

Jó olvasást!!

Lilluci


U.i: köszönöm a bétázást Fanninak!!! (L)

Hat

/Kristen/

Felfutottam a lépcsőn, és azonnal magamra zártam az ajtómat. Hátulról nekidőltem a fa ajtónak, majd lehunyt szemekkel nagyon sóhajtottam. Mi a csuda történik velem? – kérdeztem magamtól, mivel a szívem eszeveszett módjára kalimpált a mellkasomban, a lábaim pedig furcsa mód remegtek az idegességtől. Szokatlan, nem emlékszem, hogy az elmúlt 24 évem alatt egyszer is történt volna velem hasonló. Rob jelenlétének tudtam be az egészet. Biztosan ideges vagyok amiatt, hogy ilyen nyíltan próbálkozik nálam. Igen, ez az oka mindennek!
Lassan odasétáltam az ágyamhoz, majd kezembe véve az alvó pólómat kimentem a szobámból egyenesen a fürdőszoba felé véve az irányt. Halkan fütyörésztem magamban, s gondolkodás nélkül nyitottam be a kicsiny helysége.
Párás volt az egész szoba, hallottam a víz csobogását is. Úristen, Rob éppen zuhanyzik! És feltehetőleg meztelen!
Ó, fejezd már be Kristen! Persze, hogy meztelen, talán te nagykabátban szoktál fürdeni?!
Akaratom ellenére nem tudtam megmozdulni. Úgy álltam az ajtóban, mintha betonnal lennék odatapasztva. A számat enyhén beharaptam és próbáltam valamit kivenni a tükörből, ami pont átellenben volt a zuhanykabinnal, de csalódnom kellett, mivel azt is vastag páraréteg fedte. Még elképzelni is rohadt izgató volt azt a csodásan edzett férfitestet, amint a meleg víz lecsorog izmos mellkasáról egészen a….
- Ideadnád a törölközőt? – hozott vissza a valóságba Rob rekedtes hangja. Basszus, lebuktam! Épp azon voltam, hogy kiviharzok a helységből, és úgy teszek, mint aki ott sem járt, de ekkor Rob kihúzta a kabin ajtaját, így jól elém tárva tökéletes testét. Nyitott szájjal, bambán bámultam bele a szemeibe. Nagyon ügyeltem rá, hogy lejjebb ne kalandozzon a tekintetem. Pedig kíváncsi lettem volna milyen méretekkel van megáldva. Pokolra fogok jutni!
- Ideadod még ma a törcsit, vagy megvárod, amíg halálra fagyok? – nevetett játékosan. Ide-oda kapkodtam a fejemet, hirtelen azt sem tudtam hol keressem azt az átkozott törülközőt. Kinyitottam hát az egyik szekrényajtót és előhalásztam onnan egy hófehér anyagot, amit gyorsan, lesütött szemmel nyújtottam át Robnak.
- Kösz – mondta, de ahogy az ujjaink összeértek, megcsapott egyfajta áramszerűség.
- Aú – gyorsan elhúztam a kezemet, és a számba vettem a mutatóujjamat, mivel az eléggé csípett az előbbi miatt. Rob maga köré csavarta – hála istennek – a törölközőjét, aztán odalépett hozzám, és vizsgálgatni kezdte a „sérült” ujjamat.
- Fáj még? – kérdezte, ahogy óvatosan simogatta. Tőlem csupán egy fejrázásra futotta, ugyanis majdnem összeestem, ahogy vizes hajáról egyenesen a mellkasára szánkázott a víz.
- Csak nem zavarban vagy? – érintette meg kipirult arcomat. Gondolom úgy nézhettem ki, mint egy cékla.
- Nem, dehogy – találtam rá a hangomra, bár jóformán így is csak nyüszíteni tudtam. Elképesztő ereje van.
- Tied a terep – engedett el végül, de azért kegyelemdöfésként még egy, szinte fuvallatnyi puszit adott az ujjhegyemre. Már meg se lepődtem a testem remegésén.
Zavartan toporogtam, aztán erőt vettem magamon és a csaphoz léptem. Rob mosolyogva követte a lépteimet a szemével.
- Ő, most már kimehetsz – mutattam az ajtó fele, egyértelmű jelzésképp.
- Azt hiszem úgy igazságos, ha én is megcsodálhatlak – fittyet hányva megrökönyödött ábrázatomra, becsukta maga mögött az ajtót, s két lépéssel átszelve a kettőnk közti távolságot, már neki is nyomott a mosógépnek. Mohón rávetette magát az ajkaimra, s finomkodás nélkül cibálta le rólam a farmerkiskabátomat. Az agyam teljesen tompa lett ettől a hirtelen párfordulástól, s egyetlen szó zakatolt a fejemben. Még!
Hangosan ziháltunk a fürdőben, és már az sem zavart volna, ha az apám rajtakap minket. Annyira kívántam az érintését és a csókját, hogy minden épeszű gondolatot hátrahagyva a vágyaim által engedtem magam irányítani.
Végigsimítottam Rob csupasz, és még kissé nedves mellkasán, melytől össze-összerándultak a hasizmai. Jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy én is képes vagyok ezt kiváltani belőle. Morgott valamit a számba, amit nem értettem, de közben kíméletlenül simogatta ruhán keresztül a melleimet. Ajkaink tépték egymást, és még többet és többet követeltek, csakúgy, mint jómagam. Megfogtam Rob törölközőjének a sarkát. Ekkor Rob elszakadt tőlem és hangosan zihálva próbálta magát észhez téríteni. Én azonban rohadtul beindultam és újra közelebb lépve hozzá, ismét megkíséreltem az előbbit, csakhogy most már egyértelműen elutasított. Elütötte a kezemet és hátrált egy lépést. Alig kaptam levegőt, de azért megkérdeztem:
- Most meg mi a franc van?! – förmedtem rá.
Elfordult tőlem, nem akart válaszolni.
- Hát jó! – kezdtem – Itt volt az esélyed, de te elbaltáztad! – magyaráztam neki. – Soha többé ne merészelj hozzám érni, megértetted? – sziszegtem, és hátulról egy kicsikét meg is löktem. Szikrázó szemekkel fordult felém, majd nem túl gyengéden megragadta a csuklómat és magához szorított. Hiába kapálóztam, ő nem eresztett.
- Olyan mérhetetlenül ostoba vagy! – nézett rám gyilkos indulattal a tekintetében. Összerezzentem érzelemmentes hangjától. – Mint ahogy azt az első napon is mondtam, ez csak a kezdet – hirtelen belenyalt a fülembe, aztán se szó se beszéd otthagyott a fürdőben kérdések kereszttüzében.
Visszatántorodtam a mosdókagylóhoz, aztán ránehezedve kémleltem magamat a tükörben. Az arcom még mindig tűzpirosan festett, az ajkam feldagadt a nem túl gyengéd csók következtében, a hajam pedig zilált lett a bent keringett pára miatt. Megnyitottam a hideg vizes csapot és jó párszor leöblítettem vele az arcomat. Nem értettem, miért vagyok ennyire mérges. Hisz örülnöm kellene, hogyha már nekem nem is, de Robnak volt annyi esze és megállított még mielőtt őrültséget követtem volna el, amit minden bizonnyal egész életemben bántam volna. Ez őrület! Miért kellett éppen az én életembe belecsöppennie ennek a pökhendi alaknak? Olyan jól elvoltam, amíg ez a szoknyapecér fel nem bukkant, és nem kezdett el oltogatni. Nem hiányzott, meg kell, hogy mondjam, az meg főleg nem, hogy egész álló nap csak ő járjon a fejemben, és úgy kívánjam, mint eddig senkit.
Le kell küzdenem magamban ezt a vágyat, mert egyértelmű, hogy ő csak játszadozik velem. Nekem pedig a legkevésbé sincs arra szükségem, hogy újra átéljem azt a fajta csalódást, ami Alex oldalán ért öt hónappal ezelőtt. Nem leszek Robert Pattinson játékszere, akit kénye-kedve szerint használhat, aztán eldobhat! Megemberelem magam, és elébe nézek!


