![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgEB9IstKV_v69llMRKwVXoBA-MMr3MubQj6RyiMpidTiWjN0mp7yK5SNg9g9mGqbNNZBxpb25GcnfJcU-5wivjd4NJCXJhf6_XWRvMXk5zESr85w6Di9CfNNSq_NaJ5pNkjdCZ6CpAJRqN/s400/alkonyat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Elnézést a hosszúsága miatt, megpróbáltam visszafogni magam, és tő mondatokat írni, ami néha összejött, néha nem. :/
És ne feledjétek, hogy tegnap volt friss!!
Film
Tegnap immár harmadik alkalommal volt szerencsém megtekinteni az Alkonyat filmek negyedik darabját, a Hajnalhasadást.
Az első alkalomra szinte már nem is emlékszem, csupán halovány foszlányok villannak be előttem. Az egész olyan volt, mintha álmodnék. Szó szerint. Reggel nem voltam biztos benne, hogy megnéztem a filmet, de a pattogatott kukorica maradéka biztosított efelől.
Az Újhold óta kissé szkeptikus vagyok a Twilight filmekkel kapcsolatban. Az egy fekete pont volt az éltembe, és úgy hiszem a sorozat történetében is. A Napfogyatkozás már valamivel pozitívabb csalódás volt, de még ott is voltak hiányosságok, nem jól megoldott dolgok.
Szóval, elég lehangoltan, izgalommentesen közelítettem meg a mozit, november 17.én, este 11 órakor. Hangulatfokozóként az este elején a Soundtrack albumot hallgattam, ami kicsivel megnövelte a lelkesedésemet a film iránt.
De ugorjunk is egy kicsit, addig a pontig, amíg beúszik a Summit vérvörös felirata, s Kristen, párdon, Bella monoton hangon el nem regéli nekünk a könyvből oly’ jól ismert idézetet. Megszokhattuk, hogy a filmek ilyen momentummal indítanak, hisz ez volt az utolsó két film koncepciója is. Jó taktika, és szerintem hatásos is.
Nagyon tetszett, hogy rögtön Jacobbal indított a sztori.(Kicsit féltem, hogy ismét azzal akarják lekötni a nézőt, hogy Taylor izmos felsőtestét mutogatják, de hála Istennek csak egy ilyen jelenet volt a filmben.) A farkassá válása nem volt meglepő, mivel a trailer során már láthattuk, hogy ez fog következni, de ettől függetlenül szuper volt.
Kicsit felgyorsítom magam, mert előre látom, ha minden apró kis részletbe belemennék, akkor itt ülhetnénk másnap estig, amit szerintem senki nem szeretne.
A következő jelenet, ami igazán bejött, az Edward visszaemlékezése. Tökéletes volt a helyszín, és az elgondolás is, miszerint Edward a nőt megtámadni készülő férfit öli meg. Biztos voltam benne, hogy a nőci lesz az áldozat, holott olvastam a könyvet, amiből szintén kiderült, hogy Eddie csupán gonosz embereket ölt meg. (Lehet nem ártott volna újraolvasnom a könyvet a film előtt?)
Aztán jött az esküvő. Vagyis előbb Bella rémálom esküvője, ami nekem jobban tetszett az eredetinél. Mind a ruha, mind a vendégek öltözete, és a magasból alászálló vörös rózsák is gyönyörűen mutattak a képernyőn. Hatásos volt Edward véres szája és a sok hulla, aminek a tetején az ifjú pár állt. Végre egy kis vámpírság!
Na, de, térjünk is vissza az esküvőre. Teljes mértékben könyv hű volt az egész. Alice túldíszítése valóban már-már kissé habos-babosnak tűnt, de ha az ember tisztában van a könyv részleteivel, nem gondolja azt, hogy ez egy újabb amerikai giccs esküvő díszlete. Sok kritikában olvastam ezt a vádat, ezért hangsúlyozom ki, hogy ez a könyvben is így volt, szóval ezt jól adták vissza.
Egyáltalán nem tetszett Bella belépője. Túl volt izgulva, és a szorongáson kívül semmilyen más érzelem nem volt fellelhető az arcán. Könyörgöm, ha a leendő férjünk szívből jövően mosolyog ránk, akkor eresszünk már meg egy félmosolyt, vagy valamit! Ezen a részen én csak nevetni szoktam, mert iszonyat rossz.
Az eskütétel jól kitalált, és a felcsendülő zene passzolt az alkalomhoz. Jó volt kicsit nosztalgiázni.
