Almost Lovers - 15. rész

Sziasztok!!
Fúúú lányok, egész hétvégén nem voltam itthon, és mire jövök haza?!
14 komi vár, illetve 50 ember lájkolta (vagy épp nem) a bejegyzést!! Ez a blogos korszakom óta a legnagyobb komi, illetve lájk arány:D
NAGYON KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!!! (L)(L)(L)
Nem is tudjátok ez milyen sokat jelent nekem^^
A jó szokásokat remélem megtartjátok;)

Nos, úgy szűrtem le, hogy mindenki kiakadt, amiért szétszedtem a Robstent páros:P
Egy kis magyarázat ehhez a lépéshez:
1. én nem szeretem ha egy történet mindig csak boldogságról szól, az élet sem habostorta egy történet se legyen az!
2. ha folyton boldogok lennének khm részt kéne írnom, ami nem megy, szóval ezáltal, hogy szétszedem őket, magamnak könnyítem meg a dolgokat! :D

És most ünnepélyesen kijelentem, hogy rendbe hozom a dolgokat, de ahhoz idő kell!

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: aki az elmegy, illetve a nem tetszik rublikát jelölte be, az miért tette? Azért mert nem tetszett neki a fejezet, vagy a megfogalmazással voltak gondjai?
Chatbe is írhattok névtelenül, csak mondjon valaki valamit, pls!!

15.rész

Síri csend honolt a folyosókon, csak én álltam rendületlenül az üvegfalnak támaszkodva.
Lélekben máshol jártam, a testem viszont, mint egy élettelen tárgy, tűrte a megpróbáltatásokat.
Sírni már nem volt erőm, a könnyeim felszáradtak, a szívem helyén pedig egy üres lyuk tátongott. Kiszívták belőlem az életet, elvették az egyetlen örömforrásomat, megfosztottak egy boldog jövő reményétől.
Milyen élet vár rám ezután? Éljek csupán a munkámnak? A boldogságot már ne is keressem, intsek búcsút az eddigi életemnek? Nem! Ezt nem tudom és nem is akarom megtenni. Felszegett fejjel kell továbblépnem, erőt kell vennem magamon, hogy túljussak ezen a krízisen.
Harag egy csepp sem volt bennem Rob vagy Camilla iránt, hisz nem ők a felelősek a kialakult helyzet miatt. Én vagyok a hibás, amiért belegabalyodtam ebbe a – már az elején is – halálraítélt szerelembe.
Tudnom kellett volna, hogy a bujkálás semmi jót nem ígér. Csak egy kicsit kellett volna még kibírnom, hisz öt évig sikerült elfojtanom magamban a Rob iránti érzéseimet, most mi volt az a dolog ami miatt teljesen kiszolgáltattam magam?
Nem akartam többet távol lenni tőle, azt akartam, hogy szeressen, ahogy én szeretem őt. Hogy végre mindketten boldogok legyünk. Erre tessék! Mindketten boldogtalanná váltunk, még akkor is ha Robnak ez a fajta érzés csak pár napig, óráig fog tartani. Mert valljuk be, egy apuka nem lehet búskomor élete végéig. Egy idő után belátja, hogy neki a családja mellett a helye, nem temetkezhet önsajnálatba.

- Kristen, te vagy az? – jött egy erőtlen hang a hátam mögül. Összerezzentem, nem akartam, hogy valaki is meglásson ilyen elcseszett állapotban.
Gyorsan megtöröltem a szemeimet, bár sejtettem, hogy a pirosságot nem tudom sec perc alatt eltüntetni. Megfordultam.
- Te jó ég! Mi történt veled? – sietett oda hozzám Lizzy, Rob nővére.
- Semmiség – legyintettem és próbáltam mosolyogni, de csak egy erőtlen vicsorgásra futotta.
- Ezt másnak próbáld beadni, nem vagyok tökkelütött – nézett rám szúrós tekintettel. – Kérlek, mond el mi a baj – együtt érzően végigsimított a hátamon. Nagyot sóhajtottam. Sok psycho blablát hallottam már arra vonatkozólag, hogy jobb az érzéseinkről beszélni, mintsem elfojtani azokat.
- Rendben, de ne itt – mutattam a kihalt folyosóra. Senki nem hallhatna meg, mégsem akartam kockáztatni.
- Gyere a szobámba, ott mégis csak kényelmesebb – kedvesen rám mosolygott és megszorította a kezemet.
- Nem April-t akartad megnézni? – torpantam meg.
- Nem fontos.
Kérdőn néztem rá, mire elmosolyodott.
- Egy életem lesz rá, hogy rajta tartsam a szemem. És úgy látom, neked nagyobb szükséged van most a társaságomra, mint neki.
Ebben volt valami, ezért beadtam a derekam és követtem őt a szobájáig.

Benyitva észrevettem, hogy az egyik fotelben Will békésen szunyókál, kezében egy babamagazinnal. Megálltam, mert nem akartam, hogy ő is fültanúja legyen a dolgoknak.
- Ne aggódj, mindjárt felkeltem és kiküldöm April-hez.
Bólintottam, de zavart, hogy miattam mindenről le kell „mondania” Lizzynek.
- Drágám… - simított végig a férje homlokán, mire az dünnyögött egyet, s felnyitotta a szemeit. Fáradt pillantást vetett a feleségére, majd nyújtózott egyet.
- Neked nem kéne pihenned? – kérdezte megrovóan Lizzy-t.
- Eleget pihentem én eddig is – nyomott egy csókot a férfi szájára, aki magához vonta őt. Szép volt látni, hogy létezik még igaz, viszonzott szerelem, amit nem árnyékol be semmi.
Egy idő után kezdtem kényelmetlenül érezni magam, a csókolózó párocskát nézve, ezért hangosan megköszörültem a torkomat, mire Lizzy észbe kapott.
- Szívem, egy pillanatra magunkra hagynál minket? – kérdezte, miközben kiszabadította magát Will szorító karjai közül.
Will felém tekintett, majd villámgyorsan rendezte az öltözékét.
- Kristen, mit csinálsz itt éjnek évadján? – ezt nem számon kérően kérdezte, inkább csalódott volt, hogy nem tudta fojtatni a műveletet az ő asszonykájával.
- Épp ezt akarja nekem elmesélni, de ez amolyan női dolog – húzott ki a slamasztikából Liz. Hálásan rámosolyogtam.
- Értem…szóval lépjek le, de nagyon gyorsan? – állt össze a kép Will fejében.
- Valahogy úgy – mondtam.
- Akkor megyek és megnézem a hercegnőmet – egy utolsó puszit nyomott Lizzy szájára, majd sietősen távozott. Kínos, hogy miattam nem tudtak akciózni!

- Sajnálom, hogy félbeszakítottalak titeket – kértem elnézést, s leültem oda, ahol az előbb Will foglalt helyet.
- Kris, ugyan! Nem ez a megfelelő hely és idő, hogy egymásnak essünk, szóval felejtsük el.
Mindig is szerettem Lizzy optimizmusát. Minden dolognak meglátja a pozitív oldalát, még ha a helyzet totál kilátástalan is. Erre van most szükségem, de kétlem, hogy tudna bármi biztatólagosat is mondani nekem.
- Szóval, elmeséled, hogy mi miatt vagy ennyire kikészülve? – kérdezte óvatosan.
- Liz… - kezdtem. – Nem tudom mennyit tudsz…
- Hidd el, eleget ahhoz, hogy aggódjam, amiért nem az öcsémmel vagy itt, és főleg, hogy ilyen állapotban vagy.
Nagyon sóhajtottam. Annyi mindent meg szeretnék osztani vele, mégis képtelen vagyok beszélni az érzéseimről. Félek, hogy újra felszakadnak a sebek, és akkor újra kezdődik a sírórohamom.
Eldöntöttem, hogy egyszerűen belecsapok a közepébe, nem kell szépen bevezetnem, sem kiszíneznem a dolgokat, csak a kemény és rideg valóságot kell közölnöm. Lesz, ami lesz!
- Camilla gyermeket vár Robtól – ahogy elhagyták ezek a szavak a számat, mintha újra meghaltam volna. Nem lesz ez könnyebb soha sem! Belesajdult a szívem a tudatba, hogy Rob nélkülem fog családot alapítani, más lesz a gyermekei anyja, és Camillat fogja gyengéden a karjában tartani és vele fog szerelmeskedni is. Ez több ezer késszúrást jelentett a szívemben, mint amennyit egy normál ember el tudna viselni.
Lizzy a szája elé kapta a kezét, s egy kicsit fel is sikkantott.
- Ezt nem hiszem el… - suttogta. Elgyötört arcomat látva, aztán nem lehetett kétsége szavaim igaza felől. – Hogy tehette ezt Rob?! – csattant fel ingerülten. Ezt akartam a legjobban elkerülni. Meg kell védenem Robot, pedig mennyivel könnyebb lenne ha gyűlölhetném. De ez lehetetlen.
- Ő nem tehet róla – a hangom kezdett elhalni.
- Mi?! Még őt véded? Ezt nem gondolod komolyan, ugye? – vonta fel a szemöldökét. Láttam rajta, azon van, hogy jó alaposan megrázzon, ezzel is kiűzve a nevetséges gondolatokat a fejemből.
- Nem védem, csak nem hibáztatom. Nem tehetem, hisz mikor… - nagyot nyeltem – lefeküdt Camillaval, én még nem voltam az élete része.
Lizzy megdöbbenve nézett.
- Ez akkor sem lehet igaz! Az a nő nem várhatja az öcsém gyerekét – próbálta nyugtatni magát, de neki sem ment.
- Pedig ez a helyzet – fordult a kocka, én voltam az, aki higgadt tudott maradni.
- Akkor gondolom a kettőtök kapcsolatának…
- Vége – fejeztem be, az általa elkezdetett mondatot.
- Mielőbb beszélnem kell Robbal – járkált fel s alá a szobában. – Anyát is ki kell faggatnom a történtekről, hisz ő mindig is téged akart menyéül. De helyetted megkapja jégcsap Camillat. Szuper!
Felkaptam a fejemet erre a kijelentésre. Hogy mi? Claire, engem szánt a fia feleségének?!
- Mit mondtál? – kérdeztem vissza meghökkenve.
- Mire célzol?
- Hogy anyukád azt akarta, hogy Rob engem vegyen el!
- Igen. Nos, mi mind tudtuk, hogy Rob fülig szerelmes beléd. Ez az Alkonyat után nyilvánvalóvá vált, mert mindig csak rólad beszélt, itta minden szavadat, és nem alakított ki senkivel hosszabbtávú kapcsolatot, mert várta, hogy te mikor leszel szabad – befejezte, én mégsem lettem okosabb.
- Nem erre gondoltam. Anyukád kedvel engem? – érdeklődtem lehajtott fejjel.
- Hát persze, miért ne kedvelne?!
Felidéztem magamban a legelső beszélgetésünket, amit épp itt, Lizzy kórterme előtt váltottunk.

