2012. május 24., csütörtök

Love is just a game (Utolsó előtti rész)




Sziasztok!
Nos, nem is tudom mit mondjak... Nagyon szégyellem magam, amiért 2 hónapba telt, mire újra jelentkezem! :/ Nem is tudom mi volt velem, hisz majd' 20 oldal kész volt a történetből, én mégse hoztam Nektek. Egyszerűen nem volt kedvem semmihez... Bocsánat, hogy cserben hagytalak titeket, akik mindig itt voltatok mellettem és biztattatok. 
Egy hónapja meghalt a nagymamám, ami még mindig felfoghatatlan, szóval lehet kicsit ez is közrejátszott nálam :( Ezzel persze nem kibúvót akarok keresni, csupán elmondom nektek az igazságot.
Köszönöm szépen mindenkinek, akik a előző részlet alá írtak nekem!! (L) Mind nagyon jól esett, és rengetegszer újraolvastam őket ^^ 
Nem is beszélek többet... 
Jó olvasást!

Lilluci


Love is just a game



/Robert/

Eszeveszett módjára futottam fel a lépcsőn, hogy minél előbb folytathassuk az intimitást Kristennel. Még rágondolni is rohadt csodás, hogy pár percen belül már mélyen benne lehetek, és addig szeretkezhetünk, amíg bírjuk szuflával. Mindent meg akarok neki mutatni még ma. Mindenfajta pozícióban akarom őt, és hallani szeretném a könyörgő sikolyait, mellyel arra kér, hogy juttassam el a csúcsra. Újra és újra. És én készséggel teljesítem majd a kérését.  
Ízlelni akartam a teste minden egyes porcikáját, és érinteni bőre bársonyát.
Az agyam ismét levetítette előttem a néhány perccel ezelőtti történések képkockáit. Ahogy Kristen nyögdécsel és vonaglik a karomban és kielégül, és ahogy szapora kézmozdulatokkal akarja kicsikarni belőlem az élvezetet. Megrázkódtam az emlékképek hatására, de nem hagytam, hogy ezek a foszlányok eltérítsenek eredeti célomtól, miszerint lassan és körültekintően fogok bánni vele a legelső alkalomkor. Azt szeretném, ha emlékezetes lenne számára a szüzessége elvesztése. Valahogy a lányok ilyen téren másképp működnek, mint mi férfiak. Nekik nem mindegy, hogy hogyan és kivel történik meg az első aktus, fontos számukra, hogy a partnerük figyelmes és gyengéd legyen. Én is azt szerettem volna, ha Kristen maradéktalanul boldog és elégedett lenne az estét követően. Bármit megadtam volna, hogy ez felejthetetlen élmény legyen számára. Nekem mindenképp az lesz az biztos. Már a puszta látványa felizgat, és akkor még nem ejtettem szót az ízéről és a hangjáról. Azt hiszem ez az én halálos hármasom.
Mint egy izgulós tini nyitottam be a szobába. Nem tudom mire fel ez nagy izgalom, hisz jó pár lány megfordult már az ágyamban, ezért nem kevés tapasztalattal rendelkezem a szex terén. Ez azonban más lesz. Én Kristent olyan mód kedvelem, ahogy ezidáig senkit. Teljesen más a csak szex, és a szex megfűszerezve egy kis érzelemmel. Ha ez is társul a szenvedélyhez, akkor abból egy földrengéssel egybekötött vulkánkitörés lesz, megspékelve egy kis tűzijátékkal a végén. Legalább is a laikus ismerőseim ezt állítják. Hát, ha csak fele annyira jó lesz, mint képzelem, akkor az éjjel biztosan nem fogunk unatkozni.
Beléptem a szobába, ahol még mindig koromsötét honolt, és egy szempillantás alatt megszabadítottam magam a ruháimtól.
- Sajna csak kettő gumit tudtam szerezni, de egyenlőre az is megteszi – mondtam és már indultam is az ágy irányába. A számmal útközben feltéptem az első kis csomagocskát, ám a felhúzásával meg akartam várni Kristent. Milyen izgató lesz végignézni, ahogy felhelyezi rám! – Na, mi az, meggondoltad magad? – kérdeztem, mert szokatlanul csendben volt. Reméltem, hogy most nem fog meghátrálni és nem koptat le a cél előtt. Túlságosan fel vagyok húzva ahhoz, hogy lemondjak a gyönyörről, amivel megajándékozhat. – Kristen? – szólítottam meg és ezzel együtt az éjjeli lámpát is felkapcsoltam.
A szoba totál üres volt. Kristen ruhája is eltűnt, csak egy papír fecni hevert az ágy közepére dobva. Azonnal a kezembe fogtam a lapot, amin ennyi állt:

„Sajnálom, hogy nem nyerted meg a fogadást, remélem ez a 20$ kárpótol érte! A soha viszont nem látásra. K.”

