My life would suck without you - 19. rész + BD 2. DOWNLOAD

Sziasztok!

Bocsánat, hogy itt bénáskodom, de valami gebasz van a blogspottal!! :S

Köszönöm szépen a chatbe írt pozitív reakciókat!! (L) 

Remélem most már jó lesz ;) 

Jó olvasást!

Lilluci

U.i: még kell egy kis idő mire visszarázódom ebbe a történetbe, úgyhogy elnézést a hibákért, vagy a fejezet eseménytelensége, esetleg rossz megfogalmazása miatt!

Más: szeretnétek, ha feltenném a BD 2. részét kamerás változatban?? Én nem bírtam ki, ezért letöltöttem :D 

Pixy, már teljesítem is a kérésed ;)
Íme a FILM!!

LETÖLTÉS
(az összeset töltsétek le, majd csomagoljátok ki...remélem működni fog)

Ha túl hosszadalmas kivárni ezt a letöltést, akkor linkelem nektek a torrent oldalt, ahonnan én leszedtem!!

LETÖLTÉS
(a get this torrent-re menjetek rá)




Tizenkilenc

/Kristen/

- Biztos, hogy nem látott meg senki? – kérdeztem aggódva.

- Vagy hússzor körülnéztem, de nem láttam senkit sem. Nyugi! – behúzta maga után az ajtót, majd kulcsra zárta.

Nem tudott teljes mértékben megnyugtatni. Féltem, hogy apám, vagy valamelyik pályamunkás rajtakap minket, amint együtt vagyunk. Ha ez bekövetkezne, nem is tudom mi történne. Apám kirúgná Robot, engem pedig zárdába küldene, vagy még rosszabb…

Ez az örökös bujkálás és hazudozás nem könnyítette meg egyikünk életét sem. Ha valaki más is ott volt rajtunk kívül, nem szólhattunk egymáshoz, nem érinthettük meg a másikat, szóval teljes mértékben gúzsba voltunk kötve. És ez így ment, már három kínzó hete.

Maradtak a titkos találkák, és lopott percek kettesben. Ez is több volt a semminél, úgyhogy nem cirkuszoltam miatta. És jogom se lett volna kiakadni, mivel nekem kellett eljátszanom Alex barátnőjét, nem pedig fordítva állt a helyzet.

Tudtam, hogy Robot ez totálisan kikészíti, ő mégsem tette szóvá. Tűrte a megaláztatást, és ha kettesben voltunk, olyan szenvedélyesen szeretett, hogy elfeledkeztem minden negatív dologról. Csak ő és én léteztünk.

- Bocs, hogy ideges vagyok, de ez a helyzet… - elém állt, és befogta a számat, majd vágytól átitatott tekintettel végigmért.

- Most nem akarok erre szót fecsérelni. Egészen más terveim vannak – lehúzta a ruhapántomat, és megpuszilta a vállamat. Kellemesen felsóhajtottam az érzéstől.

Ő aztán tudja, hogy kell elfeledtetni az emberrel az aggodalmát.

Felültetett az asztalra, mire én beletúrtam kissé izzadt és kócos hajába, és némán követeltem, hogy csókoljon meg. Felnézett rám és egyből teljesítette a kérésemet. Szenvedélyesen vette rá az ajkait az enyémre. Szívta az alsó ajkam, én pedig enyhén beleharaptam az övébe. Belefúrta az ujjait a hajamba, majd gyengéden hátrafeszítette a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. A tekintete égetett, éreztem, hogy ez a menet nem lassú és kimért, hanem szenvedélyes és vad lesz. Pont a kedvencem.

- Mit akarsz, mit csináljak veled? – kérdezte rekedtes hangon és megfogta a melleimet. Ismét felnyögtem, szinte gondolkodni sem tudtam, nemhogy beszélni, de azért összeszedtem magam és kimondtam, amit hallani akart.

- Dugj meg! – a mondatom vége egy halk nyöszörgésbe fulladt, ugyanis Rob teljesen hozzám préselte magát, így érezni véltem az izgalmát. Felhevített a tudat, hogy ennyitől képes volt felizgulni.