Rob izgatottan lépett Lizzy szobájába, majd magára csukta az ajtót. Leültem egy székre és láb dobolva vártam a fejleményeket.
- Kedves tőled, hogy eljöttél Robbal – ült le közvetlenül mellém Claire.
- Ugyan, ez semmiség – mosolyogtam rá.
- Azt hiszem, beszélnünk kell Kristen – vette komolyabbra a hangját, amivel igen csak meglepett. Felé fordultam teljes testemmel, vártam, hogy belekezdjen.
- Tudom, hogy te és Rob most úgymond „jártok”, de ennek a kapcsolatnak mielőbb véget kell, hogy vess Kristen.
Megütközve bámultam rá. Honnan tudja, hogy én és Rob, és egyáltalán, miért kell szakítanunk?
- Nem pontosan értem, mire akar kilyukadni – adtam hangot értetlenségemnek.
- Okosabbnak hittelek – mondta. – Tudod, ha nyilvános helyen incselkedsz a fiammal az egy idő után napvilágra kerül.
Nagyokat pislogtam és majd’ elsüllyedtem szégyenemben. Egy rohadt fotón buktunk el?! Szívás, elővigyázatosabbnak kellett volna lennünk. Főleg nekem, azok után, amit Rob elmesélt, milyen erkölcstelenül viselkedtem.
- Claire, nagyon sajnálom, hogy így szerzett tudomást a kapcsolatunkról. Ha tudjuk, hogy fotóznak biztosan diszkrétebbek vagyunk – mondjuk én magamról sem tudtam, szóval ez egy icipici füllentés volt a részemről, de ennyi belefér.
- Nem értesz – csóválta a fejét. – Normális esetben nem érdekel, hogy a fiam kivel szűri össze a levet, de jelent pillanatban igen is zavar, hogy Robert ilyen szemérmetlenül viselkedett.
- Sajnálom, mi próbáltunk ügyelni, de úgy látszik a paparazzik szemfülesebbek voltak – elvörösödtem teljesen.
- Na jó, úgy látom elbeszélünk egymás mellett, ezért a lényeget mondom – közelebb csúszott hozzám, hogy csak én halljam. – Én Susantől, Camilla édesanyjától tudok ezeknek a képeknek a létezéséről… - kezdett bele a mondókájába.
Camilla? Hogy kerül ő a képbe? Á, értem. Meglátta Robot, aki igen csak félreérthetetlen helyzetben társalgott velem, és már rohant is anyucihoz panaszkodni, aki felhívta Rob anyját, hogy kérdőre vonja. Milyen szánalmas taktika!
- Nem igazán értem, hogy Camilla miért nem tudta maga elintézni ezt az egészet? Miért kért felmentő sereget?
- Várd ki a történet végét! – szólított fel. Behúztam a képzeletbeli cipzárt a számon és jó kislány módjára vártam végre a mondóka végét. – Susan ideges volt, amiért Rob ilyen csúnyán megalázta Camillat. Akkor én sem értettem mindezt, de aztán elmondta, hogy Camilla gyermeket vár.
Majdnem megfulladtam, ahogy meghallottam az előbbi kijelentését. Nem lehet igaz, az, amit az imént mondott! Ez valami tréfa, ami az hivatott kideríteni, hogy értem-e a viccet? Mert ha igen, akkor elég durva módszert választott ennek kiderítésére!
- Ez nem igaz! – vágtam rá.
- Kristen, én lennék a legboldogabb ha ez hazugság lenne, de sajnos nem az.
Vártam a csodát, de az nem jött.
- Ugye megérted, hogy ezért nem örülök, hogy te és Rob együtt vagytok? – kérdezte.
Ránéztem és láttam, hogy valóban bántja a dolog, mégse tud mit csinálni a kialakult helyzettel.
- Rob tud róla? – remegő hangon kérdeztem. Ha tudott róla és ennek ellenére is velem volt, összetörnék teljesen.
- Nem, csak neked mondtam el.
- És most mit vár tőlem? Hogy mondjam el neki? – a szemeim megteltek könnyel, egy hajszál választott el egy kiadós sírástól.
- Semmi esetre sem tudhatja meg! Camilla azt sem tudja, hogy az édesanyja elárulta nekem, hogy várandós. Azt szeretném, ha szakítanál vele Kristen.
Ez volt a legrosszabb eshetőség, amit csak mondhatott. Azt is nehéz feldolgozni, hogy a szerelmemnek mástól lesz gyermeke, nemhogy azt, ezzel örökre le kell róla mondanom.
- Camilla pár napon belül Londonba utazik, hogy közölje a hírt Roberttel – minden szava sav volt számomra, ami kíméletlenül égette a megsebzett bőrömet.
- Addig én fogjam a cókmókom és tűnjek el, igaz? – kérdeztem cinikusan.
- Sajnálom, hogy ez így alakult, de érts meg engem Kristen. Mi régimódi család vagyunk, akik vállalják a tetteik következményét. Robert teherbe ejtette Camillat, és ezért felelősséggel tartozik iránta. Nem fordíthat hátat sem Camillanak, sem pedig a picinek. Ha megengedném ezt, milyen anya lennék? – nézett rám kínlódva.
Nem tudtam megcáfolni egyetlen mondatát sem. Robot világ életemben úgy ismertem, mint aki vállalja a felelősséget a tettei után. Legyen szó akármiről, ő mindig lelkiismeretes volt. És pont egy ilyen helyzetbe ne lenne az?! Ha nem ilyen lenne, nem is szeretném, ez az egyik tulajdonsága, amivel képes elkápráztatni az embert.
- Mit akar, mit tegyek most Claire? – néztem rá fájdalomtól eltorzult arccal.
- Tedd őt boldoggá, amíg még van időtök – tette rá a kezeit az enyémekre. – Semmi esetre sem tudhatja meg, hogy mi miről beszélgettünk – esketett meg.
- Megígérem, hogy tőlem semmit sem tud meg – ígértem meg neki. Mi mást tehetnék? Azt mondom, hogy leszarom a gyereket és megtartom Robot? Nem vagyok szívtelen, de azt tudni kell, ezt csak a pici miatt viselem el. Camilla egy percig nem érdekel.
- Ma nem megyünk haza Richard-dal. Legyen ez az utolsó közös estétek.
Hálásan, ám szomorúan rámosolyogtam. Claire kedves asszony, csak a fia érdekeit tartja szem előtt. Nem akar rosszat egyikkőnknek sem, de most ő sem tud segíteni. Senki sem tud!
- Köszönöm – halt el a hangom.
Egy estém maradt, hogy boldoggá tegyem Robot. Kevés, de ezt maradéktalanul kihasználom!
Rendeztem a vonásaimat, mire nyílt az ajtó és Rob jött ki rajta…

- Úristen! – ölelt át szorosan Lizzy. – Hogy tudtad ezt magadban tartani? – érdeklődött.
- Színésznő vagyok, az a dolgom, hogy eljátsszam a szerepem, ami jelen esetben az volt, hogy tudomást se vegyek a terhességről – vontam vállat. Bele se merek gondolni, mi lett volna ha másfajta szakmát választok anno. Biztosan összetörtem volna a hatalmas teher alatt.
- És most mihez kezdesz?
- Visszamegyek Los Angelesbe – jelentettem ki.
- Gondolom nem az éjszaka közepén indul a géped?
- Nem, majd csak reggel, addig elmegyek egy szállodába – mondtam közönyös hangon.
- Szó sem lehet róla! – csattant fel. – Ma nálunk alszol. Megkérem Willt, hogy vigyen el hozzánk – ajánlotta.
- Nem szeretnék zavarni – húzódzkodtam elfogadni a kedves felajánlást.
- Szót se többet! Ott alszol és kész – azzal ki is ment megkeresni a férjét.
Jó volt beszélgetni egy kicsit Lizzyvel. Igaz, semmivel sem lett jobb a helyzet, mégis valamilyen szinten megkönnyebbültem. Jó volt beszélni valakinek arról, min mentem keresztül.
Annak is kimondottan örültem, hogy a rossz hírekkel ellentétben Lizzy-nek nincs komoly baja, és a fáradtságon kívül más probléma nincs vele.

Fél óra múlva már Lizzyék kanapéján hajtottam álomra a fejem. Persze szüntelenül csak arra tudtam gondolni, vajon Rob ebben a másodpercben mit csinálhat. Vajon gondol rám, vagy annyira boldog a hamarosan megszülető gyermeke miatt, hogy én ki is törlődtem az emlékezetéből?
Nehéz lesz holnap elhagynom Londont, mert a szívem egy darabja örökre itt marad!

/Camilla/

Két napja, hogy az a nő elhagyta Londont. Tele volt vele az Internet, sőt este még egy tízperces összefoglalót is szenteltek ennek a – számomra – jelentéktelen dolognak.
Kit izgat, hogy Kristen Stewart elhagyja London városát?! Persze a sok kis csitri, akik azért szurkoltak évekkel ezelőtt és gondolom most is, hogy ők ketten összejöjjenek, most telesírják a kispárnáikat, és öngyilkosságot terveznek. Szánalmas!
Hogy rosszul érzem-e magam, amiatt, hogy szétmentek? Nem, egyáltalán nem! Miért kéne szarul éreznem magam, mikor én vagyok Rob hivatalos barátnője, és az ő gyerekét hordom a szívem alatt.
Először nem volt valami boldog, gondolom fájt a szíve a kis szívszerelme miatt, aki csak úgy kisétál az életéből – ha rajtam múlik -, örökre. Aztán tegnap meglepő mód egy kicsivel boldogabb lett, és lelkesen kérdezte, mikor megyek legközelebb ultrahangra. Mondtam neki, hogy, amint leszállunk Los Angelesbe eljöhet velem együtt, hogy testközelből ismerkedjen meg a fiával. Mert fiú lesz, ezt biztosan tudom, vagyis érzem!
Azért napközben még mindig fancsali képet vág, és ilyenkor pont úgy fest, mint anno az Alkonyatban.
Pár nap és túl lesz ezen a kis flörtön. Gondoskodom róla! Nem lesz egy nyugodt pillanata sem, elárasztom a gyerekkel kapcsolatos teendőkkel.

Hangos csörgésbe kezdett a telefonom. Megnéztem a hívó nevét, majd kelletlenül felvettem.
- Mit akarsz? – kérdeztem flegmán. Egy kis hatásszünet következett. Nem csoda, világ életében lassú volt a lelkem.
- Camilla, tudnom kell, hogy igaz-e?
- Micsoda? – jaj de utálom ha valaki nem tér rögtön a lényegre.
- Az, hogy terhes vagy – mondta izgatottan.
- Igen, igaz – jelentettem ki egyszerűen.
- Uramisten!
Újabb hatásszünet. Ez egy baromi tartalmas beszélgetés.
- Akarsz még valamit? – kérdeztem türelmetlenül.
- Ugye nem ő az apja, hanem tőlem van?!
Hangosan felnevettem. Tényleg annyira idiótának néz, hogy kiadom neki ezt az információt?! Még ha úgy is lenne, ahogy mondja, az utolsó tettem lenne közölni vele.
- Persze, hogy Rob az apja. Senki más nem jöhet számításba szóval… - le akartam csapni, de ő közbevágott.
- Te is tudod, hogy nem csak ő potenciális jelölt. Hány hónapos terhes vagy?
- Semmi közöd hozzá, ez magánügy! Viszlát – idegesen lecsaptam a készüléket.

Hülye idióta! Még a végén bogarat ültet mások fülébe a gyerekkel kapcsolatban. Meg kell akadályoznom, hogy beszéljen, mert azzal komoly bajba kerülnék.
Fuccs a jól kigondolt kis tervemnek. Ezt nem hagyhatom!

Remélem mindenki elégedett a Kristen-Claire párbeszéddel, és nem ítélitek el őt. Ti mit tettek volna az ő helyében?
A véleményetekre most is kíváncsi vagyok, ne tartsatok magatokban semmit!!! :D
Friss lehet, hogy lesz még a héten ;)

Almost Lovers - 14. rész

Jáj, csak ne szeretnélek titeket ennyire!!!! :D
Megkegyelmezek nektek, de remélem megháláljátok valamivel;)
Jó olvasást!

Lilluci

U.I: köszönöm azoknak, akik írtak komit, és annak az egy emberkének, aki még csatlakozott az olvasók közé(L)(L)

14. rész

/Kristen/

Békésen aludtam, bár az elválás fájó gondolata ott motoszkált minden pillanatban az elmémben.
A múlt éjszaka csodálatos volt. Rob annyira törődő és kedves, hogyha eddig nem lettem volna fülig szerelmes belé, akkor tegnap biztosan totálisan beleesem.
Vajon mit fog szólni ha megtudja az igazságot? Kérlel, hogy maradjak vele, vagy egyszerűen ajtót mutat?
Bármit is fog kérni, tudom, el kell őt hagynom. Nem lehetek önző. Most nem!
Megtapogattam magam mellett az ágyat, de nem feküdt mellettem senki sem. Riadtan ültem fel, magam köré csavarva a takarót. Rob nem volt mellettem, csupán egy fehér lap díszelgett a párnáján. Kézbevettem a kicsiny papírt és olvasni kezdtem, a nem épp gyöngybetűs írását.

„A meglepetésed ügyében még el kell intéznem pár dolgot, de nemsokára visszajövök hozzád. Szeretlek: Rob”

Na kő esett le a szívemről, mégsem örülhettem önfeledten. Meglepetést szervez, amivel csak még inkább megnehezíti az amúgy is rohadt szar helyzetet. De most nem gondolhatok erre, amíg van esélyünk a boldogságra, ki kell használnunk.
Az órára pillantottam, ami delet mutatott. Igen, sajnos még nem álltam át az európai időzónára.
Lassan felhúztam magamra egyet Rob illatos ingei közül, majd lementem a konyhába, valamiféle étel után nézni. Kinyitva a hűtőt szembesültem vele, hogy majd kicsordul a sok finomságtól. Hm, mit kéne enni?
Kipakoltam szinte a hűtő egész tartalmát, de még így is bizonytalan voltam.

Ajtó csapódása hallatszott.
- Édes, te már fent is vagy? – állított be mosolyogva – és nagyon szexin – Rob.
- Dél van, ha nem zavar – mutattam az órára. Vállat vont, majd odajött hozzám és a csípőmnél fogva szorított magához. A hajamba temette az arcát, mélyen beleszippantva az illatomat.
- Hm, őrjítő illatod van reggel is – a csípőmön pihenő keze lejjebb kalandozott, míg meg nem állt a fenekemnél. Megmarkolta, mire én felnevettem.
- Hé, bírj magaddal!
- Bocsi, de ha egy szál semmiben flangálsz, nem tudlak nem megkívánni – dünnyögte a hajamba. Felnéztem rá, és valóban látni véltem a szemében felgyulladó vágyat. A szemei fogva tartottak engem. Nem kis türelem, illetve önkontroll kellett ahhoz, hogy ne vessem rá magamat azonnal. De nem szabad. A tegnapi volt a búcsúéjszakánk, nem ronthatom el egy gyors kufircal az ebédlőasztalon. Pedig mennyire izgató lenne, tűnődtem.
Eltoltam őt magamtól, mire hangosan és lemondóan felsóhajtott.
- Ma is húzod az idegeimet, és egy nem várt pillanatban kérsz meg rá, hogy tegyelek a magamévá? – kérdezte játékosan, miközben odasétált a kipakolt ételek elé.
Nekidőltem a hűtőnek úgy bámultam rá. Annyira tökéletes, és én annyira szeretem.
Miután percekig nem adtam neki választ, hátrafordult, hogy szemügyre vegyen. Csibészes mosoly terült el az arcán, ami mindig ellenállhatatlanná tette. Odamasírozott hozzám, s gyengéden megsimogatta az arcomat. Becsukott szemmel élveztem az érintését.
- Nagyon elgondolkoztál. Minden rendben? – kérdezte alig hallhatóan.
- Persze – bólogattam és próbáltam mosolyogni. Színésznő vagyok, vagy mi a csuda, csak el tudom játszani, hogy minden oké. – Sikerült elintézned a meglepetést? – tereltem el a témát.
- Igen. A ma este tökéletes lesz – mondta és visszament ételt készíteni a számunkra.
Na ja, valaki estéje biztosan tökéletes lesz, de az tuti, hogy nem én leszek. Elfintorodtam ezen.

