Sziasztok!
Ne is kérdezzétek mi van velem, mert jómagam sem tudom, hogy mi ez az ügybuzgóság, ami most ennyire hajt. Tegnap leültem írni és csak úgy jöttek az öletek, és még ma is folytattam az alkotást. Tudom, hogy tegnap azt írtam, hogy 2 hét múlva lesz friss, de egyszerűen annyira megszállt most valami, hogy kénytelen voltam kiírni magamból a dolgokat. És, ha már így történt, gondoltam megosztom veletek a legújabb történetem első részét :)
Szeretnék mindenkit arra kérni - aki olvasni fogja természetesen -, hogy írja le a kendőzetlen véleményét. Értsétek ez alatt azt, hogy milyen a sztori maga(amennyi kiderült eddig persze), milyen az írásmód, és hogy egyáltalán szeretnétek-e ezt huzamosabb ideig olvasni!! OKÉ?? :D
Megint kezdek belejönni, ezért a végére csak annyit, hogy köszönöm ismét a hozzászólásaitokat a Kristen-kérdés alá. Én is természetesen mindenki véleményét tiszteletben tartom, és nekem nincs is semmi problémám azzal, aki kedveli őt. Szíve joga, én nem vagyok buta ember, elfogadom a sajátoméval ellentétes nézőpontot is!!
Ennyit szerettem volt :)
Jó olvasást!! <3
Lilluci
Sometimes life isn't fair - 1. rész
Kimerítő
nap állt Iris háta mögött, ám a lánynak még nem ért véget a mai napi megpróbáltatás
sorozata.
Kirohant
a hatalmas épület ajtaján és leintett egy taxit. Tudta, könnyebb lenne, ha a
saját autóját venné igénybe egy-egy fárasztó és nem kis rohangálással járó
napon, ő mégsem volt olyan magabiztos sofőr, hogy egyedül vágjon neki London
zűrös közlekedésének. Amúgy se szokta még meg a jobb oldalas vezetési stílust,
a saját és mások élete pedig értékesebb volt annál, mintsem a kényelme
érdekében esetleg balesetet okozzon. Fő a biztonság!, ahogy az anyja is
mondogatja. Különben is, amíg vannak ügyfelei, addig annyit taxizik az ő
számlájukon, amennyi jólesik.
Kinyitotta
a fekete jármű ajtaját és kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen.
- Hová
vihetem, kisasszony? – kérdezte a sofőr hátra se pillantva utasára.
- A
Bloomsbury negyedbe, kérem.
- Igen
impozáns környék – füttyentette el magát a férfi. – Esetleg ott lakik? –
kérdezősködött, ami igen csak zavarta Irist. Amerikában nem volt hozzászokva,
hogy a taxisofőrök – vagy bárki más – csak úgy szóba elegyedjen vele. Furcsa
népségnek tartotta az európaiakat.
- Nem,
üzleti ügyben megyek oda – válaszolta kissé flegmán, és remélte, hogy a férfi kiérzi
a hangjában bujkáló élt.
Nem
volt szimpatikus számára, ha idegenek csak úgy személyes kérdéseket tesznek fel
neki. Mi közük az ő életéhez? Nagyon jól tudta, hogy rossz stratégiát alkalmaz
ebben az életnek nevezett játékban, de herótja volt az őszinteségtől. Pedig az
ő munkájában aztán nem sokszor fordult elő, hogy az emberek őszinték legyenek.
Sőt mi több, ő az, aki próbálja minél inkább elrejteni ügyfelei valódi énjét.
Jobb a külvilágnak egyes esetekben, ha hazugságban él, és nem kell tudnia a
komor, olykor elborzasztó igazságot. Ő csak megkíméli a társadalmat egy
csalódástól!
- Azon
a környéken csupa nagykutya lakik, tudta? – szólította meg ismét a sofőr. Iris
fáradtan felsóhajtott, majd letette maga mellé az iPad-jét. Úgy tűnik nem fogja
megúszni egy szó nélkül. – Hugh Grant, Clive Owen, Ralph Fiennest és Michael
Fassbender mind ott tengetik a mindennapjaikat.
