My life would suck without you - 15. rész

Sziasztok!!

Nagyon, de nagyon sajnálom, amiért ennyit kellett várnotok a frissre!!
Mivel megérdemlitek, hogy tudjátok a kimaradásom okát, ezért elárulom nektek.
Nővérem pontosan egy hét múlva elmegy Ausztriába dolgozni, és csak tavasszal jön haza.
Ezért nem tudtam írni, mivel szerettem volna vele minél több időt eltölteni.
Remélem ezt megértitek, bár tudom, hogy nem jó kifogás. :/
Viszont iszonyatosan köszönöm a sok szép komit, amit az előző fejihez írtatok!! (L)
Ehhez a részhez csak annyit, hogy nem volt ma erőm megírni a FŐ momentumot, szóval elég lapos és...hagyjuk.
Jó olvasást!

Lilluci

U.i: beszámolókat kérek a BD-ről, persze csak SPOILER-esen, mert van, aki még nem látta, úgyhogy legyünk rájuk tekintettel! :)
Köszi.
Kaptok egy kis ízelítőt a filmből zeneileg ;)
(Ez a film kibaszott jó lett, de erről majd később)

Tizenöt

/Robert/

Nem kis mennyiségű hideg vízre volt ahhoz szükségem, hogy lelohasszam a vágyamat. Mit meg nem mertünk tenni ennyi ember szeme láttára! Elképesztő, és egyben izgató is. Persze én nem arra izgulok, ha több ezer ember nézi, amint valakivel épp szexelek, erről szó sincs, csupán izgató, hogy ennyire vágyunk már egymásra. Ha ez folytatódik, legközelebb a szülei szeme láttára fogjuk egymást leteperni. Eddig azonban nem hagyhatom fajulni a - mára már igen csak elszabadult - dolgokat. Megbeszéltük, hogy nem zárkózunk el a testiség elől, mégse jutunk egyről a kettőre. Ezért döntöttem. Ha a döntésem azzal jár, hogy munkanélkülivé váljak, hát vállalom. Viszont azt az icuri-picuri kis tényt nem hanyagolhatom el, hogy bevalljam neki a tegnap esti kis botlásomat. Addig nem léphetünk még egy fokozatot, amíg ezt meg nem tárgyaltuk.
Hányingerem támad a puszta emlékfoszlányoktól. Hihetetlen, hogy képes voltam régebben szemrebbenés nélkül lefeküdni Megannal. Élveztem persze, hisz pasi vagyok, ez az egyik lételemem, de tegnap valami mégse klappolt. Hozzáérni se tudtam, olyannyira taszított. Áradt belőle a pacsuli szag, holott azt a parfümöt még én vásároltam neki. Hm, érdekes milyen kis idő alatt képes 180°-os fordulatot venni az ember.
Megan olyan nő, akit tényleg csak a szex miatt tűr meg maga mellett az ember. Gonoszság vagy sem ilyet mondani, de ez a szomorú igazság. Egy épeszű gondolata sincs, ha megszólal csak badarság tud kijönni azon a túltöltött száján, az illendőség hiányáról pedig már szót se ejtsünk. Csoda, ha egy olyan lány után, mint Kristen, aki maga a megtestesült jóság és ész, nem kértem műcica Meganból? Pedig elhihetitek, hogy célegyenesben voltam, de a lelkiismeretem nem engedte, hogy ilyen csúnyán elbánjak Kristennel. Nem ezt érdemli, főleg nem tőlem, akiben így is alig bízik meg. Minek kockáztassam a meglévő pozíciómat egy hülye lotyó, olcsó kis zsaroló trükkje miatt?
Megannak is megmondtam, hogy inkább vállalom azt, hogy Tim mindent megtudjon, s ezáltal kiközösítsen engem és – undorító módon – a lányát, mintsem, hogy Kristen egy életre megutáljon. Terveim vannak még vele, ezért se hagyhattam, hogy legyőzzön egy ostoba nőszemély. Persze Megan bosszút esküdött ellenünk, ami nála egyenlő a blöffel. Hogy tudna keresztbe tenni nekünk? Ugyan, egy ilyen műnőnek semmi esélye velünk szemben!
Ezt szépen elmesélem Kristennek is, aki reményeim szerint el fogja hinni, hogy nem történt köztünk semmi. Nyugi öregem, megérti! – nyugtattam magam.