Hirtelen Maci bukkant fel a semmiből. Egyenesen odajött hozzám és leült elém, majd könyörgően nézett fel rám. Leguggoltam hozzá és megvakargattam a füle tövét. Ezt mindig nagyon szerette. Pacsira nyújtotta a mancsát, én pedig készséggel elfogadtam azt.
- Milyen okos lett – mondtam elismerően Robra nézve.
- Igen, csak sajnos nagyon ritkán látom – tette le a kezében lévő vajazós kést, s lenézett a kutyájára.
- Miért nem maradt veled Los Angeles-ben? – kérdeztem, hisz tudtam mennyire imádja ezt az állatot.
- Forgatásról forgatásra járok, szinte alig vagyok otthon, és nem akarom idegenekre bízni. Itt mégis csak családiasabb neki – magyarázta.

Miután megvitattuk a Maci kérdést, szép csendben elfogyasztottuk a Rob által készített ötcsillagos reggelit.
- Ízlett? – kérdezte, majd elvette előlem a tányéromat.
- Isteni szalámis szendvicset tudsz csinálni – töröltem meg a szám szélét egy szalvétával.
- Kösz a bókot – vigyorodott el.
- Van egy kis vaj a szád szélén – mutattam neki.
- Hol? Nem látom – játszotta a bénát, én mégis tudtam mire megy ki a játék.
- Töröljem le onnan? – kérdeztem incselkedve. Kristen, magad alatt vágod a fát, nem fogod fel?!
- Ha megkérhetlek rá – nekitámaszkodott a konyhapultnak, úgy várta, hogy „megszabadítsam” a kosztól.
A kezeimbe vettem enyhén borostás arcát, majd gyengéd puszit nyomtam a szája jobb, majd bal oldalára. Aztán mélyen, szerelmesen a szemeibe néztem.
- Még…még mindig ott van? – kérdezte akadozva. Nemlegesen megráztam a fejem.
- Csukd be a szemed – kértem. Azonnal engedelmeskedett. Egy kicsit lehúztam az arcát, s puszit leheltem a homlokára, az arcára, végül már csak a szája maradt érintetlen. Egy kissé szétnyitotta az ajkait, én pedig finoman hozzáérintettem a számat. Egy halk sóhaj szakadt fel mindkettőnkből. Lágyan cirógatta közben a hátamat, míg én a karját simogattam.
Olyan idilli volt ez a pillanat. Soha nem akartam, hogy vége szakadjon, de a telefoncsörgés mégis véget vetett neki.
- Ezt nem hiszem el – hajtotta a fejét a nyakhajlatomba, úgy dörmögött.
- Vedd fel, addig én elmosogatok – mondtam biztatásképp, és eltoltam magamtól.

Csendben elmosogattam, közben azon gondolkodtam, mit vegyek fel az esti programra, melyet Rob kitalált. Egyáltalán hova megyünk?
Ha visszajön meg kell kérdeznem tőle.
Erős karok öleltek át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. A fejemet hátravetettem, egy kissé elfordítottam az arcomat, így a szánk egy vonalba került. Játékos csókot váltottunk, aztán elengedett, hagyta, hogy befejezzem a mosogatást.
- Ki keresett? – kérdeztem, azt követően, hogy befejeztem a munkát.
- Vic volt. Érdeklődött Lizzy hogyléte felől.
- Tényleg, Vic hol van? – annyira el voltam telve a saját gondjaimmal, hogy fel sem tűnt, az egyik nővére nincs is itt.
- Épp nászúton Indiába – mondta csak úgy mellékesen, Rob.
- Mi?! Nászúton? Kivel, mikor? – csak úgy záporoztak a kérdéseim. Nem is tudtam, hogy eljegyezték. Arról sem volt fogalmam, hogy van barátja.
- Már egy ideje együtt járt egy angol ügyvéddel, Chris-szel. Fél éve kérte meg a kezét, és három hete volt az esküvőjük, most pedig Indiában tengődnek.
- Értem. És ők jól vannak?
- Igen, csak nagyon aggódnak Lizzy miatt, de megnyugtattam őket, hogy nincs semmi komoly baja, csak pihennie kell.
Bólintottam.
Hihetetlen, hogy amióta megszakadt a kapcsolat Rob és köztem, szinte semmit sem tudok a családjáról. Mikor ő szerepelt egy-egy újságban, azt rendszerint elolvastam, de a szüleiről és a nővéreiről semmi hír sem volt. Most meg kiderül, hogy Vic férjhez ment, Lizzy pedig életet adott az első gyermekének, és ő is férjezett asszony már.
- Nem mész ma be hozzá? – kérdeztem.
- De, be kéne mennem. Van kedved velem jönni?
Persze, hogy van kedvem, de nem hinném, hogy az anyukád örülne neki. Így se repes az örömtől, hogy engem magaddal hoztál. Nem, ezt talán még se kéne mondanom.
- Inkább itthon maradnék és felkészülnék az estére – találtam egy jó alibit. – Ki kell öltöznöm?
- Hát, annyira nem kell túlzásba vinned, csak lazán, de mégis elegánsan – kacsintott.
- Rendben. És mikorra legyek kész?
- Mondjuk hatra.
Ezt megbeszélve, Rob már indult is a nővéréhez a kórházba, én pedig újra egyedül maradtam.
Hozzá kell szoknom, mert mostantól ez vár rám. Magány. Mert, természetesen eszem ágában sincs visszamenni Mike-hoz. Első dolgom lesz, amint landol a gépem Los Angeles-ben, szakítani vele. Rob után ne is reménykedjen, hogy lehet bármi is kettőnk között. Végérvényesen is Robé a szívem, nem birtokolhatja azt őutána senki más.

Háromnegyed hatra teljes harcdíszben feszítettem. Izgatottan igazgattam a hajamat, tűrögettem a ruhámat, majd’ szétfeszített az ideg, olyannyira kíváncsi voltam Rob mit talált ki. Egy órája jött haza, és azóta a fürdőben dekkol. Még hogy a nők készülődnek sokáig!
Mikor hazajött, megkért, hogy fáradjak le a nappaliba, mert nem szeretne idő előtt meglátni. Mintha az esküvőnkre készülnénk, és félne, hogy balszerencsét hoz ha meglátja az ifjú arát a csodaszép fehér ruhájában. De nekünk soha nem lesz esküvőnk, fájdult bele ismét a szívem. Pedig Robhoz, ha megkérne, szó nélkül hozzámennék.
Számtalanszor hangoztattam már, hogy harmincévesnél fiatalabban nem vagyok hajlandó hozzámenni senkihez, de így huszonöt évesen, Robnak készséggel igent mondanék. Milyen szép is lenne, ha életünk végéig együtt lehetnénk. Kristen, ne gondolj ilyenekre! Csak a szépet kell megőrizni, a rosszat felejtsd el!
- Édes, itt vagy? – kérdezte Rob a lépcsőn lejövet. Gyorsan felkeltem a kanapéról és a szobában elhelyezett nagy tükörhöz léptem. Megigazítottam a sminkemet és a hajamat is.
- Igen, itt vagyok – köszörültem meg a torkom.
Mikor belépett majd’ összepisiltem magam. Olyan szívdöglesztően festett, mintha most lépett volna ki egy elegáns katalógus lapjairól. Fekete öltönyt és inget viselt, hozzá illő fekete nadrággal, illetve – nem tudtam eldönteni, hogy fekete vagy sötétbarna, de mindegy is – nyakkendővel. Tökéletesen festett.
- Hűha, Kristen, ez a ruha.... – elismerően füttyentett és végigmutatott rajtam. – Nem találok szavakat – nyalta meg a szája szegletét.
- Ugyan – legyintettem. Egy combközépig érő, fekete, egybe részest választottam, a csípőmnél egy övvel átkötve. Szerettem ezt a ruhát. Nem túl kirívó, mégis elegáns.
- Tényleg gyönyörű vagy – mosolyogva közelített felém, én meg zavaromban elpirultam. Nehéz este lesz.
- Kösz az elismerést, de te is eszméletlenül nézel ki – nyomtam egy puszit az arcára.
- Készen állsz a mai estére? – kérdezte, és már nyújtotta is a karját, én pedig készséggel belekaroltam.

Beültetett az autójába, és halkra bekapcsolta a rádiót, romantikus hangulatot előidézve így ezzel. Pár percnyi autóutat követően megállt.
- Meg is érkeztünk – már nyitotta is az ajtót. Körülnéztem, de egyáltalán nem volt ismerős a helyszín.
Átsétált az én felemre és úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót.
- Oh, micsoda gentleman – dicsértem meg. Rám villantotta ellenállhatatlan mosolyát, amitől lányok millióinak – köztük nekem is – remegni kezd a lába.
- Izgulsz? – kérdezte. – Érzem, hogy reszketsz – simított végig a csupasz hátamon, mert a ruha hátul teljesen kivágott volt.
- Nem, csak fázom egy cseppet.
Megtorpant, majd szó nélkül levette az öltönyét, és a hátamra terítette. Micsoda figyelmesség!
- Köszönöm – hálálkodtam.
- Semmiség – megfogta a kezemet, és ujjainkat összekulcsolva indultunk el. – Hunyd be a szemed – kért szelíden. Engedelmeskedtem neki, és teljesen rábíztam magam.
Lassan húzott maga után, és mindig szólt ha valami emelkedő, vagy lépcső következett.
Váratlanul megálltunk.
- Kinyithatom? – kérdeztem izgatottan.
- Igen – a válasz egyenesen a fülembe érkezett. Megremegtem, ahogy a meleg lehelete a nyakamhoz csapódott.
Kinyitottam a szemeimet, és szájtátva álltam egyhelyben. Körbeforogtam, hogy jól szemügyre vegyem a helyet. Káprázatos volt, a világ talán legszebb helyszíne. Egy gyönyörűen feldíszített hajón voltunk, előttünk London teljes díszkivilágításban látszott.
Számtalanszor voltam már Londonban, de így még sohasem láttam. Ámulatba ejtő volt az egész.
- Rob ez….meseszép – ugrottam a nyakába, és ott csókoltam, ahol értem. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól és a meghatottságtól.
- Örülök, hogy tetszik kicsim – szorított magához. Mélyen beszívtam markáns férfiillatát. Utánozhatatlan Rob illat!
- Gyere, üljünk le – húzott egy közeli asztalhoz.
Leültünk egymással szembe, s csak mosolyogtunk a másikra. Van, hogy a tekintet többet elárul, mint bármilyen kimondott szó. Sokszor éreztem ezt, mikor Robbal voltam. Mintha belelátna a fejembe, és tudná mire gondolok, ezért felesleges azt hangosan is kimondanom. És fordítva is ez volt a helyzet.

Csendes fogyasztottuk el a pompás étel remekeket. A távolból idilli zene hallatszott. Elkezdtem dülöngélni a lágy ritmusra.
- Szabad? – nyújtotta felém a kezét. Meglepetten pislogtam fel rá.
- Rob, te nem is tudsz táncolni – mutattam rá, talán egyetlen gyengeségére.
- Ó Kristen, sok év telt el a Breaking Dawn óta. Már nem vagyok olyan botlábú, mint régen – kacagott fel jókedvűen.
- Hiszem, ha látom – kacérkodtam.
A táncparkett közepére invitált, s egyik kezét levezette a csípőmhöz, a másikat összekulcsolta az enyémmel. Én a vállára helyeztem a szabadon maradt kezemet.
Így ringtunk, zavartalanul, csak mi ketten. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim izzadtak, jómagamat is levert a veríték.
Egy szó zakatolt szüntelenül a fejemben: VÉGE!
Rob, megszorította a kezemet, mire felriadtam a képzelgésemből. Boldogan rámosolyogtam.
- Borzasztóan szeretlek, Kristen – súgta a nyakamba. Libabőrös lettem a kijelentéstől.
- Én is téged, őrülten – viszonoztam a vallomást. Szájával közelíteni próbált, de én megelőztem őt, és megszólaltam:
- Tényleg remekül táncolsz.
- Megmondtam. Csak gyakorlás kérdése az egész.
- És kivel gyakoroltál? – elhamarkodottan kérdeztem. Tudtam nagyon jól a választ. Camilla-val. Nem válaszolt, inkább újra magához szorított.
A fejemből kitöröltem minden balsejtelmű gondolatot, csak hagytam magamat elsodródni az érzéseim által.
- Ideje hazamennünk – húzott vissza a rideg valóságba Rob selymes hangja.
- Rendben – elváltam tőle.

- Rob, ez fantasztikus meglepetés volt. Köszönöm – fordultam teljes testemmel felé.
Sebességet váltott, csak aztán nézett rám.
- Örülök, hogy tetszett. Tudod, ennyit igazán megérdemeltél azok után, hogy ennyi szörnyűségnek tettelek ki.

És még nem vagyunk túl a nehezén, mondtam magamban, ugyanis nem akartam elrontani a romantika varázsát.

/Rob/

Végre Kristen visszanyerte a régi mivoltát. Kár volt aggodalmaskodnom, a tegnap esti kis akciója után azt is elfelejtettem, hogy valaha rosszkedvű volt.
Ugyan meglepett, mikor arra kért, szeretkezzek vele úgy, mintha ez lenne az utolsó alkalom, végül megérettem miért kéri ezt. Szerette volna, ha bebizonyítom mennyire fontos nekem, hogy mennyire odáig vagyok érte.
Ez a mai kis meglepetés is ezt volt hivatott kifejezni. Ha máshogy nem, akkor ilyen kis apróságokkal fogom a tudtára adni, hogy ő az a nő, akiért elepedek.

