Almost Lovers - 4.rész

4. rész

Teljesen ledermedt az ajtóban, és falfehér lett a döbbenettől. Odaléptem hozzá, és miután becsuktam az ajtót, odavezettem a kanapéhoz és leültettem rá, nem akartam, hogy még a végén elájuljon nekem.
- Rob, mond csak, szeretsz te még engem? – nehéz kérdés volt, hiszen tudtam, hogy szeretem, csak azt nem tudtam, hogy mennyire. Megfogtam a kezét, és egyenesen a szemeibe néztem. Tudtam, hogy amit most készülök kimondani a világ legaljasabb emberévé fog tenni, de nem akarom őt is elveszíteni.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Persze, hogy szeretlek – mondtam neki és letöröltem egy könnycseppet az arcáról.
- De nem annyira, mint őt – mondta szinte suttogva. Telibe talált, de most a fő célom az volt, hogy őt magam mellett tartsam és Kristent kiverjem a fejemből.
- Nem érzek már semmit Kristen iránt, az….. – a szavak égették a torkomat, mivel egy szó se volt igaz abból, amit mondtam. – pillanatnyi elmezavar volt! – fejeztem be végül a mondatot. Annyira egy önző, gusztustalan ember vagyok, hogy most legszívesebben szembeköpném magam.
Cammille a vallomásom után a nyakamba ugrott és megcsókolt, amit én viszonoztam is. Kezdett egyre szenvedélyesebb lenni, de nekem most nem volt kedvem „úgy” együtt lenni vele, ehhez azért még idő kell. Egy ürügy után kutattam az elmémben, amivel okom lehet őt leállítani.
- Na és mit mondasz? – kérdeztem, végre megtalálva a mentőkérdést.
- Mire, mit mondok? – azzal kezdte volna megint csókolgatni a nyakam, de én ismét félbeszakítottam tevékenységében.
- Hát arra, hogy ideköltözöl-e vagy sem? – hangomba megpróbáltam egy kis kíváncsiságot csempészni.
- Ha komolyan gondolod, akkor természetesen igen – mondta csillogó szemekkel. Akkor Rob, innen nincs visszaút! Edd meg szépen, amit főztél, és vágj hozzá jó pofát! Ismét belebújtam a boldog szerelmes szerepébe, hogy Cammille nehogy gyanút fogjon, hogy csak megjátszom magam.
- Ez nagyszerű! És mikor hozzuk át a holmiidat? – egyre több kérdés jött csak úgy magától.
- Ezt ráérünk megbeszélni, én most egészen mást akarok veled csinálni – azzal lecsapott a pólómra és szinte leszaggatta rólam. Semmi kedvem nem volt ma vele szeretkezni, pedig gyönyörű volt és kívánatos, de annyira mégsem, mint Kristen ma reggel. Hát ez hihetetlen, mindenről csak ő jut az eszembe!
Finoman eltoltam magamtól Cammille-t.
- Most mi a baj? – kérdezte szomorúan.
- Csak kicsit elfáradtam, ennyi – zártam rövidre a témát.
- Rendben, de legközelebb nem úszod meg! – mondta ördögi vigyorral az arcán. – Amúgy is mennem kell, megígértem anyámnak, hogy ma vele ebédelek. De estefele még benézek hozzád!
Örültem, ha csak egy délutánra is, de megúsztam a szexet Cammille-el. Szenvedélyesen megcsókolt, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.
Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy már nem úgy szeretem őt, mint 2 nappal ezelőtt. Két nap kellett ahhoz, és persze Kristen jelenléte, hogy rájöjjek teljesen rossz irányba halad az éltem. De meg kell próbálnom együtt élni vele, hiszen ő nem rossz ember , a baj csak az, hogy ő nem Kristen! Vágjon már valaki pofán, kérem! Olyan vagyok, mint egy hisztis nőszemély. Kristent elvesztettem, örökre. De hát nem is tudom elveszteni azt, ami nem volt az enyém. Ez annál rosszabb, hisz ha csak egy kis időre együtt lehettem volna vele, most minden máshogy lenne. Fenéket Pattinson, csak még szerencsétlenebb lennél, mint amilyen most vagy! Talán én örök boldogtalanságra vagyok ítélve, vagy csak szimplán valaki szerelmi átokkal sújtott?
Odaballagtam a konyhába és kinyitottam az egyik csodás zöld üveget. A többit bepakoltam a hűtőbe, hogy mire ezzel végzek, a következő már be legyen hűtve, hiszen a sört csak hidegen lehet úgy igazán élvezni.