- Aha,
érdekes – felelte a nő közömbösen. Ha ez a férfi azt hiszi, hogy ő még lázba
jön ezeknek az embereknek a neve hallatán, hát nagyon téved. Szinte az összes
ház lakóját ismerte, mi több, egy-kettő még az ügyfele is volt.
- Ma
olvastam az újságban, hogy az az új fickó, az a, hogy is hívják? Valami Davis,
vagy David McCarthy is itt vett magának egy kacsalábon forgó ingatlant. Nem
mondom, fiatal kora ellenére jól összejöttek neki a dolgok – kacsintott
elismerően a férfi. – A lányom és a feleségem odáig vannak érte. Szerintük
istenadta tehetség – erre már elhúzta a száját.
Iris
figyelmét felkeltette az imént hallott kissé zagyva fecsegés. Jó néha hallani
valami elfogulatlan véleményt is az ügyfeléről az „utca emberétől”.
- Igen,
nagyon felkapott lett hirtelen – kapcsolódott be a beszélgetésbe Iris. – Ön
miben látta eddig?
-
Asszonyom, nekem kötelező volt megnéznem a fiatalember minden fellelhető
filmjét és sorozatát, sőt még azt az animációs rajzfilmet is, ahol ez a Davis akárkicsoda
a hangját kölcsönözte egy teknősbékának – nevetett jókedvűen.
- Nem
úgy tűnik, mintha hatalmas benyomást tett volna Önre Declan – javította ki a
nevet hangsúlyosan a nő.
- Nekem
csak egy újabb műmájer ficsúr, aki pár éven belül a süllyesztőben végzi. A szép
pofija nem fog neki hosszú távú sikert hozni. Ön ismeri a szóban forgó egyén
filmjeit?
Mi az,
hogy?, csattant fel magában Iris. Talán még többet is tud Declanről, mint
kellene. Nem jó szájízzel, de Iris maga is beismerte, hogy a férfi előbbi
kijelentésének van realitás alapja. Declan nem valami hű de tehetséges a
színjátszásban, bár ezt szemtől szembe soha nem lenne képes beismerni.
Az ő
feladata csupán annyi, hogy az aranytojást tojó tyúkot addig hajtsa, amíg
presztízsértéke van. Amint megszimatolja, hogy gáz van az édenben, szépen
szerződést bont, és fel is út le is út. Igen, szívtelenség csak úgy lelépni a
baj kellős közepén, de ha nem tenné meg, a jó hírnevén esne csorba. Azt pedig
nem engedheti meg magának.
Iris
érezte, hogy nemsokára eljön az a pillanat, mikor itt kell hagynia legújabb –
és egyelőre legsikeresebb – ügyfelét. Declan kiszámíthatatlan volt a nyilvános
megmozdulások alkalmával. Egyszerűen nem tudja, hogyan kell viselkednie nagy
tömeg előtt, és van, hogy elveszíti a kontrollt az indulatai felett. Nem
egyszer került már bajba heves természete, és trágár stílusa miatt. Volt, hogy
édesanyák tiltakoztak ellen egy filmbemutatója alkalmával. Nem akarták hagyni,
hogy az ő fejlődésben lévő gyermekük – természetesen lányok – ilyen emberben
lássa az ideált, a példaképet. Iris-nek sok idejébe és energiájába telt, mire
megértette Declan-nel, hogy változtatnia kell a stílusán, különben könnyen több
millió rajongó fordulhat el tőle, ami számára létfontosságú, hogy legyen. Nagy
nehezen Declan is belátta, hogy ebben a szakmában a megalkuvás az egyetlen
esélye a „túléléshez”.
-
Ismerem egy-két filmjét – válaszolta Iris szerényen.
Megérkeztek egy hatalmas, nagyjából két
emeletes ház elé, amit impozáns vas kerítés zárt el a kíváncsi tekintetek, és a
nem kívánatos fotósok elöl.
-
Mennyi lesz a fuvar? – kérdezte, ahogy kiszálláshoz készülődött.
- 15
font.
Iris átnyújtott a férfinak 20 fontot, és
kiszállt a kocsiból.
-
Várjon, ez nem Declan McCarthy háza? – kiabált utána hangosan a sofőr.
