Love is just a game 2/2 (Befejező rész - RÉSZLET)

Sziasztok!

Szeretném minden kedves kommentelőnek megköszönni a csodaszép írását. Egyszerűen összeszorul a szívem az olvasásukkor. Úgy hiszem én vagyok a legszerencsésebb blogíró, mert olyan olvasóim vannak, mint ti. Lehet, hogy ez nyálasan hangzik, de nagyon sok erőt adtatok nekem. :)

KÖSZÖNÖM, ÖRÖKKÉ HÁLÁS LESZEK!!!! (L)

Hogy valamiféleképp megháláljam a kedvességeteket és a törődéseteket, hoztam egy nyúlfarknyi részletet a kövi részből.

Igyekszem befejezni, már csak a végét kéne megírnom, de nagyon lassan megy. :/

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: a pipákért is köszönet jár, és tudomásul veszem annak az egy emberkének a véleményét is, aki a "Töröld a blogot" rubrikát nyomta meg!!!

LOVE IS JUST A GAME

~RÉSZLET~

/Robert/

Vacsoraidőben volt az első alkalom, hogy kimerészkedtem a szobámból, de akkor is csak gondos körültekintés után voltam hajlandó elhagyni a kis vackomat. Nevetséges vagyok, hogy a saját otthonomban próbálom elkerülni a lányt, akibe totál belezúgtam, de féltem a lehetséges reakcióitól, amikor meglát.
Kipakoltam a hűtő egész tartalmát és nekiláttam egy óriás szendvics gyártásának. Mindent belepakoltam, ami csak a kezem útjába került.
- Claire azt mondta, hogy először a csirkét együk meg – szólalt meg a hátam mögül megrovóan Kristen. Nem akartam törődni vele, de mikor elkezdte duzzogva visszapakolászni a dolgokat a hűtőszekrénybe kissé felment bennem a pumpa.
- Tudtommal ez az én házam, ahol azt csinálok, amit akarok! – kértem ki magamnak ezt a számon kérő hangnemet.
- Ó, bocsánat – fintorgott és visszatette az ételeket a pultra. Legszívesebben benyomtam volna a fejét a hidegvíz alá, hogy térjen már észhez. Ez nem ő volt. Semmilyen tekintetben sem.
- Hogy-hogy még nem vagy felöltözve? – törtem meg a köztünk kialakult csöndet. Lenézett magára és vállat vont.
- Mennem kéne valahova? – kérdezte érdekes hangsúllyal.
- Azt hittem, hogy Josh és te… - akadt el a hangom. Jézusom, mi van velem? Nem merek rákérdezni a Josh-al való kapcsolatára? Oké, nyilván nincs köztük olyan kapcsolat, de látszólag nagyon jól elvannak egymással.
Kristen méregetni kezdett, majd egy halovány mosolyt is megeresztett.
- Nem tudom hova akarsz kilyukadni, de Josh és én csak barátok vagyunk. Tudod, én már foglalt vagyok – a mondat végére már szinte belemászott az arcomba, ami ellen nem lett volna kifogásom. Ó, fogd már be Rob!
- Igen…ő, rémlik valami – nyögtem torok köszörülve a szavakat. Miért van olyan érzésem, hogy ő most próbál elcsábítani engem? Hülyeség tudom, hisz épp az imént mondta, hogy neki komoly párkapcsolata van, de akkor is, ahogy rám néz… Nos, az nem normális, vagyis inkább nem szokványos.
- Kettesben leszünk egész este – mondta nyugodtan. A szívverésem ezerszeresére gyorsult, a gyomrom pedig dióméretűre zsugorodott. Kedvem lett volna beletúrni a hajába, felültetni a konyhapultra és bebizonyítani neki, hogy velem sokkal jobban járna, mint azzal az amerikaival. De tudtam, hol vannak a határok és nem szándékoztam őket átlépni. Kristen azt a Cameront választotta és ebbe bele kell törődnöm, még akkor is, ha pokolian nehéz lesz. Főleg, ha így néz rám, mint most. Elevenen felfal a szemével, és ezt tutira nem csak képzelem. Olyan az arckifejezése, mintha éppen most képzelne el anyaszült meztelenül. Rémisztő, eddig csak én csináltam ilyet a lányokkal, akiket fel akartam csípni. Szembesülni ezzel fordítva, furcsa, de kibaszott jó érzés. A meggyepált férfiegómnak mindenesetre nagyon jót tesz.
- Mit akarsz ezzel mondani? – érdeklődtem és letettem a kezemből a szendvicset. A pokolba most az éhséggel, sokkal inkább szeretném őt bekebelezni, mint azt a nyüves szendót.
- Én? Semmit…csak jobb, ha tisztában vagy a helyzettel – kacsintott rám. Oké, biztosan kattantnak gondoltok, de nekem ezt nyílt felhívás volt keringőre.
- Kristen, miféle beteges játékot játszol te velem? – kérdeztem és elé álltam. Kérdőn nézett fel rám és látszott rajta, hogy egy pillanatra kizökkent a magabiztos szerepéből, de aztán visszatalált a sárgaköves útra.
- Nem tetszik, ha az orrodnál fogva vezetnek? Rosszul esik, ha saját beteges játékod visszaüt?! – nézett bele egyenesen a szemeibe. Villámot szórt a tekintete, de nem tudta tagadni a nyilvánvalót. Még mindig érdeklem. Még, ha csak testileg is, de így van.
- Már bocsánatot kértem miatta, de ha kell, még egyszer megteszem. Kérlek, bocsásd meg, hogy egy aljas féreg voltam, aki kihasználta az ártatlanságodat – szívből jött a bocsánatkérés, és ő hátra is hőkölt ettől.

Tudom, hogy nem sok, de egyenlőre ennyi van meg. Igyekszem tényleg!!!