/Robert/

Kész elmebaj! Meghibbantam az már bizonyos. Itt volt a vissza nem térő alkalom, erre én ostoba mód elszalasztom a nagy lehetőséget. Tálcán kínálta magát a csaj, én meg a lelkiismeretemre hallgatva inkább leállítottam. Mi a fene? Még most is remeg az egész testem, és lüktet egy bizonyos pontom az újbóli kielégítetlenségtől. Ha emiatt a baki miatt kell lemondanom erről a fantasztikus numeráról, tökön döföm magam. Nem süllyedhetek vissza ennyire kezdő szintre, ez egyszerűen nem vall rám. Hiába próbálok valami kézzelfogható magyarázatot találni, nem megy. Megőrjít ez a nő, éjjel-nappal csak rá gondolok és az előttünk álló éjszakára. Itt volt az éjszaka, csak én jártam valahol igazán másutt.
Szedd össze magad Rob! – utasítottam kissé romokban heverő mivoltomat. Holnap újult erővel vágok neki a napnak, és nem lesz semmi zavaró tényező, ami megállíthat a tervem kivitelezésében. Csak reménykedni tudok benne, hogy tudok akkora hatást gyakorolni Kristenre, hogy a kijelentését, miszerint elbaltáztam a lehetőséget, és soha többé ne érjek hozzá, elfelejti, vagy csupán korrigálja kissé.
Ledobtam magamról a törölközőt, majd magamra húztam egy új boxert, és befészkeltem magam a kényelmes párnák közé, aztán átadtam magam a jól megérdemelt alvásnak. De álmomban is azon törtem a fejem, hogy mi miatt jöttem ki a sodromból ennyire.