Hányinger kerülgetett az üzenetet olvasva. Rájött és ezzel tönkretettem mindent.
Ó, fogd be Rob! Nem is volt semmi, amit tönkre lehetett tenni. Az égvilágon semmi se volt köztünk, csupán egy numera lett volna nekem. Ennyi, nem nagy szám.
Igen, te nagy okos? Akkor miért érzed ilyen cefetül magad? Miért átkozod még csak a napot is, mikor Ralf felvetette ezt a képtelen ötletet? És legfőképp, miért sajog a szíved?
Kit akarok én becsapni? A szituáció teljesen nyilvánvaló. Beleszerettem Kristenbe, holott nem állt szándékomban. Gyűlölni akartam és visszaküldeni oda, ahonnan jött. Távol akartam tudni magamtól, hogy ne érezzem azt a különös vonzódást, ami a közelében kerített hatalmába. Nem akartam egy szentimentális nyálas barommá változni, csak élvezni szerettem volna a gazdag létet, nem törődve semmi és senki mással. De Kristen belerondított a szépen kigondolt kis tervembe és teljesen a feje tetejére állította az életemet. Észrevétlenül lopta be magát a gondolataimba és végül a szívembe. Először csak a testét akartam, de aztán ez nem volt elegendő. Mindene kellett. A szíve és a lelke is. Csak magamnak akartam őt.
És most…nincs semmi. Elbaltáztam. Hacsak…?
Gondolkodás nélkül visszavettem – ismét - a ruháimat, majd lerohantam a többiekhez. A nyakamat nyújtóztatva próbáltam megtalálni Kristent, hogy elmagyarázzam neki a szituációt. Talán, ha bevallom neki, hogy én is beleszerettem, megbocsájtja, hogy a múltban akkora tapló voltam, hogy a testével kereskedtem. Kicsi rá az esély, de most minden tőlem telhető eszközzel meg kell őt győznöm, hogy nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek hisz.
- Csak nem a békát keresed? – kérdezte győzelemittas mosollyal a száján Victoria. Nem válaszoltam neki, csak arrébb löktem őt és folytattam a kutatást. Azonban szeretett kishúgomnak nem állt szándékában békén hagyni. – Az imént ment el Josh-al – közölte csak úgy mellékesen. Dühösen fordultam vissza hozzá.
Az nem lehet, hogy azt a kis girnyót választotta helyettem! Bár azt mondta örül, hogy vele jöhetett erre a szarságra. Nem, nem és nem!!!
- Kösz a segítséget – morogtam neki, és épp ellépni készültem a közeléből, mikor ismét megszólalt.
- És bocs, amiért idő előtt lelőttem a poént – kuncogott.  
- Mi a francról beszélsz? – kérdeztem gyanakodva. Rossz érzés kerített hatalmába, mikor Ralf átölelte Victoria vállait.
- Hát elmondtam Kristennek a fogadást – vont vállat lazán. Victoria és Ralf között ingázott a tekintetem. Kicsit összekuszálódtak a dolgok így hirtelenjében. – Ne légy mérges, azt hittem, hogy már meghúztad. Honnan tudhattam volna, hogy nem?
Ha nem ismertem volna úgy a húgomat, mint a rossz pénzt, talán elhiszem, hogy valóban sajnálja a dolgot. De mivel tudtam milyen rosszindulatú és gonosz, egy szavát se hittem.
- Hová mentek? – kérdeztem, mert engem már csak ez érdekelt. Kurvára leszartam, hogy a legjobb barátom és a vérszerinti testvérem a hátam mögött titokban szervezkednek. Mert valljuk be ez az egész, „Rob megdugja Kristent és kap egy rakat pénzt” dolog nem másról szólt, minthogy Kristent és engem is jól lejárassanak. Ez nem egy fogadás volt értem, sokkal inkább ellenem. Minden lépésre felkészültek és csak az alkalmat várták, hogy lecsaphassanak. Én hülye meg tálcán kínáltam nekik mindent. Hogy lehetek akkora gyökér, hogy ezt a nyilvánvaló tényt nem vettem észre?
- Nem tudom, nem kérdeztem – válaszolta Victoria nyugodt hangon. Majd’ szétrobbantam a dühtől, de tartottam magam. – Most meg hová mész? – hallottam még a hangját, de nem törődtem vele.
Egyetlen helyre mehettek. Haza. Haza pedig komppal jutnak, szóval a kikötőben kell őket keresnem. Ismét futásnak eredtem, de szerencsétlenségemre a 10 órakor induló komp már rég elhajózott.  Megérdeklődtem a környéken, hogy a legközelebbi hajó mikor fut ki. A pech szériám úgy tűnik felívelőben van, ugyanis közölték, hogy máma ez volt az utolsó komp és a legközelebbi csak holnap reggel 8kor indul. Mit ne mondjak, csodás! Űberfasza!
Addig is, hogy ne őrüljek meg teljesen, hívásokkal és bocsánatkérő és esengő sms-ekkel bombáztam Kristent. Persze, mint az várható volt, egyikre se jött válasz, sőt egy idő után már hívni se tudtam.
Jobb híján visszaslattyogtam a házba, ahol a többiek mind jókedvűen mulatoztak. Leültem az egyik kanapéra és átkoztam magam. Így jár az, aki tisztességtelen módon akar megszerezni egy nőt.
- Mi az szépfiú, rossz kedved van? – vonaglott előttem egy szál semmiben Andy. Fáradtan kifújtam a számban rekedt levegőt és elfordítottam róla a szemeimet. Egy cseppet se hozott lázba ez a csaj. Az se hatott volna meg, ha meztelenül ad elő nekem egy erotikus táncot.
Ráült az egyik térdemre, majd fogdosni kezdett. Ellöktem a kezeit, de sajnos megérezte az izgalmamat, amit természetesen nem ő váltott ki. – Uh, jó kemény vagy már – harapott bele az alsó ajkába pajkosan. Ez a látvány elegendő is volt ahhoz, hogy lelombozzon. – Miért nem mulatunk inkább odafönt…kettesben? – suttogta sejtelmesen.
- Ezt most inkább kihagynám – válaszoltam flegmán és jeleztem neki, hogy jobb lenne, ha leszállna rólam. Meglepődötten pislogott rám, majd kikérve magának durcásan távozott. Hála Istennek, egy idiótától megszabadultam!
- Miért vagy ilyen búval baszott, bátyó? – épp, hogy elment az egyik, követte őt a másik agyatlan.
- Kurvára nincs közöd hozzá – feleltem neki összeszorított ajakkal.
- Á, sajnálod, hogy elrontottam a szórakozásod, igaz?
- Victorai, mi lenne, ha rohadt gyorsan elhúznál innen, hm?!
- Mi ütött beléd? Kristen nem volt meg, na és? Van még itt elegendő csaj, akik alig várják, hogy megkeféld őket. Válasz egyet, vagy akár többet is, és kész – mutogatott körbe a szobában. Valóban sokan lány volt még jelen, de Victoria nem értette meg a lényeget, amire Ralf nem sokkal később rávilágított.
- Hagyd szivi, ő most szerelmi bánatban szenved – rántotta magához szívszerelmét „legjobb barátom”. Victoria értetlenül mustrált engem, majd visszafordult Ralf-hoz, hogy kérdőre vonja mit is értett ez alatt. – A mi szoknyapecér Robunk már régóta kerülgeti szűzkisasszony Kristent – nevetett fel jókedvűen. A kezeim ökölbe szorultak és gondolkodás nélkül pattantam fel a helyemről. Szemtől szemben álltunk, közöttünk a rémült és egyben értetlen Victoriával.
- Neem. Rob csak a fogadás miatt volt vele – próbálta hitegetni magát Vic. – Ugye?
Nem válaszoltam a kérdésére, inkább gyilkos tekintettel meredtem Ralfra. Ha csak még egyszer a szájára veszi Kristen, én esküszöm, hogy a szart is kiverem belőle!
- A medencéspartyd óta tetszik neki a csaj – folytatta Ralf. Azt hitte csak úgy szó nélkül tűröm, hogy kiadja minden titkomat? Hülye barom!
Megragadtam Victoria karját és elrántottam az útból, majd egy határozott mozdulattal behúztam egyet Ralfnak, aki az ütés következtében hátratántorodott. Rohadtul fájt az öklöm, de nem volt megállj. Ralf felnézett rám, majd az orrához kapott, amiből elkezdett folyni a vér.
- Egy nő miatt vered szét a legjobb haverod képét? – kérdezte és kiköpött egyet a földre. Én megráztam a kezem és két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd megragadva az inge elejét a szemébe néztem.
- Baszd meg Ralf! – elengedtem és egy kicsit meg is löktem. Mit se törődve a többiek értetlen és kérdő képével hátat fordítottam neki.
- Nyugi, előbb utóbb megteszem, és Kristen rohadtul élvezni fogja – öntött olajat a tűzre. Mint a matadort felöklelni készülő bika, rohantam neki egyenesen Ralfnak. Hátraestünk mindketten és a földön feküdve ütöttem a képét. Ő is néha-néha eltalált, de jobbára én húztam be neki. Éreztem a vas ízét a számba, de nem érdekelt. Csak ütöttem, ahol értem, nem számított, hogy ezt vagy 30 ember nézi végig. Nem engedem, hogy így beszéljen Kristenről. Ő nem egy olcsó lotyó, aki mindenkivel lefekszik. Főleg nem egy ilyen gusztustalan és arrogáns féreggel, mint amilyen Ralf.
Sam és Toby választottak minket szét. Engem Toby fogott, míg Ralfot Sam mosta föl a padlóról. Elég ramatyul nézett ki, de ha tehettem volna, még többet adok neki. Sajgott a kezem, az arcomat és a bordáimat nem éreztem, de rohadtul jó érzés volt elégtételt venni a sérelmeimért.
- Engedj el! – üvöltötte Ralf, de Sam határozottan tartotta.
- Oké, nyugodt vagyok, elengedhetsz Toby – emeltem fel a kezeimet, jelezve, hogy nem áll szándékomban – most – támadni.
- De egy kétértelmű mozdulat, és én verek be neked egyet – figyelmeztetett és óvatosan engedett a szorításából. Ahogy lehullottak rólam a kezei távoztam a házból. Kimentem a verandára és rágyújtottam. Most fordult elő először, hogy nem nyugtatott meg a cigi. Pedig jobbára csak ezért szívtam. Remegett a kezem és nem sok kellett, hogy az a csekély pia, amit az este elején elfogyasztottam – annak érdekében, hogy ne belezzem ki Josh-t – kezdett visszafele jönni. Ki kell találnom, hogy holnap mit mondok Kristennek.
„Szia, tudom, hogy egy ökör állat voltam, de szeretlek, ezért bocsáss meg!”   Hát Kristen helyében nemhogy megbocsátanék, inkább jól gyomorszájon vágnám az illetőt, aki ilyennel akar etetni. De akkor, hogyan nyilvánítsam ki neki az érzelmeimet? Vegyek neki egy nyakláncot, vagy egy pár fülbevalót? Keressek az interneten valami nyálas szerelmes verset és adjam elő neki?  Igen, egy átlagos lánynál talán ez bejönne, de Kristen semmilyen tekintetben sem mondható átlagosnak. Jól belenyúltam!

*

Egy percet sem aludtam az éjjel. Kitaláltam a mentőötletet, amivel meglágyíthatom Kristen szívét. Persze kell még egy kis idő, amíg rendesen tudom tálalni neki az ötletemet, de addig is azon fáradozom majd, hogy ne akarjon keresztbe lenyelni, mikor meglát.

Reggel nyolcra pontosan megérkeztem a kikötőbe. Pár városlakón kívül szinte nem volt más a kompon. Én is csak azért választottam ezt a korai időpontot, hogy mielőbb láthassam és – nem utolsó szempontként – beszélhessek Kristennel.

A megengedettnél gyorsabban hajtottam hazafele, és csak ekkor jutott eszembe, hogy Victoriát és Ralfot – akik tegnap velem jöttek – szó nélkül otthagytam a szigeten. Késő bánat!
Leparkoltam a házunk előtt és besiettem a lakásba. Nem fáradtam a köszönéssel - holott kristálytisztán láttam, hogy anyám a konyhában tüsténkedik valamit -, inkább egyenesen Kristen szobájához siettem.
Határozottan bekopogtam és vártam. Nem akart ajtót nyitni nekem, de én nem adtam fel.
- Kristen, kérlek, beszélnünk kell! – kérleltem. Nem kaptam választ így még egyszer hangosan bekopogtam.
- Kicsim, Kristen nincs itt – csendült fel anya hangja közvetlenül a hátam mögül.
- Nem tudod hova ment és meddig marad? – kérdeztem szenvedve. Reggel tízkor hova a csudába mehetett? És a legfontosabb kérdés, kivel ment el?
- Visszautazott Amerikába – felelte anya megrökönyödve. Először nem fogtam fel a szavai értelmét. Kristen visszament Amerikába? Ez…ez…nem jó hír.
- És meddig marad?
- Azt mondta, hogy nem jön vissza, mert az édesanyja nagyon beteg lett és szükség van rá otthon. De azt hittem tudsz róla. Nekem azt mesélte, hogy az este beszélt veletek erről – magyarázta.
- Ó – ennyit bírtam kicsikarni magamból. Anya még mindig feltűnően méregetett engem, de én csak elmosolyodtam és felvettem a laza stílust. – Tényleg mondta, csak kicsit sokat ittam és hát kiment a fejemből. Kösz, hogy emlékeztettél – hálálkodtam neki és elindultam a szobám irányába.
- Mit szerettél volna tőle drágám? – szólt még utánam.
- Most már mindegy – és azzal becsuktam magam mögött az ajtót.