- Helyes válasz, szivi – dévai mosolyt küldött felém és azonnal rátért a lényegre.

Még egyszer vadul megcsókolt, aztán rátért a nyakamra, ahol végighúzta a nyelvét, közben a keze benyomult a ruhám alá, és megmarkolta tenyerébe illő kebleimet. Önkívületi állapotba kerültem, és azonnal a nadrágja után nyúltam. Gyors, és gyakorlott mozdulattal oldottam ki az övét és húztam le a sliccét. Rob már hangosan lihegett a fülembe, ami még felizgultabbá tett. Imádtam, ha nem kellett finomkodnunk egymással. Persze néha jól esett egy kis becézgető szó, vagy lágyabb érintés, de mi inkább az állatias szex hívei voltunk. Jobban passzolt az egyéniségünkhöz a vadulás.

Kiszabadítottam szűk börtönéből Rob férfiasságát és elkezdtem a kezemmel kényeztetni őt. Hangosan felnyögött, mikor vagy negyedszerre ismételtem meg a műveletet.

- Ahh, te vagy a legjobb, édes – nézett bele a szemembe újfent, és tudtam mi fog következni. Levettem róla a kezemet és vártam, hogy cselekedjen. Megragadta mindkét combomat és közelebb húzott magához. Feltűrte a szoknyámat egészen a csípőmig, a bugyimat pedig játszi könnyedséggel tolta félre az útból. Felgyorsult az én légzésem is, és vártam, hogy végre bennem legyen. Jó mélyen, ahogy szokott.

Végigsimított rajtam, mire hátravetettem a fejem, de mire felocsúdhattam volna, már magára is húzott. Egyszerre nyögtünk fel a kéjes érzéstől. Imádtam érezni őt. Kitöltötte a bensőmet, egyszerűen tökéletesen passzolt egymáshoz a testünk.

Először egy kimért és határozott mozdulatot tett, aztán már nem volt megállj. Vadul, szinte már erőszakosan kezdett el mozogni bennem, de ez ellen egyáltalán nem volt kifogásom. Imádtam, ha ő irányít. Azért voltak olyan alkalmak, mikor én vettem kezembe a gyeplőt, és azok az együttlétek is legalább ilyen kielégülést hoztak.

Megtámasztottam a kezeimet a hátam mögött és hátravetett fejjel nyögtem minden egyes lökésnél. Rob homlokán gyöngyözni kezdtek az izzadságcseppek, de nem lassított a tempón.

- Még…ahh, Rob…még – kértem és megsimogattam a hasát, mire megragadta a kezeimet és magához szorított. Belemarkoltam a fenekébe, ő pedig elégedetten morgott. Felemeltem az arcomat, kérve, hogy csókoljon meg. Néha olyannyira sietünk, hogy elfelejtünk még csókolózni is. Pedig Rob aztán tudja mitől döglik a légy. Néha elég megcsókolnia és végem van.

Kicsit lassított, mikor a szánk egymáshoz ért. Éreztem a szeretetet ebben a csókban, ezért lágyan simogatni kezdtem a hátát illetve a tarkóját. A nyelvét a legnagyobb előtekintettel bocsátotta a számba. Ha nem szexelnénk közben, biztosan elbőgöm magam.

- Hogy szeretnéd befejezni? – szakadtam el a szájától. Ködösen nézett bele a szemeimbe, szinte kiolvastam a választ a tekintetéből.

- Benned – nyögte. Várta a reakciómat, de én csak feljebb toltam magam és beleharaptam a fülcimpájába.

Szorosabban fogott meg, éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elélvezzünk. Ismét gyors tempóra váltott, én pedig már felkészültem a robbanásra. Hangosan lihegtünk egymás fülébe, Rob pedig abban a pillanatban feszült meg bennem, mikor engem is elért az orgazmus. Magához szorított, míg csillapodni nem látszott a remegésem. Az ő lábai se voltak biztosnak mondhatók, ezért egy kicsit rádőlt a mellkasomra.