A csók szép, de túlságosan hosszú, ami kicsit frusztráló lesz egy idő után. Tudom, biztosan én vagyok az egyetlen, aki ezt negatívumként látja, de néha a kevesebb több.
Az abszolút kedvenc részem a pohárköszöntők. Külön díjat érdemelne Billy Burk, aki valami frenetikusan hozza a durci apa szerepét. Jessica megszólalása is könnyfakasztó, és Renee dala is vicces hatást kelt. És ne felejtsük el Emmettet sem…haláli egy fazon, és végre volt szerepe!!!!
Esme megható beszédet mondott, csak úgy, mint Edward. (Utálom Bellát! xD)
Tényleg felgyorsítom magam, mert így soha nem lesz vége.
A nászút szépen kivitelezett volt. Külön öröm, hogy hallhattam Edwardot(Robot) portugálul beszélni.
A szex jelenetek éppen annyit mutattak, amennyit kellett, ám az ágy széttörése egy kissé elbaltázott lépés volt. Jobb lett volna, ha csak a visszaemlékezésből tudjuk meg a dolgot, mert így muris volt az egész.
Edward programjai viccesek voltak, és muris volt Bella elcsábító hadművelete is. Be is jött neki végül. (Kis mázlista.)
A terhességről csak annyit, hogy a vámpírsokkon nagyon sokat nevettem. (Gratula Rob, jól megoldottad!)
Nagy ugrás…..Jacob meglátogatja Cullenéket. Kristen sminkje valóban borzalmas. Tényleg úgy néz ki, mint egy hullajelölt.
Jacob-Edward párbeszéd. Eddie ismét papucsba ment át, amit utálok. Legyen már férfi és álljon ki magáért!!!!
A következő jelenet Kristen-Taylor párosáé volt. Taylor úgy, ahogy kell, lejátszotta Kristent. Nem volt nagy jelenet, de Taylor mindent beleadott és győzött. (Nekem egyébként ő tetszett a leginkább a filmben, de erről majd később.)
És a kulcsjelenet, ami először frusztráló volt, majd 3x-i nézésre őrületes. Elképesztő, hogy a New Moon óta mennyit fejlődött a számítógépes technika, s ezzel együtt a farkasok kivitelezése. Nagyon jól volt a grafikájuk, bár a gondolatátvitellel való kommunikálásuk elég érdekesen volt megoldva. Ijesztő volt. Tudom, hogy nagyon nincs rá más mód, hogy megszólaltassák a vérfarkasokat. Meglátásom szerint nem kellett volna eltorzítani a hangjukat, elegendő lett volna simán leszinkronizálni őket. Viszont a jelenet maga az egyik kedvencem, főleg, hogy Jacob fellázad Sam ellen, s kiválik a falkából, hogy egyedül védelmezze meg Bellát. És külön öröm, hogy Seth is nagyobb szerepet kapott, ugyanúgy, mint Leah.
A következő kedvenc jelenetem, mikor Edward végre a sarkára áll, és kiosztja Bellát. Végre kimondta, amit gondol, nem törődve azzal, hogy Bellának talán fájdalmat okoz. (Aztán mégis bocsánatot kér, ami tök felesleges. Bella vegye már észre magát néha!)
A vérivás rész viszolyogtató volt számomra.:S
Ugrás….Edward hallja Nessie(itt még nem tudjuk, hogy fiú e, vagy lány) gondolatait. Megható jelenet! Mindkét színész jól teljesít benne.
Jacob kis félrevezető akciója szívfacsaró. Én nagyon sajnálom szegényt. Olyan magányos. Sehol nincs úgy igazán otthon, és látszik rajta, hogy legszívesebben világgá menne, csakhogy Bella miatt nem teheti meg. Önzetlen nagyon, úgyhogy, aki eddig nem szimpatizált vele(jó magam is így voltam ezzel), azt most arra kérem, hogy egy kicsit legalább szeresse szerencsétlent.
A névválasztásnál már megint nem értettem Bellát. Mi a jó büdös francnak Jacobtól kérdezi meg, hogy tetszik-e neki a baba neve? Ember, Edward a férjed, a gyereked apja, az ő véleménye számítson!!! A fiúk reakciói a Renesmee név hallatán aranyosak. Jacobon látszik, hogy nem igazán jön be neki ez a – valljuk be – nem túl kreatív név, Eddie viszont, mint egy igazi apuka, örömmel fogadja felesége kreálmányát. Cunci mindkét srác! :)
A szülés! Hát…gyerekek, brutál. Pont elegendő, amennyit mutattak. Se többet, se kevesebbet!