/Kristen/

A karácsonyom ennél elfuseráltabb már nem is lehetett volna. Anyának megint dolgoznia kellett a kórházban, apa tüntetőleg nem akart kijönni a szobájából, és Cameron mindvégig engem nyüstölt a fárasztó kérdéseivel.
Három napja voltam itthon, de mintha el se mentem volna. A családom ugyanolyan munkamániás és kíváncsi, mint fél évvel ezelőtt.
Egy pozitívum azonban akadt bennük, sikerült elterelniük a figyelmemet a bánatomról. Vagyis, nem is igazán bánatnak mondanám, inkább csalódásnak.
Csalódtam Robban, mégse tudtam rá teljes szívemből haragudni. Hogy miért nem? Mert tudnom kellett volna, hogy egy olyan kaliberű menő srácnak, mint amilyen Rob is, soha nem kellene egy ilyen lány, mint én. Minket világok választanak el egymástól, mind külsőleg, mind természetileg. Nekem nem fontos a hírnév, neki alapszükséglet. Engem nem izgat, hogy a barátaim milyen ruhákban járnak iskolába, számára ez döntő érv. Belegondolva, talán jobb is, hogy így történtek a dolgok, hisz hosszútávon biztosan nem bírtuk volna egymás mellett. Ő hozzá van szokva a kényelemhez, és hogy mindenki azon nyomban kiszolgálja őt, én viszont nem tudnám elviselni ezt a fölényes és páváskodó stílust.

- Még mindig nem gondoltad meg magad? – kérdezte Cameron egyik este, ahogy bejött a szobámba a szokásos film maratonra.
- Nem, és ne kérdezgesd folyton – kértem tőle. Az őrületbe kergetett már a hülyeségeivel. Szerinte ugyanis vissza kéne mennem Angliába és befejezni a félévet, amiből már csak egy hónap van vissza. Természetesen nem tud róla, hogy a Pattinson család milyen galádul bánt velem, így egyfolytában lobbizott értük. Mindannyiszor hárítottam őt, de csak nem hagyja abba.
- Oké – huppant le mellém. – Akkor gondolom az sem érdekel, hogy ma reggel egy bizonyos Rob keresett, méghozzá Angliából – és, mint aki jól végezte dolgát elkezdett a laptoppal babrálni.
Kiesett a kezemből a DVD tokja, ahogy meghallottam a nevet.
- És mit akart? – kérdeztem torok köszörülve. Közömbösnek akartam látszani, de a hangom és a kezem remegése elárult.
- Szóval mégis csak érdekel. Tudtam én!
- Cam! – szóltam rá figyelmeztetőleg.
- Jól van, nem kell leharapni a fejemet. Eléggé fura volt a srác – vonta fel a szemöldökét. – Mondtad, hogy különös család, de szerintem ez messze nem fedi az igazságot – folytatta a mellébeszélést.
- Kérlek, légy oly’ szíves és a lényeget mondd. Mit akart? – kérdeztem most már indulatosabban.
- Megfenyegetett, hogy kicsinál, ha bántani merlek.
Nagyokat pislogtam Cameronra, aki ugyanolyan elképedt volt, mint én.
- Mi oka lenne bántani engem, Kris? – kérdezte aztán. Megráztam a fejemet és vállat vontam.
- Fogalmam sincs. Még csak nem is beszéltem rólad soha – vallottam be.
- Hát, mindenesetre nagyon meggyőző volt. Ja, és azt üzeni, hogy barom volt és szeret vagy mi – és megint elkezdte a babrálást.
Lefagytam teljesen. Mit mondott az imént Cameron? Hogy Rob szeret? Szerelemmel? Engem? Nem lehet ennyire kegyetlen velem az élet! Pont, mikor tegnap megfogadtam magamban, hogy többé nem fogok sírni miatta, közli, hogy szeret engem. Fú, de helyretenném most ezt az egómániás elkényeztetett kis majmot. Nem elég, hogy megalázott és a sárba tiporta a büszkeségemet, most még van képe telefonon bevallani a bátyámnak, hogy szerelmes belém. Mekkora pofa kell az ilyesmihez?
- Mikor indul a legközelebbi gép Angliába? – kérdeztem és legördülve az ágyról előhúztam a sarokba állított utazóbőröndömet.
Meglátjuk ki nevet a végén Mr. Énvagyokavilágközepe Pattinson!

/Robert/

Kezdtem lemondani annak a lehetőségéről, hogy valaha még az életben beszélhetek, vagy láthatom Kristent. Sorra írtam neki az sms-eket és az e-mail-eket, de egyikre se jött válasz. Értettem őt száz százalékosan, hisz galádul átvertem és kihasználtam, de lehetett volna benne annyi emberi érzés, hogy ad egy esélyt a dolgok tisztázására. Még ha utána el is küldd melegebb éghajlatra. Legalább beszélne velem.
Egy hete, hogy elhagyta Angliát, és egy hete, hogy rájöttem, szeretem. Aztán el is vesztettem. Azt hiszem jogosan járna nekem a legnagyobb ökör címe!

Fáradtan és persze másnaposan vonszoltam le magam a konyhába, hogy ételhez juttassam éhező testemet. Mindennap megiszok egy üveg bort, amit rendszerint apám bárszekrényéből szerzek – aki nem mérges ezért, mivel haza se tolja a képét a családjához már vagy fél éve. Még ahhoz se volt affinitásom, hogy kimozduljak, és egy kocsmában részegedjek le a haverjaimmal. Már, ha léteztek még egyáltalán ilyenek. Hiszen, akit a legjobb barátomnak tartottam, csúful átvert. Ralf mindvégig arra utazott, hogy beleszeressek Kristenbe, hogy aztán a legfájóbb pontomon találjon el. Bár nem volt rá garancia, hogy szerelmes leszek, ő mégis olyannyira megismert az évek során, hogy tudta mikor esek át a ló túloldalára. Ő csak játszani akart, nem érdekelte, hogy kinek mekkora fájdalmat okoz ezzel. Mintha csak a fél évvel ezelőtti mivoltomat látnám. Én is ennyire sekélyes és üres voltam, hogy jobb híján a nálam elesettebbek szenvedésén élvezkedtem. Beteges állat voltam, aki szart mások érzéseire. Egyrészről megérdemeltem a büntetést, mivel ezekért a dolgokért egyszer valakinek revansot kellett vennie rajtam, de az, hogy ebbe az ügybe velem együtt Kristent is belerángatta, részemről megbocsájthatatlan.

