Almost Lovers - 5. rész

5. rész

Mike idiótán vigyorgott rám. Be tudtam volna verni itt helyben a képét, de türtőztetnem kellett magam, hisz semmi jogom őt bántani, elvégre Kristen vőlegénye. Elkapott a hányinger, ahogy erre a szóra gondoltam.
Kristen elindult a kapu felé, mi pedig Mike-al mögötte kullogtunk néma csöndben. Életem legjobb utazása vár rám!
- Bocs a késésért, haver! – szólt hozzám miközben átadtuk a jegyeket.
- Semmi gond – válaszoltam, de ennél több szót nem is akartam pazarolni erre, és főleg rá.
- Csak hát tudod, Kristen egy igazi vadmacska – hirtelen ledermedtem. Nem akartam elképzelni őket együtt, főleg azok után, ami majdnem megtörtént köztem és Kristen között. Elképzelni, hogy Mike is megérinti és megcsókolja, felért egy kínzással a számomra.
Kristen erre a kijelentésre hátrafordult és egy gyilkos pillantást vetett szerelmére.
- Mike, kérlek!
- Ugyan cica, felnőtt emberek vagyunk. Nem igaz, Rob? – oldalba vágott, én meg hülyén mosolyogtam, és zavaromban a hajamat kezdtem túrni.
- Megtudhatja, hogy mennyire kielégíthetetlen voltál a reggel – rám kacsintott és előre ment Kristenhez, de mielőtt mellé ért volna, egy jó nagyot csapott a fenekére.
Kristen levette a kezét a fenekéről és valamit súgott neki.
Hogy tud egy ilyen emberhez hozzámenni? Nem mintha én akkora főnyeremény lennék, de nem kezdeném el, úgymond idegeneknek ecsetelni a szexuális életünket. Nagyon szeretheti, ha mindezt eltűri.
Leültem a helyemre, természetesen egyedül. Előttem, legnagyobb sajnálatomra, ők foglaltak helyet.
Mike szüntelenül fogdosta és csókolgatta Kristent. Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, pedig a gép még fel se szállt. Isteni utam lesz!
Pár perccel később a gép emelkedni kezdett. Előpakoltam a táskámból a már jól bejáratott könyveket, majd miután levetettem a pulóveremet, véletlenszerűen vettem fel egyet. Orwell- Állatfarm. Remek!
Régen mindig Kristen választotta ki nekem, hogy mit olvassak és ez a könyv volt a legutolsó, amit kiválasztott. Azóta nem is olvastam belőle egy sor se, túl fájdalmas lett volna.
Már vagy 2 órája utaztunk, mikor Mike felállt és feltehetően a mosdóba vette az irányt. Csak reménykedni tudtam benne, hogy az előttem ülő szépség nem követi őt oda.
- Mit olvasol Rob? – kérdezte tőlem. Felnéztem rá és gyönyörű arcával találtam szembe magam. Ezek szerint esze ágában sincs követni Mike-ot a repülő apró mosdójába.
- Állatfarm – válaszoltam és visszatértem a könyv tanulmányozásához.
- Ismételten – nevette el magát. – A gitárodat hoztad?
- Nem én….már régóta nem játszom – válaszoltam, de nem néztem rá.
- Kár, pedig énekelhettél volna nekem úgy, mint rég – hangja csalódottságot tükrözött. Ha tudná, hogy ő az oka annak, hogy már nem játszom.
- Majd én éneklek neked, baby! Szólalt meg Mike. Erre a kijelentésre elmosolyodtam, és ahogy láttam Kristent is mulatatta az előbbi kijelentése.
Visszaült mellé, így a mi „beszélgetésünknek” is vége szakadt.
Elhatároztam magamban, hogy ezekben a napokban a legkevesebb időt fogom velük tölteni és kerülöm a beszélgetéseket is.
A gép lassan ereszkedni kezdett, ezért elpakoltam a könyveimet és öltözködni kezdtem.
Kiszálltunk a gépből, és vagy egy tucat fotós várt minket a reptéren. Soha nem tudtam felfogni, hogy mi lehet abban olyan érdekes, hogy teljesen kómás fejjel, 3 másodpercre látnak minket. Most nem kezdték el mondogatni a híres „Robsten” kifejezést, mivel teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs semmi köztünk.
A vakuk miatt feltettem a jól bevált és oly sokat alkalmazott napszemüvegemet és persze a baseball sapka se hiányozhatott a fejemről.
Mike és Kristen kézen fogva jöttek mögöttem, az újságírók őket kérdezgették. Nem válaszoltak semmire, bár Mike, ha Kristen nem utasítja csendre, fecsegett volna.
Beszálltunk a számunkra bérelt autóba. Mike ismét rámászott Krisre, de ő eltolta magától.
Elegem lett ebből és megkértem a sofőrt, hogy vigyen el engem egy autókölcsönzőhöz.