Iris
hátra se nézve közelített a kapuhoz, majd gyorsan beírta a számkódot, és
amilyen gyorsan csak tőle telt, elfutott a házig.
Gyakori
vendég lévén Iris tudta, fölösleges a főbejáraton át megközelítenie a házat.
Declan ilyenkor még az igazak álmát alussza, és nem tűri, ha valaki megzavarja
eme cselekvésében. Munkaadója nem egyszer dorgálta meg emiatt, ezért kínosan
ügyelt rá, hogy a lehető legkisebb zajjal jusson be.
Megkerülte
a házat és a teraszon át próbált meg bemenni, ám a tolóajtó szokatlan mód zárva
volt. Nem esett pánikba, ugyanis ilyen váratlan malőrök esetén tartotta magánál
a titokban másoltatott kulcsát. Declan mit sem tudott a kis alamuszi tettéről,
de amiről köztudottan nem tud valaki, az nem is fáj ugyebár. Ravasz vigyor
jelent meg a nő arcán, és egy laza mozdulattal kinyitotta a zárat.
Belépett
a hatalmas nappaliba, ami fekete-fehér színben pompázott. Iris mindig is
irigyelte az olyan embereket, akiknek van lehetőségük ilyen dizájner házban
élniük. Az ő kis két szobás lakása ez mellett a monstrum mellett eltörpült.
Igaz szeretett ott élni, távol a város zajától, mégis titkon – mint minden
ember – akart egy ilyen fényűző és tekintélyt parancsoló villát.
Letette
a táskáját és az iPad-jét az asztalra, majd kilépett a szandáljából, ami kezdte
feltörni a lábát. Utálta ezeket a cipőket, de ma kénytelen volt csinosan
felöltözni
Amint lehúzta magáról a fájón szorító
lábbelit, felsóhajtott. Nem vetette meg a csinos cipőket, sőt mi több, ez volt
az egyik gyengéje, de huzamosabb ideig képtelen volt elviselni ezeket a
„kínzóeszközöket” a lábán.
Letette
a földre a cipellőit és elindult a konyhába, hogy töltsön magának egy kis
frissítőt.
A
konyha is tipikus Declan stílusú volt. Nyers erő sugárzott róla, precíz és
pontos munka volt és természetesen a fekete szín dominált. Ilyen volt Declan
McCarthy is, persze csak jobb napjain. Ha rossz passzban volt, inkább
hasonlított egy menstruáló nőhöz, mint egy menő filmcsillagra.
Kinyitotta
a hűtőt, amiben szépen gondosan voltak elhelyezve az ételek és italok. Mrs.
Clark ismételten nagyon jó munkát végzett.
Iris
kézbe vette a narancsleves dobozt és épp becsukni készült a hűtőajtót, mikor
egy félmeztelen lány állt meg vele szemben. Kócos volt és másnaposnak tűnt, és
hiányos öltözete elárulta, nem épp Declan bélyeggyűjteményét jött
tanulmányozni. Iris mérhetetlen haragra gerjedt. Ez a kis pöcs nem ronthat el
mindent! – szitkozódott magában.
- Jaj,
nagyon édes vagy, hogy tölteni akartál nekünk innivalót – szólalt meg nagy
sokára a szőkeség. Ásított egyet, ám nem ügyelt rá, hogy közben eltakarja a
száját, így Iris nagyjából a manduláját is látni vélte.
-
Declan felébredt már? – kérdezte Iris, miközben elővett három üvegpoharat.
A lány lassú és kimért léptekkel elment a
bárszékekig, majd nagy nehezen felült az egyikre. Onnan nézte Irist, miközben
munkálkodott.
- Ja,
épp fürdik – vakarta meg az orrát. Iris odatette elé a narancslevet és várt, hogy
talán mond még neki valamit. – Nem kéne neked valami uniformist viselned, és a
vezetéknevén szólítanod a főnöködet? – kérdezte a lány bambán. Irisnak beletelt
egy percbe, mire felfogta, hogy a lány mire is akar kilyukadni.
- Nem
vagyok a cselédje – válaszolta szárazon. Arra azért még ő sem számított, hogy
egyszer Mr. Menő szolgálójának nézik.