Leparkoltam a házunk előtt.
- Köszönöm ezt a csodás estét, uram – viccelődött Kristen.
- Nem kell, hogy véget érjen, kisasszony – csókoltam kezet neki. Az arcán döbbenet suhant át.
- Majd meglátjuk mit hoz az este.
Ismét kisegítettem az autóból, de most nem volt hajlandó belém karolni. Újra kezdődik a fura viselkedése.

Behelyeztem a kulcsot a zárba, de az meglepő mód nyitva volt. Meglepődtem, hisz mikor délután bent jártam a kórházban és találkoztam anyuval, nem mondta egy szóval sem, hogy hazajönnek. Sőt, megint azt mondta, Will-nél töltik az estét.
- Maradj mögöttem – mondtam Kristennek halkan. Belém kapaszkodott, úgy követett. Halkan indultam el a nappali felé, ahonnan a Tv hangja hallatszott.

Belépve azt hittem egy rossz álomba csöppentem.
- Camilla – suttogtam a nevét. Könnyáztatta szemein keresztül felnézett rám, majd halványan elmosolyodott.
- Oh, Rob – futott oda hozzám, és a nyakamat átkarolva megölelt. A kezeim tehetetlenül lógtak magam mellett.
- Hogy kerülsz ide? – toltam el magamtól a csuklójánál fogva, egy kicsivel talán durvábban.
- Olvastam az Interneten, hogy mi történt Lizzy-vel – törölte meg a szemeit.
- Igen, nos ő jól van, de ezért nem kellett volna idejönnöd – vakartam meg a fejemet.
- Beszélnünk is kell – toporgott előttem.
- Valóban, van egy-két dolog, amit halaszthatatlanul meg kéne tárgyalnunk – zavaromban a kezemet tördeltem. Nem a legillendőbb úgy kidobnom őt, hogy ő aggódva ideutazott a nővérem miatt, még sincs más választásom. Kristennel akarok lenni, most már hivatalosan is, bujkálás és titkolózás nélkül.
Ekkor jutott csak eszembe, hogy Kristen közvetlenül a hátam mögött áll. Hátrafordultam, de ő olyan falfehéren és összetörten támaszkodott a falnak, hogy féltem, mindjárt elájulhat. Odaléptem hozzá.
- Nyugi, mindjárt lerendezem – simítottam végig a homlokán.
- Nem, Rob – nyögte.
- De, szakítok vele és minden rendben lesz. Együtt lehetünk.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne! – sírta el magát.
- Kris… - át akartam ölelni, de ő ellökött magától. Dühös rám, amiért itt van Camilla, ezt megértem, de nem én kértem meg rá.
- Fiam, hallgasd végig Camilla-t – jött le az emeletről anya, egy bőrönddel együtt. Átnyújtotta Kristennek, aki remegő kézzel fogadta el. Mi a franc folyik itt?
- Mit jelentsen mindez? - kérdeztem ingerülten Kristentől, a bőröndre mutatva.
- Elmegyek – jelentette ki.
- Micsoda?! Nem, nem mehetsz el! Mi történt?! Tettem esetleg valami rosszat, megbántottalak valamivel? – kérdeztem, mert nem értettem miért történik mindez.
Kristen, Camilla-ra nézett, aki végre pontot tett ennek a cirkusznak a végére.
- Rob, én nem csak Lizzy miatt jöttem… - kezdte. – hanem azért is, hogy elmondjam, gyereket várok tőled.
Nyíljon meg alattam a föld és szippantson magába, hogy ne kellejen szembesülnöm ezzel az egésszel. Az nem lehet!
Ziháltam, le kellett, hogy üljek. A szemeimet összezártam, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel végérvényesen vége!
Felpattantak a szemeim, Kristent kerestem a tekintetemmel. Megállapodott rajta a tekintetem.
- Hát, ezért kérted tőlem azt tegnap – állt össze a kép. Szótlanul bólintott.
Jóval előbb tudott a dologról, és magában szenvedve várta mikor jön el az alkalom, hogy búcsút intsen nekem.
- Nekem mennem kell – egy mosolyt erőltetett magára, de láttam, cefetül szenved, csak úgy, mint én.
- Kérlek, maradj! – állítottam meg a csuklójánál fogva.
- Nem lehet. Neked kötelezettséged van, és én ezt elfogadom. Azt kívánom, hogy légy nagyon boldog Rob – az utolsó mondatot a fülembe súgta.
- Tudod, hogy nélküled nem lehetek az.
- Pedig kénytelen leszel – kihúzta a kezét a szorításomból.
- Szeretlek. Kristen…ne hagyj el – könyörögtem, de már nyitotta is az ajtót.
- Ha te nem vagy, soha nem ismerem meg mi az az igaz szerelem.
Becsukódott mögötte az ajtó.

Összetörtem, csakúgy, mint a szívem.

Sokan eltaláltátok, hogy mi fog következni;)
(egyébként a Claire-Kristen párbeszédre is ahamrosan fény derül)
Gondolom most mindenki elkezd azon gondolkodni, hogy ki lehet a gyerek apja. Nos, erre van egy jó kis emlékeztető sorom a számotokra. "Én vádaskodom, mikor az utazást megelőző nap szexeltem Camilla-val." Ezt Rob gondolta a 6. részben, szóval.....:/ Várom a reakciótokat:D

Kompromisszum!!! :D

Ez egy rendkívüli alkalom!!!
Sokan kérdezték, hogy mikorra várható a friss, amiből ugye végre kiderül minden. Nos, én ezt a részt ma megírtam :D
Fel is teszem, de cserébe kérek is valamit. (most lehet, hogy szőrösszívűnek néztek)
Két opciót tálalok nektek, csak rajtatok áll melyikkel éltek.

1.: 25 rendszeres olvasóm van, ami számomra egy hatalmas elismerés. Köszönöm(L)
Na, ha a 25ből csináltok 30at, akkor megkapjátok az új részt.
2.: 4 komit kaptam ezidáig, amiért szintén hálás köszönetem! (L)
Ha ebből csinálunk 12őt, akkor szintén jön az új rész :)

Ezek lennének az opciók. Tényleg rajtatok áll, hogy melyikkel szimpatizáltok.
Nem hinném, hogy nagy dolgot kérek(nálam még soha nem volt komihatár, se semmi), de ha mégis úgy érzitek ez nem fair, akkor sincs gond!
Ha esetleg egyik se jönne össze, akkor valamikor jövőhéten teszem fel az új részt ^^

Almost Lovers - 13. rész

Sziasztok!!
Na, hát most elég hamar hoztam a friss magamhoz képest :D
Múltkor elfelejtettem megköszönni a sok gyönyörűséges komit, amit írtatok, szóval ezúton is köszönöm mindazoknak, akik írtak!!! (L)
Nem is nagyon húznám az időt, csak annyit, hogy visszaolvasva, hát.....:/(nem mondok semmit)
Jó olvasást!

Lilluci

U.i: ezt a számot hallgattam, miközben írtam. Katt ^^
Tettem ki egy szavazást is a jobb oldalra!!

13. rész

/Rob/

Már tényleg fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy Kristennek vajon mi baja lehet. Az oké, hogy a taxiban nem hajlandó szóba állni velem, de, hogy tüntetőleg még el is fordul tőlem, mikor beszélek hozzá, s az érintéseimet is hárítja, kissé sok.
Ki is találtam valamit, amivel talán szóra bírhatom, illetve jobb kedvre deríthetem. Nem szeretném ha az egész itt tartózkodásunk alatt maga alatt lenne, és nem érezné jól magát a családommal.
Miután fizettem a sofőrnek, kiszálltunk, és szépen egymás mellett meneteltünk a ház felé.
Kutyaugatás hallatszott bentről, mikor elkezdtem a kulcsommal babrálni a zárban. Észrevettem, hogy Kristen egy pillanatra hátrahőköl.
- Ne félj, ez csak Maci – nyugtattam.
Kristen jól ismerte Macit, mert sokszor, mikor nekem épp Los Angeles-en kívül volt dolgom, rábíztam a felügyeletét. Nagyon megszerették egymást, és volt, hogy mikor hazaértem, Maci nem fogadott szót, csak és kizárólag Kristennek engedelmeskedett.
Ahogy meghallotta a kutya nevét, egy mosoly terült el az arcán. Sokkal szebb, mikor mosolyog. Felderül az egész arca, és az ember alig tudja levenni róla a tekintetét.
Valamiféle bűvkörbe kerülök akárhányszor csak nevetni látom.
Kitártam előtte az ajtót, mire Maci azonnal rávetette magát Krisre.
- Maci, nem szabad! – utasítottam rendre a kutyát. Szófogadóan leugrott róla, majd odajött hozzám és simogatásra várva, kérlelőn nézett fel rám. Leguggoltam hozzá, és megsimogattam rég nem látott házi kedvencemet. Öröme jeléül a farkát csóválta, s nyalogatni kezdte az arcomat.
Kristen felnevetett.
- Nevetsz azon, hogy tiszta kutyanyál lettem? – játszottam a sértődöttet.
- Hidd el, te is nevetnél magadon – fonta keresztbe a kezeit a melle előtt. Ezt a kijelentést nem hagyhatom megtorlatlanul.
- Csakugyan? – csibészesen felvontam a szemöldökömet, majd ördögien elmosolyodtam. Tudta mi következik.
- Meg ne próbáld! – kezdett hátrálni a nappali felé. Becsaptam magam mögött az ajtót, s lassú léptekkel közelítettem felé. Elkezdett szaladni előlem, csakhogy én előnyben voltam. Jobban ismertem a járást, mint ő.
A csípőjénél fogva húztam vissza magamhoz, ő közben rúgkapált és segítségért kiáltott.
- Túlerőben vagyok, édes – csókoltam bele a nyakába.
- Eressz! Rob, kérlek – visította nevetve.
Ledőltem vele a kanapéra, úgy, hogy én voltam alul, ő pedig háttal simult a mellkasomhoz. Kíméletlenül röhögtem rajta.
- Kösz, most én is csupa nyál lettem – törölgette a nyakát. – Mekkora szemét vagy – hajtotta le a fejét, így beszippanthattam kellemes illatát. Azonnal elbódított vele.
- Lehet, hogy az vagyok, de legalább újra nevetni látlak – mondtam, és végigsimítottam az oldalán. A teste rögtön reagált az érintésemre. Megremegett, és szaporábban kezdte venni a levegőt, csakúgy, mint jómagam. Érezhette is, mivel a mellkasom rekordgyorsasággal emelkedett, és ott lent is kezdtek szűkössé válni a dolgok.
- Fürödni támadt kedvem – szólalt meg hirtelen, amivel nagyon is meglepett.
- Nekem egészen máshoz lenne kedvem, de a kettőt egyeztethetjük – búgtam rekedtes hangon.
- Majd inkább később, most kérlek, engedj el – lombozott le teljesen.
Lemondóan sóhajtottam, aztán levettem róla a kezemet. Máris kimászott az ölelésemből és elindult az emelet felé, ahol a fürdőszoba volt.
Ki sem pakolt, körül sem nézett, csak elindult. Valami nagyon nem stimmel nála.