/Kristen/

A zombi közérzetemhez idomulva zombi külsővel indítottam a szerda reggelt. Tudtam nagyon jól, hogy a nyúzottságomnak köze van Robhoz, de megfogadtam magamban, hogy ezentúl soha többé nem fogok a tegnap éjjel miatt fejfájást okozni saját magamnak. Nem éri meg egy ilyen férfi miatt rosszul éreznem magam. Feltehetőleg ő sem emészti magát, akkor én minek tenném? Felfogtam, hogy tényleg nem kellek neki, csupán erőfitogtatás volt a részéről a közeledés. Látni akarta, hogy még mindig olyan nagymenő-e, hogy egy magamfajta lányt is könnyűszerrel el tud-e csábítani. Én barom hagytam magam, és most gyötörhet a bűntudat, amiért engedtem egy gazember csábításának.
A bajt pedig csak tetőzi, hogy mostantól - kis túlzással - a nap huszonnégy órájában össze leszünk zárva a versenyek miatt. Ha tehetném, visszamondanám ezt a megbízást, de apa és Bradley számítanak rám, ezért nem léphetek vissza bármennyire is nem fűlik a fogam Rob önelégült ábrázatát bámulni nap mint nap.
Tanulva a tegnapi hibámból ma már felöltözve mentem le a konyhába, hogy ehessek valamit a nagy nap előtt. Elképzelésem sem volt mi csinálunk mi szerda délelőttől egészen estig a versenypályán, de annyira azért nem furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy a helyiség egyetlen emberpéldányát megkérdezzem. Majd elválik mi jót csinálunk.
- Kérsz kávét? – kérdezte meg tőlem Rob udvariasan, és már öntötte is volna a fekete italt a bögrémbe, csakhogy én elhúztam azt előle.
- Nem, kösz – morogtam, aztán beleharaptam egy lekváros pirítósba. Kissé dühített, hogy ilyen könnyen kezeli a tegnap történteket. Jaj ne, már megint kezdem az agyalást. Kristen, mikor fejezed már be ezt az önsanyargatást?!
- Á, Kristen! – jött be apa a konyhába. Hátrafordultam, hogy köszönni tudjak neki, de ő nem velem, hanem Robbal volt elfoglalva. Megint valami autós szarságról folyt az eszmecsere, amibe én nem akartam belefolyni. Kiittam a bögre tejemet, aztán indultam is az ajtóhoz, hogy felhúzhassam a cipőmet, de apa megállított.
- Kérlek, segíts megkötni a nyakkendőmet – lépett oda elém, majd felhúzta az állát, hogy könnyítse a csomó megkötését. Bezzeg ilyenkor jó vagyok neki! – puffogtam magamban.
- Anya hol van? – érdeklődtem, ahogy meghúztam rajta a fekete anyagot.
- Bement a kórházba – mondta, aztán arcon puszilt és már el is tűnt a dolgozószobájában.
- Kész vagy? – kérdezte tőlem Rob, s meglobogtatta a kezében a slusszkulcsot. Megforgattam a szemeimet és kelletlenül feleltem neki.
- Ja, úgyhogy mehetünk – tártam ki előtte az ajtót, és már tereltem is ki rajta. Jókedvűen sétált oda a tűzpiros kocsijához, és legnagyobb meglepetésemre kitárta előttem az ajtót. Meghökkenésemben még egy kedves szót sem tudtam kipréselni magamból.
Beindította a motort, de a tegnapi kis vicces relaxációja ma sajnálatos módon elmaradt. Néma csendben ültünk, alig vártam, hogy végre vége szakadjon ennek a napnak. Rossz kilátások Kristen, épphogy elkezdődött a szerda reggel!
- Úgy nézel ki, mint akit akasztásra visznek – pillantott felém Rob, s jóízűen nevetett is a poénján, ami szerintem szánalmas volt, mintsem szellemes.
- Valahogy úgy is érzem magam – mondtam teljesen őszintén, s elkezdtem inkább a kinti tájat csodálni az ő bárgyú képe helyett.
- Nem ártana, ha megbarátkoznál velem, hisz mostantól sokat leszünk együtt – mondta szinte parancsolóan.