- Nem akarsz velünk utazni? Túl nagy sztár vagy hozzánk, vagy mi? – kérdezte Mike szemrehányóan.
- Jobb szeretek magam vezetni – zártam rövidre a témát. Ránéztem Kristenre, aki idegesen túrta a haját és egy kicsit el is pirult.
A sofőr kitett engem egy kölcsönzőnél, én pedig megkérdeztem tőle, melyik szállodába kell mennem. Ugyan oda lettünk elszállásolva, ahol én annak idején a Remember me forgatása alatt. Milyen rég volt az már. Becsuktam az ajtót, majd vissza se nézve elindultam az üzletbe.
Az eladó egy szimpatikus 50 év körüli öltönyös férfi volt, aki a legmodernebb gépcsodákat ajánlotta nekem. Én viszont nem akartam nagyzolni, így megelégedtem egy középosztálybeli autóval is.
Az üzlet megkötése után az eladó megkért, hogy had csináljon velem egy közös képet a felesége számára. Én a kép mellé egy aláírással is megajándékoztam őt.
Beültem az Opelembe és elindultam a jól ismert szálloda felé. Sokkal felüdítőbb volt egyedül utazni.
Leparkoltam és egyenesen a recepcióra mentem, hogy elkérjem a kulcsaimat.
A legfelső szinten kaptam helyet, egy luxus lakosztályt, pedig soha nem szerettem ha túl nagy feneket kerítenek az érkezésemnek.
Odaálltam az ablakhoz és csak bámultam kifelé. Eléggé elfáradtam, és ahogy voltam ruhástól dőltem be az ágyba, hogy pár órára átadjam magam az öntudatlanságnak, a nyilvános megjelenés amúgy is csak holnap kezdődik.
A telefonom csipogására ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy már jócskán besötétedett. Megkerestem a kicsiny készüléket és megnyitottam az üzenetet.
„Bocs a zavarásért, de a sofőrünk elment és Mike-nak vissza kellene utaznia L.A –be. El tudnál vinni minket a reptérre? KStew”
Szóval Mike elutazik, ez jól hangzik. Állj le, Rob!
Megmostam az arcom, felhúztam a cipőmet és semmi kedvvel indultam az ajtó felé. Előtte azért felhívtam a recepciót, hogy megtudjam melyik szobába laknak Kristenék. A recepciós elmondta, hogy az alattam lévő emeleten találom meg őket.
Leindultam és bekopogtam. Mike nyitott ajtót, egy száltörölközőben.
- Bocs, ha zavarok, de Kristen szólt, hogy kellene egy fuvar – mondtam nem túl nagy lelkesedéssel.
- Már nem zavarsz, épp végeztünk! – kacsintott. –Ja igen, és kösz haver, hogy elviszel minket – minek hív havernak? Bármilye akarok lenni csak nem a haverja! Beinvitált a szobájukba, ahol a ruhái szanaszét hevertek, ami elárulta mit is csináltak az imént. Mike legnagyobb örömömre visszavonult a fürdőbe, én pedig leültem egy székre. Miért csinálom ezt? Mondhattam volna, hogy hívjanak taxit, de nem, én egyenesen besétálok az oroszlán barlangjába. Nincs mese, mazochista vagyok.
Egyszer csak Kristen tűnt fel, és megtorpant ahogy meglátott engem.
- Szia – köszönt, majd elkezdte felszedni Mike ruháit a földről majd nekiállt becsomagolni egy bőröndbe.
- Köszönöm, hogy elviszel minket – hálálkodott háttal nekem.
- Nincs mit. Te is elmész? – nem tudtam, milyen választ várok.
- Nem, én visszajövök. Mike-nak el kell intéznie valamit.
Erre a mondatra Mike kilépett a fürdőből és magához szorítva Kristent egy szenvedélyes csókot adott neki, majd felszólított minket az indulásra.
Teljes csöndben tettük meg az utat, senki nem szólt senkihez egy szót sem. Megérkeztünk a reptérre és ők ketten kiszálltak.
Kevesebb, mint 5 perc múlva Kristen visszatért és beült mellém. Nem láttam rajta, hogy túlságosan szomorú lenne Mike távozása miatt. Persze lehet, hogy csak én nem vettem észre.
Kezdett beborulni, ezért próbáltam minél hamarabb visszaérni a szállodába. Ismertem egy rövidebb utat, igaz az elég kihalt volt, de megspórolunk egy csomó időt vele. Minél rövidebb az út, annál kevesebb időt kell vele töltenem, és ez se utolsó szempont.
Ismét némaságba burkolóztunk. Míg nem, egyszer csak a semmiből hozzám szólt.
- Láttam több filmedet is – kezdte meg a beszélgetést. – Nagyon tetszett az, amiben Jack Nickholsonnal játszottál együtt – oldalról is láttam, hogy szemei megcsillannak. – Egy álmod vált valóra azzal, hogy vele játszhattál, nem igaz? – kérdezte és rám nézett.
