My life would suck without you - EPILÓGUS

Sziasztok!

Hát, nem igazán tudom, hogy mit kellene, vagy mit szokás ilyenkor mondani... 

Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet :)

A fejezet végén ömlengek majd egy kicsit, most csak annyit mondok, hogy nem biztos, hogy ez lett életem legjobb befejező epizódja, ugyanis hulla fáradt voltam/vagyok, miközben írtam :/

Ezt nézzétek el! Szívem-lelkem benne van! 

Jó olvasást!

Lilluci

Epilógus 

~ 2 évvel később ~ 

/Kristen/ 



Gondosan becsomagoltam az ajándékot, majd az asztalra tettem, hogy ez legyen a legelső dolog, amin megakad a tekintete, amikor este belép az ajtón. Óhatatlanul is mosoly terült el az arcomon, ha csak arra gondoltam mit fog hozzá szólni. Biztosan ez lesz mindközül a legemlékezetesebb születésnapja!

Levettem a tűzhelyről a már kész Karibi metéltet és egy műanyag edénybe mertem belőle Robnak. Egy izzasztó és egyben fárasztó nap után kijár neki a házi kosztból. 

Imádtam játszani a gondos feleség szerepét, egyszerűen úgy éreztem, mintha erre születtem volna. Nem volt olyan dolog, amiben kivetni valót láttam volna, sőt, szerettem, ha Rob elismerően nyilatkozik a munkámat illetően. Igaz, hogy én nem dolgoztam semmit, de a nap huszonnégy órájában én voltam a háziasszony. Főztem, mostam, takarítottam. Mindig találtam magamnak valamilyen munkát a ház körül, úgyhogy sosem unatkoztam. Én is legalább annyira elfáradtam, mint mások, akik napi nyolc órában robotoltak. Hiába nézik le sokan a nőket, akik otthon tevékenykednek, igen is, ez a feladat is legalább annyira megerőltető és sok odafigyelést igényel, mint akármelyik másik foglalkozás. 

Felhúztam a napszemüvegemet, majd a szikrázó napsütésben elindultam a pálya felé. Útközben sok ismerőssel összefutottam, így mire Rob munkahelyére értem már jócskán elmúlt délután kettő is. Nem szerettem soha megvárakoztatni az ebéddel, de a mai napon én is eléggé szétszórt és ideges voltam, szóval ennyi csúszás igazán belefért.

Bementem a hűs előcsarnokba, ahol Danny és Bart nagyban vitatkoztak valamin, de ahogy megpillantottak engem, abbahagyták a szócsatájukat.

- Miattam ne zavartassátok magatokat – mosolyogtam rájuk kedvesen, ahogy melléjük értem. 

Danny azonnal felpattant a helyéről és két puszit nyomott az arcomra. Igen, ő már csak ilyen.

- Danny épp megint hülyeségeket beszél, nem is baj, hogy félbeszakítottál minket, szépségem – lökte oldalba Bart az említettet, aki szem forgatva ügyet sem vetett a rágalmakra.

- Attól még, hogy te nem érted, nem biztos, hogy hülyeség – érvelt önelégült mosollyal Danny, de Bart csak legyintett egyet. 

Szerettem hallgatni a zsörtölődésüket, mindig jobb kedvre deríttek vele. Egyébként is imádtam ezt a két lókötőt, és ezerszer dícsértem meg Robot, amiért ezt a két fantasztikus embert alkalmazta maga mellett. Értették a dolgukat és nem húzták a szájukat, ha dolgozniuk kellett. Mindent lelkiismeretesen megcsináltak egy zokszó nélkül. Ha túlórázniuk kellett, készséggel maradtak, és ha Robnak halaszthatatlan dolga akadt valahol máshol, és kellett maga helyett egy helyettes, a fiúk bármelyikére számítani lehetett. Jó munkaerő voltak, és egyben Rob – és az én – legjobb barátaink is.

- A szépfiút keresed? – kérdezte a kezemben szorongatott zacskóra bökve Bart.