A szőke
szeme azonnal kitágult a válasz hallatán. Iris tudta mi motoszkál most abban a
buksiban.
- Csak
nem a barátnője vagy? – a lány hangja három oktávval feljebb siklott. – Mi csak
izé…ő csak segít nekem munkát találni. Sokat ittunk és én elaludtam. Nem
történt más, esküszöm – hadarta, mint egy szuszra. Iris magában mulatott ezen
az egészen. Istenem, hogy csak ilyen lányokat tud mostanában felszedni –
gondolta.
- Isten
ments, hogy a barátnőm legyen! – szólalt meg egy mély férfihang a
konyhaajtóból. Mindkét nő a hang irányába fordult. A szőke csillogó szemekkel
mérte fel a csupasz felsőtestű férfit, akinek csupán egy törülköző volt a
derekára tekerve. A hajából még mindig csöpögött a víz, nem kis tócsát hagyva
így maga mögött.
- Neked
is szia, Declan – biccentette meg a fejét Iris mogorván.
Declan mit sem törődve vele, odasétált a
szőkeséghez és a derekánál fogva szorította magához, majd egy szenvedélyes
csókot követően visszaültette a bárszékre. A lányon látszott, hogy majd’ eszét
veszti a férfitól.
- Mi
lesz a reggeli, Miss Butler? – érdeklődött Declan, amint leült a szőke mellé.
- Az,
amit készítesz magadnak – válaszolta epésen Isris.
Declan kihívóan felhúzta a szemöldökét és
lehuppant a székről. Egyenesen Isris mellé állt a konyhában és kinyitotta a
hűtőt. Elkezdte kipakolni szinte az egészet. Már halmokban állt az étel a
pulton, mikor Iris egy jó nagyot lökött rajta.
- Héj,
nem látod, hogy épp főzni próbálok? – szólt rá tettetett felháborodással
Declan.
-
Inkább megcsinálom én, mielőtt kért tennél magadban – vette át tőle a serpenyőt
és a tojásokat.
- Csak
nem aggódsz értem? – incselkedett vele a férfi.
- Ne
reménykedj, csak a gázsimat féltem – nézett rá diadalomittasan.
Declan jót derült ezen a beszóláson és
fejcsóválva hátrébb lépett egyet, hogy helyet adjon Irisnek a főzéshez.
-
Bocsi, hogy közbeszólok, de te most ki is vagy akkor? – kérdezte a szőke nyafka
hangon. Iris jelentőségteljesen Declanre nézett, hogy elégítse ki a kis
„barátnője” kíváncsiságát. Declan a hajába túrt, mintha nehezére esne
beismerni, hogy Iris az a nő, aki egyengeti a karrierjét.
Persze
Declan is az olyan férfiak táborát erősítette, akiket sért, ha egy nő jobban
ért valamihez, mint ők, akik a teremtés koronái. A férfiúi büszkeségébe
tapostak bele azzal, hogy egy nő az, aki támogatja és vezeti, nem pedig
fordítva. Magyarul az piszkálta a csőrét, hogy nem ő a domináns fél az üzleti
kapcsolatukban.
- Ő az
ügynököm, Iris – nyögte ki végül Declan.
Mintha
a fogát húzták volna úgy beszélt mindig Irisről nagy társaságban. Iris már
hozzá volt szokva ehhez és nem sértette, hogy Declan nem szívesen mutatkozik
vele nyílvánosan, most mégis felment benne a pumpa emiatt. Miért szégyelli egy
ilyen butácska lány előtt? Miért ne lehetne tisztában vele, hogy ő a legnagyobb
segítsége? Néha nem igazán tudta követni Declan hangulatingadozásait, és
miértjeit.
- Ó,
akkor ezek szerint ő tud majd nekem segíteni, igaz? – csillant fel a lány szeme
egyből. Iris kérdőn tekintett Declan felé, a férfi viszont kerülte a
pillantását.
- Ezt
majd reggeli után megbeszéljük… - látszott rajta, hogy erősen gondolkodik a
lány nevén.
- Alexis!!!
– vágta rá rosszallóan a szőke.