Miután sikeresen lehűtöttem magam, felöltöztem, s elindultam a kocsimhoz. Az odáig vezető úton elterveztem az egész estét, amit Kristennel együtt szeretnék tölteni. Itt az ideje, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie. A lehető leggyengédebb énemet kell előkuporgatnom, ha azt szeretném, hogy hosszútávra tervezzen velem. Eddig nem bírt nagy jelentőséggel számomra a szex. Mindig volt kivel lefeküdnöm, de a nők nagy részére nem is emlékszem. Jó volt velük, mindig megadták azt, amire vágytam, és én is viszonoztam a kedvességüket, de nem bántam velük gyengéden, se szeretettel. Ők csak azért voltak, hogy enyhítsenek a kínzó vágyakozásomon. Kristent viszont nagyon is kedvelem, sőt, talán ez már több is, mint szimpla szimpátia. Ma van az a nap, mikor végre szóban és tettekben tudom kifejezni mindazt, amit felébresztett bennem.
27 évesen itt volt az ideje végre megkomolyodnom. Apám és Bradley folyton hangoztatták, hogy kéne már egy komoly barátnő, de én mindezidáig csak hárítottam őket, mondván, nekem nem kell senki olyan, aki csak azért van velem, mert híres vagyok. Ne ezt lássák bennem, hanem a valódi énemet. Azt, aki legbelül retteg attól, hogy elhagyják. Olyan férfi vagyok, aki ha egyszer szerelembe esik, akkor onnantól nincs menekvés. Szívemet, lelkemet beleadom, de néha sajnos ez sem elég. Mivel eddig elzárkóztam ettől az érzéstől, nem kaptam se jó, se rossz visszajelzéseket, de most kifejezetten élvezem ezt a földöntúli boldogságot, amit Kristen jelenlétében érzek.
Nyálas lennék? Igen, nagyon is az vagyok, de hölgyeim, ezt maguk művelik velünk, szegény rókákkal. Magukra vessenek, ha kissé szentimentálisakká válunk a szerelem hatására.
Semmi és senki nem fogja tudni megakadályozni, hogy ma végre egyek legyünk Kristennel! Se a begyöpösödött szülei, se Megan visszataszító hadművelete, se senki ezen a Föld nevezetű bolygón.
Meglepetésemre Kristen még nem tartózkodott az autónál. Fura, mivel én vagy 20 perccel később végeztem, mint ő, és utána még ott volt az a közel egy órás hideg zuhany. Nekitámaszkodtam az autó oldalának, előhúztam a zsebemből egy szál cigarettát, majd szépen elkezdtem szívni. Ez így ment mindaddig, míg teljesen kiürült a doboz. Kezdett különös lenni a helyzet.
Biztos, hogy itt van még, mivel együtt jöttünk, ezért feltételezem, együtt is fogunk távozni. Talán Caren tartóztatja fel. Lehet, hogy akkora benyomást tett a rendezőnőre, hogy ő még egy szerepajánlatot kínál neki. Bárki is akadályozza, a pokolra vele!
Kezdtem hülyén érezni magam, hogy csak úgy támasztom a kocsit, ezért visszamentem az épületbe. A folyosón összetalálkoztam az egyik asszisztenssel, aki készséggel útbaigazított. Végigrohantam a kihalt folyosókon, mígnem megérkeztem oda, ahol elvileg Kristen készülődik. Határozottan bekopogtam, de nem jött válasz. Még egyszer megismételtem ezt, csakhogy most már hangosan is közöltem a kilétemet.
- Kristen, Rob vagyok. Odabent vagy? – érdeklődtem, s rátapadtam az ajtóra. Halk neszezést hallottam ugyan bentről, de ezen kívül síri csend honolt. – Kristen? – szólítottam meg újfent. Erre kinyílt a vastag faajtó, ahonnan kisírt szemekkel lépett el mellettem Kristen. Szó szerint félretolt az útjából, úgy haladt el mellettem. Azonnal sarkon fordultam és próbáltam vele tartani a gyors iramot.