Felvittem a csomagjainkat a hálószobámba, bár, a most történtek után még abban is kételkedtem, hogy Kristen egyáltalán hajlandó lesz-e velem aludni. Attól nem kell tartania, hogy szexelni akarok, mivel az előbbi kis akciójával elvette a kedvemet a dologtól.
Leültem az ágyam szélére, és a kezeim közé temettem az arcomat. Balsejtelmem támadt. Mintha nem akarná, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Se érzelmileg, se testileg. Ez lehet az egyetlen kézzelfogható megoldás. Hisz mi más lehet a háttérben? De vajon miért?
Hallottam, amint megengedi a vizet a fürdőszobában. Én azonban nem bírtam ezt a tehetetlenséget.
Halkan bekopogtam a fürdőszoba ajtaján.
- Igen? – szólt ki Kristen.
- Elviszem Macit sétálni, ha hazajöttem beszélnünk kéne – mondtam. Válasz nem érkezett, de mikor épp kilépni készültem a szobából, kattant az ajtó zárja, majd Kristen lépett ki rajta, teljesen felöltözve.
Miért zárta be az ajtót? Azt hitte rátörök és követelem, hogy szexeljünk?! Ha igen, akkor eléggé félreismert, és én is őt.
Szótlanul odasétált elém, megfogta a kezemet s visszavezetett a fürdőbe. Kellemes illat járta át a kicsiny helységet. Rózsaillatú fürdősó, és utánozhatatlan Kristen illat lengte be a teret.
A kád szinte csordultig volt vízzel, fülledt levegő terjengett.
Kristen elengedte a kezemet majd ellépett tőlem. Jól szemügyrevett, s végignyalta a száját. Fogalmam nem volt mit akar, csak álltam türelmesen, várva a folytatást.
Hirtelen indult meg felém, s lábujjhegyre állva a fülembe súgta a következőt:
- Vetkőztess le – aztán arcon puszilt.
- Tessék? – kérdeztem vissza. Szívat?
- Jól hallottad, vetkőztess le – jelentőségteljesen végighúzta a kezét a mellkasomon.
Óvatosan lehúztam a pulóvere cipzárját, de közben nem vette le róla a tekintetemet. Látni akartam, mikor állít meg. De nem tette, még azután sem, hogy háttal fordítottam magamnak, felemeltem a két kezét és lehúztam róla a pólóját. Elhajítottam a felesleges anyagokat, majd nyakától kezdve végigvezettem a kezemet a mellkasán, egészen a nadrágjáig. Ott megálltam, s szépen lassan kicipzáraztam azt, és letoltam róla. Kilépett belőle és szembefordult velem.
Lágy kezét bebocsátotta a pólóm alá és gyengéden simogatni kezdett. Elöntött a forró vágy, azt akartam, hogy mielőbb egyesüljön a testünk. De neki, meglátásom szerint teljesen más elképzelései voltak.
Levette rólam mind a kabátomat, mind a pólómat, aztán letérdelt elém, úgy szabadított meg sec perc alatt a farmeremtől. Ott álltam bokszerben, ő pedig a feketecsipkés fehérneműjében. Majd szétrobbantam ott lent.
Kristen kikapcsolta a melltartóját és azt is elhajította. Közelebb léptem hozzá, de ő megállított.
- Most fürdünk – jelentette ki, aztán kilépett a bugyijából is.
- Ugye csak ugratsz? – kérdeztem elnyúzott hangon. Megrázta a fejét, sajnos. Becsuktam a szemeimet, elszámoltam tízig, aztán követve a példáját, én is megszabadultam a bokszeremtől és beültem mellé a jó meleg fürdővízbe.
Így is majd’ elégtem, de tetőzzük még a dolgot egy forró fürdővel. Naná!
- Megmosnád a hátam? – kérdezte Kristen hátat fordítva nekem.
- Aham – válaszoltam, de majd megdöglöttem annyira kívántam. Főleg mikor hozzáértem selymes bőréhez, ami halvány fehér színben pompázott.
Minden erőmet összeszedtem, hogy ne támadjam le azonnal. Összeszorított foggal simítottam végig újra és újra a hátán, amit ő jóleső hümmögésekkel „köszönt” meg.
Megálltam egy pillanatra, de Kristen úgy döntött tovább feszíti nálam a húrt. Hátranyúlt az egyik kezemért és az alhasára vezette. Hangosan kezdtem venni a levegőt, a szívem a torkomban dobogott, teljesen izgalomba jöttem.
Másik kezemmel óhatatlanul is megmarkoltam formás mellét, mire belenyögött a csendességbe.
- Kristen… - súgtam. Az alhasán nyugvó kezem elindult lejjebb, kényeztetni akartam, ha már másra nem hajlandó a mai nap folyamán.
- Rob, most fürdünk – kuncogott fel, és mielőtt elérhettem volna a hőn áhított célt, kiszállt a kádból.
Ebben a pillanatban egy szitokáradatot zúdítottam a világra, aztán dühösen belecsaptam a vízbe. Kristen összerezzent a hang hatására, de ez nem akadályozta meg abban, hogy maga köré csavarja azt az átkozott törölközőt.
- Kimennél! – szólítottam fel ingerülten.
- Miért? – fordult felém értetlenül.
- Mert le kéne hűtenem magam, és nem akarom, hogy végignézd – magyaráztam.
Ekkor ledobta magáról a törölközőt, odajött a kád széléhez, s felém nyújtotta a kezét. Hezitáltam egy percig, de a kíváncsiságom győzedelmeskedett a haragom felett, elfogadtam.

Ott álltunk egymással szemben, rólam pedig csorgott a víz.
Kristen fura dolgot tett. Vészesen közel hajolt hozzám, azt hittem meg akar csókolni, csakhogy ehelyett a fülét a szívemre helyezte. Becsukott szemmel hallgatta a szívem ritmusát, ami jelen pillanatban dübörgött a mellkasomban.
- Imádom hallgatni a szívverésedet. Olyan megnyugtató – súgta szelíden. Meghatódtam ezen. Végigvezettem a kezemet a hátán, egészen a fenekéig.
- Azt akarom, hogy szeretkezz velem – nézett egyenesen a szemembe. Értetlenül bámultam le rá.
- De, hisz én az előbb is azt akartam – magyaráztam. Megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Nem! Azt akarom, hogy úgy szeress, mintha ez lenne az utolsó alkalmad rá.
- Miről beszélsz? Nem értem.
- Csak tégy a magadévá, úgy, hogy azt soha ne felejtsem el – végigsimított a homlokomon, aztán gyengéd puszit lehelt a szám szögletébe.

/Kristen/

Nem kellett, hogy értse, miért kérem ezt tőle. Én tudtam, de még nem volt itt az ideje, hogy megosszam vele. Nem, most szeretni akarom, úgy, ahogy eddig még senkit nem szerettem. Érezni akarom őt magamban, mélyen. Be akarom szippantani az illatát, hogy az örökre velem maradjon. Csak az övé akarok lenni! Kizárva a külvilágot, a zavaró tényezőket, csak mi ketten létezzünk és senki más.

Szorosan a karjaiba zárt, felemelt, úgy vitt el egészen az ágyáig. Letette rá, majd lekapcsolta a villanyt, hogy csak a hold fénye világítsa meg a szobát.
Visszatért hozzám, s végignézett rajtam. Vágytól elhomályosult tekintettel szólalt meg:
- Annyira szép vagy – nyögte, amint feltérdeltem hozzá és végighúztam a mutatóujjamat a mellkasától egészen az alhasáig. Ott elidőztem, ugyanis imádtam a kis piheszőrt, ami a köldökétől egészen le vezetett. Az egyik gyengém volt.
- Fordulj hasra – kérte. Gondolkodás nélkül teljesítettem a kérését.
Először a kezét éreztem meg a nyakamnál, ahogy lassan, kínzóan lassan simított végig rajtam, egészen a hátam közepéig. Kezét aztán a szája váltotta fel, és nyelvével járta be ugyanezt az utat. Hangosan sóhajtoztam.
Óvatosan benyúlt a hasamhoz, majd a mellkasához szorított. Éreztem, hogy hihetetlenül gyorsan veszi a levegőt. A hajamat eltűrte a baloldalra, s a nyakam jobb oldalát kezdte szívogatni. Én sem tétlenkedtem, bevezettem egyik kezemet kettőnk közé, és meg sem álltam tettre kész férfiasságáig.
Hangosan felnyögött, ahogy hozzáértem.
Látni akartam az arcát, ezért szembefordultam vele, így térdeltünk az ágyon. Egy végeláthatatlan pillanatig elvesztünk egymás tekintetében. Annyira szerettem, hogy az szinte már fájt. Nem gondoltam, hogy lesz egyszer valaki, aki ilyen nagy hatással lesz rá, mint Rob. A legkülönlegesebb ember, a legszexibb férfi, a legjobb szerető a világon. És én elmondhatom, hogy ő csak az enyém volt. Még ha kis ideig is, de így volt.
Megragadta a nyakamat, és mohón az ajkamra vetette magát. Beleharaptam az alsó ajkába, mire felszisszent.
- Ezt már szeretem – morogta lelkesen. Nyelveink buja táncot jártak a szánkban, a levegő kifogyott a tüdőnkből, de egyikünk sem akarta megszakítani a csókot. Faltuk egymás száját, szenvedéllyel, úgy, mint eddig soha.
Rob lefektetett az ágyra, s elszakadva az ajkaimtól, végigcsókolta a testemet. Szájával beleharapott az egyik mellbimbómba, amit egy hangos sikollyal jutalmaztam. Félve nézett fel rám.
- Ez isteni volt, ne hagyd abba – lihegtem.
Kaján vigyorral tért vissza a kebleimhez, csakhogy most a másikkal játszadozott el.
Száját egyszer csak a keze váltotta fel, s ajkával egészen máshol kényeztetett. Nyelve elképesztő gyorsasággal és precizitással sodort a mindent elsöprő extázis felé. Túrtam a haját, szorítottam a lepedőt, sikítottam, ahogy csak a torkomon kifért.
Addig bírtam tartani magam, míg meg nem éreztem Rob egyik ujját is magamban, amint eszméletlen tempóba várja a „halálomat”. A szemeimet leszorítottam, a hátam ívbe feszült, és Rob nevét kiáltva kitört belőlem az első orgazmusom.
Lihegve próbáltam visszanyerni a lélekjelenlétemet. Rob huncut mosollyal az arcán támaszkodott meg fölöttem.
- Imádom…nézni…mikor…így…vonaglasz…alattam – a nyakam csókolgatása közben mondta mindezt, a pimasz.
- Én pedig azért vagyok oda, mikor arra kérsz, hogy hagyjam abba – válaszoltam. Kérdőn nézett rám.
- Megmutatom – súgtam a fülébe, majd meg is haraptam a fülcimpáját. Elég is volt ez a kis művelet ahhoz, hogy kizökkenjen egy pillanatra.
Kapva kaptam az alkalmon, és a hátára fordítottam. Ráültem a csípőjére, és mosolyogtam az elkínzott arcán.
- Na, már nem is érzed annyira nyeregben magadat, mi?
Megragadta a csípőmet, én pedig lehajoltam hozzá, és gyengéd csókot nyomtam enyhén szétnyílt ajkaira. Elszakadva az ajkától, számat a kulcscsontjára helyeztem, és onnan húztam végig a nyelvemet egészen a köldökéig.
A kezemmel végigsimítottam rajta, mire felhördült. Felbátorodtam, és egyszerre a kezemmel és a számmal is kényezettem őt. Az arca folyamatos rándulásban volt, alig bírta tartani magát.
- Ó, istenem – fejét a párnába vetette, ujjai elfehéredni látszottak annyira szorította ő is a lepedőt.
- Engedd el magad – biztattam.
Kezeim gyorsabb tempóra váltottak, a számmal pedig szinte teljesen eltüntettem őt magamban.
Morgásai egyre sűrűsödtek, ami előjele volt a hamarosan sorra kerülő kitörésének. Még párszor végigsimítottam rajta, mikor megéreztem a számban férfiassága nedveit.
- Ez eszméletlen volt édes – próbált újra normálisan lélegezni, de még el-elakadozott a levegővétel közben.
Visszaültem a csípőjére, ő pedig felült, így a szánk egy magasságban volt. Megpusziltam a homlokát, ő pedig a melleimet markolászta.
Megfogtam az arcát, s mélyen a szemébe néztem. Olyan áhítattal figyelt engem, hogy azt hittem, menten elbőgöm magam. Memorizáltam az arca összes kis részletét.
Lassan közelítettem a szája felé, de még mielőtt megcsókoltam volna benedvesítettem az alsó és a felső ajkamat is, csak aztán engedtem bebocsátást a nyelvének a számba. Beletúrtam a hajába, míg ő a fenekemet markolászta. Ziháltunk ismét, és megéreztem a gerjedelmét, amint nekifeszül a fenekemnek.
- Érezni akarlak magamban, Rob – motyogtam zavartan.
- Én is ezt akarom – fúrt a tekintetét újfent az enyémbe.
Megemelt a fenekemnél fogva, majd szép lassan magára húzott. Együtt lélegeztünk fel a kellemes érzésre.
Rob vállaiba kapaszkodtam, s úgy kezdtem el rajta mozogni. Először lassan, majd fokozatosan gyorsultam. Megharaptam a vállát is, de ő a fejét a nyakhajlatomba temetve tűrte a kínzásomat.
Hirtelen leszorított magára.
Kétségbeestem, hogy talán rosszul csináltam valamit, de miután magához szorítva lehelyezett az ágyra, megnyugodtam.
A lábaimat jobban széttártam, hogy így is jobban belémhatolhasson.
- Robh… - nyögtem a nevét áhítattal.
- Kristen… - mondta ki ő is a nevemet szerelmesen.
A lökései egyre gyorsabbak lettek, én pedig már vágytól égve vártam, mikor gyulladok fel Robbal együtt.
Egy utolsó, gyors, kimért mozdulat után mindketten remegve élveztünk el. Nem volt annál felemelőbb érzés, mint mikor Rob belémtemetkezve adja át magát a szenvedélynek.
A nyakamba lihegett, én pedig szüntelenül simogattam nedves hátát.

- Ez….őrületes volt – mondta, miután legördült rólam. Mindketten megsemmisülve feküdtünk a hátunkon, és a plafont bámultuk.
- Pont olyan volt, ahogyan elképzeltem – könyököltem fel, hogy jobban lássam kimerült arcát.
- De remélem nem ez volt az utolsó együttlétünk – nézett rám aggódva. Most erre mit mondjak? Megráztam a fejem, mert a hangom biztosan elárult volna.
- Kris, elmondod, mi volt a baj?
- Semmiség – legyintettem. Fel akartam kelni, de Rob megfogta a karomat, nem engedett.
- Nekem nem úgy tűnt – magyarázta. Gyengéden, és biztatólag végigsimítottam az arcán.
- Pedig elhiheted, hogy kutyabajom – a hitelesség kedvéért megcsókoltam.
- Hm, hiszek neked. Egyelőre – szegezte rám az ujját felhívásképp. – A kutyáról jut eszembe. Macit el kéne vinnem sétálni.
Ki is ugrott az ágyból, és kezdte magára húzni a ruháit.
Megkövülten bámultam rá. Hogy lehet valakinek ennyire jó teste? Miért kívánom minden perccel egyre jobban? Utálom a testem, egy gaz áruló.
- Minden rendben? – kérdezte a cipője kötése közben.
- Aha – válaszoltam. - Veled mehetek?
- Inkább ne.
- Miért? – kíváncsiskodtam. Közben visszamásztam az ágyba. Rob odalépett hozzám, és gondosan rám húzta a takarót.
- Meglepetés – nyomott egy utolsó csókot a számra.
Nem tudtam tőle többet kérdezni, mert kiviharzott a szobából.
- Ja, és Kris… – nézett be az ajtó mögül.
- Hm?
- Szeretlek – dobott egy csókot a kezével. Ahhh, milyen imádnivaló!!
- Én is téged – válaszoltam, aztán jól befészkeltem magamat az ágyba.