- Igen, de gondolom most épp nem alkalmas számára.

- Azt hiszem most lesz vége a Morgan fiú edzésének, szóval percek kérdése és felbukkanhat – mondta és odahúzott maguk mellé egy széket. – És, mit kap a születésnaposunk? – érdeklődött és kinyitott egy jéghideg kólát, majd azt is elém tolta. Éhes vadként vetettem rá magam a hideg nedűre, ami hirtelen lefagyasztotta a torkomat.

- Azt sajnos még nektek sem árulhatom el – köszörültem meg a torkom, ugyanis baromi hideg volt az üdítő.

- Miért nem? – kérdezte magas hangon Danny.

- Ezt most komolyan kérdezed? Nálatok pletykásabb emberekkel még nem találkoztam – csóváltam a fejem, de közben hangosan kacarásztam.

- Ez aljas rágalom, Kristen! – csapott az asztalra Danny, de már ő is fülig érő szájjal nevetett. Bart szintúgy.

- Hidd el, rosszabbak vagytok, mint a nők – gúnyolódtam velük.

- Még a végén valami perverz dologra fogok gondolni – tűnődött Danny. Amikor nem válaszoltam semmit, folytatta: - A mázlista formáját ennek a Pattinsonnak. Mondd csak, nincs véletlenül egy lánytestvéred, aki aktuális ágytársat keres?

- Neked nincs véletlenül barátnőd? – kérdezte a szemközt ülő Bart, vicces hangnemben.

- Érdeklődni csak szabad, nem?

- El kell, hogy szomorítsalak Dan, de én vagyok az egyedüli – dőltem hátra diadalom ittasan a székben és összekulcsoltam a mellem előtt a kezeimet.

- És esetleg nem szeretnéd lecserélni a közeljövőben Robot? – humorizált tovább.

- Ha nem akarod, hogy valamidet eltörjem vagy levágjam, akkor kurva gyorsan visszavonulót fújsz, apám! – jött a felmentő sereg hangja a hátam mögül. 

Mire felocsúdhattam volna, már a száját éreztem a nyakamon, a kezeit pedig a vállaimon. Elfordítottam egy kissé az arcomat, hogy a szánk minden gond nélkül találkozhasson egymással. Rövid, ám annál érzelmesebb csókot váltottunk, ő pedig szelíden végigsimított az arcomon. Még most is cseppfolyós halmazállapotba kerülök, ha csak hozzámér, vagy megcsókol.

- Azt hittem megfeledkeztél rólam, bébi – súgta a fülembe, majd egy kissé bele is harapott. Felkuncogtam a csiklandós érzéstől.

- Rólad eléggé nehéz megfeledkezni – néztem jelentőségteljesen a szemébe, majd jóval lejjebb, egy bizonyos testrészére. – Csak összefutottam pár ismerőssel és elbeszélgettük az időt – vallottam be aztán.

- Értem – bólintott és kedvesen lemosolygott rám. – Azt nekem hoztad? – kérdezte a zacskóra bökve. Igenlően biccentettem felé és a kezébe nyomtam az általam készített tésztát.

- Karibi metélt – közöltem, még mielőtt kinyitotta volna a dobozt.

- Hm, íncsiklandó illata van – szagolt bele mélyen. – Egy istennő vagy!

A bók hallatán egy kissé elpirultam, ugyanis nem csak a konyhai teljesítményem miatt szokott így nevezi, hanem egy másik területen felmutatott elképesztő produkcióm miatt is.

- Le kell, hogy lombozzalak, édes, de ezt most feleslegesen hoztad ide - csukta vissza az edény tetejét. Értetlenül pislogtam rá, mire azonnal választ adott. – A fiúk kimenőt adtak – már nem, mintha nem én lennék a góré – a születésnapom alkalmából.