- Kristen, várj! – ragadtam meg a karját, s gyengéden visszarántottam. Nagyon rosszul nézett ki, s én tudni akartam rossz hangulatának kiváltó okát.
- Engedj el! – rángatózott a kezeim között. Dühös tekintete meglepett. Kiakadt, amiért elvesztettem a fejemet a fürdőben? De hát ő is benne volt, ez nem csak az én saram.
- Elmondanád mi történt? – érdeklődtem szelíd hangon. Ekkora, ha lehetséges még zabosabb lett, mint volt.
- Ez aranyos. Talán ezt a kérdést én tehetném fel neked, nem? – harcias kiállása ellentmondott elgyötört arcának. Nem tudtam pontosan mit vár el tőlem, ezért a számomra legelfogadhatóbbat mondtam.
- Oltári nagy barom voltam az előbb! Sajnálom, hogy nem tudtam kontrollálni magam - kértem elnézést. Azt hittem ettől megnyugszik és elfelejtődik az egész ügy, de nem így lett. Hangosan nevetni kezdett, ami rémisztő volt.
- Bazi vicces ember vagy, mondták már? – azzal fogta magát és fejcsóválva, könnyes szemmel hátat fordított nekem és újra elindult kifele. Elkapott a harci ideg, mert a következő pillanatban nekiszorítottam őt a hideg falnak, s kényszerítettem, hogy belenézzen a szemeimbe. Riadalom futott át az arcán, ahogy megfogtam. Nem állt szándékomban bántani, és nem is tettem, mivel alig értem hozzá.
- És most szépen elmondod, hogy mi a franc bajod van valójában! – szólítottam fel.
- Elfelejted, hogy én nem az egyik cafkád vagyok, akit csak úgy utasítgathatsz! – csillant meg a megvetés a szemeiben. Elkerekedtek a szemeim, a szám is tátva maradt a megdöbbenéstől. Mi az ördög?!
- Nem értem… - kezdtem volna, de ő nem hagyta, hogy befejezzem.
- Egy képmutató, mocskos féreg vagy Rob! – sziszegte. – Eljátszod, hogy kedvelsz, miközben mást dugsz titokban – üvöltötte. Értetlenül néztem őt, mivel egy árva szavát sem értettem. Kit dugok titokban? Mi van?
- Kristen, én nem tudom, hogy… - megint nem hagyott szót nekem.
- Persze, te soha semmivel nem vagy tisztában. Most jön a szívszorító szöveg, hogy te soha nem tennél ilyet, az rég volt, és miegymás, csakhogy átlátok rajtad. A vér nem válik vízzé, kedves Robert – mosolygott rám cinikusan, miközben ömlött a szeméből a könny. – Tudok rólad és Meganról. Nem kell többé megjátszanod magad előttem.
- Megan? Hogy jön ő… - most én nem fejeztem be. Mégis beváltotta a fenyegetését és megpróbál minket szétválasztani? – Semmi sincs köztünk – próbáltam őt meggyőzni, de látszott rajta, hogy már elkönyvelt engem, mint vétkes.
- Szarul hazudsz, én pedig vagyok olyan ostoba, hogy minden szavadat elhiszem. De többé nem leszek a kis játékszered Rob – ellökött magától, én pedig meg se próbáltam őt marasztalni. – Nem kell aggódnod, könnyűszerrel ki tudlak tépni a szívemből – forgatta meg bennem a nagy kést.
- Kristen! – a neve hallatán megtorpant, de nem fordult vissza hozzám. Így is jó. – Nem történt semmi, én…nem bírtam megtenni. Nem várhatom el, hogy ezt megbocsásd, csak arra kérlek, hogy ne gyűlölj – mondtam neki.
Végre rám nézett, de ez a nézés rosszabb volt, mintha szembeköpött volna. Semmi érzelem nem ült ki az arcára, csak nézett halálsápadtan.