- Alexis,
hát persze – csapta fejbe magát színpadiasan Declan. - A nevekkel mindig
hadilábon állok – próbálta kihúzni magát a slamasztikából, és láthatóan az igen
csak gyengusz terve sikeresen zárult. A lány szempilla rebegtetve nézte az ő
félistenét.
Iris
úgy érezte magát, mint egy mérhetetlenül rossz film egyik szerencsétlen nézője.
Nem akarta elhinni, amit lát. És az még rosszabb volt, hogy amit lát, nem a
filmvásznon megy végbe, hanem itt a saját orra előtt, hús-vér emberekkel.
- Kész
a tojás, ha enni szeretnétek – hívta fel magára a figyelmet hangosan.
Declan
és Alexis mohón álltak neki az ételnek, Iris pedig el sem akarta képzelni, hogy
mi miatt éheztek ki ennyire.
Miután
végeztek, rá hárult a feladat, hogy elmosogasson és rendet rakjon, amíg a másik
kettő rendbe szedte magát.
Nemsokára
Declan jött le a lépcsőn, laza rövidnadrágban és egy V kivágású fehér pólóban,
ami jól kiemelte szépen sportolt felsőtestét.
- Kösz,
hogy rendet raktál - hálálkodott nem túl meggyőzően Irisnak.
- A kis
barátnőd úgy is a cselédednek nézett, szóval testhez álló volt a feladat –
válaszolta bumfordin. – Amúgy merre fele van? Remélem nem akar minket egész nap
boldogítani – húzta el a száját.
Nem a
lánnyal magával volt gondja, hanem azzal, ahogy Declan az ilyen ügyeit intézte.
Iris milliószor megkérte már, hogy feltűnésmenetesen csajozzon, de mintha egy
süket értelmi fogyatékoshoz beszélne. Declan néha nagy ívben tojt Iris
tanácsaira, amivel az őrületbe tudta kergetni őt.
-
Nyugi, pár perc múlva távozik – tette a kezét nyugtatólag Iris vállaira. A nő
idegesen lerázta magáról a kezeit és leült a kanapéra. – Jézusom, ma igazán
passzív agresszív vagy.
- Mi
van?! – kérdezte ingerülten. - Tudod milyen közel állok hozzá, hogy tökön
rúgjalak?
- Úgy
látom bal lábbal keltél ma fel – mérte végig közönyösen ügynökét Declan.
- Bocs,
hogy nem a legjobb formámat hozom, mikor a főnököm úgy hajnali négykor
felriasztott, hogy azonnal vonszoljam be a seggem az irodába, mert a kedves kis
ügyfelem ismét cirkuszt csinált – kiabálta gyűlölködve.
Declan hátrahőkölt a hirtelen agresszió
láttán.
- Én
akkor mennék is, ha nem baj? – szólalt meg megszeppenve Alexis.
Declan összeszűkült szemmel meredt Irisra és
ügyet sem vetett éjszakai pillangójára.
- Az a
frigid idióta mi a faszomért zaklat már megint?! – tudakolta Declan színtelen
hangon. Iris jól ismerte ezt a hangszínt és nem igazán szerette, ha így hallja
beszélni a férfit. Mindketten jól tudták, hogy Jodi – Iris főnöke – miért van
annyira Declan ellen.
- Tudod
te azt nagyon jól! – felelte Iris valamivel visszafogottabban.
Nem
szerette volna, ha a férfi még jobban felhúzza magát. Ki tudja milyen
őrültségre lenne képes. Volt már rá példa régebben is, hogy elvesztette a
kontrollt. Nem hiába kellett hetekre egy agressziót levezető rehabilitációs
klinikára vonulnia pár hónappal ezelőtt.
- Ó
jézus, még mindig amiatt van rám
kibukva? Lépjen már túl rajta a kurva életbe! – a hatás kedvéért egy hatalmasat
dobbantott a lábával. Iris összerezzent.
-
Túllépne, ha nem szerepelnél folyton az újságok címlapján azzal a szalagcímmel
keretezve, hogy: „Újabb nő a filmsztár
ágyában” és „A múlt talán megismétli
önmagát?”
- És
szerintetek mégis hogyan kéne élnem, ha? Legyek remete, vagy pap?! – egyre
jobban kezdett bepöccenni, Iris pedig érezte, hogy nemsokára egy olyan határt fognak
átlépni, ahonnan nehéz lesz a visszajutás.