- Igen – válaszoltam, de a szememet nem vettem le az útról.
- Az is jópofa volt, amiben Jonny Depp volt a testvéred. Muris film – próbálta oldani a feszültséget. Az eső közben szitálni kezdett.
- Egyébként, mi mindent csináltál az elmúlt 2 évben?
Hangosan és egyben cinikusan mosolyogni kezdtem ezen a kérdésen.
- Mi az, valami rosszat kérdeztem? – érdeklődött, mivel nem értette a reakciómat. Elborult az agyam és nem tudtam tovább visszafogni magam.
- Nem kell megjátszanod, hogy tényleg érdekel, hogy mi van velem! – buggyant elő belőlem a válasz.
- Rob, én nem megjátszom! Tényleg érdekel – teljes testével felém fordult.
- Ha annyira érdekeltelek volna, akkor kerestél volna, szóval most ne add elő nekem a „hű, de nagyon kíváncsi vagyok az életedre” című melodrámát, rendben? – elvesztettem a józan eszemet, de jó volt végre kimondanom azt, ami a szívemet nyomta.
Kristen szemei kidülledtek és szaporábban kezdte venni a levegőt.
- Bazzd meg Rob, engem tényleg érdekel, hogy mi a picsát csináltál eddig! De ha már itt tartunk, te se nagyon erőltetted meg magad! Te se kerestél engem, szóval fogd be! – most pontosan olyan volt, mint rég. A trágár szájú Kristen, aki kimondja, amit gondol.
- Jobb lett volna, ha most se találkozunk! – mondtam ki életem leghazugabb mondatát.
Visszafordult, így ismét rendesen ült az ülésen, majd a biztonsági övével kezdett babrálni, aztán megszólalt, vagyis inkább üvöltött.
- Azonnal húzódj félre!
- Megőrültél, zuhog az eső és az isten háta mögött vagyunk! – világosítottam fel.
- Nem érdekel, nem akarok veled egy levegőt szívni, szóval húzódj le, de azonnal!
Telesítettem a kérését, bár nem tudtam, hogy mik a tervei.
- És most stoppolni fogsz? – kérdeztem gúnyosan.
- Meglehet, de téged ez úgyse érdekel! Köszönöm ezt a felejthetetlen estét! – eddig a pillanatig azt hittem, hogy csak viccel, de nem. Tényleg kiszállt és elindult a zuhogó esőben. Bármennyire is haragudtam rá, nem hagyhatom, hogy bőrigázzon, és egy vadidegennel vitesse el magát. Nem teketóriáztam tovább, kiszálltam és utána eredtem.
- Kristen, állj meg! – szólítottam fel.
- Takarodj innen! – üvöltötte jó pár lépéssel előttem.
- Szállj vissza a kocsiba! – kezdtem rohadtul bepöccenni. Ha kell a saját két kezemmel hurcolom őt vissza.
- Minek, amúgy is szarsz rám! Nem érdekel, hogy mi van velem, szóval akár le is léphetsz. Nagylány vagyok már, majd hazatalálok.
- Kristen, ne csináld ezt.
- Mit ne csináljak? Most én is olyan bunkó állat vagyok, mint te! Talán nem tetszik Rob? – kezdtem elveszteni béketűrésemet.
- Fogalmad sincs, hogy miért viselkedem így veled – ezt nem akartam kimondani, de mégis kicsúszott.
- Hallgatlak – ezt olyan érzelemmentesen mondta, hogy elszakadt nálam a cérna.
- Jól van, te akartad! Tudni akarod, hogy miért nem kerestelek? Hát azért, mert örültem, hogy rajtad kívül végre másra is tudtam gondolni! Ezért is nem néztem meg a filmjeidet, mert tudtam, ha megint meglátlak akár csak a vásznon is, ismét elveszek. Azt akarod hallani, hogy kibaszott reménytelenül és őrülten szeretlek már kezdettől fogva, és, hogy mióta ismét beléptél az életembe, csak rád gondolok?! – végre minden elfojtott érzésemet kiadtam magamból, bár nem a legromantikusabb módón hoztam a tudtára.
- Rob… - szólalt meg, de láttam, hogy teljesen ledermedt. – Ezt miért nem mondtad soha?
- Mert te soha nem szeretnél viszont –lehajtottam a fejem és egy nagyot sóhajtottam. – Már amúgy is mindegy – tettem hozzá.
- Miért lenne mindegy? – kérdezte értetlenül.
- Mert hozzámész ahhoz a faszkalap Mike-hoz – minden érzelem kiült az arcomra ebben a pillanatban.
Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem. Ránéztem, ő pedig csak mosolygott. Nem értettem min mosolyog ilyen jóízűen. Teljesen eláztunk ez idő alatt, és kezdtem egy kissé fázni.
- Még nem adtam neki választ, látod? – felemelte a kezét és a gyűrűsujjára mutatott, ahol nem volt semmi.