- Nem gyűlöllek, Rob. Nem érzek irántad semmit….az égvilágon semmit – ismételte meg síri hangon. A lehető legrosszabbat mondta, amit csak lehet. A gyűlölet legalább egy érzelem, még ha negatív is, de a semminél azért jóval több. Nekem azonban itt maradt a nagy üresség. Ettől féltem. Túlságosan beleéltem magam, hogy végre valakit közel érzek magamhoz, mire az az első bukkanó alkalmával, inkább kiszáll a játékból. Tudhattam volna, hogy ez a csoda is három napig fog tartani.
A saját két szememmel láttam, hogy miképp roppan bele egy ember a szerelmi csalódásba, s miképp próbálja a darabkáit összeszedni, s hogy ez soha nem sikerülhet neki, mivel a szíve megszűnt dobogni, ahogy a szeretett nő kilépett az ajtón. Ezért nem akartam én ezt! Fájt látnom apámat, aki mindig is erős és magabiztos volt, úgy, mint egy élő roncsot. Nem ivott, nem evett, csak feküdt az ágyában és kifele bámult az ablakon. Sokáig még rám nézni se tudott, mivel anyámra emlékeztettem. Aztán ez az állapot átcsapott a fékezhetetlen piálásba. Ivott reggel, ivott délben és ivott este is. Nem volt ugyanaz az ember többé. Állítása szerint ő mindent feláldozott anyámért, aki csak megjátszotta magát a jó élet reményében, s mikor kiderült, hogy apám nem tud olyanfajta luxus biztosítani, amire neki szüksége van, összecsomagolt és búcsú nélkül távozott az életünkből. Azóta meghalt számomra! Mindenkinek azt mesélem, hogy az anyám kiskoromban egy súlyos betegség következtében meghalt.
Apám csak a nagynénim – Bradley édesanyja – miatt nem lett alkoholista. Ő volt mellette ugyanis a nap 24 órájában. Én is próbáltam minden terhet levenni az édesapám válláról, így javarészt ennek köszönhetem az autóversenyzői karrieremet.
Hogy némileg több pénzhez jussunk, amíg apám nem volt képes teljes munkaidőben dolgozni, én a helyi gokart klubban segédkeztem, mint pályamunkás. Az ott dolgozók hamar meglátták rajtam, hogy odavagyok ezért a sportért, így lehetőséget adtak, hogy kipróbáljam magam. Gyorsan megtanultam az alapokat, s ezután egyre többet és többet akartam. Törtettem, hogy én legyek a legjobb, s egyhamar így is lett. Nem mással jártam egy gokart klubba, mint Jenson Buttonnal. Mindketten őstehetségnek számítottunk, s idővel elözönlöttek minket jobbnál jobb ajánlatokkal. Mindketten mentünk a magunk útján. Ő a Forma-1et választotta, míg én a Nascar mellett tettem le a voksom. Ez együtt járt azzal, hogy el kellett hagynom a szülőföldemet. Elköltöztem Angliából, s immár 5 éve élek Amerikában. Apám hála Istennek teljesen rendbe jött, szinte ő volt az, aki rugdosott, hogy fogadjam el a tesztpilótai lehetőséget a Nascar uralkodó csapatánál. Nehéz szívvel ugyan, de beleegyeztem, és azóta itt élek.
Mindenki bátran mondhatná, hogy ezek után miért sír a szám, hisz mindenem megvan. Én nekik csak annyit üzennék: szart se tudnak az egyedüllétről, az attól való rettegéstől, hogy nem lesz senki, aki magát az embert szereti, csupán a hírnevét. Láttam mit képes tenni a szerelem az emberrel, láttam vért izzadva küzdeni azt a személyt, aki megrendíthetetlen volt. És most én is itt vagyok…egyedül.
Talán ezzel a sors akar üzenni nekem. Talán azt kívánja, hogy játsszam tovább egyedül a játékot, úgy, ahogy eddig tettem. Nekem mindössze ez rendeltetett!