Percekig pihegtünk, de az idillt hangos kopogtatás zavarta meg. Ijedten kaptam fel a fejemet, de Rob semmi jelét nem mutatta, hogy nyugtalan lenne. Tényleg nincs tisztában vele, hogy mi történne, ha ez a „viszony” kitudódna?

- Rob, itt vagy? – kérdezte egy markáns férfihang. Úristen, lehet, hogy az apám az!

- Ja – kiabált ki lazán. - Egy perc és megyek.

- Rendben, a rajtrácson várunk – azzal a férfi eloldalgott.

- Ne parázz már, Kristen – szólt rám erélyesen, és meg akarta simogatni az arcomat, de én elütöttem a kezét.

- Bocs, de én nem vagyok olyan hidegvérű, mint egyesek – ellöktem magamtól, majd leszálltam az asztalról.

- Figyelj, én is ideges vagyok, és kibaszottul rühellem ezt a helyzetet, amiben vagyunk, de ha folyton ezen agyalnék, szerintem már megbolondultam volna – előhúzott a zsebéből egy cigit és rágyújtott. Nem szerettem, ha dohányzik, de állítása szerint ez az egyetlen, ami képes lenyugtatni, úgyhogy már nem is tettem szóvá, ha rágyújtott.

- Ezek szerint én bolond vagyok? – kérdeztem tréfásan, mert egyet kellett értenem abban, amit mondott. Ha folyton attól rettegek, hogy rájönnek a kapcsolatunkra, tényleg az őrület határára sodrom magam. És a végén még bevonzom ezt a katasztrófát a negatív hozzáállásommal. Nagyon csodáltam Robban ezt a racionalitást. Sosem agyal túl sokat, és ettől sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb az élete. Lehet nem ártana pár leckét vennem tőle.

- Az, de nekem így is kellesz, szóval… - kacsintott rám csibészesen. Áh, lehetetlen nem imádni ezt a pasit!

- Még szerencse – visszaléptem hozzá és átöleltem.

- Mi ez a hirtelen kedvesség? – kérdezte nevető hangon. Morcosan pillantottam fel rá, de a haragom azon nyomban elszállt, ahogy megláttam szürkéskék szeme csillogását.

Annyira felfoghatatlan számomra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire beleszerettem. Néha azt hiszem, hogy Robot csupán a képzeletem szülte. Lehetséges, hogy két ember ennyire megszeresse egymást? Valahogy hittem abban, hogy mi ketten nem csupán egymás szeretői vagyunk, hanem támaszok is, lelki társak és egyben a legjobb barátok. Mindig is ilyen kapcsolatra vágytam, és most Rob személyében kaptam is egy ekkora főnyereményt.

- Megérdemled, Mr. Pattinson – dörgöltem az arcomat a mellkasához. A szíve még mindig hevesen dobogott, ami igen nagy elégedettséggel töltött el. Miattam kalapál ennyire a szíve!

Rob lassan elszívta a cigijét, majd a füstöt gondosan a másik irányba fújta. Én, mint egy kismajom csimpaszkodtam belé, és nem szerettem volna az elkövetkezendő két órában elengedni őt. De sajnos kötelezettségei vannak, amit én természetesen megértek. Bár dühít!

- Az időmérő után elmegyünk hozzám? – kérdezte izgatottan. Latba vetettem minden eshetőséget, és bár tisztában voltam vele, hogy nagy rizikót vállalunk ezzel, igent mondtam a kérdésére. – Akkor találkozzunk az autómnál, rendben?

- Ott leszek – a számat csókra tartottam, és ő azonnal teljesítette is a kérésemet. Lágy csókot nyomott az ajkaimra, majd visszahúzta magára a ruháit és távozott is.

Ledőltem a kanapéra, ami a helységben volt és nagyot sóhajtottam. Úgy éreztem, most élem életem fénykorát.

Halk kopogás hallatszott odakintről, én pedig rémületemben majdnem elsikoltottam magam. Szerencsére sikerült kordában tartanom a félelmemet. Illedelmes testhelyzetbe küzdöttem magam, ám a hangom remegését nem tudtam palástolni.