- Szarul nézel ki – közölte velem fintorogva Victoria, miközben leültem egy székre. Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, de az jól érzékeltem, hogy anya friss kávét főzött.
- Leszarom, inkább tölts egy csésze jó erős feketét – utasítottam és ásítottam egyet.
- Nem vagyok a cseléded, szolgáld ki magad, ha annyira inni akarsz! – kérte ki magának idegesítően magas hangon. Megforgattam a szemeimet és billegve ugyan, de felkeltem a helyemről és remegő kézzel öntöttem egy bögrébe az illatozó nedűből.
- Anya? – kérdeztem és megfújtam a gőzölgő kávét.
- Honnan a fenéből tudjam?! – sipákolta. Mindig ennyire idegesítően hülye volt, vagy csak most vette fel ezt az elviselhetetlen stílust? Néha meglepődtem azon, hogy testvérek vagyunk. Mint a tűz és a víz olyanok voltunk egymás mellett. Külsőleg se nagyon hasonlítottunk, de ami a belső értékeinket illette… Nos, meglátásom szerint Victoria ilyennel nem is rendelkezett.
Ahogy ezen elmélkedtem, hallottam nyílni a bejárati ajtót, majd hangok is társultak a kintről beszűrődő léptek zajához.
- Had segítsek drágám, úgy látom nagyon nehéz az a bőrönd – ajánlkozott kedvesen anya. Letettem a kezemből a bögrét, mivel fura érzés kezdett a hatalmába keríteni. Először elvetettem az ötletet, mivel túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen, de mikor megálltam a konyhaajtóban és megpillantottam a belépő személyt, egyszerűen nem hittem a szememnek. Mivel érdemeltem ki, hogy viszontlássam? Pont itt, a házunkban. Hogy-hogy visszajött? Talán miattam gondolta meg magát? Annyi kérdés futott át rögtön az agyamon, hogy kóvályogni kezdtem tőlük a fejem.
- Ez meg mit akar jelenteni?! – kiáltotta el magát elképedten Vic mellőlem. Kedvem lett volna a fejére húzni egy zacskót, hogy fogja már be, és ne rontsa el a viszontlátás örömét.
Kristen anya mögött belépett az előszobába és teljesen természetesen ránk mosolygott. Mintha most találkoznánk először és nem tudna rólunk semmit. Meglepett, ám ez a reakció egy kis bizakodásra adott okot. Talán sikerül kimagyaráznom magam és ad nekem még egy esélyt.
- Sziasztok! – üdvözölt minket kedvesen. Én megkövülten álltam az ajtófélfának támaszkodva, Victoria pedig csak tátogni tudott.
- Gyerekek, ne legyetek ennyire udvariatlanok! – rótt meg minket anya.
- Csá – jött a szívélyes üdvözlés Victől, aki miután köszöntötte Kristent, felsietett a szobájába. 
- Rob, kicsim, kérlek segíts felvinni Kristen csomagjait a szobájába – adta ki az utasítást anya.
Készséggel ugrottam volna, de elég cikinek éreztem, hogy még mindig csak egy alsónadrágban ácsorgott odalent. És hát nem voltam épp rózsaillatúnak mondható. – Rob! – sürgetett tovább anya.
Nagyot sóhajtva a kezembe fogtam két bőröndöt, majd Kristen után én is felindultam az emeletre. Útközben le se tudtam venni a fenekéről a szemeimet. Még tisztán emlékeztem rá, hogy milyen volt megérinteni azt a feszes és formás hátsót. Rob, hűtsd le magad, szegény csak most érkezett!
Kristen kinyitotta előttem az ajtót, de én hagytam, hogy ő lépjen be elsőként a szobába. Ledobta a táskáját az íróasztalnál álló székre és kinyitotta bukóra az ablakot. Én a lábammal becsuktam az ajtót, ami hangos csattanással zárult be. Kristen kérdőn fordult hátra, majd semmitmondóan mustrálni kezdett.
- Tedd csak le őket az ágy végébe – mondta semmitmondó hangon. Teljesítettem a kérését és várakozó állást vettem fel. – Igen? – kérdezte.
Hirtelen zavarba érzetem magam, holott mindeddig én voltam a megingathatatlan kőszikla. Most azonban izgultam a jelenlétében. Kiskamasznak éreztem magam.
- Ő, csak nagyon örülök, hogy újra itt vagy, és el szeretném mondani, hogy saj… - kértem volna elnézést a dolog miatt, de ő közbevágott.
-  Felesleges bocsánatot kérned. Egyáltalán nem haragszom rád, sőt szívességet tettél nekem – mondta és mit sem törődve értetlen ábrázatommal pakolászni kezdett. Kissé sértett ez a közömbösség, ezért mellé léptem és lefogtam a kezeit. Türelmetlenül nézett fel rám, ám nem tűnt úgy, mint aki bármilyen érzelmet is táplál irántam. Nem baj, gondoltam, ami késik, nem múlik. Hisz azt mondta pár nappal ezelőtt, hogy szeret engem, és nem hiszem, hogy ez egyik napról a másikra megváltozhat egy emberben. Csak kitartónak és türelmesnek kell lennem, hogy elárulja magát és akkor visszahódíthatom. Már majdnem kész vagyok a neki szánt ajándékkal, csak a megfelelő alkalmat várom, hogy tálalhassam neki.
- Hiányoztál – vallottam be neki őszintén. A szája ekkor mosolyra görbült.
- Váó, hát te tényleg zseniális vagy! – nézett rám elismerően.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem kissé indulatosan. Fájt, hogy ennyire semmibe vesz.
- Nem gondoltam volna, hogy kétszer is ugyanolyan jó alakítást tudsz nyújtani. De hát, ez hívják tehetségnek, vagy inkább profizmusnak, nem igaz?
Eleresztettem a kezeit és tetőtől talpig végigmértem őt. Ki ez a nő? Nem hasonlított, ahhoz a szende és aranyos lányhoz, akit megismertem. Most magabiztos volt, érezte, hogy ő van nyeregben. Csakhogy nem számolt azzal, hogy én se vagyok amatőr. Tudom, mit akar elérni ezzel a flegma stílussal, de nálam nem fogja elérni a célját. Nem fogok megfutamodni!
- Miért jöttél vissza? – érdeklődtem és nekitámaszkodtam az asztalának. Egy percig gondolkodott a megfelelő válaszon.
- Nem szokásom meghátrálni – felelte. Dacosan nézett rám. Izgató volt ez az erő, amit sugárzott magából. A szende oldala is tetszett, de ez a határozottság kimondottan szexivé varázsolta.
- Nekem pedig nem szokásom feladni – közöltem vele. Felvonta a szemöldökét és beharapta az alsó ajkát, és kicsivel tovább időzött a tekintete a felsőtestemen. Á, szóval tetszik neki a látvány. Ez jó jel. – Had kérdezzem meg, mit értettél azon, hogy szívességet tettem neked?
Elnézett rólam.
- Felébresztetted a bennem szunnyadó vadállatot – mondta szinte suttogva, és érzékien megérintette a nyakát. Nagyot nyeltem, ahogy néztem a művelet közben. – Rájöttem, hogy én is csak nőből vagyok, aki igenis kívánja a szexet – ekkor a kezei lejjebb merészkedtek, egészen a melléig. Végigsimított rajtuk és megmarkolta őket. A lenti szervem kezdett éledezni.
- Ezt örömmel hallom – köszörültem meg a torkomat.
- Igen, Cameron is örömmel hallotta ezt – kacsintott rám pajkosan.
Ledermedtem és nem akartam hinni a fülemnek. Most mi a faszom van? Ezt mégis, hogy értsem?
- Te lefeküdtél vele? – kérdeztem, és egy lépést közelítettem felé.
- Ehhez nincs semmi közöd – szegte fel az állát. A szemei szikrákat szórtak, nagyon jól tudta, hogy fájó pontot érintett ezáltal. Tisztában volt vele, hogyan érzek iránta, és azt is nagyon jól tudta, hogy mivel tudná a legnagyobb fájdalmat okozni. Akkor este én lettem volna az első az életében, de elbasztam. Ha ezek után kiderül, hogy azzal a köcsög Cameronnal tette meg elsőként, én kiherélem a csávót.
- De még mennyire, hogy van hozzá közöm! – ragadtam meg a karjánál fogva, ám ő próbálta magát kiszabadítani a szorításomból. Sajnos az érzelmeim túlságosan felülkerekedtek a józan eszemen, így nem tudtam tartani magam a játékszabályokhoz.
- Már miért lenne?! Nem vagyunk senkik egymásnak – jött újra a kis hazugságával. Nem játszotta túl jól a szerepét, mivel remegett a kezeim között, ám ez nem a félelme következtében kiütközött remegés volt, hanem a vágyódó remegés. Akarta, hogy határozott legyek. Tetszett neki, hogy én irányítok.
- Baromság! – vágtam rá, és meg se várva a visszavágót, erőszakosan megcsókoltam. Először tiltakozott és összeszorította az ajkait, hogy ne tudjam őt normálisan megcsókolni, de egy idő után lankadt az ellenállása és vágyódva válaszolt becézgető ajkaimnak. Egy kis idő múlva aztán elengedtem a kezeit, amivel azonnal beletúrt a hajamba. Annyira akartam őt. Legszívesebben a karomba kaptam volna és elcipelem az ágyhoz, ahol ő rám ülve lesz az enyém. Látni akartam, ahogy rajtam mozogva elégül ki.
- Elég – morogta a számba, de én nem akartam abbahagyni. Hiába tudtam, hogy hibás lépés lenne most leteperni, az altestem más véleményen volt e téren. Mindent megadtam volna, hogy mélyen Kristenbe temetkezhessek. Igen, sajnos mi férfiak inkább a vágyainkra hallgatunk, mintsem a józan eszünkre. – Hagyj! – tolt el magától határozottan, ám az előbbi kis akciónk még rá is nagy hatással volt. Lihegett és az arca teljesen kipirosodott.
- Na, ezt csinálja utánam a te Cameronod – szóltam hozzá gúnyosan.
- Ő ezerszer jobb ember, mint te! – vágta hozzám a szerinte kegyetlen igazságot.
- Magasról leszarom azt az impotens barmot! Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy engem szeretsz és, hogy engem akarsz – közöltem vele a nyilvánvaló tényt.
- Fogd be! Én Cameront szeretem, és vele vesztettem el a szüzességemet. Sajnálom, ha ez sérti a férfiegódat. Akkor is ez van! Lépj túl rajta, hogy én nem ájulok a karjaid közé.
- Azt mondtad, hogy szeretsz – vetettem a szemére.
- Rob, tudhatnád, hogy az ilyen korú lányok szinte havonta másba szerelmesek. Én se vagyok kivétel. Imponált, hogy egy helyes srác érdeklődik irántam, és azt hittem, hogy szeretlek, holott ez csak egy vágyálom volt. Pusztán lányos rajongás, ami, ahogy jött, úgy el is múlt. 
Kezdett megrémiszteni a hangjából kicsendülő őszinteség. Nem úgy tűnt, mint aki megjátszaná magát annak érdekében, hogy húzza az agyamat, inkább félelmetesen valódinak tűnt a mondandója. Elhittem, hogy a rajongása tárgy voltam csupán, nem pedig a szívszerelme. Mégis olyan igazinak tűnt a szerelme, hogy én abban láttam az utolsó esélyemet vele kapcsolatban. Azt hittem, hogy a szerelemre építhetek, hogy azzal még elérhetek valamit nála, de úgy tűnik ez a hajó nem, hogy elúszott, de sosem járt az én kikötőmben.
Összetörten indultam el az ajtaja felé.
- Úgy éreztem tudnod kell az igazat – szólt még utánam.
- Jobb lett volna, ha vissza se jössz inkább – nem fordultam szembe vele, nem akartam még egyszer azt a közömbös és semmitmondó arcot látni. Inkább veszteshez való módon távoztam a szobájából, és ha minden igaz, az életéből is.