/Kristen/

Üresség. Ezt éreztem, ez voltam belül. Kitépték, és megtépázták a szívemet. Még egyszer megjártam, még egyszer meghaltam. Klassz! Rajtam kívül nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy év alatt két férfinak is sikerült palira vennie.
Az Alexszel való szakításom is kínkeserves volt, de a Robhoz fűződő viszonyom valamivel mélyebb volt, ezért ez a szakítás – már ha lehet annak nevezni – jobban megviselt. Szinte égeti a bensőmet az a szorító, elviselhetetlen érzés. A torkomat, mintha fojtogatnák, s szüntelenül csak sírok. Ez így volt korábban is, de most legszívesebben meghalnék bánatomban.
Tudom, csak magamra vethetek, amiért hagytam magam elcsábítani, holott tisztában voltam azzal, hogy Rob egy aljas szívtipró. Mégis elhittem, hogy irántam másképp érez. Ostoba, ostoba, ostoba! Nézd meg, hogy hova jutottál a jóhiszeműséged miatt! Fene rossz emberismerő vagyok, ez most is kiderült.
A legfájóbb pedig az, hogy meg se próbálta megmagyarázni a dolgokat. Legalább egy csepp megbánást tanúsított volna, de nem, őméltósága még erre sem képes. Szegény csaj, majd megoldja, nem számít, hogy padlóra küldtem. Neki a legkönnyebb, egy újabb problémás csaj kihúzva a listáról. Van még annyi tartaléka, hogy az én hiányomat meg se fogja érezni.
Á, mit művelek? Megpróbálom besarazni őt magam előtt, miközben tudom, hogy ő volt a kivételes személy számomra.
Ez van, így jártam! Megint.

Hazaérve nem volt más vágyam, mint egy jó forró fürdő. Az elképzelés kitűnő volt, ám még a kivitelezésig sem jutottam el.
- Hogy-hogy ilyen korán hazaértél? – kérdezte szemrehányóan apa. Nem volt kedvem vele traccs partizni, de tudtam, hogy nem slisszolhatok csak úgy el.
- Vége a forgatásnak – mondtam, s indultam volna fel, de nem engedett.
- Milyen volt? – érdeklődött kíváncsian. Avassam be a részletekbe, hogy kiszúrjak Robbal? Ha apám tudomást szerez arról, hogy milyen intim viszonyba keveredtünk, biztos Rob kirúgása. Nem, nem vagyok gonosz! Attól függetlenül, hogy Rob egy aljas szemét, még egy nagyszerű pilóta is. Nem venném a lelkemre, ha miattam kéne megválnia a csapattól.
- Szuper – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ennek igazán örülök.
- Apa? – állítottam most én meg. Nem akartam tovább húzni az időt. Itt volt az ideje lépnem, főleg addig, míg jó kedve van.
- Tessék?
- Szeretném, ha megírnád a felmondásomat – hadartam pirultan.
- Fel akarsz mondani? Mégis miért? – méregetett, mint aki mindent pontosan tud.
- Nem való nekem ez a munka, és különben sem jövök ki jól Robbal – magyaráztam.
- Azt hittem jól megvagytok.
- Nos, nem. Ki nem állhatom a pökhendi stílusát – fintorogtam, hogy hatásosabb legyen a kis bemutatóm. Ez a reklámfilm felébresztette a szunnyadó színésznőt, aki bennem lakozik.
- Értem. Holnap első dolgom lesz megírni – bólintott. Látszott, hogy megkönnyebbül, amiért nem neki kell cselekedni ez ügyben.
- Nem lehetne még ma? Holnap el akarom vinni hozzá – mondtam. Személyesen akartam átadni neki a felmondásom, kíváncsi vagyok az arcára, ahogy megtudja, mostantól semmi közünk egymáshoz. Ezzel végérvényesen megszüntetek minden kapcsolatot kettőnk között.
- Meglátom, mit tehetek – azzal fogta magát és visszavonult a dolgozószobájába.
Ezzel a történet véget ér…