Jó ötlet, hogy Bella szemszögéből látjuk az egészet. Ahogy Jacob biztatja, hogy maradjon életben, s mikor Ed kirágja belőle a babát….húha…az ember szája is tátva marad. Iszonyatosan jó!!! Ez kellett már az Alkonyat-filmeknek. Egy kis izgalommal vegyített vér és káosz! :D
Kis szívmelengető képsor, mikor Edward(Rob) a kezében tartja a kisbabát, és Bella mosolyogva nézi őket.
Bella halála és újraélesztése. Váó! Nem is találok rá szavakat. Nem tudtam, hogy Rob képes ilyen kétségbeesésre. Fantsztikus!! Az ember legszívesebb ordítana, hogy: Bella, kelj már föl az Istenit! Lúdbőrös vagyok akárhányszor látom ezt a jelenetet, és főleg meghallom azt a hangot.
Jacob bevésődése 5*ös! Gyönyörű a kivitelezés, bár sajnálom szegény Taylort. Mindenki elkönyvelte őt pedofilnak, holott ez a rész pont azt hangsúlyozta, hogy ő nem szerelmet érez (még) Nessie iránt, csupán a védelmező, a testvér, a barát szerepét tölti be, amíg a megfelelő korban nem lép a lány. Nem irigylem Tay-t, de ügyesen oldotta meg a feladatot!
A harc jelenet, ami a könyveb nem is szerepelt. Sajnos az az igazság, hogy a legtöbb izgi rész nem is szerepel a könyvben, csupán Melissa Rosenberg kreativitásának köszönhetjük őket.
Úgyhogy a fiúknak üzenem, akik az akció reményében térnének be a könyvesboltba és vásárolnák meg a könyveket, hogy azt nem fognak benne találni!
A „ harc” vége egyébként kiszámítható volt. Jacob bevésődött, ezért a többi farkas nem bánthatja Nessie-t. Így szép és jó, és főleg kerek a történet. Már csak egyet nem értek. Hogy voltak képesek hallani Jacob gondolatait, mikor Jake kiválásakor megszakadt az összeköttetés a falkatagok között? Ha valaki tudja a választ, azt kérem, ossza meg velem!
Bella újjászületése. Kissé komikusra sikerült. Először egy csontvázat látunk(szó szerint) az asztalon feküdni, majd szépen lassan bombanővé változik a belülről szétzúzott lány. Oké, tudom, hogy a vámpírok regenerálódnak, de ez akkor is mulatságos.
A Dr. House-ba illő jelenetek igen figyelemfelkelőek, és jól megszerkesztettek, bár sokan nem értették(köztük én először), mi volt az a jelenet, mikor Bella mellkasa hirtelen megemelkedett. Sokan úgy vélték, hogy végre lettek mellei szegény lánynak. xD A viccet félretéve, igen nehezen lehet rájönni, hogy a bordái újra épek lettek ezáltal. Az abszolút koronát pedig a kisminkelődés adta számomra. Rémes!
Viszont kompenzálta mindezt a következő jelenet, ami a visszaemlékezés, vagyis inkább az emlékek elraktározása. IMÁDOM! Főleg, hogy rengeteg Alkonyat jelenet volt fellelhető benne. Majdnem megkönnyeztem a fiatalkori Charlie-t és Renee-t a kis Bellával. Teli találat volt az egész!
A vége pedig kiszámítható, de ettől függetlenül izgalomfokozó is. Várakozás, majd egyszer csak kinyílik Bella szeme, ami vérvörös. Bumm, és az ember máris elkezd visszaszámolni a következő részig!
A Volturi jelenet szellemesen volt kitalálva, de Aro utolsó balsejtelmű mondatától a néző – majdnem két óra után - felcsigázottan hagyja el a termet.
Összességében tetszett a film, bár nálam az Alkonyatot semmivel sem lehet felülmúlni. Akár van benne fél pucér Jacob, akár látom Edward meztelen hátát, a kezdeti csodálatom örökké az Alkonyaté marad!
A film 10/7 nálam!
Zene
Alexandra Patsavas és Carter Burwell újra nagyot alkotott. A soundtrack most már igazán megérdemelne valamilyen díjat elismerésül. A score album megjelenését pedig izgalommal várom. Köszi Carter bácsi, hogy ismét hallhattuk Bella altatódalát. Könnyes lett a szemem, mikor felcsendült.