- Szabad! – kiáltottam, de még számomra is egércincogásnak hatott a hangom.

- Bocs Kris, de az apád rohadt pipa – jött be az ajtón Alex. Az arcán aggodalom ült, de mikor megpillantott nagyot sóhajtott.

- Mi miatt ideges? – kérdeztem, bár sejtettem az okát.

- Látta, hogy eljöttél velem, de eléggé kiborult amiatt, hogy nem lát minket együtt. Keresett téged, én pedig alig tudtam feltartóztatni, nehogy idejöjjön – elém állt, majd a kezét nyújtotta felém.

Alex mintha száznyolcvan fokos fordulatot tett volna. Nem ismertem rá ezek alatt a napok alatt. Figyelmes volt, mindig meghallgatta, amit mondtam neki, és sokszor adott tanácsot, ha bizonytalan voltam. Sőt, néha ő volt az alibim, ha Robhoz mentem. Régen mindezek ellenkezője volt. Agymosáson esett át, vagy csak egyszerűen rádöbbent, hogy az akkori életvitele helytelen volt, és nem kis fájdalmat okozott azoknak, akik szeretik őt. Bárhogy is legyen, Hilarie mellett őt tartottam az egyik legjobb barátomnak.

- Köszönöm Alex. El se tudod képzelni, mekkora szívességet teszel Nekünk – felálltam és lesimítottam a ruhámat. Eléggé összegyűrődött a nem sokkal ezelőtti akció során. – Te nem versenyzel ma? – kérdeztem, mikor becsuktam magam mögött Rob öltözőjének ajtaját.

- Nem. Technikai gondokkal küzd a csapat, szóval holnap a legutolsó helyről küzdhetek jobb helyezésért.

- Ez pech – mondtam az elsőt, ami eszembe jutott. Bíztam Alex képességeiben, de azért örültem, hogy nem jelent fenyegetést Robra nézve.

- Az, de majd csak megoldom.

Felsétáltunk a kilátóra, és ott elfoglaltuk a legjobb helyet. Több autó már kint kőrözött, de Robot sehol sem láttam. Biztosan még csapatigazítást tartanak.

Felhúztam a napszemüvegemet, és kényelmesen hátradőltem a székemben. Ütemre doboltam a lábammal, de mikor megjelent előttem az apám, minden jókedvem elszállt.

- Hol a fenébe kujtorogtál, Kristen?! – kérdezte ingerülten és már le is telepedett mellém. Egyáltalán nem akartam vele veszekedni, de éreztem, hogy bármit is felelek, bármilyen hangsúllyal is teszem meg ezt, ő ugrani fog rá.

- Egy-két szerződés még át kellett rágnunk Robbal – ahogy kimondtam, gondolatban fejbe csaptam magam. Mi a fészkes fenének kevertem bele Robot? Hát hülye vagyok én?  Alex alig észrevehetően megrúgta a bokámat, egyértelmű figyelmeztetésnek szánva, hogy veszélyes vizek felé eveztem.

- Nem ez a legmegfelelőbb idő, hogy ilyenekkel fáraszd! Úgy látom nemigen érted ennek a munkának a lényegét, édes kislányom – az édes kislányom szót csupa gúnnyal és undorral ejtette ki a száján. Ez teljesen szíven ütött, de nem akartam, hogy észrevegye rajtam, hogy megbántott. Bár, ha észrevenné, akkor sem érdekelné.

- Máskor nem fordul elő, ígérem – mondtam alávetett hangon.

- Igen, ebben biztos vagyok, ugyanis találtam egy szakképzett asszisztenst, akit ma délután be is mutatok Robnak – közölte velem nemes egyszerűséggel.