- Oké,
elég volt. Szeretnék civilizált ember módjára beszélni veled, ha lehet –
felállt és odasétált mellé. Óvatosan a karjára helyezte a kezét és szelíden a
kanapé felé kezdte el húzni.
Iris a
távolból látta, hogy Alexis sóbálvánnyá merevedve áll az ajtóban. Kezdte
megsajnálni őt. Nyílván este nem ilyen állapotban mulatoztak.
- Jó
lenne, ha kikísérnéd a vendégedet – hívta fel Declan figyelmét a lányra.
Declan
egy szó nélkül felállt és karon fogva a lányt elvitte a bejárati ajtóig. Iris a
szobából jól hallotta a köztük folyó beszélgetést.
- Ugye
felhívsz majd? – kérdezte a lány, remegő hangon. Most az egyszer Iris biztos
volt benne, hogy nem Declan lehengerlő kinézetétől gyengültek el a hangszálai.
-
Persze – zárta rövidre a fecsegést a férfi.
-
Megvan a számom? – érdeklődött a lány.
- Aha,
este felírtam – hallatszott, hogy kinyílik az ajtó és a lány kilép rajta.
- De
este nem is kérdezted meg tő… – ez volt az utolsó mondat, mielőtt az ajtó éles
hanggal be nem csapódott.
Declan
megkínzott arccal tért vissza és roskadt le a kanapéra Iris mellé. A nőnek fájt
látnia, hogy ez a magabiztos és erős férfi most ennyire meggyötörten ül
mellette. Tudta, hogy ő okozta most nála ezt a lelki sérülést.
- Ugye
el sem kérted a számát? – kérdezte meg nagy sokára Declantől.
A férfi lehunyt szemmel és hátravetett fejjel
kezdett el jóízűen nevetni.
-
Szerinted? Isten óvjon az ilyen nőktől!
- Nem
értem, hogy akkor miért szeded fel őket egyáltalán? – tudakolta tőle Iris.
- Csak
kellemes kis kikapcsolódások, semmi több – újra jött a híres Declan McCarty
féle zsargonnal. Iris könyökén jött ez ki. – Ők is élvezik és én is, így
mindkét fél – néha több is – jól jár – kacsintott rá Irisra rosszfiúsan.
-
Kímélj meg a részletektől, kérlek – fordult el undorodva.
Az első
és egyben legfontosabb szabály az volt kettejük között, hogy nem beszélnek
egymásnak a szexuális életükről. Mindenki szépen megtartja magának a mocskos
részleteket, ám Declan néha előszeretettel osztotta meg a legintimebb információkat
is Irisszal.
- Te
hoztad fel ezt a témát – fújta ki a levegőt hangosan a férfi. – És a vén banya
csak ez miatt akaszkodott rád már megint?
-
Részben – fintorodott el a nő.
Declan érdeklődő lett és egy kicsit
felemelkedett a díványról, hogy jobban lássa Iris arcát. Iris belenézett
zöldeskék szemeibe és elszégyellte magát.
- Ne
csigázz, mert megőrjítesz! – sürgette őt Declan.
- Azt
akarja, hogy melletted vállaljak el egy másik ügyfelet is – vallotta be
csöndesen. Declan meglepődött a hír hallatán és csak nagyokat pislogott
ültében.
- Oké,
és ki lenne az? – kérdezte meg hadarva Declan.
Iris úgy érezte, mintha egy láthatatlan kötél
tekeredne a nyaka köré, és önkéntelenül oda is nyúlt halántékához, hogy
megbizonyosodhasson az ellenkezőjéről.
- Ian Somerhalder
– felelte tétován. Declan arca egyszeriben lett dühös és tehetetlen. – Még nem
mondtam semmit az ajánlatra, előbb beszélni akartam veled – biztatólag
megszorította a férfi kezét. Declan úgy nézett fel rá, mint egy űzött vad.
- Igent
fogsz mondani, ezt mindketten tudjuk – a hangja szokatlanul érdesen csengett. –
Ő nagy lehetőség a számodra, és én nem tarthatlak vissza.