 *

- Kicsim, biztos, hogy nem akarsz inkább velem eljönni? – tett egy utolsó próbálkozást anya. Semmitmondóan megráztam a fejem. – Szilveszter van, drágám – simította meg a homlokomat.
- Tudom, de most nincs kedvem kimozdulni – közöltem vele már vagy századjára.
- Rendben. Azért lehűtöttem nektek egy üveg pezsgőt, ha pedig megéheznétek, akkor a sütőben van a csirke – közölte mosolyogva.
- Vettem, de ha most lennél szíves… - erősen szuggeráltam a szememmel az ajtót. Kedves volt, hogy így törődik velem, de néha már az őrületbe kergetett ezzel az „Én vagyok a legjobb anya a világon” stílusával.
- Megyek már, megyek – nevetett jókedvűen, majd szép estét kívánva távozott is otthonról.

Hátradőltem az ágyamban és újra felhangosítottam a hifimet. Remegtek a falak olyannyira üvöltött a zene, de most ez kellett az én letargikus hangulatomhoz. Miután Kristen tegnap szépen kikosarazott, nem akartam találkozni vele. Nem szerettem volna, ha látja mennyire padlóra küldött azzal, amit mondott nekem. Egy kis időt akartam, hogy ismét tudjak normálisan és közvetlenül viselkedni vele.
- Halkítsd már le ezt az istenverte zenét! – jött be a szobámba üvöltve Victoria és a kezeit gondosan a fülére tapasztotta. Nem törődtem vele, inkább ráadtam még egy kis kakaót. Dühösen toporzékolt az ajtóban még egy ideig, majd megunta, hogy semmibe veszem és durcásan távozott is.
Most, hogy Kristen visszatért hozzánk csak még elviselhetetlenebbé vált. Persze, mivel az évek alatt még nem fordult elő, hogy egy számára unszimpatikus pondró – ahogy az embereket nevezni szokta – csak úgy visszatér. Kristent valamilyen oknál fogva nagyon nem bírta, és kikészítette a tudat, hogy még egy hónapig meg kell őt tűrnie a házában. Vagyis a szüleink házában, de ez majdhogynem egy és ugyanaz. Az egyik oldalam örült Kristen visszatértének, mivel így – ha nem is én, de – borsot törhetek a kishúgom orra alá, másrészről jobb szerettem volna, ha távol marad tőlem, főleg, hogy ilyen távolságtartó és hűvös velem.

Vacsoraidőben volt az első alkalom, hogy kimerészkedtem a szobámból, de akkor is csak gondos körültekintés után voltam hajlandó elhagyni a kis vackomat. Nevetséges vagyok, hogy a saját otthonomban próbálom elkerülni a lányt, akibe totál belezúgtam, de féltem a lehetséges reakcióitól, amikor meglát.
Kipakoltam a hűtő egész tartalmát és nekiláttam egy óriás szendvics gyártásának. Mindent belepakoltam, ami csak a kezem útjába került.
- Claire azt mondta, hogy először a csirkét együk meg – szólalt meg a hátam mögül megrovóan Kristen. Nem akartam törődni vele, de mikor elkezdte duzzogva visszapakolászni a dolgokat a hűtőszekrénybe kissé felment bennem a pumpa.
- Tudtommal ez az én házam, ahol azt csinálok, amit akarok! – kértem ki magamnak ezt a számon kérő hangnemet.
- Ó, bocsánat – fintorgott és visszatette az ételeket a pultra. Legszívesebben benyomtam volna a fejét a hidegvíz alá, hogy térjen már észhez. Ez nem ő volt. Semmilyen tekintetben sem.
- Hogy-hogy még nem vagy felöltözve? – törtem meg a köztünk kialakult csöndet. Lenézett magára és vállat vont.
- Mennem kéne valahova? – kérdezte érdekes hangsúllyal.
- Azt hittem, hogy Josh és te… - akadt el a hangom. Jézusom, mi van velem? Nem merek rákérdezni a Josh-al való kapcsolatára? Oké, nyilván nincs köztük olyan kapcsolat, de látszólag nagyon jól elvannak egymással.
Kristen méregetni kezdett, majd egy halovány mosolyt is megeresztett.
- Nem tudom hova akarsz kilyukadni, de Josh és én csak barátok vagyunk. Tudod, én már foglalt vagyok – a mondat végére már szinte belemászott az arcomba, ami ellen nem lett volna kifogásom. Ó, fogd már be Rob!
- Igen…ő, rémlik valami – nyögtem torok köszörülve a szavakat. Miért van olyan érzésem, hogy ő most próbál elcsábítani engem? Hülyeség tudom, hisz épp az imént mondta, hogy neki komoly párkapcsolata van, de akkor is, ahogy rám néz… Nos, az nem normális, vagyis inkább nem szokványos.
- Kettesben leszünk egész este – mondta nyugodtan. A szívverésem ezerszeresére gyorsult, a gyomrom pedig dióméretűre zsugorodott. Kedvem lett volna beletúrni a hajába, felültetni a konyhapultra és bebizonyítani neki, hogy velem sokkal jobban járna, mint azzal az amerikaival. De tudtam, hol vannak a határok és nem szándékoztam őket átlépni. Kristen azt a Cameront választotta és ebbe bele kell törődnöm, még akkor is, ha pokolian nehéz lesz. Főleg, ha így néz rám, mint most. Elevenen felfal a szemével, és ezt tutira nem csak képzelem. Olyan az arckifejezése, mintha éppen most képzelne el anyaszült meztelenül. Rémisztő, eddig csak én csináltam ilyet a lányokkal, akiket fel akartam csípni. Szembesülni ezzel fordítva, furcsa, de kibaszott jó érzés. A meggyepált férfiegómnak mindenesetre nagyon jót tesz.
- Mit akarsz ezzel mondani? – érdeklődtem és letettem a kezemből a szendvicset. A pokolba most az éhséggel, sokkal inkább szeretném őt bekebelezni, mint azt a nyüves szendót.
- Én? Semmit…csak jobb, ha tisztában vagy a helyzettel – kacsintott rám. Oké, biztosan kattantnak gondoltok, de nekem ezt nyílt felhívás volt keringőre.
- Kristen, miféle beteges játékot játszol te velem? – kérdeztem és elé álltam. Kérdőn nézett fel rám és látszott rajta, hogy egy pillanatra kizökkent a magabiztos szerepéből, de aztán visszatalált a sárgaköves útra.
- Nem tetszik, ha az orrodnál fogva vezetnek? Rosszul esik, ha saját beteges játékod visszaüt?! – nézett bele egyenesen a szemeibe. Villámot szórt a tekintete, de nem tudta tagadni a nyilvánvalót. Még mindig érdeklem. Még, ha csak testileg is, de így van.
- Már bocsánatot kértem miatta, de ha kell, még egyszer megteszem. Kérlek, bocsásd meg, hogy egy aljas féreg voltam, aki kihasználta az ártatlanságodat – szívből jött a bocsánatkérés, és ő hátra is hőkölt ettől.
- Oké…én…
- Rob, Sam és Toby vannak itt érted! – jött be a konyhába Victoria. – Oh, esetleg megzavartam valamit? – nézett ránk jelentőségteljesen.
- Igen.
- Nem – válaszoltunk ellenkezőképp.
Victoria tekintete hol rám, hol Kristenre szegeződött és összeszűkült szemmel mérlegelte a helyzetet. Az ő figyelmét se kerülte el a köztünk lévő feszültség.
- Rob?
- Hm? – kérdeztem, de le se vettem a szememet Kristenről. Ő zavartan mustrálta a padlót. Á, szóval ha társaságot kapunk, akkor már nem is annyira magabiztos.
- A fiúk – mérgelődött Vic.
- Mondd nekik, hogy szarul érzem magam – legyintettem.
- Felőlem – vont vállat és utálatosan kiviharzott a konyhából.
- Na, akkor én megyek is – toporgott előttem egyhelyben Kristen.
- Mondták már, hogy jól áll, ha zavarba jössz? – kérdeztem és óvatosan megérintettem az arcát. Nem akartam, hogy megrémüljön tőlem, így gyengéden indítottam. Megmerevedett, ahogy hozzáértek hideg ujjaim puha és meleg bőréhez. Istenem, nem gondoltam volna, hogy még egyszer érinthetem ezt a tökéletes bőrt!
- Igen – suttogta nagyon halkan, szinte én is csak sejtettem, hogy mit válaszolt. Kissé lelombozó volt, hogy már előttem is felfigyelt valaki erre a tüneményes vonásra, de a következő szava rettentő nagy boldogságot okozott. – Te voltál az – nézett rám mosolyogva.
Ahogy kimondta, nekem is eszembe jutott, mikor ezt mondtam neki. Aznap volt, mikor majdnem megtettük a szobájában. Mikor még csak egy fogadás volt és nem éreztem iránta semmit. Vagyis pontosan aznap kezdett megváltozni bennem minden. Akkor vallotta be őszintén, hogy még soha nem feküdt le senkivel, és hogy velem szeretné megtenni először.
- Szeretnék neked mutatni valamit – mondtam neki és felé nyújtottam a kezemet. Egy percig habozott, majd megfogta a kezem és követett, egészen a szobám ajtajáig.

