Love is just a game 2/2 (Befejező rész - RÉSZLET)

Sziasztok!

Szeretném minden kedves kommentelőnek megköszönni a csodaszép írását. Egyszerűen összeszorul a szívem az olvasásukkor. Úgy hiszem én vagyok a legszerencsésebb blogíró, mert olyan olvasóim vannak, mint ti. Lehet, hogy ez nyálasan hangzik, de nagyon sok erőt adtatok nekem. :)

KÖSZÖNÖM, ÖRÖKKÉ HÁLÁS LESZEK!!!! (L)

Hogy valamiféleképp megháláljam a kedvességeteket és a törődéseteket, hoztam egy nyúlfarknyi részletet a kövi részből.

Igyekszem befejezni, már csak a végét kéne megírnom, de nagyon lassan megy. :/

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: a pipákért is köszönet jár, és tudomásul veszem annak az egy emberkének a véleményét is, aki a "Töröld a blogot" rubrikát nyomta meg!!!

LOVE IS JUST A GAME

~RÉSZLET~

/Robert/

Vacsoraidőben volt az első alkalom, hogy kimerészkedtem a szobámból, de akkor is csak gondos körültekintés után voltam hajlandó elhagyni a kis vackomat. Nevetséges vagyok, hogy a saját otthonomban próbálom elkerülni a lányt, akibe totál belezúgtam, de féltem a lehetséges reakcióitól, amikor meglát.
Kipakoltam a hűtő egész tartalmát és nekiláttam egy óriás szendvics gyártásának. Mindent belepakoltam, ami csak a kezem útjába került.
- Claire azt mondta, hogy először a csirkét együk meg – szólalt meg a hátam mögül megrovóan Kristen. Nem akartam törődni vele, de mikor elkezdte duzzogva visszapakolászni a dolgokat a hűtőszekrénybe kissé felment bennem a pumpa.
- Tudtommal ez az én házam, ahol azt csinálok, amit akarok! – kértem ki magamnak ezt a számon kérő hangnemet.
- Ó, bocsánat – fintorgott és visszatette az ételeket a pultra. Legszívesebben benyomtam volna a fejét a hidegvíz alá, hogy térjen már észhez. Ez nem ő volt. Semmilyen tekintetben sem.
- Hogy-hogy még nem vagy felöltözve? – törtem meg a köztünk kialakult csöndet. Lenézett magára és vállat vont.
- Mennem kéne valahova? – kérdezte érdekes hangsúllyal.
- Azt hittem, hogy Josh és te… - akadt el a hangom. Jézusom, mi van velem? Nem merek rákérdezni a Josh-al való kapcsolatára? Oké, nyilván nincs köztük olyan kapcsolat, de látszólag nagyon jól elvannak egymással.
Kristen méregetni kezdett, majd egy halovány mosolyt is megeresztett.
- Nem tudom hova akarsz kilyukadni, de Josh és én csak barátok vagyunk. Tudod, én már foglalt vagyok – a mondat végére már szinte belemászott az arcomba, ami ellen nem lett volna kifogásom. Ó, fogd már be Rob!
- Igen…ő, rémlik valami – nyögtem torok köszörülve a szavakat. Miért van olyan érzésem, hogy ő most próbál elcsábítani engem? Hülyeség tudom, hisz épp az imént mondta, hogy neki komoly párkapcsolata van, de akkor is, ahogy rám néz… Nos, az nem normális, vagyis inkább nem szokványos.
- Kettesben leszünk egész este – mondta nyugodtan. A szívverésem ezerszeresére gyorsult, a gyomrom pedig dióméretűre zsugorodott. Kedvem lett volna beletúrni a hajába, felültetni a konyhapultra és bebizonyítani neki, hogy velem sokkal jobban járna, mint azzal az amerikaival. De tudtam, hol vannak a határok és nem szándékoztam őket átlépni. Kristen azt a Cameront választotta és ebbe bele kell törődnöm, még akkor is, ha pokolian nehéz lesz. Főleg, ha így néz rám, mint most. Elevenen felfal a szemével, és ezt tutira nem csak képzelem. Olyan az arckifejezése, mintha éppen most képzelne el anyaszült meztelenül. Rémisztő, eddig csak én csináltam ilyet a lányokkal, akiket fel akartam csípni. Szembesülni ezzel fordítva, furcsa, de kibaszott jó érzés. A meggyepált férfiegómnak mindenesetre nagyon jót tesz.
- Mit akarsz ezzel mondani? – érdeklődtem és letettem a kezemből a szendvicset. A pokolba most az éhséggel, sokkal inkább szeretném őt bekebelezni, mint azt a nyüves szendót.
- Én? Semmit…csak jobb, ha tisztában vagy a helyzettel – kacsintott rám. Oké, biztosan kattantnak gondoltok, de nekem ezt nyílt felhívás volt keringőre.
- Kristen, miféle beteges játékot játszol te velem? – kérdeztem és elé álltam. Kérdőn nézett fel rám és látszott rajta, hogy egy pillanatra kizökkent a magabiztos szerepéből, de aztán visszatalált a sárgaköves útra.
- Nem tetszik, ha az orrodnál fogva vezetnek? Rosszul esik, ha saját beteges játékod visszaüt?! – nézett bele egyenesen a szemeibe. Villámot szórt a tekintete, de nem tudta tagadni a nyilvánvalót. Még mindig érdeklem. Még, ha csak testileg is, de így van.
- Már bocsánatot kértem miatta, de ha kell, még egyszer megteszem. Kérlek, bocsásd meg, hogy egy aljas féreg voltam, aki kihasználta az ártatlanságodat – szívből jött a bocsánatkérés, és ő hátra is hőkölt ettől.