Kiültem a teraszra és egy cigire is rágyújtottam. Eszembe jutott, hogy már vagy három hete nem adtam magamról életjelet a családomnak, ezért anyám amilyen aggódó típus, biztos mind a tíz körmét lerágta már miattam idegességében.
Bemenetem a hálóba és az ágyról elvettem a lap-topomat és a hónom alá véve ismét kisétáltam a teraszra, de azért előtte még tettem egy kitérőt a konyha felé, ahonnan ismét egy üveg társaságában tértem vissza előző helyemre.
Bekapcsoltam a gépet, pedig bár ne tettem volna. A hátteremet még nem állítottam át, így még mindig Kristen arcképe mosolygott rám. Amilyen gyorsan csak tudtam megnyitottam az Internetet, de beletelt pár percbe mire kapcsolódni tudtam.
Végre bejött a kezdőlap, majd megnyitottam a leveleimet. 22 darab levél egy nap alatt, hát az elég jó, bár ha azt nézzük, hogy én egy, úgymond felkapott színész vagyok, akkor elég gyér ez a szám.
A legtöbb mind reklámhirdetés volt, ám az egyiken mégis megakadta a szemem.
Egy könyvkiadótól jött. Gyorsan rákattintottam és alig akartam hinni a szememnek. Háromszor egymás után elolvastam a mailt, de még így is azt hittem, hogy rosszul látok.
Azt írta ugyanis ez a kiadó, aki nem mellesleg a Twiligt Saga kiadásáért is felelt, hogy három nap múlva dobják piacra a Saga ötödik részét, a Midnigt Sun-t, és azt szeretnék, ha Taylor, Kristen és én is részt vennénk egy rajongói találkozón, természetesen Stephenie társaságában. Ez a találkozó New York-ban lenne és érintené az USA több nagyvárosát is.
Kizárt, hogy én erre elmenjek! Rögtön ki is léptem ebből a levélből. Aztán jött a második sokk. A legelső levél ugyanis egyenesen Stephenie-től jött, aki azt írta, nagyon reméli, hogy eljövök erre a találkozóra, mivel én kelltettem életre Edwardot, aki ennek a könyvnek a főhőse, és nélkülem nem akarja megtartani ez az egészet.
Mérlegeltem magamban. Ha nem megyek el, azzal több millió twilighter álmát tiprom szét, sőt még Stephenie-nek is csalódást okoznék. Ha viszont elmegyek, akkor elég nagy a valószínűsége annak, hogy újra találkozom Kristennel, és nem biztos, hogy tudnék vele egy légtérben tartózkodni. Tudtam, hogy ebben a kérdésben az én érzéseim és vágyaim másodlagosak. Stephenie számít rám, és ha már az ő könyvei által kerültem ki a névtelenség homályából, tartozom neki annyival, hogy pár hétre elutazom vele és a többiekkel. Lehet, hogy Kristen nem is jön el. Ó, adná az ég!
Éreztem, hogy nem ez volt a legnehezebb része a dolognak. A java csak akkor jön, mikor mindezt elmondom Cammille-nek.
Válaszoltam mind a kiadónak, mind Stephenie-nek, aztán a telefonom után kutattam, hogy felhívjam Taylort és megkérdezzem, ő jön-e erre a cécóra.
- Halló – szólt bele az ismerős hang.
- Szia Taylor, itt Robert….tudod Pattinson – mondtam, hisz vele is több mint két éve nem beszéltem, talán már nem is emlékszik rám.
- Hogyne tudnám, téged nehéz elfelejteni – mondta nevetve. – Miért keresel?
- Csak érdeklődöm, hogy te is kaptál-e levelet egy kiadótól és Stephenie-től?
- Igen a kiadótól kaptam, de Stephenie-től nem. Megint te vagy a kis kivételezett – hallottam, hogy jót mulat ezen.
- És te elmész? – kérdeztem és reménykedtem benne, hogy igen mond, ha ő ott lesz, legalább nem fogok egész végig csak Kristenre összpontosítani.
- Nem tudok elmenni, mivel egy film kellős közepén vagyok – jaj ne! Ez volt a legrosszabb, amit mondhatott.
- Értem, és sajnálom, jó lett volna ismét találkozni – mondtam és ezt őszintén is gondoltam. Taylor olyan volt nekem, mint az öcsém.
- Igen jó lett volna, mivel elég rég találkoztunk már. Mondjuk én nap, mint nap beléd ütközöm, mivel te virítasz az összes újság címlapján – ezen ismét elnevette magát, és én se tudtam visszafogni magam attól, hogy egy hatalmasat nevessek.- De ott lesz Kris, szóval nem leszel egyedül.
Hát inkább lennék egyedül, mint vele, de ezt azért mégse mondhatom el neki.