A szemeim kigúvadtak, a levegőt szaggatottan bírtam csak venni, a szívem pedig ezer fordulaton pörgött. Elvesztettem a gondolataim felett az irányítást, sőt talán az egész testem felett. Nem! Nem! Nem! Valaki mondja azt, hogy ez egy oltári nagy félreértés, vagy egy kibaszottul szar vicc! Ha az apám elveszi tőlem annak a lehetőségét, hogy azokban a lopott percekben találkozzunk Robbal, mikor „dolgozunk”, én esküszöm világgá megyek. Nem lehet ennyire könyörtelen.

- Tessék? – kérdeztem remegve. Alex biztatólag megfogta a kezeimet, de most nem tudott megnyugtatni ezzel. Képtelen voltam bármit is felfogni a külvilágból, csupán azt ismételgettem magamban, hogy ennek vége. Itt és most. Az apám gondoskodik róla, hogy ne lehessünk boldogok.

- Jól hallottad, más lesz helyetted Rob asszisztense. Most miért vágsz ilyen fancsali képet, Kristen? Nem olyan régen még a gondolatát is utáltad, hogy Robnak dolgozz – mondandója végén vetett rám egy győzelemittas pillantást.

Jól mondta, régen. Azóta viszont rengeteg dolog változott, de ha ezt elmondanám neki, akkor vége az üzletének, vége az életének. Egy élet munkáját tenném tönkre azzal, hogy elárulom a Robbal való kapcsolatomat. Viszont, ha csendben tűröm mindezt, akkor az én életemnek lesz vége.

- Megszerettem ezt a munkát – és Robot is -, és szerintem jó vagyok benne – erőtlenül próbáltam meggyőzni őt, de már láttam a tekintetében, hogy ez egy eldöntött kérdés. A saját apám rúg ki.

Közelebb ült hozzám, olyannyira, hogy az oldalunk összeért. Lehajolt hozzám és annyira lehalkította a hangját, hogy csak én hallhassam, amit mond.

- Mindketten tudjuk, hogy miféle érdeked fűződik ahhoz, hogy Robbal maradj! Én azonban nem fogom hagyni, hogy ti ketten összeálljatok. Szégyellem magam miattad, Kristen - sziszegte indulatosan. – Láttam a reklámfilmeteket.

Ijedten kaptam el róla a tekintetemet, de ő erőszakkal visszarántotta az arcomat. Alex tehetetlenül ült mellettem, ő sem mert ujjat húzni a nagy Tim Stewarttal.

- Milyen gátlástalan és olcsó nőszemély vagy te kislányom! Undorodom már csak a gondolatától is, hogy megdugattad magad azzal az utolsó szarházival – kíméletlenül vágta mindezt a fejemhez, én pedig kétségbeesésemben nem bírtam mit reagálni. Mindent tudott rólunk és elítélt minket. Sőt, tiszta szívéből gyűlölte azt, ami kialakult köztünk. Megvetett és szégyellt.

- Apa, nem úgy van, ahogy gondolod… - elgyötörten próbáltam tiltakozni, de ekkor fellendült a keze és megpofozott. A fülem csengett és teljesen elzsibbadt az arcom jobb fele. Könnyek hullottak a szemeimből, a szívem pedig millió kis darabra tört.

A következő kép, amire emlékszem, hogy Alex támogat le engem a nézőtérről. A lábaim nem akartak a helyes irányba mozdulni, ezért kénytelen voltam a vállára támaszkodni.

- Ülj le, mindjárt hozok neked egy borogatást – mondta aggódva, de mire utána szóltam volna, hogy nem hagyjon egyedül, már el is tűnt a szemem elől.

Rettegtem attól, hogy az apám újra kezet emel rám, ezért elindultam Rob öltözője felé. Mindenki kérdőn nézett rám, én viszont ügyet sem vetettem kíváncsi nézőközönségemre. Egy biztos helyre vágytam, egy olyanra, amit az apám nem tud bemocskolni.

Kinyitottam az ajtót és azonnal megéreztem a számomra oly’ kellemes illategyveleget. Férfitusfürdő és Rob illat terjengett a szobában, és hallottam a zuhany egyenletes csobogását is.

Egy kissé megnyugodtam ettől, de biztos, ami biztos alapon magunkra zártam az ajtót. Leültem a kanapéra, amit nem sokkal ezelőtt hagytam el, majd halk sírásba kezdtem.