Tudom, hogy nem sok, de egyenlőre ennyi van meg. Igyekszem tényleg!!!

"Most kéne abbahagyni..."

Kedves Olvasók!

Minden bizonnyal most én vagyok az az ember, akire kígyót békát kiabáltok, és legszívesebben jól beolvasnátok nekem, hogy mégis hogy képzelem, hogy 1,5 hónapig nem adok semmiféle tájékoztatást.
Jogos minden engem ért vád, hiszen egy jó blogíró nem csinálja azt, amit én tettem veletek. Elkezdhetném mentegetni magam és magyarázkodni, de ez - szerintem - teljesen felesleges.
Magánjellegű okokból nem írtam, és nem is fogok írni még egy jó darabig. Nagyon megviseltek az elmúlt hetek, és még közel sincs vége az én személyes poklomnak.
És a következő kérdés, ami átfut az agyatokon: Akkor ezt most minek?
Egy nagyon kedves olvasóm, akit szerintem jogosan nevezhetek a barátomnak is, írt nekem egy levelet, hogy érdeklődjön felőlem. El se hinnétek ez mennyire sokat jelent nekem. Ebből tudom, hogy nem csupán egy hetente jelentkező "író" vagyok, hanem egy igazi ember, akivel törődnek a történeten kívül is.
Köszönöm neked Kitti!!! (L) ^^
És akkor itt az én közleményem nektek: Nem tudom, hogy mikor leszek képes ismét normálisan írni. Nem szeretnék ígéreteket tenni, amiket nem tartok be, mert ez nem lenne fair veletek szemben.
Tisztában vagyok vele, hogy sokan elpártoltatok tőlem és hitelemet vesztettem, de szar és igénytelen munkát nem vagyok hajlandó kiadni a kezeim közül, jelen mentális és fizikai állapotomban pedig nem tudnék minőségi írással szolgálni.
Ezért....most elérkeztem egy olyan pontra, mikor is a kezetekbe adom a döntést.
2 választásotok van, és én a ti akaratotok szerint fogok cselekedni.

1.: Töröljem a blogot, és ezáltal magamat is
vagy
2.: Hagyjam így az egészet, és majd ha készen állok rá, visszatérek?

A rublikákban lehet szavazni.
Bármire szavazhattok én nem sértődöm meg. Meg kell acéloznom magam, mert az élet sokszor úgy oda tud csapni, hogy csak pislogsz jobbra meg balra.

Ennyit szerettem volna.... És tényleg nagyon sajnálom!!!!

Lilluci

U.i: a chatet azért töröltem, mert nem szeretnék ott is csupa negatívumot kapni. Épp elég, ami most zajlik körülöttem.
A magértést ezúton is köszönöm!

U.i 2.: Hogy legyen mit olvasnotok, ajánlok egy oldalt, amit Fanni ír az egyik barátnőjével. Érdemes belekezdeni, mert jónak ígérkezik!! :)

http://londoncalling-gillinson.blogspot.com/