/Kristen/

Miért olyan rohadt nehéz eljátszani, hogy egyáltalán nem mozgat meg bennem semmit? Miért nem tudom csak úgy levegőnek nézni? Miért szeretném magam mellett tudni? És miért érzek elviselhetetlen vágyat, ha csak megpillantom? Túl sok a miért, és túl kevés az értelmes válasz.
Mikor eldöntöttem, hogy visszatérek Angliába, egyáltalán nem az volt a célom, hogy megint bedőlők neki. Nem! Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy átkozza még csak a napot is, mikor megismertük egymást. Ehelyett viszont folyton azt lesem, hogy hol van, és mit csinál, és legfőképp, kivel. Elment az eszem, mikor azt hittem, ez könnyű egy hónap lesz számomra. Lószart! Már a megérkezésem napján elgyengültem, és a karjaiba vetettem volna magam. Nem tagadhatom a nyilvánvalót. Beleszerettem. Visszavonhatatlanul.
Egy aljas féregnek akartam őt látni, az emberiség legaljának, de ahogy ott állt a konyhaajtóban és csodálkozva meredt rám, egyszerűen minden ellenszenvem megszűnt az irányába. Nem is tudom honnan merítettem erőt ahhoz, hogy hazudjak neki. Azzal etettem, hogy Cameron a barátom, és hogy belé vagyok szerelmes. Sőt, hogy tetőzzem a bajt, arról is füllentettem, hogy már nem vagyok szűz. Ilyen badarság, hogy volt képes elhagyni a számat? Ezzel nemhogy a saját pozíciómat erősítettem, inkább elkönyveltettem magam egy filléres ribancként. Mert biztos voltam benne, hogy egy könnyűvérű kis lotyónak tart, akinek egy hét elegendő volt ahhoz, hogy összefeküdjön valaki mással. Bárcsak bevallhatnám neki, hogy minden csak hazugság volt! De elkéstem, innen már nincs visszaút. Tovább kell játszanom a szerepemet. Egy hónap, és soha többé nem lesz közünk egymáshoz.
Ezért is nem vádaskodom tovább. Nem lenne jogos kígyót-békát kiabálni rá, mikor én is ugyanolyan hazug és csalfa vagyok, mint amilyen ő volt.
- Ha gondolod, akkor ki is hozhatom, amit mutatni szeretnék – fordult szembe velem az ajtaja előtt.
- Nem, szívesen megnézném odabent – feleltem, és egy jókora pofonnal jutalmaztam magam utána. Mi van? Önként és dalolva sétálok be az oroszlán barlangjába? Hát eszemnél vagyok én? Kristen, ezt a kérdést már jó rég nem kellene feltenned magadnak.
Féloldalasan elmosolyodott, majd előzékenyen előreengedett.
- Elnézést a kupi miatt, de mostanában nem vagyok épp csúcsformában – csukta be maga mögött az ajtaját. Szétnézve valóban volt némi kivetnivaló a szoba takarosságát illetően, de engem egyáltalán nem zavart a kupleráj. Egy fiú bátyám van, aki mellett megszoktam már a rendetlenséget.
Leültem az ágya szélére és vártam, hogy megmutassa azt a valamit, ami miatt felrángatott ide. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az. Szemmel láthatóan izgatott volt, mert minden egyes dolgot, amit a kezébe vett sikeresen leejtett. Nevettem rajta, ahogy ő is kacagott saját magán. Olyan volt a helyzet, mintha soha el se mentem volna, és soha meg se bántott volna. Igazán örültem ennek. Legalább tudom, hogy nem kell ezt az egy hónapot kuka módjára leélnünk egymás mellett. Tudunk mi civilizál felnőttek módjára viselkedni.
Amíg várakoztam, volt időm kicsivel jobban szétnézni a szobájában. Észrevettem, hogy rengeteg könyve van és mind különböző stílusú. Dráma, thriller, sok-sok bestseller és néhány képregény. Ezek inkább fiús könyvek voltak, az én ízlésem merőben más volt. Aztán, ahogy tovább kalandozott a tekintetem felfedeztem, hogy az egyik sarokban áll egy gitár. Ezen teljesen elképedtem és muszáj volt közelebbről is szemügyre vennem.
- Ez a tiéd? – kérdeztem a gitárra mutatva. Rob a kutakodás közepette felém kukkantott és büszkén kihúzta magát.
- Igen. Tudod pár évvel ezelőttig rendszeresen játszottam – vallotta be a számomra elképesztő igazságot.
- Nem tűnsz művészpalántának – mutattam végig rajta. Inkább egy divatmagazin modelljeként tudnám elképzelni, nem pedig zenészként, aki a kenyérre valót az utcán ülve próbálja megkeresni.  
- Nem is vagyok.
- Akkor ez? – kérdeztem és már a kezembe is kaptam a kitűnő állapotban lévő gitárt.
- Csak hobbi volt – simított végig a hangszeren.
- Hát, egy Geleger kicsit drága mulatság, hogy csak egyszerű hobbiról legyen szó.
Teljesen elképedt az előbbi kijelentésemen.
- Minden rendben? – kérdeztem, mert teljesen más színű lett az arca.
- Igen, csak… Te ismered a gitárokat? – kérdezte és szinte teljesen lázba jött. Mintha végre lenne valaki, akivel beszélgethet a gitárjáról és a zenéről.
- Csak nagyon minimálisan. Tudod a báty… Cameronnak is volt egy hasonló stílusú hangszere – korrigáltam magam, mielőtt lebukom. Ez a hazudozás nem nekem való.
Rob arca egyből elkomorult és szinte kitépte a kezemből a gitárt. Így kell taccsra vágni a jó hangulatot. Gondolatban vállon veregettem magam. Szép volt Kristen!
- Megtaláltad, amit kerestél? – érdeklődtem, csakhogy mondjak valamit. A csönd ugyanis kezdett kínossá válni.
- Meg – motyogta és a kezembe nyomott egy elég rongyos papírdarabot. Odasétáltam az asztalához és a lámpa fényénél próbáltam kivenni valamit a szövegből. Nagyon ronda kézírású volt az illető, aki ezt papírra vitte. Szinte semmit nem tudta kisilabizálni belőle.
- Bocs, de segítenél elolvasni? – néztem rá esdeklően. Rob szenvedve vette el tőlem a papírocskát és egyből zsebre vágta. – Héj, szerettem volna elolvasni!
- Hagyjuk, ez így kurva szánalmas – és jó erősen belerúgott a székébe. Összerezzentem. Ezek a hirtelen hangulatváltozásai kezdtek megrémiszteni. Bárcsak tudnám mi játszódik le ilyenkor az elméjében!
- Mi ütött beléd? – kérdeztem megszeppenve.
- Okos vagy te, majd rájössz – válaszolta undokul. Na tessék, már megint kezdi ezt az agyament viselkedést.
- Mi van?! Rob, nagyon elegem van ebből. Kérlek, beszélj világosabban! – csaptam a tenyeremet az asztalhoz. Nagyon nem jó jel, hogy mindketten kezdünk kijönni a sodrunkból.    
- Nekem is elegem van ebből!! – emelte fel a hangját.
- Jó, én ezt ezennel befejeztem. Ha nem vagy képes normálisan társalogni velem, akkor inkább ne beszélgessünk – elindultam az ajtó felé, de ő megelőzött és elállta az utamat.
- Mit akarsz befejezni? Tudtommal semmi se volt köztünk – fröcsögte undokul a szavakat.
- Igaz, semmi se volt. Te csak meg akartál dugni, de a terved sajnálatos mód dugába dőlt – vágtam a fejéhez az igazat.
- Ó, még a végén megsajnállak, jó? Te csak ne csinálj magadból mártírt, ha kérhetem.
- Engedj ki innen! – kértem határozottan. Felnevetett.
- Szóval a te kis átverésedről nem beszélünk, igaz? – megfogott a karomnál fogva és úgy kényszerített, hogy belenézzek a szemeibe. – Mikor akartad nekem elmondani, hogy barátod van, ha?
- Soha – néztem bele fagyosan a szemeibe. Az ő szemei résnyire szűkültek a száját is összeszorította. Megijesztett, mégse féltem tőle. Tudtam, hogy ő soha nem bántana egy nőt.
- Lefeküdtél volna velem, és utána csak úgy leléptél volna?
- Igen – válaszoltam neki azt, amire számított. Természetesen nem így lett volna, sőt nem is lett volna mit bevallanom, hisz egyáltalán nincs senkim. - Rob, mindkettőnket csak a szex érdekelte.
- Tévedsz. Engem most is érdekel – nézett rám zavarba ejtően. Mindenre felkészültem csak erre az egyre nem. Most mit mondjak? Hogy én is majd’ belepusztulok, hogy végre lefeküdjünk? Kicsit röhejesen venné ki magát az egész.
- Engem viszont nem, és ha kérhetnélek… - löktem félre, de ő megmakacsolta magát és ránk zárta az ajtót.
- Most kénytelen leszel itt maradni velem egész álló éjszaka – győzelemittas mosolyra húzta a száját.
- Rob, ez szar tréfa. Nagyon szépen kérlek, engedj ki!
- Nem, amíg el nem mondok neked valamit – nagyon határozott volt, így inkább beadtam a derekam.
- Hallgatlak – sóhajtottam és lerogytam az ágyára. Fel-alá kezdett járkálni a nem épp nagyméretű szobájában, és a kezét tördelte idegességében. – Eddig nagyon magabiztos voltál, most mi történt? – cukkoltam és láttam, hogy még zaklatottabb lesz. Aranyos volt nagyon, hogy ennyire kiszolgáltatott.
- Én… - remegett a hangja. – Ezt még előtted soha nem mondtam senkinek, szóval… - erősen szuggerálta a padlót, mintha onnan várná a megváltást. – Oké, akkor kimondom… - és egy utolsó lélegzetvételt követően kimondta, hogy – szeretlek.
Ő is és én is lefagytunk egy pillanatra. A mai nap után mindenre fel voltam készülve csak egy szerelmi vallomásra nem. Hogy jutottunk el a számonkéréstől és a rágalmazástól a szerelmi vallomásig? Mintha az életem egy rosszul megírt forgatókönyv szerint alakulna.
- Jó lenne, ha most mondanál valamit – kérte fuldokolva. Gyorsan odasiettem hozzá, és gyengéden hátba veregettem, hátha ez segít neki. Kezdett csillapodni a – szerintem – pánikrohama.
- Köszönöm – szűrtem a fogaim között. Meg kellett acéloznom magam a kettőnk érdekében. Egy hónap van vissza a suliból, aztán én visszarepülök New Yorkba. Nincs értelme most belebonyolódni egy táv kapcsolatba. Amúgy se működne. Nem hiszem, hogy hűséges tudna lenni hozzám. Minden lány csak őt akarja, kizárt, hogy ellen tudna állni a csábításnak. És nem is hibáztatom emiatt. Fiatal és jóképű, most van itt az ideje, hogy éljen.
- Ez nem épp az a válasz, amire számítottam – fordult felém szomorkás mosollyal. Sajnáltam őt, de miatta cselekedtem így.
- Sajnálom. Tudom mit szeretnél hallani, de én nem érzek így irántad, hazudni pedig nem akarok neked – simítottam meg az arcát. – Kiengednél?
- Persze – fogta magát és szó nélkül kiengedett. Fájt látnom, hogy ennyire szenved, de nem volt visszaút. Eldöntöttem, hogy milyen úton fogok járni, most már nem gondolhatom meg magam. – Boldog Újévet! – vérző szívvel léptem ki az ajtaján.