Hogy fog nekem mindez hiányozni. Az érintései, a gondoskodása, a szerelmes szavai, ő maga.
De nem lehetek önző, főleg nem ilyen helyzetben. Claire is megmondta, hogy bármennyire is nehéz, el kell őt engednem.
El is fogom, de ez az utolsó éjszaka még járt nekünk.
Robert Pattinson….az első, és egyetlen férfi, akit valaha szerettem, és szeretni fogok!

Remélem most nem fog meghibásodni a blogspot, és nem tünteti el a hozzászólásaitokat!
A következő részben minden ki fog derülni:)

Unaloműző 4.

Sziasztok, ismét!
Ma nagyon unatkoztam és, mivel adós voltam még nektek az Unaloműző utolsó részével, úgy döntöttem, hogy ma megkapjátok:D
Tök jó fej vagyok, nem? xD (NEM!)
Nem is rizsáznék feleslegesen, olvassátok el ha időtök engedi:)

Lilluci

U.i: kiderült, hogy az Almost Lovers 12. része nem tűnt el, csak a blogspot tegnap egy kicsit a bolondját járatta velem:/
Szóval, ha lejjebb tekertek akkor ott megtaláljátok az új részt^^

2010. december 28.

/Robert/

- Nem unod még, hogy egész álló nap csak magadat sajnálod? – kérdezte flegmán Xavier. Már nem is válaszoltam neki, vicces volt hallgatni, ahogy magával megbeszéli a dolgokat.
- Elegem van ebből a letargikus szar állapotodból! Anya is totál idegbeteg miattad, és nem elég, hogy téged el kell viselnem, még őt is nyugtathatom miattad – leült mellém a kanapéra, láttam, most kapok a pofámra. – Figyelj, szerintem haza kéne menned.
- Legalább kedvesen adtad a tudtomra, hogy nem akarsz itt látni – nevettem, és már mentem is, hogy összeszedjem a dolgaimat. Én is haza akartam menni, legalább távol kerülök Kristentől.
- Nem erről van szó! Csak látom, hogy mennyire kivagy.
- Jól vagyok! – hitegettem ezzel, mind őt, mind magamat. Természetesen ez nem volt igaz, de a pozitív hozzáállás talán kifizetődő lesz egyszer.
- Nem vagyok hülye, se vak. A közelébe se vagy a jónak.
- Mégis mit vársz?! Elcsesztem a kapcsolatom Kristennel. Szívből utál, majdnem megölte magát miattam. Mondd ettől kéne olyan hű, de faszán éreznem magam?! – fakadtam ki, kissé csúnyán.
- Épp ezért ötlöttünk ki egy tervet Ashley-vel – kacsintott, majd odajött hozzám és kiszedte a kezemből a félig összepakolt bőröndömet. – Figyelj, ez bombabiztos terv.
- Nem érdekel – bementem a fürdőszobába, hogy onnan is összeszedjem a dolgaimat.
- Pedig érdekelhetne, talán visszakaphatod vele Kristent – mondta az ajtófélfának támaszodva.
- Olyan terv nem létezik, amivel visszafogadna. Ez teljes képtelenség – csóváltam a fejem. Ezek tiszta hülyék!
- Nem, nem az!

Elmesélte, hogy mit, hogy kell tennem. Kizártnak tartottam, hogy mindez bejöhet, de úgy voltam vele, egy próbát megér. Ha nem teszek semmit, biztosan nem fogom visszahódítani Kristen, de megpróbálni meglehet.

- Add át üdvözletemet anyáéknak – kötötte a lelkemre kérését Xavi.
- Úgy lesz! – nevettem. Azóta a szörnyű nap óta, először nevettem önfeledten.
Még egyszer utoljára átöleltem az öcsémet, és felszálltam a gépre.
Pár óra elteltével a gépen a londoni reptéren landolt. Rajtam a világ szeme! Ha ügyes vagyok, a Szilvesztert akár az Egyesült Államokban is tölthetem életem szerelmével.

2010. december. 31 (22:00)

/Kristen/

Már nem voltam olyan mértékben magam alatt, mint két nappal ezelőtt. Beletörődtem abba, hogy engem a férfiak csupán elhagyni tudnak. Volt már ezelőtt is szerelmi csalódásom. Ez miért lenne más, mint a többi? Talán azért, mert Robot jobban - nem is ez a megfelelő szó-, inkább máshogy szerettem. Ő volt a legjobb barátom, és egyben a kedvesem. De amire erre rájöttem, már késő volt. Tudom, hogy buta dolog volt bevennem azt a töménytelen sok gyógyszert, de nem gondolkodtam, egyszerűen cselekedtem. Nem akartam érezni a szívemben lévő szúró fájdalmat. Nagyon nagy hiba volt mindez, és megfogadtam, soha többé nem teszek ilyet, legyen bármilyen kilátástalan is a helyzetem.

Abban is vétettem, hogy csupán Robot hibáztattam. Én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő. Hisz én se vallottam be magamnak az érzéseimet. Ha ezt előbb megteszem, mindkettőnket megkíméltem volna kétévnyi boldogtalanságtól. De nem, Kristen Stewart inkább magában szenvedett, ahogy szokta! És lám mi lett a vége, egy kórházi szobában landoltam karácsonykor. Csak én vagyok képes mindent ennyire túldramatizálni.
Szerencsére egy éjszakánál tovább nem kellett a kórház falai között lennem. Nem is bírtam volna, ez az egy éjjel is kínszenvedés volt, erre az ügyeletben lévő nővér a bizonyíték. Az őrületbe kergettem szegényt az örökös csengetésemmel.

Azóta itthon tengődöm, anyám szigorú felügyelete alatt. Nem mer egyedül hagyni, fél, hogy újra meggondolatlan lépést teszek. Hiába esküdtem vagy százszor az életemre, és az övére, hogy ilyen többé nem jut az eszembe, nem mert kockáztatni. Ha viszont neki dolga akadt, akkor Ashleyt hívta át, hogy játssza el a bébicsőszömet.

Ma is kedves barátnőm lett megbízva a felügyelésemre. Legalább nem töltöm egyedül az Újévet. Mert ugye, ma van Szilveszter. Hurrá!
- Ashley, pezsgőt azért kaphatok majd? – érdeklődtem, miközben csatornát váltottam.
- Nem tudom, hogy anyád vett-e gyerekpezsgőt. Ha nem, akkor marad a csapvíz – nevetett kajánul. Igen, azt elfelejtettem említeni, hogy a drágalátos anyukám még az italokat is hét lakat alatt őrzi.
- Tudod, Xaviert nyugodtan áthívhatod.
- Neki más dolga akadt – sóhajtott fel. Ezen elcsodálkoztam, mióta együtt voltak egy percet se bírtak ki egymás nélkül, és pont ma, Szilveszterkor nélkülözik egymást? Kissé meglepő, de nem az én dolgom vájkálni a magánéletükben, ha a barátnőm úgy érzi, beszélni szeretne erről, készséggel meghallgatom.

Titkon ugyan örültem volna, ha Xavier betoppan és elejt egy-két megjegyzést a bátyjáról. Ennek az esélye a nullával volt egyenlő, de a remény hal meg utoljára, mint szokták mondani.
Sokat gondoltam Robra, és arra, mit csinálhat épp. Az a tudomásomra jutott, hogy visszautazott Londonba, és feltételezem Jennához ment haza, mégse gyűlöltem őt. Minden percben vártam, hogy hívjon, vagy legalább írjon egy e-mailt, de azok után, ahogy a kórházban beszéltem vele, ez csak leányálom. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, sokmindent másképp csinálnék. Például 2008-ban rögtön léptem volna, nem vártam volna két évet.
Mára már rájöttem, hogy mi volt az oka a két hónapnyi távollétének. Akkor jött össze Jennával, és, mint azt Xaviertől megtudtam, Rob jobbnak látta hanyagolni a kettőnk kapcsolatát, hogy a Jennával folytatott viszonya sikeres legyen. Ezt akarta velem közölni, mikor én annyira rámenős voltam. Hülye!

- Bocs, Ash, hogy ezt mondom, de ennél uncsibb bulin még soha életemben nem voltam – ásítottam egy hatalmasat, ezzel is tudtára adva, mennyire unatkozom. – Nem bánod, ha én most lefekszem? – kérdeztem.
- Kristen, meg ne próbálj lefeküdni! – szólított fel, ellentmondást nem tűrő hangon. Rögtön visszaültem a kanapéra.
- Oké, de akkor kérlek csináljunk valamit – nyögtem.
- Várj még pár percet – nyugtatott.
- Mégis, mire várjak? – értetlenkedtem.
- Telefonálok egyet – közölte. Kissé érdekesen viselkedett. Pár perc elteltével visszatért, és láttam, hogy rajta van a kabátja.
- Hova megyünk? – érdeklődtem felcsillanó szemekkel.
- Te sehova, én viszont most elmegyek.

Azzal fogta magát és kisétált az ajtón. Bambán bámultam magam elé, semmit se értettem. Már Ashley is elhagy?
Felsétáltam a szobámba, és nem törődve semmivel, átöltöztem pizsamába. Vagyis öltöztem volna, csakhogy valami megzavart közben.


/Robert/

Nyugtalan voltam, nem bíztam a terv sikerében. Toporogva vártam, hogy Xavier lejöjjön, és indulhassunk végre.

- Itt is vagyok! – vágódott be a kocsiba, kezében a CD-t lóbálta. Remegő kézzel indítottam be az öreg autót.
- Most hívott Ash, azt mondta Kristen eléggé zabos – röhögött idiótán. Oldalba löktem, mire abbahagyta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – adtam hangot a kételyeimnek.
- Rob, sért a bizalmatlanságod irányomba és a barátnőm irányába – játszott sértettségén jót mulattam titokban, ugyanis túl feszült voltam bármiféle érzelmet hangosan is kinyilatkoztatni.

Leparkoltam az ismerős házhoz, ahonnan pillanatokkal később Ashley sétált ki. Kinyitotta a Xavier felőli ajtót, majd szájon csókolta kedvesét. Belül reménykedtem, hogy nemsokára én is ezt tehetem Kristennel.

- Készen állsz, Rob? – ébresztett fel álmélkodásomból Ash.
- Azt….azt hiszem – dadogtam. A lámpalázam elviselhetetlen volt. Izzadtam, a szívem kétszeres gyorsasággal vert.
- Akkor indítom a zenét – hallottam valahonnan a távolból az öcsém hangját.

Meghallottam az ismerős dallamot, amit már napok óta hallgattam. Kizárólag erre az estére készültem. Összeszedtem minden bátorságom és torkom szakadtából énekelni kezdtem a dalt, ami remélem eléggé kifejezi, az érzelmeimet. (Zene)

Oh, her eyes, her eyes, make the stars look like they're not shining
Her hair, her hair, falls perfectly without her trying
She's so beautiful, and I tell her every day

Yeah, I know, I know, when I compliment her she won't believe me
And it's so, it's so, sad to think that she don't see what I see
But every time she asks me do I look ok, I say

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Because girl you're amazing, just the way you are(yeah)

Her lips, her lips, I could kiss them all day if she let me
Her laugh, her laugh, she hates but I think it's so sexy
She's so beautiful, and I tell her every day

Oh, you know, you know, you know, I'd never ask you to change
If perfect's what you're searching for then just stay the same
So, don't even bother asking if you look ok
You know I'll say

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Because girl you're amazing, just the way you are
The way you are, the way you are
Girl you're amazing, just the way you are

When I see your face, there's not a thing that I would change
Cause you're amazing, just the way you are
And when you smile, the whole world stops and stares for a while
Cause girl you're amazing, just the way you are. Yeah*

Addig a percig míg be nem fejeztem a dalt fel se néztem Kristen ablakához. Viszont, ahogy vége lett a szövegnek, és a zene is elhalkult, rettegve pillantottam fel.
Kristen ott állt karba tett kézzel, egy fehér köntösben az erkélyén. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmilyen érzelmet, ugyan is túl sötét volt ahhoz, hogy jól lássam gyönyörű arcát. Xavier megköszörülte mögöttem a torkát, lépésre buzdítva ezzel engem.

- Szia – köszöntem félénken.
- Mit keresel te itt? – kérdezte Kristen flegmán. A pulzusom az egeket verdeshette, annyira féltem.
- Hozzád jöttem – mosolyogtam, hátha ezzel lágyítok jégszívén.
- Igen, azt vettem észre.
Csak álltam csendben, nem tudtam mit is mondhatnék még neki, hisz ezekkel a szavakkal egyértelművé tette, nem akar tőlem semmit.
- Kristen, esetleg beengedhetnéd Robot – sétált mellém Ashley. – Teljesen átfagyott idekint – hajtott Kristen jó szándékára.
- Ezért még számolunk – sziszegte. Nem voltam benne biztos, hogy ezt Ashley-nek mondja-e. Ashley bíztatólag megszorította a kezem, arcon puszilt és beszállt Xavierhez a kocsiba, majd elhajtottak.

Nyílt az ajtó, Kristen pedig mogorva arckifejezéssel méregetett.

