Almost Lovers -3.rész

3.rész

Ott álltam, mint egy sóbálvány. Kristen elment, és amit maga után hagyott, az-az én összetört szívem volt csupán.
Hogy lehettem ekkora marha? Tudhattam volna, hogy már rég foglalt. Egy ilyen nőért csak úgy kapkodnak a pasik. De, hogy pont Mike! Ezt nem akartam elhinni.


Odasétáltam az ajtóhoz és felvettem a földön heverő pólómat, amit pár perccel ezelőtt Kristen rángatott le rólam.
Már majdnem sikerült az, amire több mint 6 éve várok. Túl szép volt, hogy igaz legyen, de azt éreztem, hogy ő is ugyanúgy kíván engem, mint ahogy én őt.

Rob mégis kinek képzeled magad? Azt hiszed minden nő, szétteszi a lábát, ahogy meglát? Nem! Főleg nem Kristen.
Ott álltam a konyhapultnak dőlve és legszívesebben a fejemet ütöttem volna a márványlappba. Hangos csattanásra lettem figyelmes.

Az ajtóban vörös fejjel ott állt Cammille. Már csak ő hiányzott. Most nem volt kedvem a rikácsolásához, pedig jól tudtam, hogy nem rá, hanem magamra vagyok dühös. Egyet akartam csupán, leinni magam a sárga földig és cigizni, amíg bírja a tüdőm. De, se cigi, se pia a lakásban, ahogy körbenéztem és kinyitottam a hűtőajtót. Vissza is csuktam és elkezdtem felöltözni.

- Szóval mégis lefeküdtél vele! – mondta Cammille, amint odalépett hozzám és meglátta Kristen pólójának maradványait.
- Nem – jött a válasz és kimentem a lakásból. Láttam, hogy összetörik, és sírni kezd, de most töménytelen sok piára és cigire vágytam, nem, pedig egy végeláthatatlan vitasorozatra, aminek se vége, se hossza. Ilyen állapotban ő sem, és én se tudnám ezt a dolgot értelmesen, felnőtt módjára megbeszélni.

Lesiettem a sarki boltba és vettem vagy 4 karton sört és 5 doboz cigit. Az eladó elég furán nézett rám, de nem nagyon érdekelt, hogy mit gondol rólam. Kiléptem a boltból és azonnal rágyújtottam egy szálra. Hiába akarok már vagy 1 éve leszokni, nem megy, kell az ilyen helyzetekre.
Gondolkodóba estem, hogy hol tudnám szépen csöndben leinni magam. A parkra esett a választásom, ami az utca túloldalán volt. Elindultam, de a lámpa pirosat jelzett, így, vagy híres filmsztár vagyok vagy sem, nekem is meg kell várnom, míg a lámpa zöldre nem vált. Egy ismerős autót véltem felfedezni az út másik oldalán. Egy fekete mini autó. Ez nem lehet! Mit keres még mindig itt? Engem akar kínozni, vagy mi? Ekkor észrevettem, hogy nincs egyedül, Mike ült a vezető ülésen, és ahogy láttam, nem épp bájcsevegtek.

Kristen hirtelen kiugrott az autóból, Mike pedig elhajtott. Ekkora egy pöcsöt! Toporzékoltam, hogy a lámpa váltson. A mellettem álló nő arrébb is lépett mellőlem, gondolom, azt hitte, hogy őrült vagyok. Hát az is voltam, őrülten szerelmes, csak a gond, hogy két nőbe.
Zöld. Futottam, hogy még idejébe odaérjek Kristenhez.
Már vette volna elő a mobilját, de én azt kirántottam a kezéből. Nagyon megijedhetett tőlem, mert ugrott egyet és egy kisebb sikoly is elhagyta a száját, hirtelen akcióm miatt. Megmosolyogtam ezt a kis reakciót.

- Rob, kérlek hívnom, kell egy taxit – mondta és kinyújtotta a kezét, hogy visszavegye azt, ami a jogos tulajdona. Nem akartam, hogy taxival menjen.
- Kristen ne butáskodj! Majd én elviszlek – ajánlottam fel. Hirtelen szemei kidülledtek a meglepettségtől, keze, pedig mint egy tollpihe hullottak vissza tökéletes csípője mellé.
- Rob ez egyáltalán nem jó ötlet, ezt te is tudod!
Persze, hogy tudtam de énem egyik fele nagyon is vágyott Kristen társaságára. Tudom, hogy ez oltári nagy baromság tőlem, de én már csak ilyen vagyok, szeretem kínozni magam.
- Kristen, csak haza akarlak vinni, semmi egyéb – mondtam és kivettem a zsebemből a kulcsokat. Láttam, hogy megadja magát, hiszen ismerhet annyira, hogy tudja, nem adom fel egykönnyen. Elindultunk a parkoló fele, és minden egyes lépésnél illatát az orromban éreztem. Elkábított vele ismételten. Formás fenekéről se tudtam levenni a szemem, pedig próbáltam, de nem ment. Rob te javíthatatlan vagy! A kis ördög belül örvendett magának, de a másik felem két hatalmas pofonnal ajándékozott meg, hisz ki tudja, mit teszek Kristennel a kocsiban!