Kommentet már kérni se merek, de ha a tetszik nem tetsziket bejelölnétek az nagyon jól esne! Előre is köszönöm (L)

20 megjegyzés:

Szandra írta...

OMG! Annyira örülök hogy visszatértél! :)
Hiányoztál nekünk!:)
Remélem sikerült valamennyire helyre jönnöd. Érthető hogy nem volt kedved semmihez főleg nem az íráshoz. Őszinte részvétem a nagymamád miatt!

Őrületesen jó lett a fejezet! Szegény Robot nagyon sajnáltam amiért ilyen kutyául érezte magát. De hát "az isten nem bottal ver" szokták mondani. A végén viszont azt hittem hogy Kris ellágyul Rob vallomásától de nem így lett. Kíváncsi vagyok mi lesz ez után remélem a végén egymásra találnak majd!
Puszi!

Kitti írta...

Jesszuskám!!!!! :)
Ááááááááááááááááá!!!! Alig térek magamhoz!!! :)
Lillum!! Erre határozottan megérte várni!!! Őrülten Jó volt!!!
IMÁDOM!!!! És tényleg mindig Te maradsz a nagy Kedvencem!!!!! :)
Az állam még mindig a padlón van! Komolyan!!!!
Szegény Rob!!!! :( És persze szegény Kris!!! Pedig olyan édesek lennének, vagyis lesznek együtt!!! :)
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként derül fény Cameron kilétére, mármint, hogy Kris tesója, és nem a pasija!!! :)
Olyan kis bolond ez a Kristen, de azért természetesen érthető a viselkedése!!!
Annyira hiányoztál Lillum!!!! Őszintén mondom!!!
Csak te tudsz ilyen izgalmakat összehozni egy-egy fejezetben!!!
Sőt! Te éred el nálam a leghatásosabban azt is, hogy "tűkön ülve" várjam a folytatást, és akár a körmeimet is tövig rágjam!!! :)
Tényleg Tökéletes fejezetet kaptunk!!! És milyen szép terebélyes volt!!! Ennek igazán örültem! Képzeld csak!!! Olvasás közben többször is előre gördítettem az egérrel, hogy lássam még meddig olvashatom!!! Annyira belefeledkeztem, hogy most szinte hiányérzetem van!!! komolyan!!!!
Eddig is Imádtalak, és kimondhatatlanul elvarázsolt a tehetséged, de ezt most ismét sikerült felülmúlnod!!! :)
Csak Gratulálni tudok ehhez a remekműhöz!!! :)
Köszönjük!!! És Rád bármeddig várunk, de hisz ezt úgyis tudod!!! :)
Örülök, hogy újra itt vagy!!!! Hiányoztál!!!!! :)
Vigyázz Magadra lillum!!!
Puszillak, és máris türelmetlenül várom a folytatást!!!!
Viszont hajlandó vagyok bármennyit várni rá!!! :)
Te vagy a legjobb!!!!
Pusziiii

Névtelen írta...

Végre,végre,végre......
Én is örülök,hogy visszatértél.Átérzem a gondodat , én 5 éve veszítettem el az apukámat fiatalon.Tudom milyen ez.
Na de a fejiről inkább.....nagyon szuper lett , valami ilyesmit vártam,bár én azt hittem majd Rob megy Kris után,de így mégjobb.Látszik,hogy Rob szarul érzi magát,de megérdemli.szerintem a szilveszter éjjel még tartogat meglepiket ,talán Kris mégis megenyhül és együtt lesznek.
Nagyon várom az utolsó részt ,de remélem most nem kell két hónapot várnunk.Persze megértjük,ha nem tudod előbb hozni.
Köszönjük,hogy visszatértél
szia
a.n

Névtelen írta...

Szia csajszi!!

Az első reakció:TE JÓ ISTEN kb 5 percig csak örültem mint majom a farkának.....
Részvétem a mamád miatt:(
És a feji valami fantasztikus lett nem is tudom mit mondhatnék....
Imádom minden egyes szavát...
Örülök hogy újra köztünk vagy.
Vera

Ewonca írta...

Szia!

Köszönöm hogy befejezed! Már nagyon vártam :D Nagyon jól írsz!

agika írta...

Szia!
Ez nagyon jó lett.
Rob nagyon pofára eshetett, mikor egyedül találta magát a szobában. Pláne, mikor megtalálta Kris levelét a lebukásáról. Megérdemelte. Bár közben beleszeretett Krisbe, de annyira makacsok, hogy szörnyű. A végsőkig fogják gyötörni egymást?
Várom, mit hozol a végének.

Névtelen írta...

Szia!
úgy örülök, h hoztad a fejit, már nagyon vártam! Szinte minden nap feljöttem megnézni, h van e már friss, és mikor ma ismét ezt tettem, annyira megörültem neki!
Szuper lett, tényleg iszonyatosan jól írsz! Remélem, h hamarosan befejezed, mert nagyon érdekel, h miként végződik a sztori!
Már most várom a folytatást! És remélem, h nem kell rá sokat várni! :)

Névtelen írta...

Szia!
nagyon tetszett! Mikorra szándékozod hozni a következő fejit?

Névtelen írta...

Szia Lilluci! Nagyon örülök, hogy visszatértél, és remélem,hogy a másik sztorit is folytatod majd!

Névtelen írta...

Drága, Egyetlen Lillum! <3
Először is őszinte részvétem. :) Tudom, hogy milyen elveszíteni egy szerető nagymamát, aki belopta magát szívedbe minden egyes tettével.
Másodszor: Örülök, hogy visszatértél. :) Már nagyon hiányoztál TE és az írásod is. :) De legfőbbként TE hiányoztál a legjobban! <3
A fejezet:
Egyszerűen csodálatos lett. :) Egyszóval: gyűlölöm Vicket :S Hogy lehet ennyire beképzelt? Fúúj! Azért remélem, hogy majd ő is belátja, hogy a bátyjának szüksége van Kristenre. :)
Mmm... nem gondoltam volna, hogy Kristen visszajön :) Azt hittem, hogy majd Rob megy utána, vagy pedig pár év múlva találkoznak csak. De azért jó volt olvasni, hogy így történt. :)
Viszont Kris hazugsága... :/ ez valahogy nem tetszett neked :D
És a szeretlek szó *-* Annyira édes volt Rob, bár Kristen reakcióját is megértettem a fejezet végén. :)
Tényleg nagyon jó lett :D És már várom az utolsó részt. :)
Millió puszi:
Beus

Névtelen írta...