- Mit akarsz? – kérdezte újra.
- Bocsánatot kérni jöttem – sóhajtottam, lehajtott fejjel.
- Nem gondolod, hogy azzal egy kicsit elkéstél?
- Reménykedtem benne, hogy van esélyünk mindent megbeszélni – emeltem rá a tekintetem.
- Nem hiszem, hogy a barátnőd…. Jenna, örülne ennek – mondta gúnyosan, láttam, hogy rám csapni készül az ajtót, csakhogy én megakadályoztam ebben.
- Már nincs barátnőm! Igazából, nem is tekintettem úgy rá, mint a barátnőmre, csak egy kedves ismerős volt a számomra – magyaráztam, bár Kristen arcát elnézve felesleges volt. – Kristen, tudom, hogy egy állat voltam… - kezdtem, de ő egyből közbevágott.
- Igen, az voltál! – mosolyodott el, ami reményre adott okot, de azért nem bíztam el magam.
- Hidd el, ha tudom, hogy van esélyem nálad, már rég léptem volna, de te is tudod mennyire félénk vagyok a lányokkal – pirultam el egy kissé.
- Rob, de én a legjobb barátod voltam, nekem elmondhattad volna, mit érzel – magyarázta. A múlt idő megcsapta a fülemet. Csak volt a barátom?
- Szóval, már nem tartod magad a barátomnak? – kérdeztem kétségbeesetten. Ha a szerelmem nem is akar lenni, legalább a barátság maradjon meg köztünk.
- Határozottan nem – csóválta a fejét.
- Kristen, kérlek… ne vedd el tőlem a barátságod. Szükségem van rád! – suttogtam.
- Várj, neked most csak barátként van rám szükséged? – kérdezte. Ránéztem és láttam, hogy könnyek csillannak meg a szemeiben.
- Dehogy! – léptem közel hozzá, majd letöröltem a könnyeit az arcáról. Hagyta. Arca belesimult a tenyerembe és lehunyt szemmel engedte, hogy végigsimítsak bársonyos arcbőrén.
- Szeretsz engem? – kérdeztem közel hajolva a füléhez. Kinyitotta a szemeit, kezébe vette az arcomat, úgy válaszolt.
- Mindennél jobban – lehelte hangtalanul.
- El se hiszem, hogy ezt mondod! – magamból kikelve csak úgy ontottam magamból a szavakat. – Egy barom voltam, de mostantól minden más lesz, ígérem. Soha nem hagylak el… - és még folytattam volna, csakhogy Kristen mutatóujja megakadályozta további hasztalan ömlengésemet.
- Pattinson, kuss! – szólított fel gyengéden. – Csókolj meg!

Készséggel teljesítettem a kérését. Lassan közelítettem az ajkai felé, nem akartam ezt az örömteli pillanatot elsietni, ki akartam élvezni minden egyes percét. Ahogy ajkaink végre, oly hosszú idő után újra találkoztak, felszabadító érzés kerített a hatalmába. Gyengéden átöleltem Kristen derekát, ő pedig beletúrt a hótól nedvessé vált hajamba. Bebotorkáltam vele – kissé ügyetlenül - a házba, az ajtót pedig csak hangos csattanással sikerült becsuknom. Mindketten elmosolyodtunk ezen, de a csókot egyikőnk se volt hajlandó megszakítani. A karjaimba vettem törékeny testét. Egyik kezem a hátán, másik a térdhajlatában pihent, így mentem fel vele az emeltre.
A szobájába érve gyengéden letettem az ágyra, majd mellé feküdve néztem szépséges arcát.
- Olyan szép vagy – súgtam a fülébe szerelmesen. Felkuncogott, ahogy leheletem csiklandozva érintkezett selymes bőrével. – Tényleg mindent szívből sajnálok.
- Rob, felejtsük el, jó? Mindketten hülyék voltunk ez ügyben, de szerencsére megoldódott a probléma, és akadálymenetesen szerethetjük egymást – oszlatta el a viharfelhőket végleg a fejünk fölül Kristen.
- Kimondhatatlanul szeretlek – vallottam be neki legbensőbb érzéseimet.
- Én is téged – csókolt meg, csakhogy ez a csók szenvedélytől fűtött volt. Minden porcikám vágyott Kristenre, de kissé gyorsnak találtam a tempót, így minden erőmet összeszedve, megállásra kényszeríttettem kedvesemet.

- Nem gyors ez egy kicsit? Hisz épp most kaptuk egymást vissza – kérdeztem, felülve az ágyon.
- Szerintem már így is egy csomó időt elvesztegettünk. Többet nem vagyok hajlandó – azzal a nyakamba csimpaszkodva követelte, hogy gátlásaimat levetkőzve adjam át magam, oly régen várt vágyaimnak.
Nem tiltakoztam tovább, visszacsókoltam. Kristen feltérdelt az ágyon úgy kezdte el kigombolni az ingemet. Én mindeközben végigsimítottam a hátán, majd előre nyúltam, hogy kioldhassam a köntösén lévő csomót. Sikerrel jártam, és óvatosan lesimítottam róla a puha anyagot. Szerencsére semmi más nem fedte csodás testét, csak ez a fehér anyag. Miközben ő az övemmel babrált, én szemügyre vettem fedetlen alakját. Egyszerűen tökéletes volt, egy férfi nem is kívánhat magának ennél gyönyörűbb teremtést.

- Mit nézel? – kérdezte, mikor sikerült kioldania a csatomat.
- Csak benned gyönyörködöm – adtam egy puszit a szájára és lefektettem őt az ágyra. Amíg kényelmesen elhelyezkedett, én megszabadítottam magam a nadrágomtól és a boxeremtől, így, immár mindketten fedetlenek voltunk. Kristen fölé tornyosultam, persze arra nagyon ügyeltem, hogy ne nyomjam őt össze. Éhes vadként vetette rá magát a számra, és ajkamat megharapva csókolt. Ezzel a viselkedéssel – ha lehet -, csak még jobban feltüzelte, az így is lángban égő testemet. Elhatároztam, hogy ez az este Kristenről fog szólni, neki fogok örömet szerezni. Az én vágyaim ma éjjel másodlagosak. Elszakadva ajkaitól, végigcsókoltam a nyakán, aztán a kulcscsontján, míg végül megérkeztem gömbölyű melleihez. Egyiket a számmal kezdtem kényeztetni, másikat a kezem vette birtokba. Kristen felsikkantott az érzésre, ami örömmel töltött el. Ilyet még úgy se nagyon csináltam. Általában az együttlétek más nőkkel, mind unalmasak voltak, de Kristennel minden érintés és csók úgy dimenzióba került.

Mellei után a hasán haladtam végig. Nyelvemet végighúztam lapos hasán, hogy végezetül megérkezzek nőiessége pontjához. Felnéztem, hogy szemügyre vehessem épp a kínok között járó kedvesem arcát, aki félig meggyötörten várta az újabb csapást. Óvatosan szétfeszítettem Kristen térdeit, hogy akadálymentesen juthassak a mennyek kapujához. Kristen készséggel tárta szét nekem a lábait, és a látvány – ahogy sejtettem -, letaglózott. Azonnal ízlelni akartam őt, de megálljt parancsoltam magamnak, és először kezeimnek engedtem szabad utat. Kezdetnek csak végigsimítottam nedves pontján, amitől egy újabb kis sikolyt hallatott. Majd egy határozott mozdulattal belevezettem a mutatóujjamat, amit még egy másik is követett. Intenzíven mozgatni kezdtem benne hosszú ujjaimat. Kristen a lepedőbe kapaszkodva egyre hangosabban adta a tudtomra, hogy mindent a lehető legjobban csinálok.
Egyszer csak Kristen háta ívbe feszült és az egész teste remegni kezdett. Elértem nála az első orgazmust. Ujjaimat kihúztam belőle, ő pedig várta, hogy végre egyesüljünk, de nekem előtte még más terveim voltak. Egy pusziért, azért fölkeltem, amit ő készséggel meg is adott nekem, majd visszahelyezkedve a lábai közé, ujjaimat immár a szám váltotta fel.

- Rob….ne…..ne…..kínozz! – kérlelt elfúló hangon, csakhogy eszem ágában se volt megállni. Nyöszörgései egyre intenzívebbek lettek, éreztem közel a vég. Két kezemmel lefogtam a csípőjét, és ő így adta át magát az újabb gyönyörhullámnak.

Elégedett mosollyal az arcomon tornyosultam ismét fölé, egy csók reményében. Meg is kaptam a ki nem mondott kérésemet.
- Ezt egyszer visszakapod – „fenyegetett” lihegve. Újra megcsókoltam, és magamat se kínozva tovább testünket egyesítettem. Gyengéden hatoltam belé, csakhogy ő, csípője folytonos mozgatásával megakadályozta, hogy lassan mozogjak. Őrült tempót diktáltam rajta, és pár perc elteltével én is átadtam magam a vágyaimnak. Férfias morgásomat nem bírtam magamba folytatni, így kiadtam magamból azt.

Lefordultam Kristenről, és háton feküdve magammal húztam kimerült kedvesemet is. Feje búbjára nyomtam egy puszit, ő pedig csillogó szemekkel vizsgálgatta az arcomat. Minden estémet el tudtam volna viselni, ha azokat Kristennel tölthetem. Boldog voltam, mint soha ezelőtt, és ez a karjaimban fekvő gyönyörűségnek köszönhettem. Reméltem, hogy ő lesz életem első, és egyetlen szerelme, akiért feladom a londoni életemet és ideköltözöm Amerikába.

Az idilli pillanatunkat, hangos petárda és tűzijáték hangja szakította félbe. Ki is ment a fejemből, hogy épp Szilveszter este van.

- Boldog Újévet! – csókoltam meg Kristent.
- Azt hiszem, az megvan – kacsintott. – Itt az ideje, a fogadalom tételnek – ült fel az ágyban, maga köré tekerve – sajnálatomra -, a takarót. Odarohant az ablakhoz, és csendben szemlélte a fényjátékot, én pedig őt csodáltam. Nem volt semmi megfogadnivalóm. Vagyis volt, méghozzá, nem fájdalmat okozni Kristennek, és mérhetetlenül boldoggá tenni őt.

Kiszálltam az ágyból, mögé léptem és átkaroltam a derekát. Így együtt néztük a tűzijátékot.

- Ideköltözöm – súgtam a fülébe. Azonnal hátrafordult és a nyakamba ugrott, majd ott csókolt ahol csak ért.

Újév, új életet kezdődik a számunkra, és annak minden egyes percét ki kell használnunk, mert az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Most van itt az ideje, hogy megtegyük, amiről eddig csak álmodoztunk.

The End

* Bruno Mars - Just The Way You Are

Hát ennyi lett volna:) Remélem sokaknak újraolvasva és ugyanazt nyújtotta, mint legelőször!
A véleményeteket szívesen fogadom^^

Happy Birthday RPattz♥

Hát, ez a nap is eljött :D
Kereken negyedévszázados lett a mi ifjú titánunk!!!
Még tisztán él az emlékezetemben, mikor 2008ban lányok milliói álmodoztak egy jól belőtt hajú, igen jóképű(na jó, ultraszexi) vámpírfiúról, aki mára a világ egyik leghíresebb színészévé vált.
De mit is kívánhat az ember Rábörtnek ezen a jeles napon?
Nos, én azt kívánom, hogy szerepeljen még vagy egy millió filmben, zsebeljen be rengeteg díjat, és a legfontosabb, hogy találja meg a boldogságot! ^^


BOLDOG 25. SZÜLINAPOT ROB!!!!! :]


U.i: Aztán csak ügyesen a Kristennel való ünnepléskor:P
Ide kattintva, egy aranyos videót is megnézhettek ^^

U.i.2: Ezt a képet, Fanni csak és kizárólag az én kedvemért szerkesztette meg. Nagyon szépen köszönöm neki (L)

Almost Lovers - 12. rész

Sziasztok!

Fúúúú, hol is kezdjem?
Hát, először is sajnálom, hogy megint, több mint egy hétig nem adtam magamról életjelet:/
Kicsit elfáradtam az érettségi miatt, és nem volt erőm még írni sem.....ne haragudjatok ezért!
Másfelől azért kérek bocsánatot, mert, bár egy hetet vártatok, még sem tudok jó fejezettel szolgálni.
Pedig megvolt a fejemben az elképzelés, le is írtam, de valahogy nagyon ratyi lett:S
Szóval, most arra kérek MINDENKIT, aki olvassa ezt a fejezetet és nem tetszene neki, ha névtelenül is, de írja meg a véleményét. Tisztában vagyok vele, hogy ez most valóban ne jött össze, szóval én adok engedélyt nektek :D
Jó olvasást!

Lilluci

12. rész

A terminál csordultig volt emberekkel, mi mégis fejvesztve futottunk át köztük. Szlalomoztunk, és próbáltuk a legrövidebb utat megtalálni a kijutáshoz.
Mivel mindkét kezemben egy-egy bőröndöt fogtam, nem tudtam belekapaszkodni Robba. Kénytelen voltam utána loholni, ami nem volt túl egyszerű.
Ahogy láttam, ő is jó párszor majdnem elbotlott a saját lábában, de egy káromkodást elejtve már fojtatta is az útját.
Hátra-hátrapillantott, hogy egyáltalán jövök e még utána. Rámosolyogtam, mellyel biztosítottam, tartsa csak a megszokott tempót.
A hosszas maraton után, végül kiértünk a friss – és egyben hamisíthatatlanul hűvös – londoni levegőre. Nagyot szippantottam belőle, majd ismét szótlanul követtem Robot.

Le se tudta volna tagadni mennyire feszült. Egy szót sem szólt hozzám mióta leszálltunk a gépről, és a taxiban sem adta jelét a kommunikációnak.
Nem haragudtam rá, fordított esetben én se találnám a megfelelő szavakat.

Amint megállt a taxi a kórház előtt, Rob, mint egy puskából kilőtt golyó, rohant az épületbe. Fizetni is elfelejtett, amit én természetesen rendeztem.
Hosszas keresgélés után megtaláltam az egyik folyosón, amint épp az anyukájával ölelkezett. Szívmelengető látványt nyújtottak, és ha nem egy ilyen tragikus dolog miatt találkoztak volna ismét, az maga lett volna a megváltás.