- Majd az emberek előtt megjátszom, hogy mennyire kedvellek, de ha kettesben vagyunk, légyszi hanyagoljuk még a kommunikációt is, jó? – fordultam felé határozottan. Rácsapott a kormánykerékre, amitől kissé felsikkantottam, hisz eddig nem volt kimondottan agresszív.
- Nem fog menni! – dohogta.
- Már, miért ne menne? – érdeklődtem kíváncsian.
- Kénytelen leszel velem beszélni, anélkül nem tudunk dolgozni – felelte, bár mintha nem igazán ezt a választ akarta volna adni a kérdésemre. Feltűnően ideges volt, amit nem tudtam minek a számlájára írni. Rob maga a megtestesült magabiztosság, most mégis mintha bizonytalan lenne.
- Majd megoldjuk valahogy, de akkor is tartanunk kell a két lépés távolságot – nem voltam hajlandó engedni neki, bármennyire is furán viselkedik.
- Ne szórakozz, kérlek! – csattant fel ismét. – Hogy akarod ezt kivitelezni, hm? Én állok, te pedig 20 méterre tőlem magyarázol nekem? Ne légy nevetséges – úgy nézett rám, mint egy véres rongyra. Ez már aztán több a soknál!
- Igazad van – adtam meg magam, amitől láttam, hogy megereszt egy félmosolyt. Nagyon nyeregben érzi magát a fiú. – Az lesz a legjobb, ha keresel magad mellé egy olyan személyt, aki el is tud téged viselni hosszútávon – csaptam le a magas labdát, amire ő sem számított. Fékcsikorgatva leállította az autót az út szélére, majd kikötötte magát és áttrappolt az én felemre. Megijedtem tőle.
Szinte felszakította az ajtómat, és nem túl gyengéden kirángatott a járműből. Remegtek a lábaim a rémülettől, de hangot nem adtam az aggodalmamnak.
Mire kettőt pisloghattam volna, Rob szája már az enyémen volt, és kíméletlenül szívogatta a tehetetlenségtől szétvált ajkaimat. Teljes súlyával nekinyomott az autónak, én pedig azonnal átkulcsoltam a kezeimet a nyaka körül. Itt szarvashibát követtem el, ugyanis rögtön el kellett volna őt löknöm a közelemből, csakhogy a józan ész ismét elpárolgott a tudatomból.
Rob nekitámaszkodott mindkét kezével a kocsijának, így lezárta a menekülési utat, igaz, eszembe se jutott menekülni, csak még többet akartam érezni belőle. Mikor már érezte, hogy én is jócskán benne vagyok a játékban, nyelvét átbocsátotta a számba, s így kezdtünk el az előbbinél is izgatóbban csókolózni. Alig kaptam levegőt, de még ez a tény se tántoríthatott el attól, hogy teljesen birtokba vegyem Rob ajkait. Óhatatlanul nekidörgölőztem, mire belenyögött a csókunkba. Ettől a hangtól még inkább felpezsdült a vérem, de tudatában voltam annak, hogy ennél tovább nem mehetünk. Azt hiszem benne is tudatosult ez, mert a következő percben lelassult, majd két keze közé fogta az arcomat, úgy nézett le rám. Mindketten kapkodva vettük a levegőt, ő pedig a homlokomnak támasztotta a sajátját.
Mi volt ez?
- Remélem letettél arról a hülye ötletről, hogy felmondasz – mondta szaggatottan. Nem válaszoltam egyből, mire ismét a kezébe vette az arcomat, s fürkészően kémlelni kezdett. Belepirultam a puszta nézésébe. Ez tiszta röhej!
- Oké…maradok – suttogtam, ugyanis a hangos beszéd jelen állapotomban nem igazán ment volna zökkenőmentesen.
- Helyes – vigyorodott el. – Most pedig siessünk, különben lemaradunk az interjúkról – lépett el előlem, hogy aztán újra némaságba burkolózva tegyük meg azt a jó félórás utat, ami a versenypályára vezetett.
Nyakig ülök a szarban!

Ezt a képet is Fanni csinálta, külön az én kérésemre ^^^Köszönöm!!! (L)


Remélem mindenki elégedett a fejezettel! :)
Tudjátok milyen módokon tudjátok közölni velem a véleményeiteket ;)
Előre is köszönöm!! (L)