Szia!
erre megérte várni.. végigizgultam a játszmáik,amiket önmaguk és egymás ellen vívtak...és imádom a hangulatváltozásaik.ahogy a magabiztos csábító Rob képes kris egy mondatára,a megjátszott flegmaságára átmenni szenvedő,bizonytalan,lemondó szerelmesbe...és kris se semmi..nagyon,nagyon kíváncsi vagyok az utolsó részre..
és persze arra,hofy Cameron,hogy derül ki...ha csak egy véletlen során jön rá rob,akkor azt hiszem azonnal átlátja a helyzetet,és semmi nem állítja meg,hogy elcsábítsa,rádöbbentse krist,hogy ők egymáshoz tartoznak...és igen.térjen csak vissza a magabiztos énje,de már csak a krisért küzdő,a csak neki szóló szenvedélyes szerelmes...kris is csak erre vágyik,ha látszólag érzéketlen is rob iránt...de a gondolatai meg a vágyai csak arról árulkodnak,milyen nehéz ellenállnia...ha rob megtudja az igazságot,kris képtelen lesz neki ellenállni...remélem rob versét csak elolvassa kris..:)
várom az utolsót!:))
csao zeno

Névtelen írta...

Szia!
Először is nagyon örülök, h visszatértél, mindig is ez volt az egyik kedvenc blogom, mivel nagyon igényesen írsz, nem elkapkodva, sietve, tele nyelvhelyességi hibákkal.
Részvétem a nagymamád miatt! :(
És akkor a fejezet, mit ne mondjak megérte rá várni, mióta kitetted azt a kis részletet, naponta jártam fel ide, aztán egyre ritkábban, végül pedig már egyáltalán, aztán ma eszembe jutottál, csodák csodája van friss! Bár az bosszantó, h csak most tudtam meg, hiszen sajnos nem frissült az oldalad, legalábbis nálam, bár, ahol ki vagy téve link cserébe ott sem láttam, hogy frissültél volna! :(
Ez a rész vmi fantasztikus volt! Nagyon tetszett, hogy váltogattad a szemszögeket, így sok mindent megtudtunk! Nekem is nagyon tetszik, h Kris ki tudja hozni Robból, a szerelmest, és mikor vele van nem azaz arrogáns seggfej, aki általában, hanem egy normális srác, bár erre már Rob is rájött korábban. És Kris, meg tudom érteni az indokait, amiért nem akarja belerángatni Robot egy távkapcsa, mert én sem hiszem, h menne ez a mi Robunknak, bár az nagyon tetszett, h elküldte Andy-t a fenébe és nem feküdt le vele.
Szerintem hibázott Kris, h azt hazudta Robnak, h lefeküdt Cam-mel, sztem, ha csak célozgat rá, jobb lett volna, így ő is hazug lett!
Már nagyon várom, h kitudódjon Cam személye, és remélem, h mikor Rob megtudja, el kezd harcolni Krisért, mert rájön, h iért is csinálta ezt a leányzó! Nagyon kivi vagyok, h miként fog fény derülni a titokra, mert ugye nyugtass meg, h ki fog derülni, és minden happy lesz, ugyanis én is a boldog végeket imádom a legjobban.
Talán, ha elkezdenének járni, Rob Amerikába mehetne továbbtanulni, hiszen ő úgyis végzős, és pénzesek is, nem hinném, h ez ilyen szempontból gondot okozna neki.
Mindegy is a lényeg, h összejöjjenek, már nagyon várom az utolsó részt, h minden részlet a helyére kerüljön!
Légyszi siess vele! Egyébként mikorra várható, tudom, h egy nagyon hosszú részt hoztál most, de egyszerűen alig várom már a befejező részt! Mondhatni tűkön ülök! :)
És, ha lennél olyan drága, egy részlettel, ha esetleg megajándékoznál minket! *-*
Jesszus, soha életemben nem írtam még ilyen hosszú komit, de ez is csak a te érdemed, mert imádom a töridet, különösen ezt!
Légyszi siess a folytatással, mert már nagyon várom/várjuk! :)
puszi Dóri

Névtelen írta...

Szia!
Én is nagyon örülök neked! Már nagyon vártalak!
És nagyon tetszett!! :D
Kris viselkedése nagyon nem tetszik!
Remélem a következő részben megváltozik a véleménye és elmondja Robnak hogy igazából nincs is batátja! Jöjjönek már össze! Szegény Robot úgy sajnálom hogy így szenved! :(
Remélem hamar hozod a befejező fejit, utána pedig az eredeti törit is folytatod!
Már nagyon várom a kövit!!
Puszi, Orsy

Kitti írta...

:)))
Akár hányszor is olvasom újra, sosem tudom megunni!!! :)
Nagyon tetszik még mindig, és alig várom már a befejezést!!! :)
Tökéletesre sikerült, mint már írtam is, csak még mindig nem térek magamhoz Kris viselkedésétől!! Szegény Rob! :)
Nagyon-NAGYON várom a folytatást!!! :)
pusziiiiiiiiiiiiiii

Névtelen írta...

Szia!
Én nagyon örülök hogy visszatértél ,de akkor folytatod is majd a történetet vagy majd később?
Valami életjelet adj magadról.
Nikki

B írta...

Szia Lillu!

Nem is láttam hogy volt friss... :| Blogger -.- Komolyan ha nem nézek fel a blogodra kíváncsiságból valszeg sose olvasom ezt el.
Na MINDEGY! :D
Szóval a lényegre térve, imádtam! AZ ilyesfajta történetek gyorsan a szívemhez nőnek, nem tudom miért. Rob és Kristen kapcsolata túlságosan mítikus hogy csak úgy szórakozzanak vele Victoriáék. Legszívesebben megtéptem volna azt a kis riherongyot, ennyire nincs saját élet, inkább elcseszi másokét. Ralf már kinézetre egy gerinctelen szemétnek néz ki, szóval róla nem kell nyilatkozni, de volt elég tette mivel bizonyította hogy ő és Vic egymásnak valóak.
Kristen nem igazán értem. Hülye döntéseket hoz néha, elmegy vissza jön, aztán hazudozik.... Igaz, Rob megérdemli végül is nem kellet volna belemennie ebbe az egészbe, na meg elmondhatta volna Kristennek az egész storyt, ha tőle hallotta volna biztos másképp reagálja le a dolgot - szerintem - de így túl sokáig tart ez az egész évődés. :/Kíváncsi vagyok mi volt azon a papíron, gondolom Rob írhatta, valami vers, vagy dal esetleg egy bocsánatkérő magyarázó levél? :D
Rob... Mennyit változott?! :D Most hirtelen TEAM ROB lettem, nem tudom miért.
Várom a folytatást, remélem ezúttal én is időben észreveszem majd, vagy is a blogger megjeleníti a frissítést! :D
puszi Lillum, kitartás! ♥

Névtelen írta...

Mikor jön a befejező rész???????????????

Névtelen írta...

Jajj ne kezd már újra ezt az eltünésesdit!!!
Úgy örültem hogy végre lett feji, most meg már megint 2 hónapja semmi! :((
Hogyha fejit még nem is birsz hozni akkor csak írd ki, hogy mi történt már megint amiért nincs friss vagy, hogy kb mikorra tudnád hozni?!
Én már nagyon várom a folytatást és szerintem nem csak én vagyok így vele... Nézd csak meg! Most is több mint 100 tetsziket kaptál! Mások örülnek ha kapnak 30/40-et. De ez már téll sok! Én megértem hogy közbe jönnek a dolgok és nem megy az írás, de akkor legalább egy kis bejegyzést írj hogy mi van már!!
Remélem hamar összeszeded magad és sikerül folytatnod amit elkezdtél! :)
Orsy

Névtelen írta...

Légyszi, egy kis életjelet magadról!
Hogy elkezdted e már írni, vagy történt valami, ami miatt nem megy! Bármit!
Dorothy

Névtelen írta...

Szia!
Írtam neked e-mailt, remélem, hogy megkaptad és reagálsz majd rá!
Mást nem is nagyon tudnék mit mondani, mint hogy már nagyon várom a befejező részt! Reméltem, hogy majd a nyár folyamán több időd, kedved lesz írni és nem kell 2 hónapot várni a frissre, de már lassan 3 hónapja semmi, még ha fejezetet nem is hozol, hiszen sok minden jöhet közbe neked is, ilyet az élet. De nagyon rossz, hogy még csak életjelet sem adsz magadról, akár egy bejegyzés, akár egy kiírás formájában, hogy most mi is van!
Nagyon tehetséges vagy, ez mi sem bizonyítja jobban, mint a több mint 130 tetszik pipa, és a sok-sok komi! Légyszi ne tűnj el, még ha nem is tudsz nekünk hozni fejit, legalább valahogy jelezz felénk, hogy itt vagy még, vagy már ne is várjunk rád, mert nem óhajtod befejezni (ami nagyon nagy kár lenne)!
Soph