Mindig is voltak köztem és az apám között kibékíthetetlen ellentétek, de sosem feltételeztem volna róla, hogy a mérge irányomba a tettlegességig fajulhat. Az előbb nem az apámat láttam benne, hanem egy őrült és kiszámíthatatlan embert. Mi történt vele? Mitől lett ennyire agresszív?

Vidám fütyörészés szakította félbe kusza gondolatmenetemet. Próbáltam magam összeszedni, hogy Rob ne lássa meg rajtam a csalódottságot, de ahogy jókedvűen kilépett a fürdőből, ismét összefacsarodott a szívem. Elég volt egy pillantást vetnie rám és a mosoly azonnal az arcára fagyott. Odasietett hozzám, és leguggolva elém ölelt magához, és nagyon gyengéden csitítani próbált. Szorosan magamhoz húztam, a vállára hajtottam a fejem és megállíthatatlanul zokogtam. Talán most utoljára lehetünk így kettesben.

/Robert/

Kristen olyan kétségbeesettnek és riadtnak tűnt, mintha egy hatalmas trauma érte volna. Képtelen volt megszólalni, hiába próbáltam kihúzni belőle a dolgot. Megértettem, hogy nem képes beszélni róla, ezért türelmesen vártam, míg lecsillapodik. Pár perc elteltével szipogva húzódott el tőlem, és megpaskolva maga mellett a helyet némán kérte, hogy üljek mellé.

- Tudja – ennyi is elég volt, hogy tudjam, kire gondol. Az lehetetlen! Honnan a fenéből jött rá? Mi mindig nagyon elővigyázatosak és körültekintőek voltunk. Egyetlen ember jutott eszembe, akinek érdekében állhatott ártani nekünk.

- Kinyírom Alexet! – szűrtem a fogaim között feldúltan. Rohadt kis szemétláda. Eljátssza előttünk a szentet, aztán a legelső adandó alkalommal hátba szúr bennünket. 

- Nem ő árulta el neki – szipogta Kristen. Annyira fájt érte a szívem, hogy így kell őt látnom. Megfogadtam magamban, hogy megvédem és nem hagyom, hogy bárki is fájdalmat okozzon neki. Erre tessék. Egy percre veszem csak le róla a szememet és máris itt a baj.

- Akkor? Kristen, kérlek! – nem akartam sürgetni, de rohadtul érdekelt, hogy Tim kitől szerzett tudomást rólunk.

- Azt hiszem csak úgy rájött. Lehet, hogy én voltam neki túl feltűnő. Nem tudom, egyszerűen nem…nem értem – ijesztő volt, ahogy a szemei elfelhősödtek és ringatta magát előre-hátra.

- Oké, nem lesz semmi baj, érted? Tudja, na és? Mindketten felnőttek vagyunk, és ez nem a 15. század, hogy a szülők szabják meg kivel házasodhat meg a gyerekük – próbáltam egy kicsit másfelől megközelíteni a problémánkat, de nem tudtam Kristent kizökkenteni ebből a kattant állapotból. Egyre jobban ringatta magát és csak a fejét rázta. – Kristen, hagyd abba! – erőteljesen megráztam, hátha ettől észhez tér. Szerencsére sikerült. Nagyokat pislogott rám, és csak ekkor vettem észre a jobb orcáján a hatalmas piros foltot. – Ez meg mi? – kérdeztem és óvatosan megérintettem a foltot.

- Semmiség – megfogta a kezemet, hogy eltávolítsa, de én megmakacsoltam magam, és addig nem tágítottam, míg meg nem vallotta nekem mi is történt.

- Az apád megütött téged?! Megölöm! Esküszöm, hogy megölöm – felálltam a kanapéról és észvesztve kezdtem magamra rángatni a tiszta ruháimat.