- Ettől
még a mi munkakapcsolatunk nem változik semmit, remélem ezt tudod? – Iris nem
akart ellenkezni, mivel maga is tisztában volt vele már akkor, mikor Jodi
felajánlotta neki a munkát, hogy elvállalja. Egyrészt azért, mert visszatérhet
Amerikába, másrészt kellet egy kis idő, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Elég
régóta dolgozott Declan ügynökeként, úgyhogy nem ártott, ha egy kicsit távol
tud lenni tőle.
- Aha,
hát persze – rántotta meg lazán a vállait a férfi. Iris dühbe gurult, amiért
ilyen könnyedén kezeli a helyzetet.
-
Elmondanád, hogy mi bajod van? Szemtől szembe elmeséltem neked az egészet,
holott nincs előírva, hogy az ügyfeleket be kell avatnunk a többi munkánkba. Te
pedig holt lazán kezeled a szituációt, mintha tök mindegy lenne, hogy itt
vagyok-e, vagy a világ másik felén – kis szónoklatát követően várta Declan
válaszát, ami nem igazán akart jönni.
- Rossz döntés volt újrakezdenünk egymással –
mondta érzelemmentes hangon.
Irisnak
ez egy tőr volt a szívébe. Ezek szerint Declan megbánta, hogy újra
„összeálltak”. Miért? Eddig minden olyan jól működött. Rengeteg új filmszerepet
írtak alá, és jött számtalan reklámfelkérés is.
- Ha
szeretnéd, keresek neked egy másik ügynököt – sóhajtotta beleegyezően a nő.
- Nem
kell, végül is te vagy a legjobb, én pedig nem szeretném elpuskázni ezt a
lehetőségemet – egyre jobban kezdett begubózni, ami újra csak a frászt hozta
Irisra.
Declannek
nem tett jót a hírnév. Kiöltek belőle minden emberi érzelmet és gondolatot, és
nem maradt más, csupán egy emberi bőrbe öltöztetett két lábon járó gépezet.
Megszűnt a személyisége, nem volt önálló gondolata, és az életét a szerint
élte, ahogy azt mások elvárták egy menő színésztől.
Iris
szánalmat érzett iránta, de nem tudott rajta hogy segíteni. Megpróbálta, de
kudarcot vallott, ezért inkább hagyta, hogy a dolgok menjenek a maguk útján,
még ha tudta is, hogy ezzel komoly károkat okoz Declannek.
- Most
mi van? – kérdezte Declan, ahogy meglátta Iris halálravált arcát.
Irisnak
nagyon erősnek kellett lennie, nehogy elbőgje magát. Nem akart ekkora örömet
szerezi ügyfelének.
Igen is
mélyen sértette, hogy Declan csupán üzleti érdekből nem kívánja őt távol tudni
magától. Persze nem szeretett volna semmilyen személyes kapcsolatot kialakítani
a férfival, de ő már annyiszor a segítéségére volt, hogy joggal
feltételezhette, talán már a barátság szintjéig fejlődtek. Ismét bajba került a
jóhiszeműsége miatt, megint kiderült számára, hogy rettenetes emberismerő.
- Semmi
– csóválta meg a fejét közönyösen, majd próbált inkább témát váltani, ezért
megkérdezte: - Miben kell a barátnőd segítségére lennem?
-
Mondtam, hogy nem a barátnőm! – kérte ki magának Declan.
- Jó,
akkor az aktuális szexpartnerednek? – javította magát gúnyosan a nő.
Declan hangosan felsóhajtott és csóválni
kezdte a fejét.
- Még
mindig féltékeny vagy – nem kérdésnek hangzott, ezért Iris inkább elengedte a
megjegyzést a füle mellett.
- Nos? –
sürgette. – Sajnos nem érek rá egész nap. El kell intéznem egy fontos telefont,
és munkából is van elég.
- Csak
nem az új pártfogoltaddal lesz konzultációd? – érdeklődött nyersen Declan.
Iris legszívesebben pofonvágta volna, és itt hagyta
volna a francba. Mégse tette, mert ismerte magát annyira, hogy tudja, később ő
bánta volna a legjobban az egészet.