A zenék együtt, 10/10!
Szereplők
Jöjjön a fekete leves. Tényleg rövid leszek. Kezdem a szerintem legrosszabbal, és így haladok a legjobbig.
Kristen: Nem mondhatom, hogy rosszul játszott, csupán hozta a tőle megszokott semmit. Azt hittem ebben a filmben legalább 1x láthatom mosolyogni, vagy legalább valami érzelmet felfedezhetek az arcán, de megint túl optimista voltam. Megmondom nektek az őszintét, hogy Kristent egyáltalán nem tartom tehetségesnek. Mikor Rob az egyik interjújában azt mondta, hogy szerinte ő korunk egyik legtehetségesebb színésznője, hát elborzadtam. Oké, hogy szerelmes belé, de azért nem kell ennyire elfogultnak lennie!
Visszatérve Bella megformálásához. Én még mindig osztom azt a véleményemet, miszerint nem jó embert választottak a karakter megformálásához. Semmi élet, semmi tűz, semmi érzelem nincs benne. Sajnálom, ha most többetek érzéseit megbántottam, de én ezt érzem.
Az esküvőn majd’ elájult, túlzásba vitte az izgulást, majd egy rohadt kis mosolyra se futotta tőle. Aztán, mikor tudatosult benne, hogy anya lesz, megint csak állt a tükör előtt és bambán nézett. Könyörgöm, legalább mosolyodjon el, vagy sírjon! Még az is jobb a semminél!!!!!
Viszont ennyi rossz után van egy kis pozitívum is. Mikor Edward közli vele, hogy hallja a baba gondolatait, tényleg tűrhető volt az alakítása. Bár azt a jelenetet Rob vitte, azért Kristen is mutatott nekünk valamit abból a színészetnek nevezett valamiből.
Kristen alakítása - sok jóindulattal - 10/4!
(Ha szeretnétek egy elviselhető Kristen filmet nézni, figyelmetekbe ajánlom a Speak!, Beszélj! című alkotást.)
Rob: Nagyon boldog vagyok, hogy már csak egy rész van vissza ebből a fancsaliképű Edwardból. Ebben a részben már annyira nem is volt „Nincs kedvem élni!” ábrázata, de azért egyszer-kétszer odamondtam volna, hogy nézz már úgy, mint aki élettel teli. Szeretem Robot, mint színészt, sőt ő a kedvencem, de nem Edward eljátszását tartom élete fő művének. Ez a szerep olyan kis langyi. Azonban ebben a részben valóban egy kicsit emberibb oldaláról mutatkozott meg nekünk. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem az összes film alkalmával az jött le, hogy Edward jobban odavan Belláért, mint fordítva. Ilyenkor gondolkodom el, hogy ez vajon az életben is így van?
Hagyjuk is ezt a témát, inkább térjünk vissza Eddie fiúhoz. Most minden szerepben megmutathatta magát. Romantikus, vicces, aggódó, és a végén felszínre tőrt az apai ösztöne. Imádom, ha Rob kisgyerekekkel szerepel.
Összességében tetszett, ahogy a rá bízott feladatot megoldotta, de az Alkonyatban nyújtott alakítását nem tudja űberelni.
Kívánom, hogy kitudjon egyszer szakadni a búskomor ábrázatú vámpír szerepéből. Jóval tehetségesebb ő annál, minthogy élte végéig beskatulyázzák.
Rob 10/7et produkált!
(Rob filmjei közül érdemes megnézni a Little Ashest. Nem csak azért, mert ez még az Alkonyat mizéria előtt született alkotás, hanem mert egy igen csak bonyolult figura bőrébe bújik.)
Taylor: végül itt van nekünk Tay, aki most bontakozott ki igazán. Épp a minap néztem meg az Újholdat, ahol még nagyon félve próbálgatta a szárnyait. Mostanra azonban (nem mondom, hogy profivá, mert attól még távol van) jóval szakszerűbbé vált. Jacob karaktere nagyszerűen illik hozzá, és ő pontosan tudja, hogy mennyit kell hozzáadni a figurához. Fiatal kora ellenére én nagy jövőt jósolok neki. Drukkolok is neki, hogy sikerüljön továbblépnie, és sok remek produkcióba láthassuk még viszont.
Taylor játéka 10/7,5!
(Tőle csak az Elhurcolva című akciófilmet tudom nektek ajánlani, illetve a Valentin napot, bár az egy limonádé film, amit csak Taylor miatt ne nézzetek meg!)