Hirtelen összeszorult a torkom és dióméretűre zsugorodott a gyomrom. Erre még nem voltam felkészülve. Több időt akartam, hogy kellően előkészítsem a terepet. Lehet, hogy emiatt fog fuccsba menni a meglepetésem. Nem fog örülni neki, sőt, mi több, egyenesen utálni fogja! És engem is, amiért ezzel lepem meg a 29. születésnapján. Ó, Istenem, most segíts!

- Ó – ennyit bírtam kipréselni magamból és ezt is eléggé kedvtelenül. Láttam, hogy Danny és Bart összenéznek, nem értvén a reakciómat. 

Normális esetben Rob nyakába ugranék, amiért ennyivel előbb eljöhet a munkahelyéről, de jelen helyzetben halálra voltam rémülve. Estére készültem. Egy szép, romantikus estére, amit sohasem fogunk elfelejteni. Ez lett volna életünk legmeghatározóbb estje, de most füstbe ment! 

- Valamivel több lelkesedést is mutathatnál – közölte velem nyers hangon Rob. Bocsánatkérően lesütöttem a szemeimet és visszavettem tőle az étellel teli zacskót. 

Szedd össze magad, Kristen! Nem romantikus este lesz, hanem romantikus ebéd. Ugyanaz a forgatókönyv, csak épp a napszak más. Nem lesz semmi gáz!
- Bocs, csak a meglepetést estére időzítettem – vallottam be és hozzá lépve szorosan hozzábújtam. Egy kis teketória után összekulcsolta a kezeit a derekam körül és a hajamba puszilt.

- Úgy látom, itt nincs is már ránk szükség – kelt fel a helyéről Bart.

- Szerintem Kristennek még kellek – poénkodott Danny, ami mindenkit megmosolyogtatott. Ő tudja, hogyan kell a fagyos légkört megolvasztani. Ő a mi külön bejáratú mókamesterünk.

- Neked tényleg szükséged van egy törött karra, haver – szállt be a játékba végül Rob is.

- Asszem, máskorra időzítem az udvarlást – emelkedett fel az asztaltól Danny. - Nyugalom, Kristen, összedugjuk, amink van, ha ez az elmebeteg férjed nem lesz a színen – halkította le a hangját, de így is mindenki kristálytisztán hallhatta, amit mondott. 

- Már alig várom – kacsintottam rá pajkosan, mire Rob ölelése szorosabb lett a derekam körül. Hiába, működik nála a területvédő ösztön!

Danny és Bart eltűntek a szobából, így ketten maradtunk Robbal. Kibontakoztam az öleléséből, majd lehajtottam a maradék kólámat és várakozásteljesen felé fordultam.

- Akkor mehetünk haza? – kérdeztem és felé nyújtottam a kezemet.

- Ha neked nem gond? – vonta meg a vállát hanyagul. Igen, még mindig pipa rám az előbbiekért.

- Rob, sajnálom csak… - szabadkoztam. – Majd meglátod, mi miatt vagyok ennyire ideges.

- Oké, de ettől most még jobban idegsokkos lettem.

- Akkor már ketten vagyunk – morogtam, de ő meg se hallva indult el velem a kijárat felé. 

Elhagytuk a saját tulajdonú gokart pályáját és kéz a kézben tettük meg az utunkat hazáig. Ami már nem sokáig lesz csak a kettőnk otthona!

/Robert/ 

Leesett állal álltam a küszöbön, és így tekintettem körbe a lakáson. Minden gyönyörűen fel volt díszítve. Ezer és egy különféle színű lufi helyezkedett el a szoba különböző pontjain, meggyújtatlan gyertyák százai sorakoztak a földön, és megannyi „Boldog Szülinapot” felirat virított a falakon. 

Most már értettem Kristen kétségbeesésének az okát. A lehető legtökéletesebb szülinapot akarta összerittyenteni nekem, erre én keresztülhúztam a számításait. Arcátlanul belerondítottam a szépen kitalált kis ötletébe, és még nekem állt följebb. Gratulálok, Rob, ismét bebizonyítottad, hogy te vagy a világ legrosszabb férje! Gondolatba vállon veregettem magam az ostobaságom miatt. Ekkora gyökér is csak én lehetek! 