/Robert/

Bevittem még vagy egy tucat deszkát a nappaliba.
Épp ma kell ennek is történnie! Ma, amikor elhatároztam, hogy kirúgok a hámból, és megpróbálok elfelejteni mindent. De a természet ilyenkor is közbeszól, nehogy véletlenül is jól érezzem magam a bőrömben.
Elkezdtem bedeszkázni az ablakokat, majd kihordtam a nappaliba sok ezer gyertyát, felkészülve az áramkimaradásra, ami ilyenkor igen csak megszokott.
Javában pakolásztam, mikor a csengő éles hanggal megszólalt. Eme kedves látogatóm még épp idejében érkezett, hogy fogadni tudjam.
Leraktam a kezemből a kalapácsot, s mocskosan – merthogy a fa húrcibálás, és deszkázás közepette eléggé összekoszoltam magam – indultam el ajtót nyitni.
Ahogy kitárult előttem az ajtó, azt hittem már most piás vagyok, holott még egy kortyot sem ittam aznap.
Hogy-hogy eljött hozzám? Miért pont ma? Talán megbánta, hogy alaptalanul vádaskodott? Nem. Ahogy rám nézett, tudtam, hogy még mindig én vagyok számára a föld legundorítóbb teremtménye. Semmitmondó arcát látva megsemmisültem.
- Csak ezt akartam átadni neked – nyújtott felém egy fehér lapot. Nem kellett különösebben nagy koponyának lennem, hogy tudjam, felmond. Nem nyúltam a papír után. Inkább kitártam előtte az ajtót, ezzel is próbálva kicsivel tovább marasztalni őt. Bizonytalanul belépett a lakásomba, s elment egészen a nappali közepéig. Én még mindig az ajtóban állva bámultam utána. – Aláírod, és azzal mindennek vége – közölte síri hangon, ám a hangjában felfedezni véltem a zavarodottságot. Azt próbálja mutatni, hogy minden rendben van vele, és, hogy ezzel a felmondással minden probléma megszűnik köztünk, csakhogy nem számol azzal a ténnyel, hogy az enyém a döntő szó.
- Egy pillanat, előbb még van egy kis dolgom – válaszoltam neki. Vállat vonva kényelembe helyezte magát a kanapén.
Tudom, hogy egy utolsó szemétláda vagyok, de akkor is meg kellett lépnem a következőt. Felvettem a földről a kalapácsot, majd három hatalmas deszkát kezdtem nekiszögelni az ajtónak.
- Mégis mi a jó büdös francot művelsz?! – ugrott fel a helyéről kétségbeesetten, mégis zabosan. Egy élmény ilyennek látni.
- Elszigetelem magunkat Katrina elől – válaszoltam egyszerűen. Gyilkos indulat csillant meg a szemeiben, és erőszakkal próbálta meg kitépni a kezemből a kalapácsot, persze sikertelenül.
- Nevetséges, hogy ilyen módszerrel akarod távol tartani a nődet – horkant fel cinikusan. Majdnem hangosan felnevettem erre.
- Miről beszélsz?
- Katrináról. Gondolom valami magas orosz, a nevéből ítélve legalább is – fintorgott.
- Hát, tekintélyt parancsoló az már biztos – játszottam tovább vele. Tényleg nem esik le neki semmi?
- Klassz, ennek igazán örülök! De nem lenne egyszerűbb telefonon közölni vele, hogy ma ne jöjjön? Mi értelme, hogy bedeszkázod magadat és engem? – kérdezte értetlenül.
- Látom nem érted… - sóhajtottam. Ideje volt beavatnom őt. – Katrina nem egy nő, vagyis az, de nem olyan értelemben, ahogyan te gondolod.
- Rob, kérlek! Engem igazán nem zavar, hogy kivel vagy együtt. Tényleg! Csak engedj ki innen, aztán azt kezdesz ezzel a Katrinával, amit csak akarsz – próbálta jókedvűen előadni magát, de én átláttam rajta.
- Pokoli rosszul hazudsz – csóváltam a fejem. – Katrina az istenverte vihar neve, nem pedig egy szeretőmé! – válaszoltam neki feldúltan. Egy pillanatra hátrahőkölt, majd ugyanolyan dacosan beszélt velem, mint a legelején.