- Úgy
tűnt az előbb, hogy nagyívben leszarod, hogy ki lesz az új ügyfelem.
-
Rohadtul nem is érdekel, csak feltételeztem, hogy vele kell beszélned, ha
ennyire sürgős – vont vállat semmitmondóan a férfi.
Ilyenkor
jött ki leginkább Iris a béketűrésből. Mikor érezte, hogy Declant zavarja
valami, mégis úgy tesz, mintha még ő tenne szívességet azzal, hogy elhárítja a
probléma forrását, és olyat válaszol, amivel tényleg térdre kényszeríti
ellenfelét. Mestere volt annak, hogy egy vesztes szituációból a jó lapkeverés
miatt győztes játszmához jusson.
- Jól
gondoltad – válaszolta neki fogcsikorgatva. – Megtudom még ma, hogy mit
szerettetek volna tőlem Alexisszel? Egyáltalán miben tudnék én neki segíteni?
- Statiszta a legújabb filmemben, és szeretne
kicsit feljebb jutni a ranglétrán.
-
Kezdve azzal, hogy összefekszik veled? Ez a kislány eléggé naiv, nem gondolod?
- És
milyen jó, hogy ennyire könnyen megvezethető – mosolyodott el rafináltan
Declan. – Csak úgy mondtam neki, hogy beszélek veled.
-
Szóval engem használtál arra, hogy lefektesd? – állt össze Iris előtt a kép. –
Hányingerkeltő vagy! – nézett rá undorral.
-
Miért, mert megdugtam, amit ő is kibaszottul élvezett? – kérdezte, mintha nem
értené Iris felháborodásának pontos okát.
-
Úristen, te hallod, miket mondasz? Egyszerűen gyomorforgató, hogy milyen ember
vált belőled – Iris feldúltan kelt fel a kanapéról és visszahúzta a szandálját.
- Most
itt akarsz hagyni?! – állt fel Declan is a helyéről és egyenesen Iris fölé
magasodott.
- Igen –
válaszolta dacosan Iris, egyenesen a férfi szemébe.
Ahogy
megakart fordulni, Declan erősen elkapta az egyik karját és erőszakkal
visszarántotta magához. Iris nekiütközött a férfi kemény mellkasának, és hallotta
össze-vissza lélegzetét. Ő is zihálni kezdett a félelemtől és az
izgatottságtól. Már rég volt ennyire közel egy ilyen vonzó és karizmatikus
férfihoz.
- Régen
is ez volt a baj – suttogta mézédes hangon Declan.
- Mi? –
kérdezte vissza remegve Iris.
- Hogy
felidegesítettél, és mindig elmenekültél, ha gondunk volt – az arca csak
milliméterekre volt a nőétől. Meleg lehelete súrolta Iris arcát, mire lehunyta
a szemeit és csak hallgatta a férfi szapora lélegzetvételeit.
- Mert
okot adtál rá, hogy veszekedjek veled, ahogy most is – Iris remegő ujjakkal érintette
meg Declan felsőtestét. Pólón keresztül is érezte a jól kidolgozott
mellizmokat, és keze alatt érzékelte heves szívdobogását.
- Pedig
rohadt jó páros voltunk mi ketten – a nő minden idegszála megfeszült, ahogy a
férfi lassan közelített az ajkához. Mikor a szájuk találkozott egymással,
mindketten jóleső sóhajt hallattak. Iris teste megremegett a régi, de oly’ jól
ismert érzéstől. Titkon úgy vélte nagyon is vágyott már rá, hogy ismét annak a
férfinak a karjaiban legyen, akibe egyszer halálosan szerelmes volt, és aki
darabokra törte a szívét.
 |
| Declan háza |
 |
| A nappali |
 |
| A konyha |
 |
Alexis
Ennyi lett volna az első rész. Tudom, hogy egy kicsit rövid, de épp egy csattanóval van vége. (Vagy legalább is remélem, hogy egy kicsit összezavartalak titeket) Örülnék, ha írnátok Nekem véleményt, vagy pipálnátok. És nem kell visszafogni magatokat, szívesen veszem a tanítójellegű dolgokat is!! ;)
Következő rész: November 10.(szombat)
|
.jpg)