- Talán egy kissé túlzásba estem – lépett be mellettem a lakásba Kristen, és elkezdte leszedegetni a falfeliratokat.

- Nem ez… - néztem körül a szobán – csodálatos.

Kétkedve fordult az irányomba és összeráncolt homlokkal vizsgálgatta az arcomat. Na, igen, én, aki világ életemben gyűlöltem a nagy felhajtásokat és a flancos eseményeket, most megdicsértem ezt a kissé túlzó, ám annál szívélyesebb dekorációrengeteget. Hiába, a szerelem mindenre képes. Még arra is, hogy meghatódjak, amiért a feleségem ennyi energiát feccöl a vénülő férje születésnapjába.

- Tényleg tetszik? – kérdezte kislányosan. 

Hogy lehet, hogy ennyitől beindultam? Elég ártatlanul néznie, vagy beszélnie én már is bevetésre készen állok. Oké, van, hogy rágondolnom is elegendő és kész leszek. 

Nem hittem volna, hogy kétévnyi – aktív – házasság után is ennyire fogom kívánni Kristent. Sok elrettentő példát láttam, és féltem, hogy a mi házasságunk is ki fog hűlni egy idő után, de nemhogy kihűlt volna, inkább még forróbbá vált. Kristen egy bestiává alakult át az ágyban, és olyan dolgokat művelt velem, amit talán csak a legperverzebb álmaimban mertem elképzelni. Minden új dologban benne volt, sőt, néha ő vetett fel új pozitúrákat és helyzeteket. Én természetesen fejet hajtottam az akarata előtt és készséggel tettem eleget a kéréseinek. Nagyon sokat adott és rengeteget kapott is. Persze nem a durva értelemben. 

De nem csak az ágybéli teljesítményünk lett földöntúli, hanem az egymás iránt érzett szerelmünk is határtalannak bizonyult. Napról napra jobban szerettem és kötődtem hozzá, és el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle. Ő volt életem értelem – még, ha ez nagyon teátrálisan hangzik is. 

Persze parázsviták köztünk is kialakultak, de sosem engedtük, hogy a dolgok kezelhetetlenné váljanak. Mindig találtunk mindkettőnk számára elfogadható megoldást a problémára, így huzamosabb ideig nem is haragudtunk egymásra.

Minden tökéletes volt kettőnk között.

- Persze. De nem kellett volna ennyit fáradnod miattam – mutattam körbe a szobán. Nem volt egy olyan négyzetcentimétere sem, ahol ne lett volna valamilyen díszítőelem. Nők!

- Ugyan, ez nem fáradtság, örömmel tettem.

- Meglepetés bulit is szerveztél? – kérdeztem és az asztalon lévő tálkából elvettem egy marék mogyorót, aztán egyszerre bekaptam őket.

- Nem – húzta el a száját. – De, ha gondolod, áthívhatom bár barátunkat – ajánlotta egyből kedvesen. Ezért is imádtam őt nagyon. Mindig, minden körülmények között figyelembe veszi az akaratomat.

- Semmi esetre sem! – tiltakoztam egyből. – Csak egyszer 29. éves az ember, és ezt csak és kizárólag a feleségemmel vagyok hajlandó megünnepelni - jelentettem ki, persze nevetve. – Persze zárt ajtók mögött, a hálószobában – tettem hozzá jámboran.

- Mintha ezt mondtad volna a 28. születésnapodon is, nem? – kérdezte és a csípőjére tette a kezeit.

- És én tehetek róla, hogy egy szál semmiben vártál rám a tornácon múlt évben? – zsörtölődtem.

- Nem, de arról te tehetsz, hogy napokig nem voltam képes lábra állni - bokszolt bele a mellkasomba, de én elkaptam a csípőjénél fogva és magamhoz rántottam. Mélyen beleszippantottam a hajába, aminek enyhe eper, és utánozhatatlan Kristen illategyvelege volt.