- Lehet, hogy ez a többi agyatlannál bejött, de nálam rossz fát tettél a tűzre! Írd alá ezt az átkozott papírt, és felejtsük el egymást egy életre! – hadonászott előttem a kezeivel.
- Leállítanád magad? – ragadtam meg a kezeit, s amilyen közel csak tudtam magamhoz szorítottam. Az akaratával próbált ellenállni nekem, de a teste más mondott, mint az esze. – Nem hazudok neked. Sosem tettem – mondtam neki fojtott hangon, ugyanis kellemes illata beitta magát az elmémbe, ezzel megrészegítve engem.
- Hagyj elmenni, kérlek! – könyörgött. Lenézve rá, láttam rajta, hogy reszket és fél. Nem tőlem félt, hanem attól, hogy újra megbántom.
- Miért nem hiszel nekem Kristen?
- Szeretnék, de képtelen vagyok…te…te…nem akarhatsz engem – hajtotta le a fejét.
- Mi az, hogy nem akarhatlak? Talán valaki felesége vagy, hogy tiltott együtt lennünk? – érdeklődtem, mivel nem igazán volt világos számomra, miért ne akarhatnám.
- Nem, dehogy! – tiltakozott egyből.
- Akkor?
- Nézz magadra, aztán meg rám. Ez…kész abszurdum – újbóli kapálózásba kezdett, és most hagytam is, hogy kibontakozzon a karjaimból. – Nem akarhatsz velem lenni, egy olyan nő után, mint Megan. Ez teljes képtelenség.
Valahogy a nőknél mindig minden probléma forrása a szépséghez vezethető vissza. Egyiknek sincs kellő önbizalma. Vagyis inkább pontosítanék, a kellő nőnek sosincs elegendő önbizalma. Folyton ez a megfelelési kényszer, holott mindegyikük szép a maga nemében. Sejthettem volna, hogy egyszer Kristen agyába is beleissza magát ez az átkozott gondolat.
- Szóval ez a bajod? Azt hiszed te nem vagy olyan, mint Megan? – haloványan biccentett. – Igazad van, nem hasonlítasz rá.
A szeméből előbukott az első könnycsepp.
- Látod, még te magad is belátod, hogy nem vagyok olyan szép, mint ő.
- Én nem ezt mondtam! – tiltakoztam. – Te ezerszer különb és értékesebb ember vagy, mint amilyenné Megan valaha is válhat. Nem ismertem még nálad elragadóbb teremtést Kristen.
- Ne nevettess, légy szíves! – kérte ki magának.
- Nem tudom neked másképp elmondani, hogy milyen sokat jelentesz nekem, és, hogy mennyire csodállak. Sajnálom, ha azt képzeled, hogy mindezt csak úgy hasra ütésszerűen mondom, annak érdekében, hogy játszadozzam az érzéseiddel. Ha egy hazug és álnok embernek tartasz, tényleg jobb lesz, ha elmész -–azzal elkezdtem kifeszegetni a szögeket a deszkából, csakhogy Kristen nem hagyta befejeznem a műveletet.
- Hiszek neked… - simított végig az arcomon.
- De? – éreztem a hangsúlyán, hogy van még valami a tarsolyában.
- De eljöhet az az idő, amikor visszasírod a Meganhoz hasonló nőket.
- Soha! És tudod miért? Mert, ha egyszer találkozol a neked való nővel, többé rá se bírsz nézni másra – óvatosan megcirógattam az arcát, ő pedig készséggel simult a tenyerembe. – Nem történt köztünk semmi, nem bírtam megtenni.
- Shh, erről most nem akarok beszélni – azzal elkezdte kigombolni az ingemet. Nagyot nyelve figyeltem, ahogy lassan megszabadít a felsőmtől. Görcsbe rándult a gyomrom, a szívem pedig egy ütemet kihagyva hangos kalimpálásba kezdett. Eljött hát a pillanat, amire oly’ régóta várok.
- Biztosan ezt akarod? – inkább még most kérdeztem meg, amíg még tudtam racionálisan gondolkodni. Semmit nem teszek, ha arra kér. Tiszteletben tartom a döntését.
Azért titkon persze reménykedtem benne, hogy zöld utat enged nekem.
- Mindennél jobban – súgta, s lehelet finom csókot nyomott az ajkaimra…

Tudom, tudom, tudom. Rossz, sőt még annál is rosszabb, de most csak ennyi tellett tőlem. :/ Sajnálom!
Azért örülnék, ha páran írnának komit, vagy csak pipálnánk! (L)