Beszálltunk a kocsimba és már indultam is. Megkérdeztem tőle a pontos címet, és utána némaságba burkolóztunk. Kifele bámult az ablakon és lábával a zene ritmusára dobolt. Pont, mint régen. Néha sunyin oda-odapillantottam. Gyönyörű volt, még a két napos ruhájában és a csapzott hajával is. Tekergetni kezdett a rádióállomások között, és egyszer csak megállt. Nem akartam hinni a fülemnek. Egy olyan dal szólt a rádióban, amit a 21. születésnapján énekeltem a kérésére. Összenéztünk, de tudtam, ha sokáig időzik rajta a szemem, akkor nem tudok majd uralkodni magamon. Gyorsan odanyúltam a kikapcsoló gombhoz és megnyomtam. Az út további részét csendben tettük meg.

Annyira sok érzés kavargott bennem, de nem tudtam mi tévő legyek. Kristen nyilvánvalóan szereti Mikeot, azért jött újra össze vele. De akkor miért volt velem olyan a reggel? Hiszen majdnem szeretkeztünk a konyhapulton, aztán meg megcsókolja Mikeot és otthagy engem kétségek között.
Ki akartam verni ezeket a gondolatokat a fejemből, hiszen ha most újra, sokáig nem fogom őt látni, talán tudok ismét normálisan élni. Nem az kizárt! Kristen nélkül semmi se normális, főleg nem én!

Leparkoltam a házuk előtt és vártam, hogy kiszálljon. De nem tette. Bent ült, némán és csak bámult kifelé. Most mire vár? Már így is a tűrőképességem határán jártam.

Aztán hirtelen a semmiből megszólalt, kizökkentve ezzel engem is merengésemből.
- Köszönöm, hogy hazahoztál Rob – mondta és már nyúlt is a kilincsért. Annyira jó érzés volt hallani a nevemet a szájából. Hirtelen keze után kaptam és visszahúztam. Kristen nem értette a reakciómat, amit egyelőre én se tudtam magamban hova tenni.
- Kristen kérlek, látnom kell téged a közeljövőben! – mondtam neki csillogó szemekkel. Ha akartam volna, se tudtam volna letagadni az érzéseimet előtte. Lesütötte a szemeit, úgy válaszolt.
- Hidd el én is, ezt szeretném, de nem lehet – mi, mit nem lehet?
- Kristen te mondtad, hogy látni akarsz engem. Nem értelek – elengedtem a kezét, amit eddig elég erősen szorítottam.
- Tudom Rob, de Mike-nak nem igazán tetszik, hogy mi ismét jóban vagyunk. És reggel eléggé elfajultak a dolgok, ezért is akarok távolságot tartani – szavai teljesen letaglóztak. Szóval Mike miatt akar ismét kerülni. Mit tudhat az a senkiházi, amit én nem?
- Akkor megint nem látlak 2 évig? – kérdeztem, és kezeimet a kormányra helyeztem, és teljes erőmből szorítani kezdtem.
- Remélem nem telik el annyi idő, én…..szeretlek Rob, te vagy, vagyis voltál a legjobb barátom – ismét a kilincs felé nyúlt, de most nem akadályoztam meg a kiszállásban. – Kösz, hogy hazahoztál és majd hívlak, hogy mikor tudunk találkozni – azzal becsukta az ajtót, én, pedig még mindig a kormányt markoltam.

Nem hiszem el, hogy csak úgy hagytam kisétálni az életemből ismételten. Miért nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy elmondjam neki, mit érzek? Mondjuk ezek után, hogy hangosan is kimondta, hogy szeret, mint barátját, az összes reményem és vágyam szertefoszlott. Akkor se maradhatok tovább Cammille-el, hisz nem szeretem annyira, mint Kristent és ő túl jó hozzám, nem érdemlem meg a szerelmét. Kezdettől fogva kihasználtam és még az se ment föl eme kegyetlen tett alól, hogy azt hittem, tényleg teljes szívemből szeretem őt. Tudnom kellett volna, hogy Kristen örökre a szívembe véste magát.