- Bébi, most sem fogsz tudni, ebbe nyugodj bele – csókoltam a nyakába, mire felsóhajtott. Igen, ő is készen állt az egész hétvégés szexmaratonunkra. Már ettől áll a zászló a gatyámban. Komolyan, néha úgy érzem magam, mint egy kanos tinédzser. Azok gondolnak folyton a szexre és pörögnek be egy kis semmiségtől is. Leszarom, amíg Kristen ilyen kurva izgató, mindennap legalább egyszer szeretkeznem kell vele. Nincs apelláta!

- Mielőtt még nagyon belemelegednénk a dologba, szeretném, ha megnéznéd az ajándékodat – nyögte ki nagy nehezen, ugyanis a kezeim beférkőztek a pólója alá, rátalálva szabadon hagyott melleire. Mit is mondott? Nem érdekes, most sokkal fontosabb dolgom van. 

Épp a felsője két széléhez vezettem a kezeimet, hogy lehúzhassam róla a felesleges anyagot, mikor kibontakozott az ölelésemből. Nagyokat pislogva követtem az útját a szememmel, de nem bírtam levenni a tekintetemet ringó csípőjéről. Tutira direkt húzza az idegeimet. De ezt még kamatostul visszakapja! Könyörögni fog a feloldozásért, ebben biztos vagyok.

- Boldog Születésnapot! – nyújtotta át remegő kézzel a hosszúkás dobozt. Az arcáról hirtelen eltűnt a pajkos mosoly, és helyette félelem és aggodalom ütötte fel a fejét. 

Durcásan, kissé durván téptem ki a kezéből a csomagot. Szinte oda sem nézve téptem fel a csomagolópapírt. Mindenem megvolt az életben, amire csak vágyhattam, így ez a valami nem igazán hozott lázba. Sokkal inkább lettem volna izgatott, ha az ágyban akar lenyűgözni. Rob, nem vagy öt éves, szóval ne viselkedj úgy, mintha elvették volna a játék pisztolyodat! Kristen igen is megérdemli, hogy örömöt lásson az arcomon, mikor megpillantom a meglepetését. Készült erre, és rám gondolt, mikor megvásárolta ezt a valamit. 

Értetlenül néztem a dobozba, amiben egy műanyag valami volt. Úgy nézett ki, mint egy hőmérő.

- Ez…igazán kedves – jobb híján ezt mondtam.

- Nem vagy kiborulva? – kérdezte remegő hangon és egy lépést tett felém. Úgy néztem fel rá, mint egy komplett idiótára.

- Miért lennék? Bár nem igazán értem… - vakartam meg az államat. 

Kristen kivette a dobozból a hőméről és elmosolyodott. De ez a mosolya más volt, mint a megszokottak. Így még nem láttam őt. Ragyogott, látszott rajta, hogy fellélegzett. Látod, te barom, ennyire fontos neki, hogy örülj az ajándéknak! Jézus, néha tényleg ütődött vagyok!

- Tisztában vagyok vele, hogy nem így terveztük, de szerintem itt volt az ideje – megszorította a karomat és a helyeslésemet várta. Kezdtem egy kissé furcsán érezni magam. Mintha…

- Pontosan mi is az az izé? – kérdeztem és a kezében lévő - az általam hőmérőnek vélt - valami felé böktem.

Most Kristen nézett rám úgy, mint egy sültbolondra. Na, itt kezdődik a probléma.

- Egy terhességi teszt – mondta ki egy szuszra.

A mosoly az arcomra fagyott és lehanyatlottam az egyik székre. Nagy levegőket vettem, de úgy éreztem, hogy így is menten légszomjat kapok.

- Én azt hittem tudtad – állt mellém és nyugtatólag simogatni kezdte a hátamat. Szépen egyenletesen. Fel és le. Úgy, ahogy az anyukák szokták. ÚRISTEN!