Szép csendben lépdeltem oda mögéjük. Féltem, hogy a családja mégis mit fog szólni váratlan megjelenésemhez.
Végigsimítottam Rob hátán, aki erre elengedte az anyukáját, majd felém fordult. Egy gyenge mosolyt küldött felém.
- Kristen, hát te hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten, a könnyei törölgetése közben, Claire.
Nagyon zavarban voltam. Robnak tudatnia kellett volna velük, hogy én is vele tartok, azzal elkerülhettük volna ezt a kínos jelenetet.
- Elkísért engem – vágta rá Rob, látva, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Meglepően pislogtam.
- Értem – lépett közelebb hozzám a megtört asszony, majd engem is magához ölelt. Nagy kő esett le a szívemről, mégis betolakodónak éreztem magam. Egyértelmű, hogy nem nekem kellett volna elkísérnem Robot, hanem….Camillának. Ő a barátnője, én csak – ha átmeneti ideig is – a szeretője vagyok. Ez az érzés a szívembe mart.
- Bemehetek hozzá? – kérdezte szerelmem. Claire elengedett, s nemlegesen megrázta a fejét.
- De a kicsit megnézhetitek – mondta egy kissé lelkesebben. – A koraszülött osztályon van, a harmadik emeleten – adta meg a pici pontos helyét.

Rob kérdés nélkül elindult a lift felé, én viszont tehetetlenül álltam a folyosó közepén.
- Nem jössz velem? – kérdezte a lift ajtajában állva. Erőtlenül bólintottam egyet, s beléptem mellé.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben megnyomta a harmadik emelethez tartozó gombocskát. Kiszáradt a torkom, nagy erő kellett ahhoz, hogy megbírjak szólalni.
- Igen, csak nagyon fura ez az egész – vallottam be pironkodva.
- Micsoda? – kérdezte, s fürkészően vizsgálgatta az arcomat.
- Anyukád szemmel láthatóan meg volt lepődve azon, hogy én kísértelek el Camilla helyett – vallottam be az okot, amiért ennyire magam alatt voltam.
- Valóban – sóhajtott egyet. Ránéztem, de az arcáról mindenfajta érzelem eltűnt. Megijesztett.
- Nem akarod, hogy itt legyek? – kérdeztem kíváncsian.
- Ne kérdezz ekkora badarságot! – csattant fel a semmiből. Összerezzentem a hirtelen hangulatváltozástól. – Ne haragudj – kért elnézést, s odalépett elém, majd végigsimított az arcomon. A keze puha volt, és jéghidegnek hatott az én felhevült testemhez képest. Nem azért volt melegem, mert megkívántam, csak az elmúlt pár perc eseményei váltották ki nálam ezt a reakciót.

Belesimultam a tenyerébe, és én is megérintettem fáradt arcát. Lecsukta a szemeit, aztán lassan közelíteni kezdett az arcomhoz. A gyomrom görcsbe rándult, mintha legalábbis az első csókunkra készülnénk.
Én is lehunytam a szemeimet, a számat résnyire nyitottam, és vártam, hogy végre ajkaink érintkezzenek egymással. De csak Rob leheletét éreztem, amint az arcomnak csapódik.
Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, megszólalt:

- Mindennél többet jelentesz nekem – súgta.
A szemeim könnybe lábadtak, és gondolkodás nélkül vetettem rá magam csábos ajkaira. Egyik kezemmel beletúrtam az amúgy is kócos hajába, a másikkal az arcát simogattam. Nyelveink buja játékát az ajtó nyitódása szakította félbe.

Hangosan lihegtünk, holott semelyikünk nem akarta – most – átlépni azt a bizonyos határt. Úgy látszik a stressz ezt váltja ki belőlünk.
- Gyere, keressük meg az unkahúgodat – nyúltam a keze felé, amit ő örömmel el is fogadott.


/Rob/

A földkerekség leggyönyörűbb kislányát kémleltem az üvegfalon keresztül. Olyan pici és törékeny, mégis látszik mennyi élet van benne.
Koraszülött lévén a bőre még kissé ráncosnak hatott, ám barna szemeivel már most elkezdte feltérképezni a világot, melybe született. Pár kósza hajszállal is büszkélkedhetett már April Everton, az unokahúgom. A nevét, a kicsiny csuklójára helyezett szalag jelezte.
Megbűvölten néztem, és mosolyogtam rá önfeledten.

- Hát nem gyönyörű? – kérdeztem Kristentől, de egy pillanatra sem akartam elszakítani a tekintetemet róla.
- De, csodaszép – mondta, majd odalépett mellém, belém karolt, s fejét a vállamra helyezte. A hajának utánozhatatlan illata volt. Ezer közül is felismerném.
Egy puszit nyomtam a feje búbjára, aztán kezemmel a csípőjét kezdtem cirógatni. Éreztem, ahogy megborzong, amint hozzáérek.
- Te nem tervezed a közeljövőben, hogy gyermeked legyen? – kérdezte a semmiből. Meglepett ezzel. Eltoltam magamtól, s kérdőn néztem rá.
- Nos, sokat gondolkodtam erről, és úgy érzem, főleg most, hogy magam előtt látom Aprilt, igen is készen állok az apaságra – vallottam be félszegen. Kristen elmosolyodott ezen. – Miért kérded?
- Csak, mert látom mennyire magával ragadott a pici – vont vállat, mintha ez csak egy mellékes kérdés lett volna.

Nem válaszoltam csak tovább somolyogtam. Kristen gyereket akar? Ezt nehezen tudtam elhinni, mivel, mikor még együtt forgattunk, számtalanszor kijelentette, harminc évesnél korábban nem vállalna gyereket.
- És kivel képzelted el, hogy családot alapítasz? – jött az újabb meglepő kérdés. Teljes testével felém fordult, dobolt a lábával, ideges volt.
Összeráncoltam a szemöldökömet. Mire megy ki ez a játék?
- Egyértelműen veled – mondtam határozottan.
- Persze – legyintett. – Rob, tiszteletből nem kell kímélned engem.
- Én nem kíméllek, tényleg így gondolom. Miért, szerinted kivel szeretnék családot alapítani, ha nem a szerelmemmel?! – kezdtem dühbe gurulni. Először a liftben jön azzal a hülyeséggel, hogy biztosan nem akarom, hogy itt legyen velem, most meg elkezd faggatni a nem létező családomról.
- Egy hónappal ezelőtt még Camilla volt a szerelmed – hajtotta le a fejét.
- Már megint Camilla! Mikor tudod már őt végre elfelejteni?!
- Azt hiszem, amíg együtt vagy vele, ez lehetetlen.
- Rendben, akkor a kedvedért most azonnal felhívom és szakítok vele – vettem is elő a telefonomat, de Kristen megakadályozta, hogy tárcsázzak. – Kris, mi a baj? – kérdeztem, mert láttam rajta, hogy nincs igazán jól.
- Nem tudom Rob. Ez a hely, meg mostanában minden úgy összejött…

Szorosan a karjaim közé zártam. Én voltam a felelős rossz hangulata miatt.
Lágyan simogattam a hátát, egészed addig, míg nem éreztem, kezd megnyugodni.
- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – suttogtam a fülébe. Értetlenül nézett fel rám. – Először arra kérlek, hogy légy velem titokban, majd jött ez az egész Lizzy-vel, és te majd’ összeroppansz a sok teher alatt, de én önző mód erre nem is gondolok. Bocsáss meg! – kértem.
- Nincs mit megbocsátanom. Most derül ki igazán, mennyire vagyunk fontosak egymásnak. Ha ezt túléljük, akkor bármit túlélünk….együtt.
- Együtt – súgtam, aztán nagyon lassan és gyengéden, minden szerelmemet belesűrítve, szájon csókoltam őt. A kezemmel szorosan vontam őt közelebb magamhoz a csípőjénél fogva, ő pedig átkulcsolta a nyakam körül a karjait. Annyira lágy volt ez a csók, amire szerintem eddigi együttlétünk alatt talán egyszer sem volt példa.

Tudom, hogy piszok nagy mázlim van Kristennel. Más nő, már a gondolatát is elvetette volna annak, hogy titokban együtt legyen egy férfival, de ő kitartott mellettem, és mindig a tudtomra adja, mennyire szeret és kíván engem.
És én, még ha beledöglöm is, de valahogy viszonozni fogom neki ezt a rengeteg dolgot.

- Khm – köszörülte meg valaki a torkát a hátunk mögött. Kristen zavartan lépett el tőlem, majd újra Aprilt kezdte nézni. Megfordultam, hogy lássam ki zavart meg minket.
- Will! – kiáltottam, s egyenesen a sógoromhoz rohantam.
- Rob, milyen jó téged újra látni – veregetett hátba Lizzy férje.
- Téged is haver! Piszok nagy mázlista vagy, tudod-e? – löktem oldalba.
- Hát, nem panaszkodhatom. Van egy gyönyörű feleségem és egy tündéri kislányom. Kívánhat ennél többet az ember? – tette fel a költői kérdést. – De, amint látom, te sem panaszkodhatsz – bökött a fejével Kristen irányába.
- Igen, megütöttem a főnyereményt – néztem rá büszkén szerelmemre.
- De pár héttel ezelőtt még Camilla-val jártál, nem? – kérdezte halkabbra véve a figurát.
- Ez hosszú történet, a lényeg, hogy én Kristen mellett vagyok igazán boldog.
- Ő Kristen Stewart, aki a filmbeli partnernőd volt? – álmélkodott. Bólintottam.
- Akkor már értem – kacsintott rám.
- Ezt hogy érted? – kíváncsiskodtam.
- Lizzy mesélte, hogy mikor az Alkonyat sorozatot forgattad, totál bele voltál zúgva a partnernődbe, Kristenbe, de mivel neki volt párkapcsolata, hülye mód nem léptél az ügyben.
Rosszallóan néztem rá, de felemelt kézzel szabadkozni kezdett.
- Lizzy-t idéztem.
- Az én drágalátós nővérem – csóváltam a fejem. – Gyere, bemutatlak neki.

William örömmel jött utánam.
- Kristen, had mutassam be a sógoromat, William Evertont. Will, ő pedig a barátnőm, Kristen Stewart.
Mosolyogva kezet ráztak egymással.
- Nagyon örvendek – csókolt kezet Will, Kristennek. Ezen jót nevettünk, hisz a mai világban ki csinál ilyet?
- Úgyszintén – Kristenről sütött a zavartság. Édes, mikor zavarban van. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, és csak pislog jobbra-balra.

Délután végre bemehettem Lizzyhez. Beszélni nem tudtam vele, mivel mélyen aludt, de nyugtatott, hogy legalább testközelből láthattam, nincs komolyabb baja. Kimerült, ennyi az egész.

- Kicsim, ti Kristennel nyugodtan hazamehettek – mondta anya, miután kijöttem Lizzy kórterméből.
- Én jobb szeretnék itt maradni – makacskodtam.
- Úgy sem fog felébredni egy jó ideig. Teljesen felesleges, hogy itt ücsörögjetek. Apád is bejön hozzá, szóval nem lesz egyedül – nyugtatott.
- Rendben, de amint felébredt telefonálj rám, jó? – kötöttem a lelkére, mire bólintott. – Estére azért hazajöttök? – érdeklődtem.
- Nem, William közelebb lakik a kórházhoz, ezért nála alszunk.
- Oké. Szia anya – adtam két puszit az arcára, majd miután Kristennel megölelték egymást, szerelmemmel eljöttünk.

- Csak a miénk a lakás – kacsintottam Krisre, aki a gondolataiba révedve meg sem hallotta az igen csak felhívó jellegű kijelentésemet. – Kris?
- Bocs, kicsit elkalandoztak a gondolataim – kért elnézést. – Mit is mondtál?
- Hogy miénk az egész lakás.
- Ühüm – ennyi volt a válasz, mikor én nyíltan „felhívtam keringőre”.

Valami történt, amibe nem akar engem beavatni. Mégis micsoda? Anya mondott neki valamit, amíg én bent voltam Lizzy-nél, vagy egy újabb nevetséges feltételezés jutott az eszébe?
Néha megfejthetetlen, de este, ha törik, ha szakad, de kihúzom belőle azt, ami bántja


2 nappal később

/Camilla/

Ezek ketten tényleg ennyire hülyének néznek? Azt képzelik, hogy csak úgy flörtölgethetnek, és még ki tudja mit csinálhatnak egymással következmény nélkül?
Hát nem!
Rob még nem tudja, hogy kihívta maga ellen a sorsot, mikor Kristennel együtt támolygott ki – igen kompromittálóan – egy szórakozóhelyről. És akkor a bent készült képekről ne is beszéljek! A puszta tekintetükkel felfalták egymást, és Kristen igen illetlen helyen kezdte fogdosni az ÉN barátomat. Mit képzel magáról az a szuka?!
Tudtam, hogy hiba elengednem Robot arra a hülye könyvbemutató szarságra, de azt a legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy amint kiteszi a lábát itthonról, leteperi azt gebét.
Sőt, hogy súlyosbítsa a helyzetet, azt is az Internetről kellett megtudnom, hogy Lizzy, a nővére kórházba került, s ő hazautazott meglátogatni őt. Persze nem egyedül ment a lelkem, hanem a hűséges pincsijével, Kristennel.

Nem tűrhetem tovább, hogy csak úgy nyíltan megalázzanak. Véget vetek én ennek a kis idilli románcnak.
Van egy aduászom, amit be is fogok vetni az ügy érdekében, hogy ezt a két mihaszna embert végérvényesen is elválasszam egymástól!

April Everton

William Everton (Lizzy férje)

A rövidsége miatt is elnézést :$
Na, de akkor most tényleg írjátok ki magatokból, amit valóban éreztek!!!!