- Ne, Rob! Azzal csak rontanál a helyzeten, ha nekimennél. Téged is kirúgna – megfogta hátulról a vállaimat, de én oly’ mód ideges voltam, hogy csak fújtattam, mint egy dühödt bika. Senkinek nincs joga kezet emelni Kristenre. Erre nincs mentség. Egyszerűen péppé kellett volna vernem Tim arcát, de tisztában voltam vele, hogy azzal csak magamat alacsonyítanám az ő szintjére. Én pedig egyáltalán nem akarok olyan emberré válni, mint Tim Stewart. Helyette lenyeltem a haragomat és rákérdeztem egy számomra érthetetlen dologra.

- Hogy érted, hogy engem is kirúgna? Kit rúgott ki? – érdeklődtem, de elegendő volt egy pillantást vetnem Kristen falfehér arcára, hogy megkapjam a választ. – Ez már tényleg több a soknál. Kirúgott?! Mégis milyen indokkal?

- Nem elegendő indok, hogy együtt vagyunk?

- Nem, számomra nem. Ez kész elmebaj. Most mit fogunk csinálni?

- Éljük tovább az életünket, Rob – mosolya keserűségről és megbántottságról árulkodott. Ismertem már ezt a nézését, és egyáltalán nem tetszett.

- Ezzel mire akarsz célozni? – vontam fel a szemöldökömet. Rossz érzés kerített hatalmába. Szinte éreztem a szorítást a szívemnél.

- Te járod a magad útját, és én is folytatom a sajátomat. Külön.

- Ezt most azonnal verd ki a fejedből, értetted?! Nem fogom hagyni, hogy az apád valami őskori hagyomány miatt elválasszon minket. Kurvára nincs köze hozzá, hogy mi mit érzünk egymás iránt – megfogtam Kristen arcát és lágy puszit nyomtam a homlokára.

- Rob… - súgta szomorúan a nevemet.

- Nem! Elég a drámából. Észrevetted, hogy folyton ez van? Ha bármi nehézség áll elénk, te egyszerűen bedobod a törülközőt. Miért? Nem éri meg neked a szerelmünk, hogy harcolj érte? Igen, lehet, hogy fájdalommal és veszteséggel jár kivívnunk a boldogságunkat, de engem kibaszottul nem érdekel, hogy mit vagy kit veszítek el Érted! – egészen belejöttem a szónoklásba, ám Kristen kuncogása megállásra késztetett.

- Hűha, ez nagyon hatásos volt. Még egy atyai pofonnál is kijózanítóbb – próbálta elviccelni a helyzetet, de én komoly maradtam.

- Most tényleg itt az ideje, hogy eldöntsd mit is akarsz. Engem, vagy inkább a családodat, a megszokott életedet? – tudtam, hogy önzőség arra kényszeríteni, hogy válasszon a családja és köztem, de olyan tarthatatlan állapotok uralkodtak, hogy lehetetlen volt elkerülni ezt a szituációt. – Kristen, mit akarsz? – kérdeztem utoljára, és az idegeim pattanásig feszültek.

- Téged – súgta és felhajolt hozzám, majd szenvedélyesen megcsókolt. Magamhoz öleltem törékeny testét és áhítattal túrtam bele barna hajába. Kristen átfogta a nyakamat, így még közelebb kerültünk egymáshoz. Belemarkoltam a fenekébe, mire belenyögött a számba, ami igen csak szűkössé varázsolta a nadrágomat. Kifulladva toltam aztán el őt magamtól. Nem itt akartam újra elveszteni a fejemet. Főleg nem úgy, hogy Tim most már egyértelműen tud rólunk.

- Költözz hozzám – mondtam neki, még mindig levegő után kapkodva. Kristen elkerekedett szemmel meredt rám. Azt hihette, hogy elment az eszem, pedig ennél józanabb és megfontoltabb nem is lehettem volna.

- Komolyan beszélsz? Mármint, ez egy nagyon fontos döntés, amit… - nem engedtem, hogy tovább fecsegjen, inkább újra megcsókoltam. Ezzel talán bebizonyíthatom, hogy komolyak a szándékaim.

- Szóval, igen vagy nem? – kérdeztem és már nyúltam is be a pólója alá.

- Igen, határozott igen!