- Rob, sajnálom! Ez túl váratlanul jött. Én sem számítottam rá, hidd el. Jézusom, annyira restellem. Én… - csak mondta és mondta, de én nem hallottam a mondandójából egy kukkok sem. Apa leszek. ÉN! ÚRISTEN!

- Kérlek, hozz nekem pár papír zsebkendőt – lehajtottam a fejem, hogy még véletlenül se lássa a férfihoz nem méltó könnyeimet. 

Kristen se szó, se beszéd eleget tett a kérésemnek és már nyújtotta is felém a zsepiket. Hangosan kifújtam az orromat és megtöröltem a szemeimet.

- Rob, tudom, hogy most sokkolva vagy, de hidd el, jó lesz… Mármint, szerintem csodálatos apuka leszel – bíztatott, bár a hangján hallatszott, hogy elsírta magát. Felnéztem rá, és nem tévedtem. Ott állt előttem pityeregve, a kezében pedig a tesztet szorongatta.

Mi lesz már, te vadbarom, reagálj valamit! Felkeltem a helyemről és odasétáltam Kristenhez. Kétkedve nézett fel rám, mikor magamhoz akartam ölelni.

- Annyira sajnálom! – most már nem fogta vissza magát és elkeseredetten zokogott.

- Héj, kicsim, nyugodj meg! – csitítottam. 

Mindig esetlenül érzem magam, ha egy síró nőt látok. Egyszerűen nem tudom normálisan kezelni a helyzetet. Szerencsére Kristen nem volt az a gyakran sírós fajta, így nem kellett fárasztanom a gyatra vigasztalás imitálásommal.

- Elszúrtam a szülinapodat – sírta a mellkasomba. Megfogtam a vállainál és elhúztam magamtól.

- Nem! Ez életem legcsodálatosabb születésnapi ajándéka – biztosítottam és kisimítottam az arcából az ott ragadt hajtincseit.

- Tényleg? – szipogta. – Nem utálod a gondolatát, hogy babánk lesz?

- Mi?! Dehogy! – csóváltam a fejem. – Én…rohadtul boldog vagyok – enyhén megszorítottam a karját.

- De az előbb…

- Csak váratlanul ért, de hidd el, kibaszottul örülök neki. Úristen, felfogtad, hogy lesz egy közös gyerekünk? – hirtelen teljesen bepörögtem, mintha adrenalin löketet kaptam volna. – Őt mi hoztuk össze – tettem a még lapos hasára a tenyeremet. - Csodálatos. Csodálatos vagy! – újra könnyes lett a szemem, de már nem szégyelltem megmutatni neki, mennyire meghatott a babánk létezésének híre.

- Majd akkor is így fogod gondolni, ha éjjelente nem hagy minket aludni? – átölelte a derekamat és puszit nyomott az arcomra. Ismét letöröltem a könnyeimet, de már hangosan nevettem, vele együtt.

- Ő lesz a mi kis tökéletlenségünk, de imádni fogom minden rossz és idegesítő tulajdonságával együtt! – megemeltem Kristen arcát az állánál fogva és mélyen a szemébe néztem. – Mióta tudod, hogy létezik?

- Nagyjából három hete – ismerte el pirultan. – Direkt nem szóltam, szerettem volna egy különleges alkalomkor közölni veled a hírt.

- Sikerült jól meglepned – a szemeiről a hasára vándorolt a tekintetem és újból megfogtam a hasát. Ő kezemre tette a sajátját, majd szeretetteljesen összemosolyogtunk. – Mostantól semmilyen házimunkát nem végezhetsz!

- Rob, csak állapotos vagyok, nem halálos beteg – közölte tréfás hangon, én azonban nem fogadtam el ellenvetést.

- Nem kockáztathatunk, világos? Nem csinálhatsz semmi megerőltetőt, vagy olyat, ami felizgatna – soroltam a tiltólistát.

- Azért levegőt vehetek? – kérdezte gúnytól csöpögő hangon.

- Azt igen, de nagyjából ennyinél ki is fújt a történet.