- Igen, legalább ő – mondtam végül.
- Tényleg sajnálom Rob, de nekem most mennem kell, örülök, hogy hallottalak.
- Én is örülök, akkor majd máskor bepótoljuk ezt a találkozót – mondtam neki és ezt komolyan is gondoltam, mindig szerettem vele lógni, pedig jóval fiatalabb, mint én, de ez, ha beszélgetek vele vagy iszunk nem látszik.
- Az biztos – azzal letette a telefont.
Idegesen ittam a söröket egymás után, a lábammal, pedig doboltam. Mindig ezt csinálom ha valamit nagyon nem akarok megtenni. Akkor is meg kell tudnom, hogy Kristen jön-e erre az útra!
A telefonomban megkeresetem, a rég olyan sokat hívott számot, és megnyomtam a hívás gombot.
A második csörgésre felvette.
- Rob, mit akarsz? – kérdezte ridegen.
- Csak annyit, hogy te jössz-e New York-ba? – mondd azt, hogy nem!
- Igen megyek – mondta. – És te?
- Azt hiszem én is – válaszoltam letörve.
- Rendben akkor majd találkozunk! – letette a telefont.
Erre innom kell, de rögtön. Az utolsó üveg „édes nedűt” kezdtem meg, mikor ismét nyílt az ajtó. Így elszaladt volna az idő?
Gyorsan lecsuktam a lap-topot, mivel nem lenne túl szerencsés, ha Cammille meglátná a hátteremet. Odasietett hozzám és megcsókolt. Úgy viselkedett mintha három éve lett volna, hogy elment.
- Fú milyen sör, meg cigi szagod van! Jót tenne neked egy jó meleg fürdő – csábosan mosolyogni kezdett és végighúzta ujjait a mellkasomon. Nem ezt nem akarom! Igaz, én is egy jó meleg fürdőre vágytam, természetesen nélküle, de előtte fel kell neki vázolnom a tényeket. Jöjjön, aminek jönnie kell.
- Cammille el kell utaznom pár hétre – nem rizsáztam, rögtön a közepébe.
- Mégis hova, és kivel? – kezdett gyanúsan méregetni. Szinte sejtettem, hogy a kivel kérdésre várja leginkább a választ.
- New York-ba, Stephenie-vel és Kristennel – mondtam.
- Menj csak, én nem tartalak vissza!
- Tényleg nem? – kérdeztem meglepetten. Egy jó nagy veszekedésre számítottam, nem pedig erre.
- Rob felnőtt ember vagy, aki el tudja dönteni, hogy mi a helyes. Ha te ezt tartod a helyes lépésnek, ám legyen! Nekem, pedig addig lesz időm rendesen berendezkedni ide – ezt mosolyogva közölte velem.
Most mi van? Agymosáson ment keresztül, vagy mi?
- És különben is te mondtad, hogy nem érzel semmit Kristen iránt! – szóval itt van a kutya elásva. Azért enged el, mert azt hiszi Kristen nem jelent már semmit a számomra. Ha tudná, mennyire téved!

A következő két nap villámgyorsan eltelt. Az egyik napot a ruháim kimosásával töltöttem, a másikat, pedig a pakolással ütöttem el.
Cammille szerencsére nem lábatlankodott körülöttem, mert ő a saját ruháit pakolta, csak ő nem utazni, hanem költözni készült, mégpedig hozzám.
A reptérre azért kikísért, de nem tudta megvárni velem a gépet, mert kozmetikushoz kellett mennie. Szerintem ez csupán kifogás volt, hogy ne kelljen találkoznia Kristennel. Most az egyszer preferáltam ezt az ötletét, mivel nem volt kedvem végignézni egy cicaharcot.
Egyedül ültem a váróban, mikor felszólítottak minket, hogy kezdjük meg a beszállást.
Kristen még sehol se volt. Nem hagyhatom csak úgy itt! Már épp tárcsázni akartam, mikor a távolban megláttam az ismerős táskát.
Ő közeledett és szebb volt, mint valaha. Igaz egy farmert és egy pólót viselt, amin ismét egy csomót lehetett felfedezni, na és persze a jól ismert tornacipő se hiányozhatott róla, mégis ezekben az egyszerű ruhákban is elképesztően szexi és kívánatos volt.
- Szia Rob – mosolygott rám. Föld hívja Robot, kérlek jelentkezz!
- Őőő, szia – köszöntem vissza bambán.
- Mehetünk? – kérdezte csilingelő hangon.
- Persze – mosolyodtam én is el.
- Te is megvagy? – kérdezte a háta mögött lévő személytől.
Ugye ez csak egy vicc?? Vagy tényleg hármasban fogunk utazni?!