A fejemet a kormányba vertem. Istenem egy igazi emberi roncs vagyok! Mint valami rossz brazil szappanopera főhőse, aki folyton szenved, és nem tud választani két gyönyörű nő közül.
Az én esetem annyiban volt más, hogy tudtam választani, de még így se lehetek boldog, mert ő máshoz tartozik.
Elég legyen már ebből! Úgy viselkedek, mint egy eszelős! Helyre kell tennem a dolgokat az életemben, és ezt avval kell kezdenem, hogy szakítok Cammille-el.

Gyorsan hajtottam, és eszembe jutott, hogy a hátsó ülésen ott van a négy rekesz sör és a cigi. Milyen jól fog az ma még jönni, gondoltam magamban és föltettem a napszemüvegemet, mert a nap már vakított és nem akartam balesetet sem okozni, sem elszenvedni.

Kicsit izgultam, hiszen életemben először szakítok valakivel. A lányok általában engem dobtak, mikor rám untak, vagy csak szimplán találtak nálam jobbat.

Leparkoltam a számomra fenntartott helyen és az ülésről kivett sörrel és cigivel indultam a lakásom felé. A lépcsőfokokat párosával szedtem, minél előbb túl akartam esni ezen az egész hercehurcán.
A lakásba lépve azonnal megláttam Cammille-t. A kanapén ült, jó pár zsebkendő társaságában. Megsajnáltam, de nem tántoríthat el semmi sem attól, amit elterveztem. Nincs több időm.
Letettem a rekeszeket a konyhapultra, amit reggel Kristennel egészen másra akartunk használni.
Lassan közeledtem felé, nem akartam ráijeszteni.

- Szóval ez már mindig így lesz? – kezdte, de még mindig maga elé bámult, sírni viszont nem sírt. – Amikor az a kis ribanc felbukkan, te rögtön futsz, és a karjaiba omlasz? – folytatta cinikusan. A válasz egyértelműen igen volt, de nem akartam teljesen összetörni őt.
- Cammille, kérlek, ne beszélj így róla! A boltban voltam, mint azt láthatod – mutattam rá a bizonyítékokra, bár majd elsüllyedtem.
- Jaj ugyan, ne nézz teljesen hülyének! A boltban voltál több, mint két órán keresztül?! Miért nem vagy őszinte Rob, a kurva életbe is? – kezdett csapkodni és egyre hisztérikusabbá vált.
- Nyugodj meg! – próbáltam nyugtatni, de tudtam ez teljeséggel lehetetlen. Ha egyszer rákezd, annak soha sincs jó vége.
- És ő? – kérdezte a semmiből. Ráemeltem a tekintetem.
- Mi van vele? – kérdeztem vissza, nem értettem mit akar.
- Ő, őszinte veled?
- Hogy érted? – kezdett ezzel a viselkedéssel engem is kihozni a sodromból.
- Á, szóval nem mondta el neked, hogy már vagy 3 hónapja mennyasszony, igaz?

Nem! Ez teljes képtelenség, hiszen én ismerem Kristent és ő mindig is házasság ellenes volt! Vagyis férjhez akart menni, de csak 30 évesen és még csak ennek a kornak a közelében sem járt.

- Na most mi van? Nem kelsz a védelmére? – most viszont elkezdett sírni, de nagyon.

Odamentem és átöleltem, de ő eltolt magától és egy jó nagy pofonnal is megajándékozott. A fülem csak úgy csengett utána, de tudtam ezt most jogosan kaptam.

Miért nem mondta el? Ennyire félreismertem volna? Ezek után látni se akarom!
Úgy éreztem, hogy a szerelmet, amit eddig Kristen iránt éreztem, most egy még erősebb érzés váltotta fel ez, pedig a csalódottság és a mérhetetlen fájdalom volt, ami majd’ szétfeszítette a mellkasom.

Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam, de nem Kristennel! Nem, őt elkell felejtenem, még akkor is ha tudom, hogy ez szinte lehetetlen. Ő legyen csak boldog Mike-al, mit bánom én!
Cammille-t kezdtem keresni, és meg is láttam, az ajtónál volt, és épp kilépni készült, mikor én feltettem azt a kérdést, amit már jó ideje meg akartam kérdezni tőle.

- Cammmille, hozzám költöznél? – abban a pillanatban tudtam, hogy egy oltári nagy hibát követtem el.