- Akkor ezek szerinte a szexről is lemondok – sóhajtotta álszomorúsággal. – Ó, majd’ elfelejtettem, ha én lemondok róla, akkor te is, drágám. Jaj, de sajnálom – hátat fordított nekem és elindult a háló irányába, de a kegyelemdöfést még bevitte azzal, hogy lehúzta magáról a pólóját, kigombolta a kis farmerrövidnadrágját és lehúzta annyira, hogy jól láthassam, nem húzott föl alá alsóneműt. Sutba vágtam minden most felállított elvemet, és utána rohantam a hálószobába.

- Nos, jöttél közölni, hogy mostantól fogva csak hanyatt fekhetek? – kilépett a nadrágjából és felém fordult. Az arcán dévai mosoly csücsült.

- Pillanatok kérdése és hanyatt fogsz feküdni, csakhogy én meg rajtad leszek – elkezdtem kigombolni a nadrágomat, de Kristen elütötte a kezeimet és maga oldotta ki az övemet. Csábosan mindvégig a szemembe nézett és megnyalta az alsó ajkát.

- Ugye tudod, hogy terhesen kívánósabb leszek?

- A gyerek pedig még születése előtt megtapasztalja, milyen perverz szülőkkel áldotta meg a sors – kajánul elvigyorodtunk és rá is tértünk a nem épp visszafogott szeretkezésnek.

Nagy utat jártunk be Kristennel, míg elértünk a jól megérdemelt boldog befejezésünkhöz, de az igazat megvallva, egyetlen percét sem bántam annak, amin keresztül mentünk. Mert, ahogy a mondás is tartja, ami nem öl meg, az megerősít. És mi erősebbek lettünk. Ketten. De mától nem csak én és Ő vagyunk, hanem egy harmadik személy is. Aki nem más, mint a közös kisbabánk. És vele immár kerek lesz az életünk.  

The End

Danny

Bart

Nos, ennyi lett volna a My life would suck without you történetem.

Remélem mindenki számára kielégítő befejezést alkottam. :)

Egy kis statisztikát így a végére benyomok, hogy még jobban untassalak Titeket :D 

A történet 2011. július 25.-én indult, és 2013. február 15.-én ért véget. Ugye volt egy majdnem 1 éves kihagyásunk is, de végül megértük, hogy befejeztem. ;)

Összesen 149 rendszeres olvasó gyűlt össze, amit ezúton is szeretnék megköszönni!! Nagyon sokat jelent a bizalmatok!! (L)

A történethez 332 hozzászólás érkezett, ami szerintem iszonyatosan sok!! :) Ezt is köszönöm, ezek nélkül nem hiszem, hogy valaha a végére értem volna. <3

És végül, de nem utolsó sorban, szeretném felsorolni mindazon felhasználók nevét, akik írtak Nekem kommentet. Mert, ha Ti nem vagytok, akkor lényegében én sem, és a történet sem jött volna létre!

(Elnézést, de sorrendet nem csináltam)

Nóci, Beus, Kitti, Dinuss, Orsy, Pixy, Katta, Dorszíí, Szandra, Judit, Bells, Rosella, Ágika, Reni :), zeno, Orsi, MaryAnn, Lizzyke, Mia, Connie, Maja, waltex, Rockpassion, Orsi, Netty, Mucika, Poncsi, veca, Dóry, Andi, Kata, Milli, a.n, valtina, Laura, Flo, Vera, d., Tina, Beky, vadoc92, Névtelen, B, Viki, Krisz, Reni, Alice23, Pepe, Emma Reyes, lucika *_*, Wiky, Angel, MarcyR., @SophieCuCu, Elizabeth, Just a Girl, Pati, masakó, Fru és Marietta! <3 

És persze köszönet és hála jár azoknak is, akik szintén jelen voltak és pipáltak! ;)

Nos, egy szó, mint száz, IMÁDLAK BENNETEKET!!! <3 Köszönöm, hogy velem voltatok, és bízom benne, hogy ezután is olvasni fogjátok a történetemet/történeteimet! :)